Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-31 / 13. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1984. március 3Í. И MÉHÉSZÉT ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET A családok tavaszi áttekintésekor a méhekkel nem takart lépeket Ki szervezze a szakkört? Jó tanácsok kezdőknek Az esetenkénti vizsgálatokról készítsünk feljegyzéseket, melyek biztonsággal megmutatják a családok állapotát. ítéljük meg a fejlődés ütemét. A tapasztaltabb méhészek tudják, hogy a cseresznyevirágzás kéz detén is szükségszerű a méhcsaládok átvizsgálása, s ahol indokolt, bővíte ni kell a fészket. Esetenként elmaradhat a méhcsalád kívánt mértékű fejlődése, ami a fő okok felderítése céljából indokolttá teszi a tüzetesebb ellenőrzést. Állapítsuk meg a méhanya petézésének terjedelmét. Ha az anyának a Hasításhoz szükséges léptere kevés, akkor a költőtérböl vegyünk ki egy mézzel teli lépet és helyébe tegyünk egy világos színű üres lépet. Előfordulhat, hogy a kívántnál több élelem nem teszi lehetővé a Hasítás szaporodását. Olyan esetek is előfordulhatnak, hogy a méhanya már nem megfelelő, tehát szükséges a leváltása. Néha azonban a szükségesnél bővebb költőtér is előidézheti a fejlődés elmaradását. Ilyenkor tehát szükségszerű a szűkítés. A gyakorlatból tudom, hogy a kezdő méhész teljes biztonsággal nem tudja megítélni a méhcsaládok éle leniszükségletét. Azt tanácsolom ezeknek, hogy segítségért forduljanak a környék legtapasztaltabb méhész szaktekintélyeihez, mert így könynyebben boldogulhatnak a legszükségesebb tudnivalók elsajátításában. Régi igazság, hogy a családok fejlődésénél nagy szerepe van a fészek bővítésének. Hibát követ el viszont az, aki a műveletet gépiesen végzi. Nem veszi figyelembe például egyegy méhcsalád valóságos állapotát. Amennyiben a méhes a lakás közelében van, a méhész elegendő időt fordíthat állománya gondozására. Aki viszont méhállományát távolabbi tanyán helyezte el, az csak 14 naponként, esetleg havonta szemlélheti meg a családokat, s így csupán hozz-á vetőlegesen ítélheti meg a bővítés vagy a szűkítés szükségszerűségét. Ilyenkor rendszerint bővebb életteret kell hagyni a családok fejlődéséhez, mint kisebbet. A méhnya az üres lépeket gyorsan bepetézi, s a családok jól népesednek, nektárgyűjtésig megerősödnek. Tudnia kell a méhésznek, hogy « gyümölcsfák virágzásáig a méhanya erősen fiasft. Egy hét leforgása alatt több mint 30 négyzetméteres lépterü A 90. életév kissé nehézkessé teszi részemre a tollforgatést, mégis arra törekszem, hogy a Varroa atka gyérítésének lehetőségeiről tájékoztassam a méhésztársakat. Az eltelt évtizedek alatt ugyanis sikeresen megbirkóztam a fekete kórral, aztán a Csehországból behurcolt légcsőatkával. Nehezebb dolgom volt a noszé ma betegséggel, végül ezt is eredményesen felszámoltam. A küzdelem tehát jó eredménnyel zárult. Merem remélni, hogy a Varroa atka gyérítésében is lesznek sikereim. A műit év tavaszán a kassai (Košice) Csermelyen elhelyezett méhcsaládoknál a kijáróban rendellenességet észleltem. Nagy szerencse, hogy beszerezhettük a Varrescens füstölőcsíkot. így a családok első kezelése után az alátéten tlz-ötven lehullott atkát találtunk egy egy kaptárban. Nyolc nap múlva ismét kezeltük a melleket, s a papírlapon 50—120 attávoiitsuk el a költőtérből letet bepetéz. Ha azonban erre nincs elég helye, akkor szünetelteti a Hasítást. Az időszerű kérdések mellett, vagyis a költőtér helyzetének a megítélésénél a lépállomány felújításáról sem szabad megfeledkezni. Egy-egy sejtből idényenként ugyanis 12 méh kel ki, s a kelések után a lépekben viszszamarad a bábing. A sejt ezzel beszűkül, s a továbbiak folyamán rövidebb szipókájú, gyengébb teljesítményű és áletképességü méhek kelnek. Az említett hátrányokkal együtt a noszéma betegség is előszeretettel veszi be magát az öreg lépekbe, amelyek más méhbetegségeknek is a melegágyai lehetnek. A korabeli szakirodalom a lépeserét három évenként tanácsolja. A mai méhészeti gyakorlat tudományos alapokra helyezett ismeretei viszont azt bizonyítják, hogy sokszorta előnyösebb a két évenkénti lépesére. Ezzel kiszűrhetők esetenként a méhbetegségek. Több méhészt ismerek, akik évenként újítják a költőtér lépállományát, s ezt helyeselni kell. Szlovákia déli körzeteiben és hegyaljai területein helyesen cselekszik a méhész, ha gyümölcsvirágzáskor két alkalommal ad családjainak egy-egy műlépes keretet. További két műlépes keretet adhat be nekik a pitypang esetleg a repce virágzásakor. Az akác virágbaborulásánal azonban újra egy-egy Vűlépes keretet akaszthat a költőtérbe. íratlan szabálynak kéne tekinteni az említett körzetekben — erős családok esetében — az évi 6 régi lép lecserélését műlépes keretekkel. Az előző évben létesített családoknál kát számláltunk. Az ezt követő nyolcadik napon viszont már háromszor füstöltünk, amikor csak 18—30 lehullott atkák számoltunk családonként. Később, négy hónapon keresztül csak a herefiasitásnk rendszeres eltávolítására törekedtünk. Mintha mi sem történt volna, a családok rendkívül jól fejlődtek, sok nektárt gyűjtöttek. A Varrescens füstölőcsíkkal való kezelés az anyáknak, a Hasításnak, de a méheknek sem ártott. Amikor teljesen kinyitottam a kijárókat, két rendkívül erős családomnál arra figyeltem fel, hogy a méhek, akárcsak rajzás előtt, kiültek a röpdesz ka környékére. Kassától mintegy 25 kilométernyire korábban csak itt ott fordultak elő az atka túlzott elszaporodása miatt lehullott családok. Am 1982-ben a kassai vándorméhészek a mi körzetünkbe is behurcolták a veszélyes méhellenséget, a Varroa atkát. Megviszont a 4 műlépes keret beadását. Az is szükséges, hogy a méhész már a Varroa atka gyérítése miatt is gondoskodjon a herefiasítás fenntarts sáról és időközönkénti kivágásáról. A kelleténél terjedelmesebb herefiasítás, illetve hereállomány persze fölöslegesen fogyasztaná a családok élelemkészletét. Egy egy négyzetdeci méternyi lépterületről ugyanis 540 here kel ki, de ugyanakkor a keretlécek körül is lehet herefiasítás. Szükségszerű tehát, hogy állományunk tavaszi fejlődése érdekében tartsuk szem előtt az alábbiakat: 1. az említett teendők helyes alkalmazását; 2. egy-egy körzetben a lehető legproduktívabb méhanyák felhasználását; 3. a méhállomány jó egészségének megőrzését; 4. az állomány fiatalítását telelés előtt; 5. a képtárak hőszigetelését és a költőtér bővítését; 6. az optimális életér biztosítását; 7. az ivóvízlelőhely közelségét; 8. tegyük lehetővé az anyák ritmikus petézését; 9. a nektárforrás közelségét; 10. a természeti adottságok kihasználását. A fentiekből úgyszólván minden pont az ember gondosságának és leleményességének a függvénye. Ismeretes, hogy a méhanya petézésétől számított 21. napon kikelnek a dolgozó méhek. Kelés után tisztogatói a költőtérnek, aztán etetői a Hasításnak, majd betöltik a dajka szerepét, aztán építtk a sejteket, később a bejáratnál őrködnek, s végül kirepülnek a szabadba, és szorgalmasan hordják a lépekbe a nektárt. A dolgozó méh kelésétől kezdve a nektár gyűjtéséig mintegy 40 nap te lik el. Helytelen viszont, ha valaki a nektárgyűjtés előtt 40 nappal kezdi a családok serkentését. Aki Így cselekszik. az lekésik a serkentéssel. A 40 naphoz tehát további negyvenet kell hozzáadni, s a már említett tényezőkből legalább kilencet kell figyelembe venni. Dél-Szlovákiában a repce április 20-a körül borul virágba, a serkentést tehát már február elején kellett volna kezdeni. Februárban azonban kevés értelme lenne a serkentésnek, h'sZen az időjárás a családok fejlődésének nem kedvez. A serkentést tehát az előző év augusztusában kellett elvégezni, hogy céljainkat, vagyis az állomány fiatalítását elérhessük. Ahol így cselekedtek a múlt évben, ott nem maradhat el tavasszal a méhállományok kedvező fejlődése. Pavel Silný lehet persze, hogy két év múlva enélkül is idekerült volna. A múlt ősszel a családok élelmének feltöltése után, szeptember eleje táján próbaképpen itthon és Kassán két-két családot kezeltem Varrescens füstölőcsíkkal. A kezelt családoknál 50—250 lehullott atkát számláltam. Ez adta az indítékot, hogy megismételjem a füstölést. A negyedik kezelés után 70—120 lehullott atkát találtunk a kaptárak fenekén. Az egyik családnál az ötödszöri kezelés után 250 lehullott atkát számláltunk, a hatodszori kezelésnél pedig csupán 4—0 darabot találtunk. Az idén február végén valamennyi méhcsaládunk sikeresen kitisztult. A harmadik, vagyis a šíravai méhésztanyán viszont az atka teljesen kipuszította az ott elhelyezett állományt. Türelmetlenül várjuk, hogy az idő 10—15 C-fokra melegedjen, és kezelhessük az áttelelt méhcsaládokat. Bubenko András Örültem Nagy Kálmán méhészeti szakoktató „Méhészkedés az élet alkonyán“ című, 1984. január 14 én megjelent írásának. A szerző bizonyította ezzel, hogy a méhészek között nem jár behunyt szemmel. Észrevételeiről így nyilatkozott: „Megfigyeltem, hogy minden második, harmadik község tanítója méhészkedik.“ A következő sorokban azt tanácsolja, hogy a tanító még lelkiismereteseb ben foglalkozzék a méhészeti szakkörökbe tömörült fiatalokkal, s arra törekedjen, hogy további szakkörök létesüljenek. Én is helyesnek találom, hogy ezeket a szakkörüket a z alapiskolában a tanító szervezze, és az elméleti oktatásokat is megtartsa, ugyanakkor a gyakorlati tevékenységet is vezesse. Igaz, hogy a tanulók érdeklődését már gyermekkorban kell a méhészetre terelni. Ez viszont nem könnyű feladat, mert figyelembe kell venni, hogy a gyerekek többsége tart a méhektől. Borzong. ha hallja azok zümmögését. Mégis akadnak pedagógusok, akik méhészeti szakköröket szerveznek az iskolában. Az alábbiakban is egy ilyen tanítót mutatok be. Alapszervezetünknek jól ismert tagja, működésének első évében arra törekedett, hogy a gyerekekkel megkedveltesse a méheket. Tudta, hogy csak akkor érhet el eredményt, ha a gyerekek megszokják az apró jószágokat. Az iskolának azonban nem volt pénze méhek és kaptárak vásárlására. Így tavasszal két kaptár mehet ajándékozott az iskolának, s mivel a kerti gyakorlatot is 6 vezette, lehetősége volt rá, hogy a gyerekeket elvigye a kaptárakhoz, ha éppen a kertben foglalatoskodtak. Így szokták meg a gyerekek a méheket. Meggyőződhettek róla, hogy a virágkedvelő méhek ok nélkül nem támadnak, s azt is megfigyelhették, hogy mikor és kit támadnak meg. Nem ütközött tehát nehézségbe a méhészeti szakkör létrehozása, hiszen segített neki ebben az iskola méhészkedő igazgatója is. A tanító a szakkör tagjait benevezte a járási versenybe, ahol eredményesen szerepeltek és értékes díjakat is szereztek. Ez a pedagógus évekig vezette az iskola méhészeti szakkörét. Nem volt belőle anyagi haszna, de volt mara-A méhek ősi élőhelye az erdő volt. Amíg az ember haza nem vitte, és mesterséges lakásokba nem telepítette őket, ott tanyáztak. Az erdőben egy-egy odvas fa törzsében éltek. A természetes rajok, ha rövid időn belül nem fogják be őket, ma is elrepülnek, s a faodúkban, sziklarepedésekben keresnek menedéket. A közelben viszont több üres mesterséges méhlakást is találtak volna. Ilyen eset csak ritkán fordul elő. Az utóbbi években mindössze kél esetről hallottam. A méhek ösztöne valószínűleg azt súgja, hogy részükre biztonságosabb, ha a zsúfolt méhestől minél távolabbra kerülnek. A múlt évben ilyen eset az erdészeti múzeumáról híres Antolban fordult elő. Az éppen szolgálatban levő Ián Binder méhészt a felesége telefonon értesítette, hogy az egyik család megrajzott. Mivel a méhész munkaideje 19 órakor telt le, a letelepedett raj szárnyra kerekedett, s a szomszéd házának egyik kéményére telepedett. A raj végül behúzódott a kéménybe. Szerencsére nyár volt, és nem fűtöttek. A méhész tanácstalan volt a raj befogását illetően. Halasztgatta ezt a műveletet. Közeledett viszont a családok teleltetésének az időszaka, tehát tennie kellett vaia mit. Felment a háztetőre, s a kéményből kiszedte a méhekkel együtt a jól kiépített lépeket, majd keretekbe rakta, és kaptárba tette azokat. Besötétedés után lehozta a kaptárt a háztetőről és a családot a szomszéd községbe szállította, hogy a kéményhez szokott méhek ne térhessenek vissza a megszokott helyre. A népes családot sikeresen beteleltette. Ez nem egyedülálló eset. Többször értesültem róla. hogy a méhek a kéményt választották lakásul. Alkalmasabb hely hiányában ennél furcsább helyre is költöztek. Bokrok vagy fák sűrű dandó öröme. Pár év múlva megbetegedett. s nyugalomba vonnlt. Az iskolai szakkör vezetését sajnos senki nem vállalta, s így a méhek elpusztultak. A történtek alapján úgy gondolom, hogy nemcsak a tanítóknak kellene gondoskodniuk iskolai méhészeti szakkörök létesítéséről, a méhészeti alapismeretek átadásáról, hanem a méhészeti szakoktatóknak, de főleg az alapszervezeíek vezetőinek, s a szövetkezetek és az állami gazdaságok tisztségviselőinek is. A mezőgazdasági szakembereknek arra kellene törekedniük, hogy minden alapiskolának legyen méhészeti szakköre, mert ezzel gyarapodna a méhcsaládok száma. ami kedvező hatással lenne a növények megporzására. illetve a hektárhozamok növekedésére. Nagy Kálmán helyesen fogalmazta meg. hogy társadalmunknak fiatal méhészekre van szüksége. A magtermesztésbnn a hozamok alakulása függ gyakran a dolgozó méhek munkájának a kihasználásától, a mezőgazdasági szakemberek hozzáállásától. A méhészek utánpótlása sajnos évről évre kevesebb. Községünkben például az ötvenes években tizennégyen méhészkedtünk, most pedig egyedül méhészkedem. Az utánpótlás nevelésének a kérdése tehát közérdek. Gondoskodni kellene róla, hogy a mezőgazdasági szakiskolák minden fokozatán az elméleti oktatás mellett a méhészet gyakorlati oldalait is elsajátítsák a fiatalok. Alapszervezetünknek több mint 80 méhésztagja van, de úgy tudom, hogy egyikük sem szerezte meg a méhészeti szakoktatói képesítést. így nincs kitől újai tanulni. Ml mégis méhészkedőnk. Jó lenne, ha saját portánkon rendet teremtenénk. Aki a saját anyagi hasznát előbbrevalúnak tartja, mint a társadalmi érdekeket, az önző ember. A méhésznek azonban önzetlenül kell dolgoznia. Önzetlen volt az a pedagógus is, aki a kerti gyakorlat mellett megkedveltette a méhészkedést az iskola fiataljaival. lombja között építették ki a fészküket. Ilyen esetet a „Széttekintő méhész“ 1891. évi decemberi száma is közölt, beírta, hogy egy méhraj egy terebélyes bokor közepébe, a sűrű ágak közé telepedett. Mivel befogni nem tudták, ott is maradt. Fészkét emberi segítség nélkül kiépítette. Az építmény hegyes végével lefelé fordított hatalmas tojáshoz hasonlított. A lépek mérete 35X55 cm volt. Az építmény fölött valóságos sátor képződött a lehullott levelekből, amelyeket a méhek a lépekhez ragasztottak. így telt el három év. A negyedikben azonban az építményt valaki eltulajdonította. Gyakran megfigyelték, hogy a háztetők eresze alá telepedett raj építeni kezdett. Az 50-es években Szegeden például egy bérház erkélye alatt építette ki egy raj fészkét. A méhcsalád évekig ott élt. A terhelés alatt sajnos leszakadt a vakolat és megsemmisítette a családot. Az egyik községben a méhraj egy levélszekrénybe költözött. A mit sem sejtő postás másnap a szekrény kinyitásával megzavarta az építő méheket, és alaposan összecsípték őt. A legeredetibb méhlakást a múlt században egy távoli szigeten látták, ahol az angolok 400 kiselejtezett ágyút hagytak. A méhek az ágyúcsövekben ütötték fel tanyájukat. Veress Ervin HELYREIGAZITÄS Lapunk 11. számának 14. oldalán közölt „A minőség érdekében“ cfmíí cikkünk 6. bekezdésébe sajnálatos hiba csúszott. A mondat helyesen így hangzik: Az említett mennyiségnek víszónt csak 0,2B °/o a nem felelt meg a minőségi követelményeknek. A műlépes kereteket tegyük az utolsó fiaslép mögé Fotó: P. S. Küzdelem az atka ellen Lengyel Sándor Furcsa méhiakások
