Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-22 / 38. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1984. szeptember 22. SZNF 40 * SZNF 40 * SZNF 40 • SZNF 40 * SZNF 40 • SZNF 40 * SZNF 40 * SZNF 40 * T talán csak az időjárás okozhatott volna némi kellemetlenséget, de az is kegyeibe fogadta az ünneplőbe öltözött várost. A szökőkút mohos kövei közül magasba szökkenő vízsugár vibráló ezüstszálként tündökölt a nap ragyogó sugaraiban, a parkok száz színben pompázó virágai kitárták magukat a verőfénynek. Langyos nyárvégi szellő simogatta az utcák, terek zászlóerdejét; a főtérbe sugarasan torkolló zegzugos utcácskákon ünneplőbe öltözött emberek százai siettek, kezükben színes szalagcsokrokkal, apró zászlócskákkal. Ä tarka emberfolyam hamarosan elárasztotta a hatalmas teret, amelynek közepén az arany csillaggal koronázott karcsú, fekete márványoszlop emelkedik; két oldalán néma jelképként lobogott az emlékezés soha ki nem hunyó tüze. A kandeláberek mögött moccanatlanul, feszes vigyázzban álltak a díszőrség tagjai, eleven szoborként magasodva a hullámzó tömeg fölé. A teret övező házak erkélyein, ablakaiban emberek százai, ezrei; a szemek egyre gyakrabban szegeződtek a főtér ódon tornyának hatalmas órájára, melynek számlapján a nagymutató lassan közeledett a tizenkettes felé. Ahogy, hagyta el egymás után a perceket jelző rovásokat, úgy vált egyre csendesebbé a levegőt betöltő ezerszfnű zsibongás, és adta át a helyét egyfajta, semmihez sem hasonlítható, várakozásteli, tiszteletteljesen néma, de mégis vibrálóan eleven csöndnek. ÖTEZREN VOLTUNK rúit az emlékmű talapzatánál. Ezzel az aktussal kezdődtek meg Banská Bystricán a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának központi ünnepségei. — ★— „Ötvenezren voltunk“ — állítom a címben, de bevallom, ez csak felszínes becslése annak a tömegnek, amely augusztus huszonnyolcadikén ott hullámzott, lüktetett, zsibongott Banská Bystrica zászlódíszbB öltözött utcáin. Az egyedüli megbízható kimutatás, hogy a nyolcvanezer lakosú az embertömeg az SZNr Múzeuma lépcsőinél felállított dísztribün előtt; nemcsak a város, de a kerület szinte valamennyi üzeme és intézménye képviseltette magát. Persze legalább ennyien voltak a spontán érdeklődők: gyerekek, akik édesapjuk nyakában lovagolva lengették zászlócskáikat a tribün felé; s bízvást ide sorolhatom azt az idős nénikét is, aki, egy ellesett párbeszéd tanúsága szerint a felkelésben elesett fiára emlékezve csatlakozott az ünneplő tömeghez. A zászlók, transzparensek és plakátok erde-Pontban tíz órakor gördült be a térre a hatalmas, feketén csillogó limuzinok sora; az első orrán a köztársasági elnök címeres zászlócskáját lobogtatta a szél. Felharsant a vezényszó: „Díszszázad — VIGYÄZZM! Ünnepélyes fogadás jobbról!“ Tökéletes összhangban csattantak a bokák, röpültek mellhez a fegyverek, lendültek jobbra a fejek. Szoborszerűen mozdulatlan volt már újra az élő sorfal, amiker a legmagasabb szintű párt- és állami küldöttség — élén Gustáv Husák elvtárssal, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával, köztársasági elnökkel, a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik fő szervezőjével, sorai között Dmitrij Usztyinov marsallal, a Szovjetunió honvédelmi miniszterével, a szovjet küldöttség vezetőjével, továbbá Ľubomír Strougal, Jozef Lenárt, Peter Colotka. Vasil Bifak elvtársakkal, Illetve több magasrangú párt- és állami tisztségviselővel — felsorakozott az emlékmű előtt. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió himnuszának, valamint az elesett forradalmárok indulójának elhangzása után a küldöttség tagjai elhelyezték a megemlékezés koszo-Mé **»•*' »III» A pórt- és kormányküldöttség Banská Bystrica utcáin város ezen a napon százharmincezressé duzzadt, de ha például a déliéből itt is, ott is színes léggömbök füzérei emelkedtek a magasba. Ünutáni ünnepi felvonuláson részt vevők népéit, boldog volt az egész város; számát kéne felbecsülnöm, inkább a még az ősz hajú, hajlott, idős asszony cím kétszeresét erezném helytálló- arcán is valami nak. Végeláthatatlan folyamként áradt öröm áradt szét. megnevezhetetlen — ★— Minden üzlet, büfé, étterem nyitva tartott a városban ezen a napon. Igaz, hogy, mondjuk, egy étteremben helyet találni szinte reménytelen volt, de a parkokban, tereken felállított pecsenyesütők, hűsítőket kínáló sátrak bőséges kárpótlást nyújtottak. A felvonulás után szinte ellepték őket az emberek, hiszen a gyomor ünnepnapon is megköveteli a magáét. Aztán, amint a délutáni nap lassan lebukni készült az Urpín hegy fenyvesekkel borított pereme mögé, ismét elkezdődött a népvándorlás. Az emberek egyre tömötfebb sorokban igyekeztek a Leninpark melletti amfiteátrumba; a nézőtér óriási félkaréja mind nagyobb foltokban kezdett sötétleni. míg végül fél hatkor már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a tömeg között. A színpad díszlete leginkább egy gigantikus orgonához volt hasonlítható; a kék szín különböző árnyalataival hullámszerűen elválaszott felületei a hegyek szelíd vonulatait idézték. Magasan felette, karcsú oszlopokon libegtek a selyemzászlók, s az egészet, mint egy monumentális festményt foglalta keretbe a város csodálatosan szép panorámája. Méltó díszlet egy felejthetetlen élményt nyújtó, rendkívül gazdag, színvonalas kultúrműsor számára, hiszen az ezután következő, „Zengjen hálánk dala“ című összeállításról valóban csak felsőfokon szólhatunk. Művészi vallomástétel volt ez a hősök emléke előtt, az élők igazáért; a szebb, boldogabb jövőbe vetett bit szárnyaló himnusza. Legrangosabb együtteseink és előadóink váltották egymást a színpadon, megrázó erővel elevenítve fel a negyven évvel ezelőtti küzdelmes napokat, hogy a következő pillanatban önfeledten szökkenjen a magasba a dal a békéről, a szabadságról, mai boldog életünkről. Nemzedékek tisztelegtek a művészet ezer árnyalatú nyelvén a felkelés örökké élő eszméje előtt, hitet téve az ember törhetetlen szabadságvágya mellett. A Csehszlovák Néphadsereg Művészegyüttese, a LOČNICA népművészeti együttes, a Szlovák Nemzeti Színház balettkara és a Klement Gottwald Pionfrház gyermekcsoportja mind egyegy sajátos hangulatú, mégis egésszé ötvöződő előadással egészítette ki a műsor koloritját. Nehéz lenne bárkit is kiemelnünk, nem is lenne helyénvaló, annyira egyedi — mondhatnánk funkcionális — volt minden csoport műsora; egy kivételt azonban mégis tehetünk. A szovjet CSERNOMOREC katonai művészegyüttes fellépése ugyanis önmagában volt egységes egész és — lenyűgöző. Az orosz muzsika csodálatos daifemvilágát egyszer hatalmasan áradó, erőteljes férfikórusokon, máskép visszafogottan pengő húros hangszerekkel a levegőbe szőtt selyem-finomságú melódiákon, megint máskor elemi életörömtől szikrázó, tucatnyi harmonika virtuóz összjátékával kísért táncokon keresztül keltették életre. A közönség szűnni nem akaró tapsa koronázta fellépésüket; amely egyben a gálaműsor fináléjának kezdetét is jelentette; valamennyi szereplő felsorakozott a színpadon, felálllak a nézők tízezrei is, hogy megköszönjék egymásnak ezt a felejthetetlen estét. Másfajta, „intimebb“ hangulat jellemezte az ünnepségsorozat utolsó rendezvényét, amelyre késő este került sor, a Jozef Gregor Tajovský Színházban. Szlovák és cseh művészek adtak hangversenyt, jelképezve ezzel a két nép testvériségét, közös harcát és sorsvállalását. Ilyen jelkép volt a műsor első száma, Bedfich Smetana Miért ne örülnénk című kórusmtíve is, amelyet a Szlovák Nemzeti Színház operakórusa adott elő. A tulajdonképpeni megnyitó Andrej Plávka Emlékezés című verse volt, Juraj Sarvaš érdemes művész előadásában, majd részleteket hallhattunk Ján Cikker, Antonín DvoFák, Eugen Suchoü és P. I. Csajkovszkij operáiból, Milan Kopačka, Elena Kittnárová nemzeti művész, Sergej Kopüák érdemes művész, Ondrej Malachovský és Gabriela Beňačková tolmácsolásában. Az énekszámok között elhangzottak még Václav Honsnak és Laco Novomeskýnek az SZNF tiszteletére írt versei, Dal és munka című összeállításával Itt is fellépett a LÜÜNICÄ népművészeti együttes. A műsort ezúttal is a szovjet CSERNOMOREC együttes fellépése zárta. , — ★— Äz ünnep után már lassan nyugovóra készült a város, amikor — már az éjszakába hajló órákban — utcái még egyszer benépesültek. Száz és száz felnőtt, de legalább ugyanannyi gyerek várta feszült kíváncsisággal a nap valóban utolsó látványosságát; s néhány perc múlva ki is bomlottak az Urpín hegy fölött a tűzijáték színes lángrózsái. Egymás után röppentek fel a vörös, zöld, fehér és kék tűzcsóvák, hogy a hegy sötét masszívuma fölött kivirágozva milliónyi színes sziporkává hulljanak szét a csillagpettyes égbolt kulisszáján. Olyan volt, mintha egy hatalmas színorgona Játszott volna, magasan a város felett. Aztán lehullott az utolsó tűzvirág is, megszűnt a levegőt betöltő tompa morajlás és a várost övező hegykoszorúra ráborult a csillagfényes, langyos nyárvégi éjszaka. VASS GYULA’ „Madártávlatból az amfiteátrum színpada A LÚČNICA az esti műsorban A CSERNOMOREC szovjet népművészeti együttes (A szerző felvételei) SZNF 40 * SZNF 40 * SZNF 40 • SZNF 40 • SZNF 40 * SZNF 40 * SZNF 40 * SZNF 40 * f /
