Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-25 / 8. szám

18H. fefiruár 25.-SZABAD FÖLDMŰVES 11 A termény fel vásárló és ellátó vál­lalatok munkaközösségei pár­tunk gazdaságpolitikai céljait ■ szocialista mezőgazdaságnak nyúj­tott szolgáltatások szüntelen fejlesz­tésével szorgalmazzák. Nagy segítséget nyújtanak egyebek közt a takarmány­­tápok, a fehérje- és más összetevők rugalmas juttatásával, s nagy érde­mük van abbjjn, hogy a gazdasági ál­latok termelékenysége egyre javul. Társadalmunk hozzájárulásával a takarmányipar szinte a semmiből nőtt ki, az agrokomplexum új iparágaként, s ma már a terményfelvásárló és el­látó vállalatok legjelentősebb szolgál­tató kapacitásával segítik elő a mező­­gazdasági üzemek fő feladatainak ru­galmas teljesítését. A vállalatok tevékenységét megha­tározó új elvek az 1977 augusztusá­ban életbe léptetett 172. számú kor­mányelnökségi határozat értelmében a takarmányipar további fejlesztését, szolgáltaAisaának új formáit körvona­lazzák. A határozat egyebek között kiemeli a tömeggyarapodás garantá­lásának nép- és üzemgazdasági jelen­tőségét, valamint a mezőgazdasági üzemek és a terményfelvásárló és el­egy takarmánykeverőben. A rendet­lenség semmivel sem indokolható, hi­szen emberi hanyagságból ered. Úgy is mondhatnánk, hogy a takarmány­keverő üzemek rendje tükrözi az Irá­­nyítómunAít. Vállalati szinten tehát gondoskodni kell róla, hogy a gyen­géket segítsék. A problémák megol­dásánál viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy ki-ki olyan feladatot kapjon, amilyennel személy szerint megbirkózhat. Az illetékes ellenőrző szervek meg­állapították, hogy a tápok minőségé­nek javulása a mezőgazdasági üze­mekben csak részben mutatkozik meg. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás takarmánykeverő üze­meiben például tavaly a legyártott tápok összmennyiségének 90,6 száza­léka érte el a kiváló minőséget. A já­rás mezőgazdasági nagyüzemei egy kiló sertéshús termeléséhez 3,78 kilő tápot használtak. Egy-egy hízósertés naponta 1,99 kilő erőtakarmányt ka­pott, s így 0,527 kilós tömeggyarapo­­dést érhettek el járási átlagban. A' senicai járás keverőüzemeinél a tá­pok 91,2 százaléka érte el a kiváló minősítést. Itt 1 kiló sertéshús terme-Garantált tömeggyarapodás , Negyedszázada - g- jj] a társadalom szolgálatában A Szovjetunióból és más országok- |f| bői a tiszacsernőí (Čierna nad Tisou) átrakodó vasútál­lomásra évente rengeteg áru érke­zik. Ugyanakkor a széles nyomtávú vagonokba hazánk­ból szállítandó á­­rut is raknak át. Az árucsere jelen­tős hányada me­zőgazdasági ter­mék. Tiszacsernőn ezért vált szüksé­gessé 25 évvel ez­előtt egy növény­­kórtani laborató­rium létesítése. Tán mondani sem kell, hogy a kez­det nem volt zök­kenőmentes. Csak­nem két évet kel­lett várni, hogy a laboratórium munkaközössége megfe­lelő feltételek közepette dolgozhas­son. Kezdetben a felszerelés is fog­híjas volt. A dolgozók pedig csak fo­kozatosan sajátították el a szükséges szakismereteket. A laboratórium kollektívája az el­telt 25 év alatt 310 ezer import szál­lítmány (mintegy 15,7 millió tonna áru) növénykórtani vizsgálatát vé­gezte el. Száznál lényegesen több árufajta a kelet- ég dél-európai, az ásziai, valamint a tengerentúli orszá­gokból érkezett Csernőre. Hazánk­nak a kivitelre szánt 30 ezer szállít­mányát is megvizsgálták a labora­tóriumban. Az import árufajtáknál több mint 3800 