Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-13 / 15. szám

о SZABAD FÖLDMŰVES 1985. április 13. „Ä szakmunkástanulók gyakorlata az idén is a korábbi évek sikeres fel­lépéseire épül. Célja a tanulók egész­ségi és erőnléti állapotának javítása mellett a helyes testtartás kialakítá­sa, a sajátos munkafeladatokból ere­dő egyoldalú fizikai igénybevétel ha­tásainak kiküszöbölése, és pozitív er­kölcsi tulajdonságaik — akaraterő, kitartás, önfegyelem, közösségi szel­lem — fejlesztése. A gyakorlat koe­dukált, a fiúk és a lányok aránya 1:1. Egy alapegység 18 tanulóból áll.“ e • • Már az öltözőben hallani, hogy a szomszédos tornateremben rendhagyó tevékenység folyik. A pattogó ve­zényszavakat és az azokat követő ütemes lábdobogást még bárki termé-Hinzellér Éve szétesnek vehetné egy tornaterem­ben, annál meglepőbb azonban, hogy néhány másodpercnyi csend után vá­ratlanul katonás ritmusú, amellett mégis dallamgazdag zene hangzik fel. Illetve: ne titokzatoskodjunk, nincs ebben semmi meglepő. Az fo­lyik itt, az Udvardi (Dvory nad Žlta­vou) Középfokó Mezőgazdasági Szak­tanintézetben is, ami ezekben a na­pokban az ország szinte valamennyi alap- és középiskolájában: készülnek a 1985-ös Csehszlovák Spartakiádra. — Gyerünk fiúk, sorakozó — fújja le a szusszanásnyi szünetet Krivánek László te'nevelő tanár, a gyakorlat vezetője. — Ismételjük a harmadik résztől, először zene nélkül, egy, ket­tő, hááá .. .rom 111 — A tornatrikós srácok nekifutnak, néhány másod­perc alatt alakzatokba rendeződnek: mozgásuk fegyelmezett, összehangolt, nincs „ütközés“ vagy helykeresés. Nem kétséges: komoly munka áll már mögöttük. — Tulajdonképpen még a tavalyi év utolsó felében kezdtük meg a fel­készülést — mondja Krivánek László, miután védenceit már a közben be­kapcsolt zene „vezeti“. — Januárban voltak az első, előzetes kerületi fel­mérések, ahol a mi gyakorlatunkat a legjobbak között értékelték, s a já­rások között is az érsekújvári (Nová Zámky) végzett az első helyen. E- gyébként itt mondanám el, hogy egy­ben járási gyakorlatvezető is vagyok. •Visszatérve a mieinkre: a gyakorlatot lényegében már betanultuk, már csak a csiszolása folyik. Persze ez távol­ról sem a dolog könnyebbik része, hi­szen itt éppen a tökéletes összhan­gon és az egységes esztétikai benyo­máson múlik a legtöbb. Ezzel együtt: bízom benne, hogy ott leszünk Prá­gában. Könnyű ugyan nem lesz, ' hi­szen gyakorlatunkat a kategóriában 144 csoport fogja bemutatni a járási és kerületi seregszemléken, s közü­lük csak harminckettő juthat Prágá­ba. Ogy illenék, hogy mi is köztük legyünk, már csak a hagyományaink miatt Is: kategóriánkban eddig min­dig a legjobbak voltunk a kerület­ben, s természetesen eljutottunk Prá­gába is. A gyakorlatba egyébként öt­ven fiút vontam be, ami két alapegy­séget és tizenhat „tartalékot“ jelent. Az a teljes igazság, hogy kicsit szű­kös a tornaterem: a szélsőknek oly­­' kor mímelniük kell a gyakorlat egyes részeit, de ezzel együt rossznak sem­miképpen sem nevezhetők a körül­ményeink. Mindenesetre alig várjuk a jó időt, hogy a gyakorlatot kivihes­­sük a szabadba. Időközben némi meglepetésemre új társaság szállingózott be a tornate­rembe. Ha idegenül nem is érezték magukat, annyi az első látásra nyil­vánvaló volt, hogy nem az Iskola ta­nulói. Vezetőjük, Stanislav Výbera se­gít kibogozni a rejtélyt. — Az Érsekújvári SIGMA nemzeti vállalat gépipari szaktanintézetéből járunk ide, természetesen szintén a spartakiádot gyakorolni. Mert városi iskola ide vagy amoda, itt sokkal job­bak a körülmények, a távolság sem nagy, és hát Laco a barátom — néz mosolyogva az udvardiak vezetőjére. Aztán az elnézésemet kéri egy perc­re, felsorakoztatja védenceit, és elő­ször szintén zene nélkül, ütemes ,,e-gyet-ket-tőt-hár-mat-né-gyet“-re csinálják végig a gyakorlat néhány nehezebb részét. Mert ideje elmonda­nunk, hogy bizony - nem kis erőt, ügyességet és mozgáskultúrát igénylő gyakorlat ez. A kőzenállásba lendü­­lés, illetve annak több másodpercen át való „kitartása“ önmagában is ne­héz elem, hát még ha teljes össz­hangban, könnyedén, erőlködés nél­kül, egyszóval „bemutatőszerűen“ kell végrehajtani! Következik az „ember­piramis“: ugyanolyan fegyelmezetten, és főként persze összehangoltan kell felépíteni, mint a gyakorlat többi elemét. Meg kell hagyni, a srácok­nak már egész jól megy: a második részt már szintén „rá lehet bízni“ a zenére, s Így a vendégek vezetőjével is válthatok néhány szót. — Oj iskola vagyunk, ezért nem beszélhetünk hagyományokról. Első ízben kapcsolódtunk be a spartakiád gyakorlataiba, éspedig húsz tanuló­val, vagyis egy teljes csoporttal és két „tartalékkal“. A. srácok zömmel elsősök, iljetve másodikosok; a felké­szülést szintén tavaly kezdtük, novem­ber elején, s most már elmondhatom, hogy szintén csak a finomítás van hátra. Ha valaki — mint mi — elő­ször indul, vérmes reményei nem le­hetnek, de azért természetesen mi is bizakodunk. Személy szerint jómagam is első ízben kapcsolódtam be a spar­­takiádba mint vezető, így illik sze­rénynek lennem; közvetlen célunk egyelőre a járási bemutatón való jó szereplés. A szakmunkástanulók gyakorlatának egyik legnehezebb eleme a „kitartott“ kézenállás 0* *0 Ogy Illik, hogy a „gyengébb nem“ is szóhoz jusson a spartakiádra való felkészülés kapcsán, így aztán Ud­varáról Szegyén (Svodín) felé vet­tem az utamat. Nem véletlenül: a CSSZTSZ Érsekújvári Járási Bizottsá­gán kapott értesüléseim szerint az ottani Csehszlovák—Szír Barátság Efsz kebelében lelkes lány- és asz­­szonycsoport gyakorol. Rövid keresés után meg is találtam a szövetkezet székházában vezetőjüket, Hinzellér Évát; ezúttal be kellett érnem „elmé­leti“ beszélgetéssel, mivel a próba kezdete este hatra volt kitűzve. nek hajlandók egy harmadikat Is ma­gukra vállalni, megalapozatlannak bizonyult. Éppen ellenkezőleg: bebi­zonyosodott, hogy a nők, főleg falu­helyen szívesen vállalnak bármiféle szerep-többletet, amelynek .bármilyen formában köze van a közélethez, az önműveléshez vagy a testkultúrához. Mert ez az utóbbi is szempont: a női gyakorlat harmonikusan, emellett megerőltetés nélkül dolgoztatja meg a test összes izmát, s koordinált, oly­kor balettes elemeket tartalmazó moz­­dulatfűzései előnyösen hatnak a moz­gáskultúra fejlesztésére. Ismétlem: valamennyien örömmel csináljuk, é$ — minthogy először próbálkozunk — Krivánek László — A nők gyakorlatában az alap­csoport szintén tizennyolc tagból áll, s egy Ilyet Sikerült is komplett ösz­­szehozmmk. Valamennyi tagja a szö­vetkezet dolgozója; hetente kétszer jövünk össze a művelődési ház nagy­termében, amely akkora ugyan nincs, hogy a gyakorlatot egy az egyben bemutathassuk, de azt sem mondhat­juk, hogy helyszűkében vagyunk. Kü­lönben okvetlenül el kell mondanom: engem magamat is .meglepett, már a kezdet kezdetén, hogy milyen oda­adással, lelkesedéssel kapcsolódtak be a résztvevőki Mindenfajta aggály, miszerint kicsi lesz az érdeklődés, a napi „két műszak“ mellett nem lesz-Stanislav Výbera (A szerző felvételei) kicsit izgatottan várjuk a körzeti, majd a járási bemutatót. Többre egy­előre nem merünk gondolni... 3 • • A spartakiád vezényszavaitól, zené­jétől hangosak ezekben a napokban a tornatermek országszerte. A felké­szülés lassan a befejező szakaszához érkezik. Május derekától június kö­zepéig aztán zászlódíszbe öltöznek a városok, gyermekek, fiatalok és idő­sebb anyukák-apukák tízezrei vonul­nak ki a stadionok zöld gyepére, hogy bemutassák gyakorlataikat: kö­zéi egy évig tartó, igényes és fárad­ságos. munka eredményét., VASS GYULA ■ degen országból érkezett borí- M tékkal kopogtatott be nemrég * a postás a szím'ói (Zemnéj Jedlik Gyulánéhoz, lánykori nevén Královics Gizellához. Az idős asszony meglepetése megdöbbenéssé, majd határtalan jóérzéssé változott, miután jelbontotta a borítékot. Egy ötvenegy évvel ezelőtt készített fénykép csú­szott ki belőle, néhány kedves sor kíséretében, az egykori barát októt, szereplőtársaktól... Ahogy forgatja a kissé már meg­sárgult fényképet, feltörnek benne a régi emlékek. A harmincas évek... A világban gazdasági válság dúlt, a kis falucskában, Szimön is nélkülöz­tek az emberek. Társasági életről, szórakozásról alig lehetett beszélni: az ismerősök, rokonok a házaknál jöttek össze, a férfinép meg persze a kocsmában. Mégis: akadt valaki, aki megpróbálkozott többet is tenni, élénkebbé tenni a falu kulturális éle­tét. Ezt az embert Mátray fenő Imré­nek hívták, s a község akkori segéd­jegyzője volt. Már hosszabb idő óta kutatta a különböző népszokásokat, s rájött, hogy ezek milyen kincses­tárat jelentenek. Azt is látta, hogy a faluban sok az értelmes munkás-A múltból felbukkant emlék... fiatal, akiket csak össze kéne hozni, sületet“ alapított, s maga is meglepő­megszervezni számukra valamilyen dött, mennyi volt a jelentkező. Aki tevékenységet. Ettől a gondolattól tag lehetett, megtisztelésnek vette, vezérelve „Műkedvelő önképző egye- Műsortervet állítottak össze, és meg­kezdték A juhászlegény című színda­rab tanulását. A címszerepet Szarka Ignác napszámos kubikos kapta, a ki­rálylány szerepét pedig Mátray ügyes ötlettel egy jómódú leánynak , Králo­vics Gizellának adta. Ä két szerep így szinte jelképezte a különböző osztályok közötti ellentmondást. Ezt a juhászlegényt játszó Szarka Ignác is megérezte, mert már a főpróbán hibátlanul, öntudatosan játszotta a kiránylány kezét visszautasító juhász­legényt. A nézők is felismerték a ren­dező célját, és lelkesen ünnepelték a szereplőket. A csoportot persze szétszórták az elkövetkezendő viharos történelmi idők, ám az egykori tagok a közel­múltban ismét keresni kezdték egy­mást. Ekkor derült ki, hogy többsé­gükben ma is élnek és jó egészség­nek örvendenek. Ilyen „kereső“ levél találta meg Jedlik Gyulánét, amely­nek feladója, egykori szereplőtársa, ma Magyarországon él. Több mint fél évszázad után készülnek tehát újra találkozni az egykori lelkes szímőt „műkedvelő önképzők". Kívánjunk nekik hozzá sok sikert! Búkor József Also! а щ szórakozás volt 40 ÉVVEL EZELŐTT SZABADULT FEL BUCHENWALD Voltam Terezínben, Oswiecimben, és a fasiszták barbár tetteinek más színhelyein. Láttam több koncentrá­ciós tábort — de egyikük sem ha­tott rám olyan megrázó erővel, mint Buchenwald. Sűrű ködben indultunk aznap reg­gel Erfurtból. Weimaron áthaladva jelentek meg az első bátortalan nap­sugarak, s mire Buchenwaldba ér­tünk, ragyogóan tiszta voll az égbolt. Annál nagyobb volt az ellentét az időjárás és az között, amit ott lát­tunk ... A bejárati ajtótól mindkét oldalra világosszürke betonoszlopok sora fut szét; közöttük félelmetes rácsként feszül az egykor elektromos árammal töltött szögesdrót. Nem messze egy őrház emelkedik, melyből a fasiszták éjjel-nappal szemmel tartották a fog­lyokat. A dokumentumok elárulják az őrház parancsnokának kedvenc „szó­rakozását“: olykor felhozatott egy­­egy gúzsba kötött foglyot, s előbb vasróddal eltörte mindkét kezét, majd a szó szoros értelmében nyúzni kezd­te, rozsdás szöggel szúrta ki a sze­mét, végül, mintegy elunva a „játé­kot“, egy darab zsineggel megfoj­­tóttá, vagy egyszerűen főbe lőtte... A barakkok nagy részét annak ide­­jén lerombolták az amerikaiak, fer­tőző betegségektől tartva. A helyü­kön most hideg kőkockák vannak, amelyeken még látszanak az egykori épületek alaprajzai. Aztán íovábbme­­gyünk, és nemsokára komor, fekete, szögletes kémény magasodik előttünk. Tövében egyszintes, jellegtelenül szürke épület: a krematórium. A fogoly, aki idekerült, már soha nem látta meg hozzátartozóit. A zeg­zugos folyosókon csak a halál felé vezetett az ót. A hivatalosan „orvosi rendelőnek“ nevezett helyiségekben SS-pribékek ültek: röhögve mérték meg azoknak az embereknek a test­­magasságát és sólyát, akiknek az éle­téből már csak percek voltak hátra. Teljesen ötletszerűen kiválasztott mérgeket injekcióztak beléjük, han­gos derültség közepette nézték halá­los vonaglásukat, és fogadásokat kö­töttek, ki tudja őket ülő helyzetéből tarkőn lőni. A holttesteket társaikkal cipeltették a. kazánházba, ahol hama­rosan elnyelte őket az izzásig felfű­tött kemencék torka. Ha valamelyik áldozatnak tetoválás volt a bőrén, testét különrakatták: a tetovált részt lenyúzták, megszárították, és eser­nyők, vagy női táskák díszítésére használták fel ... A front közeledtével egyre Inkább takarékoskodni kellett a lőszerrel, ezért a barna inges gyilkosok ój mód­szereket agyaltak ki. Egy hatalmas pince falába körös-körül erős kam­pókat falaztattak, mintegy két és fél méteres magasságban: alájuk hajtot­ták a foglyokat, s mindegyiküknek a saját kezével kellett egy darab kö­telet a nyakára, IJletve a kampóra hurkolni. Ezt már egy zsámolyon állva kellett megtenniük, amelyet az­után hóhéraik sorra kirugdoslak alóluk. Az áldozatok következő cso­portjának végig kellett néfnie tár­saik keserves haldoklását... A Buchenwaldban ilyen és más mó­don meggyilkoltak számát mintegy hatvanezerre becsülik. Férfiak, nők és gyermekek egyaránt voltak köz­tük. Itt lelte halálát egy náci pribék golyójától egyebek között Ernst Thäl­mann, a német proletariátus egyik vezére is. Testéből — sok tízezernyi sorstársához hasonlóan — csak egy marék hamu maradt... Szinte hihetetlen, de a haláltábor vezetője — nő volt. A háború után, a világ közvéleményének általános felháborodására, még csak bíróság elé sem állították: férjhez ment egy amerikai tiszthez, és éppen gyerme­ket várt. Amint elmondotta: semmi­féle lelkiismeretfurdalást nem érez... A külvilágból beszivárgó hírek ha­tására a halálraítéltekben mégis erő­södni kezdett a remény. Nemsokára már az amerikai hadsereg ágyóinak dörgését is hallani lehetett. Mindez ój erőt öntött a szerencsétlenekbe: titkon szervezkedni kezdtek, s a meg­beszélt időpontban úgyszólván vala­mennyi épkézláb fogoly részt vett az őrség elleni rajtaütésszerű támadás­ban. Sikerrel járt: a táborban néhány órán belül a foglyok vették át a ha­talmat. Mindez 1945. április 11-én tör­tént ... A domb másik oldalán, a bárom hatalmas tömegsír fölött ma égbe nyúló obeliszk, az áldozatok emlék­műve áll. Tövében minden esztendő­ben összejönnek a borzalmak túlélői, azok családtagjai, és a fasisztaelle­nes harc jeles képviselői. Födetlen fővel állnak az egykori borzalmak színhelyén. Emlékeznek — és emlé­keztetnek. Marta Hrubovöáková <

Next

/
Oldalképek
Tartalom