Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
198!$. ЭесетБер 28. SZABAD FÖLDMŰVES, A világűr „utasai“ Ä Szenei (Senec) Magyar Tannyelvű Alapiskolában csillagászati szakkört hoztak létre, s ez a Bratislava-vidéki járásban egyedülálló. Hogy mi ennek a magyarázata, nehéz lenne megmondani. Pedig bizonyára több iskolában adottak a lehetőségek ilyen szakkör működéséhez. Mivel magyarázható a látszólagos érdektelenség? Nem hiszem, hogy a diákok hozzáállásában van a hiba. A mai világban, amikor az űrkutatás az emberi élet fontos alkotórészévé vált, minden embernek illene ismernie a tágabb értelemben vett környező világunkat, a világűrt. Megnyugtató, hogy legalább a szenei iskolában gondolnak erre. Jankó Ilona földrajz és testnevelés szakos tanítónő a „csilikör“ lelkes vezetője. Beszélgetésünkre a csillagvizsgáló tanteremszerü előhelyiségében került sor. Kérdésemre, hogy kinek az ötlete alapján ■ milyen körülmények hozták létre a szakkört, a következőket mondta el: — Az ötlet már évekkel ezelőtt megszületett. Iskolánk igazgatója, Végh Miklós fordult hozzám ama kéréssel, hogy volna-e kedvem egy ilyen jellegű szakkör irányításához. Én azonnal igent mondtam, s ime. ez lett az eredménye. Az induláskor nem hagytuk figyelmen kívül azt sem, hogy ennek a köri tevékenységnek az ideológiai nevelés szempontiából is nagy jelentősége van, itt konkrétan a világnézeti nevelésre gondolok. A szakkörnek jelenleg 38 tagja van. akik két csoportot alkotnak. Az egyik csoportot hetedikes és nyolcadikos diákok képezik, a másodikat pedig az alacsonyabb évfolyamok tanulói. Minden héten más csoporttal foglalkozom. Pontosan tizenkét éve csinálom már. ■ Ki segített önöknek a csillagvizsgáló kivitelezésében? — Mindent a szülők odaadásának, önfeláldozó segítségének köszönhetünk. Szóban ki1“ se tudom fejezni, hogy milyen hálásak vagyunk. Legtöbbet a rétéi (Reca) és a boldogfai (Boldog) szülők segítettek. A szakértelmet igénylő feladatok megoldásán Sztankó Mátyás. Morvay Lajos és Szabó Ferenc szülők dolgoztak. Ok állították fel a távcsövet tartó szerkezet tengelyét. Ugyanakkor tervezik egy kis kereső távcső felszerelését is. A távcsövet Kécskei Elemér amatőr csillagásztól vásároltuk meg, aki, sajnos, ez évben elhunyt. ■ Szakmailag ki segíti a szakkör munkáját? — A Pezinokban lévő Bratislava-vidéki Járási Művelődési Ház évkönyveket, valamint a Kozmosz című havilapot küldi rendszeresen. A bratislavai Művelődési és Pihenőpark mellett működő csillagászati szakosztálytól könyveket, posztereket, diafilmeket kapunk, s rendszeresen meghívnak bennünket diafilmvetítésre is. Nagy segítségünkre van a Hlohovec! Kerületi Csillagvizsgáló Intézet. Az ő szerkesztésükben jelenik meg az említett Kozmos» című folyóirat. A Galántán élő Molnár Iván csillagász szintén sok hasznos tanáccsal és segédeszközzel lát el bennünket. В Milyen az együttműködés a diákokkal? — Ürömmel jár ide mindenki, hiszen önkéntes foglalkozásokról van szó, ahol a gyerekek szabadjára engedhetik fantáziájukat. Gyakran hoszszú órákon át az üstökösökről és a repülő csészealjakról vitatkozunk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy konkrétan ne foglalkoznánk a csillagok, a világűr kérdéseivel. Minden évben részt veszünk a járási csillagászati vetélkedőn, amelyen eddig két alkalommal végzett a mi tanulónk a második helyen. A piesta- ' nyi csillagászati pionírtábnrban a múlt évben hét tanulónk nyaralt jutalomként. Ezeken a délutánokon foglalkozunk a csillagászat történetével és alapjaival, valamint a kozmonautikával, azaz az űrkutatással. A tanár szemszögéből nézve is hasznosak ezek a foglalkozások, hiszen a napfogyatkozás vagy a naprendszer megismerése, megfigyelése egyben a tananyagot is érthetőbbé teszi, közelebb hozza a tanulók számára. Gondoskodunk arról, hogy az itt látható csillagászati térképet és segédeszközöket iskolánk minden diákja megtekintse a földrajz és fizika órák keretén belül. В Hogyan sikerül mindezt egyeztetni a magánéletével? — Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy nemcsak én, hanemi a férjem s a két gyermekem is foglalkozik csillagászattal. Ennélfogva kellemes szórakozás számunkra ennek a rejtelmes és csodálatos világnak a vizsgálata. Azt hiszem befejezésül elmondhatom, hogy ilyen körülmények között nem nehéz lelkesedéssel csinálni azt, amit csinálok... MACSICZA SÁNDOR w uás Piešťany városának világszerte ismert jelképe a Mankátörö szobra. Ott áll a Fürdőszigetre vezető, léiig fedett híd feljárójánál, hirdetve a szigeten feltörő gyógyforrások áldásos hatását. S hogy nem puszta jelkép, azt tanúsít fák az Irma-fürdő folyosóján található mankók, amelyeket a különféle mozgásszervi betegségben szenvedő páciensek gyógyulásuk után hagytak a helyszínen. A piešfanyt melegvízforrások gyógyhatása több mint egy évezrede ismert: már az erre hadakozó római légionáriusok is itt kúrálták magúkát. Magát a települést először egy 1113-ban kelt királyi okirat említi, ami valószínűleg méltatlan késedelem, lévén, hogy az archeológiái kutatások a város környékén, a Vág völgyében fellelték a neandervölgyihez hasonló ősember nyomait. Fürdővárosként persze csak a kései középkortól említik a várost. A pácienseknek a források mellett gödröt ástak, s a gyógyulást áhító naphosszat ott heverészhetett a feltörő meleg vízben. A gyarapodó fürdőtelepülés fejlődését gyakran szakították meg hadjáratok, а XVI. és а XVII. században hol a török, hol a kuruc, hol a császárt hadak tettek itt barátságosnak nem minősíthető látogatásokat, de a város szerencsére életerősnek bizonyult, s a jürdögyógyászat fejlődése lassacskán meghozta gyümölcseit. Az első orvosi utasítás 1571-ből származik: egy Johann Crato nevű orvos írta elő valamely környékbeli főúri páciensének, hogy miként vegyen fürdőt a városban. Jót tett a fürdő hírnevének Adam Torján cseh költő munkálkodása, aki 1642-ben adta ki művét Pőstyén dicséretéről latin nyelven. A vízforrások első, tudományosnak tekinthető felmérése 1745-ben Torkos János orvos nevéhez fűződik. Analizálta a víz összetételét, és leírta annak gyógyhatásút. Talán ez időtől számítható a fürdő első nagy fellendülése. A fokozatosan kiépülő fürdőtelep a század végén és a itlX. század elején már nemzetközi hírnévre tett szert: megfordult itt többek között Beethoven is. Mindez nyomon követhető a gyönyörű, csendes Gottwald-kerthen található Balneológiái Múzeum kiállításán. Az 1933-ban alapított múzeum bemutatja a fürdőváros fejlődését, és a gyógymódok változását, s mellesleg néprajzi gyűjteménye is igen érdekes. Egyébiránt világtörténelmi jelentőségű esemény is kötődik a városhoz. 1916-ban II. Vilmos német császár, Ferdinánd bolgár és Károly főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse itt találkozott egymással, s ahelyett, hogy a fürdőzéssel törődtek volna, elhatározták a tengeralattjáró-háborút Anglia ellen. Ettől eltekintve a város legújabb kori történetének eseményei a szenvedők javára szolgáltak. 1820-tól sorra-rendre épültek a nagyobb gyógyszállók. Hazánk felszabadulása után pedig a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől korszerű gyógyászati eszközökkel felszerelt szállókat építettek ' a Fürdősziqeten. Jón KoHsta, az Állami Fürdőigazgatóság osztályvezetője elmondta, hogy az évszázada ismert gyógymódok mellett manapság a legújabb tudományos eredményeket felhasználva gyógyítanak. — A gyógyszállók hálózatában kétezer 500 ágy áll a betegek rendelkezésére, ami azt jelenti, hogy itt évente 40 ezer beteg nyerhet enyhülést mozgásszervi megbetegedésére. Villanyterápia, szénsavas hidegvízfürdö, gyógytorna, sőt speciális esetekben akupunktúra is segít a betegeknek. A hagyományos iszappakolás olyan sikeres, hogy iszapot exportálnak is. A szakorvosok a gyógyszállókban elhelyezett betegek mellett évente 11 ezer különböző beteget is kezelnek. A betegek mintegy 25 százaléka külföldi, összesen 55 országból jönnek páciensek. A hazai beutaltak orvosi ajánlásra kapnak helyet. Nagyon ritka esetben, ha van hely, akkor orvosi beutaló nélkül is fogadnak betegeket. A város fejlesztését az idegenforgalmi követelméniyeknek rendelik alá. A fürdősziget környékén és a városközpontban bővítik az üzlethálózatot és a szolgáltató létesítményeket, s erről a területről tery szerint részben már kitelepítették, részben az év végére kitelepítenek minden termelőüzemet a város másik szélére. A íilinai út mellett már felépült a nagyáruház és a városközpont közelében jó ütemben halad az új szolgáltatóközpont építése. Az új ötéves tervidőszakban a Nemzeti Front választási programjában egy korszerű szolgáltatóközpont létesítése és természetesen több új üdülő építése szerepel. Illés Bertalan A békéscsabai személyzet a Kras igazgatójával (Jobbról az első) (Fotó: Szokoly LajosJ Vendégvárás, vendéglátás Rozsnyó (Rožňava) egyetlen színvonalas szórakozóhelye a Tátrai Interhotel Vállalathoz tartozó Kras Szálló, amely az év végén hagyományosan több rendezvény színhelyéül szolgál. Látogatásunkkor igyekeztünk bepillantást nyerni a személyzet könnyűnek éppen nem mondható mindennapi munkájába. A szállodát negyedszázaddal ezelőtt építették, de még mindig az igényekhez igazodóan „fiatalos“. Jelenleg részleges felújítás alatt áll. Mind a 62 szobáhan felújították a víz- és elektromosvezetéket, s új szőnyegek, illetve korszerű bútorok kerültek a régiek helyébe. Korszerűsítették a konyhát, a ruhatárat, tavasszal pedig a felújítási munkálatokat a söntés rendbehozásával folytatják. Az utóbbi időben új bárt is nyitottak. A kávéházban rövidesen sor kerül az ülőalkalmatosságok cseréjére, így azok a jövőben a tűzbiztonsági előírásoknak is teljes mértékben meg fognak felelni. A 23 tagú személyzet sokféle szolgáltatás nyújtására vállalkozik. Ä konyhában például csak ebédből napi 300 adagot főznek. Ezenkívül a környék büféinek a részére szendvicseket, megrendelésre pedig születésnapi és jubileumi dísztálakat, valamint hidegtálakat készítenek. Az étlap rendkívül változatos. A sonkás, sajtos hideg előételeken kívül háromféle levest, meleg ételeket, szárnyasokat (töltött csirke), különféle érdekes körítésü készételeket valamint ételkülönlegességeket (sertésborda, ördögcsemege), frissensülteket, tésztákat és salátákat kínálnak. A Zöldségfélék kínálata is gazdag: spenót, kel, tök, karfiol télen-nyáron naponta felváltva szerepel az étlapon. Halféleségekből is kielégítő a kínálat. Gyümölcsből, sajnos, nem tudnak elegendő mennyiséget beszerezni a folyamatos igénylés kielégítéséhez. „Ételnyomatóként" sokféle üdítőital közül választhat a kedves vendég. A sörfajták közül Aranyfácánt és Prazdrojt csapolnak. Minden évben hagyományosan megtartják az orosz konyha hetét. A szlovák és magyar konyha napjaira is rendszeresen sor kerül a rozsnyői Kras Szállodában, valamint a Békéscsaba és Vidéki Általános Fogyást tási Értékesítő és Beszerző Szövetkezet üzemében. Ezt a devizamentes köb csönös együttműködésről szóló egyezmény teszi lehetővé, amelyet a ma< gyarországl üzem és a Tátrai Interhotel Vállalat képviselői írtak alá. Ä két fél tíz személyt — négy szakácsot, négy pincért és két vezetőt — küld rendszeresen Békéscsabára, illetve Rozsnyóra egy-egy hétre. A tapasztalatszerzésnek és a kölcsönös együttműködésnek ezt a formáját a jövőben is gyümölcsösztetnl szeretnék. Évente több ezer külföldi turista' is meglátogatja a másodosztályú szállodát, ahol oroszul, németül, franciául, angolul és természetesen magyarul beszélő személyzet biztosítja a színvonalás vendéglátást. A kávéház ízlésesen összeállított berendezése kellemes hangulatot áraszt. Ä vázákban üdítően hat a mindig frissen vágott virág. Esténként zeneszó mellett szórakozhatnak a vendégek. Minden negyedévben új zenekart szerződtetnek. A szórakozás kultúráltsága felől érdeklődve azonban Vojtech Bokor, a Kras igazgatója elmondotta, hogy az, sajnos, nem felel meg a követelményeknek. Két-három év óta vegyes összetételű, különböző ízlésű „társaság“ találkozóhelye is lett a valamikor tekintélyes szórakozóhelynek számító kávéház. Az történt ugyanis, hogy ki tudja mi okból, a város más szórakozóhelyein felszámolták a zenei szolgáltatást. Ráadásul záróra után még a külvárosi vendéglőkből is idesereglenek folytatni a mulatozást. Ez ellen pedig nem sokat tehetnek a szálloda vezetői, amíg a Kras lesz az egyedüli zenés szórakozóhely a közel 20 ezer lakosú városban. Äz év végi ünnepekre mindig megkülönböztetett gondossággal készülnek. A főszakács Mária Cmolíková, aki immár huszonkét éve dolgozik az étterem konyhájában, többféle ínyencséggel várja az ide érkező hazai és külföldi vendégeket. A jó falatok mellé pezsgőt, zenét és gazdag műsort kínálnak. Ezenkívül egy kis butlkot is nyitnak az emlék- és dísztárgyak időszakos árusítására. A nnak, hogy idénymunkák idején hányszor kerül válságos helyzetbe egy gépjavító műhely kollektívája, csak azok a megmondhatói, akik ilyen munkaközösségben élnek, dolgoznak. Az említett válságos helyzet esetünkben arra értendő, amikor történetesen meghibásodik egy gép vagy berendezés, amelyhez alkatrész nincs, ám nélkülözni a gépet egyszerűen lehetetlen. Azt, hogy mi is jön ezután, azt hiszem, sejtjük mindannyian: vagy a fejvesztett rohangálás, amikor a szokásosnál jóval többet mutat az anyagbeszerző személyautójának sebességmérője, vagy — beindul az „észmechanizmus“. A csatából az az ötletember kerül ki győztesen, aki minél rövidebb idő alatt tud elfogadható megoldást találni. A gazdaság ezres, tízezres tételeket takarít meg pénzben, ha akad olyan ember, aki nemcsak mechanikusan végzi teendőit, hanem gondolkodik is munka közben. Krupié István azok közé a gépjavítók közé tartozik a Hegyétei (Kútniky) Egységes Földműves-szövetkezetben, akire mind a vezetők, mind a gépkezelők, kollégák mindig számíthatnak. Ö az az ember, aki géphibásodás esetén nem azt kérdezi — hoztatok-e alkatrészt —, hanem a lehetőségekhez mérten tudását, ötleteit felhasználva azonnal munkához lát. Arról, hogy milyen szakmai múlttal rendelkezik a következőket mondta: — Annak idején a körülményeim úgy hozták, hogy nem Igen tanulhattam tovább, munkát kellett vállalnom. Dolgoztam üveggyárban, Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) és Bratislavában. A mezőgazdaság szocialista átépítése éveiben lehetőség nyílt arra, hogy szakmát tanuljak, s én éltem is a lehetőséggel. Mezőgazdasági gépjavító lettem, kilenc évig a gép- és traktorállomáson dolgoztam, 1959-ben pedig a balázsfai (Blažov) szövetkezet gépjavítója lettem. A társítást követően 1972-töl már a hegyétet szövetkezet közpantí műhelyében dolgozom. A kezdeti évek — amikor az anyag- és alkatrészellátás még Az ötletgazda Krupíc István újító (A szerző felvétele) igencsak gyermekcipőben járt — jő iskolául szolgáltak a ma 50—60 éves gépjavítóknak. — így igaz. Hányszor is feküdtünk mi sárban, hóban a gép alatt, összeszedve minden tudásunkat csak azért, hogy az a pár gép, amellyel egy-egy gazdaság rendelkezett, üzemképes legyen. Ma már merőben más a helyzet. A körülmények jobbak, ám a géppark állandó korszerűsödése miatt ma is van min törni a fejünket. Krupíc István azon újítók közé tartozik, akik rendszerint akkor Jelentkeznek új ötlettel, amikor ezt a helyzet megkívánja. Tapasztalatból tudom, hogy lehetőségekben e téren nincs hiány. — Az évek folyamán volt néhány olyan újításom, amelyet nemcsak a mi szövetkezetünkben, hanem Szlovákia-szerte is hasznosítottak. Például az OCS-6-os répabetakarító gép tárcsái hamar elkoptak, sűrűn kellett cserélni a nehezen beszerezhető alkatrészeket. Új élek ráhegesztésével meghosszabbítottuk a gép élettartamát. Egy másik példa: a répafejező gép belső részei hamar elkoptak, ezért azokat novodurbetétekkel helyettesítettük, melyeket szinte nem is lehet elkoptatni. Gondjaink voltak az SPC-6-os univerzális vetőgéppel, mely rövid használat után „megdarálta“ a vetőmag egy részét, s ezť így juttatta a földbe. Egy egyszerű ötletnek köszönhetően kiküszöböltük a hibát. Krupié Istvánnak jelenleg is van egy olyan nagyszerű újítása, amelyet széles körben lehetne hasznosítani... — A traktorok folyadéknyomás-szabályozója hamar eldugul, s ezek tisztítása napokig tartó munkát vesz igénybe. Én olyan megoldást találtam, amelynek segítségével öt perc alatt megoldható a probléma. Ennek a kiváló újításnak azonban van egy szépséghibája: ä gazdaság gépesítői — nem tudni miért — egyelőre még nem terjesztették elő az újítást, hogy mások is hasznosíthassák ezt az országban. Az ötlet részletes leírásától én Is azért álltam el, mert az újítás gazdáját illeti meg a Jutalom az ötletért, s nem azokat az ügyeskedőket, akik esetleg idegen toliakkal szeretnének ékeskedni. Az új év küszöbén Krupíc Istvánnak hadd kívánjunk még több jó ötletet s olyan újításokat, melyek a társadalom, tehát mindannyiunk javát szolgálják. KALITA' GABOR