Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-24 / 51. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES 1983. December 24. ■ VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • 14 Ä közelmúltban tartalmas kiállításon győződtünk meg erről, hogy a lévai (Levice) járás vadászai eredményes vadállománnyal jól gazdálkodnak. Nagy pozitívuma volt a kiállításnak, hogy az érdeklődőket rendszeresen tájékoztatták a vadgazdálkodás és a természetvédelem időszerű kérdéseiről. Jozef Hlásnikot, az SZVSZ járási bizottságának titkárát elfoglaltsága miatt csak később kérhettem meg, hogy tájékoztasson a vadásztársaságok munkájáról, a vad- és я «fern észetvédelem eredményeiről és a többi feladatról. — Járásunkban 41 vadásztársaság van. A tnglétszám megközelíti az 1300- at. Bár terv szerint dolgoznak, mégsem sikerül mindenütt kielégítő eredményeket elérni. Az utóbbi években a legjobb eredményeket a Cajkovi, az Ipolysági (Sahy), a palásti (Plášťovce), az alsőszemerédi (Dolné Semerovce), a zselízi (Zelie?ovce) és még néhány vadásztársaság tagjai érték el. A tagok száma egyre jobban gyarapodik. Évente mintegy 80-an kérik a felvételt szervezetünkbe. Ezeknek a fele sem felel meg a felvétel követelményeinek. Tavaly például a 87 jelentkező közül 39 felelt meg az elméleti és gyakorlati vizsgákon. Biztató, hogy közülük 11-en kitüntetéssel vizsgáztak. Az igényesség mércéjét tehát továbbra is mages szinten tartjuk-, mert tagjaink sokrétű felkészítésének a színvonala pozitívan befolyásolja az eredmények további alakulását. — Milyen a járás vadállománya? — Erre nem adhatok egyértelmű választ, mert körzetenként más a helyzet. Vízimadár, vagyis vadkacsa és vadlúd akad bőven, ám vészjóslóan csökken az apróvadak száma. Ez a mezőgazdasági nagyüzemi termelés hegatív hatásával magyarázható. A talajjavító és más mezei munkák miatt csökken a vad búvóhelye. Károsítják az állományt — főleg a kicsinyeket — a mezőgazdasági gépek. Az állandó zaj zavarja és menekülésre kényszeríti a vadat. Nagyvad — vaddisznó, szarvas, muflon — főleg a járás északi körzeteiben tartózkodik. A kiállítás trófeáinak zöme is onnét származik. összesen 89 szarvas és 263 őzagancsot mutattak be. s bizony akadtak közöttük értékes példányok is. Az előző év kemény tele kedvezőtlenül befolyásolta a trófeák minőségét, kevesebb volt az érmes, mint korábban. Például 1981-ben a plovdivi világkiállításon 21 aranyérmet nyertek a kiállított agancsokkal. A vadállomány csökkenése is befolyásolja a vadhúseladással Járó kötelezettségek teljesítését. Így volt ez az elmúlt évben is. Nem volt elég gazdag választék, de a húseladás feladatát sikeresen teljesítették. Szlovákiai méretekben az exportra irányuló forgalmazás terén a legjobbak közé tartoznak, mivel 108 százalékra teljesítették az előirányzott feladatot. — Mit tesznek a vadásztársaságok az állomány kedvezőtlen állapotának mérséklése érdekében? — Tervszerű gondoskodással, az életkörülmények állandó javításával létrehozzák a szaporodás kedvező feltételeit. Etetőket készítenek, ezeket télen rendszeresen megtöltik élelemmel. A szükséges takarmányt a vadföldekről gyűjtik össze, ám e téren a mezőgazdasági üzemektől Is nagy segítséget kapnak. A segítségnyújtás persze kölcsönös. A vadászok a csúcsidényben rendszeresen munkát vállalnak a gazdaságokban. Tavaly például több mint 14 ezer órát dolgoztak a társadalmi munkában, s így 50 tonna takarmányt gyűjtöttek be a gazdaságok állattenyésztése részére. Segítettek a gazdaságoknak a szalmabetakarításban és a gabona utókezelésében is. A vadászok a termésvédelem során is segítették a szövetkezeteket. Elmondható, hogy szoros és gyümölcsöző az együttműködés a mezőgazdasági üzemek és a vadásztársaságok között. Az együttműködést a jövőben kamatoztatni akarják a vadvédelem kedvezőbb feltételeinek BÖJTÖS JÁNOS ■■ >■., ' . . „i (A szerző felvétele) Takaró nélkül dideregtek a a vetések, a fák, a bokrok, sehogy sem akart lehullani valamirevaló hótakaró. A karácsony is ütött-kopottan telt el, mintha fehér köntösét elveszítette volna. Azt hittük, hó nélkül távozik Pölünk az év, de nem így történt! December utolsó napján az óesztendö búcsúzott. Reggel, amikor felébredt a falu, nagy volt a meglepetés. Bokáig érő hó takarta a földet. Amerre csak néztem, csupa fehérség, igazi téli világ uralkodott. Hallgatag a kert, igazak álmát alusszák a gyümölcsfák .. . A reggelit pár nerc alatt elintéztem. Előszedtem a megmaradt patronokat és a töltényövembe nyomdostam. Nyolcas sőrétekkel töltött patronok voltak, meg néhány Ideál golyó, amit mindig magammal viszek. Néha a szarvas is tanyát vert erdeinkben, tartósan azonban nem állapodott meg. Talán a szomszédos Magyarországból, vagy a szalánci hegyekből ruccanhattak hozzánk: Tény, hogy létszámuk csak az utóbbi években emelkedőt. No de, térjünk a lényegre. Vállra vettem a puskát, és a szokott gyülekezőhelyre siettem. — Jó reggelt, Mihály bácsi! — JÓ reggelt, Laci! — A puskát hagyd a tornácon, nemogy „megizzadjon" — szólt az utasító tanács. A szobában hellyel kínált, majd elővette a nagy fehér bádogon, színültig töltötte fehér borral, majd melegedni tette. Közben a fejemet vakargattam, és azon járt az eszem, hogy jó lenne már indulni az Újsorhoz. Mihály bácsi a falubeli vadászok idősebbleihez tartozott. /й magam a két évtizedemmel a fia lehettem volna. Magas, széles vállü, egyenes tartású ember volt. A huzamos gyaloglást nem nagyon bírta. Szenvedélyes vadász volt. Gyakran megcsodáltam, amint naphosszat képes egy nyűiért határt barangolni, a szántásokon bukdácsolni. A téli vadászatok Idején sohasem hiányozhatott hátizsákjából a forralt bor. — Húzd meg az üveget, nem murci, ezt én mondtam nem más — volt a szavajárása. Ma sajnos már 6 is ott pihen, ahol az öreg erdőkerülő, eoy középkort erődítmény rögös talajában ... Reggel, amikor egybegyült a kis társaság, félkilenc is elmúlt. Végre megkezdtük az első hajtást. Egy méíyszántásos parcellát vettünk közre. Általában U-alakú hajtásra rendeztük sorainkat. Nálunk ez akkortájt hagyományos módszer volt fácánra és nyúlra. Nem voltak túl nagy hajtások, mert a hajtókkal együtt is csak tízegynéhányon voltunk. Valamelyik szárny elején kulloghattam. Kimért lassú léptekkel nyomultunk előre. Egy ideig nem mozdult■ semmi.- A havas, fagyos barázdákon nem könnyű a mozgás, a lépéseket ki kell számítani, ellenkező esetben, akkorát vágódhat az ember, hogy lábával fenyegeti az eget. Aztán felcsattantak az elős lövések. Feszültebben figyeltünk. A barázdákból felpattanó nyúl, a havas galagonyabokorból felrebbenő fácánkakas látványa melengette vadászszívünket. Néhány jól célzott lövés, és megvolt a rózsás hangulat. Nincs ennél szebb élmény... Ha jól emlékszem, az első hajtásban egy nyulat, me- roy kakast в V V lőttem. Megkezdtük a második hajtást, dimbes-dombos cserjés részen. Ez jóval gazdagabb apróvadas terület volt, mint az előző. Szépen repültek a fácánkakasok, pufogtak ts a puskák, púposodtak a hátizsákok. A nagy lövöldözés hevében Ideál golyót is előkaptam a töltényövemből. Zavarnak ezek a mihaszna golyók — gondoltam, és kabátom zsebébe csúsztatom a három vaddisznó töltényt. A kesztyűk is zavartak a lövésben. Azok is a patronok sorsára jutottak. Dél felé járhatott az idő, amikor pihenőt tartottunk. Előkerült az ennivaló, meg a célzbiNz, ahogy a vadászaton nevezték. Mindenki elégedett volt a zsákmányával, csak éppen Jani bátyó lógatta az orrát, neki valahogy nem volt jó napja. Hány kakast hibázott el, és hány hosszúfUlűt Ijesztett meg, 6 sem tudta. A Miklós, a cimbora ötödször kortyolt a kulacsból. Mire a szőlőkhöz értünk már a tőkéket támogatta. A mai napig sem értem, hogyan tudott ilyen állapotban két nyulat lőni. Átvágtunk a Határárkon, föl a Nyírjesiq. У Késő délutánba hajlott az idő. Az erdő alatt száraz bogáncskórókon feketesapkás, rózsaplrns süvöltők szomorkodtak, mintha siratták volna a búcsúzó óesztendőt. órányira, egy