Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-06 / 27. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1985. július 8. 14 HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT HORGÁSZÁT HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT HORGÁSZÁT HORGÁSZÁT Trófeák szlovákiai X Szlovákiai Horgászok Szövetsége Központi Bizottságának, az SZHSZ komáromi (Komárno) városi alapszervezetének, a Poľovníctvo a rybárstvo hazai szakfolyóirat szerkesztőségének, valamint »a Komáromi Vámosi Nemzeti Bizottság rendezésében 1985. jánius 8 tói a hónap végéig érdekes kiállítás színhelye volt Komáromban a Horgászok háza. Itt volt ugyan* Is az utóbbi időben horogra került halakból készített trófeák szlovákiai bemutatója. Am nemcsak trófeák, hanem a horgászattal kapcsolatos különböző jellegű képzőművészeti alkotások: festmények, grafikák, gobbelinek, fényképek, kerámiák és fafaragások is nagy érdeklődést keltettek a látogatók körében. Az SZHSZ IV. kongresszusán elhangzott beszámoló is részletesen foglalkozott az 1978 — 1983-as időszak egyik hazai újdonságával, mégpedig a horgásztrófeák értékelésével. Ezzel a sporthorgászat kedvelői számára új lehetőség nyílt a trófeakészítés területén. A trófea nemcsak emlék a horgász számára, hanem ennél jóval több: hiszen a szakszerűen elkészített trófea sok mindent elárul, örvendetes, hogy milyen nagy népszerűséggel fogadták a hazai horgászok a tróteakészítés újdonságait, йв hazai szakembergárdánk is már számoz szép eredménnyel büszkélkedhet. A halzsákmány testi felépítésében észlelt különböző jellegű változásokból a hozzáértő viszonylag egyszerűen viszszakövetkeztethet az előidéző okokra. Ezzel a módszerrel valós képet kaphat arról, hogy az egyes területeken mely halfajták sínylik meg leginkább az egyre nagyobb fokú vízszennyezést, Illetve alkalmazkodnak gyorsabban a megváltozott körülményekhez. Térjünk vissza azonban a komáromi kiállítás anyagához, Amint Szabó Vilmos, a városi horgászszervezet halgazdája, egyúttal a be mu- Č tató egyik főszervezője tájékoztatott, az idén első ízben szervezlek ilyen nagyszabású országos rendezvényt. A korszerű, megfelelően berendezett Horgászok háza nagyszerű színhelyül szolgált, s így lehetőség adódott a kiállítási anyagnak — az áttekintést jelentősen megkönnyítő — szelektálására. A földszinti három helyiségben a szlovákiai bemutatót tekinthette meg a közönség. A bírálóbizottság tagjai által értékelt trófeák közül láthattuk az egyes halfajtákat, mint péli§. dául a ponty-, csuka-, harcsa-, tok-, sügérféléket, valamint a többi halfajtából készített preparátumokat. A ponto zásban jártas horgászok tudják, hogy az 505 pontot elért csukatrófea milyen nagyszerű" teljesítményt bizonyít. A trófeák mellett az 1945— 1984 es, négy évtizedet felölelő időszak halfogási rekordba tíi is a kiállításon szerepeltek, így megtudhattuk például, hogy 1958-ban a Dunából fogták ki a legnagyobb, több mint 31 kilogrammos pontyot, és a Nitra (Fotó: CSTK) folyóból 1976-ban a 24 kilós csukát. A szakemberek és a horgászok számára egyaránt nagyszerű lehetőséget jelentett a trófeakészítés néhány éves fejlődésének a felvázoló-Sei. Az első ilyen jellegű orszá gos bemutatóra 1У81-Ьеп az Agrokomplex keretében került sur, ahol a bemutató méltán nyerte el az Aranykasza díjat, s nem utolsósorban a kiállítás látogatóinak a tetszését. A komáromi szlovákiai bemutató anyagán már látszott, hogy a trófeák készítői, leszűrték az előző évi tapasztalatokat, s kiküszöbölték a leggyakrabban jelentkező hiányosságokat. Az SZHSZ KB trófeaértékelő bizottsága először 1977-ben ülésezett, de a világon egyedülálló hazai pontozási módszer alkalmazásának kezdetét az 1981-es évtől számítjuk. Ettől az Időszaktól kezdődően gyors Ütemű fejlődés tapasztalható a hazai trófeakészítés területén. A kiállítás emeleti részén a komáromi városi horgászezervezet tagjai állal készített bemutatót láthattuk. Halpreparátumok, különböző trófeák, a halászat történetét és fejlődését gazdag dokumentumanyaggal illusztráló tárlat látogatói bepillantást nyerhettek ezáltal a szervezet tagjainak tevékenységébe. A városi szervezet, amelynek hat horgászkörzete van, az egyik legjobban működő alapszervezetek közé tartozik. Tagjai nagyon szép sikereket értek el, számos horgászverseny győztese került ki közülük, s a horgászutánpótlás iránti törődés is magas színvonalú, példásnak mondható. Nagy figyelmet fordítanak a tagság szakmai továbbfejlődésére s a különböző halegészségügyi és környezetvédelmi tanfolyamok alkalmával a vezetőségnek nem okoz különösebb gondot a tagság toborzása. A komáromi kiállítás rendezői nem panaszkodtak a látogatottságot illetően, mivel az érdeklődés meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ottjártamkor is gyermekzsivajtól volt hangos a Hoi«*»szok háza. A gyermekek közül bizonyára többen kedvet kaptak a szabadidő ésszerű ily módú hasznosításához, a horgászathoz. A szervezők példás munkájának köszönhetően a szlnvákiai bemutató hozzájárult a természetvédelmi hónap rendezvényeinek sikeréhez. BARDOS GYULA Igényekre épülő tervek Az érdekszövetségekbe és más szervezetekbe tömörült emberek sokasága a célok megvalósítását rövid-, közép-, és hosszúiévá tervekben vázolja tel.' A Szlovákiai Horgászok Szövetsége bratislavai fővárosi szervezetének vezetői és tagjai a CSKP KB irányelveire támaszkodva készítették el a feladatokat, tevékenységüket 1990-ig meghatározó tervezetüket. A kerületi feladat- és jogkörrel felruházott bratislavai horgászszervezet ugyanis a taglétszám gyarapodása tekintetében egyike a szövetség legdinamikusabb ütemben növekedő szervezeteinek. Míg például 1976-ban 4520, öt évvel később már 8869 felnőtt tagot számláltak. A beszervezett fiatalok létszáma 1978-ban 1351, öt év múlva pedig 1988 lett. Jelenlegi taglétszámuk azonban túllépi a 10 ezer 770- et. Számítanak arra, hogy 1990-ig a szervezet felnőíl tagjainak a száma 11. ezer 800 ra, a fiatal tagoké meg 2400-ra gyarapodik. A terv kimunkálásánál természetesen számoltak a taglétszám dinamikus gyarapodásával. Nem lényegtelen persze az sem, hogy vfzteriiletükből mintegy 428 hektár már nem alkalmas horgászatra. Ide sorolható például a gondjukra bízott Kis-Duna és Fekelevíz folyószakasz. Ezen vizek korábban természetes szaporulatban és halzsákmányban rendkívül gazdagok voltak, ma viszont ez erős szennyezettség miatt a minimálisnál is kevesebb életteret nyújtanak a halaknak. A bratislavai horgágzszervezetnek napjainkban mintegy 571 hektárra kiterjedő a horgászatra alkalmas vízternlete. Vizeiknek 75 százalékát a hajdani kavics- és homokbányák nyújtják. Ezek azonban a természetes haltáplálék és szaporulat szempontjából nagyon szegények. A tagság létszámának a gyarapodása szükségessé teszi tehát az eléggé költségigényes mesterséges ivadék■ pótlást. j A tervek elkészítése előtt > természetesen alapos felméré- i seket végeztek, hogy biztos ) támpont birtokában vázolhas- I sák fel a célokat. Arra törekednek, hogy az idén méretes pontyból 948, öt év míllve, vagyis 1990-ben pedig 989 mázsát helyezzenek ki e vizekbe, s az ivadék jelentős hányadát saját nevelésből nyerjék. U- gyanakkor rabló halfajokból is többet helyeznek ki mint korábban. Az ivadék nevelésére és szaporodására mintegy 60—70 hektáros vízteriilRlckre van szükségük. Jelenleg azonban 20 hektárnyi hasznos vízterülettel rendelkeznek, amely halszaporításra alkalmas. A nevelő, szaporító tóterület bővítése tehát szükségszerű. Ilyen tavakat készítenek például Caslán, Radurovón, Maié Leváren és másutt. A már korábban elkészüli éastái 3,7 hektár területű szaporítótóból például 100 ezer gyorsnevelésű és 5U ezer egynyaras süllő nyerésével számol a horgászszervezet, továbbá tervezi más rabló halfajok (csuka, harcsa stb.) szaporításának lényeges növelését ia. Ezzel elérhető a vizek korábbinál jobb népesítése. A helyenkénti problémáktól eltekintve nőtt ez utóbbi években az egy főre eső halzsákmány. Az 1980. évi halfogási naplók összegezése azt mutatja, hogy a kifogott halaknak 54 százaléka ponty volt. A többi nemes halfajból (csuka, süllő, harcsa) 28,8; fehérhalakból pedig 22,2 százalékot értek el. Köztudott azonban, hogy a fehérhalak többsége a Dunából és mellékágaiból származott. Ez arra hívja fel az illetékesek figyelmét, hogy a belvizekbe is szorgalmazzák a fehérhalak telepítését, mert ezzel javítható a halfogási eredmény. Az 1976—80-as években a* egy horgászra eső halzsákmány 14,2 kiló volt. Tavaly már 15.30 volt, öt év múlva pedig 16 kilós átlaggal számolnak. Tény, hegy ez szerény eredmény, hiszen más szervezeteknél, ahol a természetes halszaporulat megfelelő, az évi zsákmány eléri a 25—30 kilót is. Tény azonban, hogy egy hektár vízterületre nem jut annyi horgász mint a bratislavai szervezetnél, s ez jelentősen befolyásolja a halfogás évi átlagát. Időszerű tehát, hogy szorgalmazzák a tervekben meghatározott új létesítmények építését. KOKSZA ISTVÁN VADÄSZAT • VADÄSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • A Rozsnyói (Rožňava) járásban az utóbbi két esztendőben megtelepedtek és elszaporodtak a farkasok. A becslések alapján jelenleg hozzávetőleg egy tucat kóborolhat a rejdoval, dobsinai, murányi, barka! és szilicel hegyekben. Ez ökológiai szempontból nem Is olyan nagy szám, ha egyúttal figyelembe vesszük az említett vadászterület nagyságát. A farkasok természetben betöltött szerepéről nem szükséges külön szólnunk, mivel azok, akik érdeklődnek az élővilág iránt, ezzel tisztában vannak. A közfelfogásban viszont nem ilyen egyértelmű ez a kérdés. Az élőlények szerepének megítélésében gyakran kísértenek még az egyes fajok természetbeli kapcsolatait szem elől tévesztő, merőben téves, egyoldalú vélemények. A korábbi, merev kategorizálású, még nem környezetközpontú biológiai oktatás nyomán az élővilág néhány képviselőjét vagy csak káros, vagy pedig minden tekintetben, s mindenkor hasznos fajokként könyveltük el. Ez az egysíkú értékrend azután sok elhibázott természeti beavatkozást, az állatokkal szembeni indokolatlan fellépést, szabályozó intézkedést váltott ki. Ezért vitatható a farkasok elleni hajtóvadászat-módszer is, amellyel több helyütt a vadásztársul a tok tagjai szabályozni akarják, illetve mesterségesen szabályozzák az ordasok létszámát. A mesevilágból belénk rögződött, hogy a farkas gonosz fenevad. Az iskolában azt tanultuk, hogy hazánkban. kiveszőiéiben van. A Rozsnyói járásban pedig már évtizedek óta ritkaságszámba ment, ha egy-egy zsákmány után kóborló f$rkasfalka — rendkívüli hideg telek alkalmával — az északi járások felől olykor betévedt az itteni erdőségekbe. Az ordasok jelenlétét — úgymond — mindenfelé széttépett őzek, szarvastehenek és vaddisznómalacok tetemei jelzik, nagyban veszélyeztetve a vadgazdálkodást (?). Tavaly — állítólag — mintegy- tucatnyi juh, húsz szarvas és több fészekalja vaddisznómalac elpusztítása írható a „rovásukra“ Am a szétszórt tálkákban vadászgató tark ák - - Irt bűnjelek mértéke, tálkájuk gyér volta miatt, nagyon 1« kétségbe vonható. Noha a farkas a ragadozók közit, „ „ eg értelmesebbek“ közé tartozik, egymagában rendkívül ügyetlen zsákmányszerző, s ha nem tud nagyobb létszámú falkába verődni, csaknem ében vész. A ragadozó, bár csak ritkán lakik jól, tápffilékszerző vadászatával szabályozza a zsákmányául szolgáló állatok állományát, és akarva-akaratlanul elvégzi egészségügyi és törzsfejlődési szelekciójukat is. Ugyanis a farkasok leggyakrabban és legkönnyebben a beteg, legyengült, s így ügyetlenebbül menekülő egyedeket ejtik zsákmányul. A vadgazdák ellenérvként említik, hogy a rókáktól megfertőződve terjesztői lehetnek a veszettségnek. A farkasok ellem szigorúan fellépő vadászok vádjaira ökológiai ellenérvvel válaszolva: a bárkái, murányi, illetve sztllcet tájvédelmi körzetekben nemcsak a becses vadásztrófeák viselőinek, vagy az agyarasoknak van értékük, hanem az általuk lelegelt növényritkaságoknak, védett növénytársulásoknak, vagy a mezőgazdasági üzemek földterületein i leien a farkaid? tönkretett (legázolt, legyúrt) kultúrnövényzetnek, a lerágott kérgü, megcsonkított ágú facsemetéknek és csérjéknek is van. Gyakran tetemes, olykor, mint például tavaly, a kukoricavetésben óriási méreteket öltő károkat okoznak. Vajon okozhatnak-e védett telepeken tenyésztett, télen az éhenpusztulástó! rendszeres takarmányozással óvott vadállományban olyan kárt a kiveszés mezsgyéjére sodródott és az üldözéstől, kilövésektől meggyérült farkasok, hogy minden alkalmi kártételük után el kell őket pusztítani? A farkas nálunk nem szerepel a védett állatok jegyzékén, tehát törvényesen, következmények nélkül puskavégre kapható szeptember közepétől február végéig. A legutóbbi „farkas-idény“ idején hát „ellenszenves mesehőst“ terítettek le a vadászok. A tél folyamán számos nagyszabású hajtóvadászatot indítottak ellenük, de egyiket sem koronázta „vadászsiker“. Bár sem a hiúzt, sem a farkast természetvédelmi törvényünk hivatalosan nem védi, ennek ellenére értelmetlen dolog őket teljesen kipusztítani, mert a lelketlen kutyatartók által az erdőbe kivert kóbor kutyák csapatai sokkal nagyobb veszteségeket okozhatnak a féltett vadállományban. A farkas üldözését kiváltó okok hátterében sokan a lakosság fé leimét is említik, pedig a farkasokkal való „találkozások“ egyike sem végződött az ember megtámadásával. Mellékesen jegyzem meg, hogy a rókákra is hasonló sors vár, bár fő táplálékuk a kártékony mezei pocok. Legfőbb bűnük, hogy terjesztőik az emberre is nagyon veszélyes betegségnek, a veszettségnek. A feltűnően szelíd vörösrókák elfogása, az elpusztult példányok megnyúzása vagy hazavitele éppen ezért tiltott és életveszélyes cselekedet. Noha a rendkívül óvatos róka természetes ellenségeit az ember csaknem teljesen kiirtotta, létszámát a minimálisra szorította, nagy életképessége és szaporodása folytán a rókaállomány csak kevéssé csökkent. Am általában a ragadozók száma — az ismert okoknál fogva — egyre csökken, s jóval kevesebb van belőlük, mint zsákmányaikból, amelyekből élnek, ezért természetesen lassabban is szaporodnak. A természet életközösségeiben egymásra utalt élőlények táplálkozási láncrendszere hosszú idd alatt alakult ki, amelyben a ragadozók az általuk vadászott fajok bizonyos meghatározott népesedési sűrűségére szorulnak. Így ragadozók hiányában az életben maradt fajok újra nagy tömegben elszaporodhatnak. A természet sokrétű kapcsolatrendszerének összefüggéseit kevéssé ismerő ember környezeti beavatkozásaival gyakran idézett elő nehezen jóvátehető hibákat. Mohó nyereségvágyból sok pótolhatatlan állatfajt pusztított ki, más fajták meggondolatlan betelepítésével pedig szinte megíékezhetetlen populációs folyamatokat indított el. A ragadozóknak tehát a természet megfelelő táplálékszabályozási szintjén nélkülözhetetlen ökológiai rendeltetésük van. Ugyancsak meghatározó szerepük van az egymással kölcsönhatásban levő állatok állományszabályozásában, a törzsfejlődést előbbrevivő létharc általi természetes szelekcióban: az élelerősebb, egészségesebb egyedek továbbszaporodásában. Ami pedig a ragadozók sokakban gyűlöletet keltő „rabló“ viselkedését illeti: a ragadozók nem csak vérengzőek, s nem minden áron támadó agresszív élőlények, hiszen akkor Indulnak élelemszerzésre, "ha éhesek. A zsákmányolás csupán sajátos táplálkozásmódjuk, örökletes tulajdonságuk. A ragadozókra. mint az elmondottakból kitűnik, a természet nagy konyhájában mindenképpen szükség van. Több fajuk napjainkra sajnos nagyon meggyérült, s ezeket természetvédelmi törvényeink óvják. Ez viszont azt jelenti, hogy a hazai védelmi jegyzéken nem szereplő ragadozót (farkast) minden esetben jól irányzott puskagolyóval kell fogadni. (A cikk megírásához nyújtott szaktanácsokért köszönetét mondok Július Ferencz mérnöknek, az SZVSZ járási bizottsága elnökének és előadójának, valamint Ambrúzs Istvánnak.) KORCSMAROS LÄSZLÖ
