Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-25 / 21. szám

1985. május 25. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Ä felszabadulást követő mélyreható társadalmi változások kulturális éle­tünk kibontakoztatásához is megte­remtették az előfeltételeket. Magától értetődő, hogy társadalmunk és gaz­daságunk minden területéhez hason­lóan itt Is teljes újjászervezésről volt szó, amely minőségileg helyezte új alapokra' a kulturális életet. Az azóta eltelt négy évtized során bebizonyo­sodott, hogy a szocialista kultúra új, emberközpontú értelmezése minden területen találkozott a társadalom, Illetve az abban élő emberek igényei­vel, s ennek eredményeképpen olyan mértékű fejlődésnek lehettünk szem­tanúi a felszabadulás óta, amilyenre nem volt példa hazánk kulturális éle­tében. Ez a megállapítás éppúgy vo­natkoztatható a kulturális népművelő tevékenység, mint az alkotó munka színvonalára. Ä kulturális élet területén az első jelentősebb demokratikus intézkedés már 1945-ben megtörtént: államosí­tották a rádiót, a filmipart, a hang­lemezgyártást, felszámolták a magán­erőből működő színjátszó csoporto­kat Teljesen természetes, hogy a vál­tozás a fent említett intézményeket érintette elsőként, hiszen jellegüknél fogva éppen ezek juttatták el a leg­nagyobb tömegekhez a kulturális és a művészi értékeket. Ezzel szinte egyidőben történt meg a sajtó és a nyomdaipar államosítása, törvényha­tározat született a könyvkiadásról és a könyvterjesztésről, a népművelő tevékenység irányítását a népi szer­vek vették át, s az emlékművek, il­letve a műemlékek döntő többsége fölött az állam vállalt védnökséget. Röviddel a dolgozó nép Februári Győzelme után került sor a nemzeti kultúra kongresszusára Prágában. A kongresszuson Klement Gottwald ter­jesztette elő a kultúra széles körű demokratizálásának programját, mely­nek fő céljaként valamennyi kultu­rális és művészi érték közkinccsé té­telét és a kulturális népnevelő mun­ka hatékony Ideológiai megalapozá­sát jelölte meg. A program megvaló­sítása már a kezdeti időszakban kéz­zelfogható eredményeket hozott: fo­kozatosan kezdtek kiegyenlítődni a kultúra területén fennnállő, olykor szakadéknyi különbségek hazánk kü­lönböző vidékei, valamint a falu és a város között, nemzeteink és nem­zetiségeink felfedezték és szervesen a magukéba építették egymás kultu­rális értékelt. Különösen jelentős volt a változás a hazánkban élő nemzeti­ségek életében, amelyek számára ép­pen 1948 februárja biztosította a tel­jes egyenjogúságot. Ez a folyamat, természetesen — a határozatokon túl —, konkrét intéz­kedések egész sorának eredménye­ként indult el. Bővíteni kellett a kul­turális létesítmények hálózatát, jelen­tősen emelni kellett a kultúrára szánt állami költségvetést, lelaes, ügyszere­tő dolgozók ezreit kellett toborozni az újonnan nyílt könyvtárakba, mű­velődési házakba, népművelési köz­pontokba. Az eredmények kulturális életünk minden területén megmutat­koztak, s ma már elmondhatjuk, hogy kultúránk színvonalát tekintve hazánk a világ élenjáró országai közé tarto­zik, hogy ez elsősorban a felszaba­dulás óta eltelt négy évtized alatti dinamikus fejlődés eredménye. Bizo­nyítékul hadd sorolunk fel néhány számadatot. Kezdjük a könyvkiadás­sal: míg 1937-ben Csehszlovákiában összesen 32 millió példányban adtak ki könyvet, ez a szám 1948-ban már elérte a 44 és fél milliót. Azóta is egyenletesen emelkedik mind a kiad­ványok száma, mind pedig a példány­szám; könyvkiadásunk 1983-as pro­dukciója például 7200 kötet volt, 99 milliós összpéldányszámban. Az UNES­CO státitsztikája szerint jelenleg az 1 lakosra eső 6 kiadott könyvvel évi átlagban a világon a 10. helyet mond­hatjuk a magunkénak, s a cseh nyelv a 7. helyen áll azon a listán, amely­nek alapja az idegen nyelvre lefordí­tott kiadványok száma. A könyvtárak hálózatának fejlődését jól jellemzi, hogy az állományukat képező kötetek száma 40 év alatt 9,3 millióról 53,2 millióra, tehát közel a hatszorosára, a bejegyzett olvasók száma pedig ugyanezen időszak alatt 950 ezerről 2,9 millióra növekedett. Ami az egy olvasó által évente átlagosan kiköl­csönzött könyvek számát illeti, ha­zánk az első helyen áll a világon. Színházkultúránk ma már szintén a legfejlettebbek közé tartozik a vilá­gon. Hogy ezen a téren szintén a fel­­szabadulás hozta a döntő változást, azt megint csak a sízámok bizonyít­ják a legékesebben. 1945-ben 55 ál­landó színtársulatunk volt, amely 16 és fél ezer előadást mutatott be, míg 1983-ban már 85 színház 22 ezer elő­adását láthatták az érdeklődők. A színvonalra jellemző, hogy a televí­ziózás elterjedése sem eredményezett számottevő csökkenést a színházak látogatottságában, ami elsősorban tar­talmasabb, változatosabb kínálatuk­nak köszönhető. Filmgyártásunk fej­lődésének illusztrálására csak egyet­len adat: az 1983-ban forgatott, egész estét betöltő filmek száma a három­szorosa volt az 1946-os év produkció­jának. Az előrehaladás azonban nem elsősorban ebben, hanem mindenek­előtt a rövidebb, illetve a közepes időtartamú alkotások — dokumen­tumfilmek, tudományos ismeretter­jesztő filmek, oktató-, mese- és rajz­filmek — évről évre rohamosan nö­vekvő számában nyilvánul meg, s a különböző nemzetközi filmfesztiválo­kon is ezekben a műfajokban érte el a csehszlovák filmipar a legnagyobb sikereket. A múzeumok és a képtárak mai há­lózata túlnyomó részben szintén a fel­­szabadulás után épült ki. Hazánkban ma 232 állandó múzeum van, további 260 önálló részleggel, s látogatóik száma évente elért a 14 milliót. Ga­lériáinkban összesen több mint 800 ezer műalkotás tekinthető meg, s az évente megrendezett kiállítások szá­ma két és fél ezer körül mozog. A 'lakosság kulturális igényeinek kielé­gítéséhez nagymértékben hozzájárul az a mintegy tízezer közművelődési klub is, amelyek úgyszólván kivétel nélkül a felszabadulás után kezdték meg működésüket. Ezen a téren ör­vendetes tényként könyvelhetjük el, hogy az utóbbi években egyre nő az ipari és a mezőgazdasági üzemek ál­tal pártfogolt klubok száma, ami el­sősorban a biztos anyagi bázist jelenti működésükhöz. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a zenei életünkben végbe­ment mélyreható változásokról. Zene­kultúránk értékei világszerte ismer­tek, s éppen e tény kötelezett ben­nünket arra, hogy zenei rendezvé­nyeink, előadóművészeink, együtte­seink is a világszínvonalat képvisel­jék. Az előbbiek közül a legismertebb a Prágai Tavasz és a Bratislava! Ze­nei Ünnepségek, amelyeken a világ bármelyik előadóművésze számára megtiszteltetésnek számít a részvétel. Ezeken kívül évente átlagosan mint­egy 700 különböző zenei fesztiválra, seregszemlére kerül sor, ami pedig az előadóművészet színvonalát illeti, számos együttesünk szívesen látott vendég a világ legismertebb opera­­színpadain vagy előadótermeiben, s két szervezőirodánk, a Pragokoncert és a Slovkoncert a mintegy kétezer hazai rendezvény mellett évről évre bőségesen válogathat a külföldi meg­hívásokban. Képzőművészeti életünk negyven év alatt végbement fejlődését, a kutúra több! területéhez hasonlóan, szintén kézzelfogható eredmények bizonyít­ják. 1945 óta egyenletesen nő a kép­zőművészeti szövetségek tagjainak a száma, s ugyanez mondható el a kü­lönféle képzőművészeti rendezvények­ről is. Ennek eredményeképpen ha­zánkban 1983-ban például 340 kiállí­tás került megrendezésre, s ezen ak­ciók látogatóinak a száma meghalad­ta a 600 ezret. A képzőművészet fej­lődése más területeken is pozitív eredményeket hozott, gondoljunk csak a könyvkiadás, az architektúra, a la­káskultúra, az ipari formatervezés vagy akár a rajzfilmek színvonalának emelkedésére. Szocialista társadalmunk kezdettől fogva nagy figyelmet fordít az önte­vékeny művészeti mozgalom fejlődé­sére. Ily módon gyakorlatilag bárki aktív részesévé is válhat a kulturális életnek, amennyiben tehetségét ka­matoztatva bekapcsolódik valamely amatőr csoport munkájába. S hogy sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hazánnkban jelenleg nem keve­sebb mint 35 ezer amatőr művészcso­port működik, s a bennük tömörült tagok száma eléri a 620 ezret. Áttekintésünket a tömegtájékoztató eszközökkel zárjuk, amelyeknek köz­tudottan jelentős szerepük van a kul­túre terjesztésében. A felszabadulást követő dinamikus fejlődés következ­tében hazánkban ma 30 napilag, 283 hetilap és 750 hosszabb periődusú fo­lyóirat jelenik meg — a legkülönbö­zőbb témakörökben. Rádióállomásaink összesen napi 18 órát sugároznak, két tévécsatornánk átlagos heti műsor­ideje pedig 130 óra, melynek 80 szá­zalékát színes adások képezik. A tel­jesség kedvéért tegyük hozzá, hogy Csehszlovákiában jelenleg 100 ház­tartásra átlagosan 194 rádió- és 117 tévékészülék esik. Az elmondottak mindennél meggyő­zőbben bizonyítják, hogy kulturális életünkben valóban a felszabadulás volt az a határkő, amelytől kultú­ránk megújulását számíthatjuk. Ösz­­szefoglalásunkban természetesen nemi törekedhettünk a teljességre, hiszen csak a mérhető változásokról szól­tunk; az emberek tudatának átformá­lódása, kulturális színvonaluk emel. kedése külön írás tárgya lehetne. Annyit azonban a fentiek alapján is elmondhatunk, hogy az eredmények­re, amelyeket a négy szabad évtized alatt elértünk — joggal lehetünk büsz­kék. VASS 'GYULA' M znap reggel huszonhárom kól­ái hozfogal Érkezett Jarszko/ ja­** luból Gremjacsij Logba. A szél­malomnál találkozott velük Bannyik. Egy kötóféket a vállára vetve a ha­tárba indult, hogy megkeresse kancá­ját. Az elülső jogát már odaért hozzá. — Eröt-egészséget kozák polgártár­sak! — Adjon isten — jelelte egy fekete szakálla kozák legény, akt kurta far­kú lovakat hajtott. — Honnét jönnek ezek a fogatok? — Jarszkojból. — Aztán mtért nincs farkuk a lo­vaitoknak? Miért tették csúffá őket? — Hőha! OTyan, akár az ördögI Levágtuk a farkát, mégis folyton csá­pot... Azt kérded, mért nincs far­kuk? A kincstárnak vágtuk le. A vá­rosi asszonyok majd lófarokkal hajt­ják a legyet... Nem akadna egy kis füstölnivalód, jó ember? Kínálj már meg, mert mi szűkében vagyunk a dohánynak. —A kozák leugrott a sze­kérről. A hátulsó fogatok Is megálltak. Bannyik most már megbánta, hogy beszédbe elegyedett a jarszkojival. Kelletlenül elővette a dohányzacskö­­ját, és látta, hogy még vagy öten kö­zelednek a fogatok felöl, és jöttük­­ben letépnek egy-egy sodrásra való újságpapírt. — Elfüstölitek minden dohányo­mat ... krákogott a kissé fukar Bany­­nyik. — Hát tudod, most kolhoz van. Mindennek közösnek kell lenni — mondta szigorúan a szakállas, és mintha a saját dohányzacskőjába nyúlna, kivett egy jó marék szűzdo­­hányt. Rágyújtottak. Bannyik gyorsan buggyos nadrágjának zsebébe dugta a dohány zacskót, és finnyás szána­kozással mosolyogva nézegette a csaknem, farkcsonkig levágott lófar­kakat. A vérszomjas tavaszi légy csak úgy marta a lovakat, rászállt izzadt combjukra, hámdörzsölte marjukra. A lovak csupa megszokásból ide-oda csápolíak farkukkal, igyekeztek el­hajtani a legyeket, de a szőrtől meg­fosztott csúf, rövid csonkok semmit se segítettek. — Ugyan merrefélé mutogat ez a ló a farkával? — jaggatözott tovább maró gúnnyal Btnnyik. — Ugyanarra, a kolhoz felé. Tik tán nem vágtátok le? — Vágtuk-vágtuk, de csak két hü­­velyknyire. — Ezt a szovjetelnöktink rendelte el, prémiumot kapott, oszt’ ha majd jön a pőcsik ideje, elpusztulnak a lő­ném kell beszállítani a közös magtár­ba ... — Bárcsak hallgattak volna ránk a kozákoki — Menjünk, szóljunk a férjtaknak, hogy ne adják oda a gabonátI — De nem adjuk ám mi magunk sémi Gyerünk a magtárakhoz, asszo­nyok! Vigyünk egy-egy karót, és ne engedjük őket a lakatokhozI Aztán megjelentek a férfiak ts. ö­­köztük ts ugyanilyen beszélgetés vak. No, de menjünk. Köszönöm ezt a kis dohányt. Ahogy rágyújtottam, mindjárt megkönnyebbült a szívem, mert egész úton majd megvesztem már dohány nélkül. — Aztán hová mentek? — Gremjacsij Logba. — Szóval mihozzánk. Es ml dolog­ban jártok? — Vetőmagért megyünk. — Hogy? ... Hogy mondod? — A kerületről parancs jött, hogy tőletek hozzunk vetőmagot, négyszáz­harminc pudot. No, gyerünkI — Szinte tudtamI — kiáltott fel Bannyik, és a kötőféket lóbálva visz­­szairamodott a faluba. A jarszkojl fogatok még alig értek a kolhozvezetőség elé, amikor már a fél falu tudta: a jarszkojiak azért jönnek, hogy elvigyék a vetőmagot. Bannyik a lábát nem kímélve rohan­gált portáról portára. Először az asszonyok verődtek ösz­­sze a közökben, elkezdtek csatorálni és úgy zsivajogtak, mint egy meg­riasztott fogolycsapat. — Elviszik a gabonánkat, kedves­­kétml — Nem lesz mit vetniI — Jaj, szegény fejem! •— Megmondták a jó emberek, hogy folyt. Közről közre, utcáról utcára járva jókora tömeggé gyűltek, és a magtárak felé igyekeztek. Dávidov ezalatt olvasta azt a hiva­talos iratot, amelyet a jarszkojiak a kerületi mezőgazdasági szövetség ve­zetőségének elnökétől hoztak. Dávidov elvtárs — írta Lupetov —, neked van tartalékban 73 mázsa bú­zád, amelyet gabonagyűjtéhkor nem szállítottál be. Azt javaslom, hogy ezt a búzát [mind a 73 mázsát) add át a jarszkojl kolhoznak. A jarszkojiak­­nak nincs elég vetőmagjuk. A Gabo­nabegyűjtést Szövetségnél már elin­téztem az ügyet. Dávidov, mihelyt elolvasta az iratot, elrendelte, hogy adják ki a gabonát. A jarszkojiak a kolhozvezetőség ud­varáról a magtárakhoz Indultak, de a magtárak környékén elárasztotta az utcát a nép. Vagy kétszáz asszony és férfi vette körül a fogatokat. — Hová mentek? — A mi gabonánkért jöttetek? Vi­gyen el benneteket az ördögi — Forduljatok visszaI — Nem adjuk ódat Gyemka Usakov Dávidov után ro­hant, akt futvást futott a magtárak­hoz. — Ml a baj, polgártársak? Miért gyűltetek itt össze? — Mtért adod oda a ml gabonánkat a jarszkojiaknak? Hát őnekik szállí­tottuk ml be? — Mit fogunk vetni? Dávidov felmászott a legközelebbi magtár lépcsőjére, és nyugodtan meg­magyarázta, hogy a kerülett mezőgaz­dasági szövetség rendelkezésére a ga­bonagyűjtéstől még megmaradt búzát adja oda, nem pedig a vetőmagot. — Ne nyugtalankodjatok, polgártár­sak, a mi gabonánk érintetlenül meg­(RÉSZLET) marad. TI meg inkább menjetek kt a határba, ahelyett, hogy dologtalanul itt lődörögtök és napraforgómagot rágcsáltok. Vegyétek tudomásul, hogy a brigádvezetök számon tartják azo­kat, akik nem mennek kt dolgozni. Akt nem megy, azt megbüntetjük. A kozákok egy része elhagyta az utcát. Dávidov bejelentésére megnyu­godva sokan elindultak a földekre. A raktáros megkezdte a gabona ki­adását a jarszkojiaknak, Dávidov visszament a vezetőségbe. Ат egy félóra múltva hirtelen változás ment végbe az asszonyok hangulatában, akik még mindig a magtárak mellett őrködtek. Ehhez jakov Lukics is hoz­zájárult; néhány kozáknak azt súgta: — Hazudik Dávidovi A vetőmagot viszik élt A kolhoz majd tud vetni, de amit az egyéniek beszállítottak, azt odaadják a jarszkojl kolhoznak. Az asszonyok megint forrongant kezdtek. Bannyik, Gyemtd, Molcsun, Donyeckov apó és még harminc ko­zák némi tanakodás után odament a mázsához. — Nem adjuk oda a gabonát! — jelentette ki mindnyájuk nevében Donyeckov. — Azf nem tőled kérdezik meg! —­­válaszolta harapóson Gyemka Usakoot Perpatvar robbant kt köztük. Gyem­­kának fogták pártját. Az a fekete szakállú legény, akit Bannyik megkí­nált a legelőn dohánnyal, teljes ma­gasságban felállt a szekéren, vagy öt percig veszettül káromkodott, az­tán üvöltözni kezdett: — Hogy meritek áthágni a hatóság parancsát? Mit huzakodtok itt ve­lünk? Mi a legnagyobb dologidőben ideszekereztünk, negyven versztára, ti meg visszatartjátok az állam gabo­náját? Keservesen sír utánatok a GPUI Tömlöcbe kéne zárni bennete­ket, ebszülte bitangjaitI Ügy ültök ezen a gabonán, akár a kutya a szé­nán: magatok nem zabáljátok, de másnak sem adjátok oda! Miért nem mentek ki a mezőre? Tán ünnep van nálatok? — Hát neked ml kell? Viszket a szakállad? Majd megvakarjukl Ebben a szempillantásbanI — üvöltötte Besz­­hlebnovi, a fiatalabbb Akim, és nekt­­gyürkőzve a szekér felé furakodott, A szakállas jarszkojt kozák legény leugrott a szekérről. Ö nem gyűrte fel kifakult barna inge ujját, de ügyes ütéssel fogadta ifjabb Aktmot, olyan szilajül állón vágta, hogy Akim repült vagy két métert, és a tömeget hátával széttaszigálva, ügy csápolt mind a két kezével, akár a szélma­lom a vitorláival. Olyan verekedés támadt, amilyet már réges-rég nem látott Gremjacstf Log. Cudarul eldöngették a jarszko­­jtakat, úgyhogy azok véresre verve, otthagyták a gabonás zsákokat, nagy nehezen felmásztak szekereikre, vé­gigvágtak a lovakon, és a visongó fe­hérnépen áttörve elnyargaltak. •Május 24-én töltötte volna ba a 80. életévét a tavaly februárban elbunyt Nobel-dljas szovjet íré. Művei többségében — elsősorban nagyregényeiben — a doni kozákok életének átalakulását ábrázolta. Ide sorolható a Feltört ngar is, amely a Don melléki falvak kollektivizálásáról szól sajátos, opti­mista-tragikomikus hangvételben, в amelyen Solohov közel húsz éven ól dolgozott. A prágai Nemzeti Színház előcsarnokának egyik freskója Fotó: — vass-i Kultúránk fejlődése négy évtized tükrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom