Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-09-01 / 35. szám

1984. szeptember í< Szabad föidmüves 3 Az UNIDO világkonferenciája Kevés gyakorlati eredménnyel, de fontos politikai tanulságokkal ért vé­get az UNIDO-пак, a ENSZ iparfej­lesztési szerveztének 4. világkonfe­renciája. Az angusztus 2. és 20. kö­zött Bécsben sorra került konferen­cián 139 ország több, mint ezer kül­dötte, valamint egy sor nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. A fejlődő országokat tömörítő úgy­nevezett „77-ek csoportja“ végül je­lentős többséggel és csupán egyetlen ellenszavazattal (Egyesült Államok) elfogadott határozati javaslatából ki­tűnik: a korábbi, limai és új-delhl UNIDO-konferenciák céljait nem ér­ték el. Az 1975-ös limai döntés sze­rint az ezredfordulóra 10 százalékról 25 százalékra kell növelni a fejlődő országok részesedését a világkereske­delemben. A rendkívül lassú fejlődé­si ütem alapján azonban (az arány ma 11,9 százalék) legfeljebb 15 szá­zalékról lehet szó 2000-re. A kulcskérdésekben a vezető tőkés országok ellenállása miatt nem sike­rült előrelépni. Washington és szö­vetségesei az UNIDO fórumán sem akartak hallani új nemzetközi gazda­sági rend megteremtéséről, a „mul­­tik" ellenőrzéséről, a fejlődő világot megnyomorító amerikai pénzügyi po­litika módosításáról. A Reagan-kor­­mány küldötte egyedül a magánvál­lalkozás felkarolását ajánlotta min­den gondjuk orvoslására a fejlődő államoknak, miközben Washington nagyszabású fejlesztési segélyeit húz­ta alá. Az UNIDO adatai szerint az USA viszonylag valöban jelentős ösz­­szegeket ad — ám forrásaihoz képest igen keveset: bruttó nemzeti összter­mékének mindössze 0.3 százalékét a kívánatos legalább 0,7 százalék he­lyett. A nagy világgazdasági kérdések­ben előterjesztett különböző határo­zati javaslatokat végül az ENSZ köz­gyűlése elé utalták — ahol aligha lesz több esély megoldásukra. Az UNIDO Irányitól köreiben hivatalosan ugyan „hosszú távra“ derűlátást su­galmaznak, ám a kép Inkább borús: a vezető tőkés országok elzárkózása, a fejlesztési segélyek csökkenő Irány­zata, amire a fejlődő világ Iparosítá­saihoz szükség volna. A szocialista országok nem kis részt vállalnak, a pénzügyi hozzájá­rulásokon kívül szakképzéssel, hely­színi tanácsadással az UNIDO-progra­­mok végrehajtásából. Ugyanakkor ép­pen a Washington által kikényszerí­­tett fegyverkezési verseny miatt sincs módjuk — amint a Szovjetunió részé­ről rámutattak — további messzeme­nő igények kielégítésére. Dzsambin Batmönh az MNFP KB új főtitkára Ulánbátorban rendkívüli ülést tar­tott a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága. Az ülésen Jumdzsagijn Cedenbalt egészségi okokból saját kérelmére felmentették az MNFP -KB főtitkárá­nak és az MNFP KB Politikai Bizott­sága tagjának tisztsége alól. Az ülé­sen hangsúlyozták, hogy Jumdzsagijn Cedenbal a Mongol Népi Forradalmi Párt és a szocialista állam élén több mint negyven éven át minden tudá­sát, tehetségét, erejét és gazdag ta­pasztalatait a szocializmus építése ügyének szentelte. Az ülésen a Mongol Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottságának főtit­kárává egyhangúlag Dzsambin Bat­­mönht választották meg. Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságá­nak új tőtitkára 1926. március 10-én született Hjargas járásban, egy sze­gény pásztor fiaként. 1S48 óta tagja a Mongol Népi Forradalmi Pártnak. 1951-ben közgazdaságot tanult a Mongol Állami Egyetemen. Tíz évvel később az SZKP KB mellett működő Társadalomtudományi Akadémián ta­nult. Sok évet szentelt a párt- és ál­lami káderek nevelésének. 1971-ben Dzsambin Batmönht az MNFP KB póttagjává választották, 1973 őta a Nagy Népi Hurál képvise­lője. Az 1973—1974-es években az MNFP KB tudományos és Iskolaügyi osztályának vezetője volt. 1974 má­jusában a minisztertanács alelnöke, egy hónappal később a Mongol Nép­­köztársaság Minisztertanácsénak el­nöke lett. 1974 júniusában megválasz­tották az MNFP KB, egyben a Politi­kai Bizottság tagjává is. Érdemeiért Dzsambir Batmönht ki­tüntették a Szuhe Bátor Renddel és az Északi Csillag Renddel. A Szovjet­unió és más szocialista országok ma­gas kitüntetéseinek is birtokosa. Dzsambin Batmönh több Ízben járt Csehszlovákiában, legutóbb 1980-ban, mint a KGST 34. ülésszakán részt vevő mongol küldöttség vezetője. Д1 emberiség, kivált Európa né­pei drámai évfordulóra emlé­keznek szeptember elsején. Az ENSZ nemzetközi szervezetekkel, így a Béke-világtanáccsal összhangban nem véletlenül döntött úgy, hogy az utóbbi évtizedekben a béke világnap­jaként emlékeznek meg szeptember elsejéről, a második világháború ki­törésének évfordulójáról. A fasiszta Németország 1939. szeptember else­jén hadüzenet nélkül rátámadt Len­gyelországra, s ezzel kezdetét vette az első világháború befejezésétől két évtizeden át eiőkészitett második világháború, mely nemcsak Lengyel­­ország földjén pusztított, hanem a barna vész Európa többi államában is terjeszkedett. A második világhá­ború valójában nem hirtelen tört ki, nem meglepetésszerűen érte az euró­pai államokat, hanem Szervesen ösz­­szefügött a kapitalizmus általános válságával, benne kiéleződtek a tőkés rendszer gazdasági és társadalmi el­lentétei. A bnrzsoá államok gazdasá­gi életében és politikájában megnőtt az állammonopolista kapitalizmus szerepe, erősödött a militarizmus és a radikalizálódot tőkés államok, a kizsákmányoló osztályok akaratának kifejezői mindinkább 'fasiszta mód­szerekhez folyamodtak, hogy szilár­dítsák domináns helyzetüket. Így 1922-ben Olaszországban kerekedett felül Mussolini fasiszta rendszere, miután fekete inges hordáival végre­hajtotta a Marcia su Roma-t. 1933-ban Németországban tört fel Hitler Adolf és a weimari köztársaság erői foko­zatosan behódoltak neki. A kapita­lista államcsoportosulások háborús előkészületeit a nagyhatalmak toko­zott hadianyag és stratégiai anyag­szállításai kísérték. Az Egyesült Álla­mokból és Angliából például tizen­ötször annyi alumíniumot, kétszer annyi nikkelt, félszer annyi vasat, egy harmaddal több mangánércet és egyötöddel több rezet szállítottak Németországnak, mint előtte: Nagy- Britannia éi az Egyesült Államok szállította a hadiparnak szükséges anyagok 60—70 százalékát. A háború közeledtével ez a két fő állam látta Béke-világnap el Németországot stratégiai nyers­anyaggal. 1935-ben Hitler érvénytelenné nyil­­vónftotto a Versailles-i szerződés ka­tonai záradékait és bevezette az álta­lános hadikötelezettséget. Az ameri­kai monopóliumok segítettek a fa­siszta Németországnak olyan fontos anyagok gyártásában, mint az alumí­nium, magnézium, nikkel, wolfrám, berilium stb. és segítettek a kevésbé jó minőségű német vasérc feldolgo­zásában. Különösen két amerikai mo­nopólium, a Ford-társaság és a Ge­neral Motors segítette a német autó­ipart. A német kormány 1936 márciusá­ban bejelentette és parancsot adott