Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-17 / 33. szám

I az szszK mezögazdasAci es élelmezésügyi MINISZTÉRIUMÁNAK hetilapja 1985. augusztus 17. ■BssP'»asKrsL3*r,’^s!t 33. szám XXXVI. évfolyam Ага 1,— КС* mm A munka ember© Kocsink a dülőúton meg-megcslkor­­dul, a sárhányó hozzáér a kerékhez. A határ viszont nem okoz csalódást. Némelyik pipacs olyan piros, ami­lyennél pirosabb már nem is tud len­ni. Egy fecske nem csinál nyarat, de akár egy szál pipacs is rögtön fel­idézi a nyár hangulatát. Körben az egész határt tevékeny csönd tölti be. A városi ember meg­szokta már: mindig zajok veszik kö­rül. és ha néha elhallgatnak a zajok, a helyükben üres csönd marad. De itt a határban nem elhallgatásból lesz a csönd, hanem apró szöszmöté­­lésekből, traklorzúgásból, sustorgás­ból, csiripelésből és még ki tudja mi­ből áll össze. A Vág-parti cserjésben őzsuta áll. Fejét hirtelen magasra löki — amint kitágult orrlyukét hirtelen megütötte a közelről jött emberszag —, s hát­rahőkölve úgy szögdel el, hogy a lá­ba alig érinti a sfirfl bozótot. • • • Ä dűlőöt a Szelőcei (Selice) Efsz szántói között vezet. Tamaskovics Ká­roly, a szövetkezet elnöke vezet ben­nünket ebben az jsmert-ismerétlen vi­lágban. — Kukorica? — kérdezem a messze zöldellő tengernyi földdarab­ra mutatva. — Kukorica — válaszol­ja büszkén vezetőnk. Persze, ml más volna. Az óriásira nőtt növény, s a tarlóhántást végző traktor ekenyoma hatalmas ábrákat rajzol ki a Vág mentén. A város szaggatott, tördelt formál után jólesik a szemnek n sok hosszú, egyenes vonal, a síkság ho­rizontját követő növénysor. Az elnök halk szóval megállásra szólítja sofőrjét. A hirtelen támadt csöndet szaval szakítják félbe, s az ébrenlét mezsgyéjén visszabandukol térben és Időben. — Ebben a faluban születtem 1925-ben. Örök hálával gondolok szüléimre. Ha vittem valamire az éleiben, azt nekik is köszönhetem, mert olyan család volt a miénk. Fi­gyeltek rám, szemmel tartattak és bátorítottak. Gondolataimban nem­egyszer körvonalaztam felnőtt énjü­ket, melyek kulcsszavai a becsületes­ség, emberség, szeretet, szorgalom, kitartás volt. Tamaskovics Károly keze máT gyer­mekkorban megszokta a villa és a kapa nyelének, valamint az eke szarvának markolását. Karja hozzá­szokott a kasza húzásához is, a har­mattól elnehezedett, nehéz, kalászok sorfala között. Jóleső érzés volt ha­zatérnie alkonyatkor, amikor közvet­lenül a kalászokra nehezedett a har­mat. — A síkságun is vigyázni kell... — mondta neki egyszer az első ka­szás. — Mert az ember a síkságról tör a hegy magasára, s a csúcsra való kapaszkodás közben már min­den lépésére vigyáznia kell. Ezeket az intő szavakat már tizenhét évesen jól megjegyezte. Ezekből a jelképes szavakból később azt olvastam ki, hogy minél jobbá, önfeláldozóbbá válnak az emberek, annál óvatosab­ban kell bánni velük. 1948-ban a párttagok sorába léptem, s rövide­­desen a falusi pártszervezet elnöké­vé választottak. Az életutain innént a járásra vezetett, ahol politikai dol­gozóként tevékenykedtem. Mint a szövetkezet alapító tagja 1956-ban tértem vissza szülőfalumba, melynek szövetkezetében takarmány ősként dolgoztam, s aközben az üzemi párt-Fotő: Egri Péter szervezet elnöki tendőit is betöltöt­tem. • • • Tamaskovics Károlyt 1958-ban a szövetkezet elnökévé választották. Sematikus regényekben, ilyen hely­zetben azt írnák a hősről: elsötétült előtte, vagy megfordult vele a világ. De mivel ő sem hősnek, sem irodal­mi figurának nem érezte magát, az­zal folytatta, amivel folytatnia kel­lett. — Elnököskndésem első időszaká­ban nem attól féltem, hogy össze­szántották a mezsgyéket. Tudtam, hogy az csak az eke dolga volt. At­tól tartottam leginkább, hogy azt a sokféle emberi természetet, akaralut, elképzelést nem lehet „összeszánta­ni“, amit magam körül láttam. Szom­szédokban. falubeliekben, ismerősök­ben. Az ellenzéki csoport vezetője ko­nok parasztember volt. Egv napon azzal utasított el, hogy itt az ősz, a vetés ideje, neki dolgozni kell, most már hagyjam őt békén. — Vetni indulsz? — kérdeztem. — Igen. — Jó. Akkor ketten vetünk a kö­zösben. — Aznap este viharlámpát fogtam, s kimentem a közös istállójába, s néztem az egykedvű állatukat. Az állatállományunk ebben az időszak­ban leginkább 110 pár lóból állolt. Azon az estén — jó óra múlva fele­légem jött utánam — talán rosszat is sejtve, hívott, s én igyekeztem, hogy ne lássa rgjtam: ugyanis akkor könnyezve erösítéttem meg magam a jövőre. A helyzet voltaképpen lehetne Idil­likus Is. Két vívó ember támad, a másik védekezik, olykor indulatosan. — Az illető, aki eltökélte, hogy fel­bomlassza a végre béke-állapotot s lerombolja a várat, amit az idők szavát értő földműves felépített, s a vár mellett lerombolja az álmokat is, később a közös gazdaság élenjáró dolgozójává vált. • • • Ä Szelőcei Efsz az évek során foko­zatosan küzdötte fel magát a Galán­­taj (Galanta) járás élenjáró szövet­kezetei közé. A 3600 hektáros mező­gazdasági területen gazdálkodó szö­vetkezet 540 dolgozóját napjainkban — az elnökön kívül — 10 agrármér­nök irányítja. Növénytermesztésükben a' gabonaféléken kívül a kukorica do­minál — 1036 hektáron termesztik —, s ebben a főágazatban a cukorrépát Is beleértve teljes mértékben haszno­sítják a tudományos-műszaki haladás legújabb vívmányait. , Állattenyésztésük „pénzes ágazata“ a baromfi, mely a nevezett főágazat bevételének felét képezi. A tavalyi évet 13 millió koronás tiszta jövedelemmel zárta a szövet­kezet, s az idén 15 millió korona tiszta jövedelem elérését tűzlek ki célul. Az eddigi mérleg nemcsak a tiszta jövedelem elérése, hanem a 7. öléves terv feladatainak teljesítése szempontjából is módfelett biztató. Az eredmények hátterében az el­nök áll, aki viszont meglepő sze­rénységgel hárítja el a példakép és a tekintély személyére háruló szere­pét. — Szövetkezetünkben az igazi te­kintély alapja az üzemi pártszerve­zet. lendítőkereke az 5 szocialista brigád, megőrzője és táplálója pedig a munka, a közügy önzetlen, becsü­letes szolgálata. Ez következik a párt politikájából, a CSKP Központi Bizott­sága H. és 15. ülésének határozatai­ból, társadalmunk szocialista jellegé­ből, s ez a szocialista erkölcsiség egyik alapja. Ez nemcsak a szövetke­zet vezetőségére, hanem a dolgozók mentalitására is érvényes. Az előb­­iiek tekintélye sem egyszer s min­denkorra adott, hanem naponta újra és újra meg kell küzdeni érte — a dolgozókkal egyetemben — a párt politikájának és a népgazdaság javá­nak hozzáértő szolgálatával — fogal­maz az elnök, majd az üzemi párt­­szervezet tevékenységére tereli a szót. — Üzemi pártszervezetünk Síréba józsef — a CSKP Központi Bizottsá­ga Revíziós és Ellenőrző Bizottságá­nak tagja — vezetésével a párt mun­kastílusának, a kommunista erkölcs betartásának építőkövévé vált. Az utóbbi években minden terüle­ten fokozódott kommunistáik helyt­állása. Jól jelzi ezt az a tény is, hogy a gazdasági munkában elért sikerek kezdeményezői többségében a munka­helyi közösségekben, a szocialista brigádokban dolgozó párttagok Mun­kájuknak nagy része van abban, hogy hazánk szovjet hadsereg általi fel­szabadításának 40. évfordulója tisz­teletére vállalt munkaverseny-felaján­­lásnk érdemiek, valóra váltásuk sike­resen halad. • • • Kocsink a dűiőúton meg-megcst­­kordul ... A visszapillantó tükörben az elnök munkáját tükröző szelőcei határt' szemlélem. A másodvetések zöldje, a gazdag termést ígérő ku­koricások rengetege, a középszántá­sok zsírosán csillagé fekete színe, a szalmakazlak aranyrögre hasonlítható sárgája suhan el mellettünk. — Egyelőre még én megyek elől — mondja jelképesen Tamaskovics Ká­roly. Az eredményeket s az Ígéretes határt szemlélve mi viszont biztosra vesszük, hogy a 8. ötéves tervidő­szakban is találkozunk még az „első kaszás" szavait megfogadó emberrel, akii a dolgozók a hatvanon túl i* egyszerűen a munka emberének ne­veznek . • • • — Ha az egészségem engedi, pár évet szeretnék még eltölteni a közös élén. — Ezenkívül még mit szeretne el­érni? — Feleségemmel — aki rögös élet­­iitaniun mindig hű társnak bizonyult — tisztességre. kitartásra oktatva felneveltük gyermekeinket. Mondja, mit kívánhatnék még?... Felszaba­dulásunk 40. évfordulója alkalmából megkaptam a Munka Érdemrendet. Tovább szeretnék dolgozni itt, ahol 28 éve elnökként kezdtem. Köszönjük a tájékoztatást Tamasko­vics Károlynak, a munka emLierének, mely arról nyújt vázlatot, hogyan kezdődött a teremtés Szelőcén a szo­cializmus korszakában. Csiba László Látogassa meg Nitrán az Agrokomplex ’85 Országos Mezőgazdasági Kiállítást . # 1985. augusztus 24 - tői szeptember 8 - ig trmi .»a—iie: ľ —и I \

Next

/
Oldalképek
Tartalom