Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-09 / 23. szám

Kôhídgyarmat (Kamen­ný Most) nem nagy község, mi r. ti össze ezerkétszázhetvenen lakják. A kertbarátok helyi szervezetének azonban több tagja van, mint sok olyan szer­vezetnek, amely mezővárosnak is beillő nagyközségben műkö­dik. Szá2hHrmincketten vallják magukat szervezett kertészke­­dőknek. Szerződéses áruterme­lést pedig 175 család folytat. Ebben a Garant menti falu­ban a kistermelői szerződéses áruforgalmazásnak gazdag ha­gyományai vannak. Mégpedig a kertbarátok helyi szervezeté­nek jóvoltából! E szervezet ve­zetősége időben, sok évvel ez­előtt rájött arra, hogy kister­melői viszonyok közölt csak ügy lehet jövedelmező áruter­melést folytatni, ha a termelői törekvéseket összehangolják a társadalmi áruszükséglettel és a kitermelt zöldségfélék for­galmazását a Zelenina nemzeti vállalattal éyről évre megújí­tott adásvételi szerződésekkel garantálják. Egyébként szinte általános vélemény, hogy a jól szervezett kisárutermelés főleg Szajkö Lászlónak, a helyi szervezet titkárának köszönhető, aki mint a őtúrovói felvásárló központ egykori vezetője, a lakhelyén, vugyis Kőhídgyarmaton muta­tott jó példái: összhangot te­remtett a termelői törekvések és- a fetvásárlóközpont áruigé­­nye között. A kistermelőt áruforgalma­zás persze azért itt sem volt teljesen zavarmentes. Állítólag, főleg a paradicsomszüret dan­dárjában néha előfordult, hogy szintes „késhegyre" menő har­cot kellett vívni a ládákért, s az is bosszúságot okozott a termelőknek, amikor az étke­zést paradicsomot — felsőbb utasításra hivatkozva — a hely­beli felvásárló központ vezető­je Ipari feldolgozásra, tehát alacsonyabb áron vásárolta fel. Nem volt ez gyakori eset. Bosszúságot is főleg csak azért okozott, mert a faluba szivár­gó hírek szerint más községek­ben az étkezési paradicsom hi­vatalos áron való felvásárlása nem volt megtiltva. Az árufor galmazásnak azonban ezek csak amolyan „mellékzörejel“ voltak. A fő jellemzője pedig éveken keresztül az volt. — s ez fokozta a termelői kedvet Is 7-, hogy a szerződésileg meghatározott árumennyiséget a termelők értékesíteni tudták és a jő termelői-felvásárlói kapcsolatok nyomán nem oko­zott különösebb gondot a több­lettermék értékesítése sem. S ami nagyon lényeges: a kister­melői áruforgalmazás — több év átlagában — évente 3—4 millió korona körüli bevételt termelői felajánlások 5800 da­rabbal gyarapítónak, a 30 ezer csomó retek helyett több mint 57 ezer csomónak és a terme­lői felajánlásokban szereplő 30 ezer 500 darab karalábénak, valamint a 4900 csomó újhagy­­mának a felvásárlását követi a felvásárlási fő szezon a zöld­paprika felvásárlásával, amely­ből a felvásárló 24 tonnát igé­nyel, a termelői felajánlás a­­zonban háromszoros mennyiség értékesítésével számol. Majd jön a paradicsom, amelyből a felvásárló 330 tonnát igényel, a termelők azonban — leg­alább is a felajánlások szerint — 100 tonnával többet akarnak értékesíteni. Mint azt látjuk, lényeges el­térések vannak a ZELENINA szerződésileg szentesített felvá­sárlási terve és a bejelentett termelői árnforgalmazási fel­ajánlások között. Ez azonban a termelői szférában nem okoz pánikot. A termelők ugyanis remélik, hogy a többlet — a múlt év folyamán szinte szok­ványossá vált módon — az idén is, a felvásárló közremű­ködésével — eljut majd a fo­gyasztókhoz. Ez a remény — mint az a felvásárló központ vezetője mondotta — azért is megalapozott, mert a ZELENI­NA járási vezetősége szóbelileg megígérte a terven felüli áru­­mennyiség felvásárlását. Van azonban egy szokatlan jelenség, amely az idén foglal­koztatja a termelőket. Ez an­nak a rendelkezésnek a gya­korlati kivitelezése, amely a primőr zöldségfélék felvásárlá­si árának, vagyis a primőrárak­nak az időbeli korlátozását irányozza elő. A termelők ugyanis éveken keresztül meg­szokták, hogy a primőrárak legalább tíz napig, esetenként még hosszabb ideig is tartot­tak. Nem csoda tehát, hogy meglepte a termelőket az új módszer, vagyis az, hogy a zöldségfélék felvásárlási ára gyakorta, három-négy napon­ként is módosul, tehát csök­ken. Egyelőre j?izony nehéz lenne egyértelműen állást fog­lalni abban a kérdésben, hogy az árrendszernek ez a módo­sulása kedvező vagy kedvezőt­len hatással lesz-e a termelők­re. Az persze feltételezhető, hogy az árrendszer módosítá­sát az árpolitikában éveken keresztül tapasztalható negativ jelenségek idézték elő, vagvis az árrendszer módosítását az árpolitikánk tökéletesítésére, gazdasági hatékonyságának fo­kozására Irányozták elő. így feltételezhető az Is, hogy a mó­dosított felvásárlási árrendszer — legalább is nagy általános­ságban — nem károsítja a ter­melőket, tehát nem vezet an­nak a termelési ágazatnak le­épüléséhez, amelynek az önel­látásos társadalmi szükségle­tek kielégítése érdekében még fejlődnie kell. PATHÖ KAROLY йазш-UÁLABZOIUNK KÉRDÉS: Tavaly családi házat vásá­roltunk, melynek az udvarán meg a kertjében Is számomra eddig ismeretlen bogarak né­pes csoportjaira bukkantunk tavasszal. Rengeteg van belő­lük, tehát jó lenne kiirtani ezeket a kártevőket — ha egy­általán kártevőkről van szó —, de nem tudom, mit használhat­nánk ellenük, hiszen fa meg szőlő is van a kertben. Néhány csodabogarat mellékelek. P. I., V. K. VÁLASZUNK: A küldött „csodabogarak" nem a bogarak, hanem a polos­kák, pontosabban a bodobá­­csok csoportjába tartoznak — a nevük kurtaszárnyú bodo­­bács (Pyrrliocoris apterus). A köznyelvben suszterbogárként, katonabogárként, illetve tűzi poloska gyanánt ismeretesek. Az imágók kora tavasszal, az első napsütéses napokban jön­nek elő rejtekhelyükről és a hullott leveleken meg a fák törzsén napoznak. Párosodásuk­­ra április és május folyamán kerül sor. Később kikelt lár­váikkal együtt élnek, hatalmas kolóniákat alkotva. Leggyakrab­ban a hársfák közelében tar­tózkodnak. A szakirodalom sze­rint a hársfa magvait szívogat­­ják. Kedvelik a mályvarózsát Mikor csikorgatják fogaikat a nyitó? Is, melynek szintén a termését szívogatják. Mivel nem haszon­­növényekről van szó, a kurta­szárnyú bodobácsot nem te­kinthetjük kártevőnek. Sőt! Bi­zonyos tekintetben életkörnye­zetünk tisztogatóiként szere­pelnek, hiszen a beteg vagy elpusztult rovarok és hernyók nedveit is szívogatják. Mivel nem kártevő, a bodo­­bácsot nem szükséges irtani. Ha túlságosan elszaporodik, a kolóniák népességét mérsékel­hetjük. A kurtaszárnyú bodo­­bács bármely rovarölő szerrel könnyen elpusztítható. (Mai---------------------------------------1 Az ésszerű területkihasználás egyik módja: fóliaalagutas uborka és korai borsó egy területen Fotó: -bor Fiatal növendékek között gyakran előfordul, hogy fogai­kat csikorgatják, gubbasztanak a kisnyulak, táplálékfelvételük minimális, s néhány nap múlva elpusztulnak. A nyulak gyomor- és bélbe­tegségének gyakori tünete a fogcsikorgatás. Az emésztő­rendszer anatómiai és fizioló­giai sajátosságai miatt a nyúl az emésztőszervi bántalmakra igen érzékeny. A baj oka lehet a nehezen emészthető vagy túlságosan nagy mennyiségű Ízletes takarmány elfogyasztá­sa. A felfúvódásnak egy olyan formája alakulhat ki, melyet a bélrendszerben — főként a vakbélben, ahol jelentős gázo­­sodás alakul ki — létrejövő erjedési folyamat vált ki. A gázképződés vezet a felfúvó­dáshoz. A tédús, magas szén­hidráttartalmú takarmányok gyorsan erjednek, túladagolá­suk mindenképpen veszélyes. A betegség tünetei hamar je­lentkeznek: a has leereszke­dik, feszessé válik, ezért is ne­vezik dobkórnak. Ilyenkor a levegő az állat rekeszizmába húzódik, a légzőizmok elvesz­tik funkciójukat, a táplálékfel­vétel szünetel vagy minimális­ra csökken, s a létrejövő fáj­dalomérzet miatt csikorgatják fogaikat a nyálak. Az ilyen ál­lapotba kerülő állatok nagy ré­sze elpusztul. Ha időben észre­vesszük a bajt, megpróbálkoz­hatunk a következővel: a nyu­­lat takarmány és alom nélküli ládába helyezzük. A has két oldalának masszírozása és az állat mozgatása elősegítheti a gázok elmozdulását és távozá­sát. A keringés segítése céljá­ból a német tenyésztők napon­ta többször egy teáskanál bab­­kávét adnak (a pirított árpa is megteszi!). Az emésztőszervi bántaímak elkerülése érdeké­ben célszerű kéthetenként egy diétás napot tartani, s csak kevés abrakot vagy pirított ke­nyeret etelni. Sz. S. 3 Lapunk huszonegyedik számának szakrovata — a jogos olvasói Igények­nek eleget téve — részletesen ismertette a nyers nutriagerez­­na felvásárlásának új feltéte­leit. bemutatta a nedves bőrök szárítására használható, szak­szerűbben méretezett feszítő­fát. és természetesen ismertet­te a szigorúbb minőségi köve­telményeket, valamint az új felvásárlási árakat Is. Alig je­lent meg a lap, olvasóink el­halmoztak bennünket kérdé­sekkel. Az egyik telefonáló azt kérdezte, ha módosult a nyers gerezna ára, akkor a MOV1S miért csak annyit fizet a felvásárolt állatok prémjéért mint korábban? Egy másik azt nehezményezte, hogy viszony­lag körülményes és vontatott az élő állatok felvásárlása, s a húsért sem fizetnek annyit, mint kezdetben. Egyik levélíró azt panaszolta, hogy tavaly kezdte meg a munkát, de alig­hanem gyorsan fel is számolja az állományát, mert a közép­­szlovákiai kerületben csaknem lehetetlen túladni a vágóérett állatokon. Nem folytatjuk a felsorolást, mert soká érnénk a végére. Inkább elmondjuk, mit tudtunk meg az élő nutrlák felvásárlá­sával megbízott, holiči MOVIS-ban, ahol dr. Kubovic Tibor osztályvezetőt kértük fel a leg­gyakoribb olvasói kérdések megválaszolására. Az első adat, melyet felje­gyezünk — a vállalat tavaly 108 ezer 433 vágőérett nutriát vásárolt meg a tenyésztőktől. Tehát a felvásárlás nem lett leállítva, és természetesen az idén Is folyik. A gereznát a korábbi követelmények szerint Nutria-íipvben értékelik és a régi áron fize­tik, mert az új felvásárlási árak — mint azt szakrovatunk közleményének címe is hűen kifejezte — csak az állattartók által nyers (száraz, de kidol­gozatlan) állapotban megvétel­re kínált nutrlagereznára vo­natkoznak, illetve a Kara és egyéb, gereznát felvásárló vál­lalatokra kötelező. A MOV1S ezentúl is csak élő állatokat vásárol meg. Csak prémérett állatokat vesznek át a tenyész­tőktől. Az értékesítésre szánt állatnak minimum 3 kilogram­mosnak kell lennie — az elsó minőségi osztályba sorolható állatok súlya legalább 4,50 kiló —, miközben számolni kell az­zal, hogy a felvásárlók a mért súlyból 5 százalékot automati­kusan levonnak útiapadóra. A felvásárolt állatok után — a­­kárcsak a nyulászoknak a BRANKO — élősúly-kilogram­monként 2 kg erőtakarmányt ad a vállalat, természetesen előnyös (nagykereskedelmi) áron. A felvásárolt állatokért kilo­grammonként tíz koronát fizet­érdeklődtünk tek kezdetben, most csak öt koronára számíthat a tenyész­tő. A húsért fizetett ár módo­sítására azért volt szükség, mert a piaci kínálat lényege­sen túlhaladta a fogyasztói ke­resletet. Kubovič elvtárs állítá­sa szerint Szovákiában alig van kereslet a nutrlahús iránt (nem lehet, hogy ebben a bol­tosok Is vétkesek?). A vállalat vágóhídja csaknem kizárólag a CSSZK-ba szállít húst. A prá­gaiak havonta 15 tonna nutrin­­húst vásárolnak. A felvásárlás körülményei felől érdeklődve megtudtuk hogy a vállalat egész Szlová­kiában szervezi az élő állatok átvételét, de a jelentős távol­ság miatt a közép- és a kelet­­szlovákiai kerületbe ritkábban indít kocsit. Az általános gya­korlat az, hogy a tenyésztők írásban jelzik a vállalatnak (MOViS 2, 909 01 Skalica), mi­kor és mennyi vágóérett álla­tot szeretnének értékesíteni. Я vállalat összegezi a jelzéseket, s úgy tervezi a felvásárlók út­ját, hogy egy-egy körűt alkal­mával legalább 150 nutriát vá­sároljanak fel. A felvásárlók érkezéséről a tenyésztőt érte­sítik. hogy legyen Ideje a szük­séges állatorvosi Igazolás be­szerzésére. Persze a tenyésztők maguk ts elszállíthatják a vá­gőérett állatokat a vállalat vá­­góhídjára, de a szállítási költ­ségeket a MOVIS nem téríti meg. Az elmondottakből követke­zik: a távolabbi országrészek­ben csak akkor érdemes kez­deményezni. komolyabb mun­kába fogni, ha a közelben többen ts tartanak nutriát és nem kell maid hónapokat vár­niuk a felvásárlókra. S arai szintén fontos minden nutria­­tenvésztő vegve fel a kapcso­­csolatot a vállalattal, mert ez­zel ts hozzálárulhat a felvásár­lás szervezésének javításához. (ká) eredményezett a lakosságnak. A termelői kedv főleg a pa­radicsom, majd a fóliaházban termelt zöldpaprika, retek és karalábé termelésére összpon­tosul. Termelnek ugyan újhagy­mát és uborkát Is, de még megközelítően sem teljesítik a felvásárlók által támasztott áruforgalmazási igényeket. A kertekben hatalmas fóliaházak, a nagyüzemileg nem művelhe­tő hegyi földeken pedig para­dicsomültetvények sokasága hirdeti a kőhídgyarmati lakos­ság szorgalmát. A termelői le­hetőségek persze családonként különbözőek. De az adott lehe­tőségeket — legalább is nekem úgy tűnt — maximálisan ki­használják. A paradicsomtermelésben Cserge Móricz és Farkas Péter jeleskedik. Az előbbi 8, az utóbbi pedig 6,5 tonna áru szállítására vállalkozott. A zöld­paprika árutermelésében Ma­­gáth László, a helyi szervezet elnöke 2,5 tonna, karas István pedig 1,7 tonna eladására vál­lalt szerződéses kötelezettséget. A salátatermelésben a rangsor élén Dnbsony Gyula és Kara István található, mindketten hatezer darab eladására vállal­koztak. Úgy tűnik, hogy a re­tek termelésével főleg juhász jános és Kiss Tivadar szeret foglalkozni. Az előbbi 3500, az utóbbi pedig 3000 csomó szál­lítására vállalt szerződéses kö­telezettséget. A karalábéterme­lés mesterének pedig Gulyás Sándor bizonyul, aki — a fo­lyamatban levő áruforgalmazás értékelése alapján úgy tűnik — teljesíteni fogja a 6000 darab karalábé szállítására vállalt kötelezettségét. A Farkas család Garam-parti portáján mostanában nagy a sürgés-forgás. Teljes ütemben folyik a saláta, a retek, a ka­ralábé és a csomózott újhagy­ma felvásárlása. Ores láda ke­vés van a portán, mert azokat a termelői igényekhez igazod­va már elosztották. Farkas Pe­temé, a felvásárló központ ve­zetője elégedett a felvásárlás menetével. S főleg annak örül, hogy a termelők döntő többsé­ge lelkiismeretesen — szigo­rúan minősítve — szállítja az áruját. Persze azért egy-egy eset oyan is akad, hogy a ter­melő szeretné „átejteni“ a fel­vásárlót, illetve ragaszkodik ahhoz, hogy a gyenge minősé­gű árujáért elsőosztályú árat kapjon. Az egyik „ügyfél“ a napokban a repedezett és bar­na foltokkal telített retket sze­rette volna első minőségűként elsütni. Pedig gondolnia kel­lett volna arra Is, hogy az ilyen törekvés erkölcstelen, és nemcsak a szocialista adásvé­teli kapcsolatok romlásához, hanem végső soron a fogyasz­tók, tehát embertársaink meg­károsításához is vezet. A felvásárlási csúcsforgalom az idén egy kissé várat magá­ra. Főleg azért, mert a gyü­mölcsfélékből nagy vámot sze­dett az április végi fagy. Az azonban feltételezhető, hogy a zöldpaprika-, de főleg a para­­dlcsomszüret Idején a mosta­ninál jóval nagyobb fo'rgalom lesz a Farkas-portán. A felvá­sárlási terv, melynek teljesíté­sére a kertbarátok helyi szer­vezete szerződéses kötelezett­séget vállalt, érre enged kö­vetkeztetni. A 42 ezer darab saláta felvásárlását, amit a

Next

/
Oldalképek
Tartalom