hajtásnyira zsugorodott a hátralevő vadásznap. Gyors tanácskozás és a Papp-erdő mellett törtünk pálcái. Dombokkal tarkított szálas erdőben ötven-hatvan méternyi távolságra egymástól félkör alakban indulhattunk a falu irányába. A jobb szárnyon ballagtam, nem meszsze az erdő szélétől. Gyönyörű voft a havas erdő. Kihaltnak látszott a táj, csend honolt a fák között. Némán lépkedtem, mint a macska. Hosszú farkú kis madárkák tornáztak az ágakon. Egy rücskös kérgü tölgynél rókanyomok vezettek a csemetekert felé — hej koma, koma nem sikerült találkoznunk. Pedig ősztől fentem rád a fogam. A téli gereznát minden vadász szívesen lerántaná, és a kifőzött rókakoponya sem megvetendő... Hirtelen kiáltás térít vissza a valóságba . .. — Laci, vigyáz, megy a disznó! Hideg zuhanyként ért a váratlan fordulat. — Hű, a kutyafáját — ennek a fele sem tréfa ... Lett ts erre kapkodás, pillanatnyi fejetlen zűrzavar. Ösztönszerűen kaptam аз Ideál golyókhoz, hát nem voltak a szokott helyükön, a töltényöv első három tartójában; tüstént a kabát zsebébe nyúltam. Jóságos ég. a kesztyűk! Ezeket még déltájban a három töltényre gyömöszöltem. Másodpercek játszódtak le, mire kiszabadítottam a töltényeket, s mire letörtem a ZH-12-es Воск puskámat, csak azt láttam, hogy egy jókora vaddisznó vágtat, seprt maga után a porhanyós havat. Amint remegő kézzel sikerült kicserélnem a felső csövet, kapásból a tőlem jócskán jobbra kanyarodó agyaraira lőttem. Természetesen nem az első ravaszon görbítettem meg az ujjam, hanem a nyolcas söréttel töltött alsó töltetet sütöttem el. Gyors ismétlés, és a disznó rohant tovább. Ott álltam a füstölgő csövű puskával, csak most fogtam fel, mt Is történt valójában. Elszalasztottam ... Elkeseredetten siettem a rálövés helyére, de nem leltem ott semmit. Nem bizony, egy apró vércseppet, még egy apró golyóvágta szőrszálat sem. Közben odaérkezett a szomszédom. Csalódottan legyintett. Abbahagytuk a nyomozást. Hazafelé indultunk mindnyájan. Útközben volt, aki vigasztalt, hogy annyi baj legyen, járt már így más ts, persze olyan vadász Is akadt, aki megjegyezte: a kancstt kár volt elhibázni... Most, ahogyan felelevenítem az esetet,úgy érzem, hogy az illetőnek volt igaza. Hiszen akkora vaddisznó volt, mint egy szamár. A hóban hagyott nyomok árulkodtak erről. Alkonyodon. Az erdő alatt puskás emberek haladtak meleg otthonuk felé. A sor végén:egy fiatal vadász botorkált . .. Lelke úgy háborgott, mint a tenger vize, amikor a szélvihar korbácsolja. B0HÄCS LÄSZLÖ ♦>HORGASZAT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT ■ HORGÁSZÁT В HORGÁSZÁT B HORGÄSZAT В Hány meg hány ember jár-kel a természetben anélkül, hogy észrevenné annak szépségét. Egyesek részére csak a fű, a virágokban pompázó rét, a szúrós bozót és az ölelkező bokor jelent valamit. Nem hallják meg az apró állatkák surranását, nem látják a lepkék szivárványszerű színeződését, nem figyelik meg a madarak röptét. Talán még a horgásznak is sokszor kell zsákmányszerző útra indulnia, hogy a víz környezetének alapos ismerője legyen. Mert a természet sok mindent megmutat annak, aki érdeklődéssel figyeli a jelenségeket. A növények, az állatok, a vizek, a felhők, a hajnali párák és a bíborpiros alkonyok mind mondanak valamit annak, aki nyitott szemmel, tiszta szívvel jár-kel. Felsorolni Is sok lenne, hogy menynyi darázs fajta támadja meg a vízparton mélázó embert. A legkíváncsibb, a legtolakodóbb talán a kecskedarázs. Megtanítja a horgászt arra, hogy kapálódzásával nehezebben szabadulhat meg a hívatlan vendégtől. A kistárkányi (Maié Trakany) Tiszapart nyárfát alatt magam is leckét kaptam tőle. amikor dühös mozdulatokkal próbáltam elhessegetni, a jobb fülcimpámat célozgató állhatatos kec6kedarazsat Végül sikerült őt belegyinlenem a nyitott ingnyak gallérja mögé s akkorát szúrt, hogy órák múlva is sziszegve borogattam a daganat helyét. Ezután természetesen nagy ívben elkerültem a kistárkányi darazsak föld alatti tanyáját, amelynek labirintusai a tiszacsernőt (Čierna nad Tisou) horgászbarátom tanyája fölötti partban nyitottak röpnyílásokat. A darazsak nyolc tíz tagú őrséget röpí tettek elénk a parti gyalogösvény szé’én levő „főkapun“ át, amint közeledtünk feléjük. Miután kíséretükben leballagtunk a Tiszához, megnyugodva egymás után eltűntek a pici nyílások sötétjében. Tanyájukat védve megóvtak minket a kíváncsi emberektől. Ha bárki is megjelent a hátunk mögötti parton, máris körülvette őt a zümmögő őrség. Ott köröztek a feje körül, míg odébb nem állt. Csak később jutott az eszembe, hogy miért nem fogalta el senki kistárkányi barátom horgászhelyét. Ezen gondolkodtam amikor a távolból paprikás szóváltást hozott felénk a víz. Az történt ugyanis, hogy egy kassal (Košice )ember, aki családjával a Tisza pántján sátorozot hajnalok hajnalán bevetett horgait a szakadozó part alá. Később érkezet kerékpárján egy kistárkányi horgász dióverőnek is beillő hqrgászbotokkal. A szidalmak úgy röpködtek, mint a felmérgesftett darazsak. Mert hogyan is merészkedett elfoglalni az a kassai ember a kistárkányi horgász tanyáját, amikor ő már évek óta ott horgászik? A sok szöveg, a méregtől kipirult vagy éppen sápadt arcok hatására előkerültek a darazsak. Ezek viszont csak a hatalmas munkával kiépített fészküket védték ... Kedves társbérlőink a vizek madarai. Kapásra várva, a horgász hányszor lesi meg a szerelmi enyelgést, a kicsinyeiket nevelő gondoskodást, a fészeképítő ügyességet, a zsákmányszerző szorgalmat. A horgász számára néha úgy tűnik, mintha tudnának védettségükről, s visszaélnek vele. Nagykaposnál (Veiké Kapušany) « Latorca holtágán virított a víziboglárka, félöklömnyi vadkacsacsemeték sorakoztak a vízen az anyjuk mögött, amikor a partra ültünk egy szatornyi törpeharcsa reményében. Leleszi (Leles) barátomat nem győztem nyugtatni. Három óra elteltével még kapása sem volt. Egyszeresek piros végű úszója hirtelen a víz alá merült. A zsinór pedig futott az orsóról.. Bevágás után semmi. Oj giliszta került a horogra, s a dolog megismétlődött. Víz alá kerül az úszó. futott a zsinór, bevágás és ismét semmi. A horgon gilisztafoszlányok maradtak. A harmadik bosszantást követően a láp oldalánál a fedezékben észrevettem egy felbukkanó kontyos fejet. Hát ez egy búbos vöcsök — mondtam, és hozzávágtam egy ágdarabot, mire szapora fejbólogatással úszott tovább, s mintha közben vigyorgott volna. Az egyik cimborám dühös képére még most is emlékszem. Felidézte a „nagy kapást“, de nem nagyon törték magukat a horgok után az őrtől pontyok. Szárcsák bóklásztak a ritka nád között. Félrehajtott fejjel leskedtek a csónakjaink, és a nádszélbe futó zsinórjaink felé. Mintha csak betájolnák magukat, aztán kecses mozdulattal bújtak a víz alá horgaink környékére. Felszedték a beszórt kukoricát. » Cimborámat elnyomta a buzgóság a ladikban. Melegítette a hátát a nap, a feje meg úgy bukott előre, mintha meredten figyelné a keresztbe fektetett botokat. Lám: az egyik boton nagyot csattanva felvágódott a kapásjelző. még a spicc is rácsapott a vízre. — Kapááás — zsengett a kiáltás a víz fölött. A felriadt cimbora úgy bevágott, hogy még egy félmázsás harcsa Is földrengésre gondolt volna. Az eredmény nem maradt el. A kétségbeesetten csapkodó szárcsa úgy vágódott ki a vízből a zsinór végén, mint a rakéta. A cimbora meglepetésénél csak a horgásztársak röhögése volt nagyobb. Ami még akkor sem csitult, amikor a cimbora úgy hajította a horogról megszabadított szárcsát a nádasba, hogy az szegény még sohasem repült oly gyorsan. A cimbora azóta csúzlival jár horgászni. Ha közelében sündörgnek a szárcsák, máris előkapja a csúzlit, mire azok rémülten rebbennek szét a nádas felé. Bezzeg a,horgászhelyek körül élálkodók közé nem lehet csúzlival csak úgy odacsördftenl. Bokros, nádas részek rejtekéből lesik, hová etetett a jámbor horgász, hogy távozásakor a zsákmány reményében oda telepedjenek. Illés Bertalan Fotó: Bogoly János
