Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-09 / 45. szám

1985. november 9. SZABAD FÖLDMŰVES 5 <8 m Már a híre is olyan volt, mint egy készülő, örömteli családi eseményé. Jóízűen for­gatták a szót, amikor az öre­gek házáról meséltek. Csak a falué lesz, az alsószelieké, bi­zonygatták. „Z“ akcióban épül, kétmillióba kerül, 600 ezer ko­rona értékű társadalmi mun­kával kell hozzájárulnia a la­kosságnak, dehát ez természe­tes. Alsűszeliben (Dolná Sali­­by) minden fontos építkezés­nél segítettek eddig, amennyit kellett. És fölemlegették ilyen­kor a kultúrházat, a klubokat, a halottasházat, a bevásárló­­központot, az óvodát, a par­kokat, az utcákat szegélyező virágokat, díszcserjéket... Köz­ben latolgatták, hány esküvő, hány temetés van egy évben. Bizony, öregszik a falu, a két­ezer lakosnak a fele idős em­ber. Keli ez a ház, kell bi­zony ... És meg megálltak, ho­gyan halad, mikor, hová kell a segítség. És már azt is tud­ták, hol lesz a konyha, hogy két fürdőszoba épül, s tizen­két lakó lakhat majd a hat szobában. És gyűltek a jclent­— Tizenkét lakóról kilenctagú személyzet gondoskodik. Ideje, hogy benézzek hozzá­juk, vajon most, októberben mi újság, megszoktak-e már itt. A nyugdíjasok,— vagy aho­gyan a faluban mondják, — az öregek háza majdnem olyan, mint a többi családi ház a fa­luban, csak formáját és ará­nyait tekintve más egy kicsit. Korszerű vonalat egyszerűsé­— A tévében a régi filmeket szeretik, a nótákat hallgatják szívesen, de mesélni is tudnak. — Varga Mária, a nyugdíja­sok házának vezetője (középen) örül, hogy már a klub is „beindult“, vagyis már a falubeliek is beülnek a társalgóba. Kontár Gyula felvételei kezések a nemzeti bizottságon, hiszen megözvegyült férfiak, szeueskannát nehezen emelő magányos asszonyok számára milyen megkönnyebbülés lesz, a koszt, a meleg szoba, a tel­jes ellátás... És alig egy év alatt felépült a ház — 1983 nyarán kezdték építeni, 1984 októberében már készen is volt —, még a sajtó­iroda is beszámolt az átadásá­ról. Megnézhette — meg is nézte — mindenki: a falu ap­­raja-nagyja. Ámuldozva mesél­ték, milyen pompásak a szo­bák, a klub, az ebédlő, a süp­pedő szőnyegek, a kicsempé­­zett fürdőszobák, a konyha, az ebédlői Nem találtak benne semmi, de semmi hibát! De­cemberben szolgálatba lépett a személyzet vezetőstől. És — decembertől február elejéig — üresek voltak a szobák, nem jöttek a lakójelöltek! Meg se mozdultak, meg se mukkan­tak ... Értetlenül és tanácstalanul nézték egymásra a falu elöljá­rói. De türelmesen és tapinta­tosan fürkészték a hirtelen megtorpanás, a pálfordulás okát. Érdeklődtek itt, kérde­zősködtek ott. Sorra járták a felvételre jelentkezők házait. Lassan kiderült, hogy mitől félnek: hátha nem igaz, amit ígérnek. Hogy az ilyen szép és kényelmes házban csak azt a 690 koronát kérik majd el tő­lük havonta. Hátha majd a há­zukat, a kertjüket is elve­szik ...? Elmondták minden háznál, a falugyűlésen is, hogy igaz, ilyen házról eddig még nem hallhattak. Ez valóban más, mint a többi nyugdíjasotthon. Ez teljes ellátást és gondozást nyújt, de mindenki megtarthat­ja a saját öreg házát, kertjét, holmiját. Mindennap hazajár­hat... Sokat segített az Üj Szó ban közölt riport is. És 1985. február 7-én beköltözött az első hét lakó. gükben azt a tudatos szerény­séget sugallják, hogy sem fel­tűnni, sem kitűnni nem kíván a többi ház közül. Az egykori gőzmalom épülete és az új szolgáltatások háza mögé hú­zódik, ezek fogják fel előle a főutca zaját. Most látom csak, mennyi kö­rültekintéssel választották meg a helyét; a falu központjában van, közel az üzlet, a klub, a kultúrház, néhány lépésnyire a hnb épülete. És a szelíden emelkedő lépcsők a virágok­kal körülültetett bejáratnál is a lakók nehezebb léptéhez iga­zodnak. — Családi ház a miénk is — vezet körül a kellemesen me­leg folyosókon, szobákon Var­ga Mária, a ház „főnökasz­­szonya“. Családi ház, amelynek tizen­két lakója van. Szobáik falán fényképek régi keretekben. Fiatal, mosolygó családok, ösz­­szehajló vőlegények, menyasz­­szonyok, kacagó testvérek, szü­leikhez búvó gyermekek sár­guló képei. Életük álmukban visszajáró idejéből egy-egy vil­lanás, szorongva őrzött emlék. Az ágyakon szépen hímzett kispárnák, az asztalkákon té­rítők, az ablakokban virágok. A klubban gonddal berende­zett szekrényfal, színes tévé, a barna színek meghittséget árasztó harmóniája, szőnyegek, függönyök, fejtámlás fotelok. És a gyöngülő szemekhez iga­zított, kiválasztott sok-sok lám­pa mindenütt, ízléses burák­kal. Az ebédlőben négy személy­re terített asztalok. A konyhá­ban Safranyik Ilona és Izsák Valér már az ebédfőzéshez ké­szülődik, — Sok ám a kosztosunk — néznek föl egy pillanatra. Ugyanis a falu többi magá­nyos nyugdíjasára is ők főz­nek. ötvenen Járnak Ide ebé­delni, vagy hazaviszik ételhor­dóban az ebédet, tizenkét-ti­zenöt ágyhoz kötött, vagy ne­hezebben mozgó idős ember­nek pedig házhoz hordják az ételt. Tizenkét ember, mind nyolc­van év fölött. Van, aki már a folyosón üldögél, mások a szo­bájukban várják, hogy1 Varjú Erzsébet vagy Flórián Milada — ő különben Varga Mária he­lyettese — egészségügyi nővé­rek a reggeli gyógyszeradagju­kat az ágyukhoz vigyék. Beve­szik, pihennek még egy kicsit, majd fölkelnek és kiballagnak a napra, szétnéznek. — Főnökasszony, hazanézek. — Marika, mit gondol, el­menjek segíteni a rokonok­nak? Paprikát szednek__ — Főnöknő, elsétálok a te­metőbe, rendbeteszem a férjem sírját. Amíg a napirend kinek-kinek a kívánsága szerint szervező­dik,- Varga Mária a váratlan kezdet utáni folytatásról be­szél, a nyugdíjasok háza „in­dulásáról“. — Jó volt, hogy egyszerre heten jöttek. így senkire sem lehetett azt mondani, hogy „ő kezdte ...“. Aki akarta, hoz­hatta a dunnáját is. Ahhoz na­gyon ragaszkodtak ... Most már ott vannak a dunnák a mosoda üres helyiségében, mert ilyen melegben elég a paplan is. Azért néha megnézik, nem történt-e valami baja. Akadt, aki még néhány héten át úgy járt a boltba, mintha még min­dig egyedül kellene ellátnia magát. Naponta megvette a kenyeret, a tejet. Aztán lassan rájöttek, hogy alig győzik el­fogyasztani itt benn az ételt, hát fokozatosan abbahagyták az ilyen tartalékok vásárlását. A régi házukhoz eleinte na­ponta — sőt reggel és este is — el-eljártak. Otthon hagyták a tyúkokat, a kutyát, a macs­kát, hát etetni kellett. A gyü­mölcsfa, a kert termését is össze kellett gyűjteni. Azóta már néhányan eladták a házu­kat. a tyúkokat. Lőrinc bácsi a kórházból ke­rült ide. Már nem beteg, csak gyenge. Hiába, ez a korával jár. Szeret itt lenni. Rudi bá­csival meg az asszonyokkal fölemlegetik a régi időket, mi hogyan volt. Eszter néni a ko­súti (Košúty) otthonból jött haza. Addig írta a leveleket, amíg befogadták. Jolán néni fővárosi garzonlakásáből köl­tözött haza. Legutóbbi magyar­­országi utazásáról mesél, mert szívesen utazgat, hiába múlt el nyolcvanéves. — Mindenre és mindenkire tekintettel kell lenni. — Ösz­­szegezi még munkájuk lénye­gét Varga Mária. Kellemes iro­dájában ülünk le, egy kávé mellé. Fél kilencre jár csak, s már a második kávét issza. Korán kezdi a napot. Mert éj­szakai ügyelet itt nincs, ez nem betegek ápolására beren­dezett otthon. Ök „csak“ ellát­ják az idős embereket. De a­­zért siet, hiszen annyi minden nap a mondanivalójuk. És ki­nek mondanák elsősorban, ha nem neki, ki mit álmodott, kit bántott meg egy elmaradt kö­szönés vagy egy rosszul hal­lott szó. Ki akar könyvet vagy ki készül valahová... Azelőtt Galántán (Galante), a kórház nőgyógyászati osztá­lyán volt főnővér. Szívesen jött haza és szeret itt lenni. A ki­lenctagú személyzet jól, ösz­­szehangoltan dolgozik. Kívülállónak úgy tűnik, ti­zenkét lakó mellett kilenctagú személyzet nem kevés. De ha ideszámítjuk azt az ötven-hat­­van kosztost Is, akire még főz­nek, a klubot, ahová bejárnak tévézni, társalogni a falubeli öregek is, akkor bizony akad dolga éppen elég mindannyíuk­­nak. Mert azt sem szabad el­felejteni, hogy fürödni, tisztál­kodni, hajat mosatni — vágatni ide járnak a „kintiek“ is. Már kifelé indulunk, amikor Bözsi néni szólít meg s mutat körül elismerést várón: — ez a mi házunk. Tetszik? ... — Az ágyneműt úgy cseré­lik, mint a szállodákban. Itt mossák azt is, a szemben lévő mosodában, mint a lakók min-' den személyes hoLmiját. A falu mosodája — dicsekszenek. A ház sarkánál egy kutya csóválja barátságosan a farkát. — Van már házőrzőnk is — simít végig egy bácsi a fején. Visszanézek. Ügy érzem, mintha ez az új ház mindig is itt állt volna. Része a falunak, mint ahogyan a lakói is része­sei voltak valaha a fejlesztésé­nek. Ide tartoznak, számon­­tartják őket. Látogatóba jár­nak hozzájuk, mint ahogyan ők is be-benéznek rokonhoz, isme­rőshöz. Elidőzök még a nem­zeti bizottságon. Amikor elin­dulok, látom, Jolán néni az üz­let előtt beszélget. Egyik néni pedig botra támaszkodva az­iránt érdeklődik, mikor jön megint a MATESZ? Mintha nem szólnának jó előre, mikor milyen előadás, vagy műsor lesz. Dehát... jobb így, meg aztán jólesik erről-arról elbe­szélgetni, ha süt a nap. H. Mészáros Erzsébet — És ide Járnak ebédelni azok a nyugdíjasok, akik nem szí­vesen főzöcskéznek egyedül. Dicsérik is a kiadós, ízletes kosztot. Ha jó az idő és kedvük tartja, megállnak egy kis beszélgetésre Nem okozott csalódást A 7. ötéves tervidőszak vé­géhez közeledünk. A Nemzeti Front választási programjának megvalósítása fontos társadal­mi érdek. A még hátralévő hó­napok alatt felmérjük eredmé­nyeinket és egyben a képvise­lők munkáját is értékeljük. Nádszegen (Trstice) Király László képviselővel beszélget­tünk, aki négy éve látja el a felelősségteljes képviselői meg­bízatást. Munkájával rövid idő alatt nagy elismerést váltott ki a lakosság körében. Képviselői tevékenységéről a következő­ket mondta el: — Ebben a megbízatási idő­szakban először vagyok kép­viselő. Üj feladatok, új gondok terhe nehezedett rám négy év­vel ezelűtt. Viszont az akarat­erőm, valamint a lakosság és a munkatársak nagyon sokat segítettek a kezdeti nehézsé­gek leküzdésében — magya­rázta lelkesen, majd így foly­tatta: — A faluban minden kép­viselő azért az utcáért felelős, amelyben lakik. Választókörze­temben negyven család él. Se­gítségükkel, nem sokkal meg­választásom után, lépéseket tettünk annak érdekében, hogy javuljanak a szociális és az életkörülményeink. Több éves probléma megoldása várt ránk: ugyanis az utcában nem volt csatornahálózat, s ezért gyak­ran víz állt az úttesten. A csa­tornázással megszűntek a kel­lemetlenségeink. Minden évben előre meghatároztuk, hogy a választási program keretén be­lül milyen feladatok megoldá­sát szeretnénk teljesíteni. A hozzám tartozó negyven csa­láddal együtt 1600 óra társa­dalmi munka ledolgozását vál­laltuk, amit hiánytalanul telje­sítünk is. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a faluban működő társadalmi szervezetek vállalásaik teljesítésével jelen­tősen kiveszik részüket a köz­hasznú munkákból. Társadalmi munkával épült fel a korszerű tornaterem, a családi házakba pedig bevezettük a vízvezeté­keket. Sokat tettünk a falu szépítése érdekében is. Ugyan­is az a célunk, hogy környeze­tünket minél szebbé varázsol­juk. „Tiszta udvar, rendes ház“ mondja a közmondás; s gondo­— Egyen egy kis tepertőt, mert a kolbász már magas fán lóg... Nézze: olyan ennek a tepertőnek a bőre, mint a ci­garettapapír. Én sütöttem. Kós­tolja meg! Jó szívvel kínálom. Utána nyeljen egy kis bort, a­­hogy ez szokás. Csak mindig bort! A vizet én a lábamon sem állhatom ... — Nem dohányzom. A bort viszont annál inkább szeretem. Zsörtölődik is az asszonyom miatta... De nálunk sosem az asszony fogta a gyeplőt, az szent. Ami viszont igaz: az em­ber a háznak csak egy sarkát tartja, az asszonyra meg a töb­bi három jut. — Nincs panaszom. Már har­mincöt éve juhász vagyok, a szövetkezet alakulásától kezd­ve. Ez idő alatt egyetlen napot sem hiányoztam a munkából, egy órát se betegeskedtem. Csupán egyetlen alkalommal kapott el a hatalmas vihar. Nemcsak bőrig áztam, hanem Jócskán meg is fáztam. Széde­­legtem, mint a liba, amikor bürköt nyel. — Különben a 280 darabos juhállományra vigyázok. Ezek törzskönyvezett anyajuhok és bárányok. Persze, a bárányok sok gondozást követelnek. Ta­vasszal segítek az elléseknél. Elég sok a munka: az idény­ben fejni kell az anyákat. A jó eredményekért keményen meg kell dolgozni. A szaporodási átlag? Száz anyánként száztíz bárány. A nyírósúly tavaly 6,7 kiló volt juhonként, az idén már 7,2 kiló. A szövetkezet a gyöpjú kilóját 130 koronáért értékesítette. — A bárányoktól sosem sza­bad sajnálni a jó takarmányt. Ezt én biztosítom. Árpi, a négy­lábú csődör mindenhová eljut a pótkocsival, jócskán megiz­zad, míg a dimbes-dombos ha­lam, ez a gyakorlatban is érvé­nyes. A választópolgárok eset­leges panaszait, vagy kéréseit a helyi nemzeti bizottság ve­zetőségének tolmácsolom. Király László, a mezőgazda­­sági szakközépiskolai tanulmá­nyok elvégzése után, 1970-ben kezdett dolgozni a nádszegi CSSZSZB Efsz-ben. Ma a nö­vénytermesztési gépesítő mun­kabrigád vezetője. Tevékenysé­gét nagyra értékeli a szövet­kezet vezetősége és tagsága. Most, ősz derekán figyelmét munkatársaival együtt a beta­karításra, valamint a talaj-elő­készítésre és a vetésre irányít­ja. Mint megtudtuk, munkáju­kat jelentős mértékben nehe­zíti és lassítja a hosszú hetek óta tartó szárazság. Megkérdeztük, hogy vajon mennyi ideje jut a pihenésre az elfoglaltsága mellett: Sza­badidőm nincs túl sok, éppen ezért, ha csak egy mód van rá, megpróbálom minél tartalma­sabban és hasznosabban eltöl­teni. Szívesen „merülök el“ egy jó könyvbe, vagy tévét né­zek. Nem ritkán a kerti munka jelenti számomra az aktív pi­henést. Ha lehetjük, minden évben elutazunk valahová a feleségemmel, hogy új erőt gyűjtsünk a ránk váró felada­tokhoz. Az elért eredmények alapján nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Király László képviselői tevékenykedése eredményes. A választópolgárok bizalmával nem él vissza, lépten-nyamon bizonyltja, hogy a jövőben is mindent megtesz szülőfaluja fejlesztéséért, szépítéséért. (macsicza)' tárból beszállítja a takarmányt. Kaptam egy traktort, de nem tudtam vele kimenni a határ­ba. A ló segít, nélküle nem tudom, mi lenne... — Otthon a családnak ke­­veset tudok segíteni. A felesé­gem megértő asszony. Mindent elvégez, ami a ház kör&l akad. Meg a két lányom is segít. Most már könnyebb lesz, mert a szövetkezet vezetősége kül­dött hozzám egy kisegítő mun­kaerőt. Ketten jobban meg tu­dunk birkózni a dologgal. Bé­res Pisti fiatal, ügyes, jó fiú, bízom benne, hogy mire nyug­állományba vonulok, jó juhász lesz belőle. Tanítgatom. Segí­tek neki, kivált ha valami baj adódik. — A birkára elég ránézni, s mindent tudok róla. Az nem is juhász, aki a kába (kerge j juh fejét nem tudja meglékelni. Ott, ahol lágy a feje, felvá­gom, > kiveszem az agyából a kis férget, fertőtlenítem a vá­gatot, oszt mehet... Nálam ká­­baságba (kergekór) még nem döglött bele egyetlen juh sem. — A szövetkezet vezetősége nemcsak tisztel-becsül, a mun­kámat is jól megfizeti. No meg erkölcsi elismerésből sincs ép­pen hiány. Már kétszer kaptam kitüntetést. Legutóbb Janovia elvtárs személyesen adta át a reszort kitüntetést. Nagyra be­csülöm az elismerést. Ittunk is rá egy jót a tokaji aszúból. Legjobban azonban annak örü­lök, hogy szép és egészséges a juhállomány. — Mindenünk megvan. Jól mondják: aki nem kártyázik, nem veszít. De nem is nyer! Én mindig megkártyáztam a a magamét. Egész életemben sokat dolgoztam, s vittem is valamire... Elmondta: Ondrej Uhriňák, a beniakovcei szövetkezet juhásza. Lejegyezte: Illés Bertalan 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom