Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-28 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1985. ЯесетБег ŽÄ \ 14-Hű, a nemjóját — kiabálta az öt pityókás vendég, amikor kifelé támolyogtak a kocsmá­ból —, itt a rókái — Miket beszélnek maguk — zsém­­beit a kocsmárosné, aki éppen a sön­­tés bezárására készülődött. — Ritkán jön be róka a faluba, no, hol van az a fránya bestia? — Ott, ott a sövénynél — hangzott az ivócimborák meggyőző válasza. Az asszony a konyhába szaladt a zseblámpáért, és kilépve az ajtón, a mutatott irányba világított. Mit tesz isten, hát tényleg meglátta a rókát, amelynek zöld szemein megcsillant a zseblámpa fénye. Ennek fele sem tréfa, hamar „riasztotta" férjét és fiát, akik a környék „híres“ vadászai voltak. — Csak veszett lehet — adta a je­lenség magyarázatát az öreg, és fiá­val együtt gyorsan csőre töltöttek. 'Az asszony világított, a fia gyorsan odaduplázott. A róka csak állt a. fénycsóvában. — Merev ez már — mondta az apa a veszettség teljesen megbénítot­ta — és csak úgy kapásból odadur­­rántott kettőt is. A róka az oldalára dőlt, a lövés nyomán még kavargóit a por, a fenevad egyik szeme „ki­aludt, a másik a gesztenyefák tete­jére nézett. Ezután gyorsan az öreg lőtt kettőt, de a fia sem .maradhatott le, már csak a biztonság kedvéért sem. Ekkorra már a fagyalsővényből is sorra borultak ki a gallyak, a ró­kát már alig látták. — Tűz, mert még elviszi a bőrit — ordított az apa és újra mindketten dupláztak. Erre már összefutott az egész falu, izgatottan kérdezték, kik ellen háborúznak. Az öreg a fiára nézett, až meg vissza. A fiú söprűvel a kezében lassan odaóvatoskodott a zsákmányhoz. Az asszony is közelebb merészkedett és a lámpával világí­tott. A fiú a farkánál fogva húzta ki a rókát. Ahogy fölemelte a fene­vadat, csak úgy ömlött kifelé a fű­részpor, üvegszeme dróton fityegett az összeverődött falusiak legnagyobb örömére. Két történet — Azt a rézfánfütyülőjét! — kiál­tott föl az apa — ez a mi rókánk itt, amelyik a szekrényen volt! A „közönség" Soraiból ekkor har­­sant föl a jókedvű társaság harsány nevetése. Amíg iszogattak, egyikük ügyesen beosont a szobába és kihoz­ta a bokor alá a kitömött rókát. — Sohasem ártottam nektek — mondta hüledezve a kocsmáros —, hát mégis miért csaptatok be? — Te nem csaptál be minket? Evek óta vizezed a bort... látod, né­ha a víz is megárthat. Történt egyszer, hogy a Kitenyész­tett Balfácánok intéző bizottsága úgy döntött, hogy a düvad kíméletlen kártevését elhárítandó, tanácsot kér­nek a hetedhétországban híres tudós­tól. Minthogy manapság minden jó tanácsnak a világpiacon meghatáro­zott, megszabott ára van, ők sem kí­vánták ingyen a fárasztó fejtörést. Ezért a tenyésztésre évente az abla­kon kidobott pénzösszegnek nem ke­vesebb, mint a 20 százalékát ajánlot­ták föl a híres mindent tudónak. Ke­rül, amibe kerül, de nem éri meg. — Hátrányos körülmények közötti neveltetésünk időszaka alatt hogyan védekezhetnénk éjjel-nappal a düvad ádáz pusztítása ellen? — kérdezték a fácáncsontvázakat, kitépdesett tol­lakat, kivesézett preparátumokat ön­feledten tanulmányozó, őszöreg gon­dolkodót. — A kérdés még megfontolás tár­gyát képezi — válaszolt a bölcs a tőle megszokott egy értelmetlenség­gel. — A pénz végül is jól jön min­denkinek. A tudományért ugyanis semmiféle áldozat nem lehet elég sok. Annak hasznát unokáitok sem fogják látni. Egy év múlva — ha még éltek, röpüljetek vissza, addigra kész a nagy mű, és legalább az al­kotó addig is pihen. Telt-múlt az idő, és ahogyan az eddig is történt, a fácánok rendre földobták a talpukat. Ki ettől, ki at­tól, tény az, hogy amikorra elérke­zett a vadászidény, hírmondójuk sem akadt a madaraknak. Létkérdésüket testamentumként az utókorra hagy­ták és borítékba helyezve tették a csíbenevelő egy eldugott sarkába. A naposcsibékből alakult újabb kintnő­­ző bizottság a borítékot kikapirgálta. és a jövőbe vetett hittel kereste föl újra, ugyanazzal a kérdéssel a híres, egy évvel öregebb, tapasztaltabb tu­dóst, aki a kapott pénzt, fáradtságot nem ismerve addigra szépen elköl­tötte. — Apáink pénzéért tudni akarjuk, hogyan védekezhetünk a düvad kímé­letlen pusztítása ellen éjjel és nap­pal? — csipogták a csibék. Az ötlet úgy pattant ki a tudós fe­jéből, mint Zeus főistenéből Pallas Athéné, tudják, az a bagolyszemű: — Kössetek ellenségeitek farkára világító csengőt! — De hát hogyan, Mester, hogyan? — riadoztak továbbra is. — Az a ti dolgotok. Én csak az alapkutatásokkal foglalkozom, a gya­korlati megoldást — ha élni akartok — nektek kell megtalálnotok. A szarvaskultuszrő! szókban, a régi mondákban, a nép­­költészetben és az egykorú szobro­kon, domborműveken Európában Iz­­landtól Anatóliáig megtaláljuk ennek nyomait. t A: állatöv-ábrázolásokon, amelyek az ősi mezopotámiai műveltségre ve­zethetők vissza, szintén megtaláljuk a szarvast. A vízöntővel való szom­szédságát összefüggésbe hozzák az­zal, hogy a szarvast sok monda a vízzel kapcsolatban emlegeti: vízben gázol, vízbe ugrik és eltűnik stb. Gyakran láthatunk olyan ábrázolást, amelyen a szarvas mellett ott ra­gyognak a csillagok, de a Nap meg a Hold is. A szarvas a hiedelmek fényállata: igen sokáig, talán évszázadokig kell élnie. Az egyiptomiak szerint a szarvas a napév jelképe volt. A ke­resztény mitológiában is szerepet ka­pott hosszú élettartama: gyakran áb­rázolták keresztelési köveken. Arra nézve, hogy a szarvas és a fény (a Nap) között mennyire álta­lánosan ismeretes volt a kapcsolat, érdemes utalni bizonyos Ural-vidéki, Szverdlovszk környékén talált szikla­rajzokra. Ezek az obiugorok elődei­től származnak, és stílusuk közeli rokonságban van a 3000 éves, Ob menti kerámiadíszítésekkel. Az álla­tok életét és a vadászatot bemutató rajzokon vadászzsákmány, vadász­szerszámok, mágikus jelek és a Nap láthatóak. Az egyiken hat jávorszar­vas, a Nap és az ég jelei fedezhetők fel. A Göncölszekérben nagy szarvas és három vadász, máskor hét szarvas van. És hogyan jelenik meg a szarvas mint a fény állata a magyar nép képzeletében? A magyar népkölté­szetnek érdekes részei az úgyneve­zett regösénekek. Eredetük még a kereszténység felvétele előtti Időkre nyúlik vissza. Ä Sebestyén Gyula gyűjtésében följegyzett regösénekek­ben felbukkannak azok az elemek — a Nap, a Hold, a fény és a víz —, amelyek az egész európai műveltségi körben megvannak a szarvas szere­pével kapcsolatban. Abban a felfogásban, amely a világ folyását a jó és a rossz, a fény és a sötétség küzdelmeként értelmezte, helyet kapott a szarvas is mint a fény jelkepe. A sötétséget vele szem­ben a kígyó testesíti meg. Ez a leg­több nép képzeletében a gonoszságnak a jelképe is. A szarvasnak a kígyók iránti gyűlöletéről már Plinius is írt: ,A természet Ismerője azt mondja, hogy a szarvas a sárkánynak (kígyó­nak) az ellensége. Ha az előle me­­nekszik, s egy föld hasadékában el­­bövik, a szarvas egy forrásból vizet vesz és a hasadékba lövellt. Ez a sárkányt kizavarja, s a szarvas az­után megöli.“ Ez is igazolja, hogy a szarvasnak a kígyókkal kapcsolatos szerepe mennyire belerögződött a régi népek tudatába. (Az ÉT alapján) Téli horgászidill A vizek Az ünnepeket megelőző héten ke­rült a kezembe a magyarországi fo­lyóiratok hasábjain rendszeresen pub­likáló Molnár Aurél Vízi zenebona című kötete. A könyv zsánerének meghatározása eléggé nehéz helyzet­be hozza a recenzenst, mivel a tizen­három részre tagolt karcsú kis köny­vecske írója egyszer az elbeszéléshez, másszor az ismeretterjesztő útleírás­hoz vagy az igényes emlékirathoz közel álló műfajok valamelyikét vá­lasztja, esetenként azokat egybesű­ríti. Ha valaki ennek kapcsán arra a következtetésre jut, hogy úgynevezett könnyű, üres olvasmányról van szó, az téved, mivel a gördülékenyen meg­írt, ízes történetek számos új ismere­tet, tapasztalatot, véleményt közvetí­tenek. Az ismertetett kiadvány azon köny­vek sorát gyarapítja, amelyeket „egy­­szuszra“ szoktunk elolvasni. Az ötle­tes cím is utal arra, hogy a kötet szerzője nem csupán a horgászat sze­relmese, hanem a képzőművészet, ze­ne, történelem, földrajz vagy akár az irodalom nyitott szemmel járó ér­deklődője is. A szerző a horgászattal kapcsola­tos történeteit sikeresen ötvözi a mű­vészeti ágak iránti vonzódását doku­mentáló részletekkel. Nem a szó szo­ros értelmében vett horgászkönyvről van szó, hanem annál jóval szélesebb körű kiadványról, hiszen a hetven­éves Molnár Aurél nem elégszik meg a vízparti élmények közreadásával. Valamennyi történetnek sajátos han­gulata, megnyilatkozási formája van. A mű egyik legjellemzőbb vonása az őszinteség. A tapasztalt szerző nem a sikereket, a rekordokat igyek­szik bemutatni, hanem az ember és a természet kapcsolatának egyik sa­játos formájának különböző megnyil­vánulásait. (Prandl Sándor faivá.elej, SI'S ISI'.r. Bár a kötetber nem találjuk i szakmai tudálékosság olyannyi/': is­mert és bevált módszereinek i »1* kalmazását, mégis érezzük, tudjuk, hogy a szerző valóban széles érdek­lődési körű, nagy tudású emhar, ki­váló és segítőkész horgász. Városi ember létére oly szoros kapcsolatot . teremtett a természettel, a vízzel, az élővilággal, hogy azt méb a vidékiek is megirigyelhetik. A könyv olvasása közben megtud hatjuk, miként vált a víz, a part für­dőhelyből „szövetségessé“. Az író. nem rejti véka alá, hogy so -t kö­szönhet azoknak, akik iehe’1 ó tet­ték számára a vízi világgal .-ló ala­posabb megismerkedést. í töretette! emlékezik meg a vízparti Ы iátokról, akik tanácsaikkal, tapasztalataik át­adásával elősegítették horg. sszá vá­lását. A szerző a magyarországi kalan­dok és barang< i isok mellett egy kép­zeletbeli külföldi túrára is meginvi­tálja az ölve út. Természetesen a horgászattal kaocsolatos emlékek,' történetek, események dominálnak, de az egyes helyszínek kultúrtiirté- - neti vonatkor sú érdekességeit is megtalálhatja A Sajdik F i-.nj művészi rotz-J / ’ illusztrált ki« kötet a Mezőgazdasá^ív Kiadó és a Ma->ar Horgászok Szövet­ségének közéj kiadványaként jelent meg az elmúlt évben. Aki szereti a természetet, a vizek körüli világot, a1 humort ,s nem utolsósorban a hor­gászatot, bizonyára nem fog csalódni a könyv olvasása közben. Bár már mögöttünk az ajándéko­zási főidény, a horgászatot kedvelők­nek örömet szerezhetünk e karcsú könyvecskével, amely remélhetőleg a hazai könyvesboltokban is rövidesen kapható lesz. Bárdos G y u 1 A \ A vadászok kép­zelete az ál­latokat sok csodálatos tulaj­donsággal és fan­tasztikus történet­tel ruházta fel, s a babonák egyikét­­-másikát a mai vadász-szokásokban is tetten érhetjük. A történészek és a néprajzkutatók számos elfelejtett hiedelmet hoztak felszínre, soknak kutatták ki az eredetét és összefüg­géseit. A vadállatokkal kapcsolatos hiedelmek körében nevezetes szere­pük volt a szarvashoz fíizódö elkép­zeléseknek. Ez az állat a maga kirá­lyi termetével mindig erősen hatott az emberekre. A szarvasféléknek sok faja él és élt Európában és Ázsiá­ban, de közülük talán legszebb a gímszarvas. Amikor szarvaskultuszról beszélünk, természetszerűen nemcsak erre a fajra gondolunk, de ebből a szempontból az évezredekkel ezelőtt élő ember nem Is tett különbséget a szarvasok között. Régi törzsek, nemzetségek gyakran állatősöktől vezették le származásu­kat. Többfelé ilyen totemállat volt a szarvas is. Az Arpád-ház eredetmon­dája szerint a család a szarvasünő és a turul nászából származik. Szá­mos mondában a szarvas mint vezér­lő állat Jelenik meg. A hőst idegen tájakra vezérli, s ott az szépséges tündért talál, másutt gyönyörű tája­kat, s azokat nemzetsége, törzse szá­mára elfoglalja. Ezt beszéli el a cso­daszarvas mondája Is. Eszerint Hu­nor és Magyar így találtak új hazát maguknak és övéiknek. A hunokra vonatkoztatva ezt a történetet elő­ször Jordanes, a gótok történetírója dolgozta fel. Az ő nyomán írta le a krónikás Kézal Simon. A régi magyar történetíróknál: Anonymusnál, Túrő­­czlnál újra csak vezérlő állatként szerepel a szarvas, a vele kapcsola­tos mitikus elképzelések azonban ré­gebbiek, egészen a történelmi idők kezdetéig nyúlnak vissza. Ezekben a szarrvas a fény jelképe. Az ősepo-Az elkövetkező évben is hasonlóan sikeres vadászatot kívánunk rovatunk vadász-olvasóinak (Eotó; ßSTKX Testi, lelki jőbarátom Behemót Be­nő, akit hórihorgas termete jogosít föl erre a nem mindennapos vezeték­névre. Akárcsak a művészálmodta szobor. Igaz, nem állják körül, nem jotografálják, mert amikor az a jósá­gos mennybéli a szépséget osztogat­ta, ő valószínű, hogy a távollevők listáján szerepelt. Am azért akad jócskán olyan szokása, amely nem minden halandóra egyformán jellem­ző. Vegyük csak sorjában! ’A horgászat szemszögéből összeválogatva azokat. Hobbitársam balkezes, vagyis min­dent fordítva csinál. Emiatt már többször összerúgtuk a port. A Duna-parton ücsörgőnk a hor­gászbot mellett. Tőszomszédom. Ré­mesen dühít, hogy Behemót türelmet­len. Ha kell, ha nem, sűrűn „ellen­őrzi a csalit. Egy-egy ilyen csalicse­re azt jelenti, hogy világgá ijeszti azt a kevés halat, mely erre veszi út­ját. Az öklömnyi ólomnehezék akko­rát zuttyan, amikor vizet ér, mintha az istennyila vágott volna le oda­­jeniről, a jellegektől terhes égből. — Édes komám! — szólok rá csalt­­cserekor. — Te már megint ötvenes damilt csévéltél a herkentyűdre, rá­adásul fehér színűt. Ezzel akarsz te halat fogni? Még a legbutább pikke­lyest is a pokolba riasztod. Magyarázkodásba kezd: •— Ne feledd, ezzel még a bivalyt is kihúzom, olyan erős. Az ólmot meg nem sodorja el a sebes vízfo­lyás. Érvelése makacs, idétlen, főbb be­látásra próbálom bírni. — Benő haverkám, a félkilós ólmo­dat könnyebben rabul elük a kövek. Es az (iveglaminát botod sínyli meg, az a drága. Zutty.., zutty, hallom a bedo­básokkor. Aztán nyelek nagyot, tür­tőztetem magam. Nem sokáig. Mert egy újábbb „csaliellenőrzés“ követke­zik, amely balul végződik. Behemát barátom csévélné a bivalyhúzó zsi­nórt, de annak a vége istenigazában „leblokkolt". Amint erőlteti, húzza, a bot hétrét görnyed, de a zsinór csak nem enged. Az istennek se... I Komám gondol egyet. Helyet vál­toztat. Először balra, majd jobbra in­dul. Huzigálja, rángatja a bívalyhú­­zót, hátha a kövek így engedelmes­kednek, s az ólom kiszabadul hideg börtönéből... Ojabb kísérlet követ­kezik: Benő a vállára veszi a damilt, hátat fordítva az olajszagú horgász­víznek. S oly módon liúzza-vonja a halfogó alkalmatosság igen fontos kellékét, mint a hajdani hajóvontatók a kötelet. Teszi ezt mforMt elgondo­lása szerint, hogy W^bófot némileg kímélje. Vesztére tiróbálkchik, mert a fokozott „erőbe<£iftg$tu ' orrabukás követi. Az orrvérzésnek Wcman hómat vége szakad, de a jféffljaifjcsot éles kő horzsolta le. Щ k*C-'drősen fáj, sa­— Csak a fífyÉterrf*. .,’ŔZ W-remkedett le. RS\se tántsl Ez mind annak az eredménye, ЩуУ halálosan beleszerettél az ötvemfc damilba. Legalább az ólom előtti élőkét csi­nálnád vékonyabb zsinórból. Ez ha­marább elszakadna, s csak a horgod veszne oda... Micsoda! Méghogy én tanítgatom.. , Hagyjam őt békén. Törődjek csak a тешат szerelékéveli Pukkadj meg, ha a segítő job­­bot eltolod magadtól... Otthagytam a méltatlankodót, majd a horgászathoz láttam. Kapást kapás követett, s bevágás. Gyűltek szákom­­ban a dévérek, jászkók, karomnyt paducok. Benő mindezt látta. Irigy­kedve sandított napszítta micisapká­ja siltje alól. Ojjent odamentem a dörmögőhöz. ■ — A te csalidat csak kerülgetik, szagolgatják a halak — bosszantot­tam. Neki sem kellett több, kihűltei a vízből a damilt, hogy a saját szemé­vel győződjék meg a csali hogylété­­röl. .. A horog csupaszon mutogatja magát. — Leszopták róla... — mentege­tőzik. — Hát szabad ekkora horgot fel­kötni, fehér halfa horgászáskor...? Kisebbet adj ide, meg vékonyabb da­milt , élőkének ... Benővel nyulat lehetett volna fo­gatni, olyan boldog volt, amikor vég­re halat fogott, egyiket a másik után, jókorákat. Vörösszárnyú koncé-' rókát, meg lapátnyi dévéreket.’ A teljesség kedvéért még el kelt mondani, hogy bármikor, bármely év­szakban horgászott, mindig csurom­vizes volt. Lehetett a gumicsizmája térdig, vagy térden felül érő, az min­den alkalommal, megmerült. Vízzel,, iszappal. Ezt tűfyyűjtős, majd zokni- és nadrágszárogatás követte. Mert a nagyszájú neje színe .elégnem járul­hatott, mégsem h. Menten J?sszaza­­varta volna őt, tnóndhái).r — Ott enyeri a lém, ahol eddig gubbasztottálMf/Шкет ide így be ne tedd a sáros lábad ... Behemót barátom azt tartja: az ilyen csuromvizesség, tűzgyújtás és ruhaszárogatás nélkül nincs roman­tikat N. Kovács István í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom