Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-21 / 38. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

3.985. szeptember 21.

3

Cltle népe litozőstÉat sürget

Chilében az Idén szeptemberben több évforduló kapcsán — minden eddiginél nagyobb erővel — csaptak fel a tiltakozás, a gyűlölet lángjai a Plnochet-rezsim önkényével, fokozódó terrorjával szemben. Másfét évtizeddel ezelőtt, 1970. ‘ szeptember 4-én választották szabad és demokratikus szavazással elnökké Salvador Allendét, akit három évvel később, szeptember 11-én a Moneda-paloíát megtámadó katonai junta golyói öltek meg.

Tizenkét év telt el az 1973 szeptemberében a CIA támogatásával végrehajtott katonai puccs óta, s ez a tizenkét év nem egy vagy két, hanem számtalan tiltakozásra, ellenállásra késztető évfordulóban bővelkedik. A demokratikus Intézményeket megszüntették, a baloldali pártokat betiltották, a szakszervezeti szövetséget szintén, majd „felfüggesztették“ a többi párt, köztük a PDC (a polgári reformista Kereszténydemokrata Párt) működését Is. A katonai junta fasiszta terrorja tombolt, 1973 októberéig mintegy 23 ezer ember tűnt el a válogatott kínzóeszközökkel felszerelt börtönökben és internáló táborokban. Egy évvel később, 1974 júliusában Augusto Pinochet a fasiszta junta tábornoka korlátlan Időre államelnökké nyilváníttatta magát. A katonai rezsim gazdasági programja szabad kezet adott a chilei és a külföldi monopóliumoknak. A bankok, nagyüzemek és a nagykereskedelem újra magántulajdonba került, és eltörölték a szociális vívmányokat. Az Infláció és a munkanélküliség egyre súlyosabban nehezedett a legszélesebb néprétegekre.

1974-ben Chile inflációs rátája a legmagasabb volt a tőkés világban. Közben — mindjárt a fasiszta rezsim hatalomra Jutásakor — a szocialista országok megszakították diplomáciai kapcsolataikat Chilével, és fokozatosan világméretű tiltakozás bontakozott ki a kegyetlen terror, a letartóztatások és a karhatalom brutalitásaival szemben. Az ENSZ közgyűlésének XXIX. ülésszaka Is elítélte a fasiszta terrort, és a junta külpolitikailag is elszigetelődött. '

A baloldali erők mind belföldön, mind az emigrációban hozzáfogtak az antifasiszta ellenállás szervezéséhez. 1975 Júliusában $ Népi Egység pártjai Berlinben elfogadták a széles körű antifasiszta ellenállási front megteremtésének programját. Chile egyházi vezetői is kifejezték elvi tiltakozásukat a fasiszta diktatúrával szemben. Még 1975 végén bejelentette Pinochet a diktatúra „intézményesítését“, azonban a gazdasági helyzetet a folyamatos washingtoni támogatás ellenére sem sikerült lényegesen javítania, a 12—15 százalékos munkanélküliség és a növekvő infláció megmaradt. Argentínával és Bolíviával határkonfliktusok robbantak ki. Fokozódott az antifasiszta ellenállás. 1976-ban és 1977-ben kialakult a chilei legális szakszervezetek ellenállási frontja. Széles körű nemzetközi visszhangot keltett az eltűnt hazafiak sorsa miatt kiadott felhívás. Chile Kommunista Pártja 1977-ben külföldi ülésén kidolgozta a széles körű antifasiszta front megteremtésének platformját.

A népi ellenállás, a növekvő gazdasági nehézségek és a nemzetközi elszigeteltség 1977 végén a rendszer mélyreható politikai válságát idézte elő, melyet Pinochet egy népszavazási komédiával próbált felszámolni. A tábornoki karon belüli ellentétek Is felszínre kerültek. A puccs óta első Ízben ekkor került sor politikai tömegtüntetésekre. Pinochet ekkor átalakította a kormányt és több polgári minisztert nevezett ki. 1978. május elsején Santlagóban 60 ezer dolgozó tüntetett.

Újabb népszavazási komédiát rendezett $ junta 1980-ban, amellyel 1989-ig meghosszabbította a jelenlegi rendszert azzal a távoli és egyáltalán nem kecsegtető ígérettel, hogy utána — új juntát választanak.

Az elmúlt két évben több mint tizenöt országos tiltakozó napon fejezték ki tömegtüntetésekkel, megmozdulásokkal és egyéb akciókkal a fasiszta rezsimmel szembeni elítélő véleményüket a chileiek ezrei. Az idén, szeptember első hetében Claude Cheysson, az európai közösségek bizottságának tagja, a Latin-Amerikával való kapcsolatok felelőse a közösség nevében jelentette be tiltakozását a chilei önkény újabb hulláma és a fokozódó terror ellen.

A chilei tővárosban és a* ország további hat legnagyobb városában ugyanis üj meg új tiltakozó megmozdulásokon csapnak össze a töntetők a karhatalommal, és a rendőri brutalitás következtében több mint 15 polgári személy vesztette életét, s csaknem hatszázra lehető a letartóztatottak száma.

A terror első éveiben szinte megbénított chilei nép tehát egyre erőteljesebben emeli fel hangját és vállalja az üldözéseket és a kínzásokat Is, amelyek a szembefordulásért megtorlásként járnak. Egyre szélesebb a juntával szembefordulók tábora, a legkülönbözőbb rétegekből állnak az antifasiszta ellenzék soraiba. A polgári pártokat a Demokratikus Szövetség tömöríti, a baloldal koalícióját a Népi Demokratikus Mozgalom. (Ennek a tagja a Chilei KP Is.)

De amíg az eddigi országos tiltakozó megmozdulásokat közösen szervezték, a szeptemberi akciókról a Demokratikus Szövetség távol maradt. Igaz, hogy célja — a demokrácia visszaállítása — megegyezik a Népi Demokratikus Mozgaloméval, azonban úgy látszik, a demokráciához vezetó üt módszereiben és eszközeiben nem tudnak megegyezni.

Amíg a baloldal radikális eszközökkel a katonai rezsim megdöntésére törekszik és Chile szocialista fejlődésének feltételeinek újrateremtésén fáradozik, addig a polgári pártok a békés és fokozatos reformok útján szeretnének haladni. Egyezkedni próbálnak Pinochet tábornokkal. Washington most már nem bánná, ha a kompromittált katonai rezsimet — a fokozatos változások és óvatos reformok útján — felváltaná egy polgári kormány.

A hatalom belsfl bomlásának'Jegyei egyre szaporodnak: elégedetlenség és nyugtalanság a hadseregben, minisztereket menesztettek, Mendoza tábornokot nyugdíjazták. Pinochet egyre inkább egyszemélyes uralomban véli megtalálni a stabilizáció módját, — azonban ezzel az őt támogató erők Is gyorsan lemorzsolódnak. Közben azonban érzi, hogy könyörtelen elnyomásra épüló rezsimjének alapjai mind jobban inognak, ezért megtorló Intézkedéseiben is, ha lehet, még kegyetlenebb és brutálisabb, mint kéthárom évvel ezelőtt.

Megérett a bukásra — tartja a nemzetközi közvélemény. Ha most létrejöhetne a széles körű ellenállási front egysége, megdönthetné a Pinochet-rezsimet. Ezzel ismét megnyílhatna az út Chile demokratikus fejlődése előtt. De az USA érdekei ekkora változást nem kívánnak. Azért osztják meg a polgári pártok támogatásával az antifasiszta egységfrontot, nehogy a kerék egy hirtelen fordulattal az egyszer már elkezkett szocialista fejlődés útjára térjen.

Ä GENFI CSÚCS ELŐTT

HUKUARtS

KÍSÉRLETEK!!

f t ш

J. Cserepanov rajza

El kell távolítani a tárgyalás akadályait

Ahol az emberek örülni

fognak az életnek

Ä nyugat-szibériai Tynmeny térsége a Szovjetunió legfontosabb szénhidrogén-lelőhelye. Itt hozzák felszínre az országban bányászott összes kőolaj 63, a földgáz 54 százalékát. Az évezred végéig szóló energiaprogram szerint Ide helyeződik át a szovjet szénhidrogén-termelés majdnem háromnegyede, s ezen túl Szibéria fogja adni a széntermelésnek Is több mint a felét, s a villamosenergia 18—20 százalékát. Jelentős szerep jut a szénhidrogénnek a Szovjetunió külgazdasági kapcsolataiban is: a kitermelt kőolaj és földgáz 16—17 százalékát exportálják. A térség fejlesztésében az utóbbi években —p az előző esztendők lendületes fejlődése után — nehézségek mutatkoztak. Az idei féléves statisztikai jelentés szerint a kőolajbányászat 19 millió tonnával elmaradt az előirányzott feladatoktól. Az SZKP KB Politikai Bizottsága az idén két alkalommal is foglalkozott a terület problémáival.

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára országjáró körútja során felkereste e legnagyobb kőolaj- és gázkitermelő körzet több munkahelyét, olaj. és gázkutat, kompresszorállomást. Kötetlen beszélgetéseken ismerkedett meg a terUlet dolgozóinak, a fúrómunkásoknak és szerelőknek, az olajipari létesítmények építőinek, a kitermelést Irányító mérnököknek, műszaki szakembereknek a tevékenységével, élet- és munkakörülményeivel, problémáival és elképzeléseivel.

Ezt követően a tyumenyl és tomszki terület párt- és gazdasági aktívaülésén mondott beszédet az SZKP KB főtitkára, amelyen a nyugat-szibériai kőolaj- és gázkitermelő körzet további fejlesztésével, a szénhidrogénkészletek hatékony felhasználásával kapcsolatos kérdéseket vitatták .meg.

A tanácskozást az SZKP KB annak megvizsgálására hívta össze, hogyan lehet minél sikeresebben végrehajtani az SZKP KB Politikai Bizottságának a nyugat-szibériai kőolaj- és gázkitermelés fejlesztéséről a közelmúltban hozott határozatát.

Mihail Gorbacsov beszédében hangsúlyozta, hogy az SZKP-nak в társadalmi és gazdasági fejlődésre vonatkozó irányvonala a tudományos-műszaki haladás meggyorsítására, a szervezeti, gazdasági és társadalmi tényezők mozgósítására, az ésszerű gazdálkodásra helyezi a fő hangsúlyt.

A gazdaság gyorsított ütemű fejlesztéséhez a Szovjetuniónak többek között megfelelő mennyiségű kőolajra és földgázra van szüksége — mondotta. — A tyumenyl terület a szénhidrogének legfőbb lelőhelye, amelyhez hasonló nincs több a Szovjetunióban. A kitermelés megkezdése óta a tyumenyiek már több mint három mllltárd tonna kőolajat hoztak felszínre, s a gázipar jelentős sikere volt, hogy elérték a napi egymilliárd köbméteres földgáztermelést, amelyhez hasonló eredmény nem született a világon.

Emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió energetikai programjának a kőolaj- és különösen a gáztermelésre vonatkozó előirányzatait döntő mértékben a tyumonyi lelőhelyeken végzett munkával kell teljesíteni. Ennek kapcsán szólt a nyugat-szibériai kőolaj- és gázipar komplex fejlesztéséről, a közelmúltban az SZKP KB és a szovjet kormány által hozott közös határozatról, amely minőségileg új szakaszt nyit a körzet fejlődésében. A dokumentumnak fontos részét alkotják azok az Intézkedések, amelyek célja, hogy tovább Javítsák a szibé-* riai olajbányászok és gézkítermelők lakás- és életkörülményeit, megoldják a munkaerő tartós telepítésével kapcsolatos kérdéseket. E célokra jelentős összegeket fordítanak, azonban ezeket gazdaságosan kell felhasználni.

Az ország keleti részének a szovjet gazdaságban betöltött szerepét elemezve rámutatott arra, hogy Szibéria már ma is magasan fejlett Iparral és saját mezőgazdasággal rendelkezik, nagy teljesítményű gazdasági üzemek dolgoznak és hatalmas építkezések folynak itt.

Az SZKP KB főtitkára beszédében kitért a nyugat-szibériai kőolaj- és gázkitermelő térség fejlődésében tapasztalható problémákra, a készletek gazdaságos felhasználását akadályozó tényezőkre is. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, mire tanított bennünket Lenin. Nemegyszer ismételte, hogy mindenben és mindig az igazsághoz kell tartanunk magunkat, legyen az bármilyen. A szépltgetés nagy Ügyünknek csak károkat okozhat. Ez a lenini hagyaték életünk normájává kell hogy váljon.

Az emberekhez való viszonyunk, a róluk való gondoskodás politikánk fő kérdése — mondotta. — Szibéria további fejlődése új, bonyolultabb szakaszának meg kell hogy feleljen a területen folyó minden munka szervezése ÚJ, magasabb szintje Is. A Szovjetunió fejlődése szempontjából Szibéria és Távol-Kelet jelentősége, szerepe tovább nő — méghozzá rendkívüli mértékben.

Ezért már ma messzire a jövőbe, szó szerint a jövő századba kell tekintenünk — emelte ki beszédében Mihail Gorbacsov, — ebből a szempontból vizsgálva a termelőerők fejlődését és a tudomány-műszaki fejlődés meggyorsításának feltételeit.

A gazdaság 2000-ig szóló fejlesztési tervét figyelembe véve Szibériában az építési program volumene több mint kétszeresére nő.

Mindnyájan tudjuk, s a Tynmeny iparosítása során szerzett ismereteink közül az egyik legfontosabb, hogy Szibériában rendkívüliek az élet- és munkakörülmények. Ezzel kapcsolatosan a főtitkár rámutatott, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban Szibériában és a Távol-Keleten gyorsabb volt a lakóházak, kórházak és gyermekintézmények építése, mint az ország európai részében, s ugyancsak gyorsabban fejlődött a szolgáltatóipar és a kereskedelem. Ahhoz azonban, hogy vonzóbbá tegyék tartós itt tartózkodásra a szakemberek számára ezt a területet, tovább kell javítani az Itteni lakosság élelmiszerekkel és fogyasztási cikkekkel való ellátását, fejleszteni a szolgáltatásokat, az egészségügyi ellátást és az iskolaügyet. Végezetül azt mondta: — Még ogy dolog, amely közvetlenül összefügg azzal, hogy Szibériát olyan területté változtassuk, ahol az emberek örülni fognak az életnek. Gondolok itt a természethez való körültekintő viszony kialakításának szükségességére. Szibériában igazi jó gazdáknak kell lennünk, hogy gazdagságát és szépségét megőrizzük a következő nemzedékek számára, nem lehet csupán a pillanatnyi haszonra gondolni.

A tyumenyl aktíván a két érintett terület párt- és gazdasági vezetői, több miniszter, a kőolaj- és gázkitermeléssel foglalkozó vállalatok vezetői és dolgozói szólaltak fel.

A felszólalók felhívták a figyelmet azokra a konkrét tennivalókra, amelyek munkájuk hatékonyabbá tételéhez elengedhetetlenek. Leszögezték, hogy a *jövőre vonatkozó fejlesztési tervek sikere érdekében mindent meg kell tenni a kőolajipar tevékenységében eddig keletkezető lemaradások behozásáért.

KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR

dig hadikiadásokat szolgáltak, vagy egyes kiváltságos csoportok személyes Jövedelmét gyarapították.

Döbbenten meredtünk a képernyőre, amikor a szemétben ételt kereső, útszélen kéregető brazil gyermekeket kapta lencsevégre a fotoriporter. „A világ legeladósodottabb országa", ragadt meg emlékezetünkben. A világ legeladósodottabb kontinensén a számunkra megdöbbentő látvány és jelenség — akármennyire képtelennek tűnő megfogalmazás — hétköznapi, sőt megszokott dolog.

Latin-Amerika országaiban évente 800 ezer gyermek hal meg egyéves kora előtt, a munkanélküliek száma 110 millió és a kohtinens adóssága több mint 360 milliárd dollár.

„Minden latin-amerikai csecsemőnek már születése pillanatában ezer dollár tartozása van. Vele születik, mint a bélféreg, s egyelőre úgy is tűnik: mindkettő eltávolíthatatlan", így kezdte kechua nyelven elmondott felszólalását az az indián, aki a perui őslakosságot képviselte a Havannában idén júliusban megrendezett latin-amerikai „adóskonferencián". De a guatemalaiakat, a venezuelaiakat, az argentinokat, a kolumbiaiakat, a panamaiakat, az ecuadoriakat és a mexikóiakat — a legkülönfélébb rétegekből kikerülő, hazájukat nem kormányszervezetek szintjén képviselő embereket — az az aggodalom hozta el a kubai fővárosba, hogyan szabadulhatna meg országok a ránehezedő adósságoktól.

Latin-Amerika csupán adósságterheinek kamattörlesztésére évi 40 milliárd dollárt költ, s függősége a világ pénzintézeteitől egyre nő. Elemzések szerint a jelenlegi gazdasági válság mélyebb, mint az évszázad húszas-harmincas éveiben volt. Az akkor még nem létező olajexportot nem számítva, a térség mai exporttermékeinek abszolút mértékben kisebb az értéke, mint fél évszázaddal ezelőtt volt. A hagyományos exportcikkeken — mint például a cukornak — a világpiaci ára háromszor■égyszer múlta fölül a maiét. A legutóbbi fél évszázadban megháromszorozódott a kontinens lakossága, s az amúgy is törékeny nemzetgazdaságok önerőből már képtelenek voltak megoldani a halmozódó szociális gondokat, s a hitelezőkhöz fordultak.

A hetvenes évek kedvező hitelfelvételi lehetőségei és pénzforrásai azonban mára megszűntek. Csupán 1984-ben a cserearányok romlása, a

Eladósodott

kontinens

dollár felértékelődése és az adósságkamatok törlesztése miatt 45 milliárd dollárral lett szegényebb a kontinens. Vannak olyan országok, mint például Bolivia, amelyeknek évente exportbevételeik dupláját kellene kifizetniük tartozásaik fejében. Szinte adófizetőkké váltak: kizárólag azért termelnek, hogy törleszthessenek.

A havannai konferencia alaptétele és a kubai kormány álláspontja: azok között a feltételek között, amelyeket most a hitelezők, valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap kényszerít ezekre az országokra, a 360 milliárd dollárnyi adósság kifizethetetlen. Fidel Castro három érvet sorakoztatott fel az adósság eltörlése mellett:

■ a 360 milliárd dollárnyi tartozás törlesztése matematikailag lehetetlen, minthogy az évi kamat összege csaknem meghaladja a kontinens teljes évi exportbevételét;

■ a visszafizetés elképzelhetetlen politikai értelemben is, mert az egyébként is a létminimum alatt élő tömegek újabb terheket már nem viselnek el;

■ az adósságot morális okokból sem szabad visszafizetni, mert a kölcsönök soha nem jutottak el a széles néprétegekhez, Azok min-Ennek az álláspontnak az elfogadásától éppen a legjobban eladósodott országok ódzkodnak, mivel ők még erősebben érzik függőségüket hitelezőiktől. Exportlehetőségeik nagyban függnek éppen e fejlett ipari államok piacától, mint ahogy ai Latin- Amerika számára nélkülözhetetlen importáruk is a tőkés világból származnak.

Nincs tehát kiút a „bűvös körből”?

Az egyik lehetséges megoldás, amelyet szintén Fidel Castro javasolt, egyöntetű támogatásra talált: „Az adósságok eltörléséből adódó költségvetési hiányt a fejlett országok fegyverkezési kiadásainak mérséklésével lehetne pótolni. Az adósság eltörlése azonban önmagában nem oldja meg Latin-Amerika súlyosbodó gondjait, csak egy új, igazságosabb nemzetközi gazdasági rend, s a latin-amerikai gazdasági integráció emelheti ki a kontinens országait a most még mélyülő válságból.“

A hitelezők a havannai konferencia idején bejelentették: nem ingják sem elengedni, sem magukra vállalni az adős államok terheit. Amelyik ország nem hajlandó fizetni, az ne is számítson további hitelekre.

Az eltérő érdekek és az eltérő fenyegetettség miatt most még egységes álláspont nem jöhetett létre. Több ország — köztük Peru, Argentína, Brazília és Mexikó — a kétoldalú megállapodások bonyolult, de várhatóan legcélszerűbb eszközét akarja választani.

A hosszú távú megoldások még váratnak magukra. Azonban egyre sürgetőbbek, hiszen az eladósodott országokban a fizetésképtelenség súlyos társadalmi következményekkel járhat. Az infláció leszorítása, a költségvetési deficit csökkentésére irányuló intézkedések és a szociális kiadások megnyirbálása tovább növelt a munkanélküliek seregét, számottevően tovább romlik a tömegek életszínvonala és emelkedik a bűnözés. A kontinens sajátos problémáit csak e földrész országainak összefogásával lehet megoldani. -H-