Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-28 / 8. szám

1987. február 28. SZABAD FÖLDMŰVES. 7 A KRIM DELI PARTVIDÉKÉN 2. Nagy-Jalta Jaltai tartózkodásunk lde­­. Jén a kirándulásokra, a gyógykezelésekre és más akciókra az Inturlszt négy idegenvezetője kísért el ben­nünket, tudniillik általában négy autóbusszal közleked­tünk. Én mindig abba az autóbuszba igyekeztem be­jutni, ahová a legidősebb, de egyben legtapasztaltabb idegenvezető, Zsenya Orlen­­kova szállt fel. Rengeteg In­formációt kaptunk tőle a Krlm-félszigetről, a Nagy -Jaltáról, Jaltáról és a többi üdülőhelyről, Szímferopol­­ról stb. A Krím-félsztgetről azt tartják, hogy bármely év­szakban érkezik oda a tu­rista, a természet mindig megkapó, utánozhatatlan szépségével fogadja. Elbű­völő a virágzó tavasz, a napsugaras nyár, az enyhe, melankolikus ősz, és a rend­kívül rövid tél. Ez így igaz, mert én korábban már két Ízben jártam Jaltában, 1978- -ban nyáron, 1981-ben pedig februárban. Most, hogy már harmadszor is ott jártam, teljes mértékben igazat kel­lett adnom Konsztantytn Pausztovszki jnak, a neves szovjet írónak, aki a Krím­ről a következőket Irta: „Vannak földünkön olyan gyönyörű tájak, amelyek mindig a boldogság érzését keltik az emberben... A Krím földje egyesek előtt csak lassan, apránként tár­ja fel szépségeit, de hosszú időre, örökre rabul ejti az embert. Aki a Krímen járt, nehéz szívvel válik meg tő­le, és azzal a szomorkás vágyakozással gondol vissza rá amelyet gyermekkorunk emlékei ébresztenek ben­nünk, azzal a reménnyel, hogy újra meglátogatja ez a csodálatos déli tájat.” A Krím félszigetre a hegy­ségek is jellemzőek, ame­lyek délen és részben kele­ten terülnek el. A hegyek envhén halló Ívben húzód­nak a- félsziget délnyugati részétől északkeleti irány­ba — Szevasztopoltól Feo­­doszijáig — mintegy másfél száz kilométer hosszúság­ban. Három párhuzamos vo­nulatból állnak, melyek kö­zül a legmagasabb a déli, vagy a fő vonulat. Ez a partvonal mentén húzódik, helyenként közvetlenül meg­közelítve a tengert, helyen­ként pedig 3—8 kilométerre távolodva tőle. E vonulat — vagy más néven a Jajla­­-hegvség amelynek legma­gasabb csúcsa az 1545 mé­teres Roman-Kos — és a tenger között húzódó kes­keny föld sávon helyezked­nek el a Krím főbb üdülő­helyei, amelyek közül a leg­ismertebb a 200 ezer lakosú Nagy-Jalta. Ebbe beletarto­zik a több mint 80 ezer la­kosú Jalta város, továbbá Alupka, Gurzuf, Masszandra, Ltvádla, Koreiz, Míszhor, Szimelz és Forosz. A Krím déli partvidéké­nek éghajlatát földközi-ten­geri típusú szubtrópusinak lehet nevezni. E tekintetben az olaszországi Velence és Bologna, valamint a fran ciaországi Toulouse és Mar seílle áll legközelebb hozzá Télen a levegő hőmérsékle te olykor 20 C-fokkal Is ma gasabb, mint a Krím-félszi get közigazgatási székhe lyén, Szimferopolban, amely a hegyvonulat túlsó oldalán terű el. Erről több ízben ml is meggyőződhettünk, hiszen a két város közötti kanyar­gós, szerpentines utat oda­­-vissza kétszer megjártuk. A „hideg” igen viszonylagos fogalom a Nagy-Jaltában, hiszen a hőmérő higanyszá­la télen ts ritkán süllyed a 0 C-fok alá. Erről is meg­­győzdhettünk Jaltában való tartózkodásunk idején. A Nagy-Jaltában télen is nyíl­nak a virágok. Januárban virágzik például a hóvirág, az ibolya, a primula és a Jázmin, január végén—feb­ruár e’ején pedig a mogyo­ró, a som és a mandula. A Nagy-Jaltába érkező turis­táknak sokszor kisebb fej­törést is okoz, hogy még nincs vége az ősznek, vagy már beköszöntött a tavasz. A leghidegebb hónap a ja­nuár, átlagosan +4 C-fok­kal, a legmelegebb pedig a Július, középhőmérséklete 24 C-fok. a forróságot azon­ban a friss tengeri légáram­­lalt kitűnően enyhíti. A víz hőmérséklete mintegy fél éven át magasabb, mint a levegőé. A fürdőzési idény rendszerint akkor kezdődik, amikor a tengervíz hőmér­séklete megközelíti a +18 C-fokot. Nyaralásra általá­ban az augusztus és a szep­tember a legmegfelelőbb. A Nagy-Jalta a Krím-fél­­sziget Fekete-tenger mosta déli partvidékének 70 kilo­méter hosszú szakaszán hú­zódik, amelyre főleg a nap­fény, az üdülés, a gyógyu­lás, a páratlan szépségű szubtrópusi tengerpart, a gyógyhatású levegő, a me­leg vizű tenger, a hegyes, erdős tájak és a legkülön­bözőbb összetételű ásvány­vizek a jellemzőek. Nem vé­letlenül tartják Nagy-Jaltát az egész ország fürdőhelyé­nek. A déli partvidéket éven­te több mint 2 millió turis­ta keresi fel, ebből több mint 110 ezren külföldről. A Krím félsziget déli part­vidékén az üdülés elsősor­ban azoknak Javasolható, akik légzőszervi, szív- és érrendszert, idegrendszeri és vesebetegségekben vagy anyagcserezavarokban szen­vednek. A Krim déli partvi­dékének éghajlatára jellem­ző, hogy gyorsan megszün­teti a kimerültséget ős visz­­szaadja az ember erejét, nyugtatóan és élénkítően hat, erősíti a szervezetet, A vidéknek meghatározó a növényzete. A legtöbb he­lyen gyönyörű pálmák, céd­rusok, magnóliák, ciprusok, babérfák, oleanderek dísz­lenek, a Jajla-hegység észa­ki lejtőinek jellegzetes fája a bükk, a déli lejtőké pedig a juhar, a fenyő és a gyer­tyán. (Folytatjuk) BARA LÄSZLÖ iS* (Nagy Tivadar felvétele) Stúdió a nagyszínházban (ВАТТА GYÖRGY: A FÜRJTOJÄS?) Valahogy a játszóhely is gro­teszk, akár a mű: kamarajáték a nagyszínházban! Ez aztán az igazi avantgárd! No de, e fur­csa párosításról mit sem tehet a szerző, a rendező és a szí­nész. (A dramaturgiai terv ösz­­szeállításánál a kamaraterem hiányát, mint valóságot, figye­lembe kellett volna venni.) Mindezek ellenére csak üd­vözölhetjük Batta György tra­gikus groteszkjének színrevite­­iét. Egyrészt mert hazat szerző müve, másrészt pedig, hogy napjaink családi problémáit, gondjait tárja elénk. Az időt visszajátszó dialógusok, a fa­nyar nyelvezet csupán a keret; a lényeg a mélységesen realis­ta vonás, ha úgy tetszik inte­lem: „Ott botladoztam az akna­mezőn,, mindjárt végem, gon­doltam, miközben a szemem, ez a gátlástalan lencse mindent fotografált: mi az, hogy halál? Érzek-e valamit az utolsó pil­lanatban? Nem bírom tovább, hajtogattam, leülök, s lesz ami lesz, de bírtam, még egy lépés, még mindig élek, vagy csak álmodom, hogy élek? Ez Itt egy vadrőzsabokor, megtapin­tom, szétmorzsolom az .ujjaim között a levelét, tüskét döfök a tenyerembe, kibuggyan a vér, az én vérem, hát mégis élek?” A darabot Platon Baker m. v. rendezte. Baker a szövegkönyv irodalmí-líraiságát a dramatur­giai követelményeknek vetette alá, de nem erőszakos eszkö­zökkel, hanem elegánsan a háttérbe vonulva, teret adva a Boráros Imre—Benes Ildikó kettősnek. Példás összhangot teremtett valamennyi alkotó­val, s ami a lényeg, ráérzett a műben rejlő szellemi tőkére, egyedi ízre, nem erőltette a kommersz, a megszokott felé. A vendégrendező különben úgy nyilatkozott, hogy a létreho­zom színpadi művet közös munkának tekinti — értve ez alatt a szerzőt, a dramaturgot, a színészeket, a díszlet- és kosztümtervezőt stb. A darab — tette még hozzá — groteszk szemmel „látja” az élet tragi­kumát, viszont a nevetséges dolgok benne roppant szomo­rúak. Az előadás funkcionális és a maga nemében mutatós díszle­tét, valamint a jelmezeket Platzner Tibor tervezte, Kmecz­­ké Mihály dramaturgiai ötlete a kétszereplős írást két néma­játékossal toldotta meg. Bizo­nyára a látvánosságra töreke­dett. Alapjában véve ötletes, de ugyanúgy elhagyható is lehe­tett volna. Boráros Imre Sámuel szere­pében szerencsésen vegyítette a tragikumot és a groteszk humort. Az egyfelvonásos stú­diódarabban mindvégig kicsit önmagát is a színpadra vitte. Játékhűsége, -szigora, tiszta beszéde sokáig az emlékeze­tünkben marad. Sikeresen fed­te el a darab sebezhető pont­jait. A szimbolikus jelentést hordozó figurát egyéni, Borá­­ros-módon elevenítette meg. (Megjegyzendő, hogy Boráros Imre játékában sohasem csaló­dik a Néző, mert ő mindig fel­készülve, érett-őszintén áll a színpadra. Ha a színház Illeté­kesei legközelebb az Érdemes Művész megtisztelő cím odaíté­léséről döntenek, nem lenne szabad Boráros Imréről megfe­ledkezniük. Merem állítani, hogy a publikum régi elvárá­sának is eleget tennének ezzel a gesztussal!) Benes Ildikó Zizi asszonyság köntösében méltó partnere Borárosnak. Színes­­-magvas jellemformálásával meggyőzően ábrázolja a múló szépséggel viaskodó asszonyt Találóan osztotta be a „vissza­­fiatalodási állomásait”, azokat „olajozottan” kapcsolta egybe. Benes Ildikó játéka könnyed, helyenként — Zizi életének megfelően — frivol és öntet­szelgő, ami a játéktárának for­magazdaságát is bizonyltja. A dramaturg, s talán a ren­dező, által „hozzátoldott" Lány és Fiü nem kap szöveget. Az idős férj, és a fiatalos Zizi színpadképe előtt látomássze­rűen találkozunk velük; a Lány Keszegh Marianna, a Fiú V6r6a Lajos. összefoglalásként még any­­nyit, hogy az Imént említett fogyatékosságok-hlányok elle­nére Is érdemes megnézni a darabot. S lehetőleg kisebb te­remben kellene Játszatni. Leg­főbb értéke a gondolati böl­csessége, az útkeresése, vala­mint a formabontása. Csiba Gáza Hóból is megárt a sok. (BESZÁMOLÓ EGY ZIMANKOS UTAZÄSRÖL) gyott ablakon nem tekinthetett be a kinti világ, a szomszédom­tól érdeklődtem a hollétünk je­löl. Megtudtam, hogy még csak Rózsahegyig fRuíomberok) ju­tottunk el. Szédülök: enni és inni szeretnék. Az állomás épü­letében bizonyára van egy bü­fé. Ki kellene szállni és venni valamit, de ez teljesen lehe­tetlen. A folyosón, mint a hur­kába töltött rizsszemek — moz­dulatlan és mozdíthatatlan em­bertömeg. — Jó kis helyzet ez — mon­dom a mellettem szenvedő idős úrnak, hogy érezze, tartom a szomszédságot —, hogy nem tudjuk mivel elverni az éhsé­günket. Válaszra sem méltatja a meg­jegyzésemet. Teljes közönnyel, spártai önfegyelemmel, szótla­nul viseli mindahányunk közös baját: az éhséget, a szomjúsá­got és a hideget. lllúzlótlan józansággal mé­rem fel a helyzetemet. Sok fényévnyi távolságra vagyok attól- a helytől, ahonnan elin­dultam és attól is, ahová el akarok jutni. Akarva-akaratlan berobbant a tudatomba Mark Twain Emberevés a vonaton cí­mű száraz humorú írása, amely egy utasemberröl szól, „akinek a vonata egyszer megrekedt a hóban, és majdnem éhen halt. Annyira összefagyott és annyi­ra megviselte az éhség, hogy beteg lett belé és és két vagy három hónapig nem is volt ész­nél. Most már föl van, csak rög­eszméje támadt, és ha szóba kerül az a régi história, addig nem nyugszik, amíg az egész kocsirakomány embert meg nem ette." A délutánt mardosó éhségben töltöttem. Majd vacsora he­lyett újra elaludtam. Az álom­béli díszlakomák utáni ébredést újból az éhség görcse keserí­tette meg. Aztán éjfél felé hi­hetetlen dolog történt: vona­tunk befutott a bratislaval fő­pályaudvarra. Elég volt egy­szer körülnézni, hogy lássam: az éttermek zárva, a városi tö­megközlekedés lefújva és be­fújva. Elindulok hát gyalog. Ogy emlékszem, hogy van a városközpontban egy éjjel is A gurzufi kikötő megtekintése lenyűgöző látványt nyújt (A szerző felvétele) nyltvatartó falatozóhely. Szél nem fúj, csak a hideg metszi az arcomat. Városszerte hóhe­gyek, vihar emelte hótorlaszok, elhagyott, sínhez és úthoz fa­gyott villamosok és autóbuszok. Vigasztalan látvány: sehol egy élő lélek, sehol egy hóeltaka­rító gép, sehol egy hómunkás. Ennivalót nem, szállást azon­ban sikerült szereznem. Másnap reggel (már kedd van!) úgy tűnik, hogy a hóeltakarílást még mindig nem akarják el­sietni Bevánszorgok egy étte­rembe és szerencsém van: ke­nyeret ugyan nem tudnak adni, de lencselevesből degeszre ehe­­tem magamat. A történetnek ezzel vége. Közben visszakerültem meleg dolgozószobámba, s már ttt ve­tem papírra e sorokat. Kinézek az ablakon: még mindig tél van, sűrűn hull a hő, és nekem hamarosan újra Bratislavába kell utaznom. Mielőtt elindul­nék, engedtessék meg nekem egy kis honpolgárt képzelgés. Azon tűnődöm, miként lep­het (ett) meg bennünket olijany­­nyira kétségbeejtőn ez a frá­nya tél, hogy emberek százai, ezrei a teljes létbizonytalan­ságba kerül(hét jnek. Holott a télre való felkészülésről ígére­tes beszámolókat hallottam jó­magam Is. Az egyik Ilyen ,fél­felelős“ elvtárs iskolásán elma­gyarázta nekem: „Tudja-e hány és hányféle bizottság vitatta meg nálunk tárgyszerű vitában a felkészülésre kidolgozott technikai-szervezést forgató­­könyvet?...“ A jóváhagyás so­rán persze mindenki egyszerre lendíti Igenre a kezét, ellen­­próba fölösleges. Itt bizalom van, kérem tisztelettelI De hát kik ellenőrzik az elfogadott ha­tározatok teljesítését, (hogy például egy állomás büféjét ne zárják be a több száz ottrekedt utas orra előtt stb.j, és a fel­adatukat nem teljesítők . fele­­lősségrevonása kinek a dolga, kötelessége? Az a hátborzon­gató ebben, hogy tapasztala­taim szerint szükségesnek lát­szik az ellenőrzés ellenőrzésé­nek az ellenőrzése. Fogyhat, akarom mondani: fagyhat még tinta ez ügyben ha a panasz­mentesség színlelésével elaltat­juk sokak (a felelősek) lelki­ismeret éti Korcsmáros László A műholdas meteorológu­sok már hetekkel ko­rábban jelezték: kemény hidegre és hóviharokra számít­hatunk. A figyelmeztetés min- i denkihez szólt: vegyen hócipőt, i sítalpat, hótolót és meleg jé- i gert; szerezzen be elegendő , fagyálló fűtőolajat, élelmiszert, i szórókocsit és kutyaszánt. > Engem a munkakört köteles- i ség szólított ama bizonyos ja- i nuárt napon — 11-én — Rozs­nyó (Roiúavaj vidékéről Bratí­­slavába. Vasárnap délután volt. Váltamra akasztottam a táská­mat és nekivágtam a behava­zott téli világnak, hogy más­nap annak rendje s módja sze­rint megérkezzem a Duna parti nagyvárosba. Tiszteletre méltó, mégis saj­nálatos körülmény, hogy min­den ember csak a saját fejével tud gondolkodni, a máséval nem. Így voltam ezzel én is, hiszen ahelyett, hogy — a köz­­ellátás és a közlekedés irányí­tásával megbízott felelősök tél­­víz idejére ,fkidolgozott“ prog­ramjait Is számításba véve — poggyászomat megtömtem vol­na kenyérrel és' szalonnával, tüzesvízzel és termoszkávéval, csupán szellemi táplálékot vet­tem magamhoz, némi olvasni­való formájában. A személyvonathoz szállító autóbuszban még nem sejtet­tem semmit az előttem álló fa­gyos kalandból, amiben kere­ken harminc órán keresztül volt reszketős részem. A hárskúti (Lipovník) vasút­állomáson vagyok. A váróte­rem- mint egy túlfogyasztásra beállított jégszekrény; hldeg­­•fehéren kivilágítva. Sebaj, gon­doltam, néhány perc múlva itt a vonat s addig a peronon is elácsoroghatok. Csakhogy a vonat nem jött, így hát várni kellett. Kulturáltan, a váróte­remben. Élelmesebb útitársaim a radiátorok lefoglalásával, „megölésével" szerették volna elviselhetőbbé tenni a kénysze­rű tdőzést, azonban hamar le­­hűtötte őket a fázós felisme­rés: a fűtőtestek léghidegek... Két órás késéssel aztán végre mégis befutott a személyvonat. A fülke melegében alig olvad­tak ki valamelyest lábszár­­csontjaink, amikor kalauzunk, az út Icáitól mintegy tizenöt ki- 1 lométerre, Bárcán ultimátumot lBbä£AI4ULU BUI Z.1P1 nyújtott be: a vonat hófúvás miatt nem folytathatja tovább az útfát, szálljunk ki és próbál­junk egy más járművel szeren­csét! Á vonatban Fried István Kelet- és Közép-Európa között című tanulmánykötetével mú­lattam az időt, de Bárca és Kas­sa között — hófúvásokon átkel­ve süvítő szélben menetelve — minduntalan a derék Amund­­senre gondoltam. Egy alkalmi buszra szálltunk fel (már akik feljutottunk rá), az viszont ki­rakott minket a város peremén, ahonnan a jeges széllel szemben menetelve araszoltuk le a kö­zel két kilométeres távot a vasútállomásig. Kocsonyának való állapotban értünk oda — este tizenegy órakor. A váróteremben sok száz sorstársammal együtt huzatos folyosón bűvöltük az informá­ciós táblát, amelyről semmt biztosat és biztatót nem lehe­tett leolvasni. A hangosanbe­­szélőn időnként beolvastak a­­molyán felhívás félét, de olyan > halkan, hogy abból semmit sem értettünk. Odakünn tombolt a jeges szél, idebenn mart ben­nünket a fagy. Végre éjfél után ' szájról-szájra terjedt a hír: aki 1 Bratislavába készül, az szálljon ' egy itt és itt álló vonatra, a­• mely Kysakra indul, s ott majd átszállhat az „igazi“ gyorssze­relvényre. Örömmel tettünk ele­• get a felhívásnak. Kysakra ér­• ve némi meglepetés ért ben­­! nünket: vonat sehol! Az ígéret ■ állomásán“ egy szűkös, hideg- váróteremben tengődtünk to­­t vább — reggel öt óráig. Leül­­! ni? Megmelegedni? Táplálék­­г hoz, meleg italhoz jutni? Ugyan t már. Itt csak fázni lehetett. A ■ hiábavalóságtól gyötrődő em-2 berek zokszó nélkül viselték '. sorshelyzetüket. Közülünk so- 2 kan állva elaludtak, mint a • menetelő frontkatonák...- Pirkadat táján Eperjes (Рте­- Sovj felől begördült egy gyen­­. gén fűtött, hóval befújt szerel­­í vény. Fellökdöstük rá egymást, az ülésekről lesepertük a ha­- vat, és átadtuk magunkat a •- gyönyörűséges pihenésnek. Ё-hes gyomorral, szomjas torok­- kai ébredtem fel déli egy óra­­t kor. S mivel a vastagon befa-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom