Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-14 / 37. szám

14 SZABAD FÖLDMŰVES 1983. szeptember 14« © HORGÁSZÁT ® HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT ® HORGÁSZÁT 1 horgászok sem hiányoztak örvendetes, hogy az utóbbi évek­ben rendezett különböző jellegű ki­állításokról, bemutatókról a horgá­szok képviselői sem hiányoztak. Ez egyrészt a két horgászszövetség tag­jai által végzett fontos tevékenység elismerését, másrészt pedig a szer­vezetek vezetőinek jó szervezőkész­ségét bizonyítja. Az utóbbi évek szép hagyományait követően így már tel­jesen magától értetődik, hogy a brnói vásárváros területén megrendezett nagyszabású, nemzetközi részvételű országos kiállításon a horgászok Is ott voltak. Szervezési okokból min­denekelőtt a Cseh Horgászok Szövet­ségének tagjai mutatták be az utób­bi időszakban elért eredményeiket, illetve vázolták, milyen elképzeléseik vannak a közeljövőt tekintve. Ä Természet és a vadászat elneve­zésű, nemzetközi részvételű országos kiállítás szervezői elsősorban az em­ber és a természet közötti szoros kapcsolatot szemléltették a kiállítási anyaggal, s ebben a horgászok is nagy segítségükre voltak. A vadá­szok és a horgászok közös feladata, hogy lehetőségeikhez mérten min­dent megtegyenek a természetben élő állatfájok megőrzéséért, életfeltéte­leik javításáért. Valamennyiünk — és nemcsak a vadászok, illetve a hor­gászok —_ kötelessége, hogy többet törődjünk környezetünkkel, óvjuk a növényeket és állatokat. Napjaink­ban, amikor környezetvédelmi és fő­leg vízgazdálkodási szempontból elég­gé bonyolult a helyzet, egyre fonto­sabb szerep jut a horgászszövetség tagjainak is, hogy védjék meg a ve­szélyben levő halfajtákat, s tegyenek meg mindent a vizek tisztasága ér­dekében. Természetesen a horgászok sem táplálhatnak illúziókat azzal kapcsolatban, hogy csupán ébersé­gükkel jelentősen jsvíhatják a nem éppen legjobbnak tartott helyzetet. Valamennyiüknek tudatosítaniuk kell, hogy számottevő javulás csakis közös összefogással, a részfeladatok követ­kezetes teljesítésével érhető el. Ezért fontos például a horgászok és a va­dászok együttműködése, s általában a többi társadalmi szervezethez fűző­dő szorosabb kapcsolat. A vízszeny­­nyezés fokozatos megszüntetése, va­lamint káros hatások mielőbbi fel­számolása is jelentősen hozzájárul­hat a bonyolult helyzet orvoslásá­hoz. Sokan felteszik a kérdést, hogy napjainkban vajon mekkora területen nyílik lehetőség a horgászáshoz. Nos, a kiállítás látogatói többek között erre is választ kaptak. Hazánkban összesen Í81 ezer hektár területű folyó-, illetve állóvízben horgászhat­nak a szövetség tagjai. Sajnos, az is­mert vízszennyezési problémák miatt a horgászatra alkalmas vízterületek száma egyre csökken. Napjainkban már olyan nagy mértékű a vízszeny­­nyezés, hogy a szakemberek bizony alaposan megfontolják, hová és mennyi halivadékot telepítsenek. Brnóban a horgászati bemutató színhelye a Sigma-pavilon, illetve az előtte levő terület volt. A gondosan megszervezett bemutató látogatói be­tekintést nyertek a horgászok min­dennapi tevékenységébe, megismer­kedtek az elért eredményekkel. A tárlat vendégei a kiállítási anyag se­Foleg a jrófeák arattak nagy sikert gítségével bepillantást nyertek a hor­gászat fejlődésébe, .az egyes halte­nyésztési programok teljesítésébe. A fiatal horgászokkal való szakmai tö­rődés eredményeként ott voltak a nemzetközi versenyeken elért sike­rek: kupák, emléklapok, elismerő ok­levelek. Napjainkban csak a cseh ország­részekben közel 19Ö ezer horgászt tartanak nyilván a szövetség tagjai­ként. Érdekességként megemlítjük, hogy csak a Dét-morvaországi kerü­letben csaknem 36 ezer horgász ta­lálható, s ebből a fiatalok száma meghaladja a 13 ezret. A szervezési és statisztikai adatok mellett a láto­gatók megtekinthették a horgászati kellékeket és segédeszközökét gyártó üzemek kis kiállítását is, s a szak­emberek készségesen válaszoltak a helyszínen feltett kérdésekre. A szervezők alapos munkájáról és rugalmasságáról tanúskodott, hogy a komáromi" (Komárno) trófeakjállítás legjobb darabjait is megnézhették a brnói seregszemle vendégei. Újra be­bizonyosodott, hogy rövid idő alatt is — megfelelő szakmai tudással és szervezőkészséggel — színvonalas kiállítást lehet rendezni. Búr a hor­gászati bemutató nem tartozott a tár­lat íö anyagai közé, a színvonalat és az elrendezést tekintve a szakembe­rek elismeréssel nyilatkoztak a Sigma­­pavilonban látottakról. Bárdos Gyula (Fotó: —blm—) Mekkora leltet a harcsa A halok növekedése általában el­tér a szárazföldi gerincesekétől. Míg ez utóbbiak növekedése a felnőttkor elérésekor leáll, s további életük so­rán a testméretük voltaképp már nem változik, a halak életük végéig növe­kednek. Ebből a szempontból tellát inkább a fák szárú növényekhez ha­sonlítanak, hiszen ezeknek a méretei szorosan összefüggnek az életkoruk­kal. A halak valóságosan elérhető test­­hossza, persze, számos más tényező­től is függ: genetikai adottságokon kívül kihat rá például az éghajlat, a táplálék, vagy a vízben esetlegesen jelenlévő mérgező anyagoknak a tö­ménysége. A külföldi tapasztalatok alapján szinte lehetetlen megmondani, hogy vize'nkben mekkorára nőhetnek meg a harcsák, mert a mérési adatok meglehetősen tág határok között mo­zognak. Míg például az NSZK-beli LadigPs és Vogt 2,5 m-ben. a szov­jet Nyikoíszkij 5 m-hen jelölte meg a harcsák növekedésének végső ha­tárát. E nagy különbség láttán a tévedés gyanúja is fölébredhetne bennünk, de valójában nincs okunk kételkedni a megadott értékek hite­lességében. Ha ugyanis az eltérő kö­rülmények miatt feltűnően más pél­dául az Elba és a Volga vizében élő harcsák növekedésének az üteme vagy az élettartamuk, nyilvánvalóan hasonló különbségek mutatkozhatnak elérhető testméreteik között is. Ezek alapján tehát csupán azt az óvatos következtetést vonhatjuk le, hogy föltehetőleg a mi harcsáink testhosz­­sza is valahová e két szélső érték közé sorolható. Közelebb vihetnek a kérdés meg­oldásához a magyarországi vizekből származó legnagyobb harcsák adatai. Herman Ötté és Lovassy Sándor munkáiból tudjuk, hogy egynéhány kifogott példány a 3 m-es hosszúsá­got is elérte. Végső határként azonban ezt sem fogadhatjuk el, hiszen sem­mi sem bizonyítja, hogy ezek a pél­dányok már aggkori végelgyengülés­ben szenvedtek, s ne lettek volna képesek további növekedésre, ha nem akadtak horogra, hálóba. A NÖVEKEDÉS ÜTEME Pontosabb becslésre ad módot az, ha harcsáink növekedésének az üte­mét tanulmányozzuk. Vizsgálataink szerint a tiszai harcsák átlagos test­hossza (a farokúsző nélkül) a kö­vetkezőképpen alakul életük első év­tizedében: Életkor Testhossz Évi növekedés (év) (cm) (cm) 1 16,4 — 2 29,8 13,4 3 42,4 12,6 4 55,1 12,7 5 67,0 11,9 6 78,5 11,5 7 89,4 10,9 8 190,0 10,6 9 110,1 10,1 10 119,9 9,8 Az adatukból kitűnik, hogy a nö­vekedés üteme az életkor előrehalad­tával fokozatosan csökken, vagyis minél nagyobb az állat, annál keve­sebbet gyarapszik egy-egy év alatt. Ez az angol Beverton és Holt által alkalmazott eljárás sem tökéletes, hiszen azt teszi föl, hogy a növeke­dés üteme a bal egész élete folyam mán egyenletes marad, holott a va­lóságban ettől kisebb-nagynbb elté­rések adódhatnak. Az azonban nem kétséges, hogy jobb megközelítést tesz lehetővé, mint a legnagyobb ki­fogott példányok alapján végzett becslés. A harcsák életkorát a mell­­úszójuk első sugarából készített csontmetszet évgyűrűi alapján hatá­rozhatjuk meg. A bevezetőnkben föltett kérdésre felelve tehát azt mondhatjuk, hogy harcsáink növekedésének végső ha­tára nagyjából 3,5 m körül van, azaz nagyon szerencsés esetben ezt a test­hosszt érhetnék el. Ámde vizeink je­lenlegi állapotát, s a horgászat mai heves divatját véve figyelembe, 2,5 m-esnél nagyobb példányok előkerü­lésére nemigen számíthatunk. — Ét — ft, VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT @ VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф A Szlovákiai Vadászok Szövetsé­ge Központi Bizottságának e­­gyik munkacsoportja az idén az aprövad állományával, illetve an­nak csökkenésének okaival foglalko­zott behatóan. Az elvégzett munka eredményeit, a levont következteté­seket, az okok elemzését és a java­solt intézkedéseket két részletben tárjuk elsősorban a vadászati mel­léklet olvasói elé. A természet mai képe az ember több ezer éves tevékenységét tükrözi. Kezdetben a természet gyorsan ki­gyógyította a rajta ütött sebeket, ma azonban oly intenzív hatások érik, hogy a változások maradandónk. Megváltozott az erdők, mezők nö­vényvilága s ezzel együtt az ott élő állatfajok összetétele is. Az utolsó száz évben több állatfaj kipusztult, s pusztulófétben van jő néhány faj ma is. Ez alól sajnos hazánk sem ki­vétel. Szomorú sors vár például a túzokra, fogolyra. A hasznos apró­vad szemünk előtt fogyatkozik és a tervezett létszámnak jó, ha a feie még mezvan. Ez a folyamat igen kö­zelről érinti a vadásztársaságokat, vadgazdálkodást szervezeteket, ame­lyek tagjai ezért egyre gyakrabban foglalkoznak az apróvadat érintő entrópikus hatások felmérésével, -fi­zok prognózisával és ellensúlyozásá­val. Munkánk Dél-Szlovákia 19 déli já­rásában végzett helyzettel mérésen alapul. Olyan járásokat választottunk ki, ahol az apróvad még ma is a vadgazdálkodás alapját vagy leg­alábbis jelentős részét alkotja. Az embert behatásokat a következő té­nyezőkben vizsgáltuk: a mezőgazda­sági termelés szakosítása; a mező­­gazdasági munkák gépesítése; talaj­javító intézkedések; fakitermelés; a mezőgazdasági vegyszerezés; erdőgaz­dasági vegyszerezés; tarlóégetés; la­kásépítés; kertészkedők és nyaraló­telepek; turizmus; gombázás; auto­mobilizmus; szőrmés és szárnyas ra­gadozók; valamint egyéb tényezők. Áz egyes tényezőket pontokban érté­keltük. Mtnden járás képviselői ma­ximálisan 20 pontot oszthattak ki, a legtöbbet az általuk vélt legnagyobb hatású tényezőnek a terhére. A beérkezett jelentések és kimu­tatások adatait táblázatokba foglal­tuk, összegeztük és ezek alapján ér­tékeltük az egyes tényezőket; a va­dászterületek nagyságát, a mezei nyúl, a fácán, a szürke fogoly és a vadréce állományának változását. Kü­lön foglalkoztunk az aprövad létszá­mának csökkentését befolyásoló té­nyezők részletes értékelésével. A VADÁSZTERÜLETEK NAGYSÄGA A vadászterületek kiterjedésében a vizsgált 1970—1984-es időszakban nem volt számottevő változás. 1970-ben az említett 19 járásban 2 millió 61 ezer 852 hektár volt a vadász­­területek kiterjedése, 1980-ban 2 mil­lió 79 ezer 713 hektár és 1984-ben 1 millió 988 ezer 944. A vadászterü­letek művelési ág szerint való meg­oszlásában sem volt különösebb vál­tozás. A vadászterületek 65—70 szá­zalékban mezőgazdasági területekből, 26—28 százalék erdőből, 1—2 száza­lék vízfelületből és 2—3 százalék egyéb területből állnak. A bérelt vadászterületeken a vad­­gazdálkodás feladatait a vadásztársa­ságok tagjai látják el. Egy-egy va­dásztársaság 2500—3000 hektáron gazdálkodik, amely területet szerve­zési szempontból intenzíven ki lehet használni és amely lehetővé teszi a rendszeres, gondos vadgazdálkodást is. A MEZEI NYÜL A mezei nyúlra vonatkozó adatok­ból kitűnik, hogy a normalizált törzs­­állomány az 1970-es 340 ezer 919 da­rabról 1984-re már 277 ezer 105 da­rabra gyérült, ami 20,1 százalékos csökkenésnek felel meg. Ugyanebben az időszakban a tényleges ' tavaszi törzsállomány 329 ezer 382 darabról 207 ezer 530 darabra gyérült, ami 36,9 százalék csökkenést jelent. A normalizált törzsállomány csökkené­sére a megkérdezett járási képviselők nem adtak egyöntetű választ. Való­színűleg az új minőségi osztályok és a tényleges létszám csökkenése be­folyásolták ezt a jelenséget. A vadá­szati eredmény 1970-ben 200 ezer 239 darab volt, 1984-ben már csak 32 ezer 726 darab, ez pedig 83,7 százalékos csökkenés. Az említett időszakban nőtt az el­hullott nyulak száma (1984-ben az 1970-es elhullás 2,5-szörösére), de ez még neqi magyarázza meg a tényle­ges létszám rohamos csökkenését. A vérfelfrissítés címen kieresztett élő nyulak száma viszonylag csekély és nem befolyásolhatja a helyzet kiala­kulását (maximum 1970-ben 4 ezer 278 darab, minimum 1984-ben 390 darab). A fentiekből a következő követ­keztetéseket lehetett levonni: az 1970—1984 időszakban Szlovákiában jelentősen csökkent a mezei nyulak száma, amit eddigi intézkedéseinkkel sem sikerült megállítani (a kilövési tervek csökkentése, vadtelepítés). Mivel az elhullások száma nem nagy, csak arra lehet következtetni, hogy a mezei nyúl életterében és életfel­tételeiben gyökeres változások men­tek végbe, amelyek egyrészt közvet­lenül csökkentették az állományt, másrészt pedig csökkentették a me­zei nyúl szaporodó képességét. A FÁCÁN A fácánnál a normalizált törzsállo­mány 1970-ben 177 ezer 231 darab volt, 1984-ben pedig 213 ezer 589, ami 20,5 százalékos növekedést mu­tat. Az ok a mesterséges tenyésztés­ben és vadtelepítésben kereshető. A tényleges tavaszi törzsállomány 1970- ben Í87 ezer 652 darab, 1984-ben 144 ezer 025 darab — 23,2 százalékos csökkenés (max. 1975-ben 264 ezer 490 db). Vadfelepítés 1970-ben 9 ezer 694 darab, 1984-ben 48 ezer 56 da­rab. Elhullás 1970-ben 8 ezer 497 da­rab, 1984-ben 21 ezer 242 darab. Az 1970—1984 időszakban a fácá­nok száma is komoly mértékben meg­fogyatkozott, mégpedig az intenzív vadtelepítés és a lelövés csökkenté­se ellenére is. Az elhullás mértéke háromszurosára nőtt. Feltevésünk szerint a fácán életfeltételei nagyon kedvezőtlen irányban változtak, s ez egyebek között abban mutatkozik meg, hogy a természetes populációk száma sokkal alacsonyabb lett és egyes vadászterületeken egyenesen kétségbe vonják létezésüket. A Topolčanyi járásból érkezett vé­leményből szemelvényként idézünk: „ ... A fácán telepítése nem kielé­gítő. A vásárolt fácáncsibék nincse­nek előkészítve a kibocsátásra és a természetben nem életképesek. Az átvétel napjáig zárt voliérekben nem veszik föl a gabonát vagy a gabona­­hulladékot, és elpusztulnak ...“ A SZÜRKE FOGOLY A normalizált törzsállomány 1970- ben: 508 ezer 059 darab, 1984-ben 251 ezer 567 darab. Tényleges tava­szi törzsállomány 1970-ben: 338 ezer 509 darab, 1984-ben 31 ezer 655 da­rab. Kilövése 1975-ben 4 ezer 352 darab, azóta vadászata tiltva van. Az elhullást igen alacsonyan mutatták: kt: 1970-ben 9 ezer 845 darab, 1984- ben 6 ezer 466 darab. A normalizált törzsállomány 50,5 százalékkal, a tényleges tavaszi törzsállomány 90,6 százalékkal csökkent. Ez gyakorlati­lag azt jelenti, hogy ha nem sikerül ezt a folyamatot igen gyorsan meg­állítani, úgy ez a vadfaj az elkövet-i kező évtized végére eltűnik Szlová­kiából. Mesterséges telepítése még sehol Európában nem sikerült. Csi­béit fel tudjuk nevelni mesterséges úton, de a kitelepítés általában si­kertelen. A VADRÉCE Ä vadrécés vadászterületeink nin­csenek minősítve, ezért normalizált törzsállományunk sincsen. Tényleges tavaszi törzsállományuk 1970-ben 8 ezer 380 darab, 1984-ben 14 ezer 342 darab volt. Elhullása az 1970-es 175 darabról 1984-ben 955 darabra nőtt. A vadréce az egyetlen apróvad. a­­melynek létszáma a vizsgált idő­szakban 71 százalékkal növekedett. Mivel azonban a vadászata csökkent, azt kell feltételeznünk, hogy költési feltételei régebben jobbak voltak, másrészt pedig a régebbi létszám becslése pontatlan volt. Mivel vadá­szata csaknem annyi, mint a tényle­ges törzsállomány, feltételezhetjük, hogy ez a vadfaj jobban alkalmazko­dik a változásokhoz, mint a többi. Meg kell említeni azt is, hogy a zsákmányban az északról ideköltöző egyedek is szerepelnek. Az elhullás emelkedéséből az élettér romlására lehet következtetni. Mesterséges te­nyésztésével és kieresztésével az SZVSZ keretében egyelőre nem fog­lalkoznak. (Folytatjuk) Kirner Károly (Fotó: Archív) fiz apM Siiivzele és Me Szieíiian (I.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom