Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-06 / 27. szám
12-»SZABAD FÖLDMŰVES. fass. Pius ÉL A bel üzemi önálló elszámolási rendszer tapasztalatai és tanulságai I ■ * t II. RÉSZ X második leggyakoribb hibaforrás, hogy a mezőgazdasági üzemeink nem dolgozták ki kellő gonddal és részletességgel a beliizemi önelszámolási szabályzatukat. Noha az említett ankét adatai szerint az üzemek 80 százalékában ki ran dolgozva, ez azonban alig tér el a kiadott mintaszabályzattól, nem tükrözi az üzem valós helyzetét és ennek folytán nincs is alkalmazva. Nem kevés az olyan üzem sem, ahol a belüzemi önelszámoló egységek azért nem működnek, mert mint szervezeti egységek is csak formálisan léteznek, mivel nincs tényleges operatív önállósággal rendelkező felelős vezetőjük, nincs saját személyi állományuk és elkülönített termelőeszközeik, s ennek következtében nem is lehetnek a termelési és közgazdasági feladatok elkülönített hordozói. Ezekben az esetekben természetesen a szervezeti rendet kell stabilizálni és biztosítani, tisztázva az egyes jogköröket és kapcsolatokat ügy, hogy az megfeleljen mind az illető szervezeti egységnek, mind az önálló belüzemi elszámolási egység szükségleteinek. A következő kritikus terület, ahol rengeteg hiányosság mutatkozik, az az egyes elszámolási egységek feladatainak meghatározása, amit általában tervszétírásnak hívnak — és sajnos, fgy is alkalmazzák. Ugyanis, a kettő nem ugyanaz! A belüzemi önelszámolási egységek — legyenek azok akár gazdasági központok, akár költségközpontok — a rájuk kirótt feladatokat ugyanis nem önállóan és elszigetelten, hanem egymással bonyolult kapcsolatrendszer keretében oldják meg, ezt pedig nem lehet az összvállalati terv mechanikus lebontásával és széttrásával átvetíteni az egyes önelszámolási egységek terveibe. Az első lépésnek e téren az egyes önelszámolási egységek belső kapcsolatai tisztázásának kell lennie. És ez a legnehezebb, legigényesebb és legérzékenyebb terület. Beletartozik nem csupán az anyagi és energetikai kapcsolatok, de az áru- és pénzkapcsolatok bonyolult rendszere is, amit a köztük levő adásvételi kapcsolatok fejeznek ki. Különösen ez az utóbbi rejt magában sok súrlódási felületet. Aránylag egyszerű a vállalat külső kapcsolataiból eredő hozamok és árbevételek, valamint a költségek lebontása az egyes önelszámoló egységekre, főleg a gazdasági központokra. Viszont tudatosítani kell, hogy e központok nyereségképződése nem csak a hozamok és költségek ríagysága szerint alakul, hanem döntő mértékben a köztük folyó adásvételi kapcsolatok eredményeitől függ. Ebből két dolog következik: az egyik, hogy nem indokolt valamennyi költséget az egyes gazdasági központokra szétfrnl, függetlenül attól, hogy merítésükre ez illető központ tud-e befolyással lenni. így például nincs értelme a vállalatvezetés mint költségközpont rezsiköltségeit valamilyen vetítési kulcs alapján elosztani az egyes gazdasági központok terhére, mivel azok ennek magasságát nem befolyásolhatják. Maradjanak csak e költségek a vállalatvezetésen mint költségközponton úgy, mint a tervezett veszteség részei, és az értékelés során az legyen ellenőrizve, vajon nem lépték-e túl őket. Ettől még bonyolultabb és messzebbre ható kérdés a beliizemi szállítmányok és szolgáltatások értékelése. Ha ez önköltségi áron történik, akkor az átvevő egység nyereségalakulásában tükröződik vissza annak hatása, hogy az átadó egység alacsony, vagy magas önköltséggel termelte-e azokat. Ez nyilvánvalóan nem helyes, mert mind az átadónál, mind az átvevőnél csökkenti a köllségérdekeltséget. Ezen kívül ha az átadó ágazat önköltségi áron számol, a belüzemi kapcsolatában nem képezhet nyereséget, fgy érdeke lesz, hogy minél több termékét üzemen kívül értékesítsen, vagyis nyereséggel. így előfordulhat, hogy a műszaki szolgáltatási ágazat teherautói valahol másutt fognak fuvarozni akkor, amikor a növénytermesztési ágazat szállítás) bajákkal küzd. A gyakorlati tapasztalat abba az irányba mutat, hogy előnyösebb, ha azok a termékek és szolgáltatások, melyeknek van hivatalos eladási áruk. ezen az áron kerülnek be a tervbe is, s ezen az áron kerülnek elszámolásra a belüzemi kapcsolatok keretében is. Mivel az állandó számviteli árak azonosak az átlagos értékesítési árakkal, ezt a funkciót ezek az árak is betölthetik. Az egyes gazdasági központok nyereségképzésének objektivitása nem attól függ, vajon az elszámnlás értékesítési vagy önköltségi áron történik-e az egyes gaz dasági központok között, hanem attól, hogy azon az áron történjék, amilyen áron az tervezve volt. A tényleges nyereség ugyanis összvállalati szinten képződik, függetlenül attól, hogy ennek mekkora hányadát mutatja ki az egyik vagy a másik önelszámoló egység, az érvényben levő játékszabályok alapján. Az visznnt biztos, hogy az önelszámnlási szabályzat egyik legfontosabb láncszeme az önelszámolási egységek kölcsönös kapcsolatainak és kooperációs feltételeinek egyértelmű és világos tisztázása. Ami a harmadik feltételkört, vagyis a nyilvántartás és a számvitel önelszámolási egységek szerinti felépf tését és vezetését illeti — noha e téren is sok helyen vannak hiányosságok —, meg kell állapítani, hegy e területen a módszertani kérdések tisztázottak, csupán azok fegyelmezett és következetes betartását kell biztosítani. Ez pedig a számítástechnika bővülésével egyre könnyebben és tökéletesebben biztosítható. Lényegében ez mondható el az elemző és a kiértékelő rendszerről is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kérdésnek nem e technikai, hanem a társadalmi, lélektani, erkölcsi és politikai vonatkozásai a döntőek. Az önelszámolási egységek végső fokon emberi közösségek, melyek konkrét termelési és gazdasági célok elérésére fogtak össze, meghatározott részt vállalva szövetkezetük vagy állami gazdaságuk feladatainak teljesítéséből. Ennek folytán e munkaközösségek erkölcsi és anyagi önmegvalósításának foka ezekben az elemzésekben és kiértékelésekben tükröződik vissza. Ebből törvényszerűen következik, hogy e kiértékeléseknek objektiveknek és manipulációtól mentesnek kell lenni. Ez különösen fontos ott, ahol az önelszámolás elveit mélyebb tagolásban, például szőkébb taglétszámú brigádokig menően alkalmazzák, vagy bevezették az egyének hozraszcsot-számláinak rendszerét is. Sajnos, ezen a téren sem mondható el, hogy az egyes önelszámolási egységek azonos esélyfeltételeket kapnak mindenütt üzemeik keretében. Az esélyek azonosságának főleg az anyagi érdekeltség területén kell megmutatkoznia. Sorrendben az utolsó helyen említettük az önelszámolási rendszer sikeres alkalmazásának feltételei között az anyagi érdekeltséget, holott a döntő láncszem szerepét ez tölti be. Ez az e választévíz, melytől a siker vagy a sikertelenség döntő mértékben fiigg. E kérdés megoldása nélkül az említett többi feltétel legtökéletesebb biztosítása is hatástalanná válik. Azt, hogy az önelszámolási rendszer eddig még nem hozta meg az egyes üzemekben az elvárt hatékonyságnövekedést, főleg annak terhére Írhatjuk, hogy eddig még nem sikerült kimunkálni azt a jutalmazási rendszert ég bérformákat, melyek kellő erővel ösztönzik az önelszámolási rendszer célkitűzéseit. Igaz, ezek a fogyatékosságok részben azoknak a hiányosságoknak visszahatásából is adódnak, melyek a szervezeti struktúra, a belüzemi tervezés, a kalkuláció, a számvitel és az elemző tevékenység területén jelentkeznek. A fő probléma nem az alapjutalmak, hanem az ösztönző bérrész felhasználása terén jelentkezik. Annak ellenére, hogy a teljesítménynormáink hiányosak, zömében elavultak és nincsenek összhangban a műszaki fejlettség jelen fokával, az alapkeresmény egy-két zömében szubjektív — helyesbítés következtében általában hitelesen tükrözi az elvégzett munka mennyiségét és társadalmi jelentőségét. A fő hibája, hegy elégtelenül fejezi ki a munka közgazdasági hatékonyságát, vagyis kevéssé függ az elért jövedelemképzés mértékétől. Az alapjutalommal kapcsolatban ez még talán elnézhető is, de az ösztönző bérrész vonatkozásában semmi esetre. Sajnos, az önelszámolás) rendszer bevezetése nem hozta meg az eredményes alkalmazásához szükséges innovációt a jutalmazási rendszerben. Az egyes önelszámolási egységek dolgozóinak keresménye nem függ eléggé az egység eredményeitől, s ennek folytán nem is ösztönöz eléggé annak teljesítésére és túlteljesítésére. Sajnos, ezért az állapotért nem lehet az üzemeken kívüli tényezőket okolni. Az érvényben levő bérrendszeri előírások elegendő teret biztosítanak minden üzemnek, hogy jutalmazási rendszerét hozzáigazítsa az önelszámolási rendszer céljaihoz és szükségleteihez. Ez azonban eddig még nagyon kevés üzemben valósult meg. Igaz, a felettes szervek és a tudományos munkahelyek sem nyújtottak hozzá tűi sok módszertani segítséget. Főleg hiányoznak a világos, könnyen érthető mintaprémiumrendek és méginkább az önelszámoló egység nyereségből és többletnyereségéből való részesedés szabályzata. * Az egyes üzemek által kidolgozott prémiumrendek és szabályzatok közös hiányossága, hogy nem egyértelműek és konkrétak, belőlük a dolgozó csak nagyon ritkán tudja kiolvasni, hogy az adott esetben neki menynyi prémium vagy nyereségrészesedés jár. Természetesen így is viszonyul hozzá és csupán fenntartásokkal hisz benne. Az üzemek vezetősége pedig — noha fennen hirdeti az eredmények szerinti differenciálás szükségességét — a gyakorlatban, ha ténylegesen differenciált jutalmazásra nyílik az egyes önelszámoló egységeknek igényjogosultsága, habozás nélkül, önkényesen beavatkoznak: az egyiktől elvesznek, a másiknak adnak — függetlenül az elért eredményektől. Az ilyen esetben aztán jogosan merül fel a kérdés: mire volt jó az egész évi rengeteg munka, a tervezés, a részletes számvitel és nyilvántartás, az önelszámolási egységek szerinti kiértékelés, ha a tényleges jutalmazásban — aminek érdekében mindez a rengeteg munka megtörtént — önkényesen, mélyreható változtatásokat lehet eszközölni. Mint látjuk, sok tehát a hiba. a hiányosság, az orvosolni való. Egészében véve azonban mégis sikerről beszélhetünk. Nagy siker az, hogy mezőgazdasági üzemeink döntő többségében a belüzemi önálló elszámolási rendszer, habár fogyatékosságokkal, de létrejött és működik. Működésükben már az előző évvel szemben is jelentős javulás állott be. Dolgozóink egyre mélyebben és szélesebb körben értik a hatékonyság fogalmát ás szakadatlan növelésének szükségességét. Mindemellett egyre több gyakorlati tapasztalatot szereznek azoknak a szervezési, tervezési, nyilvántartási, elemzési és munkajutalmazási módszereknek és eljárásoknak a területén, melyek szükségesek ahhoz, hogy üzemeinkben a belüzemi önálló elszámolási rendszer ténylegesen a hatékony szocialista üzemvezetés objektív módszerévé és a gyakorlati közgazdasági irányítás nélkülözhetetlen eszközévé váljék. Hogy ez minél előbb megvalósuljon, ahhoz kötelessége minden lehetőt megtenni mind a tudományos munkahelyek, mind az irányítási szervek, főleg pedig az egyes üzemek felelős dolgozóinak. Dr. Csáfalvay Gábor, a Duna szerdahelyi Járási Mezőgazdasági Igazgatóság közgazdasági igazgatóhelyettese Ott, ahol megkülönböztetett figyelmet szenteltek a takarmánygazdálkodásnak, a rétek és legelők fűterméséből jó minőségű szénát készítettek Archív felvétel Javult a takarmánvtermesztés színvonala A lehetőségek és az adottságok számbavételével a Rozsnyói (Rožňava) járási Mezőgazdasági Igazgatóság és a járási pártbizottság — a tömegtakarmányok termelése során tapasztalt visszaesés okainak megszüntetésére — nagy jelentőségű termelési programot dolgozott ki, amely alapul szolgál a gazdaságok takarmányppogamjának előkészítéséhez. Most ennek lényegét, megvalósításának mozzanatait, eredményeit és távlatait vázoljuk fel. • • • A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésében a járás gazdaságai addig nem érhetk el a kívánt lendületeit, amíg a tömegtakarmányok mennyisége és minősége a szlovákiai átlag alatt marad. Néhány évvel ezelőtt több gazdaságban a tartósított (szenázs, szllázs) takarmányoknak ötven százaléka sem érte el a kívánt béltartalmi értéket. Ezzel magyarázható, hogy a téli és a tavaszi hónapokban több millió korona értékű tömegtakarmány — főleg széna — vásárlására kényszerültek, a tehenek kondíciójának csökkentését azonban még így sem tudták megakadályozni. Mindezek a tények sürgető erővel hatottak a problémamegoldás Irányában. Először is az alapvető hiányosságokat számolták fel; a hozzá nem értést, .a szakmai felelőtlenséget és érdektelenséget. Ä termelés irányításával megbízott ágazatvezetőknek, technikusoknak el kellett sajátítaniuk, be kellett tartaniuk az agrotechnikai előírásokat, a tárolásra és tartósításra vonatkozó legújabb módszereket. Legalább Ilyen szükség volt politikai tudásuk gyarapítására, hogy ismerjék a párthatározatok lényegét és fontosságát. A kijelölt feladatok állandó kísérő jelenségeivé tették a számonkérést, az érdem szerinti jutalmazást és a felelősségrevonást. • • • Az Idei tavasz mintegy háromhetes késéssel érkezett, emiatt eltolódott a betakarítás Ideje, ami több problémát is felvetett. Hetekkel a takarmánytárolók kiürülése után indulhatott meg a zöldtakarmányozás. Kevesebb Idő jutott az évelő takarmánynövények és a rétek első termésének a begyűjtésére. Ez lényegesen megnehezítette — de nem teszi lehetetlenné — célkitűzéseik megvalósítását. Idei feladatok: egy számosállatra szénaegységben kifejezve legalább 4,5 tonna tömegtakarmányt kell biztosítani, ebből három tonnát a téli időszakra, ami összesen 428 ezer tonna takarmányt jelent. Ez csak Intenzív termeléssel érhető el. Ebben a járásban óriási kiterjedésű legelők vannak fa mezőgazdasági terület hatvan százaléka állandó gyepterület), a szántóterületnek pedig 34 százalékán (három százalékkal több, mint tavaly) termesztenek takarmánynövényeket. Tizennégy százalékra tehető a másodnövények vetésterülete. A 7. ötéves tervidőszak elején sajnálatosan alacsony volt a lucerna és a lóhere aránya és hektárhozama (5—7 tonna). Az évelő takarmánynövények termőterületének növelését szigorú Intézkedésekkel biztosították. Eddig a silókukorica — amelynek mintegy ötven százalékát a vadállomány minden évben elpuszította — termesztésére helyezték a fő hangsúlyt, ám ebből is csak néhány gazdaságban tudtak jő minőségű szilázst készíteni. Az űj elképzelések alapján kidolgozott takarmányprogramban a takarmán'yrépa, a takarmányborső, a bükköny és a szója vetésterületének, illetve terméshozamának a növelését szorgalmazzák. Az élelmiszer-' Ipari melléktermékek felhasználásával, a szalma, a kukoricaszár és a gyenge minőségű széna tápértékének a feljavításával, illetve dúsításával Is számolnak. Fokozott figyelmet fordítanak ezentúl a másodnövények termesztésére. A legelőgazdálkodás terén ez ideig korántsem használták ki a kínálkozó természet adta lehetőségeket. A szakaszos legeltetésnek csak az idén tulajdonítottak kellő jelentőségeit. A réteken a tervezett hektárhozamnak csupán a hatvan százalékát érték el két évvel ezelőtt. Tehát volt és van Is mit tenni az eredmények Javítása érdekében. A Jelenlegi időszakban a legfontosabb teendő: a gyors és veszteségmentes betakarítás. A tavasz rendkívül kedvezett a fűfélék fejlődésének. A szinte naponta érkező, kiadós, csendes esőt intenzív napsütés követte. A földeken burjánzik a dús vegetáció. Sok helyen a szálas takarmányok gyors fejlődése miatt elkésve fogtak hozzá begyűjtésükhöz. Az őszi takarmánykeveréket közel nyolcszáz hektárról gyűjtöttek be. A zöldaratásban az Ipari üzemek dolgozóin kívül a tömegszervezetek tagjai is részt vállaltak. A gazdaságok nagy dilemma előtt állnak: szeretnék biztosítani a téli takarmányszükségletet, de mivel a tavalyi készletek kifogytak, az egész termést kénytelenek takarmányozni, mármint ott, ahol még nem építették ki a szakaszos legelőket. A mezőgazdasági üzemekben Igyekeznek kihasználni a hldeglevegős szárítást és a( szénatárolőkban a szálas takarmányok elraktározását meggyorsító mechanikus markolóvtllákat szereltek fel. Ezen túlmenően új szénatárolőkat és silőgödröket építenek. Tehát az előirányzott feladatok megvalósításán fáradoznak. Mondhatjuk: ez a dolgok látványos része. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogv a dolgozók szemléletváltása nélkül nem remélhetnénk pozitív eredményeket. Miért mondom ezeket? Azért, mert évek óta figyelemmel kísérem ezt a problémát. Jóllehet a takarmányhtány sokéves gond, enyhítésére több programot dogoztak ki, ezek megvalósításával azonban az ötéves tervidőszak közepéig adósak maradtak. A mezőgazdasági üzemek vezetői ezldáig nem vették elég komolyan, hogy konzervatív gondolkodásmódjuk és szűk látókörük képezte a válaszfalat az új törekvések elsajátításában, alkalmazásában. Azonban a sokrétű Igyekezet, próbálkozás, ösztönzés éreztette jótékony hatását. Hatékony politikai neveléssel, szakmai irányítással és rendszeres ellenőrzéssel pen ezt a válaszfalat döntötték le a» emberekben. A régi utakat járhatatlanná tette a fejlődés. Nem kevesebbről van Itt szó, mint a XVI. pártkongresszus, illetve a 7. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítéséről., Ezen belül igen komoly részfeladatok találhatók; például csökkenteni az erőtakarmányok felhasználását a tej és a hús előállításában, mérsékelni a termelés önköltségét, fokozni a hozamokat valamint a munka termelékenységét. Egyszóval: növelni a gazdaságosságot! t Mindezzel azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy a Rozsnyói járásban egy mély gyökerű probléma elburjánzásának gyógyítása van folyamatban, amelyet a járási pártbizottság és a jmi illetékesei gondos mérlegelésen alapuló Intézkedésekkel igyekeznek megszüntetni. KORCSMAROS LÄSZLÖ
