Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-24 / 12. szám

4ŕ SZABAD FÖLDMŰVES 1984. március 24. i VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • 0 A dinamikus fejlődés iránya Ahhoz, hogy hű képet alkothassunk «socialista vadgazdálkodásunk 35 évéről, szükségszerű, hogy a múltat is felidézzük. így kapunk jó áttekin­tést a fejlődésről. A második világ­háborút megelőző években ugyanis a földbirtokosok, a gyárosok és a ban­károk uralkodó osztálya, az úgyne­vezett középrétegnek is megengedte, hogy vadászhasson, amennyiben ezt jónak látta. Nagyvadból illetve szarvasból, vad­disznóból, medvéből, hiúzból stb. akkoriban lényegesen kisebb volt az állomány, mint manapság. Évente mindössze 1300—2400 szarvast, mint­egy 1300 vaddisznót, 14 medvét, 4 farkast és 18 hiúzt lőttek. Özvadból is kevesebb volt, mint ma. Évente legfeljebb 4—7 ezer darab került te­rítékre.. Tény azonban, hogy a hábo­rú előtti időszakban az apróvadnak kedvezőbb élettere volt, mint most. Igaz ugyan, hogy a fogolyállomány változott. Évente 90—430 ezer dara­bot lőttek ebből az apróvadból, de így is a legjobb mezei vadnak szá­mított. A mezei nyúl évi terítéke ugyanakkor 130—240 ezer közt vál­takozott. jónak számított a vadkacsa­­állomány is, a fácánok létszáma vi­szont annyira kicsi volt, hogy csak 25—43 ezer darab került puskavégre. Ezt azzal magyarázták, hogy a te­nyésztést az uralkodó osztály a fá­cánoskertekre korlátozta. A második világháború utolsó két tendejében a vadon élő állatfajok száma a kritikus pont alá sülyedt. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején ugyanannyi vaddisznót lőttek, amennyit a háború előtt, Szarvasból viszont csak 1800, őzBől pedig —a vadorzók túlzott kártétele miatt — csak 1500—1600 darabot. A korábbi valósághoz viszonyítva a fá­cánok állománya is megcsappant. Évenként csupán 7600 darabot lőttek, a hideg telek azonban a fogolynál is érzékeny károkat okoztak, Így az évi teríték 88 ezer 500 körül alakult. Igaz, hogy mezei nyúlból 174 ezret lőttek, tehát kevesebbet, mint a há­ború előtt, a csökkenést azonban nem tekintették állandónak. A háború utáni években hazánkban a vadgazdálkodás g a vadászat csak lassan bontakozott ki. Az 1945—48. évben a vadgazdálkodás s a vadászat tekintetében egyik oldalon a bur­zsoázia kiváltságainak a biztosításá­ra, másikon pedig a munkásosztály, я kisparasztok s a haladó értelmiség azon törekvéseinek az érvényesítésé­re törekedtek, hogy a vadászat össz­népi jelleget kapjon. Sikerült elérni, hogy mindazon egyéneket megfnsz­­szák a vadászat jogától, akik hűen kiszolgálták a fasisztákat. A CSKP KB kezdeményezésére aztán kedvező feltételek jöttek létre az új vadgaz­dasági törvény kibocsátására és gya­korlati érvényesítésére. A 225. számú vadgazdasági törvény lehetővé tette, hogy a dolgozók széles rétegei va­dászhassanak. A forradalmi átalaku­lások éveiben a vadgazdálkodás terén már a tervszerűség hatékony elkép­zelései érvényesültek. A vadállomány létszámának növelése mellett a tró­fea minőségének a javítására, de a vadgazdálkodás többi teendőinek a fejlesztésére is törekedtek. A fellen­dülés valóban nagy volt. Az 1950. évtől napjainkig a szarva­sok számál évi 20 ezer darabban szabták meg, ám az évenkénti 11—12 ezres teríték mellett ezt az állományt túl nagynak tartják. Ez annak tulaj­donítható. hogy helyenként a vadász­­társaságok nem érvényesítik a te­nyésztés elveit. A vadászok több he­lyen a legkiválóbb 5—10 éves te nyészanyagot lövik, a gyengébbeket pedig kímélik. Az özállománynak vi­szont évente el kellene érnie a 75 ezres létszámot, valóságos állománya azonban kisebb és sajnos évről évre kevesebb. Sok növendékőz pusztul el minden évben a takarmánynövények kaszálásánál, mivel a gépekre nem szereinek riasztóberendezést. A vadá­szok mintegy 16 ezer őzet lőnek évente. Szükséges, hogy a vadásztár­saságoknál a jövőben jobban gondos­kodjanak az őzállomány fenntartásá­ról és minőségének a javításáról. A vaddisznóáilományból legalább 11 ezer 500 darab kilövése szükséges évente. Ezt a szintet többé-kevésbé elértük. Visz-ont itt az ideje, hogy már a minőségi tényezők is érvénye­süljenek. A vadásztársaságoknál gon­doskodni kell róla, hogy kedvező kín-összetételű tenyészanyag nevel­kedjen. Csak hét vagy több éves egyedek lelövését tegyék lehetővé a vadászoknak. Ezzel javulna a trófeák minősége. Ugyanakkor a törzsállo­mány mesterséges táplálásáról télen, de tenyészidőben is gondoskodni kel­lene, hogy a vaddisznók ne okozza­nak jelentékeny károkat a mezőgaz­daságnak. Az apróvadak állományánál nagy létszámcsökkenésre figyelhettünk fel az utóbbi években. Ennek fő oka. a mezőgazdasági termelés érdekeinek egyoldalú érvényesítése. Az 1973— 1974-es évben a mezőgazdaságban már hatékony módszerek érvényesül­tek. Akkortájt mezei nyúlból több mint 340 ezer darabot lőttek. A je­lenlegi évi teríték mennyisége vi­szont alig éri el a tízezret. Fácánból 1977-ben több mint 200 ezer került puskavégre, most meg ennek a fele sem, bár a farmokról kihelyezett csi­békkel gyarapodott a fácánállomány. Évenként ugyanis 20Ü ezernél több fácáncsibét helyeznek ki a vadászte­rületre, vagyis négyszer akkora meny­­nyiséget, mint 1968-ban. Ez sajnos nem mutatkozik meg a terítéken. Még 1974-ben is félszázezer foglyot lőttek a vadászok, jelenleg viszont védett vadnak számít. Ahhoz, hogy az apróvad törzsállo­mányánál növekedést érjünk el a jö­vőben gondoskodnunk kell a kedvező élettér kialakításáról. A vadásztársa­ságoknak szorgalmazni kell a te nyésztési feltételek érvényesítését, az apróvadak védelmét, a korszerű ag­rotechnika mellett is. Időszerű, hogy a vadon élő állatok egészségének megtartása érdekében a mezőgazda­ság a korábbinál kevesebb vegyszert használjon, bátrabban érvényesítse a növényvédelem biológiai módszereit. Ez tulajdonképpen mindannyiunk ér­deke. hiszen az ember számára is károsak a vegyszerek. Vadkacsából évente 26 ezret lőnek a vadászok. Ha vjjzont a vadkacsa szaporodásához jobb életteret bizto­sítanának és védelmiéről is hatéko­nyabban gondoskodnának, akkor gaz­dagabb lehetne a teríték. Mindent el kell követni a nagyon értékes védett állományok megmentése érdekében is. Köztük említhetjük a siketfajdot, a túzokot, a sast, a baglyot, a zergét, a vidrát stb., de további javulást kel­lene elérnünk a medve és a hiúz va­dászati feltételeinél is. Ne engedjük meg. hogy a védett fajok valamelyi­ke kipusztuljon. A szocialista vadgazdálkodás és vadászat az eltelt 35 esztendőben so­ha nem tapasztalt jó eredményeket ért el. Az élővadbefogást és expor­tot, a tervben meghatározott vadtele­pítést a vadásztársaságok sikeresen teljesítették. Az 1948—82. években például Szlnvákiából több mint 400 millió korona értékű élüvadat szál­lítottak külföldre, a hazai vadász­­területek állományának a felújítására pedig több mint 20 millió korona ér­tékű vadat helyeztek ki. A vadász­­társaságok évente sikeresen teljesítik s esetenként túlszárnyalják a lőttvad­­értékesttést. . A vadásztársaságok az eszmei-poli­tikai és a szakmai ismeretek gyara­pításánál is jó eredményeket érnek el. Sokat áldoz a szövetség a vadá­szok ismereteinek a gyarapítására. Gondosan végzi az utánpótlás neve­lését. hogy a fiatalabbak az időseb­bektől bizonyos idő múlva átvehes­sék a stafétabotot... HOKS7.A ISTVÁN A SIKETFAJDRÓL Nyolcvankét vadász- és erdész szakember gyűlt össze Moszkvában Bul­gáriából, Csehszlovákiából, Finnországbó.l, Jugoszláviából, Magyarország­ról, az NDK-ból, Romániából és a Szovjetuniból, hogy megvitassa a siket­­fajd fenntartásának a kérdéseit. A Szovjetunió különös jelentőséget tulaj­donított a problémának, ezért vadászati, erdészeti, természetvédelmi, öko­lógiai, földrajzi kutatóintézetei egyaránt képviseltették magukat. A tanácskozáson 22 előadás hangzott el a siketfajd állománya, elterje­dése. biológiája, tenyésztése kapcsán. A Szovjetunióban mintegy 1,5 millió, Szlovákiában 2000, Romániában 10 000, Bulgáriában 3—4Q00 körüli az ál­lomány. Az utóbbi 10—15 évben az állományok nagymérvű csökkenését észlelték. Ennek okai között említették az antropogén tényezőket, az élő­hely változásait, a költési és felnevelési időben történt zavarásokat. A hi­deg, nedves júliusi Időjárás a csibéket veszélyezteti, de a kifejlett mada­raknál is meghűlést okoz. További veszélyességi tényező a kavicsok hiá­nya magas hó esetén, a legeltetés, a ritkítatlan ragadozó-állomány. Ked­vező esztendőkben viszont a populáció háromszorosára nőhet. Az új élőhelyhez való ragaszkodás miatt az áttelepítések sikeresek. Még a befogástól számított 25—30 kilométerre sem kell számítani arra, hogy a siketfajd visszatér eredeti élőhelyére. A betelepítéshez minden esetben szükség van egy mintegy 4000 hektáros erdőre. A kihelyezett ma­darak száma 40—50 darab lehet. A siketfajd reprodukciójának a védelme érdekében célszerű többirányú intézkedéseket tenni. A Szovjetunióban sikeresen végeztek téli etetéseket. Az etetőhelyek 6—8 méter hosszúak, 1,20 méter magasak és 2,5 méter ma­gasságban fedettek. Szverdlovszk környékén 3000 ilyen etető van, télre egyben-egyben 70 kiló gabonaocsút és gyümölcsöket raknak ki. Az állo­mány meg Is kétszereződött. Baskíriában a dürgőhelyek körül 200 méteres védősávot létesítettek, ezen belül tilos a tarvágás. Iy módon 806 dürgő­­helyet védenek. A siketfajd mesterséges tenyésztésére csak a Szovjetunióban és az NDK-ban folytatnak kísérleteket, ami jelzi az eljárás nehézségeit. Ennek ellenére a kísérletek már annyira előrehaladottak, hogy alapos a remény a mesterséges szaporításra. ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT ф HORGÁSZAT Találkozás a vízparton Nem vagyok szenvedélyes horgász, mert hiányzik belőlem az ehhez szükséges türelem. Kedvelem viszont a természetet, s így idényben gyak­ran kimegyek a vizekhez, megfigye­lem a horgászokat. Így történt a múlt év egyik szombat reggelén is. Elidőz­tem egyik ismerősömnél, aki az aláb­bi történeteket mesélte. — Szokásomtól eltérően egy alka­lommal stégről pontyoztam. Nem volt a halfogásra nagy esélyem, tehát csak egy szereléssel, viszonylag vé­kony zsinórral próbálkoztam, az úszó azonban meg sem rezzent. Közben eszembe jutott, hogy a távolabb ha­gyott gépkocsimon valamit el kell rendeznem. Nem tekertem fel a zsi­nórt, hanem a vízben hagytam, a bo­tot azonban rögzítettem, hogy elke­rüljem a meglepetést. Kissé hosszabb időt töltöttem a kocsinál, mint gon­doltam. Mintegy 20 perc múlva tér­tem vissza a stégre, a rögzített bot azonban másképpen feküdt, mint ahogyan hagytam. — Szaporán tekertem a zsinórt az orsóra, de feszült, tehát valahol meg szorult és a szilaj hal elszakította. Kissé szomorúan csomagoltam, s a mikor a székre került sor, láttam, hogy fityeg rajta egy darab zsinór. Már nem Gondolkodni kezdtem. Ez úgy történ­hetett, hogy valaki megleste a távo­zásomat, s miivel horgomon kapás volt, fárasztotta, majd eredményesen s-zákolta a halat. A zsinór akkor sza­kadhatott el, amikor a zsákmány a parton volt. A halat természetesen magával vitte. Ügy kell nekem, miért hagytam a szerelést a vízben őrizet­lenül. * — A sikertelenség persze nem szegte kedvemet. Másnap azonban nem pontyozásra, hanem keszegezés­­re siettem. Hosszú ideig áztattam a zsinórt. Több fajta növényi eredetű csalivá 1 le próbálkoztam, d« a sze­rencse elkerült. Kéznél volt viszont egy doboz földigiliszta. Ebből ki-* emeltem egy izmosabbat, és a hor­gom mellé a vízbe dobtam. Alig öt perc múlva változott , a helyzet, fog­tam egy keszeget. Ez többször meg­ismétlődött, a gillsztacsali segített. Milyen tanulság vonható le a két esetből? Olyan, hogy a horgász soha ne hagyja őrizetlenül a vízbe vetett horgot. Ez ugyanis az esetleges meg­lepetések mellett egyben durva sza­bálysértés is. A másik esetben viszont jó, ha a vizeknél többfajta csalival próbálkozunk. Közülük az egyik tíiz­­tos fogást eredményez, a giliszta- pe­dig olyan csali, amely minden hal­fajta kedvence, tehát beválik. (nm) Hal boros gombamártással Előtte aperitifnek valamilyen f6 mb nőségy pálinkát kínáljunk. A borhoz pedig kissé szűkülő szájú, színtelen, talpas poharat adjunk, hogy aromája még jobban érezhető legyen. Ha vizet is kínálunk a bor mellé, akkor arra mindig ügyeljünk, hogy az teljesen szagtalan, s íztelen legyen, mert el­lenkező esetben megfoszthat bennün­ket a jó bor élvezetétől. (Az erősen klórozott víz,a kénes ásványvíz, s kü­lönösen a gyógyvizek nagymértékben *ompítják a bor jellegzetességeit./ Most pedig lássuk a receptet! átok a hal Halétel még ma is ritkán szerepel a mongol családok étrendjén, s a hagyománytisztelő mongol ízlés szá­mára nagy önmegtartóztatásba kerül, hogy megbirkózzék vele. Az ürühús­­ból készült ételeket ellenben a nappal és az éjszaka bármely órájában szí­vesen elfogyasztják A hallal szemben táplált ellen­szenvnek megvannak az okai. A le­genda szerint Dzsingisz kán egyik hadjárata során a Selenga folyón is kénytelen voll átkelni, s akkor ször­nyű viharba került. A hatalmas vil­lámcsapások s az özönvízszerű eső állítólag alaposan megtépázta har­cias csapatát. Ebből az időből, mint az öreg mongol parasztok mosolyog­va mesélik, származik az a babona, amely szerint a víz, mindazzal együtt ami benne úszik, szerencsétlenséget hoz. A Mongol Népköztársaság folyőinak és tavainak halgazdagsága eddig csaknem érintetlen maradt. A közeit években azonban ez megváltozik. Az ország nemcsak az ételkínálatot akar­ja bővíteni, hanem belátható időn belül értékes halakat is akar expor­tálni. Ehhez kedvező teltételei van­nak. Mongóliában ugyanis több tucat nagy tó létezik. Összterületük 1.5 millió hektár. Sok tónak és folyónak gazdag a halállománya — lazac, tonhal, és más értékes halak de csuka, harcsa, csapósügér, kövicsík és számos pontyféle is előfordul a vizekben. Összesen több mint 70 hal­fajtát tartanak számon az országban. Mongólia három megyéjében hal­­gazdasági üzemek létesítését kezd­ték meg. A Hövszgöl tavon 1984-ig ipari jellegű halszaporítót létesítet­tek. A jelenleg évente csupán néhány száz tonna halzsákmány az évtized vége felé előre láthatóan a tízszere­sére növekszik. Két deci száraz, jó vörös borban megfőzünk 25 deka tisztított, vékony, de széles szeletekre vágott gombát. Vajból és sima lisztből aranysárga rántást készítünk, belekeverünk egy kiskanálnyi reszelt vöröshagymát, egy evőkanálnyi reszelt zellert, sok finomra vágott petrezselymet, kés­hegynyi törött borsot és ízlés szerint sót. Megkeverjük, egyet hagyjuk forrni, fölengedjük 2 deci hal alapj lével (halaprólék enyhén sós vízben kifőzve), és együtt főzzük lassú for­rással negyed óráig. Ekkor áttörjük, összekeverjük a gombás vörös borral, 1 deci tejföllel, azután csak össze­forraljuk az egészet és azonnal tálal-1 juk. A halat vékony szeletekre vág­juk, filézzük, s mindkét oldalát hir­telen átsütjük. Petrezselymes, vajas burgonyával tálaljuk. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom