Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-30 / 13. szám
ó SZABAD FÖLDMŰVES 1981 március ЗЙ, Űj vezetőkkel, új csoportok élén - de ami a lényeg: Ugprjunk vissza közel egy eszfendőnyit az időben, és lapozzunk bele a tavalyi, 21. Jókai-napok eredménylistájába. Amatőr színjátszásunk e legmagasabb szintű seregszemléjén megosztott harmadik díjat nyert a színjátszó csoportok kategóriájában a hetényi (Chotín) Csokonai Kisszínpad, melynek tagjai Heltal Jenő: A primadonna című egyfelvonásos bohózatát adták elő, Kiss Péntek József rendezésében. Ugyancsak harmadik díjjal Jutalmazták a kisszínpadok kategóriájában az izsai (Iza) Jókai Kisszínpad társulatát, amely a világhírű olasz újságírónő, Orlana Fallaci Levél egy meg nem született gyermekhez című lírai monológjának színpadi változatát mutatta be; rendezőjük Tóth Kurucz Lujza volt. S végül: díjat ugyan nem nyert, de kétségtelenül megrázó pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget a CSEMADOK komáromi (Komárno) helyi szervezetének kisszínpada, rendezőjük és vezetőjük, Szalai Miklós: Agyúzó idő című összeállításával. Két régi, a hazai amatőr színjátszás viszonylatában sikeres múltra visszatekintő együttes, egy ígéretesen induló harmadik, de mindenekelőtt három — a szakmában ugyancsak régóta ismert — lelkes vezető; ez tette indokolttá, hogy most, a 22. Jókai-napokra való felkészülésnek abban a szakaszában, amikor már küszöbön állnak az első „tétre menő“ bemutatók — körülnézzünk e három csoport háza táján. S ugyan mi egyéb céllal, mint hogy megtudjak: hogyan, mivel készülnek a Jókai-napok idei versenysorozatára, s úgy általában: mi a véleményük a mozgalomról, a Jókai-napok szervezésének módszereiről, az értékelésről. Vagy egyáltalán: megpályázták-e ismét? nem szegte-e kedvüket egy titokban remélt jobb helyezés elmaradása, vagy esetleg egyszerűen a zsűri néhány keményebb mondata? в • • Nos, előrebocsáthatom, hogy ilyesmiről szó sincs, viszont a három látogatás mégis három alapos meglepetéssel szolgált. De ne vágjunk a dolgok elébe; kezdjük ott, amikor bekopogtattam a Magyar Területi Színház szervezési osztályának ajtaján. A hetényiek tavalyi sikeres rendezője, Kiss Péntek József ugyanis a színház alkalmazottja. Már első szavaival „szállítja“ az első meglepetést, amelyet mindjárt követ a második: megvált ugyanis a hetényiektől, s még tavaly, a MATESZ „nem művész“ dolgozóiból szervezett új csoportot; s aki a Csokonai Kisszínpad élén a helyébe lépett, nem más, mint Szalai Miklós. Lám, nemcsak a sportnyelvben beszélhetünk „helycserés akcióról“!... A posztok tisztázása után lendületesen indul a beszélgetés. — Sajnos, a Jókai-napok körül a forog az egész amatőr színjátszásunk — vág rögtön a téma sűrűjébe. — A csoportok előtt, szinte kivétel nélkül egyetlen, hőn áhított cél lebeg: eljutni a Komáromi Szakszervezetek Háza színpadára. A darabválasztástól kezdve a rendezésig, a dramaturgiai munkáig mindent ennek a célnak vetnek alá, nemegyszer megfeledkezve olyan elemi dolgokról, mint képességeik és lehetőségeik reális felmérése, hogy a közönség igényéről ne Is beszéljünk. Ezzel persze távolról sem azt akarom mondani, hogy mindig és mindenben a közönség ízléséhez kell igazodnunk, elvégre az egyik legfőbb feladatunknak éppen a közízlés fejlesztését kell tartanunk; ám az sem lehet közömbös, hogy „eladható“^ a darab vagy sem... S ha már szakmailag, művészi és műfaji szempontok alapján elemiünk egy produkciót — most konkrétan a Jókai-napokat jellemző értékelésre, illetve kategorizálásra gondolok — már magánál a műfaji besorolásnál nagyobb következetességre, rugalmasságra lenne ázükségl Nem is tagadom, hogy egy kicsit az „érintett fél“ beszél belőlem, mert fura dolog az, ha egy kisszínpadot a színjátszó csoportok kategóriájában értékel-ISMÉT KÉSZÜLNEK nek — még ha harmadik díjjal ■ is, ahogy ez tavaly velünk történt. Meddig „kisszínpadi“ — és főleg mitől — egy produkció, és mikor már a hagyományos értelemben vett színmű? Egy szó mint száz: mindenképpen hasznosnak tartanék egy más szempontokon alapuló kategorizálást, amelyben a műfaji jegyek mellett szerepet kaphatna például a darab időtartama is, hogy hirtelenjében csak ezt említsem. — Az Idén? — vált témát kérdésem nyomán. — Az új gárdával is megmaradtam Heltainál: nem tagadom, hogy nagyon szeretem, azt is mondhatnám, hogy „felfedeztem magamnak“. Az Amerikai párbaj című bohózatot tanuljuk; kissé „leporoltuk“, itt-ot ldőszerűsítettük. Mindössze három kulcsszereplője van, a mellékszereplőkkel együtt is csupán öt, reméljük, ez már „befér“ a kisszínpad-kategőriába. S mégegyszer szeretném hangsúlyozni: a MATESZ „nem-művész“ dolgozóiról van szól Segítséget — kellékeket, díszlettervezői tanácsokat — természetesen elfogadtunk, de ezzel együtt nem érezzük azt, hogy tisztességtelen előnnyel indulnánk. 9 • • Szalai Miklóst hetényl lakásán találtam meg; beszélgetésünk hátteréül a Jethro Tull együttes lemeze forog, visszafogott hangerővel. Vendéglátónkról előzetesként el kell mondanunk, hogy amatőr színjátszó mozgalmunk legkísérletezőbb kedvű képviselői közé tartozik. Két éve új műfajjal: monodrámával Jelentkezett, tavaly pedig, mint említettük, saját összeállítással, amelyhez a díszletet és a zenét is maga tervezte, illetve komponálta. — Sikertelenségnek könyvelték el, liogy tavaly „lemaradtak a dobogóról“? — Indítom itt is a műttaí a beszélgetést. — Egyáltalán nem. Ha valaki újjal, és főleg saját alkotással lön ebben a műfajban, természetes, hogy nem számíthat azonnal kirobbanó sikerre. Viszont valami egészen sajátos motivációt nyújtó érzés saját darabbal dolgozni: kigondolni, összeállítani, csiszolgatnl. Ezen a szubjektív érzésen túl azonban úgy érzem, amatőr színjátszásunk ügyének is hasznára válhat egy-egy Ilyen próbálkozás. A tavalyi tapasztalatok alapján mondhatom, hogy valahogy a szereplők is másként mit a sajtó nyilvánossága számára? — Már miért lenne titok? — kérdi csodálkozva vendéglátóm, miközben megfordítja a lemezt a Technics márkájú lemezjátszón. — Ismét saját darabom, a címe A táltos; összeállításánál a vogul és a cseremisz mondavilágából merítettem, mégpedig elsősorban olyan a díszletek elkészítésében segítségünkre volt Kopócs Tibor, a MATESZ díszlettervezője. A „rostától“ mi tagadás, tartunk egy kissé, már csak azért is, mert új vagyok a szakmában, ezenkívül az idén nemcsak járási, de kerületi verseny is lesz, de azért őszintén megmondom: bízunk benne, hogy ott leszünk Komáromban. — Kívánok hozzá sok sikert, в • • A véletlen, no meg a kéthetes nyomdai átfutási idő úgy Szalai Miklós gondolatokat, amelyek érzésem szerint a ma emberéhez Is szólnak. Zenét ts komponáltam hozzá, eredeti népballadák és siratóénekek szövegére, melyet „élőben“ adunk majd elő. Közben népes társaság érkezett: nemsokára kezdődik a próba. Igazi „csattanója“ kétségkívül az lett volna ennek a látogatásnak, ha megnézhettem volna őket, de a legjobb akarattal sem tehettem: hátra volt még az utolsó helyszín, s egy megbeszélt találkozás Izsák Elvirával, az tžsai Jókai Kisszínpad vezetőjével. ® • • Harmadik meglepetésként tehát a szintén gazdag hagyományokkal rendelkező izsai társulat élén ts „űj embert“ találtam; nagy volt tehát a migráció a komáromi járás amatőr színjátszó mozgalmában a tavalyi Jókai-napok óta. Izsák Elvira a foglalkozását tekintve óvónő; gyakorlatilag változatlanul vette át a tavaly sikeresen szerepelt csoportot Tóth Kurucz Lujzától. Minthogy múltbeli tapasztalatokról, pontosabban ak(A szerzó felvételei) hozta, hogy éppen a mai napon, március harmincadikén válik el, hogyan vette az írásban szereplő három csoport az első akadályt. Ma rendezik meg ugyanis a Jókai-napok idei versenysorozatának komáromi Járási döntőjét. S bár az eredményről, „lapérkezéstől“ függően tán akár már múlt Időben is beszélhetnénk, természetesen még nem számolhatunk be róla. Maradjunk annyiban, hogy — ha korábban nem — legkésőbb a 22. Jőkai-napok műsorfüzetéből megtudjuk, ott láthatjuk-e Komáromban ezt a három, lelkesen és odaadőan készülődő társaságot. VASS GYULA • ; iw* Жяь, (Fotó: — vass—]) RÄCZ OLIVÉR: «V •it A pozsonyi vár alatt Medencék tükre tiszta csöndet ringat. Hullámok hátán lomha fényverés, ligetek ölén álmos rózsaillat, alvó falombon levélzizegés. Arnyjáték régi templomok falán, homályos gyöngyszem dús arany nyakéken, volt, ismeretlen dédanyák nyakán, egy régen őrzött biedermeier képen. Gőzfürdők mélyén langyos félhomály, kis sétatéren boldog gyermekzsongás, esőcsepp színén áttörő opál, déli napfényben tompa harangkongás. Májuséjszakán mesefakadás, csónaksuhanás csillanó habon, álomban hallott széplány-kacagás, ezüstös színfolt kedves ablakon. Merengő arc, mit csókeső borít, békéit szeretők arcán lágy mosoly: a Dunaparton város álmodik -— tavaszi álmát ringatja Pozsony. • *Negyven évvel ezelőtt, 1945. április "4-én szabadították fel a szovjet csapatok Bratislavát. Keressük, ami összeköt Kiss Péntek József 0 tanulták, „közelebbinek" érezték. — Valóban: mi lett a tavalyi gárdával, s minek tudható be ez a „helyváltoztatás"? — Helyváltoztatásról sző sincs, tulajdonképpen csak anynyl történt, hogy visszajöttem Hetényre, ahol korábban már több mint tíz évig vezettem a Csokonai Kisszínpadot. Ami a komáromi társaságot Illeti, legjobb tudomásom szerint már nem dolgoznak együtt. , — Annyit már tudok, hogy önük viszont igen; megtudhatnám, hogy mivel? Vagy ez még egyelőre „műhelytitoknak" ezátív rendezői múltról ezúttal nem beszélhetünk, máris a jelen, az idei készülődés kerül szőnyegre. No meg a hagyományos nőnapi jókívánság, bevezetőként; március nyolcadika volt... — A darab címe olyan hoszszű, hogy bevallom, fejből nem 1» tudom — nyúl bocsánaikérő mosollyal a szövegkönyv felé. — Lehet Írni: „0] komédia öl személlyel az aszonyokröl, akik újraöntették a férjüket“... Középkori ismeretlen francia szerző müve, Kálnoky László fordította. Természetesen kisszínpadi formára dolgoztuk át, A nagyfödémesi (Veľ. dany) Béke Efsz SZISZ-szervezete és a helyi művelődési otthon közös égisze alatt színjátszó csoport működik. A közel ötezer lakosú nagyközségben hagyománya van ugyan a színjátszásnak. de mintegy másfél évtizede szünet volt ezen a téren. A „másodvirágzás“ hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor bemutatták Dávid Rózsa: Könnyű a nőknek című háromfelvenásos vígjátékát Száraz Pál rendezésében. Azóta folyamatos a csoport munkája. Minden esztendőben betanulnak egy-egy da bot, amelyet a galántai (Galante I járás más községeiben is bemutatnak. Az elmúlt évben például tizenhat helyen léptek fel. я az idén ugyanennyi faluból kaptak meghívást. Saját falujukban némely darabot kétszer is le kellett játszani, olyan nagy volt iránta az érdeklődés. — Nehéz volt visszahozni az embereket a művelődési otthonba — mondja a rendező. — Rendszeres fellépéseinkkel a nézőket nemcsak a kultúrához, hanem egymáshoz is közelebb hozzuk. Szerintem ez ma — a televízió és az örökös rohanás korában —, nem is olyan kis dolog. — Hogyan történt a színjátszás felújítása, mi volt a kezdet? — Egy helyi Ki mit tud vetélkedőn merült fel a csoport újjászervezésének gondolata. Az első darabot hat személlyel tanítottam be, de évről évre gyarapodott a társaság, s jelenleg már harcinöten vagyunk. A szövegkönyveket a feleségem sokszorosítja, a díszleteket közösen alakítjuk ki, de a rendezés is csapatmunka. A csoport eddig négy alkalommal vett részt a színjátszók járási seregszemléjén, ahol kétszer szerezték meg az első helyet, és ahonnan egy alkalommal a kerületi fesztiválra is eljutottak. Dr. Bachratý Károly háromszor kapta meg a legjobb térfialakítás diját, de kitüntették játékáért Hanzel Valériát és Stevkó Máriát is. Többször elnyerték a legszebb színpadi beszéd díját. Száraz Pál pedig elismerő oklevelet kapott rendezői tevékenységéért. Általában decemberben és januárban tanulják he a darabokat. A fellépések zöme február és április között zajlik. Minden hétvégére jut egy-két szereplés. Nagy szerencséjük — a csoport jövője szempontjából is —, hogy utazásaikhoz a helyi szövetkezet autóbusza mindig rendelkezésükre áll. Ezt, a gazdaság kultúraszerető elnökének, Kaprinay Imre mérnöknek köszönhetik. — Mit jelent számotokra a színjátszás? — kérdezem ismét Száraz Pált. — A szereplők, a családom és a magam részéről áldozatvállalást, de egyben olyan folyamatos élményt is, amely állandó jmegújhodásunkat biztosítja. Mi azt keressük az életben, ami összeköt bennünket. Érezzük, hogy nekünk ezt kell csinálni, s ezért szeretnek, becsülnek bennünket az emberek. — A zenés és egyéb vígjátékok mélyebb jellem- és társadalomáhrázolásra kevésbé alkalmasak. A közönség napi gondjának elűzésén, neveltetésén tál, milyen elképzeléseid vannak a színjátszásotok jövőjét illetően? — A dráma nehéz műfaj, nagyobb felkészülést igényel. Egyelőre nem áll szándékunkban más köntösben mutatkozni. Vágán (Váhovce) baráti a fo-» gadtatás. A viharos szál ellenére telt ház előtt gördül fel a függöny. Sípos Jenő: Dalol a nyár című darabjának színrevttelével itt is ragyogó sikert aratnak a nagyfödémesiek. Taps és nevetés, jókedvűek, vidámak a nézők. Az előadás szüneteiben kisebb csoportokba verődve beszélgetnek. Talán nem is tudják, hogy minden mondatukkal, kézfogásukkal az emberi viszonyérzések és a falujukon belüli közösségi magatartásformák ápolásán munkálkodnak. Vége lett a bemutatónak, de nem a szórakozásnak. Figyelmes, kedveskedő meglepetés következik: a vendéglátók (a vágai kiiltúrmunkások, amatőr színjátszók) terített asztalhoz ültetik a nagyfödémesieket. Szendvicset, kávét hordanak körbe, bort és üdítő italokat töltenek a poharakba. Evésre, ivásra, beszélgetésre, barátkozásra invitálnak. S közben kicserélik tapasztalataikat, ötleteket adnak egymásnak. Éjszakába nyúlik a hangulatos komoly csevegés. Végül is azzal búcsúznak el egymástól, hogy majd a nagyfödémesi nőnapi ünnepségen „folytatják“. Ekkorra tervezte ugyanis a „visszavágót“ a vágat szinjátszócsoport. Elfoglaljuk helyünket az au tóbuszban, amelyet Truhár Fér bácsi vezet, minden ilyen alka lommal. Elindul a jármű, hátra pillantunk: zászlóerdőt formál nak az integető kezek. A haza érkezésig még „huszonötkilo méternyit“ dalolunk, s közbet teleálmodjuk a tájat színdarab mesékkel. Korcsmáros Lászlí v
