Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-09 / 45. szám

1985. november 9. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A bárkái (Bőrka) hagyományőr­zők az átélők újabb valóság­meséjével léptek a pódiumra, s neveztek be a Tavaszi szél... idei versenysorozatába. A tizennyolc tagú folklórcsoport vezetője Bernáth Im­­réné. Sorstörténetüket — és az ahhoz hasonló történeteket — gyermekkort téli estéken sokszor hallottam az öregek által felidézni a kemencepad­kák emlékmelegénél. De azok az Igaz mesék akkor csak nekem szól­tak, azokkal a múltbecsülö intelmek­kel akkor csak én gazdagodhattam. A Csemadok bárkái helyi szervezeté­nek tagjai ennél többre vállalkoztak: a kemencepadkát országlátó pódium­ra cserélték fel. Egy nemzedéknek mesélnek, immár közel egy évtizede: az egykori legényavatásokról, a haj­dani húsvéti locsolkodásról, a fonó­­házak meghitt világáról, a kísérteties Luca-járásról. a furfangos András­­-napi népszokásokról. S most, leg­újabban a régi aratások színes ese­­ményzajlását, a részes aratók (kepé­­sek, másutt summások) tanulságos dologtevését hozták érezhető jelen­közeibe. A korabeli kepésnótákkal vidámí­­tott, mozaik-történetekből összeállí­tott néprajzi feldolgozásnak az „Így arattak nagyapáink“ címet adták. Felgördül a függöny. A színpadon a múlt: kepébe induló, nótázó öre­gek, hajdani legények és lányok. A férfiakon vászoning, négyszélgatya, bőrcsizma és szalmakalap. Derekukon szíj, rajta bádogból, vagy szaruból készült fémtok a kaszakövei. Leeme­lik a vállukról a kaszát, a tarisznyá­ból előkerül az üllő és a kalapács. A földön ülve kalapálták ki a ka­szát, aztán egymás után araszolva vágják rendre a gabonát... Szokoly Lajos bácsi, a legidősebb arató emlékezik: Egy túlélő feljegyzései (WIESLAW KIELAR: A 290. SZAMO AUSCHWITZI FOGOLY) Negyven év telt el azóta, hogy véget ért a második világháború, s vele a légitámadást jelző szirénák hangja, az örökös rettegés időszaka. A hú­szon- és harmincévesek ezt a sötét kort csak a történelemkönyvből is­merik, ezért sose mondhatjuk azt, hogy már eleget beszéltünk róla. A történelem során egyedülálló a bar­bár kegyetlenségnek olyan megnyil­vánulása, amely létrehozta például az emberek millióit megsemmisítő kon­centrációs táborokat. Erről az elret­tentő és hátborzongató világról szól a fasizmus elleni egyik megrázó mű­vészi vádirat, a lengyel Wieslaw Kie­­lar: A 290. számú auschwitzi fogoly című, realista módon megírt memoár­regénye, amely a Kossuth Könyvki­adó gondozásában jelent meg. A szerző maga is öt évig szenve­dett koncentrációs táborban. Tizenki­lenc évesen deportálták fiatal társai­val együtt oda, ahonnan csak a ké­ményen keresztül lehetett távozni. Az életet meg se ismerhette Igazán, s máris a halál közelségével kellett jgv arattak nagyapáink" — Nagy előkészülettel jSrt az ara­tás, a legnehezebb mezőgazdasági munka. Hetekig végezték a részes aratók. Apám mellett már tizenkét éves koromban kepés marokszedő voltam, tíz éven keresztül arattunk Túri János udvarnoki (Dvorníky) nagygazdánál. A csőrjében szalmán aludtunk. Két óra tájban, de legké­sőbb fél háromkor keltünk, s mire a Nap felébredt, mi már a harmatos búzából vagy huszonöt kévekötelet megcsináltunk. Utána megreggeliz­tünk és mire befejeztük, felszállt a harmat, lehetett kaszálni. Mire a ka­­paréknt is bekötüttük és a keresztek tövébe begyömöszöltük, rendszerint feljött az eslhajnalcsillag. Négy, leg­feljebb öt óránál többet aratáskor sohasem aludtunk. Az utóbbi időben egyre többször elgondolkoztam azon, hogy 12 évesen egyáltalán, hogy bír­tam ki azt a hajtást. ... A kaszások mögött sarlóval a kezükben megjelennek a marokszedő asszonyok. Fehér fejkendőben, pa­mutból szőtt Ingben, kötényben, pa­pucsban. A sarlóval marokba szedik a rendre vágott búzát, aztán fegereb­­lyével összekaparják az elhullajtott kalászfejeket... , — A markokat kévékbe kötöttük. A kévékből keresztet raktunk, hogy a gabonát könnyen járja a levegő. A kereszteket nálunk 18 kévéből rak­ták. Ebből 16 ment a négy szárnyba, egy volt a „vállkéve“, a legfelső meg a „papkéve“, mert régen ezt adták papbérbe... ... A padlón kévét oldanak, s csép­­hadarókkal puffogtatják a kalászo­kat, amíg a szemek ki nem hullanak belőlük. Időnként favillával fölráz­zák a szalmát. Dél van. Hozzák az ebédet. Piros néni batyujából tejbe­szembenéznie. Aki vissza akart térni ebből a világból, annak ki kellett használnia a túlélés minden lehető­ségét. Számára a külvilág megszűnt létezni. Az emberi élet teljesen el vesztette az értékét. Az állandó ha lálveszély közepette meg kellett ta nulnia üzletelni és kihasználni a ká pók jóhiszeműségét, ha volt. Fog arany, cigaretta és szesz, ezek vol tak a legnagyobb értékek, amelye kért egy-egy darab kenyeret lehetett kapni. Az SS emberei nagy előszere­tettel gyűjtötték a tetemek szájából kitépett aranyat, a „pénznek nincsen szaga“ elvhez híven. A feketepiac különösen akkor lendült fel, amikor új transzportok érkeztek a táborba. Akik a szelektálás után élve marad­tak, azok némi ennivalóért odaadták a magukkal hozott értéktárgyakat. Kielar olyan hitelesen írja le élmé­nyeit, hogy szinte halljuk az ütlege­­ket, szitkokat, látjuk a krematórium füstölgő kéményét, érezzük az égő emberhús, szagát. Látjuk magunk előtt, mint rángatják le a hullákról a tetves ruhát, mint tapossák egy­mást össze a gáztól fuldokló és az élet után kapaszkodó emberek. Ma már nehezen hisszük el, hogy ezek a kegyetlenkedések emberi agy szüleményei voltak; a könyv erről ad tanúbizonyságot. Magával ragadó a szerző egyéni stílusa és látásmódja. A könyv lap­jain megelevenedik a fogolytáborban használt nyelv, s ezzel az ábrázolt világ még hitelesebbé válik. Mindez egyben a fordító, Murányi Beatrix munkáját is dicséri. Aki nem fél szembenézni a való­sággal, olvassa el ezt a szomorú kró­nikát. Ennek a vérrel átitatott kor­nak az emlékét nem szabad feled­nünk. Mindent el kell követnünk, hogy ez a világ sose ismétlődhessék meg. M. S. gombóc és szódáslángos kerül á tar­lón levő vászonterítőre. A csobolyö­­ban, frissítőként, forrásvizet hozott. — Részaratáskor általában lisztet, szalonnát, zsírt és krumplit vittünk magunkkal. Minden nap galuskát reggeliztünk. A testvérem főzött, ki­hozta a mezőre az ebédet és dolgo­zott velünk tovább. A koszt elég gyenge volt, mert a szegény ember abban az időben legfeljebb a hasán spórolhatott. Ezzel tulajdonképpen be is fejezhetném a régi aratásról szóló mondanivalómat, de mert a jó gazda nem hagyta a búzát sokáig a tarlón, kövessük hát mi is a kévék útját. A Jearatott gabonát a ház mel­lett lévő csűrbe hordtuk, s ennek a földjén csépeltük ki, kézzel, az úgy­nevezett „cséphadaróval“, majd ké­sőbb kézi-, illetve lovas cséplőgép­pel. A csűr földje keményre volt döngölve. Mielőtt a gabonát csépelni kezdtük, a fiatalságnak itt táncot engedélyeztünk, innen származik a „csűrdöngölő“ nevű néptánc. ...Az aratók elvonultak a színről. A „kenyéradó“ gaida monológja kö­vetkezik. Készül a részes aratók megvendégelésére, kifizetésére ... Már jönnek is vissza a dolgos kepéspá­­rok, hozzák az új termésből font, színes szalagokkal díszített aratási koszorút. S dalolnak: Jaj, de sokat arattam a nyáron, De keveset aludtam az ágyon, Vesd meg, rózsám, vesd meg a slingclt ágyadat, Hadd elúszom ki rajta magamat! A gazda borral, pálinkával kínálja a fáradt, de vidám társaságot, akik még táncolnak egyet a „végzésre“, majd kivonulnak a „jelenből“, visz­­sza az idők kulisszái mögé. — Az egyezség szerint minden ti­zedik kereszt volt a miénk. Egy ke­resztből 4 véka termés is „kicsur­­rant“, örömmel raktuk szekérre és vittük haza a mindennapi kenyérnek­­valót... Az aratás után még a krumpliásásban hasznosítottuk ma­gunkat. Később már nemigen volt megélhetést biztosító munka a kör­nyéken, ezért vettük hát a fejszét és mentünk fát vágni a Kárpátokba. Ilyen volt tehát a barkaiak „ara­tás-idézője“ és a 74 éves Szokoly La­jos bácsi — a tísoport legidősebb tagja által röviden összefoglalt ke­­pés-történet. Elpihent a kasza. Suhogása még fülünkbe zúg, mint távoli tücsök­zene. Korcsmáros László Ritka látvány a szökőkút egy épület belsejében... A moszkvai GUM nagyáruház óriási csarnokában azonban természetesnek hat, és lá­togatók ezrei dobják bele naponta a szerencsét hozó három- vagy öt­­kopejkást. (Fotó: vass ) ellopva, kiragadva. Éppen Ilyen meg­­gondolásból került a Névnap a dra­maturgiai tervbe, az új évad bemuta­tói közé. A darab leginkább a mé­lyebb értelemben vett emberi kapcso­latokat tárja fel. A ma emberének sem lehet mindegy, hogyan él em­bertársai, barátai között, milyen a viszonya a családjához, milyenek az emberi kapcsolatai. Erre világít rá Kertész Ákos vígjátéka, amely a ko­média eszközeivel tárja elénk ilyen jellegű problémáinkat.“ Я Ropog József: „Az igazság az, hogy a forgató­­könyv olvasásakor a színész becsa­pódik — úgy tűnik, hogy a szerep könnyű, ám a próbák során sokkal nehezebbnek bizonyul mint gondol­tuk. Nem könnyű mai témájú darab szerepét természetesen játszani, úgy, hogy a néző magára ismerjen. Ebben a darabban éppen erről van szó. Ilyen esetekben nagyon őszintén kell játszani, nem szabad hazudni. Az ilyen szerepet sokkal nehezebb el­játszani, mint például egy klasszikus darabbeli szerepet. Éppen ezért örü­lök neki.“ Я Németh Ica: „Szerepem nagyon nehéz, mivel mindennapi, a nézőhöz nagyon kö­zelálló problémákat elemez. Én is örülök ennek a szerepnek, mert min­den egyes ilyen nehéz feladat pró­bára tesz és bizonyításra ösztönöz. A darab figurái fantasztikus remekül vannak megalkotva.“ ■ Petrécs Anna: „Szeretnék az életben is úgy gon­dolkodni, úgy cselekedni, ahogyan Juli tesz a darabban. Juli szerepében meglátom az élet szebbik oldalát.* ■ Bugár Béla: .Nagyon örültem, amikor megkap­tam ezt a számomra igen hálás sze­repet, amelyben Igencsak jól érzem magam.“ ■ Lőrincz Margit: „Igen szeretem a változatos szere­peket, és kívánok magamnak még nagyon sok ilyen jó szerepet. Remé­lem, hogy a közönség számára is olyan élményt nyújt ez az alakítás, mint amilyen örömöm telik benne nekem.0 ■ Boráros Imre: „Közös feladatunk a hétköznapi problémákat olyan megfogalmazás­ban, olyan formában színpadra vinni, hogy az élet tényleg a maga való­ságában tükröződjék. A színészek kollektív munkája számára nagyon fontos: a mindig, mindenütt ott len­ni. Gondolok itt arra, hogy az úgy­mond üres helyzeteket betölteni a színpadon, együtt élni a darabbal, a kollégákkal. Szerepemben többek kö­zöt ezt próbálom praktizálni." ■ Cs. Tóth Erzsébet: „Szerepemben egy kispolgári szem­léletű munkás feleségét alakítom, s igyekszem belőle a maximumot ki­hozni.“ A Névnap a rendező és a színészek szemével „Az építésben szerzett érdemekért“ címmel kitüntetett Magyar Területi Színház komáromi (Komárnof társu­lata október 4-én, évadnyitó bemuta­tóként Kertész Ákos Névnap című kétrészes vígjátékát mutatta be — ha­talmas közönségsikerrel. Utána felke­restük a darab rendezőjét, egyben a színház igazgatóját, Takáts Emődöt, valamint a siker közvetlen kovácsait — a színészeket. Hallgassuk meg vé­leményüket a darabról, szerepükről: ■ Takáts Ernőd, rendező: „A dramaturgiai tervből nem hagy­hatjuk ki az olyan darabokat, ame­lyek a legközvetlenebbül szólnak a nézőhöz. — Olyan formában, hogy a néző mintegy saját magát találja meg. A színészek ezekben a darabok­ban olyan helyzeteket teremtenek, amelyek az életből lettek úgymond KÖVESDI KAROLY: Beteg, beteg délután Szeretem ezt az őszi délutánt. Eső jön, végigoson a városon, gyerekkorom halai ilyenkor hazatérnek. Szeretem, s lassan megindul az ének, mintha lassú vér szivárogna a park lenyakazott virágaiból. 'Az édennek nyoma sincs, elvitte a vénasszonyok nyara az utolsó riadt pókot is, világgá ment az első döbbenet. Már csak az eső szava, ez a vég nélküli menetelés, mintha ismeretlen, új hadak kelnének útra, csak az ismerős dobszó a gyomorban s a villámok hiányát kereső beteg szavak ... Az Éjféli elégia című kötetből (Madách, 1985) Tarics Péter A MATESZ és a THÁLIA műsorterve Vilniuszban, a Litván Kultúra Múzeumában látható ez a trojka, amelyet fából, szalmából és gyékényből állítottak össze, s amely a litván ipar­művészet magas színvonalát bizonyítja { Vass Gyula felvétele) MATESZ nov. 9., Szőgyén (Svodín): A legyező nov. 10., Vágtornóc (Trnovec n/Váhom): A legyező nov. 11., Léva (Levice): Energikus emberek nov. 12., Gabéíkovo: Energikus emberek nov. 14., Búcs (Búő): Energikus emberek nov. 10., Vásárút: Névnap nov. 17., Marcelháza (Marcelová): Névnap nov. 19., Štúrovo: Névnap nov. 20., Hurbanovo: Névnap nov. 22., Galánta (Galanta): Névnap nov. 23., Zsigárd (Ziharec): Névnap nov. 24., Alsószelt (Dolné Saiiby): Névnap nov. 28., Köbölkút (Gbelce): Lusta királyság nov. 28., Udvard (Dvory nad Žltavou): Névnap nov. 29., Nagyfödémes (Veiké Ülany): Névnap Thália nov. 9„ Csicser (Clőarovce): Leonce és Léna nov. 12., Nagymegyer (Calovo): Leonce és Léna nov. 13., 19.00 nov. 14., 19.00 nov. 15., 19.00 nov. 16„ 19.00 19.00 nov. 17., 19.00 nov. 20., 19.00 nov. 21., 19.00 19.00 nov. 22., 19.00 nov. 23., 19.00 19.00 nov. 24-, 11.00 nov. 25., 19.00 nov. 27., 19.00 nov. 28., nov. 30., 19.00 19.00 Komárom (Komárno): Lonce és Léna 19.30 Komárom: Leonce és Léna 19.30 Komárom: Leonce és Léna 19.30 Dunaszerdahely (Dunajská Streda): Leonce és Léna 19.00 Kolárovo: Leonce és Léna 19.00 Kassa (Košice): Leone és Léna 19.00 Nagykapos (V. Kapušany): Leonce és Léna 18.00 Dobóruszka (Ruská): Leonce és Léna 19.00 Gömörpanyit (Gem, Panica): Leonce és Léna 19.00 Sajógömör (Gemer): Leonce és Léna 18.00 Somodi (Drienovec): Leonce és Léna 19.00 Kassa (Košice): Leonce és Léna 15.00 Šafárikovo: Leonce és Léna 19.00 Zétény (Zatín): Leonce és Léna 18.30 A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja! I V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom