Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-21 / 51. szám
1985. december 21. SZABAD FÖLDMŰVES ADALÉKOK nagyanyáink étkezési kultúrájához Mari néni a megtestesült jóság. IJavonta többször meglátogatom. A parasztház konyhájában az otthon melege jogad. Tűzhelyén mindig gőzölög valamilyen finomság, asztaláról elmaradhatatlan a ropogós herőee, vagy az omlós lángossal tele, vászonterítövel letakart süteményestül. Most is sürög-jorog, vacsorát főz Jóska fiának, akivel férje halála óta kettesben lakják a nagy parasztportát. — Szegény uram, nyugodjon békében, a nagy szegénység idején Kanadába ment keresni a szerencsét. Ott dolgozta össze azt a pénzt, amiért egy darabka föl- . det vettünk, és fedelet szereztünk a fejünk fölé — mondja az emlékezés pátoszával. Amikor ötöt üt a falon ketyegő óra, megnyikordul a fakapucska, és nemsokára betoppan a konyhába Mari néni legényember fia, aki villanyszerelő egy közeli üzemben. — Már megint mire vagy kiváncsi? — kérdi üdvözlésként, és leveti a felöltőjét. Megmossa a kezét a lavórban, asztalhoz ül. Előveszi a vendéglátó porciós poharakat, szilvapálinkát tölt bele. Megisszuk. A gazdasszony feltálalja a vacsorát. A laktató krumplihaluskát íróval nyomtatjuk le. Utána pedig soksok „fogásként“, hosszan tartó beszélgetés következik. A mamóka mindent megfőz és megsüt a számomra, amit érdeklődésem füzével felpártolok. — A szuszékban csak kevéske búza és rozs volt. Vékás tarisznyában tartottuk a kukoricát, fonott kosárban a tyúktojást. Egy zsákban lisztet őriztünk. A polcon lekvárral, mézzel, tejföllel és íróval megtöltötlt köcsögök sorakoztak. Nyolcliteres fabödönben besózva tároltuk a vajat, hogy arra az időre is legyen belőle, amikor a tehén már a borjának tartja vissza a tejet. A gerendáról hónapokra beosztandó füstölt sertéssódar lógott. Volt még itt mák és bab, szárított gomba és aszalt szilva, dió és alma, gyógynövény és fokhagyma. A kenyérre a konyhaasztal fiókja vigyázott. A krumplit a pincében tároltuk, a zöldséget, erdei moha közé rakva, ugyanott. Hűtőszekrényre nem volt szükség, mert a pince északi zugában még nyáron is volt jég, s ha elfogyott, a falusi jégveremből hoztunk újat. A felsorolt élelmiszereket mind otthon állítottuk elő, csak a fűszerek, az ízesítők és a tartósítószerek egy részét fmint például a bors, ecet, só, cukor stb.) vásárolták a boltban. A szabadkémény alatt volt a rakott sparhét, sütővel és kemencével. Közelében állt a vödröket tartó vizeslóca és az edénytároló telázs (polc). A legfontosabb konyhaeszközök közé tartozott a pléhből készült háromlábú serpenyő, amiben a haluskát főzték. A vaslábas a pampuska (fánk) sütésére szolgált. A kisdrajfuszban pirult a szalonna. Levesekre és főzelékekre egy hatliteres egyfülü cserépfazekat használtak. A tálalás közben cserép-, vagy egy bádogtálba rakták át a sűrű ételt. A húst fatányéron aprózták darabokra. A mezőre — batyuba rakott — különféle méretű cserépfazekakban vitték az ennivalót. A vizet vászonba göngyölt agyagkorsóban, vagy csobolyóban szállították a szomjazóknak. — Hatvan évvel ezelőtt már mindenfélét tudtam főzni, még a levestészta gyúrására is megtanított az édesanyám — emlékezik mosogatás közben Mari néni. Fiatalasszony korában milyen volt egy szürke hétköznap? — fogom vállalóra. — Úgysem hinné el senkt, amit mondok, s még hazugságban maradnék — méltatlankodik —, de azért csak belekezd a történetbe ... — Hajajj, amikor még megvolt a földünk, és Józsi fiam olyan gyermekforma lehetettK százszorta több volt ám a tennivaló, mint manapság. Olyan korán kellett ébredni, hogy még a kakast is megelőztük az urammal. Ёп megraktam a tüzet a konyhában, befűtöttem a kemencét, elláttam az aprójószágot, megfejtem a tehenet, enni adtam a disznónak. Kezet mostam, majd tiszta vászonkötőt és kendőt kötöttem magam elé. A kenyérnek való tésztát beraktam a forró kemencébe, amíg ropogósra sült, megfőztem a früstököt, és a tejfölt beöntöttem a köpülőbe. Az emberem, nyugodjon békében, ezalatt az Istállóban és az udvaron végezkedett. Ö is bejött a házba, járatta vizet hozott, megmosakodott, felébresztette a gyerekeket, asztalhoz ültek, ettek, s egy korsó vízzel meg szerszámokkal a vállukon elindultak a mezőre. Én pedig sietve folytattam a munkámat: összeráztam a tejet, a vajad kimostam, a maradék írót eltettem a vacsorához. Pihenésre, megállásra nem jutott idő, mert az ebéddel pontban harangszóra már a mezőn kellett lennem. Ebéd után négyesben folytattuk a munkát. Alkonyaikor indultunk haza. Fáradtak voltunk. Otthon újrakezdtük a ház körüli teendőket. Nekem még ráadás volt a mosás, takarítás, varrás-foltozás. Másnap minden kezdődött elölről. A szófukar Jóska hallgatagon, bólogatva hitelesíti anyja igazát. Ilyen fárasztó nap után ismerkedjünk meg a napszakok szerint változó szerény, de kalóriadús ételféleségekkel, amelyeknek elkészítési módját Mari néni konyhájában jegyeztem le. Reggelente: Búzalisztből, langyos víz hozzáadásával tésztát gyúrt. Gombótavágóval felaprította. Forró tejben kifőzte, sóval, cukorral ízesítette. Tejbeleves néven tálalta. Egy más alkalommal megdarálta a kukoricát. Megszitált lisztből zsámiskát készített: vízben megfőzte, búzalisztet szórt bele és elsodorta. Amikor átfőtt, lapostányérokra „kente", pirított vajat öntött rá, a gyerekeknek kristálycukorral is megszórta. Van aki a vaj helyett forralt tejjel vagy íróval leöntve fogyasztotta. A következő hajnalban rántottlevest főzött csipdelkével: a gyűrött, elsíkált tésztát kézzel „elcsipdelte", s kifőzte. A főzővizet liszttel behabarta, amibe még apró vagdalt főtt krumplit szórt. Sóval ízesítve volt fogyasztható. A kaszások reggelije a „grujáshaluska". A reszelt krumplit liszttel tésztának gyúrta, amit egy haluskahányóról szaggatott késsel a zubogó vízbe. Közben szalonnakuszkát, meg hagymát sütött egy lábasban, kockára vagdalt krumplit egy másikban. Ezeket összekeverte a leszűrt haluskával és egy pohár tejben (tejfölben) feloldott juhtúróval. Délidőben: Az összeaprított krumplit, egy darab disznóhúst, és egy kevés péppé tört fokhagymát tett fel a tűzhelyre hideg vízben. A puhára Jött húst kivette (kenyérrel „körítve", ez lett a második fogás), a levest íróból, kevés tejfölből, lisztből készítette (ez nem túrósodik össze) szaporítóanyaggal behabarta. Kevés töröttborssal ízesítette. A készítmény neve: grujaciberej, ami legalább olyan gyakran szerepelt az étlapjukon, mint a rántott bableves, például csépléskor. Ehhez már előző este megpucolta az Erzsi-, vagy a tarkababot. Reggel feltette főni. Amikor felrottyant, lecserélte róla a vizet, megsózta, ritka hagymás rántással besűrítette. A mezőre hordott ételek közül említsük meg a salátalevest, amelyet Mari néni szintén savanyú tejjel, vagy íróval és búzaliszttel habart be, és szalonnazsíron pirított hagymával öntött le. Amikor pedig valamilyen oknál fogva nem jutott ideje a főzésre, az alábbi finomságokkal tarisznyázta fel munkába induló családját: szalonnával, mézzel, vajjal vagy túróval, lekvárral és kenyérre kenendő sózott tejföllel. Vacsoratájt: Egészben főtt krumplival, hússal, és bőven zöldségeit daralevessel, paprikás krumplival vagy gombaféleségekkel várta a mezőről hazatérőket. Olykor-olykor grujalángost is sütött a következőképpen: a hajában megfőtt és utána meghámozott krumplit sóval és búzaliszttel jól összegyúrta. Kis gombócokat formált a tésztából, amiket elsíkált, a forró sparhétlemezen megsütött, és mindkét oldalát megkente vajjal. A vasárnapi étrend valamiben eltért a hétköznapitól. Leggyakrabban tejbe aprított kenyeret reggeliztek. Ebédre húslevest főztek. A disznóhúshoz krumplit, leveszöldséget, fokhagymát, és zsírból, vöröshagymából, tejfölből, lisztből szószt készítettek. A vacsorát pirítóskenyérrel, aludttejjel vagy kelesztett tésztából sütött pampuskával tudták le. A szeretet ünnepének előestéjén szinte kötelező volt, ma is az, a savanyú káposztaleves gombával és a mákosdoboska. A tésztát patkó alakúra gyúrta, tepsivel a sütőbe tette, karikára vagdalta, lyukas szűrőkanálban leforrázta, mákkal, cukorral, pirított vajjal összekeverte. Karácsony első napján tyúkot vágott, megtöltötte, darát főzött hozó, savanyúkáposztát adott mellé. A leves alá pedig gyúrt tésztából vékonymetélkét aprított. Mart néni, az ételkülönlegességek bemutatása után az egészséges italféleségekről is említést tett. A víz után a tej volt a legfontosabb italuk: (nyersen, forralva, megaludva, íróként és savó formájában). Utána következett a tea, amit csipkebogyóból, bodza- és hársfavirágból főzött. Ö a fonnyasztott almából és az aszalt szilvából (susinl^ából) készült főzet levét szerette a legjoS- ban. Az otthon tartózkodó családtagok mindig együtt étkeztek. A früstökre a tehéncsodra és a disznókonda kthajtása után került sor. Az asztalnál mindenkinek meg volt az állandó helye. A haluskaféléket például közös tálból kanalázták ki. A húst a háziasszony vágta fel, a kenyérből a családfő szelt. Az elfogyasztott ételt minden alkalommal megáldották és megköszönték. Szanyi Mari néni immár hat évtize de őrzi Lúcskán (Lúőka) ezt az időközben modernizált tűzhelyet. A több mint fél évszázadnyi idő alatt azon ban nem sokat változtatott ifjúkorában elsajátított főzéstechnikáján. Még a korabeli edények java részét ts használja. KORCSMAROS LÁSZLÓ Pólyi Pál és Lippai Lajos községvezetők (A szerző levétele) Büszkék lehetnek eredményeire A Bodrogköz legkeletibb csücskében levő, csaknem 1700 lakosú Nagytárkány (Veiké Trakany) a Tőketerebesi (Trebišov) járás harmadik legnagyobb községe. A grófi és a papi birtokon 1948- ban állami gazdaság jött létre, a többi területen 1952-ben közös gazdaság alakult, afnely ma a Királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Állami Gazdaság szerves része. Már csaknem tíz éve Pélyi Pál a hnb elnöke. A titkári tisztséget Lippai Lajos, az állami gazdaság nagytárkányi részlegvezetője látja el. Mindketten a község szülöttjei, így cselekvőén szavatolják annak fejlődését. — Az utóbbi négy évtized során a felismerhetetlenségig megváltozott községünk képe: a 450 családi ház közül 200 teljesen új, korszerű, összkomfortos. A családiház-építés jelenleg is folyik, persze nbm olyan gyors ütemben, mint korábban. Minek tudható be az építési ütem lelassulása? A fiatalok kisvárosokban! letelepedése, esetleg bérházakba költözése. Az utóbbi tíz évben 317 helyi, negyven éven aluli lakos hagyta el községünket — magyarázza Pőlyi elvtárs. A legtöbb munkaerőt a tiszacsernői átrakodó állomás szippantja el. A hnb elnöke is itt kezdte pályafutását, ahol előadóig vitte. Mivel az átrakodó állomáson becsülték, szerették, nehezen tudott megválni tőle. Csakhogy a szülőfalu iránti hűség és szeretet erősebb volt. — A legrégibb, 20 éves a helyi alapiskola — folytatja a hnb-elnök —, amelynek felszerelése korszerű. A kultúrházban kapott helyet a házasságkötő terem. Van benne még ötezer kötetes könyvtár, tanácsterem, színházterem, ifjúsági klub és a posta is itt működik. Az üzlethálózat kielégítő. A község nemcsak vendéglővel, hanem cukrászdával, nyugdíjasklubbal és 60 férőhelyes óvodával is rendelkezik. Épül a tekepálya és az új cukrászda. Felépítettünk hat buszvárót. Felújítottuk a közvilágítást és a hangosanbeszélő-hálózatot. Rendbehoztuk és körülkerítettük a községi parkokat. A legfájóbb problémánk: még nincs vízvezeték-hálózatunk. Az elnökkel körbejártuk a községet. Bekukkantottunk az udvarokba, áz iskolába, az óvodába. Az életerőtől duzzadó ovisok és a tanítónők arcán látni, hogy örülnek az új, korszerű óvodának. Az épülő tekepályánál dolgozó társadalmi munkások lelkesen újságolják teljesítményüket. Az udvarokban megcsodáljuk a híres tiszaháti Jonatán almafákat. Egy régi isiúerősöm megjegyzi: kora reggel kellene végigsétálni a falun, hogy tudja a vekkercsörgésrőiT mely 610 ingázót ébreszt, akik utána loholnak a buszvárókhoz, vagy saját járművükkel (169 van belőle) igyekeznek a munkahelyükre. Dolgos emberek az ittlakók. A munkából hazajövet fóliáznak. Noha nem nagyméretű ez a termelőmunka, azért akad olyan, aki mellékjövedelemként 50 ezer koronához is hozzájut. Az a helyi lakos, aki az állami gazdaságban évente 60 munkanapot ledolgozik, az 10 ár háztáji földet kap. Ez teszi lehetővé, hogy az állattenyésztők évente összesen 6000 kg vágómarhát, 8—10 ezer tojást adnak piacra. A szocialista felajánlás keretében például az idén 110 tonna szénát, 15 tonna almát és 20 tonna zöldségfélét értékesítettek. Míg a felszabadulás előtt összesen csak hárman végeztek főiskolát és 23-an középiskolát, jelenleg 39 a főiskolai és 390 a középiskolai végzettségű dolgozó. A magasabb szakképesítésű, műveltségű emberek közül tizenhatan élnek a községben. Hétszáztizenegy lakos tömörül társadalmi- és tömegszervezetekbe, s végez hasznos tevékenységet. Az idén öszszesen nem kevesebb, mint 30 ezer óra társadalmi munkát hagytak maguk mögött, főleg a Z-akciós építkezéseken. Törődnek az illetékesek a nyugdíjasokkal is: csupán a hnb 40 ezer korona összeggel járult hozzá az alacsony járadékúak, főleg a magatehetetlenek segítéséhez. Byštában 26 nyugdíjast üdültettek. összesen 158 taggal nyugdíjasklub működik, hetente háromszori nyitvatartással. A testnevelési és az ifjúsági szervezet anyagilag is támogatja a nyugdíjasklub tagjait. A népkönyvtár hetente kétszer áll a százötven könyvbarát rendelkezésére. Az ifiklubban nemcsak hasz-i nosan töltik idejüket a fiatalok, egy egy kulturális rendezvény is innen indul ki. Tevékeny a Csemadok citerazenekara, mely már nagyon sok dicsőséget szerzett a nagytárkányiaknak. Rendszeresen fogadják a komáromi (Komárno) MATESZ és a kassai (Košice) Thália Színpad művészgárdáját, mely szívesen jön ide a Bodrogköz keleti csücskébe. Így azután a kultúrház nemcsak bálok, népgyűlések színhelye, hanem az igazi, színvonalas kultúráé is. Fellépett már például a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkara, az Ifjú Szívek, s a különböző ünnepségek is itt zajlanak le. Elmondható: a kultúrház valóban a kultúra háza. Am a községfejlesztés eredményességén kívül nem kívánatos jelenségek is előfordulnak. Például: nincs jó ivóvizük! Az esővíz-elvezetés sem megoldott. Az állami gazdaság szarvasmarhái a falu több utcáján keresztül kénytelenek a legelőre eljutni. Nem cserélik rendszeresen a villanyhálózat izzóit, az önműködő kapcsolóórák javítása is problémás. A propán-bután gázpalackkal való ellátást 138 háztartás kérelmezte. Az áruellátás is javításra szorul. Igény: a vendéglőben meleg étel legyen kapható, 52 nyugdíjas érdekében. Olyan javaslat is elhangzott, hogy a kistárkányi iskola integrálódjék a nagytárkányihoz. Ez meggondolandó, hiszen a nagytárkányi iskola úgyszólván a kistárkányi kertek alatt van. Körsétánk alatt meggyőződhettünk róla: jó kezekben van a községvezetés — Pólyi Pál és Lippai Lajos a képviselőkkel és a lakossággal együtt mindent megtesz a szűkebb pátria fejlesztése, csinosítása érdekében. Az utóbbi 40 év községfejlesztési eredményeire mindnyájan büszkék lehetnek. Mi lesz majd újabb évtizedek múltán? E kérdés megválaszolását bízzuk a jövő krónikásaira! Kaszonvi István
