Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-05-23 / 20. szám

1987. május 23. .SZABAD FÖLDMŰVES. Lgy ruvásírásos kopjucsúcs a múzeum gyűjteményébe! (Archívumi felvételek]. Tok Béla (Fotó; VassJ Az új múzeum megalakulása (RÉSZLET A SZERZŐ SZÁZÉVES A KOMAROMI MÚZEUM C. KÉZIRATÁBÓL) Hazánk teljes felszabadítása előtt, a már szabad Szlovákia területén 1945 február 21-től a Szlovák Nemzeti Tanács lett a törvénvbozás teljhatalmú szer­ve. Az általa kiadott rendele­tek egvike a régi egyesületek felosztására és az újak alakítá­sára vonatkozott. E rendelet értelmében oszlatták fel Komá­romban (Komárno) az 1912 óta működő Jókai Egyesületet, melynek vagyonát, épületét, müzeumi és könyvtári gyűjte­ményeit az akkori gyakorlat­nak megfelelően a Belügyi Megbízotti Hivatal kobozta el. A Matica slovenská komáro­mi helyt szervezete (MoMs) már 1945 júliusában kérte a városi biztost, hogy a feloszla­tott egyesület közigazgatását magára vállalhassa, s mindjárt a gondnokot is megjelölte Gus­tav Čech, iskolai tanfelügyelő személyében. A jelöltet rövide­sen ki is nevezték de mivel eltávozott Komáromból, helyet­te Mikuláš Dušek, középiskolai tanárt ajánlották, akit ki is nevezett a város közigazgatási bizottsága. Bár a MoMs kezdetben csak szóbeli ígéretet kapott a volt Jókai Egyesület kultúrpalotájá­nak (a mai múzeum főépülete) birtoklására, s az épületet fel­építtető egyesület még formáli­san létezett, nem hagyták azt kihasználatlanul Már az 1945- -ös évben foglalkozni kezdtek az akkor még elkobzott tár­gyakként kezelt gyűjtemények­kel. A bencés székház (ma a hajógyár fiúinternátusa) pin­céibe még a háború alatt át­vitt 17 láda gyűjteményből ti­zenkettőt sikerült visszahoz­niuk a' múzeum épületébe. Miután a megmaradt régisé­geket számbavették, igyekeztek azokat oda visszahelyezni, ahol az 1936., illetve az 1939. évi el­rendezés szerint eredetileg ki voltak állítva. Az épület ideig­lenes rendbehozása után a ki­állításokat a közönség számára Is meenvitották. Ezzel nemcsak azt érték el. hogy az 1887 óta gyűjtött régiségek a komáromi múzeumban maradjanak, ha­nem azt is, hogy lehetőleg itt is legyenek véglegesen e'he­­lvezve. Hogy ez nem is volt olyan könnyű feladat, az a tény is mutatja, hogy egyesek a komáromi múzeumot Bratl­­slavába akarták átszállítani. Magában a múzeumi tanácsban Is elhangzott olyan javaslat, mely szerint Brattslavában ró­mai kori gyűjteményt kell összpontosftani, s annak alap­ját komáromi gyűjteményekkel kell megvetni. A MoMs1, Illetve annak titká­ra. Mikuláš Dušek, a múzeum gondnokaként sokat tett a gyűjtemények megőrzése és Út­tartása érdekében. A szakosz­tály a múzeum elnevezésére a Podunajské múzeum (Duna Menti Múzenml nevet ajánlot­ta. A múzeumi tanács 1947. évi ülése pedig úgy határozott, hogy a komáromi múzeumot felveszi a Szlovákiai Múzeu­mok Szövetségébe. A gyűjtemények feletti vég­leges rendelkezést jog meg­szerzése érdekében már 1947- -től folytak az egyezkedések a járást közigazgatási bizottság és a Szlovákiai Múzeumok Szö­vetsége között. Ezeknek ered­ménye az lett, hogy az előbbi határozat' hozott a komáromi járási múzeum nieealnkitásá-Régészeti feltárás Heténvben (Chotín) 1954-ben ról. A rendelkezési jog meg­szerzése érdekében végül az Iskolaügyi és Művelődési Meg­bízotti Hivatal (Povereníctvo školstva a osvety) mellett mű­ködő Nemzeti Kulturális Bizott­sághoz (Národná kultúrna ko­misia) adtak be kérvényt. A gyűjteményeket csak 1950- -ben vette át az utóbbi bizott­ság. Az átvétel napján, szep­tember 5-én a gyűjteményeket a Komáromi Járási Nemzeti Bi­zottságnál helyezték letétbe a Mikuláš Dušek. A Duna Menti Múzeum első igazgatója komáromi múzeum számára, de azt a jogot fenntartotta a Nem­zeti Kulturális Bizottság, hogy az országos jelentőségű gyűj­temények végleges elhelyezésé­ről később dönthessen. A jnb tanácsa az idevonatko­zó határozatában leszögezi, hogy a Duna Menti Múzeumot mint járási honismereti múzeu­mot .közigazgatásába veszi an­nak könyvtárával együtt. Az utóbbit két részre osztják- mú­zeumi kézi-és általános könyv­tárra. Az első Komáromban marad, a másikat (vagyis a hí­res Kulisár István által alapított történelmi könyvtárat pedig a tudományos intézmények között osztják szét. A közigazgatásába fogadott kulturális intézmény fenntartásáról gondoskodik, kiadásaira saját költségvetésé­ben biztosít anyagi eszközöket. A járási, honismereti jellegű ipúzeum Igazgatójává Mikuláš Dušeket nevezi ki, akt ezt a tisztséget annál Is inkább meg­érdemli, mert már 1945 óta foglalkozott a gyűjtemények­kel. A gyűjtemények átvétele u*án ez Iskola- Tudomány- és Mfivészetügyf Megbízotti Hiva­tal és a Nyltral (Nitra) Kerü­leti Nemzett Bizottság elren­delte a múzeum rendbehozását és a kiállítások átszervezését. A rendelet végrehajtása azon­ban több ok miatt ts lehetet­len volt. A Matica slovenská bratlslavai területi titkársága bejelentette a komáromi alap­szervezet feloszlatását. A szak­osztály kezelésében levő mú­zeumi épület sorsáról tejlát ha­tározni kellett. A helyszínre érkező bizottságok úgy döntöt­tek. hogy nem az egész épüle­tet kapja meg a művelődési ház (Okresná osvetová bese­da), hanem csak azokat a he­lyiségeket, amelyeket a szak­osztály olvasótermül és iroda­helyiségként használt. A műve­lődési ház rendelkezésére bo­csátottak az emeleten 3 helyi­séget, a nagytermet és több ki­sebb helyiséget. A múzeum számára megmaradt két helyi­ség az emeleten, és ugyanany­­nyi a földszinten. Ezeken, a ki­állításokra szánt termeken kí­vül a földszinten jutott egy he­lyiség az iroda, 3 a raktár és egy a könvvtár számára. Á múzeum számára fenntar­tott termekben kellett szétrak­ni, korok szerint osztályozni, elrendezni, maid kiállítani a múzeumi gyűjteményeket. Hogy a helyiségek használa­ta milyen nagy probléma volt, az Is mutatja, hogy az 1951-ben múzeumi tanács is foglalko­zott vele Akkor megegyeztek, hogy a kultúrházat a népi közigazgatásnak, tehát a helyi nemzeti bizottságnak adják át. A helyiségeket igazságosan el­osztják a múzeum és a műve­lődési ház között, s hagynak műtermeit Harmos Károly fes­tőművész számára azoknak a munkáknak fejében, amelyeket a népi közigazgatás és a párt számára végez. A múzeumátalakítási kiadá­sok fedezésére 1951-ben a Szlo­vákiai Múzeumok Szövetsége 30 ezer koronát utalt ki. Ugyan­akkor a kiadások fedezésére szolgált volna még a múzeum évi költségvetése is, amelyet azonban a múzeumot fenntartó jnb akkori illetékes osztálya nem utalt át, arra hivatkozva, hogy nincs rá költségvetése. A múzeum igazgatója tehát csak harmincezerről rendelke­zett, noha csak az „Őskor“ té­májú terem átrendezésére leg­alább hetvenezerre lett volna szüksége. Az is nagyban hátrátatta a kiállítási munkálatok befejezé­sét, hogy a jnb nem respektál­ta a múzeumi költségvetést, és anyagi ellátottságénak terve­zetét. Elkészült ugyan a kiállí­tások felirati szövege, de az a groteszk helyzet alakult ki, hogy nem volt mire felírni. Ezen a kétségbeejtő helyzeten alig változtatott valamit a Jnb évi ezerötszáz koronás segélye, amelyet a két kiállítási helyi­ség kifestésére és a villan bevezetésére használtak fel. Ismét a Nemzeti Kulturális Bizottsághoz kellett tehát for­dulni segítségért, melynek köz­benjárására még abban az év­ben elküldték az őskori és a római kori terem átszervezé­sére szánt dotációt. A bizott­ság vitrineket rendelt a kiállí­tási helyiségekbe. Ezek elkészí­tését a komáromi szolgáltató vállalat vállalta magára. Az 1952. évben a villany be­vezetése, a régi vitrinek kihor­dása és az új berendezés meg­érkezése után megkezdődött az őskori terem rendezése, ami­hez Ludmila Kraskovská ré­r. .'■■./t/y.'SSS/ÍM'j&tr >v*.v ьМямш ъШяж gész nyújtott segítséget. Ez nem Is ütközött különösebb akadályba, a római kori helyi­ség átrendezése azonban igen problematikus volt. A Prágai Iparművészeti Múzeum akkori­ban ugyanis antik kiállítást rendezett, melyre a komáromi múzeumból is vittek 114 darab igen figyelemreméltó tárgyat, továbbá 9 db értékes dombor­­mflvet; köztük azt az oltárkö­vet is, amelyet a Szenthé^m­­ság szobra közelében találtak. Onnan a tárgyak rövidesen visszakerültek volna, de az an­tik emlékeket Prága után Brnó­­ban és Bratislavában is kiállí­tották. Ennél azonban jóval nagyobb' akadályok is hátráltatták a te­tem munkálatainak befejezé­sét. A Nemzeti Kulturális Bi­zottság a gyűjtemények már említett átadási feltételeire hi­vatkozva, az 1951. február 16-án kelt, 373/51. számú ren­deletével jóváhagyta, hogy az országos jelentőségű római ko­ri gyűjteményeket a bratlslavai Szlovák Nemzeti Múzeum meg­alakítandó római kori osztálya számára elszállítsák Komárom­ból (a gyűjtemények az álla­mosítás után természetesen ál­lami tulajdont képeztek). Ä Szlovák Nemzeti Múzeum az 1953. év végéig visszadta azokat a régiségeket, amelyek­re nem volt szüksége. Vissza­­került a rekonstruálásra kül­dött 560 db terra sigillata-töre­­dék is. Ezek kiharcolása, s a velük kapcsolatos ügyintézés igen sok időt rabolt el a múzeum igazagtójától. A nehézségek el­lenére az 1953. év elejére any­­nyira javult a Duna Menti Mú­zeum anyagi ellátottsága, hogy végre hozzáláthattak a két te­rem elhelyezéséhez. Az utolsó kiigazítások és a szakértői bírálat elhangzása után, 1953. május 9-én nyitot­ták meg a Duna Menti Múzeu­mot, mint járási honismereti jellegű intézményt. Äz új, felszabadulás utáni múzeum megnyitásával teljesen új korszek kezdődött a komá­romi muzeológta történetében. Egy olyan intézmény alapját rakták le. amely már nemcsak a régebbi történelmet kutatja, és a régiségeket gyűjti, hanem hazánk felszabadításának és a szocializmus építésének nagy­szerű időszakát is, 'Ä megnyitás után egyre in­kább a szocialista kultúra olyan központjává vált, amely a legnagyobb igényeket is ki­elégítve. sikerrel végzi a tu­dományos világnézetre való nevelésben és az új, szocialista embertípus formálásában be­töltőit feladatát. Mikuláš Dušek a megnyitó után többek között ezeket Irta Bratíslavába; .......A Duna Men­ti Múzeum egyelőre az egyet­len, melyben a szövegeket két nyelven írták fel... A múzeum ügye már azért sem lehet szá­munkra közömbös, mert nem­csak magyar nemzetiségű pol­gártársaink, hanem a szomszé­dos Magyarország is figyeli fejlődését, gyarapodását“. JUHÁSZ GYULA: Magyar nyár Pipacsot éget a kövér határra A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. A Tisza szinte forr, mint néma katlan, Mit izzó part ölelget lankadatlan. Selyem felhői sápadt türkisz égnek, Bolyongó vágyak mély füzében égnek. S a végtelen mezőkön szőke fényben Kazlak hevülnek tikkatag kövéren. Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár, Keleti lustán szunnyad a magyar nyár. Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma, És föllángol e táj, e néma, lomha? Ha megutálva száz here pimaszt már, Vihart aratva zendül a magyar nyár? Cieb /а. ИсЛс-Сс* Nem zavar most senki és semmi. Állok a néhai ág-Duna partján, ahol most egy nagy mező terül el. Egyik kezemmel a biciklit tartom, a másikkal szemellenzót csinálva figyelem az ötven-hatvan méterre elterülő erdősávot. — Olyan ismeretlen! — szólok hátra a fiaimnak, akik per­sze az egészből nem értenek semmit, mert ők nem emlékez­­nek, nem emlékezhetnek arra a régi Duna-partra, ahol én gyermekkoromban annyi vasárnap délutánt töltöttem. Volt valami romantikus abban a régi partsávban. Öreg fűzfák szegélyezték, és az embernek az volt az érzése, hogy a követ­kező pillanatban már dőlnek is el, beledőlnek a lassan folyó, Sötétzöld vízbe. Napok, hónapok, évek múlásával aztán rájöt­tem, hogy a fák sokkal erősebbek, szívösabbak, mint az ember. Most meg itt állok, és a fák nincsenek. Kiirtották őket vé­ges-végig a partszakaszon. A Duna-ág medre is eltűnt. Betöl­tötték. A fák és a meder helye olyan, mint egy legelő... — Itt folyt az ág-Duna — mutatom nyolcéves fiamnak. — Széles volt? — kérdezi. — Hajók ts jártak rajta? Hullá­mai is voltak? — Hm. Ez a folyó nagyon lassan folyt. Nagyon lassan vál­tozott, pusztító erejét csak azé't adta az árvizeknek, mert kényszerítették. Ki? Hát a Nagy-Duna — off beljebb — muta­tom —, vagy öt-hatszáz méterrel arrébb. Ez a kis ág olyan szelíd volt, hogy ... ( — ... egy légynek se ártott volna? — jön a kisebbik fiam kérdése. — Hát igen — nevetem el magam. — Ez a Duna-ág olyan volt, hogy a légynek se ártott volna. ■Neki viszont ártott az ember. Először kipusztltotta a part őreit —- a fákat —, aztán, mint egy halottat, elföldelte. Ml lesz itt húsz év múlva? Ki fog emlékezni rá? Lehet, hogy itt lesz az a nagy csatorna, ahol hajók útját vezetnek országokból ki—be. Minő kontrasztja a múltnak és a jövőnek! SZITÁS GABRIELLA'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom