Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-17 / 33. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. augusztus 17, FONTOS KÖVETELMÉNY: A határozatok teljesítése Ä Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának legutóbbi ülésén a program legfontosabb pontja a CSKP Központi Bizottsága 11. és az SZLKP KB azt követő ülésének, valamint az efsz-ek X. országos kongresszusa határozatai valóra váltásának a megvitatása volt. 'A tanácskozás fokozott figyelmet szentelt a kongresszus utáni Időszak tervfeladatai' teljesítésének az értékelésére is. • Cyril Moraviíík mérnök, a SZFSZ SZB elnöke főbeszámolójában hangsúlyozta, hogy a kongresszust követő időszak legjelentősebb tanácskozásai az efsz-ek taggyűlései voltak. Ezek szerint nyíltan állíthatjuk, hogy a szövetkezetekben fokozódik a dolgozók aktivitása, az éves tervfeladatok teljesítését Illetően. A több helyütt tapasztalható előrelépés elsősorban az SZFSZ politikai, szervező- és nevelőmunkájának az eredménye. Moravőík elvtárs a továbbiakban ktemelte, hogy az efsz-ek X. kongresszusa által elfogadott határozat arra kötelezi a szövetséget, illetve központi bizottságát és az alapszervezeteket, hogy a közeljövőben Is fokozzák a politikai nevelés hatékonyságát. ezáltal is érvényesítve a CSKP vezető szerepét. A munkaaktlvitás és a szocialista munkaverseny kibontakoztatása mellett kiemelkedő gondoskodást Igényel a'kulturális tevékenység fellendítése, tartalomgazdagítása. 'Az elnök felszólalását élénk vita követte. ф Faludy Vince mérnök, az SZFSZ SZB tagja, a szímői (Zemné) Haladás Efsz növénytermesztési főágazatvezetője a vita keretében elmondta, hogy az Érsekújvárt (Nové Zámky) járás-, ban az SZFSZ szervei és szervezetet a szövetség KB-határozatai értelmében új Intézkedéseket foganatosítottak, amelyekkel nagymértékben hozzájárulnak a CSKP gazdaságpolitikája és egész társadalmunk fejlesztéséhez. A tervfeladatok teljesítését Időszakonként ellenőrzik, előbb a szövetkezetek munkaközösséget szintjén, majd járási viszonylatban is. Vizsgálják a tervteljesltés lemaradásának okait, rámutatnak a hibákra, fogyatékosságokra, a még kiaknázatlan tartalékokra, mind a szervezés, mind ЩШЙа a termelés szempontjából. A legmélyrehatóbban gondoskodnak a termelés hatékonyságának, a munka minőségének és gazdaságosságának az előmozdításáról. <9 Darnady Gyula mérnök, a Nagycétényi (Veľký Cetln) Egységes Földműves-szövetkezet állattenyésztési főágazatvezetője hangsúlyozta, hogy szövetkezetükben az Idén, hektáronként szeretnének elérni 400 kilogramm húst és 1000 liter tejet. Kellő figyelmet fordítanak a termőföldvédelemre. a szakszerű talajművelésre és földhasznosításra. Folytatják a műszaki és a biológiai rekultivációs eljárást. A talaj ésszerű hasznosítása érdekében 42 kilométer hosszúságban széltörőket létesítenek. A' gazdaságpolitikai feladatok sikeres teljesítéséből jelentős részt vállal az SZFSZ üzemi bizottsága. Tevékenységének konkrét kifejezője az a terv, amelyet a politikai nevelés, a szövetkezett tagokról való gondoskodás Javítása érdekében dolgoztak ki. • Kozsár István mérnök, a plénum tagja, a méhl (Vőelince) Oj Élet Eísz elnöke felszólalásában rámutatott: szövetkezetük dolgozót az efsz-ek X. országos kongresszusának határozatait nagy érdeklődéssel fogadták, s az abból eredó feladatok teljesítésén fáradoznak. A tervkészítéskor figyelembe vették a sajátos feltételeiket, a feladatokat névre szólóan, határidőhöz kötve tűzték ki. s azok teljesítését rendszeresen ellenőrzik. Mindenekelőtt a gabona és a kukorica átlaghozamát szeretnék növelni. A takarmánytermesztés területén arra törekszenek, hogy 15 százalékos évi takarmánytartalékra tegyenek szert. Előtérbe helyezik a tej- és marhahús, termelést; évente 3800 literes fejésl átlagot akarnak elérni tehenenként; elválasztani kocánként 19 malacot; a hízósertések napi felhizását, darabonként 540 grammra akarják emelni. S áttérnek a nagyüzemi házinyúltenyésztésre. — A feladatok Igényesek — hangsúlyozta Kozsár elvtárs —, de teljesíthetők, melyekhez a feltételek is adottak. Щ A vtta zárórészfiben Jaroslav Cienlk mérnök, az SZFSZ SZB jogi bizottságának és a poltári Haladás Efsz elnöke kiemelte, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó határozatokból (a CSKP KB 11. és 12-, valamint az SZhKP KB azt követő ülése és az efsz-ek X. kongresszusa) kitűnik, hogy az eddigiekhez képest hatékonyabbá kell tenni a szövetkezeti dolgozók eszmei-politikai nevelését. Az SZFSZ, logt bizottságainak minden eddiginél jobban elő kell segíteni a szövetkezeti tagok Jogi problémáinak a megoldását, s gyakorlati szempontból érvényesíteni kell a szövetkezeti demokráciát. Jozef ProkeS mérnök a jogi bizottságok hatáskörét Érvényesíteni Az efsz-ek X. országos kongresszusa számos kongresszus előtti javaslatot vitatott meg. Ezek között szerepelt többek között néhány jogi kérdéssel foglalkozó előadás, felszólalás Is. A kongresszus a CSKP KB határozatának szellemében kiemelte az SZFSZ küldetését és szerepét a szövetkezeti földművesek nevelése területén, továbbá rámutatott a munkafegyelem megszilárdításának, a rend betartásának és a szövetkezeti tulajdon megvédésének a jelentőségére. És ez — egyszerűen fogalmazva — nem jelenti azt, hogy vakon tartsuk be az előírásokat, a szabályokat. Mindenekelőtt arról van szó, hogy olyan fejlett erkölcsű egyént neveljünk, aki nem csupán azt tudja, bogy mi a megengedett és mi a tiltott, de ezen erkölcsi normák alapján fog cselekedni a munkahelyén, családja körében és a társadalom valamennyi területén. De amíg elérjük a gondolkodásmódnak és az ezt követő tetteknek Ilynemű színvonalát, számos akadályt kell Ieküzdenünk és becsületes munkát kell végeznünk a szocialista nevelés területén. Éppen ezen a szakaszon érvényesíthetik mélyrehatóbban hatáskörüket az SZFSZ jb jogi bizottságai. Az az igazság, hogy mielőtt a járási bizottságok másokra hathatnának. saját soraikat kell rendezniük, tudatosítaniuk küldetésük és kötelességük lényegét. Az elmúlt évek során gyakran találkoztunk olyan esetekkel, amikor az egyes járási bizottságok egyszerűen törölték a félfogadás óráit. Ezért a szövetkezeti tagok arra kényszerültek, hogy legégetőbb problémáikkal más szervekhez és szervezetekhez forduljanak, nem pedig a legérdekeltebbhez — a Szövetkezeti Földművesek Szövetségéhez. Az SZFSZ Szlovákiai Bizottsága ügy döntött, hogy az ilyen jellegű problémák megoldása esetében hatékonyabban fog intézkedni. Hiányosnak minősítették a jogi bizottságok tevékenységét. Éppen ezért olyan döntést hoztak, bogy kerületi aktívák megrendezéséhez folyamodnak. Ez az elhatározás már valóban régen váratott magára. Remélhetőleg hamarosan meg is termi várva várt gyümölcsét. A kerületi fórumon az egyes bizottságok képviselői nyíltan vallottak nehézségeikről, munkafeltételeikről. Konstruktív hozzászólások és javaslatok is nyilvánosságra kerültek. Az ülést követő élénk vita számos — eddig tisztázatlan — kérdésre adott választ. Például a Nyngat-szlnvákial kerület aktíváján szóltak arról, hogy náhány, jogi problémával kapcsolatos szakkönyvet magyar nyelven is meg kellene jelentetni. Hangsúlyozták továbbá a szövetkezeti tulajdon védelmének a szükségszerűségét. A Középszlovákiai kerület jogi bizottságainak képviselői rámutattak, hogy a jogszabályzatnkat mindenekelőtt a szövetkezeti elnököknek, valamint az ágazatvezetőknek kell elsajátítaniuk, hiszen éppen e felelős személyek esetében mutatkoztak a legnagyobb hiányosságok ezen a téren, aminek következtében sok esetben helytelen eljáráshoz folyamodtak. Az aktíva résztvevői továbbá rámutattak, hogy a bíróságok nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a földművesszövetkezeti jog területén, s ebből kifolyólag a döntéshozataloknál hibákat követtek el. A küldöttek arról Is szóltak, hogy a közeljövőben az SZFSZ Szlovákiai Bizottságának is hatékonyabban kell támogatnia a joggal kapcsolatos tevékenységet. A Kelet-szlovákiai kerület képviselői szintén megemlítettek olyan esetet, amikor a bíróságok az ítélethozataloknál nem vették figyelembe az efsz saját döntését. A kerületi aktívák kedvező visszhangra találtak. A résztvevők megállapodtak abban, hogy ezentúl évente rendeznek majd hasonló jellegű összejövetelt. Magda Rybárová Kapunyitás előtt a; Az utóbbi ÍZ év gyakorlatához hasonlóan az idén is megrendezik Nitrán az Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállítást. Az idei rendezvénysorozat időpontja; augusztus 24— szeptember 8. A kiállítás a következő témára összpontosul: „A tudományos-műszaki haladás útján az állattenyésztés hatásosságáért és az élelmiszer-ipari termékek minőségének fokozásáért“. A kiállítás hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója évében kerül megrendezésre és fő küldetése az lesz, hogy kifejezésre juttassa a szocialista mezőgazdaság magas színvonalát a lakosság ellátásában ós a CSKP XVI. kongresszusa által elfogadott határozatok teljesítését az önellátás területén. A kiállítás központi témája — a politikai bevezetőn kívül — hat témakörre van felosztva: ■ talaj — növény — gazdasági állatok; ■ jó minőségű élelmiszer-ipari termékek; ■ technika — út ez állattenyésztés intenzifikáciéjához; ■ az egyes gazdasági állatok legked z Agrokomplex ’85 vezőbb biológiai termelő modulusai; ■ a szakkörök és a szabadidő; В gasztronómiai szolgálatok — a kiállítás jelentős összetevője. Ezeket a témaköröket különböző versenyek és rendezvények egészítik ki. Nem fognak hiányozni a szemináriumok és a szakelőadások sem. Említést érdemel az Agrofilm ’85 elnevezésű nemzetközi filmfesztivál is. A programot gazdag kulturális, szórakoztató és sportrendezvény teszi színesebbé. ф Az első témakör megfelelő képet nyújt arról, hogy mezőgazdaságunk legalapvetőbb célja az, hogy mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés szakaszán a lehető legjobb eredmények síérésére törekedjünk. A témakör második része rámutat a talajjavítás eredményeire és távlataira, a harmadik szakasz kiemeli a növénytermesztés szerepét az ellátás szempontjából, mfg a negyedik rész rávilágít a genetika, a nemesítés és az állatvédelem eredményeire és távlataira.- ф A második témakör bemutatja az állattenyésztést és az élelmiszeripar legkiválóbb minőségű termékeit, valamint a talaj, a növénytermesztési technológia, a betakarítás, a raktározás és a növénytermesztés minőségének hatását ezekre a termékekre. Bemutatásra kerülnek tejtermékek, a húsipar termékei és mézből készült termékek egyaránt. A látogatók számos új élelmiszer-ipari termékkel ismerkedhetnek meg. Ez a témakör foglalja magába az élelmiszeripar szakaszán igénybe vett gépek és berendezések bemutatóját is. ф A harmadik témakör részlege bemutat többfajta gazdasági állatot, például 515 szarvasmarhát 200 sertést, 200 Juhot, 8Ö0 baromfit. Több kisállattenyésztő is bemutatja kedvencét. 9 Az ötödik témakör tájékoztatja a látogatót a szakkört tevékenység jelentőségéről és a szabadidő ésszerű kihasználásáról. Ф A hatodik témakör pedig többek között rámutat az élelmiszerekkel való ésszerű bánásmódra és az egészséges táplálkozás hátterére. A versenysorozatok közül a legjelentősebb Az Agrokomplex Arany sarlójáért elnevezésű verseny lesz. ,1-eS-) Nincs megállás Augusztus elseje. Az előző napok tikkasztó hősége egy kissé alábbhagyott, mérsékeltebb, szellódúsabb a levegő. A diákok nyári szünideje második „félidejének“ kezdetét jelentő napról a mezőgazdasági dolgozók nem beszélhetnek ennyire egyértelműen, pontosan. S főképpen nem az aratás ügyében szorgoskodók. Számos gabonaföldön már hajráznak, másutt viszont éppen gyengébb ütemben haladnak a munkálatok ezen időben, de vannak olyan szövetkezetek is, amelyekben már kapuzárás történt aratásügyben. Öjfalura (Nová Dedinka) Indultamkor Jómagam sem tudhattam, miféle helyzetképről számolhatok be. De amikor a megérkezést követően jobban szétnéztem a Brattslava-vtdékt (Brattslava-vtdiek) járáshoz tartozó falu határában, előzó latolgatásaim egyértelmű leszögezéssé érettek: errefelé már nem zúgnak a kék-fehér gépmonstrumok. Igen. Az újfalusi Fejlődés Egységes Földműves-szövetkezet tagjai már betakarították az Idei gabonatermést. A szövetkezet irodaépületébe tépve szemembe ötlenek a faliújságok és a színes információkkal, hirdetésekkel szolgáló táblák. Egy pillanat erejéig ezt szemlélgetem. Majd az elnöki Irodához érve kopogásra szánom el magam. Éppen nyílik az ajtó. Zelman László, a szövetkezet elnöke nyújť jobbot. — Éppen fontos megbeszélést tartunk, de az aratást szakszerűen felvázolja önnek a növénytermesztési főágazatvezető. Egy pillanat, azonnal előkerítem — mondja készségesen az elnök. Néhány röpke perc elteltével már együtt ülök az Irodában Kiss László mérnökkel, növénytermesztési főágazatvezetővel. • — Számolt azzal, hogy tulajdonképpen már csak a kenyércsata utáni helyzetet szemlélheti? — lep meg kérdésével riportalanyom. — Hát, hogy is mondjam — akad a torkomon a hang —, fontolgattam ... — Hány nap alatt bonyolították le az aratást? — váltok át a kérdező szerepébe. — Július 12-én láttunk hozzá az idei gabonatermés betakarításához. A 230 hektárnyi őszi árpát bíztuk elsőként a kombájnokra. Miután fedél alá került az árpatermés, öt nap szünetet tartottunk. Majd következett a semmivé] sem igénytelenebb folytatás — minél rövidebb idő leforgása alatt és a lehető legkisebb szemveszteséggel biztosítani a 300 hektárnyi őszi búza tető alá kerülését. Ez a feladatteljesítés jelentette nálunk a csúcsot Az aratással július 29-én végeztünk. Már számtalanszor bizonyosságot nyert, hogy a kicsik példája követésre méltó. Ez a mindössze 240 tagot számláló szövetkezet az Idén 580 hektáron termesztett gabonát. — Búzán és árpán kívül még mit termesztettek? — Könnyű eľjátszadoznl a számokkal, hiszen ha összeadjuk a már előbb említett területek kiterjedését, azonnal kiviláglik az ötven hektárnyi hiány. Ezen a területen borsót termesztettünk. — Milyen átlaghozamokat mutattak ki? — A- búza 6,17, az árpa 5,02, a borsó pedig 3 tonnát termett hektáronként. — Ä felsorolás természetszerűleg maga után vonja a következő kérdést: 1obb-e az idei termés a tavalyinál? — Igen. De hogy összehasonlításképpen egy kicsit konkrétabb legyek. Tavaly a búza 5,2 tonnát adott hektáronként. Az idei termés tehát ebben az esetben sokkal jobbnak bizonyult. Az árpatermés viszont tavaly volt sikeresebb, hiszen akkor hektáronkénti átlagban 5,7 tonnát takarítottunk be. A borsó Idei és tavalyi átlaghozama megegyezik. Mindent egybevetve te* hát örömmel szögezhetem le, hogy az idei termés Jobb a tavalyinál. Kiss László a továbbiakban arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva az idén szövetkezetükben is késól volt a gabonabetakarítás rajtja, de annál jobban kedvezett az időjárás. Hiszen az aratás Ideje alatt egy szemnyt csapadék sem hullott. Tudomásomra adja. hogy gabonaföldjeiket hat saját és két vendégkombájn rótta. A segítő kezet ezúttal Is a Kostelec u Holeäova-l Efsz nyújtotta, amellyel az újfaluslak évek őta együttműködnek. — Az aratás befejeztél követő na- ■ pen három kombájnunk azonnal útnak Indult, hogy viszonozza a segítségnyújtást — vallja büszkén Kiss László. — Most tehát egy kicsit fellélegezhetnek ... — Nem Is mondhatnám. Tudja, itt nincs megállás. Az aratással párhuzamosan folyt a csöppet sem elhanyagolható szalmabetakarítás, majd következett a tarlóhántás. És 150 hektárnyi területen már kel Is a tarlókeverék — mosolyodtk el elégedetten, majd hozzáfűzi: — A tervben csak 150 hektárnyi tarlékeverékről volt szó, de ml ezt kétszázra toldottuk meg. A többletet jelentő ötven hektáron Perkőt vetünk. Augusztus 5-től pddig az lstállőtrágyázást, majd ennek a talajba való alapos bedolgozását végezzük. Hiszem a termőföldet megfelelően elő kell készíteni a következő vetemény befogadására. — Legördült az aratási függöny. Hogy hangzik tehát az összegezés? — Eredményes évről beszélhetünk az aratást Illetően. Ennek legmélyrehatóbb bizonyítéka: a gabonatermesztés tervét 121 százalékra teljesítettük. S az a tény sem másodrendű, hogy az őszi búza 95 százaléka megfelel az élelmlszer-lparl búzára előirt követelményeknek. Ezen sikerek elérését sok ember kitartó, áldozatkész munkája segítette elő. Hadd szóljak néhányukról. Az egész kenyércsatát az aratás előtt létrehozott bizottság irányította, élén a szövetkezeti elnökkel. Az aratási szociális problémák megoldásával Hamerlik Klárát, a személyzeti osztály vezetőjét bíztuk meg. A szállításra Molnár Imre ügyelt, míg a szemveszteséget Jozef Žáéik ellenőrizte. A kombájnok üzemképességéért Földes Péter vállát nyomta a felelősség terhe. Elismerést érdemel a tflz- és munkavédelmi bizottság tevékenysége Is, hiszem az Idei aratás ebből a szempontbői Is sikeresen bonyolódott le. Én azt mondanám: soha rosszabb aratást! Amint a fentiekből Is kiderül, a kicsik példája valóban gyakran követendő. Búcsúzóul további sikereket kívánva nyújtok Jobbot az Ojfalus! Efsz növénytermesztési főágazatvezetőjének. Snela В éla Kiss László mérnök, növénytermesztési főágazatvezető