alkalommal fedezték fel kisebb-nagyobb fertőzést. Ezek egy részének az átvételét elutasítot­ták, bizonyos hányadát — mely nem volt veszélyesen fertőzött — kellő intézkedések közepette behozatal után azonnali hasznosításra javasolták. Nagyra kell értékelni a Szovjet­unió növénykórtani ellenőreivel léte­sített kapcsolatokat is. Az import-ex­port mamut akciókat közös erőfeszí-Napirendi feladat: egy nagypékség létesítése A Malom- és Sütőipari Tröszt és a Jugoszláviái PELAGONIA vállalat a közelmúltban szerződést kötött egy korszerű nagypékség építésére. A szerződés értelmében a kivitelezést és a belső berendezést a jugoszláviai vállalat biztosítja. Ezt a nagyszabású építkezést Bratislava-Petržalkán ápri­lis elején kezdik, s a próbaüzemelés előreláthatólag már a jövő év áprili­sában megkezdődhet. fát-sadalmunk a korszerű beruhá­zásra 195 millió koronát irányzott elő, s a jugcszláviaí vállalat garantál­ja, hogy a kereteket nem lépi túl, és a létesítményt a meghatározott időre elkészíti. Hasonló sütödéket Jugo­szláviában már épített a vállalat, te­hált ezen a téren gazdag tapasztala­tokkal rendelkezik. A kivitelező azt is szavatolja, hogy belső berendezésként a teljes auto­­matlkára működő legkorszerűbb gyár­tó vonalakat szállítja, ideértve a szY>­­lóautomatikákat is. Úgy hírlik, hogy ez a nagypékség Szlovákia legkorsze­rűbb sütőipari «létesítménye lesz, a­­mely a hagyományos termékválaszté­kon túl újabbakkal is gyarapítja majd a piac választékát. Az új termékek közé sorolható például a baquel fran­cia módra, a formázott kenyerek né­hány választéka, a különleges szend­vics és süteménykészítmények stb.­­Nagy szerepe lesz a nagypékségnek a levelestészta-félék és a szárított tész­ták mennyiségének és minőségének fdkozásában. Nemcsak Petržalka lakossága, ha­nem az egész város és más körzetek részére is gyártanak majd terméke­ket. A szóban forgó létesítmény kivi­telezését a Malom- és Sütőipari Tröszt kiemelt feladatként kezeli. Sokat se­gít az előkészítő munkálatoktól, hogy minden rendben legyen. Elmondható, hogy az indulás nagyon jő. Remélhe­tő,, hogy a folytatás is rugalmas lesz. Dr. Sladovník Jézsel Ez már valóban korszerű takarmány gyár / Ne kukacoskodjunk, kérem! Még azt mondják, hogy a téma a porban hever. Hát én ezúttal nem a porban, hanem a lisztben találtam meg. De nem ám holmijéle barna betűs, egyszerű kenyérlisztben, hanem frissen vásárolt, jófajta kék extra spéciül süteménynekvalóban. Mondonj., ezúttal; mert két nappal azelőtt ugyanezt a valamiféle — szóbeli vagy írásbeli, disztingvált vagy kevésbé szalonké­pes, de az esetek többségében inkább szóbeli és nem szalonképes — meg­fogalmazásra ingerlő témát egy úgynevezett foszlós bélű, csábosán ovális­­laposra sült zsemlében leltem fel, azzal a különbséggel, hogy ott és akkor már nem ficánkolt. Ha ezt az izgága teremtményt, akár rágósra sült állapotban is, ilyen kö­zegben találja az ember, mindig arra gondol, maradt volna meg ez a sze­rencsétlen eredeti élőhelyein. No nem a sajtra gondoltam, mert sajtkukac­ból azért napjainkban sincs szűk keresztmetszet. De, mondjuk, az almában, köHében ... Abba már jobban beleillik, hogy azt ne mondjam, ott mutató­­sabb. Sőt, mit tagadjam, nekem még emlékeket is katalizál. Például an­nak a mosolygó pirosalmának az ízét, amely még éretlen koromban, mi­alatt anyám simán gereblyézett veteményesét tapostam, kócos fejemre koppaht. Ahelyett, hogy indulatosan belerúgtam volna — mint ahogy be is mértem neki —, felvettem, és majszolni kezdtem. Közben hosszasan el­foglalatoskodtam a benne talált kukac idomításával... De kérdem én: hol talál az ember manapság ilyen jólmegtermett, szimpatikus kukacot? Mi­óta az almából, szilvából, barackból kiűzte őt Metation meg Anthio, ter­mészetes élőhely híján már csak mint torzszülött bújik meg holmi lisztes­zsákban. Es csúnya lett, bosszantó és undorító. De vajon hol lel majd újabb menedéket, ha — Molnár Marci meg Pék Peti ugyan nem is, de — Gyom­irtó meg Érlelő onnan is kiutasítja?!. Ne kukacoskodjunk már, kérem, — mondják tán Molnáréknál, Csűrösük­nél meg Pékéknél. — Sajnos mi finnyás fogyasztók már ilyenek vagyunk, csak kukacoskodunk... De próbálják csak meg kitiltani a lisztből f...) a kis haszontalant, hátha akkor maid nem kukacoskodunk?! .GYEPES ARANKA' w....... .............................................. Találkozás a szovjet kollégákkal Fotó: Kunco téssel végezték, s így mindkét fél munkaerőt takaríthatott meg, ami fontos népgazdasági szempont. A köl­csönös tapasztalatcsere is jelentősen segítette a szakismeretek bővülését, az elvtársias légkör ápolását. Az átrakodó vasútállomás növény­kórtani laboratóriumának a munkakö­zössége már megszerezte a szciallsta brigádnak kijáró bronzérmet. Közel állnak ahhoz, hogy elnyerjék a büszke cím magasabb fokozatát. Örvendetes, hogy bevezették a díjmentes növény­kórtani tanácsadást. Ezzel sokat se­gítenek a környék kertészkedőinek. A laboratóriumi munka rendkívül változatos. A kollektívának gyakran kell átváltania az újabb fejadatokra. A konténeres szállítás és az átrakodö állomás bővítése egyre nagyobb igé­nyeket támaszt a laboratórium mun­katársaival szemben. A munkaközös­ség derekas helytállásának mindennél fényesebb bizonyítéka, hogy az im­port szállítmányokkal nem kerültek hazánkba betegségek. BORCSlK DÉNES mérnök ftj/tá vállalatok' együttműködésének szükségszerűségét. Ennek hatására a partneri kapcsolatok egyre mélyül* nek. A Nyugat-szlovákiai Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállatok munkaközössége már a korábbi évek­ben is arra törekedett, hogy járáson­ként szoros kapcsolatot építsen ki a mezőgazdasági üzemekkel. Megkísé­relték például a sertések tömeggyara­podásának garantálását, hogy bizton­ságérzetet kölcsönözzenek partnereik­nek. Ehhez persze az is időszerűvé vált, hogy a mezőgazdasági üzemek a jó minőségű tápok hasznosulása ér­dekében tegyék meg a szükséges in­tézkedéseket. A kísérlet, sajnos egy­oldalú volta és más okok miatt nem hozta a feltételezett eredményt, és a tömeggyarapodás garantálása kudarc­ba fúlt. Vágó Ferenc agrármérnök, a nyu­gat-szlovákiai kerületi vállalat igaz­gatója említette, hogy a közelmúltban, megtartott kerületi tanácskozáson bonckés alá vették a takarmányipar múlt évi munkáját, s bár a járások többségénél szép eredményeket értek el. még mindig vannak olyan helyek, ahol nem tudnak megbirkózni a mi­nőségi követelményekkel. Több keve­rőüzemben a tápok rossz minősége okozza a legnagyobb gondot. Ez szük­ségessé teszi, hogy az emberek helyt­állására apellálva, rendet teremtsenek a gyártási folyamatokban. A hatodik ötéves tervidőszak évei­ben például a legyártott tápok össz­­mennyiségének 66 százaléka kapta meg a kiválónak kijáró minősítést. A hetedik ötéves tervidőszak első há­rom évében a tápok 82 százaléka el­érte a standard minőséget. Kerületi méretben az ötéves tervidőszak elején egyetlen takarmánykeverő üzemben sem érték el a 90 százalékos standard minőséget. A múlt év végén azonban a kerület 34 keverőüzeméből már hu­szonkettőben voltak képesek a stan­dard minőség produkálására, mert megtartották a technológiai fegyel­met. Mivel magyarázható az eltérés? Az­zal, hogy amíg a hatodik ötéves terv­időszak éveiben a keverőüzemeknél a tápok összmennyiségének a növelé­sére. addig a hetedik ötéves tervidő­szakban már a standard minőeég el­érésére törekedtek. Ezt nem csupán hangoztatják, hanem gyakori minta­vétellel ellenőrzik a gyártott tápok minőségét. Ez persze nem adhat okot az elbizakod’ásra. Haladéktalanul szükséges a helyenként megmutatko­zó fogyatékosságoknak a kiszűrése és eltávolítása. Természetesen nevükön nevezve a fogyatékosságok értelmi szerzőit, mert a kerület 12 keverő­üzemében nem érték el az előirány­zott standard minőségét. A zlatovceí, a csifári (Cifáre), a verebélyl (Vráble), a trebaticei, a leopoldovi, a Nové Mesto-1, a buöa­­nyi, a szeredl, a nemesócsai (Zemian­ska Olőa), az ivánkai, a szenei (Se­­nec) és a tomášovi keverőüzemeknél a vállalati, a párt- és szakszervezeti vezetésnek arra kell törekedni, hogy a dolgozók széles rétegeinek mozgó­sításával, a technológiai fegyelem megtartásával kiváló minősigű tápo­kat gyártsanak, s az élvonalhoz tar­tozó üzemek közé sorakozzanak. Alap­vető h'ba ugyanis, ha az ellenőrző szervek rendetlenséget találnak egy* Kerületi méretben a múlt évben a takarmánytápok 87,6 százaléka érte el a standard minőségét. Egy kiló ser­téshús termelésére 3,74 kiló tápot használtak, naponta sertésenként 0,478 kilós tömeggyarapodást értek el. örvendetesnek mondható, hogy az előbbi év valóságához képest a kerü­letben 9 százalékkal javult a sertések súlygyarapodása, s ez vitathatatlanul eredmény. léséhez 3.68 kilő tápot használtak és a sertésekkel naponta 1,98 kiló erő­­takarmányt etettek meg, s elérték a 0,539 kilós tömeggyarapodást járási átlagban. Az említett járások tehát a takarmánytápok minősége és haszno­sítása tekintetében kerületi méretben az élvonalhoz tartoznak. Előfordultak viszont ellentmondá­sos helyzetek is. Az ellenőrző szervek pontos minősítéssel megállapították, hogy például az érsekújvári (Nové Zámky) járás takarmánykeverőinél a tápok 91,9 százaléka érte el a stan­dard minőségét, 1 kiló sertéshúst 3,82 kilő táppal állítottak elő. A me­zőgazdasági üzpmek viszont napon­ként csak 1,66 kiló erőtakarmányt etettek meg egy-egy állattal, így csu­pán 0,436 kiló tömeggyarapodást ér­tek el. Kerületi méretben a tápok mi­nősége tekintetében az első, a súly­­gyarapodás szempontjából azonban a tizenegyedik helyre kerültek. A mező­­gazdasági üzemek keverőktöl kapott kitűnő minőségű tápokat rosszul hasz­nálták fel, népesebb sertésállományt tartottak, mint amennyit a terv meg­határozott. A lévai (Levice) járásban az ellen­őrök a legyAtott tápok 91,4 százalé­kát ítélték standard minőségűnek, s ebben a tekintetben a kerületben a második helyre kerültek, viszont a tömeggyarapodás naponta és dara­bonként itt sem volt több 0,46 kilónál, s emiatt a járás a tizedik helyezést érhette el. Az ellentmondásos helyzet Itt Is a tervezettnél nagyobb sertés­­állomány tartásával magyarázható. A komáromi (Komárno) járás a tápok standard minősége szempontjá­ból kerületi méretben az utolsó előtti helyet érdemelte ki, okkal. A legyár­tott tápok összmennyiségének csupán 82,5 százaléka érte el a standard mi­nőséget. Naponta 0,480 kilós tömeg­­gyarapodást értek el járási átlagban. A gyenge eredmény a jó hírnévnek örvendő járásban bizony nem dicső­ség. Szükségszerű, hogy az illetéke­sek a történtekből levonják a követ­keztetéseket, és példás rendet teremt* senek a tápgyártásban. . Hogyan tovább a fdpok gyártásában és mezőgazdasági hasznosításában? A tervek értelmében az idén a takar­mányalapba legalább 40 ezer tonná­val több szemes terményt kell megvá­sárolni, mint tavaly. A takarmányipar csak Így elégítheti ki a mezőgazdasá­gi üzemek Igényelt. Arra törekednek, hogy az ellentmondásos helyzetek, a fogyatékosságok kiküszöbölésével to­vább javuljon a tápok minősége és- a sertések gyarapodása a lehető leg­jobb szintet érje el. Ezen a téren ter­mészetesen a döntő szó a mezőgazda­sági üzemeké. Az idén már arra törekednek, hogy a sertéseknél ismét szorgalmazzák a íömeggyarapodás garantálását. A fď­­pok szállítói szerződésileg vállalják a standard minőségű erőtakarmányok juttatását, garantálják, hogy 3,70 kiló táppal a mezőgazdasági nagyüzemek­­elérhetik az 1 kilós tömeggyarapo­dást. Viszont megkövetelik, hogy a hizlaldába legalább 20 kilós sertése­ket helyezzenek, és a hizlalás befeje­zése utóin 115 kilós átlagos tömegben értékesítsék azokat. Az erőtakarmá­nyok szállítói a siker érdekében vál* lalják, hogy a tápokat az Időtervben meghatározott ütemben és jó minő­ségben juttassák a gazdaságoknak. A partnereknek azonban vállalniuk kell a Technológiai fegyelem minden részletének megtartását. Esetenkénti elemzésekkel,. havon­kénti mérésekkel testületileg állapít­ják meg a garantált tömeggyarapodás eredményességét, vagy az előforduló hiányosságokat. A hibák eltávolításá­nak hogyanjáról is testületileg dön­tenek. Amennyiben egy-egy mezőgaz­dasági üzem saját hibájából nem éri el a garanciában meghatározott átla­gos tömeget, akkor a tápok szállítója vei szemben szankciókat alkalmazhat. Ha azonban túlteljesítik a garanciá­ban vállaltakat, akkor a többlettermék értékének 30 százaléka a mezőgazda­­sági üzemek fejlesztési alapjába ke­rül, s a trá'tramaradó összegnek (70 százalék) 40 százalékát a gazdaságok használhatják fel azoknak a javadal­mazására, akik elősegítették a több* leteredmény elérését. A pénzösszeg 30 százalékát pedig a tápok szállítói kapják saját dolgozóiknak és az el­lenőrzésnél aktívan résztvevőknek a javadalmazására. Január végéig 25 gazdaságban kö* főttek szerződést a sertések garantált tömeggyarapodására. Februárban min­den gazdaságot meglátogattak, s ahol példás rendet találtak a sertéste­nyésztésben. ott azonnal felkínálták a szerződéskötés lehetőségét. Ahol viszont fogyatékosságokat észleltek, jegyzőkönyvileg kötelezték a gazda­ságvezetőket, hogy március végéig, vagyis az újabb ellenőrzésig számol­ják fel a hibákat. Csak aztán kötnek szerződést Ilyen helyeken. Fontos, hogy olyan gazdaságok, amelyekkel tömeggyarapodásra szerződést kötöt­tek, csak annyi sertést tartsanak, a­­mennyit előirányoz a terv. Ahhoz vi* szont, hogy naponta és sertésenként optimális tömeggyarapodást érjenek el, legalább 2 kilő tápot kell meg­etetniük egy-egy állattal. Ezért szük­séges a tervezett állománynak a be­tartása. Az ellenőrzések során az lile* tékesek erre nagyon odafigyelnek; HOKSZÄ ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom