Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-31 / 35. szám

1985. augusztus 31. SZABAD FÖLDMŰVES 7 ЙЯ оду mi az az Amszicso? Köny­­rí nyű kitalálni: amatör színját­­* * szók csoportja. Egyszerű, nem­de? A csoport tagjai keresztelték el így magukat egy viharos gyűlésen, melyen ádáz harc dúlt az Amszicso és a Műsztcso közölt. A csatából végül az Amszlcso-pár­­tiak kerültek kt győztesen. Ez a győ­zelem azután kitűnő alkalmat jelen­tett egy újabb gyűlés összehívására, melynek fö programja a névadó ün­nepség volt. A tagok sorban felálltak, és pohárköszöntök közepette éltették az Amsztcsot. Csak Nyelvőr fend nem vett részt az általános vigalomban, ö ajánlotta ugyanis tpz .amatőrök“ helyen a „műkedvelőket“, a magyar nyelv szó­­bőségére hivatkozva: — Anyanyelvűnk drága kincs, tele van ízes kifejezésekkel. Ne tarkítsuk hát idegen szavakkal, ha nem szük­ségesI ARDAMICA FERENC: Lehurrogták. A „műkedvelő“ szócs­ka nem mindenkinek imponált. Lené­­zőnek, sőt kicsit sértőnek is találták. Ellenben az .Amatőrök“... Hát, ugye, ez egészen másképp hangzikI Szóval, az Amszicso megalakult, és megkezdte munkáját. Elsó feladat­ként egy megfelelő színdarabot kel­lett találni. Ogy határoztak, hogy elő­ször egy vidám, zenés darabot adnak elő, esetleg operettet. Megválasztot­ták a rendezőt, aki szétosztotta a szerepeket. Képzelöerejük színező ecsetfe elhomályosította a valóságot, és egy-egy szereplő már a világot je­lentő deszkákon látta magát, tapsor­­kánok közepette, frenetikus sikereket íratva. Am az első olvasópróbák le­hűtötték a túlzott lelkesedést. Min­denki meggyőződhetett róla, hogy a színészt pálya nem Is olyan könnyű mesterség. A rendező, akt foglalkozására néz­te órás volt, percnyi pontosságot kö­teteit. A legkisebb késés is személyes sértésnek számított nála. Megszabta íz egyes jelenetek időtartamát, és írtjával ellenőrizte betartásukat, ne­hogy az előadás veszítsen lendületé­ből. A bakikat úgy üldözte, mint a 'elevízlös antennákon ülő varjakat a vicclapok. Rögtönzésről pedtg sző sem lehetett... Fegyelem és példás rend uralko­dott a próbákon, mint a kaszárnyá­ban. Persze, csak addig, míg a ren­dező jelen volt. Bezzeg, ha a szük­ség elszólitotta, márts clncoqnt kezd­tek az egerek. Érdekes volt megfl­­jyelnt, hogyan változtak át felnőtt smberek pillanatok alatt rakoncátlan, -sipkelödő, rosszalkodó gyerekekké. Mire a rendező visszatért, a színpad üres volt, és a szereplők a kultúrház ‘Obbl helyiségeiben tereferéltek. Órás barátunk azonban Igen találé­kony 'ember volt, és mint minden szü­letett rendező, }6 adag szervezőké­pességgel bírt. Műhelyéből magával hozta a legfülsértöbb hangú ébresztő­­írót, felhúzta, és végigjárta vele a folyosókat, helyiségeket. így adta Adtára a szereplőknek, hogy folytat­ni kívánja a próbát. Eme szokása és tar koponyája mtatt valaki elnevezte Kopasz Vekkernek. A találó csúfnév úgy ráragadt, hogy többé nem lehe­tett levakarni róla. Ma már senki sem emlékszik Igazi nevére. Estefelé hétre van kitűzve a főpró­ba, de hétkor még csak a melléksze­replők lézengtek a színpadon. „Lám, mt milyen pontosak vagyunk, míg a főszereplők ... I" — ez olvasható le az arcukról. Nagy sokára mégis ösz­­szegyűlik az Amsztcso. A nézőtéren eloltják a lámpákat, és kezdődik a „Minden fő, ha a vége fó“ című ope­rett főpróbája. Elsőnek felháborodva beront az apagróf, akivel épp tudatták, hogy egyetlen lánya megszökött egy csa­vargóval- Rögtön megbotlik a súgó­­lyuk lámpájáhz vezető zsinórban, és akkorát zuhan, hogy beleremeg a színpad. A beromást meg kell ismé­telni. — Svájneráfl Esküszöm, nem fut messzire azzal a gazemberrelI — sza­valja műjelháboradással. Igaza lett, mert a primadonna va­lóban nem jutott messzire. Már a dísz­letek mögött letörött a cipője sarka. Nyomban hisztériás rohamot kapott és követelte, hogy azonnal javítsák meg a cipőiét, mert ö másikban nem hajlandó fellépni. A szubrett alig énekelte el az első dalbetétet, márs tettesen elment a hangja. Ettől roppant Ideges lett. Szidta az anyagrófnőt, mtnt a bok­rot: — Te vagy az okát Egyedül csak tel Igen, tgen, ktktabálom, milyen di­nok vagy. Tudtam, hogy irigyelted a szerepemet, te akartad játszani, te... te kövér trampli! Hát ezért fizetted nékem ma délután a cukrászdában egyik adag fagylaltot a másik után?! Óh, miért is ettem annyit belőle? Mi­ért voltam olyan gyenge? — Mert falánk és potyaleső vagy.../ A vtta elfajul, az anyagrófnő el­ájul, felmossák. /„Bár ilyen zseniáli­san esne össze a harmadik felvonás végén tsl" — sóhajt a rendező. I A nedves deszkákon azután úgy csúsz­kálnak a szereplők, mintha műkor­csolya-bemutatót tartanának. Döcögnek a jelenetek, keservesen lemegy két felvonás. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a teremben fullasz­­tó a hőség. Izzadnak a lakájok, ve­rejtékeznek a sokszoknyás, hamis ékszerrel teleaggatott udvarhűlgyek. Mindenki trigylt a görlőket, akik lenge öltözetükben játszi könnyedséggel vi­selik a kánikulát. Következik a harmadik felvonás nagy szerelmi jelenete. A hősszerel­mes gyengéden átkarolja a prima­donna derekát, az lehunyja a szemét, ajkai szétnyílnak... Aztán undorodva elkapta a felét. — Nem bírom megcsókolni. Fuji — rikolt fa hisztérikusan. — Miért zabái egy Ebefalvi gróf enyelgés előtt vö­röshagymát? — Rágalom! Csak úfhaqymát uzson­náztam. Nem ts úfhaqymát, csak a szárát. Zsíros kenyérrel... — Pfufl Hallották? Ráadásul még hazudik is! Ü thagy mát ilyenkor! Vö­röshagyma volt az a javából! — Nahát, ez már igazán sokt Kiké­rem magamnakI Délután még nem voltam Ebefalvi gróf. Csermák Lajos voltam, és azt ettem, amire gusztu­som voltl Különben ts elhiheti, hogy csakis emiatt a buta szövegkönyv mtatt nyalakodok magával!... Visítás, tettlegesség, ájulás, ki tud­ja, hányadszor. Az első sorból fel­emelkedik valaki... A rendező! Tá­molyog, meg-megbotltk. Egyenesen rázuhan egy szemüveges, cingár em­berkére, akt szorgalmasan jegyezget noteszába. „Egek, még ez 1st“ — jajául fel. Az emberkében felismerte a hírneves kri­tikust, akt tévedésből egy nappal ko­rábban érkezett. — Bocsánat, igen tisztelt uram, csak a premierre vártuk... — Tudom, 'to valahogyan elnéztem a naptárt. Különben fogad/a őszinte részvétemet. Ezek a szereplők ola­szos temperamentumukat teljesen té­ves helyzetekben használják. Azután, nem fér a fejembe, mtért megy a szobalány estélyt ruhában bevásárol­ni a piacra? Méghozzá szatyorral, mikor egy fonott kosárka sokkal megfelelőbb volnál — Sajnos. kevés kosztüm és kellék áll rendelkezésünkreI — sír fel két­ségbeesetten Kopasz Vekker. — Gye­rünk Inneni Látni sem akarom őket! Tönkretették hónapokig tartő mun­kám eredményétf Tehetetlenül lelógó keze váratlanul egy kemény, a zsebéből kidudorodó tárgyhoz ütődik. „A vekkert" — tut eszébe ... Hir­telen elhatározással kiráncigálín. és tettes ereiéből hozzávágja a kritikus­hoz. — Mit művelsz, te szerencsétlen?! Reggel van, ébredj már fel végreI Leverted az éjjeliszekrényről a nagy ébresztőórát! Többé nem engedlek olyan korán lefeküdni. Egész éjsza­ka hánykolódtál. Miért tömtél ma­gadba az este annyi töltött káposztát? — Az ám, a töltött káposzta! — könnyebbül meg Kopasz Vekker, és elnézően pislog házsártos feleségére. Rémálmát Igyekszik minél előbb elfe­lejteni Még aznap megvolt a főpróba... Másnap Óriást sikerrel, telt ház előtt, a kritikus jelenlétében zajlott le a premier. Az álombéli borzalmak nem ismétlődtek, és a kritikus sem vette észre, hogy a szobalány estélyiben szatyorral ment bevásárolni a piacra. A Hétfői Hírmondó című járási lap másnap dicshimnuszokat zengett az Amszicso páratlan sikeréről. KERESZTES AGNES: a szerelem ARANYTRON méltóságos magasában uralkodóvá egymást koronázzuk a szerelem BÖLCSÖ mennyi vak keringés amíg befogad végül ez a ringásl sírunk elalszunk a szerelem CÉRNA egymás ölében újszülött az arcunk kézen-lábon vékony selyem mint a bábon; nem mehetsz többé ahova tetszik, szakadhatatlan addig-ameddig a szerelem Dlö két lágy felét egyetlen kemény burokba zárja külön külön a szerelem ÉHSÉG és meghalhat a jóllakástól mint kikoplait katonaszökevény a szerelem FAGYÖNGY nedvét szikkadó ágainkból lopja gyönyörű bokra a szerelem GAT a szerelem HlD a szerelem IDEGFAJDALOM a szerelem JAROM a szerelem KOPORSÓ keserűségünket belétemetjük és a rohadtul görcsös vigyorból fehér ingben feltámad a mosolygás Hiába futottak a szereplők szerte­szét az épületben, Kopasz Vekker elöl nem volt menekvés. Htúzszemével és lármás órájával felkutatta a legki­sebb és legsötétebb zugot ts, és min­denkit könyörtelenül visszaterelt a színpadra. Amikor már mindenki betéve tudta a szerepét, Kopasz Vekker elérke­zettnek látta az időt, hogy kitűzzék az előadások Időpontját. Nosza, lett erre olyan Izgalom és zsivaj, hogy még a félelmetes ébresztőóra hangja is elveszett benne. Amikor végre el­ült a lárma, Vekker felállt és meg­­hatotton így szólt: — Ezennel bejelentem, hogy tizen­­hatodikán, tehát pénteken főpróba. Szombaton, tizenhetedikén bemutató, este hét órai kezdettel. Vasárnap, tl­­zennyolcadikán első előadás délután háromkor, második előadás este hét órától. Van valakinek ellenvetése? — Persze, hogy van... Nem fó, nem jót — röpködtek a megjegyzé­sek a levegőben. — De miért? Miért, kérdem önök­től? — kérdezte megrökönyödve Ko­pasz Vekker, aki nem számított ilyen heves ellenkezésre. — Hoqy miért? — üvöltött föl a hősszprelmes azon a hangon, amelyet a második felvonásban használ, ami-MARIAN TOMÄS: Ketten a mozgólépcsőn K özép-európai idő szerint pontosan kilenc óra huszonnégy perc és harminchét má­sodperckor megálltak a mozgólépcsők a városközpont egyik aluljáróiéban. A véletlen úgy hozta, hogy felfelé Is, lefelé is csupán egy-egy férfi tartózkodott ra|tuk, és éppen egymással szemben álltak, amikor az áramkiesés bekö­vetkezett. — Na, már csak ez hiányzott. Felelőtlen tár­saság! Lépten-nyomon csak bosszantják az em­bert! — dohogott a lefelé tartó, miközben vá­gyakozva bámult az aluljáró félhomályba ve­sző mélyébe. — Teljes mértékben Igaza van, uram — csat­­lakozott hozzá a másik, majd rövid, megfon­tolt hallgatás után hozzátette: — Hogy a guta ütné meg őket. — Tehetetlen fráterek! Naplopők! Ingyen­­élők! F.arbárokl Hová Jutnánk, ha mindenki tgy végezné a munkáját!? — Velőben hallatlan! — helyeselt buzgón a másik. — Rettenetes Időket élünk. Az ember nap mtnt nap csak könnyelműséget, a köteles­ségekhez való felelőtlen hozzáállást tapasztal maga körüli — Ogy ahogy mondja! Hogy mást ne mond­jak, nézzük csak ezeket a fiatalokat. Szemte­lenek, tiszteletlenek, tolakodóak és olyan lus­ták, hogv az már egyenesen szörnyül Az egyi­kük például a műhelyünk rádiéjavftó részleg'én megtanulta a lábujjéval behangolni az áram­köröket, csak azért, hogy ülhessen munka köz­ben! Egy hétre rá pedig újítási Javaslatot adott be „Tranzisztorok beállítása a jobb láb ala­­csonvfrekvenctás bütykei segítségével“ címen! — Én pedtg, tudja, hogy mit hallottam? Ál­lítólag a közlekedési vállalatnál egy szépremé­nyű Ifjúnak az Jutott az eszébe, hogy az egy vonalon közlekedő autóbuszokat össze kéne kapcsolni, mint a vasúti kocsikat, s tgy elég lenne egy járat naponta. Arra hivatkozott, hogy ha ezt két villamoskocsival meg lehet csinálni, miért ne lehetne tizenöt autóbusszal? Állítólag még jutalmat Is követelt, üzemanyag­­-megtakarftás címen! — így megy ez mindenütt. Egyáltalán, kiben lehet ma megbízni!? A múltkor például egy kicsit megcsapoltam az egyik benzineshordót a raktárban. Alig tíz litert szivattyúztam ki, gondoltam, éppen elég lesz az anvésékboz meg vissza a hétvégén. S mit gondol, mire jöttem rá, amikor be akartam tölteni a kocsi­ba? Hogy nem Is benzin, hanem petróleuml Tőnkretehettem volna a motort! — Valóban felháborító. Kíváncsi vagyok, ki térítette volna meg a kárt? Vagy most Is: Itt állunk ezen az átkozott lépcsőn, biztosan ma­ga Is siet valahova, erre fogják magukat és egyszerűen kikapcsolják az áramot! Mit tehet Ilyenkor az ember? Még szerencse, hogy van nálam újság! — Nálam meg hálistennek egypár üveg sör; így már el leszünk egy darabig. — Ügyesen ki­nyitott két üveget a lépcső élén, az egyiket kollégájának nyújtotta, míg az testvériesen elfelezte az újságot. Mindketten kényelmesen letelepedtek, és hamarosan belemélyedtek az olvasásba; közben Jóízűen kortyoltak egyet­­egyet az üvegből. ... Éppen elfogyott a sör, amikor — közép­európai idó szerint tizennégy óra harmincöt perc és negyvenegy másodperckor — a moz­gólépcső csikorogva ismét megindult. A sors­társaknak éppen csak arra maradt idejük, hogy sietve összepakoljanak és elbúcsúzzanak egymástól, aztán mentek mindketten a dolguk után. Az egyik — a Javítóvállalat alkalmazottja — a reggel bejelentett címre, ahol az eltört víz­­vezetékcső időközben nemcsak a szóban forgó lakást, hanem az alatta levő összes többit is elárasztotta; a másik, az ügyeletes orvos pedig a szintén még reggel telefonon rosszullétre panaszkodó pácienséhez. Vass Gvula fordításai > ■ kor rajtakapja jegyesét az tntrtkus­­- sál, — Mert nem lesz közönségünkI ■ Lehetetlen ötlet négy nappal fizetés í előtt játszani a darabot. Kár a gőzértt , Ásítani fognak a széksorok az üres­­> ségtől, és csúfosan megbukunk. A rendezőnek, úgy látszik, fogalma sincs ■ arról, milyen válságon megy keresz­• tül háztartásunk fizetés előtt. Ügy ■ fest a spájzunk, mint egy mező sdska­­, járás után. Még szerencse, hogy lé­teznek üres üvegek ... A csoporttagok beleegyezően mor­moltak. — Kérem, kérem, elhalasztjuk a fő­próbát és az előadások tdöpontfát • egy jelfes héttel. Mindenki elégedett? Miután ebben nagy nehezen meg­egyeztek, Kopasz Vekker feloszlatta az összejövetelt és hazament, fői be­vacsorázott töltött káposztából, utána nyomban aludni tért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom