Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-30 / 48. szám
1985. november 30. . ........................ ■ »SZABAD FÖLDMŰVES . ^ 2 A tehenek takarmánvozásának vitatott kérdés« Csehszlovákia mezőgazdaságának halmozott termelési értéke 1980- ban 85 milliárd korona volt. Ebből az állattenyésztés 57 százalékkal részesült. A szarvasmarha tenyésztés 27 százalékban képviseltette magát a bruttó termelésben. Az eltelt 44 év alatt a mezőgazdasági termelés 54 százalékkal növekedett. Amíg a növénytermesztés mindössze 28, addig az állattenyésztés 84 százalékos fejlődést mutat. Az ország szarvas marha-állomány^ 5 millió 2 ezer darab, ebből 1 millió 902 ezer a tehén, 100 ha mezőgazdasági területre 74 darab szarvasmarha, ebből 28 tehén jut. A szocialista országokban ennél csak az NDK-ban sűrűbb a szarvasmarha-állomány, ahol 100 ha mezőgazdasági területre 82 darab szarvasmarha jut. (Lengyelországban 56, Jugoszláviában 36, Romániában 35, Magyarországon 30, Bulgáriában 25, Szovjetunióban 18.) Hazánk területe közel 13 millió ha, ennek a fele mezőgazdaságilag művelhető terület. A szántóterület azonban nem éri el az 5 millió hektárt, egy lakosra pedig 30 ár szántóterület sem jut. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének irányelvét az 1978. Január 12-én és 1980. február 28-án megfogalmazott kormányrendelet irányozta elő. Ez a rendelet 1990-ig egy lakosnak 90 kg hússal, 235 liter tejjel és 310 darab tojással való ellátását célozza. Növelni kívánjuk a szarvasmarha-állományt 3 millió 390 ezerre, ebből a tehénállományt 2 millió 135 ezerre. A cél az, hogy 100 ha mezőgazdasági területen 83 darab szarvasmarhát, ebből 32 tehenet tartsunk. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének hosszú távú programja igényes célokat irányoz elő. Szakosftott tehéntelepek esetében a 6000 literes átlagfejést, a szakosított marhahizlaldákra pedig 550 kilogrammos nettó vágótömeg elérését jelölte meg. A végső cél: növelni a munka termelékenységét úgy, hogy egy átlagdolgozóra 300 tonna vágóállattömeg-gyarapodás, vagy 300 tonna tejtermelés jusson. Az állattenyésztés takarmányszükségletét az országban kell megtermelnünk. A sertés és a baromfi a lakosság konkurensévé vált — már azért Is, mert a szemesek kereskedelmi ára a nemzetközi piacon az utóbbi Öt év alatt megduplázódott. Így az abrakfogyasztó állatok létszámának növelése háttérbe szorul, ezzel szemben előtérbe kerül a kérődző állatok — köztük a szarvasmarha — létszámának növelése. A , szarvasmarha-ágazatban a legfőbb figyelmet a tehenek takarmányozására kell fordítani. Valamennyi állattenyésztési ágazat közül a tejtermelés támasztja a legnagyobb követelményeket mind a szaktudás, mind a fizikai igénybevétel tekintetében az állattenyésztésben dolgozók Iránt. A több tej előállítása mellett éppen a tehenészetben dolgozók munkájának a megkönnyítése, az állandó lekötöttség mérsékelése és az egészségesebb környezet biztosítása, s nem utolsósorban a munka termelékenységének a növelése volt a fő cél a nagyüzemi iparszerű szarvasmarha-telepek létesítésekor. A nagy beruházási költségek miatt, az ilyen telepek amortizációs költségei viszont csak akkor térülhetnek meg, ha azok betelepítése és üzemelése nagy termelőképességű, évi 4—6 ezer liter tejét termelő állatokkal történik. Ugyanakkor az ilyen állomány egészségének megóvása, megfelelő takarmányozása fokozott igényeket támaszt nemcsak a technológiákkal, hanem az irányító szakemberek szaktudásával szemben is. Ez a cél a külföldi példák alapján elérhető. Az USA-ban pl. 116 ezres — tőrzskönyvileg ellenőrzött — tehénállomány egyedenkénti évi átlagban 7270 liter tejet termelt. Az ott előállított takarmányok nálunk is megtermelhetők és az ott alkalmazott takarmányozási technológfia nálunk is megvalósítható lenne, ha a takarmánynövények termesztésére és tartósítására, valamint a -takarmányadagok összeállítására nagyobb figyelmet fordítanánk. Ez esetben megfelelő genetikai képességű állomány beállításával a tejhozamban is megközelítő eredményeket érhetnénk el. Csakhogy hazánkban az évelő takarmánynövények területe nincs összhangban a szarvasmarha-állomány növekedésével. Ha nem változtatjuk meg növénytermesztésünk szerkezetét az évelő takarmányok javára — aminek a szántóterület 18—20 százalékát kell kitennie —, és ha nem változtatjuk meg az állattenyésztés szerkezetét a monogasztrikus állatok számának korlátozásával, akkor a megtermett gabonának 80 százalékát az állatainkkal fog kelleni feletetni. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése és jövedelmezőségének növelése nem választható el a takarmánynövények termesztésének növelésétől, a takarmánytermelés szerkezetétől és a takarmány minőségétől, mivel a termelési önköltség legnagyobb részét (60—70 %-át) a takarmányozás jelenti, érthető annak meghatározó szerepe a szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségében. Az elkövetkező tervidőszakban tehát mindezek figyelembevételével kell a nagyüzemekben megtervezni nemcsak az állomány számszerű növelésének, a hasznosítás irányának, az éllat egészségügyi feladatoknak, a termékek értékesítésének és a technológiák fejlesztésének az irányait, hanem a tejtermelés jövedelmezőségét döntően befolyásoló takarmányozás program ját is. A szarvasmarhák, — főleg a fejőstehenek -- nagyüzemi tartási körülményei között hazánkban is növekszik az anyagcserezavarok előfordulása. Az anyagcserezavarokat a külső környezet és a helytelen takarmányozás kedvezőtlen hatásai Idézik elő. A zavarokat elsősorban az egészség, a termelés és a reprodukció fenntartásához szükséges felvett és kiürített tápanyagok és metabolitok közötti egyensúly megbomlása okozza. jellemző rájuk a szervezet megzavart homeosztázisa, a termelés és a termékenység, valamint a tej és a hús biológiai értékének csökkenése. Az anyagcserezavarok többségére jellemző a latens jelleg, és ebben reilik veszélye is. Ebben a stádiumban felismerésük nagyon nehéz, és jelentős gazdasági veszteségeket okoznak azzal, hogy csökken a termelékenység, a takarmányok kihasználása, és mindez negatívan befolyásolja a termékenységet, ez utódok pre- és posztnetális fejlődését. A Jelenlegi iparszerű tartási viszonyok között gazdasáeilag Ieg(elentősebb anyagcsere-zavarok egyike a tehén zsírmájszindrómája. A betegség elsődleges oka a helytelen takarmányozás. Fel kell hagyni a takarmányozásnak azzal a gyakorlatával, miszerint a takarmány-, adagok az ellést követően a laktáciő csúcsával megegyezően érik el a maximumot. Ez az ún. ráetetéses takarmányozás (challenge feeding), a tňlkondiciőt főleg akkor alakítja ki. ha hosszú a szárazonállás időszaka. Gyakori tévedés, amikor az ellésre valő előkészítés Időszakában néhány héten át a tehenek mind nagyobb abrakadagokat kapnak. A teheneket leggyakrabban nagy energiatartalmú és kevés szárazanyagot tartalmazó takarmánnyal etetjük, amelyekben nem kielégítő a növényi eredetű hosszú és durva rostok mennyisége. Senki sem gondol arra, hogy csöves kukoricát tartalmazó kukoricaszilázs egyoldalú túlzott és hosszan tartó takarmányozása következtében alakul ki a betegség leggyakrabban, továbbá a tenyészidő korai szakaszában betakarított kukoricaszilázs takarmányozása esetében. A betegség főleg azon állományokban jelentkezik, ahol a laktáciő minden stádiumában levő tehenek és a szárazon álló egyedek takarmányadagja azonos. Így a tehenek elzsírosodnak és ez hajlamosít a heveny zavarok jelentkezésére. A betegség kísérő jelenségei a koraellés a magzatburok-visszamaradás, az immunfunkció zavara a méh és a tejmirigy másodlagos fertőzése nyomán, az idult ketózis, az ellés utáni ivarzás, a termékenyülés elmaradása, valamint az ilyen tehenektől származó borjak humorális és celluláris immunitásának defektusai. A felsoroltak gazdasági jelentősége nagyobb, mint maga a heveny megbetegedés. A májzslrosodás legsúlyosabb formája az egészséges, nagy tejhozamíí és többször ellett teheneken alakul ki. Tél végén és kora tavasszal, amikor maradék és óitalában gyenge minőségű takarmányokat etetünk — a relatív vagy abszolút éhezés — gyakran tömegesen jelentkezik a bántalom. Ugyanis ha a termelési igényekhez nem alkalmazkodó takarmányozás az ellést követően a termelés felfutásának periódusában — törvényszerűen jelentkező — energiadeficitet nem kompenzálja, akkor a fiziológiai zsírmobilizációnak súlyosabb formáját okozza. Azok a tehenek, amelyeknél később a máj elzsírasodásával zsírmobilizációs betegség alakult ki, már az ellés előtt kevés szárazanyagot és energiát vettek fel. A másik nagyon jelentős anyagcserezavar a tejelő tehenek ketózisa (ketózis, acetonaemia. acetonuria). A betegséget, a szénhidrátok és a zsírok anyagcserezavarai okozzák. Az összes fejlett tejtermelő országokban ez az egyik leggyakoribb, a helytelen takarmányozásból eredő betegség. Az Egyesült Államokban 20—25 millió dollárra becsülik az ebből származó évi veszteséget. A hollandiai 10 millió gulden kár és az NSZK több millió márkára rúgó vesztesége nem hasonlítható össze egymással, mert nem mindig világos az, hogy a ketózis klinikai, vagy szubklinikai eseteiből adődik-e. A károk döntő hSnyada a termeléscsökkenésből (30—70%), és jóval kisebb mértékben az állatok elhullásából adódik. A tejelő tehenek ketőzis iránti nagy érzékenysége az élőgyomorban lezajló emésztés sajátosságában, a plazma alacsony glükózszintjében, a nagy glükőzigényben, és annak lebontódásában Keresendő, A nagy hozam kedvezően hat az említett zavarok kialakulására. Mivel a jól tejelők hozama az 5—6 laktáció után a legnagyobb, elsősorban az Idősebb állatok betegszenek meg. A ketózis okait mindenekelőtt a takarmányozásban kell keresni. A leggyakoribb hiba a nagy hozamú egyedek túlzott energiaellátása. A nem kielégítő táplálóanyag-ellátás. vagy a takarmányhiány következménye az éhezéses ketózis. A rossz takarmány, a helytelenül összeállított feiadag és ezzel párhuzamosan a takarmány nagy cnergiakoncentrációja, vagy rossz emészthetősége esetén felléphet a ketózis. A ketózis kialakulásában része lehet az elégtelen fehérjeellátásnak is. Az esetek többségében aznnban éppen a fehérjék túladagolásakor mutatták ki a ketogén hatását. A takarmányozás további hibái közé tartozik a tehenek szárazonállása alatti túlzottan bőséges etetés, aminek következménye a zsír lerakódé sa. Az ilyen teheneknél az ellés után számolni kell a ketonanyagok megnövekedett képződésével. A ketózis kialakulásában az ásványi sók, a mikroelemek és a vitaminok hiánya is szerepet játszik. A kóroktan, véleményem szerint nem annyira egyértelmű, mint ahogy azt egyes szakemberek állítják. Általánosságban a ketőzis kőroktani tényezőiként szerepelhet minden olyan hatás, amely a szénhidrátok hiányához vezet, akár a bekerüfő energia elégtelensége, a csökkent glükoneogenezis, a glükózszükséglet növekedése, akár a ketónanyagok képződésének elősegítése miatt. A harmadik Jelentős anyagcserezavar az ellesi bénulás (paresis puerperalis) az ellés időszakában, főként az ellés után bekövetkező részleges vagy eszméletlenséggel járő teljes bénulás. A nagy tejtermeléssel öszszefüggő anyagcserezavar fő jellemzője az elléssel és a laktáció megindulásával jelentkező hipnkalcémia és hipermagneziémia. Megfigyelések szerint egyre gyakoribb az ún. atipikus kórkép, amelv klinikai tünetekben is eltér az ellési bénulás klasszikus formájától. A gyakorlat azt Igazolja, hogy a helytelen ásványianyag — (Ca, és P) —ellátás a betegség előfordulását növeli. A betegségre azonban .nem minden állat reagál egyformán. Több szerző az ellésre valő előkészítés és az involúció során mészben szegény és foszforban gazdag takarmányt javasol. Kimutatták, hogy közvetlenül az ellés előtti bőséges Ca etetésével mesterségesen ellési bénulást lehet előidézni. Megfigyelésük szerint, olyan állományokban, ahol a takarmányban a Ca/P arány tág (3—5:1) volt, az ellési bénulás 30 százalékos gyakorisággal is előfordult, míg ahol az arány 1,3:1 volt, a betegséget nem észlelték. A betegség létrejöttében más takarmányozási tényezők Is szerepet játszanak. - Így pl. a szárazonállás idején kevés vagy túl sok fehérje takarmányozása a szűk emészthető fehérje- és szénhidrát arány, éppúgy hajlamosíthat az ellési bénulásra, mint a nem megfelelő minőségű takarmány okozta lappangó májkárosodás. Ma már általánosan elfogadott az a nézet, hogy azokban az állatokban, amelyek takarmányában az ellés előtt a Ca/P arány szűk volt, vagyis kevesebb Ca-ot és több P-t kaptak, a betegség ritkábban jelentkezik. Annak a tényezőnek kell tulajdonítani a fő szerepet, hogy ellés után a szervezet a kolosztrummal hirtelen sok (1,6 g/liter) Ca-ot veszít. A tehén vérének teljes Ca-készlete 5,0—9,0 gramm. Míg a vemhes állatban a magzat Ca-igénye kb. 0,2 g/őra, az ellés után meginduló tejtermelés óránként 1—2 g Ca-ot von el a szervezetből. Teljesen egyetértek Dr. Herold István egyetemi tanár véleményével, miszerint az ellés Időpontjában a Ca:P arányt 1:1 arányban Jelöli meg. A termékenyülést követő napokig ezt az arányt 0,5:1 arányra szőkíti, összegezve: a vemhesség első harmadában szűk, a második harmadában közepes, a harmadik harmadában viszonylag tág Ca:P arányt javasol. Sajnálatos tény, hogy hazánkban a takarmányozás gyakorlatában nem fordítanak kellő figyelmet a takarmányadagok ásványi anyagának öszszetételére, azok változó arányára, relatív és abszolút hiányuk kiegészítésére és azok precíz adagolására. (Folytatjuk) Dr. KÖTELES ÁGOSTON agrármérnök, a Bodolui Efsz elnöke i Az előrehaladás szemléletváltást Ha visszatekintünk az utóbbi öt esztendő eredményeire, óhatatlanul észre kell vennünk a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termelésben végbement fejlődést. Nagy előrelépést tettünk az alapvető élelmiszerekből való önellátás területén, aminek következtében számottevő devizát takarítottunk meg az erőtakarmányok behozatalának korlátozásával. Egyidejűleg — főleg mennyiségi szempontból — megfelelő szinten állandósult a lakosság élelmiszer-ellátása. Ezt a pozitív Irányzatot az elkövetkezendő időszakban is meg kell tartanunk, ám lényegesen igényesebb közgazdasági követelmények érvényesítésével. Mindenekelőtt saját forrásainkra és lehetőségeinkre támaszkodva, s minden téren hatékonyabb munkát és fokozott takarékosságot követelve. A részletesebb elemzésekből ugyanis kiderült, hogy a termelés mennyiségi növelése több esetben külterjes módszerekkel történt. Sok kívánnivalót hagy maga után a nyersanyagáé az energiafelhasználás is. Vegyük csak például a túlzott — gyakran környezetszennyező hatású — műtrágyázás vagy a szakszerűtlen, többnyire megelőző jellegű vegyszeres növényvédelem fölöslegesen nagy költségeit. Az energia, de főleg az üzemanyag-fogyasztásban sem tapasztalható konkrétabb változás. A mezőgazdaság továbbra is a népgazdaság egyik legnagyobb energiafogyasztója. Igaz, sokszor az ipar hibájából is, hiszen a géppark aránylag elavult, hiányoznak a könnyű szerkezetű és takarékos üzemanyag-fogyasztású gépek. Lassú ütemben valósulnak meg a széles körű gyakorlatban a nem hagyományos energiaforrások hasznosításán alapuló módszerek. Például a napenergia, a biogáz, a hőforrások, a hulladékhő energia stb. hasznosítása. Ha lépést akarunk tartani a kor követelményeivel, gyökeres változást kell elérnünk a minőségben, a termelés ütemének növelésében. Ezen a téren tapasztalhatók ugyanig a legnagyobb tartalékaink. S éppen ezek azok a termelés színvonaláról tanúskodó tényezők, amelyekben elmaradunk a fejlett tőkésországoktól. Sajnos, a 7. ötéves tervidőszakban a több pozitív változás ellenére sem sikerült a termelés volumenjét a kívánt ütemben növelni. A mezőgazdaságban a tervezett 18 százalékos növekedéssel szemben mindössze 12— 13 százalékos növekedést értünk el. A mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termékek minősége is jelentősen elmaradt a követelményektől. Szlovákia viszonylatában például az első osztályú áru részaránya évi átlagban mindössze 6 százalékkal nőtt. Igen lassú volt a termékváltás, Illetve a választék bővítése, annak dacára. hogy élelmiszer-ipari nyersanyagból nem volt hiány, sőt, esetenként többlettermelés mutatkozott. Hazánkban egy új termék kifejlesztésére átlagban 17—18 év szükséges, ezzel szemben, a fejlett tőkésországokban a termékváltás folyamata 3—5 év alatt megy végbe. A párt gazdaságpolitikai programjában kiemelt helyen szerepel a termelés belterjes fejlesztése, a hatékonyság növelése és a minőség folyamatos javitása. Hiszen az eddigi párthatározatok is behatóan foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, és rámutattak kulcsfontosságú jelentőségükre. A párthatározatok ez irányú megvalósításával, sajnos, nem mindig lehetünk elégedettek. Pedig nem véletlenül tűzték ki ezeket stratégiai jelentőségű feladatként. Tudatosítani követel kell, hogy ma világviszonylatban az osztályharc a munkatermelékenység terén megy végbe. Ha ebben a küzdelemben felül akarunk kerekedni, feltétlenül meg kell gyorsítani a munkatermelékenység növekedési ütemét. E problémakör megoldásában meghatározó szerepe lesz a legújabb tudományos-műszaki ismeretek minél szélesebb körű alkalmazásának. Persze, a tudományos-műszaki haladás szerteágazó kérdéseivel saját erőnkből nehezen boldogulnánk. Ezért a KGST-országokkal való széles körű együttműködésre kell támaszkodnunk. Ebben a vonatkozásban a Szovjetunióban egy hosszú távú komplex tudományos-műszaki fejlesztési' programot dolgoztak ki, amely a termelékenység fokozása szempontjából öt alapvetően fontos területet ölel fel, mégpedig az elektronika, a komplex automatizálás, az alomenergetika, az újszerű nyersanyagok és technológiák, valamint a biotechnológia fejlesztését. Az előttünk álló igényes feladatok, pontosabban a munkatermelékenység kívánt szintre emelése — a Szovjetúnióban kidolgozott grandiózus tudományos-műszaki fejlesztés programjának realizálása segítségével — gyökeres szemléletváltást követel vezetőinktől, szakembereinktől. Mindenekelőtt véget kell vetni az eddigi technokrata és bürokrata gyakorlatnak. A döntéshozatalban, a tervezésben tágabb teret kell biztosítani a tudományosan megalapozott prognosztikának, amelyre, sajnos, szakembereink nem készültek fel kellőképpen. Az irányításban és a munkaszervezésben teljes mértékben ki kell használni a számítástechnikán alapuló információs rendszereket. A tudományos-műszaki fejlesztés követelményeinek szerves részét alkotja a káderpolitika és a szakemberképzés. Ugyancsak fontos eleme ennek a folyamatnak a szakmunkásképzés is. A felsorolt követelmények a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termelésre is teljes mértékben érvényesek. Az emberek tudatába kell vinni a velük szemben támasztott igényeket, a kor követelményét. A politikainevelő munkára fel kell használni minden lehetőséget, elsősorban az üzemi pártszervezetek év végi taggyűléseit, a zárszámadó taggyűléseket, a munkaértekezleteket, a téli időszakban tartandó továbbképző tanfolyamokat. KLAMARCSIK MARIÄ
