Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-21 / 38. szám

1985. szeptember 2Í.

.SZABAD FÖLDMŰVES.

ГВтвд a járdán. Az emberek körben állnak, és a hátul állók a nyakukat nyújtogatják, körben járnak, és rést keresnek maguknak, látni akarnak. Örök kíváncsiság, az ember látni akarta, ml történik. Jelen akar leant az eseményeknél.

S ha nem lehet jelen, úgy érzi, olyan értékektől fosztotta meg magát, melyeket megszerezhetett volna, sajnálkozik, lelkében nyugtalanság és elégedetlenség marad.

Kitartó ez a tömegt Nem oszladozik, érdekes élményben lehet része. Korunk embere kíváncsiságának, s futó élményeinek sajátos lélektana van. Akármi nem állítja meg. Mintha már mindent tudna, lerázza magáról a jelenségek képét és értelmét, mint a kutya rázza le bundájáról a vizet. A következő esetet látam a közelmúltban: egy ember rohant át az úttesten a villamosmegálló jelé. El akarta érni a villamost. Egy rozoga Skoda Tudor durrogó kecskeként nekirontott, a síkos sárga kockaköveken (a világ legcsúszósabb kövei) nem tudott lefékezni, elérte a villamosra igyekvőt, és felborította. Szerencsére, csak a sárhányójával érte el, az ember nagyot csattant a síneken, aktatáskáját eldobta, ekkorra a Skoda is leállt. Vezetöfe kiszállt, sajnálkozva széttárta a kezét, az elütött jeltápászkodott, magyarázta, hogy miért és hova sietett. Telt volt az utca emberrel, feléjük néztek, néhányon megálltak — talán annak reményében, hogy azok ott ketten összepofozkodnak, de ez nem következett be —, aztán csalódottan továbbmentek. Az eset alig keltett érdeklődést. Talán ha éppen arra jött volna egy villamos, és a síneken fekvőt kettévágja, mint a kertész ásója a gilisztát, Igen, akkor talán többen megálltak volna.

S ha az elgázolt koponyája az esés következtében szétrepedt volna a sár да köveken, igen akkor talán még oda is mentek volna az emberek, és megnézik, hogyan néz kt a szétjröcscsent agyvelő. Így csak én álltam meg, hogy megállapítsam: bőségesen el vagyunk látva információkkal, új Ismeretekkel, meglepetésekkel, hogy bele fásuljunk, beletörődtünk a világ arcának végtelenül sok lehetséges fintorába, elfáradjunk. S ha csődületet látunk, egy pillanatra felvtllanyozódunk, reményekkel eltelve odasietünk, hogy részt vegyünk a csopórtosulás okának érzékelésében, s hogy csalódottan továbbmentünk. Semmt érdekes. Félmeztelen, ugrant készülő férfi a Manderla tizenegyedik emeleti ablakában, ruháját tépő, sikoltozva rohanó, őrült asszony, aktt három rendőr tuszkol be nagy erőlködéssel egy autóba, bakancsos, kalapos és piros tornanadrágos férfi a fagyos januárt utcán ... talán, tgen, ezek talán még megállítanának néhány percre közönnyel telt életutunkon. Nyers tragikumukkal és természetellenességükkel feltörik közömbösségünk burkát, állj meg vándor, egy röpke pillanatra ...I

De ez a tömeg ott a járdán állhatatos, talán igazi élményben van része.

Odajurakodom a sűrűjébe. "A kör közepén két kisfiú, az egyik dobbal, a másik harmonikával. A dobos vékony szárú, dtányi qumójú verőkkel pergette henger alak#, rekedt hangú dobját, s a harmonikás öcska, piros tangóharmonikán játszotta a melódiát. Igazi dob volt ez és igazi harmonika. Nem játék. S a két kisfiú olyan volt, mint két gyerekarcú manó, csak a szakálluk hiányzott. Magas szárú cipőjük — gyerekbakanci — bokáig sáros, jelnőttes fekete kordbársony nadrágjuk simára kopott és ráncos, mint a harmonika, kinőtt télikabátjuk a térdüket sem takarta el. Két törpe. Kis emberek felnőtt külsővel. A dobos rekeden énekel, a harmonikás hajlongva, de mozdulatlan arccal kíséri. Néha hamis hangokat fognak, a szólóénekes hangskálája nem fogja át a dalok tenorja és basszusa között húzódó távolságot — vékony gyerekszoprán —, de az emberek megbocsátják nekik a hamis hangokat. Még így, tökéletlenül is nagy teljesítmény két ilyen komolykodó törpétől, hogy lám, bátran és magabiztosan kiállnak a hideg utcára muzsikálni. Önálló műsort adnak. És komolykodó áljelnőttségükön megtörik az emberi közömbösség árja, felDUBA GYULA:

oldódik az emberek arcán, és — az ő arcukra telepszik. Igen. A törpe zenekar két tagjának arca a legvégletesebb közömbösség, érzéketlenség és izmokba merevedett közöny.

Körülnézek, látja-e más Is, az utca közönye, melyet eloszlattak, az viszszahatott rájuk, a megdöbbentő gyerekarcok hidegek, élettelenek. S az emberek láthatólag nem veszik ezt észre, mosolyognak, örvendeznek, hogy egy pillanatra megfeledkezhettek önmagukról, fejüket csóválják, elismerően bólogatnak, és érc- meg papírpénzeket dugdosnak a gyerekek kezébe. Valaki egy nagy narancsot mutat nekik és nyújtja feléjük. A narancsot elveszik, tovább játszanak. A dobos énekel, a harmonikás hajlong. Kezük vörös a hidegtől. Nem mosolyognak. S engem valamt mélyről jövő nyugtalanság fog el, miért nem mosolyogtok, adta lehetetlen kölykel, miért nem mutattok jókedvet, hiszen sijcert arattok a kornyikálásotokkal, miért vetettétek magatokra a kötelességteljesítés fásult pózát? Az emberek azt motldfák körülöttetek, ilyen tökmagok, és már mennyi mindent tudnak!... Dicsérnek benneteket, s ti ezt észre sem veszitek. Miért nem vagytok gyerekek? Nem, nem a gyakorlott zenészek rutinmosolyát kérem számon rajtuk, tudom, az a ttszteletdíjnak, a borravalónak, a közönség föindulatának szól. A természetes gyermeki reakciót szeretném rajtuk látni, azt örömet, melyet a narancs, az aprópénz, a feléjük Irányuló rokonszern, meleg, az egész kacaqlatóan kedves és tökéletlen fellépésük sikere kellene, hogy keltsen bennük s erre ők, mint két szátlan nyugdí fás, mogorván muzsikálnak.

Mellettem valaki megkérdezi, hány évesek?

Hat és nyolc, feleli egy másik.

S bennem a titok nyugtalanító fel Ismeréssé tárul. Nem az a lényegi ennek a télt népmulatságnak, hogy t két zenész kisfiú hat- és nyolcéves hanem az, hogy mögöttük ott állnai a szüleik, az apjuk zsebre tett kézzel elégedetten cigarettázva és mosolyog va, s az anyjuk terebélyesen, szatyor

ral, melybe a keresletet, az ajándékot és jutalmat szedi, éberen, hogy minden koronát és narancsot észrevegyen. S a két gyereke tudja ezt. Számol vele. Egy filozófus mondta,

,fl. valóság a jelenség és lényeg egysége". S a két gyerek körül örvendő tömeg csak a jelenség. A lényeg az, hogy a faarcú harmonikás és a gumiarcú dobos tudja, hogy mögötte áll az apja és az anyja, s a jelenség és » lényeg adja a teljes valóságot. А na- I rancs, a zsebükbe dugott papírpénzek ■ nem az 6 tulajdonuk, mindent át kell g adniuk a szüleiknek, a megszerzett | értékek nem jelentenek semmit а щ számukra, álértékek átfolynak rajtuk, | nem élvezik őket. Csalás az egész, I hamis valóság. Az igazi valóság az a 1 gépiesség és közöny, mellyel a sikert Щ fogadják. Miért lelkesedjen az ember, g amikor látszatértékekben részesül? 1 Mentem tovább, és egu darabon | még elkísért a piros tangóharmonika | melódiája és a dob pufogása. A gye- | rek fáradt hangját is hallottam el- щ halóan, és gyanakodva néztem a | szembe fövő emberek arcába. Nem g azért vaaytok gépiesek és közöni/ö- g sek, mert tudjátok, hoay az é’e'től I álértékeket kaptok? Hiába minden igyekezet, minden teljesítmény és lelkesedés, mert a siker — ha egyáltalán bekövetkezik — scak látszat, és \ valamilyen titokzatos erők elragadják tőletek az igazi értékeket? S a szembefövök arca egyáltalán nem cáfolta j meg ezt a feltételezésemet. Elgondol- \ kozák, merevek és közönyösek voltak, mintha éreznék, hogy sietésük haszontalan, igyekezetük meddő, te- ' vékenységük nem hoz számukra de- ‘ rűs elégedettséget, csendes örömöt. , S a villamosok csilingelve rohantak a síneken, és nem vágtak ketté senkit, az autók nem gázoltak halálra ' vigyázatlan járókelőket, s az emberek arcáról nem tűnt el a közöny.

S a jelenség már-már látomássá nőtt, Óriási és hátborzongató vízióvá, s a tömeg egyre áramlott, és én nem tudtam szabadulni a kínzó kérdésektől, melyeket felém sodort, hát lehet így élni? ... Hát mi ez? ... Otthon tévétek és rádiótok és hűtőszekrénytek van, demokratizálódik a közélet, sztriptízt is láthattok már Idehaza, ha akartok, és ti csak siettek, és arcotokon nem oldódik fel a közöny, szigorú álarca, hát lehet így élni egyáltalán? ... Es haragudni kezdtem az emberekre, hogy Ilyenek, érzéketlenek, mint a fák vagy a kövek, aztán eszembe futott, hogy én is ember vagyok, akkor saját magamra is haragudnom kell, mert én is velük együtt sietek és nem állok meg akárki láttán, de hát azért saját magát nem szokta szidni az ember, s már a tömeget Is mentegettem, hogy sok a gondja, azért zárkózott és merev, de lám, ha két kis koravén kölyök szentimentális nótákat kornyikál a télt utcán, a tömeg megáll, elmosolyodik,

• és emberré változik, érzővé és egyé- i nlvé. S talán azokkal az értékekkel ; sem olyan kilátástalan a dolog, hiszen élünk, fái,-rosszul, de élünk, és . otthon talán a két kts zenész Is meg■ kapja talán legalább a narancsot,

Hazánkban a legjelentősebb könyvvel kapcsolatos rendezvény a bratlslavai könyvszemle. Az idén itt bemutatott könyvek nagy része Moszkvában U kiállításra került (Fotó: —vase—)

E Jelszó jegyében került megren- t dezésre szeptember 10. és 16. között e az V, moszkvai nemzetközi könyv- t vásár. Célját és küldetését a rende- 1 zök — a Könyvkiadók Állami Bízott- r sága és a Mezsdunarodnaja Knyiga s nemzetközi kiadóvállalat — az idén \ a kővetkező pontokban jelölte meg: 1

0 a világ nemzetei közötti kultu- 1 rális együttműködés elmélyítése;

9 a béke és a nemzetközi (őszült- 1 ség enyhítésének tematikájával fog- l la!kozó kiadványok népszerűsítése; « Ф a szovjet és a haladé külföldi i kiadók közötti együttműködés elmé- i lyftése; - 1

© a kulturális értékek cseréjének 1 előmozdítása a könyvkiadás nyújtót- i ta sajátos lehetőségek (könyvcserék, i fordítások, közös könyvkiadási egyez- I mények) keretében; i

• a könyv szerepe az egyén és a : társadalom életében A könyvvásáron 90 ország több mint 2700 kiadója képviseltette magát A könyveken kívül jelentős terjedelemben kerültek bemutatásra hanglemezek, bélyegek és diapozltívok Is. Külön kiállítás keretében foglalkoztak a szervezők az ifjúság problémáival; a tárlat A könyv és az ifjúság problémái elmet visélte, s megrendezését elsősorban az ifjúság nemzetközi éve motiválta. Az itt kiállított műveken keresztül a látogatók bepillantást nyerhettek a nemzetközt ifjúsági mozgalmak történetébe, az ifjúságnak a békeharcban, a tudomá, nyos-műszakl forradalomban, a kultúrában, a művészetben és a sportban betöltött szerepébe. Ugyancsak külön expozíció foglalkozott a könyv és a , könyvkiadás feladataival a atomhá. ború elleni harcban; a könyveken és . a diafelvételeken kívül Itt számos magas színvonalú háborúeLlenee pla• kátot is megtekinthettek az érdeklö- i dők.

. A korábbi évek tapasztalatai alapján a csehszlovákiai kiadók az Idén Is felkészültek a nagy érdeklődésre.

„Fellegváruk“ egy reprezentatív, 360 ■ négyzetméternyi alapterületű úgynevezett nemzeti pavilon volt, ahol he-’- lyett kapott az utóbbi két év hazai t könyvtermésének színe-java. A kiállt lításon részt vevő 16 kiadónk ezen a kívül külön könyvsálorral Is képvi.- seltette magát, s ezekben a „mlnl>avilonokban“ valóban átfogó képet taphattak a látogatók a szóban forgó riadó munkájáról, profiljáról.

A csehszlovák részvétel egyébként

1 fasizmus felett aratott győzelem KT. évfordulója, Illetve hazánk népei lemzeti felszabadító harca kicsúcsosodásának témája köré csoportosult, s ezt a témát a kiállított müvek a legkülönbözőbb oldalról — emlékiratok, dokumemtumregények, költészet, széppróza — közelítették meg. Nem hagyhatunk azonban említés néi*tül néhány további témakört, .elsősorban jelentős eseményeket és évfordulókat, amelyek szintén számos hazat szerzőt Inspiráltak, s amelyek Irodalmi reflexiója így szintén eljutott a moszkvai nemzetközi könyvvásárra. Olyan évfordulókra és eseményekre gondolunk Itt, mint a helsinki egyezmény aláírásának 10., a csehszlovák —szovjet barátsági szerződés aláírásának 50., felújításának 15., a Varsói Szerződés megalakulásának 30. évfordulója, az 1985-ös csehszlovák spartakiád, az ifjúság nemzetközi éve vagy J. Seifert Nobel-díja. Ami a műfaji és a tematikus megoszlást Illeti,

a Moszkvában bemutatásira került

több mint 1000 csehszlovák Kiadvány arányosan ölelte fel a politikai és társadalomtudományok, az ifjúsági irodalom, a szépirodalom, a tudományos és szakirodalom, a képzómüvészett kiadványok és képes albumok* valamint a sport és a zene részterületét, s külön kategóriát képviseltek a fordítások is.

Mint már említettük, a könyvvásár keretében két külön kiállítás foglalkozott az atomháború veszélyével és az ifjúság problémáival. Mindkét témakörben jelentős volt a csehszlovák részvétel: az előbbiben 20, az utóbbiban 14 művet mutattak be kiadóink. Néhány cím, kategóriánként: Vavrinčik: Béke vagy az emberiség katasztrófája, Koyí: Gyermekek ldtávolban, Chüoupek: A pecsétek feltörése, 5imonoviC: Sűrű idő, Dávidov: A kommunizmus és a változó világ, illetve Bindza: A gyermekek és a szabadidő, Buhelini: A tizennégy évesek a társadalomban, Dangl: Csaták és csataterek, Odehnal: Barátaink az egész világon. (Meg kívánjuk Jegyezni, hogy a címek a művek eredeti cseh és szlovák címeinek szabad fordításai.)

Az V. moszkvai nemzetközi könyvvásár keretében természetesen az idén is egy sereg egyéb kulturális esemény került megrendezésre. Ilyenek voltak az irö-olvasö találkozók, ez egyes nemzetek Irodalmi estjei, a szakelőadások, filmvetítések egész sora. Külön említést érdemel A könyv szerepe a nukleáris fenyegetés elleni harcban címmel megrendezett, kerekasztal-beszélgetés, amelynek során Jeles szovjet tudósok, békeharco• sok és közéleti személyiségek véla- 1 szóltak több mlntt 80 ország képvlse-- 1 lóinek kérdéseire, összességében el■ mondható, hogy a rendezvénysorozat 4 teljesítette kitűzött célját: közelebb

hozta egymáshoz a világ haladó né• peinek küituráját. és megerősítette 1 az emberiség közös békevágyit

i.

^ VAS3 nVITTT

Az odafigyelés ereje

Nyugdíjasok klubjában Jártam, és hát — hadd áruljam el — meghatódtam. No persze nem azért, mintha egy „Mars-lakóként“ először csöppentem volna bele egy efféle közösségbe, hiszen sokszor állt módomban Idős emberekkel egy asztalnál elbeszélgetni a múltról, az öregkor nehézségeiről, problémáiról. Ez alkalommal az emberi szív érzelemhúrjának olyan hangszínét véltem felfedezni, amelyet egy felgyorsult, túlcivilízált világból érkező embernek — valóban jóleső érzés volt hallent. Az ottlévók olyan szépen, olyan emberien tudtak egymáshoz szólni, egymásról beszélni, hogy a szó mögött véletlenül sem rejtőzött valamiféle csapda, Irigység, személyeskedés és másféle emberi gyarlóság — amit, sajnos, az életben nemegyszer tapasztalhatunk. Itt még a szokványos megszólításnak is ereje volt; a „hogy vagy?“ megkérdezője valóban kíváncsi volt arra, hogy társa hogy van... Itt ez a mondatocska egészen másként hangzott, mint mondjuk ott, ahol az emberek szinte nem is várják a választ, hiszen csak azért ejtették ki a szájukon, mondjanak valamit.

Habár élményanyagom bőven akadt ahhoz, hogy cikket írhassak az említett klubról, mégis hiányérzetem támadt: beszélni kellene a helyt nemzett bizottság titkárával Is, hiszen a járásiaktól tudom, mennyit harcolt az az ember azért, hogy a falunak legyen nyugdíjasklubja. A „harcolt“ szócskát nem véletlenül írtam le, mivel a titkárnak még falun belül Is — némelyekkel — meg kellett vívnia a maga kis csatáját. Ugyanis akadtak olyanok Is, akik azt mondták: „Ml gazdag falu vagyunk, nekünk nem ken szegényház..

A titkárt nem tartottam fel sokáig, mivel ott tornyosult elótte egy több milliós beruházás tervdokumentációja, építkezési engedélyek és más okmányok. És hát ki nem tudja azt, mennyi Intéznivaló Is akad egy Ilyen építkezés kezdeténél. Am a rövid beszélgetés során is a titkár „megpendített“ egy olyan gondolatot, amire bizony mindannyiunknak érdemes nyomatékosan odafigyelni:

— Tudja, tulajdonképpen abban rejlik a ml klubunknak az ereje, hogy ennek az intézménynek a létrehozásával megtanítottuk az embereket odafigyelni a másik emberre: Másként kifejezve: intézményesítettük а figyelmet. A sok közül csak egyetlenegy példa erejével támasztanám alá állításomat.

Tavaly ősszel egy kis ünnepségre hívtak meg a nyugdíjasok klubjába. Az ízletes tea fogyasztása közben odaszólt hozzám a hetvenéves Józsi bácsi: „Ide figyelj, titkár elvtársi Lenn a Kavicsos-soron a Rózsi néni nemrég eltörte a lábát, még ma Is sántít a baleset után, tudod, a pumpás kútja ott van az udvar végében.. ■ Hát nyolcvanéves már 6 is, nehéz telet fog átélni szegény, ha nem csinálunk valamit“. Sebtében azt javasoltam a Józsi bácsinak, hogy ha majd arra biciklizik, szóljon be a Lajosnak — ő a néni szomszédja —, hogy majd a feleségével együtt nézzenek be, olykor segítsenek ezt-azt... Harmadnapra, egy szombati napon, Lajos — aki a szövetkezet gépjavítója — felhívott még két traktoros barátját magához, kiástak egy hat méter hoszszú gödröt, s a nyárt konyhából átvezették a vizet a , R6zs< néni konyhájába. Ugye, poén gyanánt azt mondhatnám: nem történt semmi, „csak“ — odafigyeltek ; egymásra az emberek ...

, Én úgy érzem, senki sem Igényit azt, hogy a fentiek tanulságát tekervényes mondatokkal körülírjam, magya- rázzam, KALITA GABOR

T

[. W. GOETHE:

Vadrózsa

Rózsát lát meg egy legény* vadrózsát a réten; szép, akár a hajnalfény, fut a fiú könnyedén: erre vágyik régen.

Piros rózsa, rózsaszál', vadvirág a réten.

Fiú szól; Letörlek én, vadvirág a rétenl Rózsa szól: Megszúrlak én, nyúlhatsz százszor is felém: nem szakítsz le mégseml Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.

A fiú letépi már a rózsát a réten: jajgat, szúr a rózsaszál, tolvajával szembeszáll, nem menekszik mégsem.,. Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.

(Képes Géza fordítása