Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 3. szám
198B. január 18. .SZABAD FÖLDMŰVES 7 Nem túlzás azt állítani, hogy országos jelentőségű kulturális rendezvényként tartjnk számon immár évek óta a dolgozók téli és nyári filmfesztiválját. Ennek egyik oka, hogy a film kétségtelenül a művészet egyik legnépszerűbb és leglátványosabb ága, amely széles tömegek esztétikai fejlődésére tud hatást gya korolni, s ezért meg kell ragadni a benne rejlő lehetőségeket. Ezt tükrözi a dolgozók filmfesztiváljainak jelszava is — „Filmművészettel az élet szépségéért, a kommunizmusért" —, amely évek óta változatlan, hiszen állandó érvényű, s a rendezvénysorozat küldetését is hűen kifejezi. REDL EZREDES (magyar) A tavalyi cannes-i filmfesztivál Arany Pálma diját nyerte el Szabó István filmje, amelyet a dolgozók téli filmfesztiváljának keretében mutatnak be először nyilvánosan hazánkban. A film egy olyan férfi drámáját ábrázolja, a rendezőtől megszokott erőteljes, mégis árnyalt eszközökkel, aki a saját intrikál áldozata lett. Redl Alfréd, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének tisztje ugyanis egyetlen célnak rendelte alá az egész életét: munkáscsalád sarjából felküzdení magát az úgymond legmagasabb társadalmi körökbe. Helyesen ítélte meg, hogy ilyen karrierre, a képességeit figyelembe véve egyedül katonaként van lehetősége, nem tudta azonban felmérni ennek elkerülhetetlen jellemtorzító következményeit. így rölémát Palermo egykori polgármesterének, Dalia Chiesának a sorsén keresztül ábrázolja; ez a megalkuvást nem ismerő férfi mindössze száz napig állt a város élén, de ez alatt az idő alatt Is sikerült a világ elé tárnia a bűnözök és a legmagasabb társadalmi körök szoros kapcsolatát. Rövidesen bebizonyosodott azonban, hogy egyenlőtlen harcba bocsátkozott, s életét, fiatal feleségével együtt a gengszterek golyói oltották ki. A maffia jelentette veszély reális voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy amikor Giuseppe Ferrara rendező színészt keresett Dalia Chiesa személyének alakítására, több jelölt különböző ürüggyel visszautasította a szerepet... Végül nem más, mint Lino Ventura vállalta el, s teljesítményét bízvást nevezhetjük egyik legnagyobb színészi alakításának. VÉGRE VASÁRNAPI (francia) Utolsóként egy olyan filmről szólunk, amely egy világhírű rendező — Francois Truffaut — utolsó alkotása. Talán ez is oka annak, hogy sok mindenben különbözik azoktól a filmektől, amelyeket Truffaut-tól megszoktunk. Olykor elgondolkodtató, olykor kissé mosolyogtató bűnügyi történet, amelyben a rendező sajátos felülnézetből, egyfajta bölcs humorral szemléli saját hőseit, akik egymást gyanúsítják a kettős gyilkosság elkövetésével. Logikus, hogy a gyanú árnyéka mindenekelőtt a köztiszteletben álló irodavezetőre esik, hiszen a két áldozat közül az egyik a felesége, a másik pedig annak szeretője. Mindezzel 6 maga is tisztában van, anynyira, hogy bujkálni kezd a rendőrség elől. bezárja irodáját, s a külvilággal rendkívül csinos és vonzó titkárnőjén keresztül mer csak érintkezni. A hölgy egyébként meg van győződve főnöke ártatlanságáról, olyannyira, hogy hamarosan ..magánnyomozásba" fog az igazi tettes leleplezése érdekében. Kalandos vállalkozása során a legkülönösebb figurákkal talájkozik, veszélyes helyzetek egész sorába bonyolódik; az ilyen helyzetekben való viselkedése tulajdonképpen a csak formailag bűnügyi, valójában lélektani film fő cselekménvszála. VASS GYULA Vladimir Malý: DIÁKLÁNY (beton) (A szerző felvétele) Életem eddigi huszonhét évének nagy részét falun töltöttem. Ott születtem, ott is nőttem fel, ahol természetes volt, hogy mindenkit ismerek, mindenkinek köszönök. A munka hétköznapjaink velejárója volt, a kertben vagy az állatok körül. Azóta viszont sok minden megváltozott. Két éve a fővárosba költöztem. A családi ház melegét felváltotta a betondoboz ridegsége. Oj környezet várt rám. Reménykedtem, talán jobb lesz. Lelkesedésem napról napra lohadni, a napi mozgáshoz szókot testem ernyedni, puhulni kezdett. Ezt az igényemet mégse ölhettem olvasásba. Mozi, uszoda, sportpálya a közelben sehol. Barátaim is messze vannak. Sose éreztem magam annyira egyedül, mint itt, több százezer ember között. Oj törvények uralkodnak felettem. Idővel tudomásul kellett vennem, hogy még az emeletünkön lakó kisgyerekek sem köszönnek nekem. Akkor mit várjak az Idegenektől? Amikor nem működik a lift, s gyalog megyek le a hetedik emeletről, lassan már azon sem csodálkozom, hogy az ünnepek bőségének emlékét narancshéj és cigarettavégek halmai őrzik. Az elmúlt szilvesztert a falakon éktelenkedő foltok Jelzik: a robbanógolyók nyomait. A ház előtt álló utcai lámpát megrongálták. A falakat különböző feliratokkal rondítják el. Postaládákat is nemegyszer kifeszítették már. A pincénk ablakait betörte valaki, talán hogy levezesse fölös energiáit és szegényes kíváncsiságát. A lépcsőház inkább disznóólra emlékeztet. Lehetséges, hogy Jól érzik itt magukat a lakótársak? En nem! Ahhoz, hogy Jól érezzem magam, szükségem van arra a tudatra, hogy rendes emberek között élek, akik környezetüket nem rongálják. Hogy lehet ezt megszokni? Inkább változtatni kellene. Kis összefogás csupán, ennyi az egész. Miért vagyunk ilyen közömbösek? Hova kerültem én, hova...? Macsicza Sándor Az idei téli filmfesztivál szlovákiai megnyitója a napokban — egészen pontosan január 17-én — volt Považská Bystricán. Mire tehát ezek a sorok eljutnak az olvasókhoz, „teljes gőzzel“ vetítik már a fesztivál programjába besorolt huszonhárom alkotást, Szlovákia 36 helységében. Ez utóbbi számban nemcsak valamennyi járási város, de több kisebb város, sőt nagyközség is benne foglaltatik. A helyszín megválasztása tehát igazán nem okozhat problémát, s hogy a filmek közötti tallózást is megkönynyitsük, néhány alkotásról — természetesen a teljesség igénye nélkül — szokásunkhoz híven rövid tartalmi előzetest adunk. KÉREM A SZIKÉT (cseh) A film Valja Stýblová azonos című regényéből készült, s egy Idegsebész magánéletének mély válságáról szól. Pontosabban: arról, hogy ez a válság milyen hatást gyakorol rendkívül felelősségteljes munkájára. Mert ahogyan az ilyenkor lenni szokott, éppen a legkritikusabb napokban állítja őt a sors a legkeményebb szakmai próbatétel elé: egy ötéves kisfiút hoznak be a klinikára, akinek az életét csak egy bonyolult, kockázatos agyműtét mentheti meg. A professzor — természetesen — vállalja a műtétet. KÜLÖNÖS SZERELEM (NDK) Az 1984-es Karlovy Vary-1 nemzetközi filmfesztivál egyik nagydíjával kitüntetett film főhőse egy, a negyedik X küszöbén álló magányos nő; Szibilla. Soha nem tartozott azok közé, akik után a férfiak meg szoktak fordulni az utcán, így aztán egyedül maradt, s ez az évek múltával egyre nagyobb űrt jelent .a számára. Korban és külső tulajdonságaiban hasonlít hozzá a film másik főalakja, Harald, azzal a különbséggel, hogy 6 özvegy, s egyedül gondoskodik két fiáról. Találkozásuk, bár formailag szokványos — egy vállalati ünnepségen —, mégis szinte törvényszerű, annál is inkább, mert Szibilla éppen ekkor tett pontot egy nős férfival folytatott kilátástalan viszony végére. Egyszeriben ott áll tehát egymással szemben két ember, akik mindketten társ után, magányuk feloldására vágyvid időn belül önző, kíméletlen, az slőrejutása érdekében mindennel megalkuvó és mindenkin keresztülgázoló emberré válik, akinek sorsa szükségszerűen torkollik drámába. A FAJDALOM KORDÉJA (Szlovák) A film szokatlan nézőpontból: a társadalom peremén élők sorsán keresztül tárja elénk a háborús éveket. Főhőse, Jakub egy düledező viskóban lakik a nővérével, s nyomorúságos keresetéből — keserűvizet szállít a hegyi falucskák lakói számára — éppen csak a száraz kenyérre futja kettejük számára. Barátjával egy nagy utazásról álmodoznak, olyan országba, ahol mindenki bőségben él, s ahol ők, a számkivetettek és megcsúfoltak is kivívhatnák a jólétet. A sors azonban sokkal könyörtelenebb, mint az álmaik: Majót a dachaui koncentrációs táborba hurcolják, Jakub pedig — egy gazdag mészároslegény helyett — a frontra kerül. Ott gyógyul ki végleg naiv álmaiból, miközben rájön, hogy az egyén boldogsága elválaszthatatlan a jobb, igazságosabb társadalom megteremtésétől. az Óhajok ideje (szovjet) Julij Rajzman újabb alkotása a kispolgári életszemléletet, az anyagi javakat mindenek fölé helyező fogyasztói életmódot pellengérezi ki, mély lélektani megalapozottsággal. Főhőse, a csinos fodrásznő, egyre elkeseredettebben keresi a „hozzá illő“ férfit; a nemes cél érdekében egyre több embert mozgósít, beleértve egész kiterjedt klientúráját. A helyzetet csupán az nehezíti, hogy a hölgy igényei igen nagyok, Így aztán kedvére való — értsd: kellően szituált — férfi messze földön nem akad. Előbb-utóbb engedni kénytelen hát szigorú követelményeiből, és férjhez megy egy szerény hivatalnokhoz. Becsvágyát azonban nem adja fel, s férjére valósággal rákényszeríti az igényeit, képességeit és egészségét meghaladó pénzhajhászást. Mindez természetesen nem maradhat következmények nélkül... SZÁZ NAP PALERMÖBAN (olasz) A film a mai olasz társadalom egyik neuralgikus pontjára: a maffia jelentette veszélyre tapint rá. A prob-Kisember - nagyember Jó ideje annak, hogy innen is, onnan is hallom: harcot kell folytatni a kispolgárlasság ellen, fel kell lépni a túlzott anyagiassággal, önzéssel és jóindulatúan tűrt nyerészkedéssel szemben. Az utóbbi — lassan bár —, de halványodik, s helyette más dolgok jönnek divatba. Például a közvélemény-kutatás. Megdobban a szívem, melegség árad szét keshedt testemben, mert felvillan előttem a múlt, amikor senki sem kutatta, hogy szeretem-e a dán sajtot avagy sem. Megjegyzem, nagyon helyesnek tartom, miszerint nálunk is fellendülőben van a közvélemény-kutatás. jó, ha különféle kérdésekben ismertté válik az emberek véleménye. Magam is rendeztem néha közvélemény-kutatást szükebb környezetemben és mondhatom, igazán tanulságos tapasztalatokat gyűjtöttem. Például a Harácsi-Harsány Hanzt a minap azt fejtegette, hogy a sör után a sörnyitó is megdrágul. Bizalmasan a fülembe súgta, hogy vegyek egy mázsát belőle, ez nem tűnik fel senkinek, és rövidesen jó üzletet köthetek. Aztán gyanakodva körülnézett, hogy nem hallgatózik-e valaki, majd megesküdt etett, hogy nem szólok senkinek. Titokzatosan még azt is telkemre kötötte, ha van pénzem, akkor okvetlenül költsem el, mert nagy veszély van. De térjünk vissza a tárgyhoz. Ki a kispolgár? A kérdezettek nagy része nem értette a kérdést, mert a munkások és egyéb alkalmazottak saját magukat tekintették kispolgárnak, vagyis hogy a kispolgár valójában kicsi polgár, egyszerűbb körülmények között élő ember, akt tízfilléres alapon kár-* tyáztk. Mit lehet erre mondani? Á kispolgár nem kis polgár, s a kisember nem biztosan kis ember. Lehet valaki „mélynövésűén' is nagyember, míg Ismerünk óriásokat, akik ennek ellenére közönséges kispolgárok. A családi villában élő, jó jövedelmű polgár sem feltétlenül nagy polgár ... Remélem, tudják követht a gondolatmenetemet, mert én már nem. Mindenesetre abban azért megegyezhetnénk, hogy ugyanazon szón mindenki ugyanazt értse. Teszem azt: talán ismerünk néhány egészen nagy jövedelmű kispolgárt, akik előszeretettel játsszák a kisembert. Az Ilyeneket meg kellene győzni tévedésükről, és bebizonyítani nekik, hogy kisember tényleg lehet belőlük. K. M. F. HARS ERNŐ: ELRENDEL TETÉS A tenger volt az elrendeltetés a bordáinkból nyíló részeg ablak Szemünk sarkában rozsdás kikötők halomba zsúfolt szennye ringatózott s az átharapott torkú reményt dobta elénk minden újabb tavasz napéjegyenlőségi vihara Dülledt hüllőtekintetével forgott a föld alattunk s a láthatáron csordába verődtek az Észak s Dél állatcsillagai Sós nyelvvel ittunk bármily változást s a hullámhagymahéjakat lehántva kerestük a távol mögötti távolt s a fénytörés prizmái közt cikázó szerethetetlen szeretniakartat A kozmikus váltót mely átemel az órák s napok ismert délkörén s úgy sodortat a hömpölygő idővel a jövő hajóorrai elé mint új földrészt ígérő olajágat Folytatásra varva (EGY JÁRÁSI SEREGSZEMLÉRŐL) A CSEMADOK Érsekújvár! (Nové Zámky) Járási Bizottsága az elmúlt év végén ünnepi gálaműsort rendezett: a járás legkiválóbb csoportjai és szólistái iputatták be egész évi munkájuk gyöngyszemeit. A közönség soraiban helyet foglaló vendégek — Boros Jenő, a Magyar Népköztársaság bratlslavai konzulja, Sziegl Ferenc, a kormány nemzetiségi osztályának vezetője, Sidó Zoltán, a CSEMADOK elnöke és a járási szervek képviselői — előtt változatos, tartalmas műsor pergett. Fellépett az érsekújvári alapiskola ezüstsávos énekkara Szaló Éva és Kopasz Csaba vezetésével, a Keller Gábor irányította számos nemzetközi elismerést szerzett társastánccsoport, a Tavaszi szél... résztvevőt és döntősei: a nagykéri (Milanovce) vegyes éneklőcsoport, az ebedi (Obid) citerazenekar, a Botlik Jolán vezette szálkái (Salka) menyecskekárus, valamint a szólisták: Tóth Júlia balladákat adott elő, Búkor Eleonóra szé* ki dalokkal lépett közönség elé. Kajtár János furulyaszólókkal szórakoztatta az egybegyűlteket, a „Népművészet mestere“ kitüntetésre javasolt kéméndi (Kamenín) Tóth Ilonka néni pedig Garam menti népdalokat elevenített fel. A szavalók mezőnye ugyancsak rangos volt: a Duna Menti Tavasz országos seregszemle első helyezettjei — Recska Gábor, köbölkúti (Gbelce), Nátek Katalin, érsekújvári tanulók —, valamint Kiss Ildikó és Borka Mária, a helyi gimnázium, •illetve egészségügyi szakközépiskola diákjai és Keszegh Pál, a Jókai Napok résztvevője érzelmektől telítetten tolmácsolták az alkotók gondolatait. azonosulva a választott müvekkel. A nyolc éve működő Stúrovól Nevenincs országos fődíjas bábcsoport (melynek vezetői Bernáth Margit és Góra Ilona) fellépése az est kellemes, üde színfoltja volt. A vezetők következetes munkája s a gyermekek önfeledt játéka élvezetes előadást eredményezett. Ugyancsak a Stúrovól alapiskola diákjai alkotják a Csángáló színjátszó csoportot, akik 1982-től járják a járás falvait. A Batta házaspár vezette csoport szintén az idei Duna Menti Tavasz egyik fődíjasa. A zselízi (Želiezovce) nagydíj-tulajdonos Kisbojtár tánccsoport pergő ritmusú, színes összeállítását többször vastaps kísérte. A csoport vezetője: Hégli Marianna. s tanítványai, mint már annyiszor, ezen az estén is bizonyítottak. A gazdag s tartalmas műsort a Kanyicska Erzsébet vezette kürti (Strekov) folklóregyüttes kenderfeldolgozást bemutató összeállítása zárta. Az országos győztes csoport fakuló emlékeket idéző, letűnt korok ismeretfoszlányaít egybefogó, kidolgozott összeállítása minden korosztály érdeklődését lekötötte. A műsor részletes bemutatása eleve lehetetlen; e sűrített felsorolás viszont „vegyesfelvágottat“ sejtet(het). Pedig nem az voltl A szervezők — Őszi Istvánné. Dániel Zoltánné és mások kifinomult érzékkel, hozzáértéssel oldották meg az egyik műfajból a másikba történő áthajlást — a közönség számára emlékezetes estét szerezve. Ilyen jellegű seregszemlére a járásban először került sor — a közönség és a szereplők várják a folytatást. PÉNZES ISTVÁN