Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-26 / 47. szám
1983. november 28. .SZABAD FÖLDMŰVES NEMES CEü Mezőgazdasági üzemeink túlnyomó többségében ezen az őszön a szokásosnál korábban elcsitult a gépza], elnéptelenedett a mező. November elején mutatóba Is alig lehetett szántogató erőgépeket látni, és az éjszaka sötétjét Is csupán Itt-ott törte meg a nyújtott műszakban dolgozó traktorok pislákoló ténye. Tagadhatatlan, az idén kimondottan kedvezett az idé- Járás a betakarítási és egyéb mezei munkát végzőknek, ámde Igazságtalanok lennénk, ha a sikert kizárólag ennek tndnánk be. A rugalmas dologvégzésben igen fontos szerepet játszott az emberi szorgalom, a korábbinál jobb munkaszervezés, no meg a párját ritkító, értékmentő társadalmi összefogás. Bárhogy volt Is, két-három héttel ezelőtt az üzemvezetők, a termelési ágazatok Irányítói, de — és ez érthető — főleg az üzemgazdászok sok helyütt már azt számítgatták, előreláthatóan milyen eredménnyel zárul az év, mennyire lesz örömteli a soron következő zárszámadás. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járáshoz tartozó Hegyétel (Kfitnikyj Efsz-ben tett látogatásnnk alkalmával ml Is amolyan előzetes mérlegkészítésre kértük Beringer Arpád agrármérnóköt, a szövetkezet mondhatni újdonsült elnökét. AZ EMBEREN МОЫК Elöljáróban annyit, hogy kicsi, de Jó nevű gazdaságban Jártunk. Köztudott, kicsiből is, országos hírnévnek örvendőbői is több akad ezen a vidéken. A hegyétől azok sorába tartozik, amelyek a csalóközi rónán kedvezőbb adottságok közepette gazdálkodókkal Is lépést tndnak tartani. Sikerük titka amelyek a csallóközi rónán kedvezőbb hozzáértésben, a rendíthetetlen többre és jobbra törekvésben keresendő. Azt vallják, az emberen múlik, mivel és hogyan használja ki a természet adta feltételeket s mennyit áldoz azok kedvezőbbé változtatására. Mert az ezerhétszáz hektáros mezőgazdasági, illetve 1455 hektáros szántóterület gazdáinak ugyancsak tenniük kell azért, hogy kitarthassanak az élvonalban. Földjeik kilencven százalékán alig harminc-negyven centiméteres a művelhető termőréteg — néhol húsz centiméterre sem lehet leengedni az ekét, mert kavicsot fordít a vas —, tíz százalék pedig kimondottan tőzeg. Mindezt elsősorban azért tartottuk fontosnak elmondani, mert a helyi adottságokat nem ismerők gyakran legyintenek, ha a csallóközi eredményekről hallanak: könnyű nekik, akkor is többet csépelnek mint ml, ha történetesen elfelejtenek vetni... MENNYIT TESZNEK AZ ASZTALRA? Vendéglátónk azzal kezdi, hogy a szövetkezet, melynek élére a legutóbbi zárszámadó közgyűlésen választották meg, jó Ideje a nyereséggel gazdálkodó, gazdaságilag megalapozott szövetkezetek egyike. Több év átlagában a növénytermesztési ágazat évi bruttó termelése 20 millió, az állattenyésztési ágazaté 18,5 millió korona értéket képvisel. Az összteljesítmények értéke túlhaladja a 41 millió koronát, a tiszta nyereség pedig általában tíz millió korona körüli. Vitathatatlan, a gazdálkodás eredményességének elsősorban az ökonómiai oldalát szoktuk vizsgálni, de mezőgazdasági üzemről lévén szó, nem maradhatunk meg ezen a szinten. Aki élelmiszert termel, annak mindenekelőtt arról kell számot adnia, eleget tett-e a vele szemben támasztott társadalmi elvárásoknak? Egyszerűen fogalmazva — miből mennyit Juttatott a közös asztalra, mivel Járult hozzá a központi alapok feltöltéséhez? Akkor tehát folytassuk ezzel a sort. Megtudtuk, hogy a szövetkezet évente mintegy 5260 tonna szemest, 4830 tonna cukorrépát, 380 tonna zöldséget, 460 tonna szőlőt, 160 tonna gyümölcsöt és több mint 2B0 tonna napraforgót értékesít. Az állattenyésztési ágazat 1,8 millió liter tejjel és hétszáz tonna hússal járni hozzá a fogyasztói igények színvonalas kielégítéséhez. HA A KUKORICA IS SIKERÜLT VOLNA... Oj fejezetet kezdünk, az idei eredmények felől érdeklődünk. Az elnök furcsamód a számukra legfájóbb ponton kezdi: — Az idén csalódtunk a kukoricában. Pedig, ha még az is beválik... — Tehát a többi növény a tervezettnek megfelelő hozamot nyújtott? — Gabonából negyven tonna termett terven felül. Nagy szó, hogy adottságaink közepette búzából ezen a nyáron Is hat tonna fölötti hozamot könyvelhettünk el. Még cukorrépából Is több termett, mint amennyivel eredetileg számoltunk. £s ami szintén fontos, takarmányért sem kell a szomszédba Járnunk. A szőlő hektáronkénti átlagban 11,8 tonnát termett, ami helyi viszonylatban csúcshozamnak számit Mondjam-e, menynyire örülünk neki? — A siker fölötti öröm mindig jogos. Bennünket mégis inkább az érdekel, mit tettek a siker érdekében? Persze, nem csupán a szőlőre gondolunk. — Adottságaink közepette két fontos belterjesltő tényezőről kell beszélni, a rendszeres Istállótrágyázásról és a hiányzó természetes csapadék pótlásáról. Alapelv, hogy a cukorrépától nem sajnáljuk a trágyát, viszont a többi növény alá inkább szerényebben trágyázunk, csakhogy ugyanarra a táblára legalább háromévenként Juttathassunk szerves trágyát. Hogy erre lehetőség nyíljék, az Idén körülbelül ötezer tonna Istállótrágyát vásároltunk. Ugyanis a saját állományunkkal egyszerűen nem tudunk elég trágyát termeltetni. Öntözés? Egyelőre 883 hektárt tudunk rendszeresen ellátni mesterséges csaidékkal. Ezt a lehetőséget ki Is táljuk. Az Idén 2,2 millió köbméter vizet és 40 ezer köbméter hígított ; trágyalevet Juttattunk a főidőkre. — Mivel dicsekedhetne as állattenyésztési ágazatvezető, ha történetesen sikerült volna őt la bekaposolnunk a beszélgetésbe? — Azt hiszem, hogy a tejtermeléssel kezdené. Az év elejétől számított napi fejős! átlagot a múlt évhez viszonyítva 1,73 literrel Javítottuk. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült Időzíteni a zöld futószalagot. Csupán egy példát említek: november hetedikén fejeztük be a friss zöldtakarmány etetését. A másodnövényként vetett szudánlfü és kukorica (KVS 150-es) Igencsak meghálálta a bizalmat. Az utóbbi huszonnégy tonnás hozamátlagot nyújtott. Egy Ideig még eltart a leveles répafej, tehát a hasznosságot tartani tudjuk. Bízunk benne, hogy legalább 4250 literes átlaggal zárhatjuk az évet, ami az értékesítési feladat 120 ezer literrel valő túlteljesítését Jelentené. A sertéstenyésztésben az Idén is tartani tudtuk a 68 dekagrammos átlagos napi súlygyarapodást, a marhahlzlalásban pedig 1,17 kilogrammos napi és egyedenkénti felhlzásról beszélhetünk. Nem rajtunk múlik, hogy mikor és milyen százalékban teszünk eleget húseladási kötelezettségeinknek. — Szóval pozitív lesz az idei mérleg? — A pillanatnyi helyzet körülbelül tizenegy millió korona tiszta haszonnal kecsegtet. Ha valóban elérjük, akkor nagyjából öt százalékkal teljesítjük túl a tervfeladatot HOGYAN T0VÄBB? Kérdezni sem kell, Beringer Arpád agrármérnök a fejlesztési elképzelésekkel folytatja. — Szeretnénk kitartani az élvonalban, tehát lépnünk kell. Ebben pedig elsősorban a lehetőségek Jobb kihasználása lehet a segítségünkre. Az lstállötrágya nem éppen olcsó, mégis áldozni fogunk rá. De gondoskodunk róla, hogy ne csak mennyiséget kapjon a föld, de minőséget Is. Már épül a központi trágyatelep, ahol a vásárolt Istállótrágyát Is tárolni, érlelni tudjuk. Fontos mérföldkő lesz szövetkezetünk történetében a belüzeml öiielszámolásra való áttérés, melytől elsősorban az anyagi érdekeltség elmélyülését és a termelési eredmények Javulását várjuk. Egyebek között szeretnénk még hatékonyabbá tenni az öntözéses gazdálkodást. Egyelőre a meglévő Öntözőrendszer Jobb kihasználására gondolunk, de közben újabb 450 hektár rendszeres öntözését biztosító rendszer kiépítésén munkálkodunk. Ha minden terv szerint történik, akkor a következő ötéves tervidőszak elején csaknem teljesen áttérhetünk az öntözőgazdálkodásra és még nagyobb feladatok teljesítésére vállalkozhatunk. Röviden: nem vagyunk szűkmarkúak, megadjuk a főidnek, amit kíván — és ez adottságaink közepette nem Is kevésl —, nem vonakodunk a korszerűsítéstől, a haladé termelési és irányítási módszerek meghonosításától, viszont mindig alaposan mérlegeljük, hogy mit miért teszünk, mire költjük a koronát és milyen hasznát látják a ráfordításnak. Erőnkhöz mérten így igyekszünk megteremteni a feltételét annak, hogy „Jobbak“ között maradhassunk, és természetesen eleget tehessünk az egyre komolyabb társadalmi elvárásoknak. KÄDEK GABOR Tiszteletadás és megbecsülés Szlovákiában a gazdasági dolgozók 42,3, a rozsnyói (Rožňava) Járásban pedig a 45,S százaléka né. Az 6 munkáink nélkül el sem tudjnk képzelni a szocialista mezőgazdaságot. Az említett járásban az SZFSZ és a Szlovákiai Nőszövetség járási bizottsága a nők munkájának megbecsülése jeléül, valamint helyzetük könynyitése, munkájuk még eredményesebbé tétele érdekében az idén először, közösen ünnepélyes összejövetelt rendezett az állattenyésztésben dolgozó női munkaközösségek vezetői részére. A járás mezőgazdasági üzemeiben mintegy 60 azoknak a brigádoknak a száma, melyeket nők alkotnak. A rendező szervek tették ezt azért, hogy a dolgozö nők érezzék: ilyen irányból Is rájuk vetül a társadalom figyelme. A találkozón hasznos tapasztalatcserére került sor. Szóba került a gyöngébb eredményeket felmutató brigádok ilyen értelmű segítése. A jó termelési eredményeken keresztül méltatták a nők derekaa helytállását. Em lítették azt is, hogy a nők annyit hangoztatott egyenjogűsága bízón; még nem mindenütt érvényesül kellő képpen, főleg ba a mezőgazdaság: üzemek irányításában való részvéte lük százalékarányát vesszük alapul Ezért a jövőben ne csak a fizika! munkából, hanem az Irányításból i! jobban vegyék ki részüket. Statiszti kai adatok bizonyítják: a járás mező gazdasági üzemeiben a különféle szakbizottságok tagjainak 23,7 száza léka nő. A közvetlen irányítással és ágazatvezetéssel megbízott nők vi szont csupán a 3 százalékát képezik ami nagyon, vagyis elenyészően kévé.! Az állattenyésztési termelés mái sok helyütt gépesített — de még nem mindenütt —, ami lényegesen meg könnyítette az állatgondozók, tejőnők munkáját Am az eddigieknél is jobt munkaszervezéssel, az újabb technike és technológia késedelem nélküli alkalmazásával, munkaruhák, védőeszközök biztosításával még nagyon sok tehető biztonságuk, egészségvédelmük érdekében. Ez a találkozó abból a szempontból is hasznosnak bizonyult, hogy a brigádvezetők közklnccsé tehették jól bevált munkamódszereiket, sokéves gazdag tapasztalataikat. Az egyik felszólaló Lenint idézte, aki támogatta a nők küzdelmét, egyenjogúságuk kivívásában. Az ifjú brigádvezető szerint a nagy forradalmár idejekorán felismerte: a nők akkor lesznek a férfiakkal egyenjogúak, ha a nehéz fizikai és háztartási robot alól is felszabadulnak. Érdekes statisztikai adatokat soroltak fel és szociológusok nyilatkozatait Idézve annak bizonyítására, hogy a munkaviszonyban levő nőknek a háztartási munkák nagyfokú gépesítése ellenére, egyharmadnyi résszel még mindig kevesebb a szabadidejük, A köszönőlevelet szemlélve ., mint férfitársaiké. A legtöbb időt mindmáig a főzés-sütés rabolja el tőlük ... Sok gazdaságban már megoldották I a közétkeztetést, s ezzel nagyon so’ kát javítottak a nők helyzetén. A dol- gőzök gyermekei az egésznapos Uze- I meltetésú óvodákban és az iskolákban meleg ételhez jutnak. Kivéve a- kéthónapos nyári szünidőt, amikor I bizony komoly megterhelést okoz a i sok egyéb elfoglaltság mellett — a- főzés. De már ennek a problémának- a megoldására is adódnak jó példák. > Mikroóvodákat létesítettek például a- pelsőci (Pleživec), a honcei és a vla■ chovói szövetkezetben, ahol az egész- évben gondoskodnak a gyermekek el, látásáról, neveléséről. Az ünnepség végén egy-egy szál i szegfüvei és köszönőlevéllel kedves- kedtek az egybegyült nőknek, akik : közt nem egy volt a szövetkezet ala| pftótagja. Az apró figyelmesség, tiszteletadás és megbecsülés láttán, könny csillant némelyik nő szemében. A jóleső érzés, a megelégedettség könynye. Néhány hét múltával újabb ötlet született, s valósult meg: a legjobb 1 brigádvezetők számára ötnapos tanulmányutat szerveztek, mégpedig a ba- 1 ráti olomouci járás legpéldásabb sző- 1 vetkezeteibe. Az itt szerzett tapasztalatokat, hasznos ismereteket majd átadják a gyengébb eredményeket elérő brigádoknak, hogy tagjaik hasznosíthassák azokat. Ez az igazán újszerű, haszonnal is járó kezdeményezés újfent bizonyság arra, hogy az SZFSZ Rozsnyói járási Bizottsága nemrég megválasztott dolgozói komolyan gondolták azt, amit hivatalbalépésükkor Ígértek ... Ötletgazdagságukkal is a dolgozók érdekeit szolgálják. További jó munkát, formaiságoktól mentes cselekvési programjuk megvalósitásáhozl fkorcsmáros) Őszutói mérlegelés (Folytatás az 1. oldalról) zalékán termesztik, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy Jő ügyet szolgálnak. A népgazdaság ördeke is épp azt kívánja, hogy minden eddiginél jobban hasznosítsuk szellemi erőforrásainkat, köztük a gyakorlat próbált jól kiálló, klncsetéró, gazdag tapasztalatokat. Afféle kihívásként hatna, ha mellőznénk a szóban levő szövetkezet speciális növénytermesztését. Erről, az Itteni eredményekről, problémákról és az elóbbrelépésről a fiatal, nagyon fürge észjárású kertészmérnök. Fiala István tájékoztatott Többek között elmondotta, hogy a tavalyi rekorderedményt, a hektáronkénti 18,5 tonnát az Idén nem tudták megismételni. A kétszáztizenkét hektárnyi termöszólejük hektárja 11,7 tonnával fizetett a reá fordított fáradságért. Az össztermés az Idén 2500 tonnányi volt, 19—22 cukorfokkal. Ez azért hangsúlyozandó, mert a 19 cukorfokon felüli szőlő kilójáért két korona felárat kaptak, ami nem éppen megvetendő összegként gyarapította a közös kasszát. A tollforgatők általában kiváncsi természetű emberek, Így azután a tudomásomra jutott az Is, hogy több év átlagában a Rizlingszilváni, a Zöld Valtallni és az André szőlőfajták adták a legjobb termést. Persze, nemcsak borszőlőt, csemegeszőlőt Is termesztenek: míg más években általában 100, az Idén már 200 tonnával gazdagították a hazai piacot. A Pannónia Kincse, az Inai Olivér fajták domináltak. Más kérdés az, hogy körülbelül 35 szőlőfajtéval folytattak kísérleteket a Bratlslaval Szőlészet és Borászati Kutatóintézet megbízásából. Csupán egy hektárnyi területen termesztettek Gnxal Kara szőlőfajtát, melynek bogyói szllvanagyságúak, sötétkék színűek, a fürtök mintegy másfél kilósak. S mennyit termett a hektárnyi „csodaszőlő**? Huszonnégy tonnányit! Az Idén mintegy 300 ezer szőlőoltványt értékesítettek. Zárjuk a cikket a gyümölcstermesztéssel. Almát, őszi barackot, kajszit és Ojfebértói fürtös fajtájú meggyet termesztenek. Az utóbbit 13 hektárnyi területen, mely új telepítésű. To vébbá: folyamatban van 20 hektárnyi szilvás telepítése. Teszik a szőgyénlek ezt azért, hogy államunk ne szorulton aszaltszllváböl beshozatalra. Ha már arról beszélnek, hogy megkezdik a Jövő évben egy szabályozott légterű gyümölcstárolő építését, aszaló létesítése sem okoz majd különösebb gondot Az almaértékesltéssel az Idén problémáik voltak. A termés nem volt olyan Jó mlnóségű, mint más években. A szőlészet és gyümölcsészet szakembere bizony nehezményezte, hogy az ószlbarackfa-csemeték beszerzése körülményes. Ezt a problémát sürgősen meg kellene oldani, országos méretben. Miért Jogos ez a panasz? Mert a faiskolák a konzervgyárból szerzik be a magot. Márpedig köztudott, hogy az alany milyensége, mlnósége Jelentős termésbefolyásoló tényezó. Tény: a Csehszlovák-Szíriai Barátság szövetkezet vezetői, növénytermesztést szakemberei és dolgozói azon fáradoznak, hogy a növénytermesztés továbbfejlesztésével, hatékonyabbá és jövedelmezőbbé tételével kapcsolatos társadalmi elvárásoknak sieget tegyenek, így Járulva hozzá az élelmiszerellátás zavartalanná tételéhez. N. KOVÁCS ISTVÁN A nőtalálkozó résztvevői Fotó: 0, MiškoviC Eleget tenni a társadalmi elvárásoknak