Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-21 / 11. szám
16 .SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. március 2Í. ' ' уч áMf&yMÉ m 1*1 йш€ ' ь . ■■ эфе A Csemadok kultúrcsoportjának előadásán. Eg? fain életéből A Sáról (Sárovce) Népművelési Központ Mária Cechvalová vezetésével eredményes munkát végez. Az elmúlt évben a cigány nők felkarolásáért tettek a legtöbbet. Főző és sütőtanfolyamot Is szerveztek részökre, amelyen huszonötén vettek részt. Az Idén varrőtanfolyamra kerül majd sor. A polgárt ügyek testületét Is hasonló aktivitás jellemzi, amely a többi tőmegszervezettel karöltve nemcsak a Jubilánsokról emlékezik meg, hanem a falu életében előforduló Jelentősebb akciók szervezéséből is kiveszik részüket. A népművelési központ mellett tánccsoport Is működik, amely tavaly a Járási versenyen Is részt vett, amelyen a második helyen végzett. A sárói SZISZ-tagok nagy fájdalma, hogy a szervezeti tevékenységhez nem áll rendelkezésükre megfelelő klubhelyiség. Jelenleg öreg, semmilyen szempontból sem kielégftő helyiségben tengetik életüket. Mivel a faluban élő mintegy 1Я00 lakos egyharmada cigány, ezért a népművelési központ a közelmúltban cigánybált rendezett, amely lránt nagy volt az érdeklődés. M. Cimmermannová Hat év a fronton Szabados István szántói (Santovka) lakos a napokban iinnpelte hetvenedik születésnapját. A második világháborút vöröskatonaként harcolta végig. A község megbecsült és tiszteletben tartott polgárai közé tartozik. Magas életkora ellenére ma is dolgozik a helyi egységes földművesszövetkezetben. Azelőtt állatgondozó volt. Ha a szükség úgy hozza, ma is segít a gondozóknak, amennyiben valaki betegség miatt kiesik, mert Pista bácsira mindig számíthatnak. 13 éves sem volt, amikor eljegyezte magát a mezőgazdasággal. Szívéhez nőtt a föld és az állatok. Nagyszülei a Dolný Kubín-i járásban fekvó Hladovka községből származtak. Megélhetés után Romániába vándorollak. Szabados István már ott született Tipar községben. 1938-tól katonai szolgálatot teljesít a második román ezredben. Bajtársalval kiküldték az orosz frontra, ahol egész ezrede átállt a negyedik ukrán hadosztályhoz, öt éven át harcolt a fasiszták leveréséért a Szovjetunióban, Magyarországon és hazánkban. A fronton többek között tolmácsként Is tevékenykedett. Háromszor sebesült meg, de túlélte. A Szabados család Romániából 1947-ben költözött vissza, Szántóra. 1949 óta Szabados István feleségével a helyi szövetkezetben dolgozik. Jó munkaerő volt, amiért több elismerő oklevelet kapott. Később néhány évig a vasútnál is dolgozott, de a szive visszahúzta a szövetkezetbe. Szabados István hét évig hordta a mundért. Ez idő alatt alakult ki örök békevágya és -szeretete. Azt szeretné, ha soha többé nem lenne háború, s hogy rettegni se kelljen* tőle. Ennek záloga szerinte a becsületes munka, valamint az emberek közti kölcsönös megértés és szeretet. Belányi János GONDOLATOK a könyvhónappal kapcsolatban Az emberiség egyetemes kulturális fejlődésének minden korszakában a könyvek voltak és bizonyára Jó ideig még lesznek Is a kultúra kiapadhatatlan forrását. Az írás tudományának felfedezése után már az ókort kultúra létrehozót arra törekedtek, hogy gondolataikat. Ismereteiket megőrizzék az utókor számára. Gondolataikat kóbe vésték, később agyagtábiákra Írtak, majd következett a paplrusztekercs stb. De ugorjunk egyet az Időben. Mat életünkben a könyv hétköznapjaink szerves részévé vált, s kulturális értéke óriásira nőtt. A könyv segít eligazodni az ismeretek halmazában, tanít, nevel és szórakoztat, műfajtól függően. Ezért érthető, hogy hazánkban fokozott figyelmet fordítanak a könyvkiadásra és -terjesztésre, valamint népkönyvtárak létesítésére. A Galántal (Galanta) járásban tavaly több mint ötven népkönyvtárban