Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-12 / 28. szám

1986. július 12. SZARAD För.DMOVKS 5 Kovács László gépesítő és Nagy József knmhájnos négy tonnás átlaghozamot remél az Erfa őszi árpától Az első napok Június huszonnegyedikén, délelőtt tíz óra harminc perc­kor kóstolt bele az első kom­bájn az érett őszi árpába. A ha­gyományoknak megfelelően a Nyugat-szlovákia! kerületben elsőként a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság dolgozói kezd­ték el a gabonafélék betakarí­tását. A kavicsos, homokos ta­lajon 250 hektár nagyságú te­rületről kellett az őszi árpát begyűjteni, majd biztonságos helyre szállítani. 'Amint azt az állami gazda­ság képviselőitől . megtudtam, bizony nem nagyon örülnek annak, hogy általában elsőként vágnak neki a legfontosabb nyári mezőgazdasági munká­nak. Jobb szeretnék, ha a többi környező mezőgazdasági üzem­hez hasonlóan egy kicsit ké­sőbb rajtolhatnának. Am ez — Jól tudják a gombaiak — csu­pán kívánság marad, mivel a valóság az, hogy a kavicsos ta­lajban a szokásosnál rövidebb idő alatt érnek be a gabonafé­lék. Az állami gazdaság dolgozó' az első napon ötven hektár nagyságú területről aratták le a 14 százalékos nedvességtar­­talmű őszi árpát. A rajt napján Magyarics Vince, a járási párt­­bizottság vezető titkára és Bar­­tos Andor, a lárási mezőgazda­­sági igazgatóság vezeztője is meglátogatta a kerület idei el­ső gabonabetakarttóit. Mindket­ten meggyőződtek arról, hogy a gombaiak valóban Jól felké­szültek az aratásra. Délelőtt először Tichý József Árvái Lajos és Mikóczi Albert ült a kombájn volánja mögé, majd a későbbiek során Vízen! Béla, Nagy József. Ravasz Fe­renc és Gregus József is bein­dította a gép motorját. Először a Béke (Mierovo) határában termesztet Erfa fajtájú őszi ár­pa került a gazdaság tárolóiba. A kombájnosok és a szállító­járművek vezetői este kilenc óra előtt fejezték be az első nap betakarítási munkálatait. Másnap — amint azt az időjá­rás, pontosabban a levegő pá­ratartalma lehetővé tette — az állami gazdaság valamennyi betakarítógépe elindult a ga­bonatáblák irányába, hogy foly­tassa az őszi árpa aratását A második napon hozzávetőlege­sen 60 hektáros tábláról került a termés a csallóközcsiitörtökl (Štvrtok na Ostrove) gabonatá­rolóba. Az őszi árffe aratásának har­madik napján látogattam el a gombaiak közé. Az állami gaz­daság irodahelyiségeitől gyalog tettem meg az utat a Béke ha­tárában levő gabonatáblák irá­nyába. Még kilenc órát sem mutatott az óra, amikor a gé­pek zajától hangos dűlőhöz ér­tem, de már Javában köröztek a kombájnok. Szabados Sándor mivel a tapasztalt dolgozó pár perc alatt megjavította a hibá­­sodást. — Nyugodt lelkiisme­retiek alaposan felkészített gé­pekkel láttunk neki az idei aratásnak — jegyezte meg a fógópesítő, majd így folytatta: — szerencsére olyan kombáj­­nosaink vannak, akik nagyon jól ismerik gépüket, s tapasz­talatért sem kell a szomszédba menniük. A betakarítási munkák gépe­zete olajozottan működött. A kombájnosok betartva az uta­sításokat, megfelelő tempóra kényszerítették a hatalmas gé­lemét zúgnak a gépek A Gombai Állami Gazdaságban két hete- rajtoltak az aratók gépészmérnök, az állami gaz­daság fiatal főgépesítője Greilo Péterrel közösen irányította az aratási munkálatokat. A hatal­mas, több mint 125 hektáros gabonatáblán már valamennyi kombájn vágta az őszi árpát. A főgépesítő tájékoztatása sze­rint három-három E-512-es, il letve 516-os; két E-514-es és egy Fahr típusú kombájn vágta a rendet. A gabonatábla túlsó feléről elindultak a ponyvával ellátott tehergépkocsik, hogy a kom­bájnokat megszabadítsák nehéz terhűktől. Ravasz Ferenc kom­­bájnos rövid időre megállította gépét, s leszállt a nyeregből. Bár a műhelykocsi ügyeletese készenlétben állt, nem volt szükség a ..külső“ segítségre, pékét. A tehergépkocsik veze­tőinek is bizony Igyekezniük kellett, nehogy miattuk lassul­jon az iram, Közben a gabo­natáblára is eljutott a labora­tóriumi dolgozók legújabb in­formációja, mely szerint az őszi árpa nedvességtarfálma — par­cellánként — 12—13 százalék között mozog. Juzef Bohumel mérnök, a Gombai Állami Gazdaság igaz­gatója is megérkezett közben, hogy ellenőrizze: minden rend­ben van e. — Mivel rekordter­mésre nem nagyon számítha­tunk, fokozottabb figyelmet kell szentelni a beérett gabonafélék minél kisebb szemveszteséggel történő betakarításának. Na­gyon fontos, hogy mindenki becsületesen és lelkiismereten végezze feladatát, hogy a ke­nyércsatát eredményesen meg­vívhassuk — fejtette ki rö­viden véleményét a gazdaság vezetője. Beszélgetésünk köz­ben Vízent Béla kombájnján a szellőztetőberendezés felmond­ta a szolgalatot. Nem tartott sokáig, amíg megjavította gépét, s az folytathatta a termés be­takarítását. Az árpaszalma begyűjtésére is nngv gondot fordítottat? a gazdaság dolgozót, mivel csak a dunaszerdabe'yi (Duna'ská streda) MSsosnol Közös Mező­gazdasági Vállalat részére 670 tonnát kellett biztosítaniuk. To­vábbá a munka folyamatossága is úgv kívánja, hogy mielőbb szabadabbá tegyék az utat a tarlószántó ekék előtt. Nem le­hetett ugyanis sokáig veszte­getni az időt, mivel a másod­vetés Is sürgetet. hiszen a ta­karmányra nagv szüksége van az állattenyésztési ágazatnak. A határszemlét követően az állami gazdaság irodahelyisé­geit is meglátogattam. Arra vol­tam kíváncsi, hoev müven fel­készülés előzte meg az idei aratást. Borárns János, a sze­mélyzeti osztály vezetője, a hét alapszervezetet tömörítő üzemi pártszervezet elnöke éppen az Aratási híradó első számát la­pozgatta. Ez Is közvetlen bizo­nyítéka annak, hogy a gom­baiak az idén sem hagytak semmit a véletlenre a felkészü­lés során. Tőle tudtam meg. hogy a raj­­tot htzony alapos felkészülés előzte meg. hogy a felmerülő nehézségekkel szükség esetén sikeresen meg tudfanak bir­kózni. Még Jóval a kezdetet megelőzően elkészítették a be­takarítási munkák polittkai­­-szervezési ütemtervét, amelyet munkaértekezleten ismertettek a gazdaság dolgozóival. A terv részletesen foglalkozott az ara­tási munkálatok menetével, a dolgozókról való gondoskodás és a szocális ellátás kérdéskö­rével. s nem utolsósorban az ösztönző jutalmazás módszerei­vel. A gombaiak az idén is a cso­­nortos gépi bevetés mellett döntöttek. így három csoport­ban kezdték el a nélkülözhe­tetlen tennivalók végzését. Cso­portonként 1П—11 komájn, u­­gvanennyí tehergépkocsi és egy műhelykocsi állt a dolgozók rendelkezésére. -öszesen 30 kombájnt és 32 teherautót biztosítottak a beta­karítást végzők számára. A he­lyi állami gazdaság kilenc kombájnja mellett a Senicai Egységes Földműves-szövetke­zet szintén kilenc, a Hostivicei Gép- és Traktorállomás hat, a Pfíbramt három, a Losonci (Lu­čenec) Gép- és Traktorállomás kettő, Gellel (Hoüce) pedig egy kombájnt küldött. A gombaiak tíz tehergépkocsijához a sent­­cai szövetkezet 12 termésszál­­lítőja párosult. Ezenkívül a Du­­naszerdahelyl Agrokémiai Vál­lalat 8, a Bratislava! Légiköz­lekedési Vállalat pedig két te­herautót biztosított a gombaiak részére. Bár látogatásunkkor a Gom­bai Állami Gazdaság dolgozói még csak az őszi árpa betakarí­tását fejezték be, helyt adhatunk véleményünknek, miszerint a „bemelegítést“ követően min* den bizonnyal a legfontosabb nyári mezőgazdasági munkával is sikeresen megbirkóznak. Az idén szerényebb a termés, kevesebb, de felelősségteljesebb Alig vonultak el a kombájnok meg a szalmaprések, Kállay a magszállítók dolga Frigyes traktoros máris a tarlót hasítja, hogy mielőbb el­vethessék a szudáni füvet Kádek Gábor felvételei-Méltó elismerés A szímői (Zemné Haladás Egységes Földműves-szövet­kezetben érdeklődtem felőle. Tájékoztattak, hogy Né­meth Terézt Kamocsán (Komoča) kell keresnem Több­szöri rákérdezés után megtaláltam a keresett házat. A kitüntetett fejőnő lánya nyitott ajtót. — Éppen lepihentem, eléggé elnyomott az álmosság. Tudja ,mi fejőnők ilyenkor pótoljuk a hajrtali lemaradást — fogadott a konyhában a negyvenegy esztepdős nőr' A mezőgazdaság és az élelmezésügy kiváló dolgozója ágazati kitüntetés viselője. Egy kissé ugyan meglepő­dött, majd hirtelen felocsúdott, s hellyel kínált. © Hogy is vezetett az út ehhez a kitüntetéshez? — kérdeztem. — A mezőgazdaságban mindössze , öt éve vagyok al­kalmazva. 1981 augusztusában kerültem a Szímői Efsz­­be. Fejőnőként dolgozom a kamocsal részlegen. Ezt meg­előzően az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvitben te­vékenykedtem. § Sa jelenlegi kollektíva? — Huszonöt felőnő közül lettem a legjobb 1985-ben a részlegünkön. Egy fejőnőre átlagosan 23 tehén Jut. A tavalyi év tolyamán összesen 111 ezer 797 liter tejet fejtünk. Az egy személyre tervezett mennyiség 3 ezer 650 liter volt, s én 4 ezer 806 litert fejtem egy tehéntől. Ha százalékban fejezzük ki, 131 százalékos tervteljesítés­­ről szólhatunk.' Ц A munka után jól jön a pihenés, a kikapcsolódás. Kedvtelései? — Hét eléggé sokrétű a háztáji. Van itt úgyszólván minden. Sertés, galambok, nyulak ... Hiszen a folyosón Is látja a papagájokat, nem is beszélve a kertről, ahol állandóan van tennivaló. © De ez még mindig a mnnka — — Nekem ez a hobbim. No, azért szívesen megnézem a televíziót. Mivel olvasni nem szeretek, főképpen a tévé Jelenti számomra a kikapcsolódást. © A család? — Férjem Érsekújvárban dolgozik. Az autóközlekedési vállalatnál kocsikísérő. Két lányom van. A tizenhat éves Alica Jelenti az utánpótlást a családban, hiszen a Karvai (Kravany nad Dunajom) Középfokú Mezőgazdasági Szak­tanintézet tanulója. Már most sokszor segít nekem. A kisebbik lányom, a tizenkét esztendős Anikó szintén érdeklődik a mezőgazdaság iránt. És velünk él édes­anyám. a szeretett nagymama is. Idős kora ellenére szívesen elbajlődik az állatokkal, tevékenykedik a kert­ben. © Mit jelent az ön számára ez a kitüntetés? — Mindenekelőtt azt, hogy tisztában vagyok vele: megbecsülik a munkámat. Öt év után ilyet elérni — erre végképp nem számítottam. De az elismerés kötelez: nem szabad lazítani a jövőben sem. S bárki megkérdezi, mi a legnagyobb kívánságom, egyértelműen válaszolok: az, hogy a gyermekeim legalább úgy dolgozzanak, mint én. Akkor nagyon meg leszek velük elégédve. Remélem, . nem fogok bennük csalódni. Hiszen nekünk a munka a mindenünk. Ez már úgyszólván a vérünkben van. S arra törekszünk, sikerüljön belenevelni gyermekeinkbe is. Beszélgetett: SUSLA BELA Beérett a borsó Nem éppen a legjobb fogal­mazás, hogy beérett a borsó — és aratják. Mégist Bár a börsó­­szem zsenge, nem öregedhet tovább hüvelyében, kombájnol­­ják, konzervgyárba szállítják. Tehát mégis érett a borsó. Fel­dolgozásra érettl NAPONTA NÉGY HEKTAR Túl a szélső házakon a bor­sóföldön dolgozik egy gép. Jel­zése — BK 3 — nem sokat mond. Pavol Gima, a kassai IKošice) Frucona nemzeti vál­lalat töketerebesi (Trebišov) üzemének főagronómusa szá­mára azonban egy Ilyen qép szinte természetes. Tudományos korszakunk egyik „gyermeke“ így magyaráz: — Magyarországról hoztuk ezt a borsókombájnt, melynek napi teljesítménye öt hektár borsó learatása. Nézzük a gépet. Lassan, ara­szolva rója egymás után a kö­röket. A mozgás biztos és e­­gyenletes. Barna László, a Tö­keterebesi Állami Gazdaság pél­dás kombájnosa leállítja a ma­sinát, hogy néhány percre el­beszélgessünk. j — Fog ez menni — mondja szinte önmaga megnyugtatásá­ra a kombájnos. — Kételkedem? — vetem közbe kissé bizonytalanul. — Nem én. Ve tudja, hogy van. Amíg nem látja az ember, hogyan dolgozik a gép, izgul egy kicsit. Barna László régi kombájhos, tapasztalt szakember, fürgén kutatja a szalmahurkát, szemez a tarlóval. —■ A kombájnosnak mire kell vigyáznia? — Hogy ne legyen pergés, elhagyott borsószár. Van itt mi­re ügyelni... Pavol Gima egy műszert vesz elő, a borsó érési fokát méri vele. Fejbólintással jelzi, hogy a termény érett. Ismét a gépet szemléljük A BK-3-as külsőre nem sokban különbözik egy gabonakombájn­tól. De ez csak a külsőség. Más viszonf a vágóasztal, speciális a cséplöszerkezet. Barna László már a vezetőfülkéből mondja: — Amikor megkaptam ezt a gépet, egyáltalán nem ismer­tem e típust. Sokat bajlódtam a beállításával, de most már minden rendben van, jól dolgo­zik; érzékeny ugyan, sok min­denre figyelni kell — s ez bi­zony fárasztó, egész embert kí­ván. Felbúg a kombájn bikaerős motorja, máris dolgozik, csépel a dob. Naponta 12—15 tonna borsót csépel ki. KIFIZETŐDŐ Ennyit a ..csodaqépröl". Most pedig essék szó arról, mtlyen f az idén a borsótermés. A gaz­daság főagronómusa közepes eredménuröl beszél. — Az aszályos Időjárás nem kedvezett a borsónak. Ennek ellenére a 75 hektáron elfogad­ható a termés. Az idén öt faj­tát vetettünk. Az edhiq betaka­­dított 35 hektárról 3,75 tonnás átlagos hektárhozamról beszél­hetünk. A legkorábban érő faj­ta, a Lorioza 3,5 tonnát ter­mett, a késet fajtáktól pedig 4,5—5 tonnás hektárbozamot remélünk. A konzervgyárral 175 tonna borsóra kötöttünk szerződést. Eddig 120- tonnán jelül szállítottunk. Ha ktváló minőségű az áru, a termeltető 5 koronát fizet k'dnarumviiáért, a másodosztályú . kilója pedig négy koronát ér. í-ib-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom