Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-22 / 8. szám

1986.február 22. SZABAD FÖLDMŰVES 3 m áz évvel ezelőtt, 1886. február 20-án született v a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom kima­gasló harcosa, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója és vezetője, akinek neve, tevékenysége összeforrt a Magyar Tanácsköztársaság történeiével. Kun Béla az első világhábo­rú alatt az orosz fronton telje­sített szolgálatot, 1916-Ьзп orosz hadifogságba esett. Itt ismerkedett meg az orosz bol­sevikokkal, a tomszki hadifo­golytáborban szervezte a hadi­foglyok forradalmi mozgalmát. Még a nagy októberi szocia­lista forradalom győzelme előtt tagja lett a bolsevik pártnak. 1917 végén Pétervárra utazott, ahol személyesen is megismer­kedett Leninnel. 1918. márciu­sától az Oroszországi Kommu­tok tanácsainak; ingyenes ta­nulás ösztöndíjjal a dolgozók gyermekeinek; fizetett szabad­ság; gyárak, bankok proletár­­kézben; fölszabadított nő; füg­getlen ország; új, demokrati­kus kultúra — ezek az első hetek eredményei Tanács-Ma­­gyarországon. Lenin mindössze nyolc be­szédet mondott gramofonba. A nyolc beszédből egyet a ma­gyar proletárforradalomnak, Kun Bélának szentelt: „Kun Béla e'vtársat jól is­mertem már akkor, amikor ha­difogoly volt Oroszországban, és nemegyszer jött hozzám be­szélgetni a kommunizmusról és a kommunista forradalom­ról. Ezért, amikor értesítés jött a magyar kommunista for­radalomról, méghozzá olyan értesítés, amelyet Kun Béla írt alá, azonnal arra gondoltunk, Köszöntjük az SZÍ XXVII. kongresszusát! „JELENLEG, A NYOLCVANAS ÉVEKBEN ANNAK A MŰ­NEK A LÉNYEGES MEGGYORSÍTÄSÄT TŰZTÜK KI FEL­ADATKÉNT, AMELYET A BOLSEVIK PÄRT KEZDETT MEG CSAKNEM HETVEN ÉVVEL EZELŐTT. AZ OKTÓ­BERI FORRADALOM ÁLLAMUNK EZERÉVES TÖRTÉNEL­MÉNEK KORSZAKALKOTÓ ESEMÉNYE VOLT, DE JELEN TŐSÉGÉT ÉS AZ EGÉSZ EMBERISÉG FEJLŐDÉSÉRE GYAKOROLT HATÄSÄT TEKINTVE NINCS PÄRJA A MŰLTBAN. A FORRADALMAT NEM ELÉG AZONBAN CSAK VÉGREHAJTANI, AZT MEG IS KELL VÉDENI ÉS A GYAKORLATBAN KELL ÉRVÉNYRE JUTTATNI A DOL­GOZÓ EMBSRNEX AZ EGYENLŐSÉGRE ÉS IGAZSÄGOS­­SÄGRA VONATKOZÓ ELKÉPZELÉSEIT, SZOCIÁLIS ÉS ERKÖLCSI ESZMÉNYEIT“. I nista Párt magyar csoportjának vezetője és a csoport Szociális Forradalom című lapjának szerkesztője. 1918 májusától a szocialista hadifoglyok nem­zetközi föderációjának elnöke. Részt vett a moszkvai ellenfor­radalmi eszerlázadás leverésé­ben, harcolt a permi fronton, szervezte a Vörös Hadsereg in­ternacionalista egységeit. 1918 novemberében hazatért Ma­gyarországra. Kezdeményezője volt azoknak a tárgyalásoknak, amelyek eredményeként a kü­lönböző forradalmi áramlatok képviselői novemberben meg­alakították a Kommunisták Ma­gyarországi Pártját. A párt ha­marosan nagy népszerűségre tett szert, amelyben nagy sze repe volt Kun Béla beszédei­nek, röpiratainak és a Vörös Űjságban megjelenő cikkeinek. 1919. február 21-én a párt több más vezetőjével együtt letar­tóztatták. De a börtönben sem szakadt meg kapcsolata a párt­tal: innen irányította a prole­tárforradalom előkészítését, ve­zetésével dolgozták ki a KMP és az MSZDP egyesítésének alapelveit. De pillantsunk bele doku­mentumok alapján ezeknek az időknek a történetébe köze­lebbről: 1919. március 21. Megalakul a szovjetkormány. Magyaror­szágon vér nélkül győz a pro­letárforradalom. Március 22-én a csepeli szikratávíró Lenint hívja. „A magyar proletariátus, a­­mely tegnap éjszaka az egész államhatalmat meghódította, bevezette a proletariátus dikta­túráját, és üdvözli Önt, mint a nemzetközi proletariátus veze­tőjét. Adja át ön forradalmi szolidaritásunk kifejezését és üdvözletünket az egész forra­dalmi orosz proletariátusnak... A Magyar Tanácsköztársaság kéri az orosz szovjetkorinány véd- és dacszövetségét. Fegy­verrel a kezünkben fordulunk szembe a proletariátus vala­mennyi ellenségével.