Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-11 / 19. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES’ 1985. május Ií< Ä rozsnyói (Rožňava) járásban Várhosszúrét (Krasnahorská Dlhá húka) környékén dúltak a legádázabb harcok. A túlélők elbeszélései alapján Így írta le az eseményeket a falu krónikása: ... A falun egymás után vonultak {át a német katonai alakulatok. Éjszakánként repülőgéprajok húztak el a települések fölött. Ilyenkor a' légoltalmi szolgálatot teljesítők megkongatták a harangokat, s szigorúan ellenőrizték az elsötétltési parancs betartását. Munkaszolgálatosok és vonatosztagok szállták meg éjszakára a falut, majd egy lókórház is itt kapott helyet. Ennek a lakosság csöppet sem örült, mert 1600 beteg 16 takarrpányát kellett előteremteni... 1944. decmeber 17-én a déli órákban egy négymotoros amerikai repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a jőlészi (Jovice) határnál, a Nyilasok dűlőben. A kiváncsiskodő lakosok odaszaladtak megnézni. Délkelet felől még aznap délután géppuskaropogás hallatszott. S egyre erősödött az ágyúdörgés is. Az ágyúzások hallatán páni félelem fogta el a lakosságot. Egyedüli reménye az volt, hogy tör előre a felszabadító szovjet hadsereg, s néhány nap alatt elűzi erről a tájról a fasiszta betolakodókat. A harci helyzet romlása miatt a lókórház tovább vándorolt, itthagyva a döglött lovakat. E napon jelentek meg a német csapatok. Terepszemlét tartottak és elhelyezkedtek. Egy részük a Szilié ei-fennsíkra húzódott. Másnap a székesfehérvári 72. tüzérosztály is megérkezett,’ tüzelőállásba helyezkedett, majd ágyúzott. December 19-én kemény hideg uralkodott, úgyhogy még a 15-ös ágyúkat is bevonták a faluba. Ráadásul a hitleristák konyhája és tartalékosai is a faluban tanyáztak. Majd megszállták a Szilicei-fennsfknak Jablonca (Silická Jablonloa), Körtvélyes (Hrušov), Almá (Jablonov nad Turňou) és Tornai martalékává. Szétlőtték Balázs Ferenc és Gyepes András otthonát, Fazekas István, Ulmen Imre és Nagy Imre háza pedig teljesen leégett. A falu szánalmas képet mutatott a támadás után. Életét vesztette a lakosok közül Szakai István és Ambrúzs Lajosné, akik az úton kaptak halálos lövést, Nagy Imrét és Korintus Jánosnét meg saját házuk oltása közben érték halálos lövések, Lipták Istvánná a lakásában sérült meg, estére elvérzett és meghalt. Nagy János görgő (Hrhov) fölött húzódó hegygernicét, s védelemre rendezkedtek be. Csekély erőt vetettek a tűzvonalba. A német fasiszták az élelmezésükhöz szükséges állatokat (sertés, marha) többnyire éjjel rabolták, zsákmányolták a környék lakosaitól. Am amit lehetett, a lakosság eldugott. A betolakodók nem hagyták nyugton a lakosságot; az ítthonmaradt férfiakat, ifjakat, öregeket összeszedték, s a tűzvonalban ásattak velük fedezéket. A harci tevékenység napról napra élénkült. Eleinte csak itt-ott csapódott be gránát, vagy akna. A legelső lövedékek a malom előtti réten, majd a hegyodalban robbantak. Fönt a hegyen a románok sorozatos áttörési kísérletet hajtottak végre — eredménytelenül. Karácsony reggelén a tüzéreket Dernőre (Drnava) és Szoroskőre vezényelték. Az ünnepek másnapján a tűzvonalban harcoló németeket a nyíregyházi honvédek váltották fel. Még aznap megérkezett a kassai (Košice) 23. tüzérosztag, 36 löveggel, ehhez társult még 2 páncéltörő és 2 légvédelmi ágyú. A frontvonal tűlodalán a románok is fokozták tüzérségi és aknavetőtevékenységüket. Egyre gyakrabbá váltak a faluban a belövések, de a lakosok egyelőre nem menekültek az óvóhelyekre. December 29-én a még itthonmaradt férfiakat a németek összefogdosták és elhurcolták. Többnek sikerült jól elbújnia előlük. Január 12-én óriási pergőtűz alá került az egész település. Az emberek a házukba menekültek, hogy annak valamelyik zugában keressenek menedéket a szilánkok elől. Csak néhány család gondoskodott jó előre fedezékről. A golyó- és szilánkzápor délután 3 óráig tartott. A falu füstben állt. Házak, csűrök váltak a lángok (Csatlós) kórházba szállítás után két héttel halt bele sérüléseibe. Ennyi volt a veszteség a lakosság köréből. A háziállatokat is megtizedelte a „fémhalál“. Ettől kezdve pincéket Jelöltek meg óvóhelyül, s a lakosok itt töltötték éjjeleiket, nappalaikat. Csak kevesen bátorkodtak házaikba, hogy élelemmel lássák el az állatokat, s őrizzék őket. ... A pergőtűz után a románok nem mentek támadásba, de a harc a hegyen tovább dúlt. Január 12-e után a magyar tüzérek nagyobb része hátrább vonult, mivel a helyzet tarthatatlanná kezdett válni. Közben a védtelen lakosokat kizavarták a pincékből, ahol telefonközpontokat rendeztek be. Arra kényszerltették az ittlakókat, hogy a katonák részére fedezéket ássanak, vagy lőszert cipeljenek a tűzvonalba. Á tűzvonalból meg sebesülteket, halottakat hordjanak le a faluba. Sok-sok nyugtalan, félelemterhes nap után 1945. január 21-én reggel ismét pergőtűz alá került a falu. A- mikor csend támadt, a román gyalogság leereszkedett a hegyről a faluba. Ellenállásba sehol sem ütköztek, mert a csekély számú katonaság elmenekült vagy megadta magát. A románok fokozatosan az egész vidéket ellenőrzésük alá vonták. Az emberek előbújtak a fedezékekből, s hazafelé iramodtak. A románok a kertek végében foglaltak tüzelőállást, itt tartották a vonalat, majd másnap előrenyomultak Jólész felé. A visszavonulási-felszabadítási harcok után Várhosszúrét a pusztulás fájdalmával, de a szabadság, a béke ígéretével tekinthetett jövője felé. 1945. január 21-e örökre bevésődött a háború túlélőinek az emlékezetébe, akik hálával gondolnak felszabadítóikra. Lejegyezte: Korcsmáros László A munkára való nevelés ábécéje Sokszor felvetődött már bennem, vajon miért szereti a földműves anynyíra a mezőgazdasági munkát, ha az a legnehezebb munkák egyike? Aztán rájöttem a nyitjára! A falusi emberek életének- alkotórésze a munka. A gyereket egészen kis korától a dologszeretetre, annak becsüiésére nevelték a szülők. Korán, már gyerekfővel hozzászoktatták a munkához. Úgyhogy amikorra felserdült, már nem volt idegen számára a dologtevés. Meg aztán a munka gyarapította hasznos jellemvonásait is (szorgalom, szívós kitartás, célratörés stb.), aminek az élet során sokszor hasznát vehette. Ebből adódik, hogy manapság a falusi közösségekben azt tisztelik, becsülik, aki dolgos, szorgos és szerény. Vagyis a munka a legrégibb idők óta értékmérő szerepet is betölt. A kelet-szlovákiai Kisgéresben (Malý Horeš) például azt tartják: amilyen az ember, olyan a munkája! Itt a gyereket növekedése arányában bízzák meg egyre felelősségteljesebb munkával. ... Régen például a 6—7 éves gyerek az lgás tehenek előtt járt a barázdában. A kenderföldön arra ügyelt, hogy a madarak a vetést követően a földből ki ne csipegessék a magot. A libákra, malacokra vigyázott, nehogy elkujtorogjanak a tilosba. A tehenet etetni, legeltetni kellett; ez már a 12—15 éves gyerkőcök gondja-dolga volt. Ha a jószág otthon maradt, úgy volt szokás, hogy megtömjék a jászlat, s az itatás és a trágyázás is az ő dolguk volt, még ha olykor nehezükre is esett... Segítettek a kapálásban, a kukoricatörésben, a kóróvágásban is. — Hajnalban ment édesanyám kapálni, keltett, nekünk is menni kellett. Hiába voltam álmos, kibeszélés nem volt — mondotta el a 87 éves Berta Lídia. — Tizenhárom-tizennégy évesen már szénát forgattunk, boglyáztunk. Meg: sütöttünk, főztünk, kenyeret dagasztottunk, szedtük a markot. A száraz babot cséphadaróztuk. Hajdan a korai munkába állítás bizony problémával is járt, hiszen az egyes szülők néha annyira igénybe vették a gyereket, hogy az kimaradozott az iskolából... A munkára való nevelés mai gyakorlata messzemenően figyelembe veszi, hogy ez semmiképp se menjen az értelmi nevelés rovására. Az oktatással párhuzamosan folyó gyakorlati órák, műhelymunkák, termelési gyakorlatok szervezése s lebonyolítása épp azt a célt szolgálja, hogy a munkára való nevelés szorosan együtt járjon a tanulással, az új ember formálásával. A korszerű nevelésnek ez az intézményes formája nem zárja ki azt, hogy — otthon — a háztáji munkából is kivegye a részét a gyerek. Géresi László mondta: — Fiaim már kiskoruktól segítettek a házkörüli munkában, örültek, ha megdicsértük őket. Dologszerető emberekké váltak, ma a szövetkezet becsületes dolgozói, traktorosai. Ellenpélda is akad községünkben: amelyik fiatalnak sok a szabadideje, az hamar csavargásra, kocsmázásra adja a fejét... Világos: a munkára való nevelésnek jelentős szerepe van az egyén jellemének, személyiségének a formálódásában, erkölcsi magatartásmódjában. Mert a munka — gazdasági, társadalmi hasznosságon túl — az egyén számára sikerélményt is nyújt. Ezért, ha csak egy mód van rá, a gyerek részesüljön elismerésében, örömében. Ez újabb eredmények elérésére serkent. Vagyis a serdülőt meg kell tanítani dolgozni, elmélyülten alkotni. Ehhez persze sok türelemre, figyelemre s egy kis pedagógiai érzékre is szükség van. Csakis így érhető el, hogy a serdülő már bizonyos képességekkel rendelkezzék ... Ez biztosítéka annak, hogy később, ha megbízatást kap, nem torpan meg a nehézségek előtt, hanem saját erejében bízva (vagy másokat segítségül híva) próbálja leküzdeni azokat. S még valami: aki derekasan helytáll a munkában, az tudja csak igazán értékelni, becsülni mások munkáját. Tehát csakis a helyes — és idejében elkezdett — munkára való neveléssel formálhatók a fiatalok dolgos, magas erkölcsi és etikai tartású emberekké.-lb-A Csilizradoányt (Čiltzská Radvaň) Efsz Irodaépülete előtt fényképeztük ezt a jó esztétikai érzékkel kivitelezett propagandaeszközt Fotó: —ita— Nemcsak a határkan... A javítóműhelyek szakemberei azonnal javítják a tavaszi munkák során meghibásodott gépeket (A szerző felvétele) Az, aki ilyenkor sokat tartózkodik a szántó-vető emberek között, az jól tudja: a tavaszi munka nemcsak a határban folyik. Én is ezt tapasztaltam akkor, amikor a Hurbanovói Efsz gépesítési részlegén jártam: a „forgalom“, hasonlóképpen, mint a határban, itt is nagy volt. Hol egy meghibásodott aggregátot vontattak be, hol a részlegagronómus jött vissza a gépek mellől — kezében egy alkatrésszel, mely gyors javításra szorult. Bent az esztergályosműhelyben — ottjártamkor — két gépkezelő "is arra várt, hogy kollégájuk gyors segítséget nyújtson. Kollár György esztergályos — akinek a keze alatt beszélgetésünk idején is „égett a munka“ — így szólt: — Mivel ebben a nagy gazdaságban mindössze ketten vagyunk esztergályosok, megszoktuk már, hogy ilyenkor jóformán lélegzetnyi idő sem jut pihenésre. Sokszor — alkatrészhiány esetén — mi vagyunk az utolsó „állomás“. Nemegyszer úgy oldom meg a problémát, hogy egy bizonyos gyári készítésű géprészt kiiktatok, s Olyannal helyettesítem, melyet gépemen én is el tudok készíteni. Gyurcsovics Gábor részleggépesítőt ilyenkor legegyszerűbb kinn a határban keresni. Ő irányítja a talajelőkészítési-vetési munkálatokat. Mivel a tavaszi munkák dandárját már elvégezték, megkönnyebbülve szólt az elmúlt hetek eseményeiről. — Az idén a tavaszi árpa, a cukorrépa stb. vetésénél nagy gondot fordítottunk a minőségre. Emellett természetesen igyekeztünk a háromhetes lemaradást is behozni. Az embereink már reggel hétkor kinn voltak a földeken, s este kilencig vagy éjfélig dolgoztak. Emellett éjszakai műszakokat is szerveztünk. Mikovics Mihály, Sárközi Ferenc, Tries István, Botos Ferenc, Salgó István vontatókezelők a reflektor fényénél végezték munkájukat csak azért, hogy minél hamarabb földbe kerüljön a mag. — A gépkezelőktől hallotttam, hogy gondot okozott a majoránna vetése. — Igen, de aztán ezt a problémát is megoldottuk. Speciális géppel nem rendelkezünk, a mi átalakított berendezésünk is elromlott, a szomszédos gazdaság segített ki speciális vetőgéppel. Máskülönben már évek óta elég nagy területen — ötven hektáron — termeltünk majoránnát. Amikor a határt jártuk, éppen a kukoricát vetették. Hogy a folyamatossággal, a minőséggel se legyenek problémák: a gépjavítótól a szakemberekig mindenki készenlétben állt, hogy a felmerülő problémákat a helyszínen orvosolják. Nem kis feladatról van szó, hiszen 600 hektáron úgy kell elvetni a kukoricát, hogy az idei termésre a gazdaság minden dolgozója büszke lehessen. ■ — kallta—* A TISZTELET ÉS HÄLA JELÉÜL: 12,3 milliós vállalás A rimaszombati (Rimavská Sobota) járás dolgozói teljesítették a 7. ötéves tervidőszak negyedik évének feladatait. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult az is — túl a dolgozók szorgalmán, terv- és munkafegyelmén —, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 49. évfordulója tiszteletére vállalt 141,5 millió korona értékű kötelezettségeiket 217,3 millió korona értékben teljesítették, ami 153,5 százalékos teljesítésnek felel meg. Ebből a járás mezőgazdasági dolgozói 36,8 millió korona értékű közjavat hoztak létre, ami különösképpen dicséretre méltó. A múlt évek tapasztalatain felbuzdulva, hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére felajánlási mozgalmat bontakoztattak ki. Vállalt kötelezettségeiket a 7. ötéves tervidőszak utolsó éve tervfeladatainak példás teljesítésére és — esetenként — túlteljesítésére irányítják. A 26 üzemi, 248 közösségi és 5807 egyéni felajánlás összértéke (a mezőgazdasági üzemek dolgozói részéről) 12,3 millió korona. A vállalások a mezőgazdasági nyerstermelésre és árualap-bővítésre, az értékesítési terveik túlteljesítésére irányulnak. A járás, a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak, fiataljainak példás felajánlásai is kifejezésre juttatják felszabadítóink iránti hálájukat és tiszteletüket, a CSKP iránti bizalmat. (tnrpis) Hatékonyai eeészsépdeimet Szocialista társadalmi rendszerünk jóvoltából a dolgozókról való egészségügyi gondoskodás világviszonylatban is magas színvonalú. Ez kétségkívül elismerést érdemel. Mégis, miben leledzik a szépséghibája? Abban, hogy az intézmények, vállalatok, üzemek többet is tehetnének a biztonságos munkavégzés és a betegségmegelőzés érdekében. Sajnos, több esetben dolgozóink sem védik úgy az egészségüket, mint kellene, sőt a táppénzes állományban visszaélések is előfordulnak. Ami vigasztaló: ez nem általános jelenség, csupán szórványos. De efölött sem hunyhatunk szemet! A múlt évben például a Kassa-vidéke (Košice-vidiek) járásban a betegségekből eredő munkaképtelenség csaknem 4 százalékot tett ki, ami felülmúlja a kerületi átlagot. Kirívó példa: a jászói téglagyárban 7,6 százalék volt a betegségekből eredő munkaképtelenség, s magas százalékarány volt tapasztalható más Ipari üzemekben is. A mezőgazdasági üzemek közül a legrosszabbul áll ezen a téren a „szénája“ a magyarbődi (Bídovce), az újbodvai (Nová Bodva) és a határfalvai (Hraničná pri Hornáde) szövetkezetnek, de van mit tenni ezen a téren másutt is. Nemcsak elgondolkoztató, hanem mielőbbi cselekvésre késztető, hogy tavaly ebben a járásban naponta átlagban 1070 volt a táppénzes betegek száma, megbetegedési és sérülési okokból. A munkahelyi sérültek száma 38, míg az azon kívülieké 95 volt, sőt 5 halálos sérülés is előfordult. Semmiképp sem válik a táppénzes betegek dicséretére (tisztelet a kivételnek!), hogy a betegállományban töltött időt nem az egészségi állapotuk javulására fordítják, hanem „házon kívül“ voltak, építkeztek, a kertben dolgoztak stb. Az ellenőrzések során 160 esetben tapasztaltak hasonló eseteket az erre hivatott szervek. Sok tehát a tennivalói A munkahelyeken a higiénikusok által meghagyott intézkedéseket, melyek a jobb munkakörnyezet kialakítására, a biztonságosabb munkavégzésre stb. vonatkoznak, teljesíteni kell. Nem csupán a Nižný Klatov-i Efsz-ben, hanem másutt is. No meg tovább kell csökkenteni a kockázatos, erősen balesetveszélyes munkahelyek számát is, mely eléri a 129-et, ahol 1634 ember dolgozik, ezek közül 416 nő. A foglalkozási ártalmak csökkentése is eléggé indokolt, mert az ebből eredő betegségek nehezen gyógyíthatók. Van tehát mit tennünk az egészségünk hatékonyabb védelmezése, a betegségmegelőzés szakaszán. Ne várjuk azt, hogy majd valaki más ezt elvégzi helyettünk! Iván Sándor \
