Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-14 / 37. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES, 1985. szeptember 14, Honvédelmi napok 1985 A honvédelmi napok tavaly megrendezett kedvező visszhangra talált, éppen ezért a sikeres rendezvénysorozatnak az idén folytatása lesz. A Honvédelmi Szövetség Szlovákiai Bizottsága munkatársai augusztus 22-én tájékoztatták Bratislavában a sajtó képviselőit a több ezres tömegeket mozgósító rendezvény előkészületeiről és műsortervéről. A főbeszámolót Andrej Polák ezredes tartotta. Bevezetőjében kitért arra, hogy a tavalyi sikeres bemutatkozás után az idén a szlovák nemzeti felkelés és a duklai hadművelet 41., valamint hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója jegyében rendezik meg a honvédelmi napok második évfolyamát. A megnyitó ünnepségekre szeptember 3U-án, míg a kicsúcsosodásra — mintegy szimbolikusan — október 6-án, a Csehszlovák Néphadsereg napján kerül sor. A rendezvénysorozat jelszava: Szocialista hazánk védelme valamennyiünk ügye. Andrej Polák a továbbiakban szólt arról, hogy az idén hasz- • nosítani szeretnék a tavaly szerzett kitűnő tapasztalatokat. Az egyes akciókat megfontoltan, gondosan készítik elő. A szervezésből természetesen nemcsak a Honvédelmi Szövetség veszi ki a részét, hanem ezzel a céllal bevonják a Nemzetbiztonsági Testületet és a Népi Milíciát is. A rendezvénysorozat célja mindenekelőtt az, hogy a lakosság minél szélesebb körében mélyrehatóan rámutasson a honvédelmi nevelés jelentőségére, s ezáltal mélyítse polgáraink honvédelmi tudatát. Ezen akció megrendezése által elsősorban a fiatalok körében szerelnék népszerűsíteni a Honvédelmi Szövetség tevékenységét. A rendezvénynek azonban fontos eszmei-politikai küldetése is van. Ezzel kapcsolatosan Polák ezredes kiemelte a szocialista internacionalizmus és hazafiság jelentőségét, valamint a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződés többi tagállamához fűződő kapcsolatunk megszilárdításának fontosságát. A beszámoló következő részében Polák ezredes részletesebben elemezte a rendezvénysorozat jelszavát. „Mint mindnyájan jól tudjuk — mondotta —, napjaink politikai légköre állandóan feszültebb. Éppen ezért társadalmunk valamennyj polgárának elsőrendű feladata a szocialista haza védelme.“ Amint azt a szónok kiemelte, a honvédelmi napok megrendezése tulajdonképpen a Honvédelmi Szövetség egész évi tevékenységének a seregszemléje. A rendezvény keretén belül Szlovákia valamennyi járásában honvédelmi és sportakciók lesznek. De érdekes bemutatókat tartanak a modellezők, s a kutyaidomítók is bemutatják egész évi (sőt sok évi) szorgoskodásuk és kitartásuk gyümölcsét.. Minden valószínűség szerint azonban a többi, más jellegű rendezvény is nagy sikerre számíthat majd. Az érdeklődők — főképpen a fiatalok — elbeszélgethetnek az ellenállási harcok résztvevőivel, találkozhatnak néphadseregünk katonáival. A mozikban az említett egy hét leforgása alatt több lesz a katonai témájú film. A vetélkedni vágyók sem maradnak le semmiről — több helyütt műsorra tűznek honvédelmi-politikai jellegű kvízeket. Tehát a mintegy 380 ezer tagot számláló és a jövő évben a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Honvédelmi Szövetség az idén is mindent meglett a rendezvénysorozat sikeres lebonyolítása érdekében. S u s1 a Béla A Honvédelmi Szövetség munkájának két rendkívül attraktív területe a vitorlázórepülés és az autóversenyzés. Felvételeinken — amelyek a szövetség legutóbbi VI. szlovákiai kongresszusa alkalmából rendezett kiállításon készültek — a Sirály nevű vitorlázó repülőgépet, illetve Jozef Studenič csehszlovák válogatottnak, ä Bratislava! Autóklub tagjának Lada Metalex típusú versenykocsiját láthatjuk. (Fotó: —vass—) A színház művészeti dolgozói felfrissülve érkeztek vissza az évadnyitóra, s vidám hangulatban köszöntötték egymást augusztus 27-én, az évad első munkanapján. Mint azt már megszoktuk, ebben a színházi évben is lát majd új arcokat a színpadon a néző, s az évad végén néhány ismerős, kedves arctól búcsút kell majd venni. Az élet rendje szerint fiatalok jönnek és idősek búcsúznak a színháztól. Most senkit nem említünk meg közülük név szerint, maid az évad folyamán, bemutatkozásuk, illetve bücsúzásuk alkalmával tájékoztatjuk a -közönséget a változásokról. Ez a szezon rendkívül fontos helyet foglal el majd a színház életében: annyi éves otthontalansűg után végre korszerű épületbe költözik a Magyar Területi Színház (reméljük, most már valóban nem hiába és nem indokolatlanul írjuk le ezt a mondatot — a több évti zedes határidő-eltolódás miatt). Szeptember 4-én is erre gondolt a színház társulata, az évad első — természetesen vidéki — előadása alkalmával. Az évad folyamán egy sor jelentős társadalmi eseményre kerül sor. Ezek közül a legfontosabb a CSKP XVII., valamint az SZLKP kongresszusa, a képviselő-testületi választások és a CSKP megalakulásának 65. évfordulója. A színházak életében is jelentős eseményekre kerül sor, megrendezésre kerül a magyar kultúra hete, az országos és a szlovákiai színházi seregszemle, valamint — külön-külön — a kelet- és a nyugat-szlovákiai színházak vándorfesztiválja. Ezek az események rányomják'bélyegüket a Magyar Területi Színház műsortervére is. Ennek megfelelően tartalmilag színes és számszerűen is több bemutatót ígér a MATESZ az előző évadokkal szemben. A megszokott 7—8 premier helyett ezúttal 9—10 várható, de ezeken kívül egyéb újdonságokkal is szolgál majd a színház... t A komáromi társulat októberben mutatja be Kertész Ákos Névnap c. vígjátékát, amefynek tétje nem kevesebb, mint bemutatni a mai középgeneráető házaséletének látszólagos derűjét és valódi konfliktusait. A T-akáts Ernőd rendezésében színre kerülő játékot kelet-szlovákiai bérleteseink is megtekinthetik. Decemberben, az új színházépület átadása alkalmával mutatja be a komáromi társulat William Shakespeare-nek, a drámairodalom legkiemelkedőbb klasszikusának Coriolanus c. tragédiáját. Ez a mű ma is aktuális gondolatokat sugall: annak a hősnek, aki megtagadja hazáját, fajtáját, népét, — törvényszerűen — el kell buknia. A Petőfi Sándor klasszikus szépségű fordításában színre kerülő játékot Takáts Ernőd rendezi. Ezzel a produkcióval nem tervez kelet-szlovákiai kiszállást a komáromi társulat. Jő nevű kortárs cseh szerző műve kerül bemutatásra Komáromban 1986 februárjában. Odrich Dánok Jelentés N. város sebészetéről c. drámája több mint egyszerű kórházi történet: példázat az emberi kétarcúságról és sokszínűségről, helytállásról és okvetetlenkedésről, szakmai-szakbarbári és emberi-lelküsmereti konfliktusok ürügyén, miközben szinte észrevétlenül azonosul a hagyománytisztelet és a korszerű gondolkodás. Až előadást Ktrnrád József érdemes művész rendezi. és azt a kelet-szlovákiai bérletesek is megtekinthetik. ÉVADNYITÓ ' fi Magyar lerifsii ííéézIsbíí Május folyamán tartja utolsó bemutatóját a MATESZ komáromi társulata. Egyelőre nem született végleges döntés afelől, hogy a kijelölt két darab közül végül is melyik kerül színpadra: Móricz Zsigniond Nem élhetek muzsikaszó nélkül vagy pedig Mészáros László — pozsonyi szerző — Robi és Jutka c. zenés játéka. Az utóbbi mű a Rómeó és Júlia egyik változata — rock-muzsikát kedvelő ' fiatalokkal, galerikkal stb. A Mórícz-mü elsősorban az idősebb, a Mészáros alkotta Játék pedig a fiatalok érdeklődésére tarthat számot. A színház azonban mindenképpen tartja magát az öt évvel ezelőtti elhatározásához: minden évben bemutat egy zenés játékot. A produkció — Horváth Lajos rendezésében — a kelet-szlovákiai nézőkhöz is eljut. Ráadásként — stúdió jellegű előadásban — egy mai olasz szerző müve is színre kerül. Ugo Betti nevét még nem nagyon ismeri közönségünk. Valószínűleg sok nézőnek szerez majd igazi színházi élményt az író Bűntény a kecskeszigeten c. tragikus alaphangú drámája, melynek témája az emberi önkény és kiszolgáltatottság. Ezzel az alkotással mutatkozna be az új székházban megalakuló Stúdiószínpad. A kassai Thália Színpad novemberben tartja első bemutóját, amikor is egy ritkán színpadra kerülő művet láthat a közönség. Georg Buchner Leonce és Léna c. alkotását a németországi romantikus utolsó vígjátékának — és a világirodalom egyik legfurcsább színjátékénak — tartja a szakirodalom. Igazi csemegének ígérkezik ez a groteszk anti-Rőmeó és Júlia. Horváth Lajos rendezésében a nyugat-szlovákiai bérletesek is megtekinthetik az előadást. A második bemutatóra 1986 februárjában kerül sor Kassán. Magyar nyelven tartjuk meg Vladimír Laco Mennyet látogató c. bolondos zenés játékának az ősbemutatóját. A cselekmény színhelye egy munkahely — tehát a pokol; s a főnökség szemével nézve kik lehetnek a beosztottak — csupa ördög. S egy ilyen „munkahely“ ilyen „dolgozói“ vajon mit „főzhetnek“ ki reggeltől estig? Hát mit mást: szilvapálinkát főznek stílusos üstben ... Horváth Lajos renzésében sikerre számíthat ez az időszerű szatíra, melyet a nyugat-szlovákiai nézők is megtekinthetnek. A Magyar Területi Színház — az ifjúságnak szánt, elsősorban klasszikus műveken kívül — a gyermeknézőknek is bemutat egy-egy színpadi alkotást. Ezúttal Alekszej Tolsztoj Aranykulcsocska c. meséjére esett a választásunk, amelyből — az „őstörténet“ ízeit is figyelembe véve — Mosoayi Aliz készített színjátékot. A fából faragott és megelevenedett bábu története mindig sikerre számíthat a legfiatalabb nézők körében. A rendezés munkája Horváth Lajosra vár. S ami szinte már természetei: ezt a produkciót is zenés játékként hirdetjük majd. A bemutatóra márciusban kerül sor. Aldo Nicola) kortárs olasz szerző írta a Hárman a pádon c. vígjátékot, amelyben három idős ember próbál meg új emberi kapcsolatokat teremteni és új életet kezdeni... Az előadás rendezője Konrád József érdemes művész lesz, aki ezzel a rendezésivel búcsúzik a Thália Színpadtól. A premier időpontja: 1986. mijüs 22. Későbbi időpontban kerül bemutatásra — stúdió jellegű előadás gyanánt — Batta György Fürjtojás cf kétszemélyes groteszk játéka, amelyben az egyik szereplő csak öregedni, a másik csak fiatalodni képes... Az elmúlt évad bemutatói közül továbbra is műsoron tartjuk a következő műveket: В Kassán — Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok; Ľubomír Feldek: Ennivaló nagynéni; Karel Capek: Az anya. В Komáromban — Vaszilij Suksin: Energikus emberek; Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival; Osvald Záhradník: Tűzijáték; Kőszeghy F. László; Lusta királyság. (Ez utóbbi mesejáték kapcsán jegyezük meg, hogy négy sikere volt az előadáshoz készült kifestő műsorfüzetnek. A beküldött munkák igazán szépek voltak, szinte alig győzzük postázni a jutalamakat... Mutatóba a Nő c. képes hetilap is közölt a kifestők és a hozzájuk mellékelt levelek-kritikák-vélemények közül.) Л felnőtteknek szánt előadások közül az Ennivaló nagynéninek volt a legnagyobb szakmai, és A Noszty fiú___ nak a legnagyobb közönségsikere. Érdemes még megemlíteni, hogy a kassai bemutatók közölt ezúttal nem volt átlagon aluli produkció — szemben a komáromi bemutatókkal, amelyeknek azonban líurcsa módon) jóval nagyobb a közönségsikere .. - Olyan tanulságok ezek, amelyeket ebben az évadban kell majd kamatoztatnunk — lehetőleg sikeresen..« Ä felsorolt előadásokon kívül látható még Boráros Imre előadásában az erdélyi Székely János Dózsa c. monodrámája — Kiss Péntek József rendezésében. Továbbá: mindkét társulat előadásában tübb, egész estét betöltő kabaréműsor, valamint egyéni és csoportos — irodalmi jellegű — műsorok egész sora. A kínálatból természetesen a gyermekek számára készített — Irodalmi óra'jellegű — produkciók sem hiányoznak [pl. Pet- Vécs Anna és Varsányi Mária előadásában). És végül: .a színházat megelőzve a komáromi nyomda is új épületbe költözött. A színes technika csábítása révén a MATESZ — az évad elejt műsortájékoztatőn és a bemutatókhoz készülő műsorfüzeteken kívül — egy minden tekintetben színes újságot is megjelentet több-kevesebb rendszerességgel Színlap címen, amely a színház életéről, kulisszatitkairól és egyéb színházi érdekességekről tájékoztatja majd — kép és sző által — az érdeklődőket. Kmeczkó Mihál' A kulturális szakbizottságok feladatairól Ä nemzeti bizottságok szakbizottságainak létesítésére és tevékenységére vonatkozó, az 1383/21 Tt. számú kormányhatározattal jóváhagyott alapelvek szerint, ezek tulajdonképpen a nemzeti bizottságok képviseleti jellege érvényesülésének a megtestesítői. A nemzeti bizottságokra vonatkozó törvény értelmében három alapfunkciót, vagyis kezdeményező, ellenőrző és végrehajtó szerepet teljesítenek. A szakbizottságok munkájának irányelveit az említett alapelvek rögzítik. A felmérések eredményei azt igazolják, hogy a kulturális szakbizottságok munkatervei többnyire összhangban vannak az illetékes nemzeti bizottság tanácsa és plénuma üléseinek tervével. A tervek természetesen a fő feladatokat, továbbá az adott helyzetből eredő tennivalókat, valamint a kulturális élet szakaszán előforduló problémákat, időszerű kérdéseket és szükségleteket is rögzítik. A kulturális szakbizottság tervét félévenként hagyják jővá. A munkatervek jelentős része a célok és a feladatok meghatározása mellett a munkaformákat, módszereket, a feladatok teljesítésének határidejét, az értékelés formáját és a feladatokért felelős személyek nevét is rögzíti. A szakbizottságok tevékenységével kapcsolatban szerzett ismeretek arra is rávilágítanak, hogy nem minden bizottság dolgozik jól: több helyütt például nem következetesek a felügyeleti szereppel, küldetéssel összefüggő feladatok teljesítésében, kiváltképpen a szocialista törvényesség betartásának, valamint az állampolgárok ügyes-bajos dolgai gyors és pontos elintézésének ellenőrzésében. E feladatokat pedig az említett alapelvek Is rögzítik. Hiányosságok mutatkoznak továbbá a nemzeti bizottságok által irányított szervezetek és intézmények tevékenységének ellenőrzésében is. A nemzeti bizottságok által irányított szervezetek és intézmények tevékenységével többnyire csak a munkaterveik megvitatásakor, valamint az év végén pedig az'értékelés keretében foglalkoznak. A szakbizottságok tagjai is csak elvétve vesznek részt a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó szervezetek és intézmények által szervezett rendezvényeken. így azután ritkán esik meg, hogy a szakbizottság tagjai jelentéseket készítenek az ..észlelt“ hiányosságokról és javaslatot dolgoznak ki kiküszöbölésükre. Ebből természetesen nem vonható le olyan következtetés, hogy a kulturális szervezetek és intézmények tevékenységében nem lennének hiányosságok. A Kulturális Minisztérium már kidolgozott egy anyagot, mely pontosan felvázolja a szakbizottságok tevékenységének egyes szakaszait: a munkaterveket e módszertani anyag szerint kellene kidolgozntok a bizottságokban is. Eszerint a tervek kidolgozásakor a kulturális-népművelési tevékenység tő feladatait ötéves időszakokra határozzék meg és ennek alapján keli kidolgozni a kulturálisnépművelési tevékenység évi községi és városi terveit. Teljesítésüket folyamatosan — legalább félévenként — ellenőrizni kell a szakbizottságokban. A helyi kultúra mindenkori helyzetének etembésekor pedig a műkedvelő művészeti tevékenység, a film-, színház-, zene- és képzőművészeti alkotásuk terejsztése, a filmmel való munka, a társas szórakozás és a technikai szórakoztatás adott helyzetének elemzéséből kellene kiindul.