a hadseregnek, hogy vonuljon be a Versailles-i és Locarno-i szerződés értelmében demilitarizálandó Rajna­­vidékre. A Rajna-vidék felfegyverzé­sével befejeződött a fasiszta agresz­­sziő kibontakozásának első szakasza. A hitlerista Németország hátat fordí­tott az említett békeszerződéseknek, korlátlan fegyverkezésbe kezdett és gazdaságát haditermelésre álakította át. Miután a fasiszta Németország 1938. márciusában bekebelezte Auszt­riát, majd 1939. márciusában Cseh­szlovákiát, 1939. tavaszán felmondta a német—lengyel megnemtámadási szerződést, melyet 1934. januárjában kötöttek meg, s utasítást adott a Len­gyelország elleni támadás megkezdé­sére. A Wehrmacht erre az esetre a „Fall-Wciss“ fedőnevű akciótervet dolgozta ki. Az akkori lengyel kormány, mely számított rá, hogy az ország fasiszta agressziónak esik áldozatul a nyugati országoknál keresett menedéket. Ezt a célt szolgálta volna az 1939. au­gusztus 25-én Angliával és Francia­­országgal kötött szövetségi szerződés. A két ország azonban nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek, s ki­szolgáltatta Lengyelországot ^ Hitleí* Hitler augusztus 25-én adta ki ■ parancsot Lengyelország megtámadá­sára, de a parancsot aznap este hir­telen visszavonták. Manőverezése csak néhány napos halasztást jelen­tett. Göring légimarsall, Hitler he­lyettese semleges közvetítők révén érintkezésbe lépett az angol konzer­vatívok jobb szárnyával, hogy meg­kísérelje Lengyelország elszigetelését Angliától. Azon az ominózus szep­tember elsején hajnalban közölte as egyik közvetítővel, hogy a háború már kitört, mert a lengyelek „meg­támadták“ a gleiwitzi rádióállomást. A valóságban az történt, hogy au­gusztus 31-én Heydricb felhívta Al­fred Helmut Naujocks náci biztonsági tisztet, aki a nürnbergi pnrben azt vallotta, hogy Hevdrich felhívta tele­fonon és utasította, hogy jelentkez­zen Müller Gestapo-főnöknél „kon­­zervekért“. A konzervek titkos jel­szót jelentettek. Maga az akció fgy zajlott le: parancs szerint elfoglalták a gleiwitzi (Gliwice) rádióállomást, három-négy perces beszédet sugároz­tak egy szükségedén, agyonlőtték á „konzerveket“, a Müllertől rendelke­zésükre bocsátott lengyel egyenru­hába bújtatott és beinjekciőzott el­ítélteket. Az álruhás foglyok egy csú­nya komédia szereplői ‘voltak, azt kel­lett elhitetniük a közvéleménnyel, hogy lengyelek követtek el atrocitá­sokat. Ezt követően szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Német­országnak. Pár őrön belül a franciák is átnyújtották a hadüzenetet. A szem­tanú szerint Hitler előszobájában is halálos csend uralkodott, aztán Gö­ring megszólalt: „Ha ezt a háborút elyeszltjiik, az isten legyen irgalmat hozzánk.“ (L. L.J A választások eve Az Idén a politikai naptár szerint mozgalmas ószre lesz kilátás a latin­­amerikai államokban. Számos ország­ban megújítják az államfői tisztet, más országokban kicserélődik a tör­vényhozás, további országokban a polgárt politikusok kormányzásához való visszatérése, valamint a hadse­reg képviselőinek távozása várható. így a múlt héten új államfő állott a dél-amerikai Ecuador állam élére, Leon Febres Cordero 53 éves volt üzletember, ö Ecuador 38. alkotmá­nyosan megválasztott államfője. A májusi elnökválasztásokon csak a második fordulóban sikerült győznie, miután megelőzte Rodrigo Borja szo­ciáldemokrata jelöltet, a januári vá­lasztások viszonylagosan többséggel szerepelt nyertesét. Febres beiktatása megtörtént; Os­­valdo Hurtadót váltotta fel. A napokban az új összetételű ecuadori parlament Is megkezdte munkáját; vezető tisztségviselőinek a hét pártot tömörítő haladó parlamenti blokk képviselőit választották meg. A parlament elnöke Eaul Baca Carbo, a demokratikus baloldal egyik veze­tője, alelnöke pedig Carlos Fernud Blum, a Demokratikus Párt képvise­lője lett. Febres beiktatásán hetven ország képviseltette magát. A hírek szerint Busch amerikai alelnök az ecuadori fővárosban megbeszélést folytatott Argentína, Bolívia, Ecuador, Kolumbia és Venezuela államfőjével. Megvitatták a közép-amerikai helyze­tet, a Contadora csoport tevékenysé­gét és szót ejtettek a latin- amerikai országok adósság-problémáiról. A qui­­tol találkozó érdekességének tartha­tó, hogy az új ecuadori államfő be­iktatásán az államfők között Sergio Ramires Mercado, a nlcaragual kor­mányzótanács tagja is részt vett. Űj államszövetség A Marokkó és Líbia határvidékén fekvő Udzsdában II. Hasszán, marokkói király és Moamer El-Kadhafi ez­redes, a líbiai forradalom vezetője a hét elején szerző­dést Irt alá, melyek értelmében a két ország államszö­vetségre lép egymással. A szerződés csak akkor lép életbe, ha „mindkét ország népe, a helyi eljárásnak meg­felelően jóváhagyja azt“. A szerződéssel kapcsolatos közlemény kiemeli, hogy a király és Kadhafi ezredes az államszövetség megteremtésével á kétoldalú kapcsola­tok megszilárdítására és az arab népek egységének szorosabbra fűzésére törekszik. A közlemény nem rész­letezi, hogy a politikai-társadalmi berendezkedést és a külpolitikai Irányvonalat tekintve egymástői nagyon el­térő két észak-afrikai állam szövetsége milyen formát öltene. Ä bejelentés a két ország között több éven át tartó feszültség után a tavaly megindult békülésl folya­mat látványos megnyilvánulásaként értékelhető. Kadhafi nyomban Algériába utazott és Sadli Bendzsedid állam­fővel tárgyalt, majd Tuniszban Mohamed Mazali minisz­terelnököt kereste fel. Washington trójai fagalambja (Jurlj Cserepanov rajza Ц Nyugat-Eurőpában az utóbbi Idő­ben agyra többször emleget­nek egy új fogalmat — az „europesszimizmust“. Olyan politiku­sok, közéleti személyiségek kedvelt kifejezése ez, akik egyelőre teljesen kilátástalannak látják régi álmuk megvalósulását, az „Európai Egyesült Államok“ létrehozását, vagyis Nyu­­gat-Európa politikai egyesítését. A régi álom valőra váltását három tényező egyidejű hatása akadályozza. Az első és talán a legfontosabb az, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek for­­durlóján elhatározott agresszív ame­rikai gazdasági, politikai, később ka­tonai lépések egyértelműen jelezték: az Egyesült Államokban felerősödött az a szélsőséges, újkonzervatív irány­zat, amely ma már tekintélyes hata­lommal, befolyással rendelkezik a vezető amerikai politikai körökben. Ez az irányzat óriási nyomást gyako­rol a nyugat-európai tőkés országok­ra, illetve azok kormányaira. A másik hatóerő az, hogy ezek az országok elmélyülő vitáik miatt nem alakítottak, nem alakíthattak ki egy­séges és egyértelmű platformot nagy tengrentúli szövetségesükhöz fűződő kapcsolataikban. Hiányzott ás ma is hiányzik a közös akarat, amellyel el­lenállhatnának az amerikai nyomás­nak. Persze az is közrejátszik ebben, hogy az időközben lezajlott több kor­mánycsere látványosan megváltoztat­ta a nyugat-európai erőviszonyokat. Nagy-Britanniában és az NSZK-ban például jelentős jobbratolódás tapasz­talható a konzervatív, Illetve a ke­reszténydemokrata — keresztény — szociális kormányok újbóli megjelené­sével. A szövetség végváraiban és Franciaországban viszont — Itáliát kivéve — a baloldal kérőit hatalom­ra. Az első kát tényezőt mintegy ki­egészítette, megerősítette в harmadik: Nyugat-Eurőpa lépéshátrányba került a világpiacon az USA-val, de még in­kább Japánnal szemben. A technoló­giai forradalom, amely a távol-keleti szigetországból és az Egyesült Álla­mokból indult és viharos gyorsaság­gal Jutott el az öreg kontinensre, ké­születlenül érte Nyugat-Európát. Az europesszimisták aggodalmai te­hát — úgy tűnik — nem alaptalanok. Tért hódit egy másfajta lehangolt­­ság is. Ez nem a néhány szivarozó Becsapott milliók politikus, a történelmet tollvonások­kal átalakítani igyekvő eurojpesszi­­mista hangulata csupán. Hanem azok­nak a millióknak az életérzése, akik közvetlen a szovjet—amerikai párbe­széd megszakadása miatt agádnak. Azoké, akik egyre többször és hango­sabban lépnek fel a kelet-nyugati dialógus folytatásáért. De azoké is, akik csalódtak kor­mányaikban, és akik végső elkesere­désükben szélsőséges politikai áram­latokhoz sodródtak. Depressziójukat a növekvő szociális bizonytalanságuk csak fokozza. Rekosrfmagasságokba emelkedett a munkanélküliség: jelen­leg 111,3 millió munkaképes — zömé­ben fiatal — nyugat-európai állásta­lan. Ezek a milliók már csak azért is csalódottak, mert kormányaik még állandósult gazdasági civakodásuk közepette sem feledkeztek meg szo­lidaritásukat bizonyítani az amerikai rakéták telepítése ügyében. Ez az amerikai lépés, amely egyoldalú elő­nyöket, fölényt hivatott biztosítani az Egyesült Államoknak és a többi NATO-országnak, nemcsak az európai katonai erőegyensúlyt borftotta fel, hanem embermllliók, főként fiatalok lelki egyensúlyát és létbiztonságát is. Ezek a milliók mélységesen becsa­pottnak érzik magukat, mert kormá­nyaik nem ágyút, hanem vajat ígér­tek. Konfrontáció helyett az enyhülés folytatását, fegyverkezés helyett „bé­kés védelmi politikát“ és megélhetést biztosító munkaalkalmakat. Ezért léptek fel elemi erővel a rakétákat befogadó országokban, de más atlan­ti tagállamokban is a különböző bé­kemozgalmak, követelve a döntél visszavonását és a másik oldal javal­latainak figyelembevételét. A borúlátókat három, egymástól elválaszthatatlan erő győzheti meg. Ezek közül a meghatározó szerepet az a hékepolitika játssza, amit már hosz­­szú évek őta folytat a Szovjetunió és a többi szocialista ország. E következetes, de az előrehaladás érdekében kompromisszumokra Is hajlandó politika ez évek során szim­patikus és meggyőző lett Nyugaton. Es nem csupán a baloldaliak köré­ben. Persze korántsem állíthatjuk, hogy ezek a sokszínű és megújuló békemozgalmak A-Z-ig támogatják ezt a politikát. De alapjaiban egyet­értenek vele, és kiállnak az általa hirdetett ideálok, célok mellett. Ha­tározott kiállásuk komoly erőt képvi­sel, és egyes országokban meg is hozta a gyümölcsét. Gondoljunk csak Hollandiára és Dániára. Mindkét or­szág kormánya bizony alaposan meg­izzadt a rakétavitában, a népakarat ugyancsak nehéz helyzetbe hozta a minisztereket. A harmadik erőt a végére hagyjuk, bár jelentősége nem az utolsó helyre sorolná. Ez pedig az emberi értelem, a politikai realitásérzék felhajtóere­je. Ugyanis nemcsak a közlekedésben az életé az előny! N.-*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom