Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-08 / 49. szám

< [zőldségfiEk Zeller A zeller közismert, karógyö­keret fejlesztő, kétéves zöldség­növény, már az egyiptomiak is termesztették. Vadon is megte­rem. Tudományos elnevezése (Apfttm graveolens L.) körül­belül annyit jelent — fényesle­velű, erősen illatos gumósnö­­vény. Levelét júniusban és július­ban gyűjtjük, gumóját ősszel (szeptember-november) szed­jük fel, magtermést csak a má­sodik évben ad. A zeller fontos ásványi ele­meket (mész, foszfor, kálium, mangán), vitaminokat (C, Bt,. Bz, PP, K, illetve A-provitamin), valamint értékes hatóanyago­kat tartalmaz. A különféle aro­­matíkus anyagokban gazdag illóolajból a termésben talál­ható .legtöbb, de bizonyos mennyiséget a gumó és a le­vél is tartalmaz. Oyógytulajdonságai közül el­sősorban a vizelethajtó és ét­vágyjavító hatást kell kiemelni, de a reuma és a köszvény gyó­gyítására is használatos. Jó tud­ni, hogy a növény nedve erő­sen (görcsösen) összehúzza a méhet. Sokan állítják, hogy a nemi tehetetlenség (impoten­cia) gyógyítására is alkalmas, de ezt az orvostudomány mind­eddig nem bizonyította. A zellert már a középkorban is gyógynövényként használták, elsősorban a' levertség, a bús­komorság megszüntetésére, a tisztulás szabályozására, a kü­lönféle májbetegségek gyógyí­tására és a sebek tisztítására. Korunk orvostudománya csak elvétve veszi igénybe a növény gyógyhatását. Főleg az anyag­csereforgalom szabályozására használjuk, ugyanis a' növény hatóanyagai meggyorsítják az anyagcserét s kiválasztják a szervezetből a káros és gyak­ran nagyobb mennyiségben le­rakodó mellékanyagokat (pl. köszvénynél az ízületekben le­rakodó húgysavat). A zeller mellékgyógyszerként szolgálhat a reuma és a köszvény gyó­gyításánál. Mint étvágygerjesz­tőt, előnyösen kihasználhatjuk a levesek és a mártások ízesí­tésére. Sőtl Egyes vidékeken kompótot is készítenek zeller­ből. A terhes nők óvakodjanak e növény fogyasztásától, mert — mint már említettük is — a benne található hatóanyagok görcsösen összehúzzák a mé­­liet. Dr. Nagy Géza VТЛNULpUN.lt / $ EGYMÁS TOL Egyszerű madáretető A gépkocsivezetők rendsze­resen vásárolnak desztiláit vi­zet, tehát a mellékelt ábrán bemutatott madáretetőt köny­nyen elkészíthetik. A megüre­sedett flakon uldalán három — a csavarmenetes kupak nagy­ságának megfelelő átmérőjű — lyukat kell vágni. Ez köröm­­vágú ollóval könnyen megold­ható. Ezt követően átlyukaszt­juk a flakon nyakát, drótot fü­zünk bele, majd a drótot ösz­­szecsavarjuk, a végére spárgát kötünk. Végül visszacsavarjuk a kupakot, az oldalnyílásokon át naprafurgúmagot töltünk az etetőbe és az egészet felfüg­gesztjük valamelyik gyümölcs­fára, a ruhaszárító kötélre vagy az ablak közelébe he­lyezzük, hogy megfigyelhessük kedvenc madaraink lakmározá­­sát. A etető a cinegék részére készül, de előfordulhat, hogy még ők sem tudnak bebújni az ajánlott nagyságú lyukakon. Ilyenkor a nyílásokat (az áb­rán szaggatott vonallal jelzett minta szerint] ajánlatos felül kb. 5 mm-rel kibővíteni. Ha napraforgó híján zsemlemor­zsával (darált kétszersültlel) tervezzük etetni a madarakat, akkor a nyílások kicsit lejjebb kerüljenek. ]. Lusertuvá Köhögés ellen — hagymáié Nemrég olvastam, hogy az ojykor igencsak makacs köhö­gés csillapítására és gyógyítására — főleg gyerekek esetében — kitűnő természetes gyógyszer a feketeretek leve. Én éve­ken át a vöröshagyma levével nyertem jó tapasztalatokat. Egy nagyobb fej vöröshagymát kockára vágok és beleszórom egy pohár folyékony mézbe. A méz kb. 2 óra alatt kiszorít­ja a hagymából a levet; (a hagyma leszáll a pohár fenekére), a méz teteje hígabbá válik. A mézből naponta hatszor adok egy egy kiskanállal « gyerekeknek s megfázás esetén magám is fogyasztom. Tudom, a hagymából cuHrozással is kinyerhet­jük a gyógyító levet, de a méz sokkal elviselhetőbbé teszi a különleges házi gyógyszer ízét Bartl J. A jó szakkönyv — még ha nem is kimondottan a kistermelők részére író­dott — jelentős mértékben hoz­zájárulhat a kertészkedök és állattartók néha bizony elég hiányos szakismereteinek gaz­dagításához, önellátást vagy árutermelői tevékenységének eredményesebbé tételéhez. Eb­ből kiindulva, az alábbiakban néhány értékes könyvet szeret­nénk olvasóink figyelmébe ajánlani a Príroda Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalat leg­frissebb kiadványai közül. A kiadó Naša záhradka soro­zatában nemrég megjelent Si­tiiének—Sniatana—Cvupnvá: |a­­hody című kézikönyv kimon­dottan a kertészkedök részére íródott. Beszerzését és tanul­mányozását mindenkelőtt azok­nak ajánljuk, akik nem csupán néhány tő vagy egykét sor szamócát terveznek termeszte­ni, de szívesen csatlakoznának az élelmiszer- és tartósítóipar nyersanyaggondjainak enyhíté­sét célzó szamócaprogram megvalósításán, a szamóca há-A gfijYV£»OLC|A Cíjcáetfjitfz zikerti termesztésének fellendí­tésén fáradozók táborához. Eb­ben a könyvecskében mindent megtalálnak, ami az eredmé­nyes termelés alapismereteinek elsajátításához nélkülözhetet­len. Cejka és munkaközössége: Kertészkedök tanácsadója (má­sodik átdolgozott és kiegészí­tett kiadás). Mivel az első ki­adás gyorsan elkelt, a kiadó úgy határozott, hogy — újabb ismeretekkel gazdagítva — is­mét megjelenteti ezt a hasznos kézikönyvet, amely a korszerű termelési technológiák mellett kitér az új műtrágyák, a kö­zelmúltban elismert fajták és újabb típusú alanyok, továbbá a megtermelt termények tárolá­sának és az új vegyi készítmé­nyek felhasználásának ismerte­tésére is. A gyümölcsfák és a gyü­mölcstermő bokrok, illetve a szóló metszési alapelveit a fen­tebb említett kézikönyv is tár­gyalja, mégis figyelmükbe aján­lónk egy további kiadványt is (Kudriavec—Ilričuvský: Tvaro­vanie a rez ovocných drevín), amely sok-sok ábra kíséreté­ben, kimondottan a gyümölcs­fák és a bogyósok metszésével, koronaalakításával és átoltásá­­val foglalkozik'. Oroszból (Ko­­losz, Moszkva 1976) Sevcová ültette át szlovákba, az infor­mációk sajátos viszonyainknak megfelelő feldolgozásáról és kiegészítéséről pedig Hričovský (szöveg) és Vanek (ábrák) gon­doskodtak. A virágkedvelök könyvespol­cára ajánljuk a Kiljaňska: Kve­tiny a kry v záhradke című kö­tetet. Krippel tolmácsolásában két lengyel eredeti mű (Krze­­wy ozdobne w ogródku és Kwiaty w ogródku) jut így el egy könyvben olvasóinkhoz. A színes és fekete fehér fotók­kal Igencsak gazdagon illuszt­rált kiadványt tulajdonképpen valamennyi kerti dísznövény termesztéséhez hasznos útmu­tatóval szolgál. Gajdošík — Pnláoh: Citov oviec. A mezőgazdasági főisko­lák részére készült tankönyv — küldetésének megfelelő szin­ten — a juhtenyésztés tudniva­lóit taglalja. A könyvesboltok­ban csak korlátozott mennyi­ségben kapható. Tanulmányozá­sát elsősorban haladó juhte­­nyésztőknek javasoljuk. A kez­dőknek inkább a Mikiik: Prí­ručka chovateľa oviét: című kézikönyv beszerzését ajánljuk, mert ez külön fejezetben a háztáji juhtenyésztéssel kap­csolatos legfontosabb tudnivalíV kát is összefoglalja. A felsorolt kiadványok meg­vásárolhatók a Slovenská kni­ha nemzeti vállalat boltjaiban vagy utánvéttel megrendelhe­tők a kiadóvállalatban (Príro­da, vydavateľstvo kníh a časo­pisov. n. p. Krížkov 9., 815 34 Bratislava). (krj November 17 -e és 18 a szervezett kisálattenyész­­tóink nagy ünnepének legyében telt el: Bratislavában tanácskozott a Szlovákiai Kisál­lattenyésztők Szövetségének IV. kongresszusa, melyben — az állami és pártszervek küldöttsé­gének vezetőjeként — részt vett Rudolf Vančo elvtárs, az SZLKP KB osztályvezetője is. A kedvtelésből kisállatte­nyésztéssel foglalkozók 1979 óta végzett munkájának ered­ményeit és a mozgalom fejlesz­tésében elért sikereket Mikuláš Račkaj, a szövetség elnöke fog­lalta össze beszámolójában. Mindenekelőtt azt hangsúlyoz­ta, hogy a szövetség komoly eredményeket árt el a III. kong­resszuson meghatározott fel­adatok teljesítésében s ezzel a saját területén jelentősen hoz­zájárult a CSKP XVI. kongresz­­szttsán és az azt követő párt­­pléiitiniokon elfogadott határo­zatok valóraváltásához. Az elnökségi beszámolóból kitűnt, hogy a szövetség szer­vei és szervezetei az utóbbi öt évben is nagy figyelmet szen­teltek a politikai-nevelő és nép­szerűsítő tevékenység javításá­nak. Rendszeres iskolázásokat tartottak a tisztségviselők, a szakelőadók és az állomány értékelésével megbízott szak­emberek részére, a szövetség helyi szervezeteiben pedig szak­előadásokkal, kiállításokon, ta­nulmányutakon és vitaesteken való részvétellel szorgalmazták az állattartók szükségszerű is­­meretgyarapftását. És termé­szetesen minden alkalmat meg­ragadtak a mozgalom küldeté­sének és eredményeinek nép­szerűsítésére, újabb érdeklődők megnyerésére, valamint a szö­vetség tagjainak közérdekű A kétnapos tanácskozás résztvevőinek Az állattartói moz­galom fejlesztésé­nek utóbbi öt év­ben elért 'eredmé­nyeit Mikuláš Rač­kaj, a szövetség el­nöke összegezte A kedvtelésszerü állattartás fejlesztéséért mozgósítására. A körültekintő szervező és irányító munka ez­úttal is meghozta a várt ered­ményt. Kisállattenyésztőink az utóbbi években is derekasan kivették a részüket a köz javát szolgáló társadalmi munkából, hiszen több mint három millió társadalmi munkaóra ledolgo­zásával járultak hozzá a Nem­zeti Front választási program­jának sikeres teljesítéséhez, a mezőgazdasági munkák ideje­egy csoportja korán történó elvégzéséhez, illetve a szövetségi létesítmé­nyek mielőbbi átadásához. Hogy csak egy példát említsünk, a szövetség tagjai tavaly több mint egy millió órát dolgoztak társadalmi munkában, és a szo­cialista felajánlási mozgalom­ba a tagságnak több mint 76 százaléka bekapcsolódott. Szép eredmények születtek a szövet­ség III. kongresszusának ván­dorzászlajáért meghirdetett szo­cialista versenyben is. A legko­molyabb eredmények a lévai (Levice) járásban születtek, így a vándorzászlót ez a járási bizottság nyerte el. Az elnökségi beszámoló kü­lön fejezetben foglalkozott az ifjúság körében végzett népsze­rűsítő, oktató és megnyerő te­vékenységgel. Nem véletlenül, hiszen a korábbi határozatok értelmében ezen a területen lé­nyeges előbbrelépés volt ta­pasztalható az utóbbi években. Konkrétan: 1980 óta 1Z7 ifjú­sági szakkör alakult s ezek 1247 iskolaköteles fiatalt kap­csoltak be a kedvtelésszerű ál­lattartásba. A Járási bizottsá­gok kebelében egyre eredmé­nyesebben dolgoznak az ifjúsá­gi szakbizottságok, a népsze­rűsítő kiállításokon a gyerekek is lehetőséget kapnak az önál­ló bemutatkozásra, azonkívül több helyütt már járási talál­kozót és szakosított kiállítást is rendeznek a fiatal tenyész­tők részére. Arról nem is be­szélve, hogy évente három al­kalommal országos rendezvé­nyen is találkozhatnak az ifjú­sági szakkörök legeredménye­sebb munkát végző tagjai. Az alapszervezetek, a felnőtt te­nyésztők több helyütt tenyész­állatok adományozásával ösz­tönzik kezdeményezésre a fia­talokat, és szakkönyvekkel is segítik az állattartásban kedvü­ket leló gyerekek ismeretgyííj­­tését. A tenyésztői tevékenység fej­lesztésében szövetségünk két fő célt tartott szem előtt — a kellemeset a hasznossal ész­szerűen egy bekapcsoló kedvte­lést és a társadalmi gondok enyhítéséhez való méltó hozzá­járulást. Mint a tanácskozás szónoka kiemelte, mindenek­előtt a nagyobb közösség szá­mára is hasznos tenyésztői ága­zatok fejlesztését szorgalmaz­ták, de ugyanakkor a kimon­dottan az egyén kedvtelését szolgáló tevékenységhez Is igye­keztek elfogadható feltételeket teremteni. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi néhány évben a postagalambok, az egzotikus madarak, a kutyák és a macs­kák tenyésztésében, valamint az akvarisztikában is érzékel­hető fellendülés volt-tapasztal­ható. Örvendetes tényként könyvel­hetjük el, hogy az értékelt idő­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom