Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-21 / 3. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1984. íafnnflr 21. 1945. január 25*én szabadult fel Oswiecim MEMENTO a szögesdróton túl Másodszor járok már itt, de a tor­komat szorongató alaktalan félelem ugyanolyan, mint először volt. Figye­lem a többieket: minden arcon egy­forma megdöbbenés. Nem lehet cso­dálkozni rajta: valamennyien tudjuk, hogy ezek között a komor épületek között, a keskeny betonösvények la­birintusában három évtizeddel ez­előtt a halál volt az úr. Kérlelhetetlen, szörnyű, emberte­len halál. A szögesdróttal magasított. masz­­szív betonfalakon kívül sok minden megváltozott. Lük­tet az élet: korsze­rű szállodában lak­hatunk, fényes ét­teremben ebédel­hetünk, hozzácsat­lakozhatunk az em­léktárgyakat vá­sároló turisták zsi­bongó csopörtjá­­hoz. A komor ka­pun belépve azon­ban visszapereg az idő, kint reked a jókedv, nyomtala­nul elszáll az uta­zás, a kirándulás eufóriájának érzé­se. Meglegyint ben­nünket a rettegés­től csupasz éjsza­kák, a sírástól, ha­lálfélelemtől eltor­zult napok falakba beivódott lehelete. Azokba a falakba, amelyek között száz- és százezrek hörögtek az utolsó görcsös lélegzetvé­tel közben, a be­áramló gáz gyilkos felhőjében. Tudták már. mi vár rájuk a légmentesen záró ajtók mögött, de nem volt visszaút. Így csak ennyi ma­radt számukra: ég veled .anyám, édes­apám, testvéreim, barátaim ... A ka­pu bezárult, és néhány perc múlva kékülni kezdtek az arcok, véres csí­kok rajzolódtak a falakon a betont kivájni akaró ujjak nyomán ... Az­után elhaltak az utolsó halálsikolyok, elcsendesedett a hörgés. Hatalmas ke­mencék torka nyelte el azokat az em­bereket, akik néhány hónappal ez­előtt még bíztak a szabadulásban, a háború végében, amikor hazatérhet­nek szülőföldjükre. Egy marék hamu maradt belőlük ... Es a náci halál­gyár könyörtelenül dolgozott tovább. Mindez már közel három évtizede a múlté. De mégis: itt benn, a vastag betonfal és a porcelánszigetelőkön vezetett szögesdrót mögött más a fény, mások az árnyékok, más a le­vegő, még a fák lombjának a zúgá­sa is más ... Az emberiség egyik leg­­barbárabb tettének színhelye nyo­masztó. örökös mementóvá vált. Az embertelenség oswiecimi múzeu­ma előtt mindig sok az ember. Százak és százak, nap mint nap. esőben, hó-Hálátlan feladat szilvesztert műsor­ról kritikái írni. Mert ugyebár: az il­lető kritikus fjelen esetben én} vagy hahotázzék torkaszakadtából, ha már a rádiót választotta szilveszteri part­neréül, vagy — ha nem tetszik a mű­sor — rántsa ki a dugót a konnektor­ból, csapja a lejébe a papírcsákót és vonuljon ki az utcára az óévet bú­csúztató, kurjongató tömeg közé. Sze­rencsére a Csehszlovák Rádió Magyar Hyelvű Adása gondoskodott a meg­jelelő kompromisszumról: délután két órakor kezdte meg szilveszteri műso­rának közvetítését, így minden hall­gatója jól járt. Akik fanyalogtak fö­lötte, kilenc teljes óra állt még ren­delkezésükre, hogy kárpótolják magu­kat; akiknek pedig tetszett, kellőkép­pen jelhangolhatták nevetőizmaikat, hogy akár a tévé mellett ülve, akár egy nyilvános szórakozóhelyen illő hangulatban búcsúztassák az óévet. Anélkül, hogy bármelyik kategóriába besorolnám magam — egy kritikus szilveszterkor is legyen tárgyilagos! — hadd közlöm most azokat a be­nyomásaimat, amelyeket Galánta és Érsekújvár között, a műsort autórá­dión hallgatva, néhány kizárólag e célból eszközölt megálló alkalmával hevenyészve papírra vetettem. (Az esetleges forgalomakadályozásért utó­lagosan kérem a közúti ellenőrző szervek elnézését.) Ahogy bomlott ki Lovicsek Béla Fúrnak valakit című szatírájának fo­nala. úgy figyeltem egyre inkább a recsegő hangszóróra az országút szür­ke sávja helyett. Klasszikus tévedés­szituációra épült a jelenet, de pusz­tán ezzel aligha érte volna el a szti­ban, tűzó napsütésben. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, iskolás gyer­mekek, a Baltikum városaiból, Varsó­ból. külföldről. A legmegdöbbentőbb a gyermekek arcának átalakulása, mi­után kijöttek az épületből. Az előbb még nevető, gondtalan gyermeksze­mekben a még nem egészen értett borzalom visszfénye ül. Az idősebbek­nek, akik ezeket átélték, már a belé­pés elrütt összeszorul a torkuk, pengé­vé keskenyiil az ajkuk. Ük tudják, mi volt Auschwitz. A komor látnivalók sora egy meg­rázó erejű szovjet dokumentumfilm­mel kezdődik. A tábor életét mutatja be. közvetlenül a felszabadítás előtt. Sehol nem találkoztam még az embe­ri bestialitás ilyen lélekbe markoló vesztért nevetéskiiszöb határát. Miért tetszett mégis? Azért, mert a szerző remekül érezte meg a témában rejlő lehetőséget. A vállalati igazgató kasz­­szajúrónak tett önvallomása ettől lett Ialig merem leírni) több mint élet hű. Kissé stílustörően bár. de önkéntele­nül tolul a kérdés: minderről csak szilveszterkor, a humor fórumán sza­bad beszélnünk? .,. A motor vidám duruzsolása közben végig kilencvenet mutatott a sebes­ségmérő, miközben fan Dvof-ák Több­­nejűség című jelenetét hallgatom. Ve­szélytelenül neutrális, szellemesen poentírozott téma volt, ízes, bár he-Szilveszter 1983 lyenként kissé túlkarikirozott elő­adásban. Szórakozni, derülni az ilyes­mi éppen elég. s világmegváltóbb cél­jai valószínűleg a szerzőnek sem vol­tak vele. Nagyjából ugyanez mond­ható el Alojz Čobej Maradiság című szatírájáról, bár most az odafigyelés kétségtelenül megért néhány nem ép­pen szabályos kanyarvételt. Szolgál­ton mentségemre, hogy kissé találva éreztem magam: a kroki ugyanis el­sősorban azokhoz szólt, akik — elő­ször vagy bárhányadszor a házasság frigye előtt állnak ... Fénypontnak volt szánva, de ko­rántsem ennek sikeredett Kibédy Er­vin és Berényi Ottó fellépése. Érde­meik elismerése mellett mondjuk, s nem is annyira öfeléjük: a Hacsek és Sajóból nemcsak a magyarországi kö­zönség, de mi is kinőttünk, hasonló­képpen, mint Gugyerák Lajos negy­venkét el-ipszilonjából. Dehogy mon­dom én, hogy felejtsük el ezeket a ábrázolásával. A vászonról üres tekin­tetű, csupán sebzett bőrtől takart élő csontvázak néznek ránk, akiket bru­tális közönnyel hajtottak gázkamrá­ba. rugdostak halálra vagy lőttek tar­kón a fekete egyenruhás hóhérok. Azok, akik túlélték, vakok módjára, reszkető kezekkel tapogatták végig a felszabadító szovjet katonák egyenru­háját, sapkáját, arcát. Nem mertek hinni, a szemüknek ... Csak később értették meg teljesen, hogy már nem a tüdőt elégető sárga halál, hanem az élet várja őket. A fénytelen, aszott szemekből könnyek peregtek ... A film kísérő szövege orosz nyel­vű. Szándékosan nem fordították le sem lengyelre, sem más nyelvre. Tu­lajdonképpen fölösleges is lenne a szöveg: a drámai képek önmagukért beszélnek és ezt minden ember meg­érti. bármelyik tájáról jött is a világ­nak. Megrázó ez a film. Amikor elsöté­tül a vászon és kigyulladnak a meny­­nyezeti lámpák, fénylik megdöbbent arcoknt világít meg. Ez volt tehát az emberség történelmének egyik leg­szörnyűbb fejezetéből egy epizód, ilyen volt a fasizmus igazi arca ... A továbbiakban végigkísérhetjük emberek százezreinek útját a halálba. Előbb egy-egy számiéit belőlük: 5190, 1600. 878, 4022 ..amelyeket a kre­matórium kapujának bezárulása után elég volt áthúzni annak jeléül, hogy egy ember megszűnt létezni... Apii megmaradt utánuk: 348 ezer 87(1 fér­fi- és 836 ezer 525 női rnha, több mint 43 ezer pár cipő, sárguló mű­fogsorok vicsorgó dombja, irattárcák, fogkefék, öngyújtók ezrei ... fis mind­ez csak a maradék, hiszen tudjuk, hogy a halálraítéltek holmijának na­gyobbik részét Németországba szállí­tották. Hajfonatnk hegye, némelyiken még rajta a szalag is; szörnyű látvány. Táskák, bőröndök, rajtuk nevek, akik viselőiről csak így tudhattuk meg, hogy Ansclhwitzban pusztultak el, hiszen életük utolsó hónapjaiban már csak számok voltak; s amelyek között olyanokat talá'unk. mint Elise Heller, Plzeň, Sadská 7, Roza Mayer, Karl Červinka, Praha ... Riasztó, megdöbbentő. Cjra erre készülne az emberiség? Anschwitzet és a hozzá hasonló egykori koncentrációs tábnrokat, ahol a fasiszták négymillió embert gyil­koltak meg. lökték a testüket meszes­gödörbe vagy taposták a hamvaikat sárha — minden embernek látnia kel­lene. Kitörölhetetlenül vésődne az emlé­kezetébe, milyen az erőszakos, ember­telen halál. MARTA HRUBOVCAKOVA A közművelődés és a hagyományőrzés szolgálatában . maguk idejében sikeres és szellemes paródiákat: szívesen nézem és hallga­tom meg egy tévé-kívánságműsorban, a rádió-kabarécsütörtök darabjaként, vagy akár egy alkalmi esztrádműsor színpadán. Egy szilveszteri rádióműsor bemutatóján vjszont — szerény véle­ményem szerint — odaragasztott szakádnak tűnik az ilyesmi. Jók voltak még: a MATESZ müvé­­cst, de úgy ám, hogy rögvest a fékre kellett taposnom. Mert őt — ponto­sabban az öt megszemélyesítő Siposs Ernőt — hallgatni és közben jelző­táblákra, záróvonalra meg szemközti forgalomra figyelni egyszerűen nem ment. Nem is azt figyeltem, hogy mit mond, hanem hogy hogyan mondja. Hogy végre vállalni merjük önmagun­kat, legalábbis ami a többségre jel­lemző: az ízes csallóközi tájszólást, kétlaki magánhangzóival, elnyújtott szövégeibel. S hogy azt is ki merte modani: nemcsak finnyás entellektüe­­lek, a helyes kiejtésre kínosan ügye­lő valódi és álnyelvészek, de egy­szerű emberek is élnek közöttünk ... Jók voltak még: a MATESZ művé­szei, akik mindezeket előadták, neve­zetesen Holocsy István, Ropog József, Dráfi Mátyás, Pöthe István, Varsányi Marika. Bugár Béla. Petrécs Anna, Cs. Tóth Eszter, Turner Zstgmond, továb­bá: fákó Vera, Patko-ló Imre és népi zenekara. God a Marika. Szűcs Róbert, a vendéglátó érsekújváriak és csúziak j Dubník j. valamint a műsor készítői, szerkesztői, rendezői, és az egész mű­szaki stáb. Ha valakit netán kihagy­tam, elnézését kérem: talán éppen egy kamion dübörgött el mellettem. Mindenesetre: az év utolsó napjának délutánján, a csaknem kihalt utakon autókázva, rádió mellett soha rosz­­szabb kikapcsolódást. VASS GYULA' A CSEMADOK Rozsnyói (Rožňava) Városi Bizottsága mellett négy évvel ezelőtt kezdte meg működését az „ÉVA-KLUB“ néven ismertté vált népi egyetem. Megalapítója — és 1981-ben bekövetkezett haláláig legaktívabb irányítója — Krajcsi Lászlóné volt. a név is tőle származik. Az ő örökébe lépett Klobusnyik Jaroslavné, a rozs­­nyói magyar tannyelvű alapiskola pe­dagógusa. — Hogyan vállalta magára ezt a felelősségteljes, nem mindennapi aka­raterőt és rátermettséget igénylő, problémákkal is terhelt irányító-szer­vező munkát? — kérdeztem tőle. — Kell, hogy valaki fűtse a lelke­ket — fogalmazza meg hitvallását. — Tennünk kell valamit önmagunk, nemzetiségi tudatunk megtartásáért, folytonosságunk biztosításáért. Ahogy századokon át, ma is az élő kezek és az éltető emlékezet adja tovább a kultúra fáklyáját ebben a városban is . .. Évek őta figyelemmel kísérem a klub működését. Kéthetente tartanak összejövetelt, mindig valamilyen ak­cióval egybekapcsolva. Kialakult a törzsgárda. Rátermett emberek bizto­sítják a magas szellemi nívót. — Kikből áll a közönség a hallga­tóság? — Főleg nyugdíjasokból, háziasszo­nyokból, dolgozókból ,a munkásdalár­da tagjaiból, de egyre több értelmi­ségi fiatal kapcsolódik be a művelő­dési klub munkájába. — S mennyire érdekes, értékes és vonzó a felkínált program? — Igyekszünk minden korosztály érdeklődését kielégíteni. Az utóbbi hónapokban a város történelmi neve­zetességeivel, az innen származó, hí­ressé vált emberek életrajzával is­merkedtünk meg. Laczo Árpád gim­náziumi tanár tartott erről érdekfe­szítő előadást. Megtudtuk, hogy Rozs­nyó a XV. században vált szabad jo­gú bányavárossá, gazdagsága miatt a törökök sokszor megtámadták és ki­rabolták. A Rakóczy-féle szabadság­­harcban is sok viszontagságon ment keresztül a város. II. Rákóczi Ferenc 1706 ószén Innen intézte az ország ügyeit. Rozsnyón született többek kö­zött Pákh Albert író, szerkesztő; a festőművész testvérpár Tichy Gyula és Tichy Kálmán; Vas* László író, publicista, valamint Czahán Samu, a radikális tanítómozgalom internacio­nalista szellemben gondokodó és cse­lekvő szószólója. A temetőben nyug* szik Móricz Zsigraond egyetlen fiú­gyermeke, Bandika . . . Egy más alka­lommal Török László pedagógus-kol­légám a saját gyűjtéséből összeállí­tott bemutatón keresztül ismertetett meg bennünket Gömör népzenéjével. Batta István bányászmérnök, a bányá­szat több évszázados történetét dol­gozta fel és adta eló hatrészes elő­adássorozatban, a Szlovák Karsztvi­dék gazdag flórájáról Zabari Béla pe-FŐPRÓBA a döntő előtt Oláh Erika dagógus tartott diavetítéssel színesí­tett előadást. Népszerűek az egészségügyi tanács­adások, és nemkevésbé azok az Iro­dalmi estek, amelyeket Fábry Zoltán egykori barátja, Drenko István példás népművelő tart rendszeresen. Pista bácsi tettrekészsége és munkabírása csodálnivaló. Egyedül végzi, amit má­sutt egy egész „csapat“. Önzetlenül, öntudatosan szaval, s ad elő, tudja, hogy a közönséget, a két nép barát­ságát és a nyelvet szolgálja. Járt már a klubban szinte vala­mennyi csehszlovákiai magyar író és költő. Eifert János budapesti fotómű­vész, de hosszan sorolhatnánk még az itt megfordult elaőadőművészeket. Szerveztek kiállítást kézimunkák­ból, vitafórumot az űrkutatásról és a népgazdaság időszerű kérdéseiről, Ady Endre- és Czabán Samu-emlék­­estet, a Csemadok-kertben szalonna­sütés mellett élménybeszámolót, Az „ÉVA“ művelődési klubnak kö­rülbelül negyven állandó tagja van, az akciókon azonban ennél jóval töb­ben összejönnek. A klubtanács legak­tívabb tagjai Tököly Andrásné, Wer­ner Ottó, valamint Kovács Lászlóné, az egészségügyi előadások gondos szervezője, és a fáradhatatlan közön­­ségtoborző Novek Károlyné. A klubot a városi népművelő központ iš támo­gatja — honoráriumot fizet az elő­adóknak. — Mivel számolhatnak az érdeklő­dők az új évben? — Még csak az ötletgyűjtésnél, az igényfelmérésnél tartunk, de annyi már biztos, hogy lesznek népzenei műsorok, vitafórumok különféle té­mákra. valamint előadói estek. — Talán a televízióval indokolható, hogy a városban élő közel hétezer magyar nemzetiségű lakoshoz és a nyolcszáz CSEMADOK-taghoz viszo­nyítva még mindig csekély a művelő­dési klubot látogatók száma? — Igaz ugyan, hogy a televízió ál­landó jelenléte életünkben nagymér­tékben csökkenti az önkifejezés igé­nyét, s a kultúra passzív befogadóivá tesz, de egy igényes kultúrprogram mindenkor képes ennek ellensúlyozá­sára, hacsak ... Hacsak közösségi tudatunk nem töredezik szét egyéni érdekek szerint.. . — Az iskolai, családi és az egyéb társadalmi teendők végzése mellett mire futja még az idejéből? — Csak egyvalamire jut időm; dol­gozni! — Nem fél attól, hogy kifullad a lelkesedése, vagy a kudarcok okozta elkeseredett pillanataiban nem gon­dolt még arra, hogy abba kellene hagyni, nem bírja tovább? Szemében csodálkozó fény villan, s szinte olvasom a gondolatát: hogyan kérdezhet Ilyet? — A lélegzést sem lehet abbahagyni, mert az már a halál lenne ... KORCSMAROS LÄSZLÖ Mind a szerzők, mind az előadók versenyében magas színvonalú volt a Melódia ’83 füleki (Fifakovo) területi döntője. Az évszám ne tévesszen meg senkit, mert bár a jövő héten sorra kerülő kassai (Košice) döntővel jócs­kán belenyúlunk már az űj esztendő­be, természetesen a verseny tavalyi évfolyamáról van szó. Bebizonyosodott hogy az énekesek és a szerzők nem ültek tétlenül ba­bérjaikon a járási verseny óta eltelt viszonylag hosszú idő alatt, így aztán a népes közönség, valamint az öttagú bíráló bizottság — Szarka Viktornak, az OPUS zeneműkiadó vállalat szer­kesztőjének az elnökletével — szín­vonalas előadásoknak tapsolhatott. Persze a zsűri a taps mellett ponto­zott és értékelt is, amelynek eredmé­nyeképpen az előadók kategóriájában a füleki Oláh Erika végzett az első helyen, s a hozzáértők szerint ko­moly esélye van a kassai döntőn ts. Mögötte a fiatal, tehetséges Szántő Eleonóra lett a második, aki Rozs­nyót (Rožňava) képviselte, a harma­dik hely pedig a tornaijai (Šafáriko­vo) Kurali Ágnesnek jutott. A szerzői kategóriában Is hazai si­ker született, ami egyben Oláh Erika második győzelme is volt: ő énekelte ugyanis Gordns László és Mázik Ist­ván Várj című dalát, a FORNAX együttes kíséretében. Ebből a kate­góriából egyébként öt szerzőpáros, az előadók közül pedig hét énekes — valamennyi fellépő — bekerült az or­szágos döntőbe. A szerzői versenyben a FORNAX-on kívül közreműködött még az ipolyba­­logt (Balog n/Iplom) QUAUTON és a borsi (Borša) CYKLÓN együttes. Csák István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom