Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-12 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1935. október 12 14-• HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT • Az öreg horgász szerencséje Vannak emberek, akiket különle­ges adottságokkal áldott meg a sors. Közélük sorolhatnám Molnár Lajos komáromi IKomárno) sporthorgászt is, aki már gyermekkorában megis­merhette a sporthorgászat szépségét. Ezt a Duna, Vág és Zsitva folyók közelsége tette lehetővé számára, amelyeknek szomszédságában nevel­kedett jel. Az említett lehetőségek biztosították számára a folyóvizek régióinak megismerését, a halak vo­nulásának útjait, tartózkodási he­lyüket, kapási idejüket és sok egyéb — a horgászattal összefüggő — ta­pasztalat megszerzését. Ebben nagy segítségére voltak az idősebb, tapasz­taltabb horgászok, akik nem rejtet­ték véka alá tudásukat, hanem meg­osztva azt a fiatalokkal, átadták tu­dásuk legjavát. Igaz, hogy kevesebb volt a sporthorgász, de több volt a hal. Silányabb volt a horgászfelsze­relés ugyan és annak minősége sem hasonlítható össze a napjainkban használt felszerelésekkel. Melyik dol­gozó engedhette volna meg magának, hogy teleszkópos vagy üvegbotot vá­sároljon, az orsókról nem is beszél­ve. Ilyen luxust, csakis a vastagabb pénztárcájúak engedhettek meg ma­guknak. 'A közelmúltban egészen véletlenül találkoztam Lajos bácsival, akihez már vagy 35 éve őszinte barátság fűz. Mindkettőnk Őrölne határtalan volt, mivel régen nem láttuk egy­mást. Mindjárt a horgászatra terelő­dött a beszélgetés. Á „legényszobá­ba" invitált, ugyanis amióta Anna néni eltávozott az élők sorából, kissé visszavonultan él és csupán a sport­horgászatban leli örömét. A beszélge­tés során sok mindenről szó esett, de mind jobban belemelegedve egy igen érdekes horgászélményéról számolt be. — Egyik szeptemberi estén éppen a halak életéről szóló könyvet olvas­gattam, amikor egy belső kényszer hatására úgy határoztam, hogy más­nap reggel horgászni megyek. Azon­nal hozzáláttam a horgászfelszerelés előkészítéséhez, összecsomagoltam a szükséges dolgokat és a konyha e­­gyik sarkába raktam, hogy reggel minden kéznél legyen. Az időjárás kedvezőnek mutatkozott, mert kelle­mes, szélcsendes idő volt. Heggel frissen ébredtem, gyorsan felöltöz­tem, még egyezer ellenőriztem a hor­gászkellékeimet, nehogy a folyópar­ton érjen meglepetés. Amikor min­dent rendben találtam, a táskát a vál­tamra akasztottam, beindítottam a kis Pionír-motorkerékpáromat és irány a Vág folyó. A közúti hídon áthaladva a folyó bal partján, a villanyteleppel szemben ütöttem fel a horgásztanyá­mat. Előkészítettem a horgászkellé­keket, hogy szükség esetén minden kéznél legyen. A két-három méteres bambusz horgászbotomat jölcsaliz­­tam, az 1/0-ás horog egyikére kuko­rica, a másikára pedig máiéból ké­szült tészta került csalinak. Amikor az előkészülettel végeztem, az egyik bottal egészen a folyóvíz partfára mentem és egy suhintással vízbe ha­jítottam a horgot. A peremorsóról kb. 30 méter hosszúságú zsinór fu­tott le, majd a várakozás percei kö­vetkeztek. Igen lassan teltek a per­cek, a negyedórák, de semmi jel nem mutatkozott. Márt vagy egy órája próbálkoztam, áe mintha kihalt lett volna a folyó. Egy újabb dobás után jelzett az úszó, gyenge rezgés felez­te, hogy valami mozog a horog kö­rül, majd egy hirtelen rántás után a peremorsóról vészesen futni kez­dett a damit. Erősen tartottam a hor­gászbotot és fékezni igyekeztem a zsinór futását, mikor feszülni kez­dett, hirtelen rántással bevágtam a horgot. Bevágás után azonnal érez­tem, hogy nem akármilyen zsák­mánnyal van dolgom. Megkezdődött az egyenlőtlen küzdelem. Az isme­retlen hal fárasztása közel 20—25 percig tartott, de végül mégis meg­adta magát. Amikor a kifárasztott ponty elfeküdt a viz felszínén, úgy négykilósra becsültem. Lassan part­közeibe vezettem, s amikor egyik ke­zemmel a szákért nyúltam, megfe­szült a zsinór, s ebben a pillanatba vágott egyet a ponty, elszakadt a zsinór, s odalett a hal. Bosszús lettem magamra, hogy mi­ként lehettem ennyire elővigyázat­lan. Ilyen eset most másodszor for­dult elő velem. Kedvetlenül vettem kezembe a másik botot, igaz rövid időn belül fogtam három szép ká­rászt és egy compót, de az elsza­lasztott ponty miatti bosszúságom csak nem akart elmúlni.' Már arra gondoltam, hogy összepakolok és szerény zsákmányommal hazafelé in­dulok. De valami ismeretlen kényszer hatására tovább maradtam. Talán ti­zedszer dobtam vízbe a horgot, ami­kor ismét kapást jelzett a zsinór. Azonnal bevágtam a horgot, vésze­sen peregni kezdett az orsó, ame­lyet csak nehezen tudtam fékezni a nagy izgalomtól. Végül mégis csak sikerült csökkenteni a sebességet, majd megkezdődött az újabb küzde­lem. Ezúttal már elővigyázatosabb voltam, mert nem szerettem volna, ha megismétlődik az első eset. A já­­rasztás több mint 30 percig tartott, s amikor már éreztem, a hal erőtlen­ségét, lassan partközeibe irányítot­tam. Magam is elcsodálkoztam, ami­kor megláttam, hogy az előbbihez hasonló ponty fekszik előttem a víz felszínén. A szák ez esetben и ke­zem ügyében volt, bal kezemmel a botot fogtam, jobb kézzel pedig a szákot ragadtam meg és óvatosan a zsákmány alá csúsztattam, majd a vízpartra emeltem. Amikor a ponty már a vízparton feküdt és ki akar­tam szabadítani szájából a horgot, ért a legnagyobb meglepetés. Ugyan­is a korábban „kifogott“ ponty volt, meri szájában megleltem a másik' horgot a zsinórdarabbal együtt. Ter­mészetesen nagyon megörültem a zsákmánynak, amelynek súlya 4,20 kg volt. Horgászéveim legszebb napjaként könyveltem el ezt a verőfényes szep­temberi napot, amely ilyen szép zsákmánnyal ajándékozott meg — fe­jezte be elbeszélését Lajos bácsi. Lejegyezte: Andriskin József Horgászverseny Veröfényes napsütés fogadta szep­tember első vasárnapján a nagyka­­posi (Veľké Kapušany) téglagyár környéki mesterséges halastavak kö­rül összegyűlteket. Itt bonyolították le ugyanis a Szlovákiai Horgászok Szövetsége helyi szervezetének ren­dezésével az évenként megrendezen­dő sporthorgászversenyt. Üt alapszer­vezet hattagú csapata állt rajthoz, illetve ült vízhez, hogy összemérje horgásztudásét. ■ Míg a horgászok elfoglalták sorso­lással megszabott helyüket, a mint­egy száz főnyi nézősereg kissé a hát­térbe (a fák alá húzódva) vonulva figyelte az eseményeket. Kihasználva a kínálkozó lehetőséget H a ck Gyu­lától, a helyi alapszervezet elnökétől érdeklődtünk. így tudtuk meg, hogy az SZUSZ nagykaposi szervezete több mint hatszáz tagot számlál, s magá­ban foglalja tulajdonképpen az egész Ung-vidék sporthorgászatot kedvelő érdeklődéjét Szirénfalvától (Ptrukša) Abaráig (Oborin) az Ung—Laborca— Latorca folyók mentén. Ezenkívül a szervezethez tartoznak még a kisebb tavak, patakok horgászvizei is. A haltelepítés a folyó- illetve álló­vizekbe egyaránt terv szerint törté­nik, amelyet a helyi alapszervezet képviselői évente kidolgoznak. Az idén már 40—45 méíermázsa halat telepítettek, ami számban kifejezve nyolcvanezer gyorsnövésú növendék­­pontya-fajtát jelent. A beszélgetés során szó esett még a környezetün­ket, elsősorban vizeinket veszélyezte­tő szennyezésről is, amely egyre ijesztőbb méreteket ölt. A vizet rend­szeresen szennyező üzemek közül a vajáni (Vojany) hőerőműt említette az elök. Megjegyezte azonban azt. hogy ez az üzem legalább anyagi kártérítés formájában igyekszik ki­egyenlíteni a halállományban oko­zott károkat. Ha a vízokozúkat említ­jük szólnunk kell a Slovnaft vajáni üzeméről, valamint a Csehszlovák Ál­lamvasutak helyi részlegéről is. Leg­újabban pedig — bármilyen furcsán hangzik is — Feketemező (Čierne Pole) lakosait is ide sorolhatjuk, akik a falu közelében levő őrtől sza­kaszt szeméttárulásra használják. Már több ízben felhívták a község vezetőinek figyelmét erre a helyte­len, felelőtlen emberi magatartásra, de eddig eredménytelenül. Visszatérve a versenyhez — a há­romórányi versenyidő alatt a hattagú (öt férfi és egy nő) csapatok a kö­vetkező alapszervezeteket képvisel­ték: Tőketerebés (Trebišov), Gálszécs (Sečovce), Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Agcsernyő (Čierna nad Tisou) és Nagykapos. A verseny során egy horgász (szükség szerint váltva) egy, úszóval ellátott horgot használhatott. Az értékelésnél a súly­mennyiség (1 gramm = egy pont) ad­ta a végeredményt, amely a követke­zőképp alakult: csapatversenyben az első helyen a töketerebesiek végez­tek 12 ezer 510 ponttal, a másodikon я bodrogszerdahelyiek 6 ezer 49ö ponttal, a harmad'kon pedig a nagy­­kaposiak 4 ezer 40 ponttal. Egyéni­ben: a fiatalabb František Tomko nyert 3 ezer 800 ponttal, az idősebb František Tomko, valamint Miloslav Onduš előtt — mindhárman a töke­­terebesi csapat színeiben, versenyez­tek. Mivel a töketerebesi csapat egy­mást követően harmadszor nyerte a csapatversenyt, végérvényesen övé lett a vándorserleg. Hasonló, meghí­vásos rendszerű versenyt a többi csa­pat is" rendszeresen szervez, elmélyít­vén ezzel a horgászbarátságot. D. Varga László (Fotó: Archív) S» VADÁSZAT Ф VADÁSZAT O VADÁSZAT Ф VADÄSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ö VADÁSZAT © VADÁSZAT © VADÁSZAT © A vadászati mód megválasztását bőgőskor is számtalan tényező határozhatja meg: a szarvasok mozgási köre, a kiváltó helyek, a vadföldek nagysága, száma, a bika bőgőhelye, a naponkénti bőgés kez­dete és vége. De befolyásolja az idő­járás is: az eredményes vadászatot akadályozó eső, szél és a minden igyekezetei meghiúsító kőd. Bőgős­kor alkalmazható vadászati mód a les, a cserkelés és a barkácsolás. A LES Megfigyelt bika esetében a leg­eredményesebb vadászati mód, és ilyenkor fordul elő talán a legkeve­sebb hiba. A leshely megválasztásá­nál — akár magasles, akár földön rögtönzött1 leshely — alapvető követelmény, hogy feltétlenül jó szélirányban legyen. Zajta­lan megközelítése csak karban­tartott cserkészúton lehetséges, rendszeres lesöprésére iegin­­káb a déli órák alkalmasak. A lesre — különösen az esti lesnél — ajánlatos időben ki­ülni, mert jobb, ha a vadász várja a bikát, és nem fordítva. Hajnalban többnyire bizonyta­lan sötétben közelíteni a tes­­helyhez. Célszerűbb a deren­gést megvárni, és akkor elindul­ni, amikor már valamit látni is lehet. Sötétben ugyanis lehe­tetlen észrevenni az esetleg közelben ólálkodó őzet vagy szarvast. Elugrasztásával „ki­ürül“ a környék, amely sok­szor a hajnali les kudarcát is-4 jelenti. Bár óvatosan, ügyesen, de azért fel lehet menni a magas­lesre akkor is, ha a szarvasok már kint legelésznek a vadföldön. Ilyen­kor a lépésnek, a mozgásnak csiga - lassúságúnak kell lennie. Ha pedig a szarvasok közül akár egy is a vadász felé pillant, mozdulatlanul várni, a­­míg az megnyugszik, és tovább legel. A szarvas ugyanis — a legtöbb állat­hoz hasonlóan — csak a mozgást veszi észre, a mozdulatlan embert nem ismeri fel. Ezért még a magas,­. Bőgés leseken, különösen a telő nélkülie­ken sem tanádsos gyors mozdulatok­kal hajladozni, sőt még a fejmozga­tásának is lassún',!к keil lennie. A dohány füstje nem zavaró, a vele járó mozgás, zörgés azonban annal inkább. Ha a várt bika nem érkezik meg, a visszavonulásnak ugyancsak csendesnek és óvatosnak kell lennie, mert a tehenek elriasztása a követ­kező les eredményét kedvezőtlenül befolyásolhatja. A A brnói nemzetközi részvételű vadászati kiállítás legértékesebb szarvastrófeája (Fotó: -blm-j A CSERKELÉS Bőgőskor nem túl gyakran alkal­mazott vadászati mód, azoktól az ese­tektől eltekintve, amikor a vadász ar­ra kényszerül, hogy leshelyét elhagy­va a nagyobb távolságban tartózkodó bikát megközelítse, „becserkelje“. Aki még nem próbálta, annak köny­­nyü feladatnak látszik egy bőgő bika becserkslése, azonban ilyenkor nem idején is a magát eláruló, szerelemittas bi­ka okozza a 'gondot, hanem a körü­lötte tartózkodó tehenek néhány fi­gyelmes, sokszor takarásban álló tagja, vagy akár egy-két közelben ólálkodó kölyökbika. Sűrű fiatalos­ban, magas aljnövényzet között vagy száraz, zörgő leveleken cserkelni — különösen vendéggel — szinte kilá­tástalan. A ritka erdő, a csepergös őszi idő viszont megfelelő lehet. A BARKÁCSOLÁS Inkább a bőgés vége felé, a bikák elcsendesedése idején alkalmazható, amikor a csapatoktól a bikák lustán elmaradoznak, egyedül pihennek, vagy esetleg utolsó Íellángoíással egy-egy későn íizekedő ünőt kísergetnek. Ja­­vabőgéskor nappal, de különösen dél­után a terület végigkocsizása, a pihe­nőhelyek megzavarása nem ajánlha­tó, mert a szarvasok később indul­nak, váltlóikat nem .tartják, a bikák csak későn, az esti szürkületben szó­lalnak meg. Eredményes lehet vi-Ujra itt az ősz, sárgulnak, piro­sodnak és csendesen huppan­nak a földre a falevelek, haj­­nalonta pedig már l^öd lepi el a csal­lóközi síkságot. Már napok óta tart a szarvasbőgés, a bikák harsogó han­gon tudatják epedő vágyukat a vi­lággal, bőgősüktől hangosak a más­kor oly csendes dunai szigetek. A bikák harsogó tüzes szikrát pat­tint még az ősz halántékú vadász szívével is. Utolsót szippant pipájá­ból, vállára vett puskáját és elindul, hogy meglője ez évi bikáját. Csónak­ba száll és ütemesen evez egy kis du­nai sziget felé. A parthoz érve a csó­nak csendesen siklik fel a part ha­muszínű homokjára. A.z öreg vadász kiszáll, megtölti puskáját és elindul szerencsét próbálni. Az ösvény, ame­lyen halad egy kis zöld tisztáshoz vezet, szont a barkácsolás reggel, amikor a megfigyelt és ismert bika a legelő­helyről csapatával már sötét hajnal­ban, korán bevált az erdőbe, ott egy­helyben sokáig álldogál, vagy csak lassan vonul. Ilyenkor a tervezett lest barkácsolásra érdemes módosítani. A csapat vonulási irányát a bika bőgő­se árulja el, amelyről időnként né­hány perces nyugodt várakozással le­het meggyőződni. Ha a jármű megválasztására lehe­tőség van, akkor a lovaskocsit előny­ben kell részesíteni a gépkocsival szemben. Vadászaiasabb, csendesebb és a gödrös, kátyus úton biztosabb is. A gépkocsi előnye viszont a gyor­saság. Erősen zavart, „agyonvadá­szott“ területen a kettő közötti kü­lönbség nem számottevő, mert a szarvasok egyiket sem várják be. Bőgőskor is eredményesebb a kü­lönböző vadászati módok összekap­csolása. A vegyes vadászati forma változatossága miatt hangulatos és sportszerűbb is. A sikertelen hajnali les után a barkácsolás — vagy eset­leg még egy közbeiktatbtt rövid cser­készel — közben mód nyílik nagyobb területek áttekintésére, a nyomok, a váltók és egyéb, a vadász számára hasznos jelek megfigyelésére is. // Őszi nász Körülötte az erdő csendes, csak néha szakítja meg egy-egy madár dallama a csendet. Enyhe szellő moz­gatja a fák sárguló leveleit, a nap­sugarak már csak bágyadtan világít­ják meg a tisztást — alkonyodik. Az öreg vadász mozdulatlanul ül a fa tövében, hallgatja a szomszédos er­dők bikáinak bőgését és emlékezik. A múltra gondol, amely olyan gaz­dag volt vadászélményekben, amely sok dicsőséget szerzett számára. A múltból a jelenbe egy ág roppa­nása téríti vissza. Felkapja ősz fejét és figyel. Kutató tekintete egy bokor­nál állapodik meg. A bokor mögül egy szarvastehén lép ki a tisztásra, nyomában az utódjával. — De hQl a A KÍSÉRŐ VISELKEDÉSE Ä szemben álló bika nem jó cél­pont, a farral állóra pedig — minden vadász tudja— nem Illik lőni. A két­száz méterre, jól álló bikára is csak nyugodtan szabad lőni. Nagy bikánál az elfogadható távolság legföljebb 150 méter. A féloldalt „rosszul“ álló bika lövésével helyesebb várni, amíg az közelebb jön, vagy kedvezőbb testhelyzetbe kerül. Az elhamarko­dott lövések következménye a "sebzés, jobb ecetben hibázás. Ugyancsak1 jól Ismerik a vadászok a gerinctüskelövés következményeit, mégis sokszor elfelejtik, hogy a lövés pillanatában tfizberogyó. szinte jelzés nélkül összeeső bikát célzásra tartott puskával továbbra is figyelni kell, és annak első gyanús mozdulatára ismételni kell. A töretátadás régi, kedves vadász­szokás. Újabban az terjedt el, hogy az elejtő a kapott töretből egy kis ágacskát visszaad a kísérőnek, hogy ugyanúgy díszítse kalapját. Az elejtő ezzel fejezi ki elismerését és köszö­netét a sikeres közreműködéséért. bika? — villan át a vadász fejében a gondolat. Rövidesen a harsányan r^­­gö bika is megjelent, az itteni er<Wk királya. Lassan, gyanútlanul lepkéd a tisztás közepe felé. A vadász még egy kis ideig gyönyörködik benne, majd vállához emeli puskáját, céloz és lő. A lövést követően a bika még tesz néhány bizonyt alga lépést, majd holtan rogy össze. Megvan! — lel­kendezik az öreg vadász. Elégedetten lép a zsákmányhoz, megcsodálja iz­mos testét, kar vastagságnyi koronás 14-es agancsát. 'Az erdő újra csendes, a Nao már eltűnt a látóhatár mögött, a felkelő Hold fénye sápadtan víláqitja meg a tisztáson a leterített bikát és a mel­lette ülő öreg vadászt. A természet siratja szülöttét. Ifj. Bugár Arpád (Nimród, 85,8)

Next

/
Oldalképek
Tartalom