Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-10 / 10. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1984. március 10-Járásunk legjobb sportolói Ä közelmúltban Jelentős sport­­esemény színhelye volt a losonci (Lufcenec) városi művelődési ház. 'A Csehszlovák Testnevelési Szö­vetség Járási bizottsága ünnepi ak­tívát rendezett, amelyen értékelték a Járás sportéletét a tavalyi ered­mények tükrében. Ebből az alka­lomból került sor a Járás legjobb sportolóinak kihirdetésére is. A fő beszámolót Ján Bruncko, a Járási pártbizottság vezető titkára tartotta. Elmondotta, hogy az utób­bi években a Járásban főleg a tö­megsport terén értek el kiemelke­dő eredményeket, azon belül is el­sősorban az atlétikában és a bir­kózásban. Itt külön elismeréssel szólt a losonci sportszervezet atlé­tikai szakosztályáról, illetve a fii­­leki f Fiľakovo) KOVOM1ER birkó­zóiról. Ezután következett a járás legjobb sportolóinak . ünnepélyes kihirdetése. Az atléíák egyéni ver­senyében Ruffinyi Péter került az első helyre, aki 205 centiméteres teljesítményével Csehszlovákia ifjú­sági magasugró bajnoka, a fedett­pályás magasugrásban pedig 190 cm-rel szlovákiai bajnok. A máso­dik helyezett Roman Biles a gát­futásban ért el kimagasló eredmé­nyeket, nemcsak Járási, de orszá­gos viszonylatban is. Ugyanez a megállapítás vonatkozik az egyéni rangsor további helyezettjeire, Dagmar Muchovára, Szabó Péterre és laroslav Seresre. A nevezettek valamennyien a losonci atlétikai szakosztály versenyzői. A másik sportág, amely országos színvona­lat képvisel járásunkban, a birkó­zás. Ebben a KOVOMIER verseny­zői szerepeltek a legeredményesebb ben, s ez a rangsoroláson is tük­röződik, hiszen az első helyezett Horváth József, csehszlovák és szlovák ifjúsági bajnok, a második Ján Hribík, háromszoros szlovákisi bajnok, valamint a harmadik he­lyezett Zagyi Zsolt egyaránt a KOVOMIER brlkózó/szakosztályá­nak a tagja. A tekézők listáját Anna Odzganová vezeti, a legné­pesebb mezőnyből, a labdarúgóké­ból pedig Zoltán Blažek, a losonci csapat játékosa és kapitánya lett az első. Az eddigiek alapján már nem számíthat meglepetésnek, hogy a jírás legjobb sportszakosztályának megtisztelő címe a losonci atléták és a KOVOMIER birkózói között dőlt el. Hajszállal bár, de az ,.erós emberek“ végeztek az első helyen, s a harmadik díj ugyan­csak a KOVOMlER-be vándorolt, a labdarúgók Jóvoltából. A legeredményesebb edzői mun­káért a következők kaptak elisme­rő oklevelet: Hegedűs Lajos (KO­VOMIER — birkózó szakosztály), Pavel Kalinský mérnök (KOVO­MIER — labdarúgőcsapat], Dániel Pauko (atlétikai. Miroslav Tokár (röplabda! és Jozef Ufrol (csel­gáncs, valamennyien a losonci sportszervezet szakosztályainak dolgozói). Értékelték az alapiskolai sport­­mozgalom eredményeit is. Ennek eredményeképpen Peter Káčerik és Július Drugda (cselgáncs), Róbert Ambróš és Rácz Éva (atlétika), Var jó Péter (labdarúgás) és Peter Paborek (kosárlabda, valameny­­nyien a losonci TJ színeiben), il­letve Kovács Norbert, a KOVO­MIER birkózója és Slavomír Faöko utekáči labdarúgó bizonyult a já­rás legjobb diáksportolójának. A legjobb diákcsapatoknak Járó díja­kat a losonci sportszervezet csel­gáncs- és kosárlabda-csapata, il­letve a KOVOMIER legfiatalabb birkózói szerezték meg. A dijakat és az elismerő okleve­­ket Ján Bruncko elvtárs és Ľudovít Orság, a jnb alelnöke adta át. A városi művelődési ház dolgozói színes kultúrműsorral járultak hozzá a rendezvény ünnepélyessé­géhez. Valamennyien reméljük, hogy a sportolók és szakvezetők munk'ájának az ilyen nyilvános-el­ismerése impulzust jelent további sikeres munkájukhoz, eredményes szereplésükhöz. Csák István A mindennapi művelődésben elő­kelő helye van a könyvnek. Ma már szinte minden községben van könyvtár, rajtuk kívül az iskolák is jelentős könyvalappal rendelkez­nek. Mit is jelent a gyermek számára a könyvtár? A családi otthon és az iskola mellett a gyermekek társadalmi életének egyre fontosabb területévé válik. Hozzá kell azonban tennünk, hogy csakis az igazi könyvtár! Vagyis, am8ty nemcsak a könyvek tárolóhe­lye, hanem olyan művelődési intéz­mény, amely új ismereteket nyújt és rendszerez, a gyermekek érdeklődését formálja és mélyíti, kíváncsiságukat megfelelően kielégfti, aktív közremű­ködésre serkenti őket, egyszóval hoz­zájárul a gyermeki személyiség for­málásához, figyelembe véve az élet­kori sajátosságokat, az azokkal járó olvasási szokásokat, stb. A könyvvel való munka hatványozottan kerül elő­térbe a jelenlegi körülmények között, amikor iskolarendszerünk tartalmi át­szervezése az ismeretek minél széle­sebb bázisát teszi szükségessé. A gyermek a könyvvel nem az isko­lában találkozik először. Már a leg­zsengébb gyermekkorban adódik lehe tőség a könyvekkel való megismerke­désre, igaz, ekkor még a szülői köz­vetítés szükséges. Melyik szülő ne is­merné a gyermekek élmányszomját oly hűen kifejező kérést: „Anyu me-A könyvek sieretetér© neveljünk Könyvhónapi gondolatok az olvasóvá nevelésről sélj!“ Aztán ők maguk kezdik meghó­dítani a mesék birodalmát: kezdetben képeskönyveket lapozgatnak, majd ezeket fokozatosan felváltják az egy­re több szöveget tartalmazó könyvek. Miután a gyermek megtanult olvasni, a szülői segítség nélkülözhetetlen fel­tétele, hogy az olvasást meg is sze­resse. A tanulásnak szintén az olva­sás az alapja, a szülő, a család tehát nagyban megkönnyítheti az iskola munkáját is, ha már a kisiskolás kor előtt és alatt felkelti a gyermekben az olvasás igényét, hozzájárul a gyer­mek könyvszeretetének kialakításá­hoz. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy gyermekünk már ismeri a betűket és tud olvasni, hanem fokoznunk kelt érdeklődését az olvasás, a könyv iránt. A megvalósítás egyik formája, hogy mind gyakrabban nyújtunk neki alkalmat az olvasottak elmeséléséhez. Ezáltal felcserélődik a korábban meg­szokott szerep, a gyermek átveszi a felolvasó szerepét, a szülő pedig a hallgatóét. Ebben az időszakban kell őt hozzászoktatnunk a könyvgyűjtés­hez is, megfelelő könyvek vásárlásá­val vagy ajándékozásával. Az olvasás megszerettetésének má­sik módja: legyenek gyermekeink rendszeres könyvtárlátogatók. Ez nem­csak anyagi, de nevelési szempontból is kívánatos. Ugyanis 10—15 éves kor­ban beszélünk az úgynevezett exten­­zív olvasási időszakról, amelynek egyik fő jellemzője, hogy nagyon so­kat, de szinte válogatás nélkül olvas nak. a gyerekek. Ekkor olvasmányaik olyan fokú ellenőrzésére és megválo­­gatására van szükség, ami általában meghaladja a szülők lehetőségeit. Ez a feladat a könyvtárakra, illetve szak­képzett dolgozóikra hárul, akik mun­kája így döntő jelentőségűvé válik a gyermek nlvasáskultúrájának alakítá­sában. A könyvtári környezet, valamint a könyvek, folyóiratok, bibliográfiák szinte minden témát felölelő szemel­vényanyaga igen alkalmas csoportos, játékos foglalkozásokra. A tanítási órák könyvtárban tartása még megle­hetősen ritkaságszámba megy. mfifl­­szerei sincsenek még kimunkálva, de annyi mindenesetre megállapítható, hogy segítséget nyújt a tanulóknak az ismeretek önálló megszervezésében, segíti olvasóvá nevelésüket, megtanít a folyóiratok, könyvek közötti válo­gatásra, egyszóval „otthon lenni“ a könyvtárban. Feladatunk tehát így foglalható ösz­­sze: gyermekeink számára legyük életszükségletté az olvasást, kapjon erőteljes hangsúlyt az olvasási igény felkeltése és az olvasói ízlés fejlesz tése. Itt értelemszerűen nem a meny nyiség. hanem elsősorban a minőség a mit és hogyan kérdése fontos. Ne véljük gyermekeinket személyes pél damutatással is a könyv szeretettre a tudatos olvasásra, a könyvtárak rendszeres látogatására. Ez a ráhatás soha ne legyen kampányszerű, hanem hosszan tartó folyamat. Jó lenne, ha ezt minden szülő és nevelő nemcsak most, a könyvhőnap idején tudatosí­taná. i SVINGER ISTVÁN J J Takács név még ma is gyakran /л szerepel a községben. Nem vé­­letlenill, hiszen valamikor ez a sző mesterséget is jelentett. A szá­zad elején sok férfi foglalkozott még fonással, szövéssel. Még a második világháború előtt is sok takács élt és dolgozott Naszvadon (Nesvady). Pél­dául Csontos fános, Nemes János és Márton, Mészáros József, Hejes Imre, Ryšavý József, Lebó András és-Sándor, Németh Dénes, Dibúz Lajos és József. Munkájuk híres volt a környéken. A főbb módú imelyi (Imet), ógyallai (Hurbanovo), martost /Martovcej, gu­tái f Kolárovo/, de még a kamocsaí gazdasszonyok is a naszvadl taká­csokhoz vitték kenderfonalaikat, hogy abból gyönyörű mintájú vásznat sző­jenek, amelyből aztán vánkost, lepe­dőt, pendelyt, inget készítettek. Volt Is dolguk a takácsoknak, napszámba dolgoztak, kerestek is annyit, hogy megéltek belőle. Aztán egyre kevesebben lettek. Ma már csak a hetvenhat éves Csuport Józsi bácsi őrzi a híres naszvadl ta­kácsok hagyományait. Meglátogattuk ót szerény otthonában, hogy vissza­emlékezéseiből minél többet megtud­­fűnk a hajdani takácsok éleiéből. A kopogtatásra Matild néni — Józsi bácsi felesége — nyitott ajtót. Beve­zetett az első szobába, a duruzsoló kályha'mellé ültetett az apró termetű asszonyka, hogy megmelegedjek. Ez a legkedvesebb szobánk '— mondja tésztadagasztás közben. — Ml ketten apjukkal itt vagyunk a leg­többet. A másikat a gyerekek hasz* nálják, amikor hazajönnek. Csak ak­­kor fűtünk be ott; különben csak itt tüzelünk, hogy jó meleg legyen, mert mostanában apjuk sokat betegeskedik. ’Az ablak mellett évtizedek óta áll a szövőszék. A fonal föl van húzva, csak hallgat a „szátyva", mert gazdá­ja egyre többet pihen. Később fölébredt Józsi bácsi. Járkált egy keveset a szövőszék körül. Aztán nemsokára röpdösni kezdett a vetélő, s a gerendás mennyezetű szoba meg­telt ütemes kattogással. Folyik a munka. Lassan kibontakozik a rózsa. Azt magyarázza, hogyan szövi bele a vászQnba a mintát. Hiába a magya­rázat. nem értem meg, elsajátításához több idő kellene. Hirtelen elhallgat a mester, mintha elfáradt volna, alig tudunk szót ej­teni. Matild néni beszél helyette, ö még jobban bírja egészséggel. — Apjuk két hétig volt kórházban. Éppen akkor, amikor a legtöbb volt a munka. A központból leküldték a min­tát, hogy sürgősen kell. Ekkortájt a komáromi kiállításra is kértek szót-Édesanyám az ágyból magyarázta, ho* gyan kell a rózsás mnitákat szőni. Sikerült, mert a kész darabok nagyon tetszetlek Martoson, el is halmoztak munkával. — Azután jöttek a modern minták. Tizenöt éve dolgozunk a Népművé­szeti és Háziipari Bolt fOĽUV) válla­latnak — veszi át a szót Matild néni. — Az új igényekhez igyekeztünk al­kalmazkodni, eddig még nem volt ránk panasz. Amit most szövünk, dra­périára vásárolják meg. Csak az a baj, hogy lassan haladunk mind a ketten, Az utolsó takács test. Sokat dolgoztunk. Megvetettem a fonalai, be is húztam, apjuk meg szőtt. Amíg bírt. Ha napközben elfá­radt, lefeküdt, de amit nappal elmu­lasztott, azt behozta este. Amiben tu­dok, segítek. Ha nincs rám szükség, akkor hímzek. Szemüveg nélkül, akár éjfélig is elszórakozok a kivarrással. Matild néni megmutatja keresztölté­­ses térítőit, szőttes abrosszait, ami munkájából a házban megmaradt. Házasságuk alatt sok vég vásznat szőttek, számtalan mintát készítettek. — Csuport bácsi mikor tanulta a mesterséget és kitől? — A mesterséget az édesapámtól tanultam, bár nagybátyáim anyám után mind takácsok voltak. Kiskorom­ban. amikor még iskolába jártam és amikor édesapám nem volt itthon, lop­va szövőszékbe ültem és elkezdtem szőni. Amikor az iskolából kimarad­tam, tizenkét éves koromban, már, elég jól ment. Sokat segítettem édes­apámnak, mert édesanyám ágyban fekvő beteg volt tizenhat évig. Amikor már jöl tudtam szőni, egyszeresük megjelenik nálunk öt asszony. Azt mondják, hogy nekik gyerekhordó­kendőre lenne szükségük. Ekkor azt kérdezte az édesanyám: „Megszövöd, fiam?" — Meg — mondtam. Vállal­tunk öt darab gyermekhordó-kendőt és öt darab kosárruhát megszövésre. egyre lassabban. Különben a fölhúzás nehéz, mert oda három erős ember kell, mi meg csak kelten vagyunk. — Valamikor úgy mondták: „egy takács nem takács, két takács fél ta­kács, három takács az egy takács“ — mondja Csuport bácsi mosolyogva. — így igaz. Mert egynek a fonalat kell tartani, másiknak igazítani, a harma­diknak meg a hengert hajtani. — Dehát most már itt csak egy dolgozó takács van, hogyan kezdik a munkát? Hát még itt van a feleségem, ő tartja a fonalat, valamelyik vöm, mi­kor melyik szabad, fölhajtja a hen­gerre, mert az nehéz munka, én meg­igazítom, oszt’ meg is van a három takácsból az egy takács. — Milyen alapanyagot használnak a szövéshez? — Hát hallja, ezeket a mostaniakat nem is igen tudjuk, mert se nem kender, se nem len, hanem valamiféle gyapot. — A kender]ónállói könnyebb volt dolgozni? — Nem, azzal sokkal nehezebb volt — veszi ál ismét a szót Matild néni. Mert a kenderfonál pozdorfás volt, akadozott és szakadozott, ami hát­ráltatta a munkát. A kenőanyagot rozslisztből főztük, s naponta tíz rőf fonalat megkentünk, hogy könnyebb legyen a szövés. — Kendert is termesztettek? — Mi nem, csak a jobb módúak, mi csak szőttünk. Apjuk világéletében napszámos, részesarató és kapás volt. De bármilyen fáradtan tért haza a munkából, az estét a szövőszékben töltötte. Igaz, sok munkája volt, mert abban az időben házilag készített vá­szonruhában jártak errefelé az embe­rek. — Hány vég vásznat szőtt Csuport bácsi? — Hát biz' azt én nem tudom meg­mondani. Már elmúltam hetvenöt éves, tizenkét éves koromban kezdtem, na­ponta tizenkét részt leszőttem. Süldő legényke koromban kimentem egy csöppet, aztán beültem a szövőszékbe és hajtottam. Amikor megnősültem, a feleségemmel együtt hajtottunk. Haj­nali négykor már a szövőszékben vol­tam, este tizenegykor még ment a munka. Néha ha errefelé jöttek a bakterek, bekopogtattak az ablakon, beszóltak, hogy bejöhetnek-e meg­melegedni. Látták, hogy még mindig ég a lámpa. — Lehetett-e jól keresni abban az időben? — A szövésből senki sem gazdago­dott meg. A mindennapra való meg­volt. Mi mindig pénzszűkében vol­tunk, mert sok volt a gyerek, és ne­héz időkben neveltük őket. A Csuport házaspár tizenegy gyer­meket nevelt fel. Huszonkilenc uno­kájuk és tizenegy dédunokájuk" van, de egy sem akadt közöttük olyan, aki tovább folytatná a takácskodást. Pedig Csuport bácsi szívesen átadná, ha valakit érdekelne e mesterség. Azt hiszem, nem is bánná meg, mert napjainkban virágkorukat élik a régi mesterségek, így a takácskodás is. Keresett cikk a szőttes abrosz, a terí­tő, a drapéria és a szőttesből varrt blúz is. Ezért Csuport Józsi bácsi még mindig szeretettel szövi hagyományos és minden mintájú szőtteseit, melyek Intézmények, családi otthonok falait díszítik. NAGY TERÉZ Kis falu - nagy lelkesedés Ipolyvarbó (Vrbovka) a nagykürtösi (VeTky Krtíí) járás egyik határszéli faluja — lélekszáma nem haladja meg az ezret. Tulajdonképpen két­szeresen js központi község: egyrészt közigazgatá­silag. másrészt ttt a központja a hét falu határát magába foglaló Vörös Csillag Egységes Földmű­vesszövetkezetnek. Korszerű üzlethálózattal, torna­­termes általános Iskolával és minden igényt ki­elégítő művelődési házzal rendelkezik a falu. A benne működő társadalmi szervezetek közül mesz­­sze kimagaslik tevékenységével a CSEMADOK helyi szervezete. Elnöke, Urbán Aladár pedagógus évek óta lankadatlan lelkesedéssel és irigylésre méltó szervezőkészséggel irányítja a közel 190 tagot számláló szervezet tevékenységét. Mint mindig, most is örömmel tudósítok a szer­vezet tavalyi sokoldalú és széles körben végzett munkájáról. A vezetőség a múlt esztendőben is fontosnak tartotta a népművelő munka további javítását. E célból szerette volna fellendíteni az olvasókör munkáját. Egyebek között Duba Gynla Örvénylő idő c. könyvéből is eladtak húsz darabot, készül­vén a szerzővel tervezett író-olvasó találkozóra, ám ez nem valósult meg. Eljött viszont Mács József és Zs. Nagy Lajos, akik örömmel eleget tettek a meghívásnak és jól sikerült találkozón beszélget­tek el ipolyvarbó! olvasóikkal. Petőfi Sándor születésének 160. évfordulója tiszteletére a szervezet színvonalas emlékműsort Az irodalmi színpad műsorából V ŕ ^ m rendezett, amely két részből állott. Az első rész „Szabadság — szerelem“ címmel Petőfi életútját, eszmeiségét, a költő és ember küzdelmét tárta fel irodalmi színpadi összeállítás formájában. A má­sodik részben a költő megzenésített versei, hu­szár- és népdalok hangzottak el a helyi szervezet jóhangű énekesei és az alapiskola leánykara tol-* mácsolásSban. A járásunkhoz tartozó Alsósztregova (Dolná Strehová) nagy szülöttének, Madách Imrének is jubileuma volt tavaly. A CSEMADOK-szervezet egy sor rendezvénnyel emlékezett az évfordulóra. Kö­zülük a legérdekesebb a Madách-emléktúra volt, melyre a nyár derekán került sor. Több történelmi és irodalmi nevezetességű helység meglátogatása után az alsósztregovai Madách-múzeum megtekin­tése volt a kitünően sikerült és jól szervezett túra utolsó állomása. A szervezet országosan is Ismert folklórcsoport­jának életében a tavalyi esztendő újabb fénypon­tot jelentett. Két kiemelkedő fellépésük volt ugyanis: májusban Hrušovban. a nagykürtösi já­rás falusi folklórcsoportjainak járási seregszem­léjén, decemberben pedig Budapesten, a Hazafias Népfront égisze alatt működő XIV. kerületi Nép­művészet! Baráti Kör szíves meghívásának tett eleget. Nem lehet panasz a szervezet tagjainak társa­dalmi aktivitására sem. Tavaly 1200 óra társadalmi munkát dolgoztak le. Figyelemre méltó, hogy a szervezet 500 koronát küldött a prágai Béke-világ­találkozó címére, BODZSAR GYULA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom