Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-12-31 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1983. december 31. A haza és a béke szolgálatában Jozef Lenártnak, a CSKP KB Elnök­sége tagjának, az SZLKP KB első tit­kárának, a Szlovák Nemzeti Front KB elnökének vezetésével ülésezett a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. Bevezetőben az elnökség nagyra ér­tékelte állampolgáraink hazafias ma­gatartását, amelyet a munkahelyeken, a városokban és a falvakban tartott békegyüléseken tanúsítanak. Ismét felhívta a társadalmi szervezeteket, hogy még aktívabban lépjenek fel az áj amerikai rakéták nyugat-eurépai telepítése és a reagani politika ellen, amely a világot pusztulásba sodorja. Teljes mértékben támogatja a CSKP, államunk és a Szovjetunió békepoli­tikáját, valamint Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének kezdeményezéseit. Ezután jelentést vitatott meg arról, hogyan vesznek részt a Szlovák Nem­zeti Front szervezetei a jogi nevelés elmélyítésében. Megállapította, hogy a jogi nevelés a szocialista törvényes­ség erősítésére, a bűnözés és más an­tiszociális jelenségek elleni harc hatékonyságának növelésére tett in­tézkedésekkel összhangban tervsze­rűbben és egybehangoltabban fejlő­dik, s jelentősen hozzájárul az embe­rek jogi tudatának növeléséhez. Hang­súlyozta, hogy tovább kell javítani a Nemzeti Front szervezeteinek együttműködését a bűnügyi szervek­kel, a nemzeti bizottságokkal, vala­mint az üzemek és vállalatok gazda­sági vezetőségével. Az elnökség fel­hívja a Nemzeti Front szervezeteit, hogy lényegesen javítsák e fontos feladatok megvalésítása terén végzett munkájukat. A továbbiakban az elnökség érté­kelte a Nemzeti Front szervezeteinek hozzájárulását a lakosság egységes honvédelmi nevelési rendszerében kitűzött feladatok teljesítéséhez. A honvédelmi nevelésnek helyet kell kapnia a Honvédelmi Szövetség, a szakszervezetek, a Szlovákiai Nőszö­vetség, a Csehszlovák Vöröskereszt és más szervezetek által hazánk vé­delmi képességének szilárdítására tett erőfeszítésekben. Az elnökség foglal­kozott a tanulóifjúság idei munkaak­­tlvitásával, amelyet a SZISZ kereté­ben fejtett ki. Nagyra értékelte a ta­vaszi és a nyári építőtáborok eredmé­nyeit. A tanácskozás végén az elnökség jóváhagyta a jövö év első felére szó­ló munkatervét és a Szlovák Nemzeti Front KB jövő évi feladatait. Egy­úttal jóváhagyta Benyő Máténak a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksé­gének tagjává, a KB titkárává való választására tett javaslatot. A périmunbaban is hatékonyan A pártmunka irányítása, haté­konyságának növelése terén az utóbbi években a Kassa-vidéke (Košlce-vidiek) járásban is javulás ta­pasztalható. Erre Jozef Závada. a já­rási pártbizottság vezető titkára is rámutatott: „A pártszervezetek sokat tettek Irányító és ellenőrző tevékeny­ségük tökéletesítéséért. A pértmunkát mindezek ellenére gyakrán formális vonások terhelik.“ A járási pártbizttság az utóbbi években nagy figyelmet fordít a párt­vezetőségi tagok és az alapszerveze­tek elnökeinek továbbképzésére. A XVI. pártkongresszust követően az üzemi pártszervezetek és a járási pártbizottság több intézkedést foga­natosítottak a pártélet további fel­lendítése érdekében. Az alapszervezetek a CSKP Köz­ponti Bizottsága és az SZLKP Közpon­ti Bizottsága határozataiból kiindul­va jellegüknek megfelelően konkrét, a működési területüket érintő cselek­vési programot dolgoznak ki. A mezőgazdasági üzemekben a pártmunka középpontjában a XVI. pártkongresszus gazdaságpolitikai fel­adatainak végrehajtása áll. A járás mezőgazdasági üzemeiben elmélyítet­ték a párt vezető és ellenőrző szere­pét. Észrevehetően fejlődött a köz­gazdasági szemlélet, az alapszerveze­tek kommunistái behatóbban foglal­koznak a gazdaságos termelés kérdé­seivel. Sokoldalúan ellenőrzik a ter­melési feladatok végrehajtását. A gazdasági vezetők az üzemi pártszer­vezetek vezetőségi ülésein és taggyű­lésein rendszeresen beszámolnak a termelési eredményekről, rámutatnak a felmerülő hiányosságokra, s azok elhárításának fontosságára. A mezőgazdasági üzemekben a párt­munka hatékonyságának köszönve a 7. ötéves tervidőszak eddigi három évében dinamikusan fejlődött a me­zőgazdasági termelés. A gabonater­mesztési programot a járás az emlí­tett Időszakban 100,8 százalékra tel­jesítette. Ehhez leginkább a őaftai, a kehnecl (Hraničná), a perényl (Pe­rín) a hornádl és a bodollói (Budo­­lov] szövetkezetek, a Szepsi (Mol­dova nad Bodvou) és a Kassai Állami Gazdaság, valamint a Kassa-šacal Magtermesztő Állami Gazdaság járult hozzá. Az üzemi pártszervezetekben az utóbbi években javult a vezetőségi tagok kollektív munkája és a kommu­nisták felelősségérzete. Az alapszer­vezetekben nagy figyelmet fordítanak a taggyűlések alapos előkészítésére. Ennek köszönve a tagyűlések a kö­zös célok és az egységes cselekvés fórumává válnak. Ott a legeredmé­nyesebb a pártmunka, ahol az alap­szervezetek vezetői értékelik a két taggyűlés közötti tevékenységet, a taggyűléseket vitafórumokká igyekez­nek fejleszteni, amelyben a párttag­ság szóvá teheti észrevételeit, javas­latait és kérdéseire mindenkor érde­mi választ kap. Mindinkább kialakul az a helyes gyakorlat, hogy a két taggyűlés kö­zötti időszakban összehívják a párt­csoportok vezetőit, tájékoztatják őket az Időszerű politikai, gazdasági ese­ményekről, s meghatározzák számuk­ra a konkrét feladatokat. A járás mezőgazdasági üzemeiben tevékenykedő kommunisták mindent elkövetnek azért, hogy maradéktala­nul valőra váltsák pártunk XVI. kong­resszusának határozatait. ILLÉS BERTALAN Gnstáv Husák. a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Is részt vett Bra­­tlslavában azon emléktábla leleplezé­sén, amelyet a Gajova utca egyik épületének falán helyeztek el. Negy­ven éve Szlovákia Kommunista Pártj'a 5. illegális központi vezetőségének kezdeményezésére 1943 decemberé­ben ebben az épületben alakult meg a Szlovák Nemzeti Tanács az antifa­siszta és a nemzeti felszabadító harc szlovákiai szerveként, s jelentős programdokumentumot, a Karácsonyi Egyezményt fogadták el. Az ünnepséget Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bra­­tlslaval városi pártbizottság vezető titkára nyitotta meg. Ezután Gustáv Husák elvtérs lelep­lezte az emléktáblát, amelynek felira­­ta:„1943 decemberében ebben az épü­letben alakult meg az illegális Szlo­vák Nemzeti Tanács és hagyták jóvá az antifasiszta és a nemzeti felszaba­dító harc programját, a Karácsonyi Egyezményt.“ A szlovák népnek a szabadságért és a szocialista jelenért vívott hőst harcát jelképező dombor­mű szerzője Jón Kulich nemzeti mű­vész. Gustáv Husák elvtárs, Jozef Lenárt ás Viliam Šalgovič elvtársakkal együtt piros virágcsokrot helyezett el az em­léktáblánál. A Szlovák Nemzeti Tanács megala­kulásának és a Karácsonyi Egyez­mény elfogadásának történelmi jelen­tőségét Viliam Šalgovič elvtárs mél­tatta. Beszédében rámutatott, hogy a szlo­vák nemzet újkori történelmének nagy eseményei összekapcsolódnak a Szlovák Nemzeti Tanács megalakulá­sával és tevékenységével. A fasiszta terror megtizedelte az Illegális dolgozók sorait. Fokozatosan felszámolták a kommunista párt veze­tő szerveit, de a párt tovább élt. Űj pártvezetőségek alakultak meg, az Illegális sejtek száma megsokszoro­zódott. Kialakultak a polgári ellenál­lás csoportjai. 1942—1943-ban fellán­goltak a Jánošík-csoportok partizán­tüzel, a hadseregben csoportosulni kezdtek az antifasiszta erők. A szov­jet hadsereg győzelmeinek hatására bomlani kezdett a klérofasiszta, ún. szlovák állam. A nemzeti fegyveres felkelés előké­szítésének és megvalósításának törté­nelmi szerepét az SZLKP 5. illegális vezetősége töltötte be. Tagjai Karol Šmidke, Gustáv Husák és Ladislav Novomeský elvtársak voltak. A CSKP moszkvai vezetőségének Irányelveivel összhangban az illegális Szlovákia Kommunista Pártja arra törekedett, hogy a legszélesebb rétegeket bevon­ja az aktív küzdelembe, a német meg­szállók elleni nemzeti felkelésbe. Az SZLKP ötödik illegális vezetősége al­­kotóan érvényesítve I.enin tanítását a forradalomról, a fő erőről és a szö­vetségesekről, egyesítette az antifa­siszta és demokratikus irányzatokat. A szovjet hadsereg dicső sztálingrádi győzelme, a kurszki csata után egyre többen adóztak elismeréssel a hős szovjet népnek, és a polgári ellenál­lás képviselőinek el kellett ismerniök a kommunistáknak, mint az antifa­siszta küzdelem legkövetkezetesebb és vezető erejének irányvonalát és tekintélyét. A nemzeti fegyveres fel­kelés előkészítése szükségszerűen megkövetelte az ellenállás vezető szervének kialakítását, a felkelés programcéljainak a támogatására. Történelmi tény, hogy ezt a rendkívül fontos feladatot becsülettel teljesítet­te az SZLKP ötödik illegális vezető­sége. 1943 decemberében kezdemé­nyezésére megalakult a Szlovák Nem­zeti Tanács. Negyven évvel ezelőtt éppen ebben az épületben dokumen­tumot fogadtak el, amely történel­münkben Karácsonyi Egyezményként ismert. Újkori történelmünk fontos mezs­gyéjén megszületett a Szlovák Nem­zeti Tanács. A felkelés előkészítése és lefolyása során, a felszabadulás után, a társadalom mély forradalmi változásainak időszakában a nép erő­feszítéseinek élén állt. A Karácsonyi Egyezmény jelentős szerepet töltött be a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Alapelvei, amelyeket a Szlovák Nem­zeti Tanács 1944. szeptember elsejei nyilatkozata tartalmaz, a Kassai Kor­mányprogram rögzített, a felszabadu­lás után, a szocialista építés idősza­kában meg is valósultak. Négy évtized múltán is úgy tekin­tünk a Karácsonyi Egyezményre, mint kulcsfontosságú történelmi dokumen­tumra, amelynek alapelvei a csehek, a szlovákok és a nemzetiségek együtt­élésének alapját képezik a népi de­mokratikus és a szocialista Csehszlo­vákiában, megalapozzák a szövetséget a Szovjetunióval és a szocialista kö­zösség többi országaival. A Karácsonyi Egyezmény rögzítette azt az alapelvet.' hogy Csehszlovákia államrendezése legyen demokratikus, kerülje a múlt hibáit, miközben „a demokrácia gondolatát ki kell terjesz­teni a gazdaság és a szociálpolitika területére úgy, hogy a nemzett jöve­delmet a lehető legegyenletesebben osszák el a lakosság között és min­den állampolgár élete legyen ember­hez méltó. A kultúrát, az oktatás­ügyet és a nevelést Is az említett alapelvek szerint kell irányítani.“ A Szlovák Nemzeti Felkelés, a cseh­szlovákiai nemzc.i és demokratikus forradalom kezdetének programdoku­mentuma előrelátóan kitűzte a szo­cializmushoz vezető utat, azokat a célokat, amelyeket a munkásosztály és Csehszlovákia dolgozó népe meg­valósított 1948 Győzelmes Februárja után és tovább fejleszt ma a fejlett szocialista társadalom építése során. A Karácsonyi Egyezmény 40. évfor­dulója alkalmából nemcsak a forra­dalmi hagyományaink iránti tisztelet jeléül kerestük fel a Szlovák Nemzeti Tanács születésének színhelyét. Tisz­telettel adózunk a Szlovák Nemzeti Tanács megalapítójának, a felkelés programja kidolgozóinak, Karol Šmid­ke és Ladislav Novomeský elvtársak­nak, valamint az itt jelenlevő Gustáv Husák elvtársnak. Köszönetét mon­dunk nekik a nemzetünk. Csehszlová­kia dolgozó népe érdekében kifejtett kiemelkedő történelmi jelentőségű te­vékenységükért, tisztelettel adózunk a Szlovák Nemzeti Felkelés harcosai­nak, partizánjainak és katonáinak, a párt illegális dolgozóinak, a forradal­mi nemzeti bizottságok tagjainak, mindazoknak, akik hozzájárultak fel­szabadításunkhoz. Forró köszönetét mondunk a dicső szovjet hadsereg tagjainak, a Szovjetunió testvéri nem­zeteinek. Azzal az elhatározással keressük fel a neves történelmi helyeket, hogy erőt merítsünk forradalmi múltunkból mai feladataink teljesítéséhez. Eltö­kélten, a felkelés hagyatékának szel­lemében mindent megteszünk Szlová­kia sokoldalú felvirágoztatásáért a szocialista Csehszlovákia keretében. Elismerés Gustáv Husák. a CSKP KB fő­titkára, köztársasági elnök Hoksza Istvánnak, lapunk szerkesztőjének a CSKP agrárpolitikájának megva­lósításában végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként „A szocializmus építésében végzett odaadó munkáért" állami kitünte­tést adományozta. A kitüntetést Ondrej Sádovský. a bratislavai I-es számú körzeti pártbizottság titká­­-a adta át. [literben a minőség A Szlovák Ipariigyi Minisztériumban a fafeldolgozó és a könnyűipari termékek gyártásának jelenlegi helyzetéről, va­lamint a minőségi mutatók javításának lehetőségeiről Ivan Hejda mérnök tájékoztatott. Ismertette a november végi ága­zati aktívaértekezleten hozott határozatokat, amelyek a CSKP KB. 9. üléséből eredő igényes feladatok teljesítését, a termé­kek minőségének javítását célozzák. Az értekezlet résztvevői elemezték az Idei eredményeket, ezt követően pedig előkészí­tették és jóváhagyták a jövő évi tervet. Az ágazat központi minőségvizsgáin a 33 ezerből 751 termék szerepelt, s az ala­pos ellenőrzés során ezek 42 százalékát az első — világpiacon Is helytálló —, 56,7 százalékát a második és 1,3 százalékát a harmadik — nem piacképes — kategóriába sorolták. Termé­szetesen az első osztályba sorolt termékek nagyobb számával arányosan nő az egyes termelési-gazdasági egységek, üzemek és vállalatok anyagi juttatása. Több esetben előfordul, hogy az előzőleg kiválónak minősített terméket néhány hónap eltel­tével az ájabb ellenőrzéskor leértékelik, vagyis a nem meg­felelő áruk kategóriájába súrolják. Ennek több oka van, ame­lyek leggyakrabban a megelégedésre, továbbá a részellenőrzé­sek elhanyagolására és nem utolsósorban a gyártási folyamat során vagy pedig a munkaerkölcsben észlelt hiányosságokra vezethetők vissza. Amikor az említett leértékelés bekövetkezik, az üzem, a vál­lalat és végül a termelési-gazdasági egység szintjén részletes elemzést végeznek, s megfelelő intézkedéseket foganatosíta­nak. Az aktívaértekezlet résztvevői foglalkoztak a termékek rak­tározásával, illetve szállításával kapcsolatos kérdésekkel is. Különösen a bútoriparban tapasztalható, hogy a minőségét tekintve kiváló áru a helytelen raktározás, vagy pedig a szál­lítás folyamán a szakszerűtlen anyagmozgatás következtében nem értékesíthető az előzőleg megszabott áron. Így a végter­mék leértékelődik, és a gyártási folyamatban részt vevő vala­mennyi dolgozó becsületes munkájának nagy része kárbe vész, mivel a selejt, meghibásodott bútor többnyire az üzletek szűk raktárterét foglalja el huzamosabb ideig. Gondoljuk el, mek­kora népgazdasági károkat okoz a felelőtlen munkaszervezés, a szakszerűtlen bánásmód. Arról pedig nem is szólva, hogy mindezt a gyártási technológiából részt vállaló munkacsopor­tok tagjai a fizetéskor Is megérzik .. A vázolt hiányosságok, sajnos más könnyűipari ágazati ’ sem ismeretlenek. Hogyha lépést akarunk tarta; a gyors iramú kereskedelmi fejlődéssel, az említett hiányosságok mielőbbi kiküszöbölése nélkülözhetelen, mivel csak Így tudjuk a világpiacon is helyt­álló termékek rendszeres gyártását biztosítani. Minden szin­ten alkalmaznunk kell a piackutatás legújabb módszereit, hogy a keresletnek megfelelő termékek kerüljenek ki üzemeinkből. Szó volt továbbá az exportcikkek minőségi ellenőrzését vég­ző Inspekta vállalattal való együttműködés lehetőségeinek ja­vításáról, hogy ne Ismétlődjenek az észlelt hibák. A minőség javítását az ágazat valamennyi területén a társadalmi ellen­őrzés széleskörű alkalmazásával segitik elő. A differenciált bérezés, valamint az újltómozgalom fejlesztése a gyártási el­járás különböző területein a jobb, piacképesebb áru folyama­tos gyártását szorgalmazza. (bárdos) JOGI VÁLASZOK Baleset idénymunkában G. K. olvasónk levelében írja, hogy a nyár folyamán egyéni elhatározási alapján (ezzel nyilván eleget tett a nemzeti bizottságok ilyen értelmű fel­hívásának is) idénymunkát végzett az efsz-ben. A harmadik napon az efsz traktorán munkába Igyekeztek, amikor egy teherautó hátulról a trak­torba hajtott, amely felborult és Így olvasónk is súlyosan megsérült. En­nek következtében két hónapig volt betegállományban, és jelenleg is csak könnyű munkát végezhet. A szalma­­betakarltásl brigád többi tagja a szá­mításba jövö 14 nap alatt a termé­szetbeni juttatáson kívül 1600 koro­nát keresett. Eddig még a balesettel kapcsolatban semmmiféle tárgyalás nem volt, és egyelőre senkitől sem kapott kártalanítást. Olvasónk nem a munkáltató válla lat — mint védnökség! vállalat — szervezésének keretében, hanem nyíl­ván szabadsága alatt saját kezdemé­nyezése alapján jelentkezett az efsz­­be idénymunkára, s így a balesetét az efsz köteles kártalanítani. (Az efsz­­nek joga van a balesetet okozó te­herautó üzemeltetőjével szemben egy­részt saját kárát, másrészt az üzemi balesetet szenvedett olvasónk kárta­lanítását követelni. Gyakorlatilag a teherautó kötelező biztosítása alapján a kárt az Állami Biztosító fogja majd téríteni.) Olvasónk az efsz-szel szemben kér­heti a kórház (kezelőorvosa) által ki­állított orvosi bizonylatban pontokban megállapított fájdalomdtjat. (1 pont­tért 15 korona jár). Ha elszenvedett balesete tartós következményekkel járt, a kórház, illetve a kezelőorvos értékelése alapján egyszeri — a tár­sadalmi érvényesülés megnehezülésé­ért járó, pontokban megállapított — térítést igényelhet. Olvasónknak to­vábbá jár a korábbi átlagkeresete és a betegállomány alatt kifizetett táp­pénz közti különbözet, a betegállo­mány utáni esetleges olyan kereset­­kiesés megtérítése, amely okozati összefüggésben áll m elszenvedett balesettel. Ajánljuk, hogy az ügyre vonatkozó Irataival forduljon ügyvédhez. Az em­lített kártérítési igények az esedékes­ségüktől számított egy éven belül évülnek el. Dr. F. J. Földhasználati problémák H. N.: Annak Idején olvasónk édes­anyja az efsz-be társította földjeit, ezekből a szövetkezet 26 árat meg­hagyott mint háztáji földet. Olvasónk édesanyjának nagybátyja — aki köz­ben már elhunyt — szintén az efsz­­be társította földjeit és neki is meg­hagytak háztáji földet, amelyet halá­la után özvegye használt, de magas életkorára való tekintettel az utóbbi években már csak úgy, hogy az olva­sónk számára érdekes 3 ár földet másoknak adta bérbe. Olvasónk és férje az utolsó öt évben a tulajdonos néni és az efsz beleegyezésével hasz­nálja a kérdéses 3 ár földet. Az utób­bi két évben szőlővel telepítették be. Olvasónk és férje részére nagy meg­lepetés volt, amikor a tulajdonos né­ni per útján Is visszakövetelte a föl­det. A bíróságon a tulajdonos (81 éves) azt állította, hogy saját maga fogja a kérdéses földet (szőlőt) meg­munkálni, de valószínűbb, hogy el akarja adni. A kérdéses földterület kétségtele­nül efsz-ben társított föld. amelyet eredetileg a tulajdonos és férje, majd csak az özvegy használt mint ház­táji földet. Ebben az esetben a per­döntő kérdés valószínűleg az, hogy az említett 5 év alatt módosult-e a háztáji föld kiutalása az efsz részé­ről. Ha a kérdéses 3 ár föld olvasónk és férje háztáji földjének számit, ak­kor a kérdéses földet továbbra ts használhatják. Ha a hnb és az efsz csak ahhoz járult hozzá, hogy Önök vegyék „bérbe“ a kérdéses területet, akkor az Ilyen bérlett szerződés fel­mondható (rendszerint a gazdasági év végéhez), és a szőlőt vissza kel­lene adni a tulajdonosnak. Természe­tesen olvasónk és férje az ilyen fel­mondás hatályosságától számított 2 éven belül igényelheti az eszközölt beruházások maradék értékének meg­térítését. Ha csak „bérletről“ van szó, nem ajánljuk, hogy a szőlőbe további értéket és munkát fektessenek be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom