Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-18 / 20. szám

14-SZABAD FÖLDMŰVES

1ЭВ5. május 18.

MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET

A méhanya nőstény méh, teljesen kifejlett nemi szervekkel. A iminkásméhtől első látásra könnyű megkülönböztetni, mivel lényegesen nagyobb, a testének hossza meghaladja n 20—25 millimétert, súlya pedig általában a 180—240 milligrammot. Mindez persze nem azt jelenti, hogy valamennyi anyaméh éppen ekkora, mert természetesen eltérő méretűek, illetve súlyúak is szép számmal találhatók. Az anyaméhnek nincsenek gyüjtőszervei, sem pedig nyelőmirigyei. Így a dajkaméhek állandó segítségére van utalva. A megtermékenyített petéből álca fejlődik, s csak később dől el, hogy anya vagy munkásméh lesz-e. A méhcsalád szükséglete szerint a dajkaméhek döntik el, hogy mikor keljen ki anyaméh. Ha a méhcsaládnak anyára van szüksége, a dajkaméhek garat- és rágótövi mirigyeikben kéződö úgynevezett anyapempővel etetik az álcát, amely nagymértékű fehérjeanyagokat tartalmaz. Az anya a pete lerakásától számítva általában már 16 nap alatt kifejlődik (a munkásméh 21 nap alatt), bár súlya a munkásméh súlyának kétszerese. A méhanya 3—4 évig él, ritka esetekben akár 6—7 evet is megérhet. A méhészek az eddigi tapasztalatok szerint általában a harmadik esetleg a negyedik évben cserélik az anyákat.

Ha a családban egyszerre több anya fejlődik ki, általában az erősebb kerül ki győztesen a harcból. Olyan esetek is előfordulhatnak, hogy a győztes anyaméh a küzdelem során megsérül, ennek következtében a méhcsalád új anyát keres. Az sem ritkaság, hogy az egyszerre kifejlődött két vagy több anyaméh egyszerre pusztul el.

Az anyaméh megfelelő időjárás esetén már a második, illetve a harmadik napon úgynevezett tájékozódó kirepülést végez, s egy hét alatt rajzásra alkalmassá válik. A következő napokban a kaptáron kívül néhány herével (B—10) a levegőben párzik. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a méhanya valamilyen madár áldozatává válik, s a család anya nélkül marad. Ebben az esetben a méhész gyors segítsége nélkül a méhcsalád akár el is pusztulhat.

A párzást követő harmadik napon az anya petézni kezd, s tulajdonképpen így teljesíti biológiai küldetését. Május végén és júniusban a legintenzívebb a petézés, később fokozatosan kevesebb petét rak az anya egészen októberig. Az idősebb anyák már szeptemberben befejezik a peterakást. Ezt követően a petézés néhány hónapig szünetel, majd újra a nektárhordás idején erősödik fel. Amikor a méhcsalád gyorsan fejlődik, az anya naa

ponta akár 2—3 ezer pete lerakására is képes. A nagy teljesítményű anyák kedvező hordási körülmények között évente több mint 200 ezer petét is rakhatnak.

Meg kell jegyeznünk azonban, hogy amikor intenzívebbé válik a peterakás. rövidebb idő alatt elfáradnak az anyák, s ilyenkor kerülhet sor az úgynevezett csendes anyaváltásra. A tapasztalt vándoroltató méhészek ezért minden második évben cserélik a méhanyát, hogy az állományt megfelelő erőnlétben tudják tartani. Közismert, hogy a fiatal anyák kikelésüket követő első, illetve második évben jóval nagyobb teljesítményre képesek, mint a harmadik vagy pedig a negyedik évben. A gyenge méhanyák már csak megtermékenyítetlen petéket raknak, amelyekből kizárólag herék kelhetnek ki.

A herékkel való párzáskor az anya petéit több mint 5—6 millió hím ivarsejt (spermium) termékenyíti meg. A méhanya minősége attól függ, hogy mennyi hím ivarsejtet képes befogadni a magtarisznyába. Ha az anya csak 2—3 millió spermium befogadására képes, a teljesítőképessége lényegesen csökken. Az, hogy miért párzik az anya kizárólag repülés közben,

annak oka még nem teljesen tisztázott. Legvalószínűbb, hogy ezáltal a herék természetes kiválogatásáról van szó, mivel csak a legerősebb herének sikerül utolérnie és megtermékenyítenie az anyát. A herék nemi ingere csak a repülő anya közvetlen közelében erősödik föl, a kutatások bizonyítása szerint a méhanya illatának érzékelése által. Ez a magyarázata annak is, hogy a herék csápjain hozzávetőlegesen 30 ezer apró szaglőszervl sejt található.

Sokáig azt a feltételezést tartották helyesnek, mely szerint az anya azért dugja be először a peterakást megelőzően a fejét a sejtbe, hogy alaposan megvizsgálja azt. Az újabb kísérletek alapján azt állíthatjuk, hogy a méhanya első lábain érzékszervek találhatók, amelyek segítségével állapítja meg, milyen petét rakjon, valamint azt: alkalmas-e a sejt a peterakásra. Ezt követően hátsó részével a sejthez közelít, s a fullánk segítségével a petét a sejtbe helyezi. Ha az anyának a magtarisznyájába elegendő mennyiségű ivarsejt jutott, a munkássejtekbe csakis megtermékenyített petéket tojik, amelyekből a munkásméhek kelnek ki, s a heresejtekbe pedig meg nem termékenyített petéket rak — ezekből lesznek a későbbiek folyamán a herék.

Az anyaméh a lerakott petékről tovább nem gondoskodik, azok fejlődése és gondozása a méhcsalád többi tagjának a feladata. Mivel az anya petézés folyamán csakis a dajkaméhek váladékával táplálkozik, ettől fiigg a peterakás intenzitása. Ha a körülmények, s az időjárás megfelelő, valamint a peterakásra is elegendő hely van, az anya naponta akár kétezer petét is képes rakni. Mint már korábban említettük a peterakás folyamatát nagymértékben befolyásolják az éghajlati viszonyok, a kaptárakban levő hőmérséklet, s nem utolsósorban a hordás körülményei. Az anyák a méhállnmány tulajdonságainak az öröklése terén meghatározó szerepet játszanak. Aki már huzamosabb ideje foglalkozik méhészkedéssel, bizonyára egyetért azzal, hogy a megfelelő tulajdonságú méhanya jelentős mértékben megalapozhatja a termelés hatékonyságát. Ezért foglalkoztunk már több cikkben az anyanevelés fontossáeávaL, a kívánt minőségi tulajdonságok öröklődésének kérdéseivel.

Az anya tulajdonságaitól függ, hogy a méhállomány milyen mértékben hajlamos a rajzásra, mennyire agresszív, miként viselkedik a nélkülözhetetlen egészségügyi vizsgálatok során. Ezért az élenjáró méhészek kizárólag a legjobb méhcsaládokban igyekeznek anyát nevelni, vagy pedig az anyát a körzeti tenyészálloináson esetleg a központilag nyilvántartott anyanevelő méhészektől szerzik be.

PAVEL SILNÝ

A méhcsaládok vándoroltatása

Bár a kezdő méhész még nem foglalkozik a vándoroltatás lehetőségével, mégis röviden ismertetjük a mézhozam növelésének ezt a szokásos és bevált módját. Ezt azért tart juk szükségesnek, hogy a kezdő méhészek is megismerjék a vándoroltatás feltételeit, a kaptárak szükséges berendezését és tájékozódjanak a méhcsaládok szakszerű előkészítéséről, valamint a várható mézhozam növekedéséről.

Vándoroltatáson a méhcsaládok Ideiglenes helyre való áthelyezését értjük. Akkor vándoroltatunk, ha az állandó helyen megszűnt a hordás és rövid időn belül nincs kilátás újabb hordási lehetőségekre. Ezenkívül a méhcsaládokat gyümölcsösökbe és a mezőgazdasági növények közelébe vándoroltatjuk, hogy növeljük a gyümölcs- és maghozamot. Végül a vegyszeres növényvédelmi intézkedések végrehajtásának bejelentése esetén is Ideiglenes helyre kell a méhcsaládokat áthelyezni. A rovarölő és gyomirtó vegyi készítmények elpusztítanák a kezelt növényeket látogató méheket. Ilyen esetben a kezdő méhész Is kénytelen méhcsaládjait áthelyezni.

A fő elv a kaptának áthelyezésekor azok biztonságos lezárása, hogy a méhek ne hagyhassák el helyüket. Áthelyezéskor ugyanis a megzavart méhek nagv hőt fejlesztenek ezért Intézkednünk kell, hogy ez a méhek nek és különösen a Hasításoknak ne ártson. A 36 Celsius-foknál maeasahb hőmérséklet elpusztíthatja a hasítást (ha a magasabb hőmérséklet hoszszabb Ideig hat), és a hőmérséklet további emelkedése esetén elveszthetjük a méheket Is.

Mielőtt lezárjuk a kaptárt, gondoskodnunk kell a hibátlan szellőztetésről és arról, hogy a méheknek alkalmas menekülőhelyük legyen, és a fészekben (illetve a mézkamrában) nagyobb lépterületeken fedetlen sejtekben méz legyen.

1. Hibátlan szellőztetés.

A kaptár szellőztetését megfelelő helyen drótfonattal biztosítjuk. Az alul szellőző kaptárakon, valamint az egységes kaptárokon van ilyen drótfonat. Az alul szellőző kaptárakban a drótfonat a kaptár alatt, az egységes kaptároknál egyrészt a szellőztetőkeretbe van foglalva, másrészt pedig a kezelőtér ajtaján található. Más kaptáraknái a szellőztetést a fészek, illetve mézkamra fölé helyezett szellőztetőkeret biztosítja.

2. Menekülőhelynek azt a szabad térséget nevezzük, amelybe a méhek átszállításkor menekülhetnek a léputcákból. Ez korlátozza a hőmérséklet emelkedését. A méhek többségének távozásával a léputcák könnyen szellőznek. Az alul szellőző kaptároknál a menekülőhely a kaptárfenék alatt helyezkedik el és drótfonattal van ellátva. Az egységes kaptároknál a menekülőhely a szellőztetőkeret alatt van. Más kaptárak esetében, melyek szerkesztésekor nem számoltak menekülőheilyel, az átszállítás idejére egy két lépet ki kell venni a mézkamrából, illetve a fészekből, ha a kaptárakai mézkamra nélkül szállítjuk. Az utolsó keretet szeggel biztosítjuk, hogy 's lépek ne mozdulhassanak el. Ha ezt nem tennénk meg, szállítás közben, különösen rossz úton az utolsó keret, majd fokozatosan a többi is kifordulna, ami számos méh pusztulását okozná.

3. Abban az esetben, ha a méhek nem hagyhatják el a kaptárt, nekiesnek a be nem fedett mézkészleteknek. Ha a fedetlen mézkészletek kis területűek, tolongás keletkezik és sok méh megfullad. Ezért ha a lépekben nincs elegendő fedezetlen mézkészlet, a szállítás előtti napon vagy a szállítás napján a családoknak 1:1 arányú ' Cukoroldatot adunk. Közvetlenül a kaptárak lezárása előtt ajánlatos a mézkamra falait mézzel megpermetezni, hogy a méhek szállítás alatt ne szomjazzanak. A vizet sohasem szabad egyenesen a léputcákba permetezni, mert szállítás közben sok gőz keletkezne, amely káros hatással volna a méhekre és a Hasításra. A méhek a vizet akkor is felszívnák, ha nincs rá szükségük. A kaptár falaira permetezett vízből azonban csak annyit szívnak fel, amennyire szükségük van.

A vándoroltatásra megfontoltan kell készülni. Meg kell határozni, hogy mire lesz szükség, a vándoroltatás Idején. A kaptárakat többnyire teherautókon szállítjuk, amelyek jól rugóznak. Sok esetben célszerű, ha több méhész társul, így a szállítási költségek csökkennek.

(E. Svancer:

Méhés7könvv kezdőknek,

150-152 old.)

A viselkedés genetikája

A' méhek viselkedését a környezeten kívül különféle belső tényezők határozzák meg, így a fejlődési állapot, vagyis a méhek kora, hormonok, feromonok jelenléte a vérben, továbbá öröklődő genetikai tényezők. Most természetesen csak az utóbbival foglalkozunk.

Jelentős eredményeket értek el a méhviselkedés tanulmányozásában a virágporgyűjtéssel kapcsolatban. Nye és Mackensen (1965, 1968) nagy különbségeket talált a lucerna virágporának gyűjtésében. 356 családból há-* rom jól és három rosszul gyűjtő családot választottak ki további te' nyésztésre és szelekcióra (disztruptív szelekció). A negyedik generációban a két vonal már ennyire elkülönült, hogy a rossz vonal minden egyes családátlaga elmaradt a jó vonal leggyengébb családátlagától is. A negyedik generációban a begyűjtött lucernapollen mennyisége a jó vonalnál 66, a rossz vonalnál 8 százalék volt. A két vonal keresztezéséből kapott (Fi) generáció gyűjtése a két szülő közötti volt.

Cale (1971) rekurrens beltenyésztés nélküli, illetve kismértékű beltenyésztéses szelekcióval vonalakat alakított ki, majd ezeket keresztezte.

A kísérlet. eredményeképpen megállapította, hogy a méhek tenyészthetők bizonyos növényfajokon való magas fokú aktivitásra. A szülői vonalakkal való visszakeresztezések során megállapította, hogy a különbségeket több, főleg additív hatású gén okozza.

Shimanuki (1967) szerint, az áfonyavirágpor gyűjtésében is létezik varíancia, vagyis különbség. A későbbiekben bizonyára lehetőség nyílik bármely növény virágporát előnyben részesítő vonalak előállítására.

A méhek támadási hajlamát ts vizsgálták. Két beltenyésztett vonal egészen eltérő magatartásit volt (Rothenbuhler, 1964, 1967). A Brown-vonal kezeléseként, átlagosan 1,5 szúrást, a Van Scoy-vonal 0,01 szúrást produkált, Még a Brown-vonal is szelíd az afrikai méhhez (Apis mellifera adansonii) képest. 1956 ban Brazíliában kísérleteztek ezekkel, amikor egy méhész jóhiszeműen elfordította az anyarácsot és a 30 családból’ 28 megrajzolt. Ma már szinte egész Dél-Amerikában elterjedtek. Sok kedvező, kívánatos tulajdonságuk is van, de annyira vadak, hogy nem lehet kezelni őket.

A méhek egyik legfontosabb és legismertebb tulajdonsága a szorgalom.

A szorgalmasabban gyűjtő családok nagyobb súlygyarapodást érnek el. Diszruptiv (szétválasztó) szelekciót végeztek laboratóriumi zárkákban lévő méheken. A zárkákat inkubátorokban tartották 35 C-fokon és 50 százalékos relatív páratartalmú levegőben. Inkubátorban kelt, 0—1 napos méheket tettek a zárkákba, ezek két, 1,2 milliméteres lyukon keresztül szívogattűk az 1:1 arányú cukorszirupot. A kutatók feljegyezték á 20 ml szirup elfogyasztásához szükséges időt. Három generáció után я szelekció eredményeképpen a szorgalmas vonal átlagosan 3,8 nap alatt, a lusta vonal 10,3 nap alatt hordta el a szirupot. Természetes körülmények között Is megvizsgálták a második generációt: a szorgalmas vonal súlygyarapodása nagyban fölülmúlta a lusta vonalét.

A HIBRIDIZÄCIÖ

A beltenyésztett vonalak végső hasznosítását természetesen ezek hibrid kombinációiból várjak. A beltenyésztett vonalakat keresztezik, majd a kapott hibrideket minősítik. A legkiválóbb hibrid kombinációk esetében a tenyésztő újra és újra az eredeti szülői vonalat használja és évről évre megismétli a keresztezéseket, hogy ugyanazt a jő eredményt érje el.

Mackensen és Roberts (1952) kétvonalas hibridjei !50 százalékkal több mézet gyűjtöttek, mint a kontroll vonalak. Cale és Gowen (1956) a petézést és méztermelést vizsgálta több beltenyésztett vonalnál, ezek Fi hibridjeiben és néhány termelő állományban. Az Fi nemzedék átlaga a jobbik szülőt a petézésben 35,5 százaláékkal, a méztermelésben 15 százalékkal haladta meg. A kiinduló állományok petézését az Fi nemzedék 7,2, mézter-melését pedig 6,2 százalékkal haladták meg.

Ruttner (1967) fajták szelekciójával és hibridizációjával foglalkozott. Megállapította, hogy nagyon sok helyi típus létezik a fajtákon belül és ' ezek sajátságai valószínűleg öröklődnek. Munkája alapján ezeket az általános tenvésztési lehetőségeket ismerjük:

1. Hibrid előállítás beltertyésztett vonalakból.

A kukoricánál jól ismert klasszikus módszer я méhtenvésztésben ts alkalmazható. Mind a petézésben, mind a méztermelésben a hibridek túlszárnyalták a kontrol! családokat. A többlettermés elérte a 34 százalékot

2. Fajták keresztezése.

Előzetes beltenyésztés ez esetben nem szükséges. Mivel a fajták között általában igen nagy genetikai különbségek vannak, az eredmények Itt a legjobbak, bár sokszor ném fsmételhetők. Számos kísérletben a hibridek egyáltalán nem mutattak heterőzis hatást.

Bemutatunk néhány jó keresztezést, hogy a méztermelés százalékosan hogyan növekszik a’jobbik szülőhöz képest: Mellifera:X carnica 31 százalék; carnica X mellifera 33 százalék; ligustica X carnica 70 százaléki carmca X ligustica 10 százalék; ligustica X mellifera 153 százalék; caucasica X mellifera 15—60 százalék; caucasica X ukrajnai 65—165 százalék

Sajnos, a legjobb hibridek eléggé vadak. Mind a termelésben, mind a viselkedésben és fejlődésben kiemelkedőek a caucasica X carnica hibridek de ezek hideg télen nagyon érzékenyek a noszémára. Még ugyanazon faltán belüli ökotípusok keresztezése is jő eredményt adhat. Szelektált osztrák és jugoszláv krajnai vonalak hibridjei 39 százalékkal jobb eredményt adtak, mint a keresztezetlen (szintén krajnai) kontroll. Az elért eredmények magukért beszélnek.

(Méhészet 84/10 és 85/3]

<