Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-04-04 / 13. szám

8 SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. április 4. Családi ”KI MIT TUD? ^ íi. - ■" MW >.... У Л 1915-ben Születtem, szüleim korán meghaltak, öten maradtunk árván. Bátyáin bognárinasnak, két nővérem pedig szolgálni ment. A fiatalabbik bátyám a nagybátyánkhoz került, én meg az anyai nagyanyámhoz. Meg­kezdődött az életünk kálváriája. Té­ten Iskola, nyáron pedig libákat őriztem májustól szeptemberig, azaz kisasszony napjáig. Akkor az ostort kiclfráztam, és annak a gazdasszony­­nak adtam, akitől a legtöbbször kap­tam reggelente enni. A nagyanyám tarisznyája, amit a nyakamba adott ebéddel együtt, bizony elég lapos volt. Nem kedvezett, mint az édes­anyánk. Sokszor úgy fájt a szívem, én is úgy megettem volna valami job­bat. úgy. mint a többi barátném. De kiváltképp az, hogy senkihez sem tartozom, senki sem szeret. Ä testvéreimmel a hányán voltunk annyifelé szóród­tunk. Pedig énutánam fize­tett az árvaszék. mégsem szeretett a nagyanyám. Bú­csúkor mindig adott húsz fillért. Egyszer, amikor öt­ven fillért adott, nem mer­tem hazamenni, féltem, hogy visszaveszi. Nyáron azért jó volt, sok a szederfa, én meg ügyes mászó voltam, de sokszor jóllaktam Így. Nagy­­nénémnél volt az otthonom, ahol jószivvel tették elém az ennivalót. Iskola után szolgálni men­tem, mint a többi szegény lány. Közben tizenhat éves lettem, és férjhez mentem azért, hogy legyen ottho­nom. Jött egy egészen új élet, egy népes családban Nem is voltunk sokan, csak tízen — velünk együtt. Az­tán már többen lettünk. Férjem öccsének családjá­ban — akikkel együtt volt az esküvőnk — kisfiú szü­letett. nálunk kislány. Ti­zenkét évig laktunk velük, együtt is dolgoztunk. Arat­tunk, dohányt kapáltunk a gazdaságban. De ruhát nem kaptunk, csak enni. Már úgy tudtuk, hogy hétfőn tészta, kedden hús, szerdán kalács, csütörtökön hús, pénteken pogácsa vagy más tészta. Már egészen jól ment volna minden, ha nem jött volna közbe egy szomorú családi esemény. A fér­jem öccsét véletlenül agyonlőtték, amikor katona volt. Anyósom a hír hallatán összeesett és meghalt. Kettőt temettünk egyszerre, anyát és fiát. Ekkortájt felesben dolgoztunk az após földjén, aztán vettünk a falu­ban egy családi házat, örültünk, hogy a magunk gazdái leszünk. De jött a szörnyű háború. A férjem megkapta a sasos behívót, elvitték. Egy hétre rá a lovunkat is elvették, Surányba (Šurany) kellett elvínnem. Visszafelé végigsírtam az utat. Se férfikéz, se ló, mivel, hogyan fogom egyedül megművelni a földet. Vettem egy szép. fiatal lovat, de nem soká örül­tem, éppen csak hogy az árpát elve­tettem. Egy szép reggel a németek elvitték szerszámostól. De még ezután következett a legnehezebb. Kihirdet­ték. hogy a faluból mindenkinek ki kell hurcolkodnia, ott lesz a főhadi­szállás. Se ember, se Igavonó — mi lesz velünk? Jött a bácsikám a ko­csijával, egy rossz gebével, meg sán­tával. De kettővel, s utánakötöttük az én kocsimat, és elindult a karaván sírva. Most már az otthonunk se volt, sírt a két gyerek, sírtam én is. ahogy nézem őket. látom, hogy a kutyánk jön a kocsi után. Az szegény nem hagyta el a gazdáit a bajban, pedig meg is feledkeztünk róla. A bátyá­mékhoz húsvét vasárnapján értünk. A fáradt lovak, kocsin a gyerekek, a kocsi mellett a kutya — végig a fő­utcán. amikor jöttek az emberek a templomból. Ebéddel vártak, fedelet adtak. Két hétig voltunk náluk, amíg elmúltak a legrosszabb napok. Vége lett a háborúnak. Fértem felől se hír, se levél. Azért csak újra kellett kez­deni. Vettem egy lovacskát, legyen valami az istállóban a tehénke «mel­lett. Elmúlt a nyár, jött az üzenet, hogy férjem jön a fogságból. Dupla erővel dolgoztunk, a gyerekek nőt­tek, volt miért élni. Ötvenkettőben szívszorongva beáll­tunk a közösbe, mint sokan mások, mert ugye, ilyen kisparaszt annyira szerette a földet, hogy szinte imádta. Megint egy más világ kezdődött. A gyerekek lassan kirepültek, van sa­ját otthonuk. Olyan lakások, olyan berendezések, én olyanról soha nem is álmodtam. Alig győzi követni az ember, melyik mit tanult, milyen ti­tulusa van, milyen iskolát végez ép­pen. De szépen élnek, érvényesülnek, jól végzik a munkájukat, örül a szülő szíve, ha látja. Ennyi a beszámoló, de csak dióhéj­ban. Nekünk öregebb családi házunk van, már csak kettecskén lakunk ben­ne. Férjem 83 éves, én meg 72 éves vagyok. Húsz évig volt az efsz-ben kocsis, nyugdíjba ment hatszázegy koronával, bizony kevéske volt. El­ment a mezőgazdasági iskolába por­tásnak, kapott 1200 koronát, ott volt tíz évig, most itthon van, élvezi a nyugdíját. Ketten kapunk ezerliatszSz koronát, nem sok, de azért beosztva elégnék kell lenni. Van még egy kis szőlőnk is. Még hála istennek, jó egészségben vagyunk, és a víg kedé­lyünk sem hiányzik. Énnekem külön nincs nyugdíjam, mert én, mint ma­szek szobafestő jártam a falut har­minc évig. Ez igen nagy hobbim volt, főleg amikor még virágokat is rak­tunk, de most újra divatba jött a fa­luban. Volt egy szobor, szent Flórián, a főtéren. A tűzoltók védőszentje, és igen rossz állapotban volt ez a szo­bor. Áttették egy új helyre, sok ja­vítást kellett végezni rajta, szépen megcsináltam, kifestettem. Kötelessé­gemnek éreztem, hogy ingyen meg­csináljam, mert a férjem is tűzoltó már 1928 óta. Mondom, ez a hobbim. Meg az ének, a öanolás. Ugyanis az énekkar­ban voltam, most meg a rokkantak szövetségének helyi szervezetében — ott is van énekkar — szólót éneke­lek. Minden évben van farsangi mu­latságunk. Sokszor csodálkozom, hogy a mi korunkban még mindig szere­tünk a férjemmel mulatságba járni, és bizony még a táncot is eljárjuk a magunk módján. Hát így éltünk. így élünk. Bocsánat, hogy ennyire bele­merültem a mesélésbe, de azért nem veszik rossznéven? Tisztelettel Nagy Istvánná szül. Lebo Etelka Udvard (Dvory nad 2itavoü)’ Leányunk az unokájával KEDVES OLVASÖINKÍ —-----------------------------------------------———— ---­Kérdéseikre válaszolva közöljük, hogy továbbra is érdeklődéssel várjuk beszámolóikat saját életükről, vagy kedvteléseikről, család­tagjaik felfigyeltetö képességeiről.érdekes munkájáról, arról, akire a családban a legbüszkébbek — nagyszülők, szülők, gyermekek — rejtett vagy csak szfikebb körben ismert tehetségéről. Levelükhöz ne felejtsenek el képet mellékelni a bemutatott családtagról. Kér­jük. pontosan tüntessék fel saját címüket (korukat és foglalkozásu­­akt is), hogy a munkájukért járó honoráriumot elküldhessük. A legjobb, legérdekesebb írások beküldőit könyvjutalomban is ré­szesítjük. A borítékra írják fel vetélkedőnk címét: Családi „ki mit tud“! Az elmúlt napokban heves vitát váltott ki a Szálkái Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógiai tanácsának ülésén egy látszólag — pedagógiai szempontból — nem „alapvető“ kérdás. Iskoláink pionírszervezetei u­­gyanis minden tavasszal részt vesznek a tavaszi nagytakarítás­ban, összegyűjtik a vas-, papír- és textühulladékot. A mi iskolánk Jüiies Fučík nevét viselő pionírcsa­­pata mindig az élen jár ebben a népgazdasági szempontból — a pio­­nirszervezet anyagi szempontjából is — hasznos tevékenységben. Ilyen gazdagok vagyunk? A legnagyobb bökkenő ott van, hogy az összegyűjtött hulladéko­kat a hulladékqytijtő vállalat már évek óta nem szállította el. Még a vas is szanaszét hever. Ront/a a falu képét, meg a pionírok kedvét, akik e hanyagság miatt nem kap­tak még egy fillért sem fáradozá­sukért, pedig ök is tervezett költ­ségvetéssel dolgoznak. Milyen kedvvel indulhatnak e­­zek után az idén, ha kezdődik a nagytakarítás? Mire neveli — mégiscsak pedagógiai kérdés! — az ifjúságot az ilyen felelőtlenség, nemtörődömség? Olyan gazdagok vagyunk, hogy már nincs a másodlagos nyers­anyagokra szüksége népgazdasá­gunknak? Vagy tartalmatlanná vált a gyermekek és felnőtt lako­sok által értelmesnek és valóban hasznosnak tartott „tavaszi mű­szak“? A becsületes munkának, a lelkesen és szívesen végzett falu- és városszépítésnek a lebecsülése, a semmibe vevésp az ilyen hozzá­állás. Szerelnénk tudni, kit — kiket — terhel a felelősség? Majerszky Márton Tavasszal alig várjuk, hogy végre könnyebben öltözködhessünk, de az idő bizony sokszor még csalóka. Jól változtatható réteges öltözködéssel alkalmazkodjunk az időjáráshoz. A költséges és nem mindig kedvünk sze­rint beszerezhető kosztümöket jól helyettesíthetjük két — egymás fölött viselt — szövetblúzzal, kabátkával. A rajzokon látható különböző összeál­lítások, öltözékek azonos szabásrajz alapján készülhetnek. Az álul viselt bl^izt varrásráhagyás nélkül, a felsőt másfél centiméter varrásráhagyással szabjuk. Duha, vékony, gyapjühatású szövetet válasszunk, amely nem ta­pad túlságosan. Divatos színösszeáüí *s a különböző árnyalatú szürke li­lával, szegfűrózsaszínnel vagy feliéi rel. (Ca. L.) Kévütő Talaj­művelő eszkBz Felkapott színész leb j* « hálóban Bánat f T Y T Y Y Johéss Gyűl» elbeszé­lése Kinéztem Juh ás# Jyula Iciareg-Jay K8l név liter Kist«« к ľoar-tó-ô fajt» KStSszo Páholt kié faléi У eref oais »elyneki Juhász Gyula i* siavésra Sslovát k 61 tbt Ju­hász Gy­­tolftácsol Siirogán, f ex-rum « f » V Fájlal ' Puskázik. Juhász Gyijia prózai kStete к ■ i Juh á s a, 3ynla verse# kötete XettSa betű Lakásban van 1 E.&.H. yiietcesgéz Щ «&?£3» múzsa íjctvüs­­fcSvé esteti Bel járás kytrÓ-eezkáS Г mišmaši • öeyen . . Kas* í*li • %íz*X*a lyömBlcaía Illetve, rav. kätHazo Tárgyra# Kálium Isbô# falú szer* ■Jbháess Gyal* muzsájs szimatig Kutrlea íitaain Somániái «agyar építés* ftstn. * *Шк*а Zenei bang Oodra Remény­ben van1 P* Férfi— kabát Téa*. txoise«» к '»»ахая, 4*1* -Szellás Színleli 3.S.A. .íďtŕáss бу «öve ászai: к MEGFEJTÉS­NYERTESEK Lapunk 10. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „A szorgalom hatalmas támasz a közép szerű tehetséges részére is.“ Nyertesek: Abaházi Dóra, Bacska (Васка), Hangya Irén, Kisgyarmat (Sikeniűka), Szépvölgyi Lajos, Kajal. Kérjük kedves Olvasóinkat, megfejtéseiket postai le­velezőlapon küldjék be szerkesztőségünk címére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom