Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-27 / 30. szám

14-SZABAD FÖLDMŰVES

1985. július 2b

MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET!

Ebben az időszakban már főleg arra kell ügyelni, hogy a petézés se túl korán, se pedig túlságosan ne essék vissza. Az említett veszély két egészen ellentétes ok miatt fenyegethet, egyrészt a hordástalanság, másrészt — egyes területeken — a bő gyűjtési lehetőség. A méhcsalád főleg a nyári hordástalanságra sokkal érzékenyebb, mint a tavaszira, mivel az anyák friss élelem Inján a petézés ütemét hamarosan csökkentik. Különösen az idősebb anyákkal gazdálkodóknál áll fent ez a veszély.

A fiasítás visszaesését a méhcsaládok rendszeres etetésével előzhetjük meg. Főleg nyáron a serkentő etetéssel sokkal jobb eredményeket érhetünk el, mint tavasszal. Meg kell jegyezni azonban, hogy csak akkor, ha idejében, olyankor kezdünk hozzá, amikor az anyák még nem csökkentették túlságosan a napi teljesítményt. Ezért mihelyt észleljük, hogy nincs hordás, azonnal kezdjük el a méhek etetését. Ezt legmegbízhatóbban a mérlegelt kaptár súlyának csökkentése jelzi, de más jelekből is következtethetünk erre. Ezek közé tartozik: ha a méhek gyéren röpködnek; a kijáró előtt szinte csomókban üldögélnek; ingerlékenyek; vékonyodnak a mézkoszorúk; a méhek ellenségessé válnak a herékkel szemben.

A felsorolt esetekben legjobb megoldásnak az számít, ha ilyenkor tüstént elkezdjük a cnkorszirupos etetést. Ha naponta erre sort keríthetünk, elég kis 'adagokkal (3—5 dl) etetni. Aki ritkábban, úgy 3—4 naponként teheti csak ezt meg, annak egy alkalommal 1,5—2 liter adagolása a legcélszerűbb. Az olyan méhészek, akik távol vannak mélieiktöl, legjobb, ha puha cukorlepénnyel vagy kristálycukorral etetnek.

Ajánlatos az öreg és a rosszul petéző anyákat még az etetés megkezdése előtt fiatalabbakra cserélni. Ezek ugyanis a hodástalanságra kevésbé, az etetésre pedig fokozottan érzékenyek. Ne feledjük, hogy jó telelést csak olyan családoknál várhatunk, amelyeknek augusztus közepén, második felében legalább hat lépben van kiterjedt fiasításuk.

Vigyázzunk azonban, hogy az etetéssel úgymond át ne essünk a ló túlsó oldalára. Ne gondoljuk, hogy az etetés eredménye a napi adagok nagyságával arányosan fokozódik. Ennek inkább az ellenkezője az igaz. A hosszabb ideig tartó bőséges etetés a fiasítás terjedelmét inkább csökkenti. Ez következik be akkor is, ha a nyári mézelők valamelyike, például a napraforgó jó hordást ad. A vastagodó mézkoszorú a Hasítást egyre kisebb területre szorítja visz sza. Mindezt csak úgy előzhetjük meg, ha a fészekből a nagyon mézes lépeket kiszedjük és helyükre üreseket teszünk, vagyis a fészket megtűzdeljük. A tűzdelésre használt lépek megválasztásakor tartsuk szem előtt, hogy az anyák a nyár második felében már nem szívesen petéznek szűz

lépekbe. Fokozottabban vonatkozik ez az idősebb anyákra. Ezért tűzdelésre zsemleszínű vagy ennél sötétebb, de Hasításra még minden szempontból alkalmas lépeket használjunk.

Ne feledjük, hogy augusztus második felében, ha a fészek lépjeiben a mézkoszorúk vékonyak, néhány adag cukorsziruppal le kell raknunk a téli készlet alapjait. Később, a fiasítás természetes összehúzódásának megfelelően, egy-egy nagyobb adag sziruppal gyarapítjuk a tartalékot. Arra is kell ügyelni azonban, nehogy a Hasítást károsan visszaszorítsuk. A családok népességének csökkenésével párhuzamosan szűkítsük a kijárókat. Az ősz közeledtével pedig rakjuk fel — különösen az alsó kijárás kaptáraknái — az egerek ellen védő fogas szűkítőket is.

A KUTATÁS ÉS A RABLÁS MEGELŐZÉSE

Kutatásra a méhek általában akkor hajlamosak, amikor nem találnak gyűjtenivalőt. Ez azonban rablássá csak a méhész hibájából fejlődhet. Ilyen hibák például a sok méhcsalád összezsúfolása kis helyen; gyenge, anyátlan családok tartása; a méhcsalád népességéhez viszonyítva túl nagy kijáró; nappali etetés; mézes lépek szabadon hagyása stb. Mindennél többet ér a megelőzés. Evégett a következőket kell megtartani.

Mivel a rablás áldozatává rendszerint a gyenge, rendellenes állapotban levő, anyátlan, gyenge méhcsaládok válnak, arra kell ügyelni, hogy családjaink mindig kellően fejlettek legyenek, anya nélkül sohase maradjanak. Gyenge, anyátlan, álanyás családot méhesünkben ne tűrjünk meg. Itt a gyenge kifejezés nem annyira a méhek számára, hanem inkább a méhcsaládok életrevalóságára, biológiai egészségére, kiegyensúlyozottsára vonatkozik. Az ilyen szempontból egészséges, kis népességű, 3—4 léputcás családok sem jelentenek veszélyt. Biztonságukra azonban természetesen mindig fokozottan kell ügyelni. Hiba például, ha a tartalék családnak is akkora kijárót nyitunk,

mint a népes, termelő családnak. Éppen ezért ilyen esetben a biztonságot a kis kijáró szolgálja.

Nagyon fontos az is, hogy hordástalan időszakban lehetőleg ne bontsunk kaptárt. Ha ez elkerülhetetlen, akkor készüljünk fel gondosan, dolgozzunk határozottan, gyorsan. Igyekezzünk elkerülni, hogy idegen méhek a kiszedett lépeken tartózkod hassanak, a felnyitott kaptárba bejuthassanak. Ha a kutatás jeleit észleljük', szakítsuk félbe a munkát, vagy legalább változtassunk gyakran helyet, ne a soron következő kaptárt, hanem egy távolabbit nyissunk fel. Kutatásra veszélyes időben helyes két füstölőt használni. Egyiket a kaptár legfenyegetettebb oldalára akasztjuk, a másikkal oda füstölünk, ahol arra a legnagyobb szükség van. Ügyeljünk arra is, hogy a kaptárból kivett lépek a méhek számára no maradjanak, mézhez, cukursziruphoz a méhek hozzá ne férhessenek.

A kezdődő rablás továbbterjedésének megakadályozására gyakran a kijárók alapos szűkítése is elegendő, valószínűbb a siker, ha a kijáró elé úgynevezett függönyt helyezünk, deszkát, kátránypapírt, műanyag lemezt támasztunk, függesztünk, illetve szögezünk úgy, hogy a méhek csak az alatt közlekedhessenek. Segíthet a kaptárnak és közvetlen környékének (az ott röpködő méheknek) permetező locsolása is. Biztos eredményt hozó, végső beavatkozás a rabolt család lezárása és hűvös helyre vitele. Helyére azonnal üres, nyitott kijárás kaptárt kell tenni. Ez leköti a rabló mélieket, mivel egyébként a szomszédos kaptárakat támadnák. Természetes, hogy a lezárt családnak szellőzést kell nyitni, nehogy befulladjon, s az itatás is ajánlatos.

Ha sikerül megtalálni a rabló családot, akkor azt kell kezelésbe venni. A következők javasolhatók. Az eddig nyitott kijárót bezárjuk, helyette, ha lehetőség van rá, a kaptár másik oldalán, de mindenesetre a régitől minél távolabb, másikat nyitunk. Ha ez lehetetlen, akkor a kaptárt 180 fokkal elfordítjuk. így a kijáró az ellenkező oldalra kerül. Végül a kaptárt lezárjuk, és vagy a helyén hagyjuk, vagy pedig hűvös helyre viszszük. Szellőzésről, hosszabb fogság esetén itatásról ne feledkezzünk meg.

—rd—

;íV~í s-Virágporszedővel ellátott szalmakaptárak

(Korcsmáros László felvétele)

(Archív felvétel)

Hasznos

tanácsok,

tudnivalók

'Azok a méhészek, akik rendszeresen olvassák a maqyarországi szakfolyóiratot, minden bizonnyal jól ismerik Faluba Zoltán nevét. A tapasztalt szakember rendszeresen publikál a havonta megjelenő Méhészet hasábjain, ezenkívül több ismeretterjesztő jellegű dolgozata látott már napvilágot. A Méhek, méhészkedés című könyv 1983-ban a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában jelent meg, s a közelmúltban került a szlovákiai könyvesboltokba.

A szerző nagyon szerényen fogalmaz, amikor a könyv előszavában azt írja. hogy mindenekelőtt a mézelő méh életének legéraekesebb titkait szerelné az olvasókkal megismertetni, rámutatva egyúttal e hasznos kis

rovar körül még ma is élő tévedésekre és hiedelmekre. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a fenti címmel megjelent méhészeti kiadvány színvonalát tekintve meghaladja az ismeretterjesztő publikációk követelményeit, s annál jóval több szakismeretet közöl.

A szép nyelvezetű, könnyen olvasható könyv szerzője olyan kiadványnyal örvendeztette meg a méhészkedők táborát, amely méltán aratott nagy sikert. Viszonylag kevés ilyen jellegű publikáció jelenik meg napjainkban, mivel általában a szerzők vagy megrekednek az ismeretterjesztés szintjén, vagy pedig tudálékos magyarázkodásokba bocsátkoznak. Faluba Zoltán nagyon helyesen az úgynevezett arany középutat választotta, amikor a széles olvasóközönség számára írt számos hasznos tanácsot, tapasztalatot, kutatási eredményt felvonultató könyvet.

A méhészeti kiadvány szerkezeti felépítése alapos megfontolás eredménye, s eltér a megszokott sematikussá vált elrendezésektől. Az általános tudnivalókból kiindulva- jut el a szerző a legújabb szakmai ismeretek közléséhez. A könyv első részében a mézelő méhvel ismerteti meg az olvasót, külön kiemelve azt, hogy a padlásdarázs és a poszméh nem azonos a dolgozó méhvel. A méhcsalád gyűjtőcímmel a méhek anatómiai felépítésével, a méhcsalád szerepével,

illetve lakásával ismerkedhetünk meg. S ezzel tulajdonképpen már el is érkeztünk a számos tanácsot közreadó fejezetekhez. Először a fészek belsejében zajló rejtett világot tárja fel, majd pedig a szabadban lejátszódó események részletes ismertetésével folytatja a szerző. Külön fejezetekben elemzi a gyűjtés és feldolgozás kérdéseit, s nem kisebb figyelmet fordít az új családok születésével kapcsolatos problémakörnek.

Az egyes évszakokra való alapos felkészülésről mindenki olvashat új ismereteket, hasonlóan a méhtermékekról is sok érdekességet találhat. Napjainkban, más területekhez hasonlóan, a méhészetben is meghatározd fontosságúak a közgazdasági kérdések. A mit, hogyan és menynyiért Faluba Zoltán könyvében is fontos szerepet kap. Hasonlóan a méhészetben nélkülözhetetlen eszközök és felszerelések listája, valamint a méhegészségügy időszerű kérdései is megtalálhatók a könyvben. A szép fényképeket dr. Móczár László, az ábrákat pedig Szilvássy István készítette. A Méhek, méhészkedés című kiadványt mindenkinek bátran ajánljuk, akit érdekel az ember és az állatvilág kapcsolata. A szerző természetesen a méhészek táborának gyarapítását is szem előtt tartotta e könyv írásakor, s ez minden bizonynyal sikerül is.

Bárdos Gyula

A dajkacsaládok

Örösi Pál Zoltán a következkóképpen foglalja össze a dajkacsaláddal

szemben, támasztott követelményeket:

1. sok anyabölcső gondozására hajlamos, erőtől duzzadő, nagy család legyen;

2. sok, etetni vágyó fiatal méhhel;

3. kevés etetésre szoruló nyílt Hasítással rendelkezzék;

4. bőségesen legyen méze és a pempő terheléséhez szükséges virágpora.

A Hasítást akár anyátlan, akár anyás dajkacsaládnak adjuk nevelésre, a természet példáját követjük. Az árva család pótbölcsőket épít a nyílt fiasítására. Az anyás nevelésbe fog a rajzás hangulatában, váltáskor és olyankor, ha a fészektől távol nyílt Hasítása van. A távoli fiasítás fel-« használását úgy magyarázzák, hogy a család ott már kevés „anyaterméket“ kap, mely az anyának főképpen rágótövl mirigyéből származik, s je-« lenlétének jelzője, a család összetartőja, életének szabályozója.

Az anyátlan dajkacsaládban idővel két változást tapasztalunk:

1. A hosszabb ideje anyátlan családban a munkások petefészke megduzzad, az álanyákéhoz hasonlít, bár a méhek nem petéznek. Azt tartják, hogy az ilyen méhek nem elsőrendű dajkák.

2. A méhek megöregednek, a Hasítás pempöjét termelő garatmirigyük kimerül. Ha ugyanazon méhek egymás után többször is anyát kénytelenek nevelni, az anyák egyre kisebbek, fejletlenebbek lesznek, és számuk is egyre csökken. Tehát: a család ne legyen sokáig anyátlan, és lehetőleg csak egy ízben neveljen anyát.

Sok szerző hangsúlyozza a dajkacsaládok fiatal népességének jelentő* ségét. A pempőtermelő képesség a munkásméhek élettani korával változik. Általában az 5—15 napos munkásméhek képesek a legtöbb pempő termelésére. A garatmirigy ennél fiatalabb korban még nincs kellően kifejlődve, viszont az öregebb méheknél már kimerül, visszafejlődik.

A szakirodalomban egyre több ajánlója van az anyásdajkacsaládnak. Egy svájci kísérletben tízezer anyabölcső összehasonlítását végezték el a pempő mennyisége szempontjából. Az anyás dajkacsaládok bölcsőiben 25—30 százalékkal több volt a pempő, mint az anyátlanokéban. Bulgária* ban anyás és anyátlan dajkacsaládokban nevelt anyák petézését hasonlították össze. Az anyás dajkákban nevelt anyák Hasítása 14 százalékkal több volt az anyátlan dajkákban neveltekénél. Az anyás dajkacsalád egyet* len nagy hátránya, hogy az anyátlanhoz képest kevesebb álcát fogad et továbbgondozásra. Ennek kiküszöbölésére alakult ki az a gyakorlat, hogy anyátlan méhekkel kezdetik meg a bölcsők építtetését és a megkezdett anyabölcsőket anyás dajkacsalád kapja továbbgondozásra.

A serkentő etetés elősegíti a dajkálőkedv fölpezsdülését. A tenyész* anyag beadása előtt kb. 10 nappal meg kell kezdeni a szörpös etetést. Ruttner szerint nagyon jók a tapasztalatok a tenyészanyag beadása utáni azonnali etetéssel: legkényelmesebb, ha cukorlepényt teszünk közvetlenül a tenyészkeret fölé.

A bölcsők építtetésére is az anyás és anyátlan dajkacsaládok kombtná* dóját használják. A kialakított kétágyas dajkacsaláddal igen jók a tapasztalatok. Az NB 24-es kaptárak anyarácsos választókkal 3 részre vannak osztva, 9—9 kereten vannak az anyás fészkek: a középső, hatkeretes, kijáró nélküli szakasz a dajkáltatő. A kaptár mindkét végében telel egy-egy méhcsalád. A nevelés indításakor a télire lefedett anyarácsokat szabaddá tesszük, és a dajkáltatő szakaszt a következőképpen rendezzük be:

Két oldalra, az anyarácsok mellé egy egy fiasításos lép kerül, ezek mellett van egy-egy tenyészkeret helye, középre pedig két fiasításos lépet helyezünk. Tavasszal, e nevelés kezdetekor tartalékcsaládoktól elvett, fiasításos lépekkel szükséges felerősíteni a dajkacsaládot, a későbbiekben már megfeleleón népesen tartja ünmagát. Az anyátlan dajkacsaládokat szintén NB 24-es, kétcsaládos kaptárban rendezzük be. A 12 kereten lévő család anyját tartalékba tesszük, és a dajkáltatáshoz nem használt törzscsaládokól fedett fisításos keretekkel erősítjük meg. így a 12 keretből a kél szélső mezes virágporos, a többi 10 pedig nagyrészt fedett fiasításos lép. 8 nap múlva az anyátlanság miatt kezdett bölcsőt is leromboljuk, és megkaphatja a tenyészanyagot dajkáltatásra.

A beadott álcák csak 24 óráig maradnak az anyátlan dajkacsaládnál, mivel az álcázást követő napon a megkezdett bölcsőket az anyás dajka* családhoz osztjuk szét. Az anyátlan dajka 2 tenyészkeretben 60 álcát kap. Ebből általában 60—90 százalékot szokott elfogadni, az elfogadott bölcső* két 40-esével osztjuk szét az anyás dajkacsaládhoz befejezésre. Itt az anyátlan dajkacsalád munkája lényegében befejeződött, azonban még nem kapja vissza a tartalékba tett anyját, mivel a bölcsök befedése után keltetőcsaládként üzemel; az anyák kelése napján pedig népességüket a pároztatók megtöltésére használhat tel. Ha az álcaelfogadási arány meg* felelő volt, az anyátlan dajkacsaládoknál is marad néhány bölcső. Ha a tervhez viszonyítva kevesebb álcát fogadtak el, kaphat még egy kisebb sorozatot. Mindkét esetben ezt a kisszámú bölcsőt az anyátlan dajkacsaiád is kitűnő minőségben kiépíti.

A dajkáltatás egész ideje alatt nagyon fontos a serkentés sőt azt már a dajkacsaládok elkészítése előtt kb. 2 héttel meg kell kezdeni. Nagyobb gyűjtés esetén a serkentő etetést elhagyjuk. Ilyenkor gondoskodni kell a dajkacsaládon belül _az építési lehetőségekről, mivel ennek hiányában a mehek zugépítményekkel a bölcsőket egymáshoz kötik, ami megnehezíti felhasználásukat.

A dajkacsaládok kijárója általában szűkebb legyen a termelő családo* kenal, és felső takarást is hagyjunk a keretfedők felett. A melegebb kap!áí,1?ed,VezÖbb a daikálási hangulatra, ugyanakkor egy erősebb éjszakai lehűléskor segíti az anyabölcsők megfelelő hőmérsékleten tartását.

(Méhészet 65/6)]

A méhcsaládok felkészítése