Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-03 / 31. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1983. augusztus 3« • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT # VADÁSZAT • VADÁSZAT Ф VADÁSZAT # KAPUZÁRÁS UTÁN Július 2t-én zárta kapuit a Vadászat és a természet elnevezésű nemzetközi részvételű vadászati kiállítás, amelynek látogatottsága alaposan felülmúlta a korábbi elképzeléseket. A szervezők nagy örömére a seregszemle 16 napján — különösen a hétvégeken — szinte özönlöttek a látogatók a brnói vásárváros pavilonjaiba, hogy megtekintsék a ritkaságnak számító, rendkívül érdekes bemutatót. Mindenekelőtt a három szombaton volt zsúfolt a bemutató színhelye, s ez rácáfolt azon tamáskodók előzetes véleményére, hogy fölösleges fényűzés ekkora alapterületen megrendezni a tárlatot. Űjra bebizonyosodott, hogy nemcsak a sportpályákon, illetve a koncerteken elért teljesítmények iránt van érdeklődés, hanem a nagyközönség előtt eléggé ismeretlen vadászati eredmények is felkelthetik a figyelmet. Közismert, hogy a vadászat nem csupán a vad elejtéséből áll, hanem jóval szélesebb körű tevékenységet felölelő kedvtelés. Hiszen a természetben élő vad egyrészt védelemre, másrészt pedig — különösen a téli hónapokban — táplálásra szorul. Főleg a civilizációs ártalmak elterjedése következtében egyre nagyobb fontosságú a vadásztársaságok tagjai által kifejtett pótolhatatlan tevékenység. Azt persze senki sem tagadja, hogy a szépen kifejlett, egészséges vad elejtése jelenti a vadász számára az igazi sportélményt. Igen, nyugodtan beszélhetünk sportteljesítményről, hiszen a Brnóban is kiállított vadtrófeák elejtéséhez megfelelő erőnlét, szakértelem, bátorság és kitartás szükséges. Bár társadalmunk nagy szellemi és anyagi támogatásban részesíti a két vadászszövetség tagjainak nélkülözhetetlen munkáját, a vadászok sok esetben a közfelfogásban csak mint a vad elejtő! szerepelnek. Remélhetőleg azok, akik látták az országos kiállítás anyagát, másként fognak vélekedni a vadászok tevékenységéről. Ehhez bizonyosan az is hozzájárult, hogy a trófeákon kívül a vadvédelmi tennivalók bemutatása is helyet kapott a tárlaton. így például a Tátrai és a Krkonošei Nemzeti Park, valamint a Hradec Králové-i Safari anyaga iránt is fokozott érdeklődés mutatkozott. A kiállítás ideje alatt igazi vásárhangulat volt Brnóban. Természetesen a zöldruhások — vadászok, erdészek — voltak állandóan túlsúlyban, de szép számmal láthattunk érdeklődőket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Örömmel tapasztalhattuk például, hogy a hasonló rendezvényeken gyakran megfigyelhető kedvezőtlen jelenségeknek szerencsére nemigen lehettünk tanúi, s a résztvevők elsősorban is a tárlat anyagára, s nem a céllövöldék kínálta bóvlikra voltak kíváncsiak. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a pavilonokban esztétikusán és könnyen áttekinthetően átrendezett anyag felhívta magára a figyelmet, s hűen dokumentálta a szocialista vadászat, illetve vadvédelem négy évtizedes eredményeit. Az imént említett két tevékenység közötti szoros összefüggés bizonyltja, hogy a kiállított trófeák sok mindenről tanúskodtak. Mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy minőségi vadat csak ott lehet elejteni, ahol a vad számára megfelelő körülményeket biztosítanak. A nemzetközi részvételű országos vadászati bemutató az eddig elért eredmények fevonultatása mellett a külfölddel való összehasonlításra is nagyszerű alkalmat nyújtott. Hasonlóan a vadászat és a vadvédelem időszerű problémáit tárgyaló szimpozionok résztvevői is kicserélhették véleményüket, tapasztalataikat, tisztázhatták a jövőt illető terveket, elképzeléseket. Nemcsak a vadásztársaságok képviseltették magukat szép számban, hanem ott voltak többek között a zvoleni Erdészeti és Faipari Kutatóintézet, valamint a zbraslavi és a zvoleni Erdőgazdasági Kutatóintézet munkatársai is. Nem hiányoztak továbbá a vadászfelszereléseket és -fegyvereket gyártó, illetve forgalmazó üzemek és szervezetek sem. A látogatók a C, pavilonban meg is vásárolhatták a kiállított felszereléseket és kellékeket, így a Merkuria külkereskedelmi vállalat és a prágai: Lovená szaküzlete előtt mindig hoszszú sorokban várakoztak. Érdekesnek bizonyult a múlt és a jelen vadászatát összehasonlító tárlat, amelyen fegyverek és felszerelések voltak láthatók. Főleg a gyermekek figyelték és csodálták meg a régi, érdekes, gyönyörű kivitelezésű fegyvereket. A szervezők elsődleges feladatuknak az ember, valamint a természet és az állatvilág közötti kapcsolatok bemutatását tekintették. Az átgondoltan osztályozott kiállítási anyag megtekintése minden bizonnyal felerősítette a természet, illetve az állatvilág iránti vonzalmat. A rendezők alaposan felkészültek a 16 nap eseményeire, egyre azonban — ki tudja mi okból — nem számítottak: a hatalmas érdeklődésre. Mert csakis ezzel magyarázható, hogy hiába sorakoztak az egyes pavilonokba látogatók, a kiállítás katalógusának meg- I vételére, nem mindig nyílt erre lehes tőség. Olyan kevés katalógust nyomja tatott a szervezőbizottság, hogy csak 1 azok a szerencsés látogatók vehették .. azt meg, akik azonnal a reggeli nyi-2 tást követően beálltak a sorokba, h Két alkalommal is megtekintettem a bemutatót, mindkétszer hiába próbálkoztam katalógust szerezni. Nem voltam egyedül, hiszen azok, akik elmentek Brnóba, többnyire katalógussal a kezükben szerették volna megtekinteni a kiállítást. A rendezők bizonyára levonják a tanulságokat, s a jövőben ilyen hiányosság már remélhetőleg nem lesz tapasztalható. Nem lehet ugyanis szem elől téveszteni, hogy egy nemzetközi bemutató sikerét — hosszabb távon — a katalógus is biztosítja. A Vadászat és a természet elnevezésű országos seregszemlét közel 180 ezer látogató tekintette meg. Örvendetes, hogy hazánk szinte minden tájáról voltak érdeklődők. A Vadászszövetségek Föderális, Bizottsága a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanáccsal közösen nagyszabású, minden tekintetben sikeres kiállítást szervezett. Remélhetőleg a legközelebbi bemutatóra is hasonlóan színvonalas kiállítási anyagot tudnak majd a rendezők biztosítani, s az ígéret szerint katalógusban sem lesz hiány... Ä gazdag kísérőműsorból mindenekelőtt a háromnapos szimpozion iránt volt a legnagyobb érdeklődés, ahol a civilizációs ártalmaknak a természetre és az állatvilágra gyakorolt kedvezőtlen hatásával foglalkoztak. A több mint kéthetes sikeres rendezvénysorozat véget ért, s elérkezett az összegezések, összevetések, a szerzett tapasztalatok kamatoztatásának az ideje. A felszabadulást követő négy évtizedben a vadásztársaságok tagjai jelentős eredményekkel büszkélkedhetnek. Ahhoz, hogy továbbra is meg tudják őrizni a természet varázsát, többek között az állatokkal való rendszeres törődés is nélkülözhetetlen. A brnói vásárvárosban látottak alapján minden jel arra mutat, hogy a két vadászszövetség vezetői és tagjai a jövőben is a megkezdett sikeres utat szeretnék folytatni. Bárdos Gyula • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • A korán kezdődött és kitartó esőzések, a ködös reggelek nem kedveznek a horgásztúráknak. A hideg hajnalok és esték szinte elviselhetetlenné teszik a pecázást. Az állóvizek halállománya oxigénhiánytól szenved, de a foly ókról sincsenek jóhírek. Mintha elvándoroltak volna valamerre a termetes tiszai potykák. Egy-egy villámával, tetőn fogott harcsa, néhány véletlen süllő, pár, éppen hogy sütni való dévér — ez minden. De hát milyen a horgász? Nem tud megülni szabadidejében egy helyen, még ha kevés sikerrel, de akkor is próbálkozik. Elő a szerelést egy hét elejei délutánon és gyerünk próbálkozni. Egy népes csoporttal érkezünk a Karosára. Az őstó síkvizét valahonnan délkeletről oldalszél fodrozza, ladikjaink orrát ütemesen veregetik a hullámok. Ugyancsak beleizzad a társaság, mire öt óra tájt „elfészkelődik" a nyugati part nádöbleiben. A nap is előbukkan a felhők közül és lassan csúszik lefelé a nagykövesdi (Veľký Kamenec) hegy tetejére. A kapásjelzők mozdulatlanok. Hatalmas verébcsapatok húznak le a nádbugák közé éji szállásra, a látóhatár szélére ült nap vöröslő korongja vérző hidat ver a túlparti nádas és ladikjaink közé. Az estétől várt kapások elmaradtak. Pakolás és neki a víznek az északi öböl csónakkikötője jelé. A jó erős szürkületben felsejlik a cimbora vascsövekből épített stégje egy nádöbölben. — Van valami? — Egy ötös — hallatszik a stég felől. Égbe fneresztem jobb kezem öt ujját. Nemigen látja, de azért odakiált még, mivel ismer már valamennyi horgászugratást: — Nem olyan ötös! Ahogy egymás után koccannak a stéghez a ladikok, kiderül, hogy ez a potyká volt az egyetlen, amelyik tésztaevésre szánta el magát — vesztére — a tavon. No, majd a Tiszán — mondjuk pénteken délután, amikor felderítésre és beetetésre indulunk a kistárkáriyi (Maié Trakanyj kanyarba. Itt jókorákat kacskaringózik a Tisza. A hazánkat élhagyó kanyar kövein jókora fogás volt nem is olyan régen. De hát nézzünk szét itt másfelé is, talán a hármashatár felé. Érintetlen parti bozótra akadunk a kislapály melleit. Embermagas szedres hatalmas bogáncsokkal, csalánnal tarkított sűrűje, mindenfélével átmeg átszőve. Szinte járhatatlan. Mögötte a vízparti füzes jó helyeket ígér, de hát egy jő fél napba telne a helycsinálás. Dől a víz a felfedezőről, mire visszaverekszi magát a legelő száraz füvére. Estébe hajlik már a délután. Eléggé lehűlt a levegő. Helycsinálással kinek van ilyenkor bíbelni kedve? Gyerünk vissza a kövezésre a nyárfás mögé. Talán a régi jó fogások emléke noszogat vissza bennünket. Megszórjuk főtt tésztával kinézett helyeinket és a másnap hajnali négyórás indulás után már ülünk is helyeinken. A nap nem akar előbújni, vastag felhőt akaró alól figyeljük a víztükrön lebegő sejtelmes párákat. Aztán parthosszat csobogni kezd a víz, rablás rablást követ, süllők, balinok frecscsenlik szét a szélvizek Jceszegcsapatait. Néha megjelenik, a partnál egyegy közepes harcsa. Felhős az ég, szinte lóg az eső. jó lenne süllőin:, de hát kishalat fogni lehetetlen. A pontyoknak vetett horgok kapásjelzői egész nap mozdulatlanok. Mintha bámulná víz, a szélen békalencse Csíkjai sodródnak. Honnan kerülhettek vajon a Tiszába? A békalencse közt barna moszatcsíkok, mintha csak tápot szórtak volna a vízbe valahol. Benne cuppog a partszéli keszegnép és egyre-másra közéjük vernek a ragadozók. Hej, ha nem a mindenáron való pontyfogásra készültünk volna! Jó pirosfarkú vereskeszegdarab kellene a süllőknek, vagy jó kemény mocsári giliszta a harcsának, a tetőn táróknak esetleg egy villantó... De hátha mégis csorognak lefelé a magyar oldalon. Távol, szinte ' óránként vált színt a királyhelmeci (Kráľ. Chlmecf hegy, ahogy néha áttör a nap a felhőtakarón, vagy éppen vészterhes feketeség jön a Csap felől. De nem esik. És nem kap a ponty. Jóska barátom délután mégiscsak kiböjtöl két kisebb nyurgát. Három kilő alig van a kettő. Pistának is sikerül egy jókora keszeget fognia. Sándor is kiemelt két nagyobb keszeget. Szerencsepontyok? Vagy cukkolók? Másnap a Latorcára megyünk (A horgász hite, reménye örök és tántoríjhatatlan ...!) A leleszi [Leles] hídtól balra vagy száz méterre telepedtünk le. Az eső szemerkél. Alig van kapás. Egy két kilós ponty, néhány keszeg. És egy hét múlva, szombaton Zélgnynél (Zetin) ülünk a Latorca jobb partján. Pénteken délután jó kis zápor vonult el erre, és újabbakat ígér a tévé müholdfelvételes előrejelzése. A Latorca vize barna koszfoltos. Pontykapás nincs. Jóskának sikerült gilisztával egy háromkilós harcsát fognia. A szemben lévő homokos parton egy csapatra való természetimádó telepedett meg. Három csónak. A partraszállás után úgy tűnt, hogy fehér testüket a júliusi nap nemigen tudta lebarnítani. Valamennyien fürdőruhára vetkőztek, férfiak, csinos fiatal nők és gyerekek egyaránt. A bátrabbak a vízbe merészkedtek, de a többiek a vízparton maradtak. Vasárnap újból a Tiszára költöztünk, Nagytárkány jVeľké Trakanyj alá. Szombaton este, az egész napos latorcai kudarc után itt szórtuk be a maradék csalétekkel, de most hoztunk kishalakat és gilisztákat is, hiszen előző nap — ahogyan megtudluk — két horgásznak sikerült egyegy potykát horogra csalni, (az egyik jó négykilós volt/. A szakadt 'part vízbe lógó fűzfájának ágai közt őrülten rabol a süllő reggel fél hatkor. Pistának sikerült gilisztával egy nyolckilós harcsát fognia. Kétórás mártogatás kezdődik az ágak közt—i számomra eredménytelenül. Nemsokára két helybéli ember jön a mellettünk lévő „lapályra“ és egyikük perceken belül ki is húz a mederből egy jó hármas süllőt. Hogy mivel? A vereskeszeg darabjával! Ilyen ínyencek hát az itteni süllők? Talán. Most ismétlés nincs, a két helyi horgász is eredménytelenül üldögél tovább a lapályon késő délutánig, velünk együtt. Odahagyjuk az egyre bámuló, mármár rossz szagú vizet. De visszajövünk tjiajd, ha megtisztul a víz. Mert hátha mégis van ponty is a Tiszában , 9 a Illés Bertalan A Garant folyó holtágában egy tizenhárom kilogrammos csukát fogott Ábel Gyula, a Szlovákiai Horgászszövetség zselizi (Želiezovce) helyi szervezetének tagja. A szerencsés horgásznak pontosan fél óráig tartott, míg megbirkózott a szép példánnyal s azt a partra emelte. A 114 centiméter hosszúságii halat 35 milliméteres húrra erősített horoggal fogta. A csalétek egy húsz centiméter nagyságú busa volt. Kép és szöveg: Gaál Géza