mintegy félmillió könyv várta az olvasókat. A közel 30 ezer olvasó egy év alatt 750 ezer könyvet olvasott el. Valamikor a lakosság Ilyen nagy mértékű olvasottságáról álmodni sem lehetett. Ebből Is kitűnik, a járás polgárai nemcsak szóban könyvbarátok, de olvasni is szeretnek. Talán azt mondhatnánk, hogy az olvasás itt a reneszánszát éli. Márciusban, amelyet elsősorban a könyv hónapjának tartunk, a népkönyvtárakban sok érdekes rendezvényre, tró—olvasó találkozókra, Ismeretterjesztő előadásokra, könyvkíállttásokra és filmelőadásokra kerül sor. Ilyenkor a fiatalok részére beszélgetéseket tartanak a könyvről, a kicsiknek mesedélutánokat, az iskolákban pedig KI mit tud? vetélkedőket szerveznek. ' Mindenki tudja, legalábbis tudnia kellene, a könyv az ember legjobb barátja, s ez egész évben érvényes, nemcsak a könyvhónap ideje alatt. N. M. Nagyobb aktivitással Napjainkban az üzemekben fő feladatnak tekintik a munkaidő tökéletes kihasználását, a termelés és az üzemanyag-takarékosság hatékonyságának növelését. A gépek teljes kihasználása mellett a cél az újílómozgalom fellendítése. Tudvalevő, hogy mindenütt az emberi hozzáállás az alaptényező. Az új munkamódszerek célja: kevesebb idő alatt előállítani ugyanazt és jobb minőségben Mindehhez a dolgozók tudásszintjének az emelésére Is szükség van. Ezt vették figyelembe a muzslai (Mužla) Béke Efsz-ben, amikor ez év januárjában újjászervezték a szocialista brigádokat. A szövetkezetben összesen tíz brigád működik. A gépjavító műhely szocialista brigádja még 1976-*ban alakult. A brigádtagok újításaikkal — járási viszonylatban — több éven keresztül a legjobbak közé tartoztak. Többek között ennek tudható be, hogy megkapták a bronzfokozatot. Aztán, hogy mi jött közbe, maguk sem tudják, Idővel ugyanis csökkent az aktivitásuk, amely az eredményekben is megmutatkozott. Évente 30—40 újítási javaslatot adtak be, melyek többsége a gyakorlatban is megvalósult. Tavaly a benyújtott újítások révén a szövetkezet 82 ezer koronás haszonra tett szert. Az újjászervezést követően januárban 6 ezer 500 koronát takarítottak meg az alkatrész-felújítással-. A műhelyben egyébként huszonketten dolgoznak. Kuklis Imre műhelyvezető jó szakember hírében áll, akit beosztottjai tisztelnek, becsülnek. Immár négy évtizede dolgozik a szakmában. A brigádtagok szerint az alkatrészhiány miatt sok a gond és a kiesés. Több alkatrészt is elő tudnának állítani, ha megfelelő gépek állnának rendelkezésükre. Problémát okoz egyes elavult gépek és épületek felújítása, korszerűsítése. A szocialista brigádok tagjai munkájukon kívül aktívan: bekapcsolódnak a társadalmi munkákba Is. Védnökséget vállaltak a helyi óvoda felett, valamint faluszépítési akciókba és az önkéntes véradásba Is bekapcsolódtak. Idei szocialista vállalásuk 110 ezer 600 korona értékű. Petrik Tibor brigádvezető elismeréssel nyilatkozott arról, bogy a brigádtagok közül öten rendszeres véradók. Reméljük, az új biZonyítaniakarás meghozza a várt eredményt. Hiszen csakis a kölcsönös bizalom jegyében lehet hasznosan dolgozni. Dlrlch Margit újabb előrelépés A Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Galántai (Galant} Járási Bizottságának szervezésében került sor az efsz-ek szocialista brigádjainak hetedik aktívájára, amelyen a szocialista munkaversenyben részt vevó tagokon kívül az üzemi szakszervezeti bizottságok elnökei is részt vettek. Ä szocialista brigádok eddigi tevékenységéről és további föladatairól Jozef Kottái, a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Galántai járási Bizottságának elnöke számolt be. 'A Üalántal járásban összesen 129 szocialista brigád működik, melyeknek 2 ezer 95 tagja van, akik szép eredményeket érnek el az újítómozgalomban. Tavaly a mintegy 140 benyújtott újítási Javaslatból 110-et valósítottak meg, melyek társadalmi haszna összességében elérte a 3 millió 75 ezer korona értéket. A részletes Jelentés a Hiányosságokra is kitért. Nem sikerült biztató eredményt elérni a szocialista versenyben. Az aktíván hangsúlyozták, hogy további komplex ésszerűsítő brigádok megalakítása szükséges, amthez biztosítottak a feltételek. Vannak még tartalékok az újítások terén is. Sok helyütt a kellő Igényesség és kritikus szemlélet hiánya tapasztalható, ugyanakkor nem támogatják kellőképpen a versenyző szocialista brigádok tagjait. A beszámolót tartalmas vita követte, majd a résztvevők által bemutatott krónikákat háromtagú zsűri értékelte. A négy legtartalmasabb krónika tulajdonosai értékes tárgyi jutalomban részesültek. A szocialista brigádok idei járási aktívája minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak. Kit köszörűsünk névnapján ? Nap Hold MÁRCIUS Március 23 Hétfő EMŐKE ADRIÄN Március 24 Kedd GÄBOR KARINA GABRIEL Március 25 Szerda IRÉN ÍRISZ MARIÄN Március 28 Csütörtök EMÄNUEL EMANUEL HAJNALKA ALENA Március 27 Péntek Március 28 Szombat GEDEON SOŇA Március 29 Vasárnap AUGUSZTA MIROSLAV kelte 6. p. nyugta 6. p. kelte ó. p nyugta 6 p. 5 43 18 00 02 43 10 10 5 41 18 02 03 33 11 28 5 39 18 03 04 10 12 52-5 37 18 04 04 37 1417 5 35 18 06 04 58 15 39 5 32 18 07 05 16 16 58 5 30 18 09 05 32 18 15 A HOLD FÉNYVÁLTOZASAI Első negyed: ^ Holdtölte: (Ф) Utolsó negyed: UjhoW: ® A lakásviszonyokra jellemző beszélgetés: — Mi az felbontottad az eljegyzésedet? — Igen mert nem kaptunk lakást. — Miért nem mentetek az apóshoz lakni? — Mert az após az apósánál lakik. A gazdag skót, családja unszolására, nagy nehezen elhatározza, hogy vesz egy autót. Természetesen egy kisautót. Bemégy az autóüzletbe, kiválasztja a legkisebb kocsit és megkérdezi az autókereskedőt: — Mondja kérem, nem fogyaszt ez a kocsi sok benzint? — Természetesen nem — felelt az autókereskedő — egy kanál benzin elég bele. A skót gondolkodik egy darabig aztán megkérdezi: — Leveseskanál vagy kávéskanál? + • + Egy mama panaszkodik a barátnőjének: — Borzasztó a lányomat elcsábították. — Es mit csinálsz most? — Kutatom az apát. — fis még nincs meg? — Három már megvan. Kovácsné hazalön és így szól az urához: — A kalaposnő azt mondja, hogy ez a kalap tíz évvel megfiatalít. — Miért nem vettél magadnak hár< mpt — mondja Kovács, ♦ • + Két címíáblafestö dicsekszik. — A múltkor gyümölcsöket festetj tem olyan élethűen, hogy rászálltak a madarak, és csipdesték. — Én egy fél sajtot festettem, és képzeld, másnap kukacos lett, ♦ • + Kovdcséknál kisgyerek született. Á nagymami megkérdi Pistikét: — Szeretnéd látni a kis testvérkét, akit ma éjiéi hozott a gólya? — Igen nagymami — mondja Pistike —, de még inkább szeretném a gólyát látnt. + • + Ford közel száz éves korában halt meg. Nagy temetése volt. Hat ember vitte a koporsóját. Útközben egyszerre csak felemelkedett Ford, és így szólt: — Miért nem tesztek a koporsó nld négy kereket, megspórolhatnátok hat embert. \ I — Dezsőt megnyugtatja a kézimunka . 1иЫ RUrévb Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és dolgozói részére Főszerkesztő: BARA LÄSZLÖ mérnök Helyettes főszerkesztő: CSIBA LÄSZLÖ Szerkesztőség: 815 73 Bratislava, Kriikova 9. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—0B, telefonközpont: 472—41. Klad|a: PRlRODA Könyv- és Lapkiadó n. v., 815 34 Bratislava. Krlíknva 9. Nyomja: Západoslovenské tlačiarne. 812 82 Bratislava, Odborárske nám. 3. Terjeszd: Postal Hlrlapsznlgálat. Előfizethető bármely pnstahlvatalnál és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo nám. 8. Előfizetést díj: egy évre 52,— Kčs. fél évre 26,— Kčs. A szerkesztőség kéziratokat és Fényképeket nem őriz meg, és nem küld vissza. Index: 49 638 A tap nyilvántartási száma: FÓTI 7100 Nagy Mihály