“ Moszkva 9 óra 10 perckor válaszol. „Itt Lenin, őszinte üdvözlet a Magyar Tanácsköztársaság proletár kormányának és kü­lön Kun Béla elvtársnak. Üd­vözletüket átadtam az Orosz­­országi Kommunista bolsevik Párt Kon°resszusának. A lelke­sedés óriási...“ Kun Béla a világ dolgozó né­peihez fordul: „Jelentjük a világ munkásai­nak, hogy Magyarországon a szociáldemokrata párt és a kommunista párt szocialista párttá egyesült, és az egész munkásság, katonaság és pa­rasztság nevében megteremtet­ték a proletárdiktatúrát, a­­mely eevetlen csepp vér kion­­tása nélkül átvette az ál­lamhatalmat... A magyar pro­letárforradalmat a nemzetközi szocializmus védelme alá he­lyezzük és el vagyunk szánva arra, hogy az utolsó csepp vé­rünkkel mcgvédelmezzük min­den támadás ellen ...“ Nyolcórai munkaidő felnőt­teknek, hatóra! munkaidő fia­talkorúnknak, kétszeres 'ter­ményjárandóság a béreseknek; villák, úri lakások — a prole­tároknak, kastélyok a parasz­hogy beszélni kell vele és pon­tosan tisztázni ennek a forra­dalomnak körülményeit... Kun Béla a maga tekintélyével, ab­ban a biztos tudatban, hogy óriási tömegek állnak mögöt­te, egyszerre életbe tudott lép­tetni egy olyan törvényt, a­­mely szerint Magyarország minden kapitalista ipari válla­lata társadalmi tulajdonba megy át. Elmúlt két nap és mi teljes mértékben meggyőződ­tünk arról, hogy a magyar for­radalom egyszerre, rendkívül gyorsan, kommunista irányba terelődött...“ Idézzünk még Leninnek, az 1919. április 17-én a moszkvai üzemi bizottságok és szakszer­vezetek konferenciáján elmon­dott beszédéből: „... Magyarországon, mint tudjuk, a burzsoá kormány ön­ként lemondott, önként kien­gedte a börtönből Kun Bélát, a magyar kommunista tisztet, aki orosz fogságban volt, aktí­van harcolt az orosz kommu­nisták soraiban és részt vett a tavalyi júliusi baloldali eszer felkelés leverésében. Ez az ül­dözéseket, rágalmazásokat és bántalmakat elszenvedett ma­gyar bolsevik most ténylege­sen a Magyar Tanácskormány vezetője...“. Kun Béla nagy személyes bá­torságot tanúsítva, közvetlenül is részt vett a magyar Vörös Hadsereg harcainak irányításá­ban. A Tanácsköztársaság meg­döntése után Ausztriába emig­rált, ahol internálták. 1920 nyarán Szovjet-Oroszországba utazott, ahol a szovjet kor­mány megbízásából közremű­ködött a Vörös Hadsereg krími hadműveleteinek irányításában. 1921-ben a Kommunista Inter­­nacionálé III. kongresszusa a végrehajtó bizottság tagjává választotta, amelynek 1936-ig volt tagja. Vezető szerepe volt az újjászervezett KMP irányí­tásában, illegálisan részt vett a KMP I. kongresszusán is Bécsben. Ismételt bécsi illegá­lis tartózkodása idején fogták el 1928-ban, és csak a védel­mére megindult nemzetközi til­takozás tudta megakadályozni, hogy kiadják a fasiszta ma­gyar kormánynak. Mint a Kom­munista Internacionálé Végre­hajtó Bizottságának tagja fá­radhatatlanul dolgozott, segít­séget nyújtott mind a KMP- nak, mind sok más kommu­nista pártnak. Tevékenysége nem volt mentes a tévedések­től sem, de a világforradalml hullám nagy egyéniségeként nevét Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg nevével együtt em­legették. 1937-ben koholt vádak alap­ján letartóztatták. A személyi kultusz Idején elkövetett tör­vénytelenségek áldozataként halt meg. A forradalom győ­zelmének szentelte egész éle­tét. A születése századik év­fordulója alkalmából rendezett budapesti emlékülésen nemzet­közi részvétellel méltatták el­évülhetetlen érdemeit a prole­tárforradalom győzelméért ví­vott küzdelemben. Lenin tanítványa volt — szö­gezték le —, olyan tanítványa, aki híven törekedett az esz­mék gyakorlati megvalósításá­ra. —h— Felelős számvetés előzte meg az SZKP XXVII, kongresszusát. A történelmi visszapillantás az új társadalom építésének hő­siességben, áldozatokban bő­velkedő fejezeteire büszkeség­gel tölti el a szovjet emberek millióit. A polgárháború, a hit­leri Németország elleni honvé­dő háború, a falun bekövetke­zett mélyreható változások, az erőteljes ipari bázis létrehozá­sa, az írástudatlanság felszá­molása, a társadalom alapvető szociális és kulturális átépíté­se és a nemzetek közötti alap­vetően új kapcsolatok kialakí­tása — mindezek a viszonylag rövid, hetvenéves új történe­lem olyan fejezetei, amelyek új erőt, ösztönzést adnak a szov­jet népnek, hogy a szocialista társadalom további fejlődésé­nek üteme is olyan forradalmi és újszerű legyen, amilyen az eddigi volt. A Szovjetunió fő fejlődési irányairól szóló széles körű kongresszus előtti vitába több mint százmillió szovjet dolgo­zó kapcsolódott be, és mintegy 160 ezer konkrét javaslatot és észrevételt tett a dokumen­tummal kapcsolatban. E javas­latok és észrevételek többsége mindenekelőtt a fegyelem és a szervezettség megszilárdítására vonatkozott a termelésben és a szoleáltatásnk szférájában, a munkatermelékenység növelése tartalékainak feltárásában és a termékek minőségének javí­tásában. Különös hangsúlyt he­lyeztek az anyag- és energeti­kai források megtakarítására, valamint a dolgozók élet- és munkahelyi feltételeinek meg­javítására. (MIHAIL GORBACSOV) A különböző szintű pártfó­rumokon is a kongresszust megelőző hetekben vonták meg az elmúlt öt esztendő mérle­gét, és megvitatták a XXVII. kongresszus elé kerülő politi­kai-gazdasági dokumentumo­kat. Elvszerűen kritikus hangvé­tel, az elkövetett hibák, a mu­lasztások számbavétele, a fele­lős személyek elmarasztalása, egyidejűleg a hibák kijavításá­ban elért eredmények méltatá­sa jellemezte a szovjet köztár­saságok kommunista pártjainak kongresszusait. Több helyütt megállapították, hogy eeyelőre még nem sikerült határozott mozdulattal átállítani a gazda­ságot az intenzív vágányra.' Belorussziában öt év alatt több mint harminc százalékkal nö­vekedett ugyan a nemzeti jöve­delem, de a termelékenység mégsem a kívánt ütemben nö­vekszik, az irányító szerveze tek és testületek nem vették még át az új munkastílust. Az értékelések számot vetettek az­zal, hogy a jelek szerint ez az áthangolódás nem egyszerű fo­lyamat. „Ha sokat beszélünk az átállásról, ez még nem je­lenti azt, hogy — megtettük“ szögezi be erről szólva a moszkvai Pravda. Az irányító személyiségek fe­lelőssége szélesebb értelemben is napirendre került a köztár­sasági kongresszusokon. Az elvszerüség, a pártosság, a le­nini munkastílus számonkérése volt a fő szempont, amelynek alapján szigorú bírálat és el­marasztalás il'ette azokat, a­­kik a gazdasági beszámolókat meghamisították, sikkasztottak. visszaélve beosztásukkal az ál­lamot súlyosan megkárosító bűncselekményeket követtek el. A moszkvai Pravdában kö­zölt beszámolók, vezércikkek és elemzések érzékeltetik, hogy a szovjet politika közegében a kongresszust megelőző hetek­ben megerősödött a kritikai hangvétel, s a reális állásfog­lalások a fejlődés meggyorsí­tását sürgetik, az ennek az út­jában tornyosuló akadályok el­távolítását, a felelős számve­tést, amely megkönnyíti a to­vábblépést. A Szovjetunió előtt álló fel­adatok ugyanis olyan óriásiak, hogy csak az egész társadal­mat átható ás átfogó változta­tásoknak, a forradalmi fejlő­désnek az igényével valósítha­tók meg. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára 1985 júniusában ismertette a Szovjetunió gaz­dasági és társadalmi fejlődésé­nek meggyorsítását szolgáló, nagyszabású gazdasági intéz­kedések egész rendszerét. Rö­viden, három pontba foglalva ennek a lényege a következő: Először, a túlnyomórészt új építkezéseket és kapacitásbőví­tést szolgáló beruházások he­lyett át kell térni a már meg­lévő vállalatok műszaki rekon­strukciójára és eszközváltá­sára. Másodszor, meg kell vál­toztatni a kitermelő és feldol­gozó ágazatokra fordított beru­házások aránvát és biztosítani kell az erőforrás-megtakarító technológiák kiemelt fejleszté­sét. Harmadszor, a beruházá­soknak nem a termelés meny­­nyiségi növekedését, hanem a termékek minőséeének javulá­sát kell szolgálniuk: a társa­dalmi szükségleteket kevesebb, de jobb minőségű termék út­ján kell kielégíteni. Tehát a tudományos-műszaki haladás evolúciós útja tovább nem járható, nem elég a meg­lévő technika és a már kiala­kult technológia tökéletesítése. Gyökeres minőségi változást kell elérni, amilyet csak forra­dalmi jellegű tudományos-mű­szaki haladás tehet lehetővé. Ezért van szükség a népgaz­daság szerkezeti átalakítására, a szervezés és irányítás javí­tására. A szovjet társadalom törté­nelmének új szakaszához érke­zett. Ennek lényege abban rej­lik, hogy a termelőerők fejlő­dése, a nép és az emberek szükségletei programra tűzték a termelési viszonyok, a gaz­dálkodási módszerek, a párt­ós az állami irányítás módsze­rei, formái és stílusa, tehát a politika alapvető átépítésének és tökéletesítésének kérdését. A programtervezet széles körű társadalmi vitára bocsátásának célja, hogy az ország előtt álló óriási feladatok megoldására a nép mind szélesebb rétegeit mozgósítsák, hogy alkotókész­ségüket és tapasztalataikat az еяуге bonyolultabb feladatok megoldására, a szocialista de­mokrácia továbbfejlesztésére és gazdagítására fordítsák. Az összes rendelkezésre álló lehetőség kiaknázásával lénye­gesen meggyorsítani a szovjet társadalom szociális-gazdasági és szellemi fejlődését: erre a­­zért is szükség van, mert a Szovjetunióra hárul a világbé­ke megőrzésének felelőssége. Ez a világ első szocialista or­szágának létével született, és építését, fejlődését meghatáro­zó elv és kötelesség, amelyet Lenin a Békedekrétumban szö­gezett le. Híven a szocialista társada­lom lenini elveihez, különleges jelentőséget tulajdonítva a sza­vak és tettek egységének, a szovjet nép millióinak akaratát és elképzeléseit megvalósítan­dó tanácskozik most az SZKP XXVII. kongresszusa, őszinte szívvel, elvtársi összetartozá­sunk tudatában kívánunk a szovjet kommunistáknak mind­annyiunk számára új távlato­kat nyitó eredményes tanács­kozást! Az amerikai kongresszus két háza előtt elmondott üzenetében Ronald Rea­gan a katonai költségvetés 12 százalékos növelését, és a „Ha­dászati Védelmi Kezdeménye­zésnek“ nevezett űrfegyverke­zés! előkészületek folytatását jelentette be. Fokozott fegyve­res támogatást ígért Angolától Afganisztánig és Nicaraguáig az ellenforradalmi csoportok­nak, és a szociális támogatás lefaragását szegényebb honfi­társainak. Nem tudni még pontosan, hogy az elnöki üzenet hogyan hat a jövőben a tőzsdeárak alakulására, de biztosra lehet venni, hogy a hadiipari részvé­nyek stabilak maradnak, vagy éppen emelkednek. „Nincs új a Nap alatt“ mondhatjuk, mert ezt az irány­zatot tapasztalni lehetett a nyugati országok szempontjá­ból legnehezebb években, a pan­gás és a visszaesés hét-nyolc éves periódusában is. A Nyu­gat-európai Unió még 1982-ben megbízta a fegyverkezési állan­dó bizottságát egy, a nyugat­­-európai fegyverzeti ipar hely­zetéről szóló jelentés elkészíté­sével, amelyben a következő olvasható: „A gazdasági ada­tok világosan mutatják, hogy a kérdéses időszakban (1972— 1980) majdnem kétszerte na­­gyob a hadiipari termelés nö­vekedése a Nyugat-európai Unió tagországaiban, mint a bruttó nemzeti termék növekedése. Ugyanakkor a fegyverexport, a tagországok közötti cserét is beleértve, négyszeresére nö­vekedett“ A dokumentum be­hatóan elemzi ennek a jelen­ségnek az okait, s különös módon, kereken kimondja, hogy a hadiipari termelés felfuttatá­sa továbbra is a tőkés gazda­sági válság levezetésének e­­gyik elengedhetetlen eszköze. „Világossá vált tehát — mond­után a fegyverkezés ennyi „jó­téteményét“ felsorolta, a jelen­tés felveti azt a kérdést is, hogy vajon az ellenkező folya­mat, a leszerelés előnyös vagy hátrányos lenne-e az általános gazdasági fejlődésre? Válasz helyett azonban megelégszik annak a kijelentésével, hogy „A tudományos irodalomban Fegyverkezés helyett leszerelést ja a jelentés —, hogy a fegy­vertermelés és fegyverkereske­delem határozottan stabilizáló szerepet játszott a gazdaság­ban azáltal, hogy támogatta az ipari termelés bruttó növeke­dését ... egy olyan időszakban, amikor a helyzetet tőbbé-ke­­vésbé a gazdaság gyengesége vagy stagnálása, sőt recesszió jellemezte.“ Az Irat arra is ki­tért, hogy a tagországok ipará­ban sok munkahely szűnt meg, miközben a hadiiparban csu­pán 1977-ben ötvenezerrel nőtt a munkahelyek száma. Egy­aránt érinti ez a repülőipart, a közlekedési ipar valamennyi fajtáját (légi, földi, tengeri), a távközlési rendszereket. Vé­gül hozzáfűzi, hogy a vizsgált évben, amikor a munkanélküli­ség rohamosan súlyosbodott, a tagországokban egymillió em­bert foglalkoztatott közvetle­nül a hadiipar, de ha a közve­tett foglalkoztatást is ideszá­mítjuk, akkor nyilván több millió emberről van szó. Mi­ezt a kérdést erősen vitatják, és az arra adott feleletek erő­sen ellentmondóak“. Számunkra szinte felfogha­tatlan ez a szemléletmód, de legalább ennyi idézettel kíván­juk szemléltetni, milyen me­chanizmusok irányítják a ka­pitalista társadalom gazdasá­gát — illetve hozzáállásukat a leszerelés kérdéséhez. A vál­ság felszívódását a hadiipar soha nem látott arányú fej­lesztésével kívánják elősegíte­ni, ahelyett, hogy a nemzetközi kapcsolatok konszolidálásával új kereskedelmi szerződések, új piacok lehetőségét keres­nék. Ebben az összefüggésben a csillagháborús tervek egyre in­kább felszínre hozzák mind a nyugati táboron belüli érdek­­azonosságokat, mind az érdek­­ellentéteket. A NATO-országok egy csoportja, különösen az NSZK, Nagy-Britannia és Olasz­ország, fél szemmel azok felé a várható dollármilliárdok fe­lé kacsint, amelyet a kutatási és fejlesztési programba való bekapcsolódásuk hozhatna. Vi­szont ha fél szemüket behuny­ják is, azért csak látják, hogy őket a beígért ,,pajzs“ nem vé­dené, ellenkezőleg, kiszolgál­tatná. Hibás döntésük egy csa­pásra szétrombolhatná a Szov­jetunióval kialakított jó vi­szonyt és súlyosan akadályoz­ná a szocialista országokhoz fűződő gazdasági kapcsolataik további alakulását. Mihail Gorbacsov javaslata, amely mindkét fél atomfegyve­reinek fokozatos felszámolását indítványozza az évezred vé­géig, egyenesen aranyhidat nyújt nemcsak az amerikaiak­nak, hanem Nyugat-Európának, így az NSZK-nak is ahhoz, hogy gazdaságukat ét lehessen állítani a fegyverkezési progra­mok leépítésére. Hiszen nyil­vánvaló, hogy a fegyverkezés­nek az eddiginél sokkal na­gyobb szabású gazdasági e­­gyüttműködés az alternatívája, s ez egyúttal békésen és a tár­sadalmi-szociális fejlődést szol­gálva levezetné annak a tudo­mányos-műszaki forradalomnak a társadalmi hatásait, amellyel mindenkinek szembe kell néz­ni. A nemzetközi helyzet és a: világgazdaság mai állapotában történelmi felelősségű minden döntés. Szemléletváltásra, az egyetlen lehetséges választás felismerésére van szükség ah­hoz, hogy a fegyverkezés hév lyett a leszerelésben keressék a megoldást a világ nyugati felén is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom