Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-22 / 42. szám
A2 SZSZK MEZŐGAZDASÁGI és Élelmezésügyi MINISZTÉRIUMÁNAK HETILAPJA 1983. október 22. ■£ 42. szám * XXXIV. évfolyam ф Ara 1,— KCs Mindenki & saját portáján Á hosszan tartó szárazság miatt a tömegtakarmányokban mutatkozó hiány pótlása a mezőgazdaság központi kérdésévé vált. Bár a kukoricatermésről még nincsenek pontos adataink, de a becslések alapján szemes kukoricából Is jóval kevesebbre számfthatnnk a tervezettnél. Ez egyben takarmánymérlegünk feszessé válását is jelenti. Az elmondottak kapcsán joggal vetődik fel a kérdés, hogy mennyre lesz elegendő a kevesebb tömegtakarmány, a kevesebb kukorica? A ma ismert mérvadó vélemények szerint az állattenyésztés idei tervfeladatainak a teljesítéséhez. Kár volna persze azt gondolni, hogy ez azt is jelenti: minden gazdaságban, minden járásban változatlan marad az állatlétszám. Az egyébként is természetesnek tekinthető kisebb arányú mozgásokat az aszály miatti kiesések most helyenként felerősíthetik. Ez a feltételes mód nem véletlen. Egy két jel — főleg a téli takarmánymérleget illetően — kedvezőtlen tendenciákra utal. Most az intézkedések középpontjában az áll, bogy az ilyen esetek ne váljanak tipikussá. Vagyis jöjjön létre a takarmánybázis és az állatállomány szükségletei között olyan egyensúly, amely minden lehetséges takarmányféleséggel számol. S itt említhető a dolgok szemléleti, erkölcsi oldala. Ki milyen emberi, partneri magatartást tanúsít a kétségtelenül nehezebb és embert próbáló időkben. Ha valamikor, akkor most nagy szükség van az összefogásra, az érdekek józan mérlegelésére. Arra, hogy a népgazdaság kárára ne növeljük az állattenyésztés amúgy is magas takarmányozási költségeit. Az idei gazdasági évet az állattenyésztés területén is a minőség jegyében indítottuk: most viszont létszükségletté vált, hogy a takarmányhasznosulás javításában is jelentősen előbbre lépjünk. Az állattenyésztésben Is alapvető fontosságúnak tart|uk annak a szemléletnek a kibontakoztatásét, amely előtérbe helyezi, hogy miből mit és mennyiért termelünk. Ebben az összefüggésben viszont döntő jelentősége van a takarmányozásnak. Nagyon lényeges, bogy most a mezőgazdasági melléktermékeket jobban hasznosítsuk, hogy nagyobb gondot fordltsnnk a hazai és az import-takarmányok felhasználására. Bár közhelynek számit, de mégis hangsúlyozzuk, mert még korántsem foglalkoztunk jelentőségének megfelelően azzal az alapvető tétellel, hogy az állati termékek előállítási költségeinek 60—70 százalékát a takarmányozási költségek teszik ki, de az abraktakarmányokkal való takarékos gazdálkodás megvalósítása sem hiú ábránd. A sertéstenyésztésben például a tenyésztői munka eredményeképpen — amit már számos mezőgazdasági nagyüzem eredménye igazol — az átlagos napi súlygyarapodás növelésének és a fajlagos takarmányfogyasztás csökkentésének nincsenek genetikai akadályai — ennek megvalósítása viszont üzemeltetéstechnikai intézkedéseket igényel. A szarvasmarha-tenyésztésben sem lehet kellő magyarázatot találni arra, hogy — noha az elmúlt években a silőknkorica-szllázsok energiatartalma több százalékkal növekedett --- az abrakfogyasztás mégsem csökkent a mezőgazdasági üzemekben. Elgondolkoztató az is, hogy az egy éven felüli növendék marhákat, в a 3000 liternél kevesebb tejet termelő teheneket szénával, szenázzsal, silókukoricaszilázzsal, s abrakkal takarmányozzák több gazdaságban. Az abrakfelhasználást illetően a szélsőségek meghökkentő képet matatnak. Vannak olyan gazdaságaink, ahol még konkrét adatokkal sem rendelkeznek az abrakfelhasználásról. Vannak üzemeink, abol viszont már grammot csökkentésekért folyik a harc. A puszta valóságot feltáró munka közepette sokféle véleménnyel találkozunk. Semmi esetre sem kampánymunkára, banem folyamatos elemzésre, értékelésre van szükség, olyan légkörre, amelyikben a felelősség, az élenjárók megbecsülése az eddiginél sokkal, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap, de hangsúlyt kap megfelelő értelemben a negativ magatartás kritikája is. Az ntóbbi kapcsán viszont hatékonyabbá kellene tenni az ellenőrzést. Gondoljunk csak arra, hogy milliókat lebet betenni a kaszszába abban az esetben is, ba ellenőrizzük a takarmánynormák betartását, ba plasztikus gazdálkodási tervet készítünk, s ha gondosabb mnnkát végzünk. Végre tudatosítanunk kellene azt is, hogy az ellenőrzés munkaterülete nemcsak a számvitel, hanem az ellenőrzés vezetői szakmai feladata is. a szántóföldön, az állattartó telepen — mindennap. A számvitelnél végül már csak azt lehet ellenőrizni, amit előtte kitermellek az előbbi ágazatokban. Ha a termelésben minden rendben van, valószínű, rend lesz a mérleg-valóaiságával is. Ez a hármas ellenőrzés, a vezetői, a számviteli és a szakmai együtt hozhatja csak meg a várt eredményt, az aszály okozta takarmányhiány leküzdésében is. A fentieket elsősorban azért hangsúlyozzak, mert a legtöbb gazdaságunkban a hiányzó takarmányokat növényi melléktermékekkel — répaszelet, leveles répafej, kukoricaszár, takarmányszalma —, valamint az élelmiszeripari hulladékok felhasználásával tervezik pótolni. Ez azonban ma még csak a szándékot tükrözi, a tervek megvalósítására a betakarítási idény végéig kell várni. Sajnos az elmúlt években is volt mér rá számtalan példa, bogy a takarmányozási tervekben szerepelt a növényi és élelmiszeripari jellegfi melléktermékek és hulladékok hasznosítása, de amikor a cnkorrépaszedésre, vagy a kukoricatörésre került sor, munkaerő, betakarítőgép, vagy éppen a hanyagság következtében nem kerültek be ezek a takarmányok a szérfiskartekbe, a silóvermekbe, vagy az állattenyésztési telepekre. A tavaly ieningrádban, Varsóban és másutt tartott állattenyésztési konferenciákon a Szovjetunió és a világ élenjáró mezőgazdasági országainak képviselői hihetetlennek tűnő kutatást eredményekről, tervekről számoltak be a melléktermékek hasznosítását illetően. A kérdés sajnos nem az, bogy ezen a téren mennyire vagyunk lemaradva az élenjáró országoktól, sokkal Inkább az, hogy mennyire hasznosítjuk a kis befektetéssel nálunk is eredményesen alkalmazható lehetőségeket. A gyakorlat sajnos azt igazolja, bogy a legjelentősebb növényi és ipari eredetű melléktermékek hasznosítása terén nagyon is egyhelyben topogunk. A leveles cukorrépafej és a knkoricaszár teljes mértékű hasznosítását a betakarfiőgépek biánya korlátozza. Cukorgyárainkban a présgépek állapota rossz, Így nagy nedvességtartalmú répaszeíetet kapnak a gazdaságok; sok vizet szállítanak feleslegesen. A másik gond a nedves répaszelet tartósítása. Erre ugyan van technológia, de a gazdaságokban szétaprózva nehéz a megvalósítás. A húsipari hulladékokból nagy költséggel hús- és csontlisztet állítnnk elő. Takarékosabb megoldás lenne, ba a hulladékokat friss állapotban dolgoznánk tel, és takarmánypépként hasznosítanánk. Ez vonatkozik az állati hullák gondosabb összegyűjtésére és feldolgozására, valamint a vágóhidakon kihasználatlanul elfolyó vér felhasználására is. Az utóbbiból víztelenítéssel és csírátlanítással nagy értékű takarmányt, vérpasztát nyerhetnénk. A mezőgazdaságban keletkező valamennyi termék biológiai eredetű, s ezt összefoglaló néven biomasszának nevezzük. Ennek hasznosítása érdekében sokat tehetnek a tudományos intézmények gyors, olcső, a gyakorlatban kipróbált és bevált módszerek kidolgozásával. A kor tudományos szintjén kell tehát termelni és takarmányozni. Ehhez azonban elengedhetetlen az emberi tényezők előtérbe állítása, a tudományos-műszaki haladás vívmányainak alkalmazása, s bizonyos szinten a mezőgépipar alkalmazkodása. Ahhoz, hogy a körvonalazott gátló körülményeken úrrá legyünk, elsősorban a saját báznnk táján kell körülnézni. a tennivalókat meghatározni. Szükségszerű követelmény az is, hogy állattenyésztésünkben javítani kell a termelési folyamatok tervszerűségét, de igen sok a tennivaló a laza munkafegyelem felszámolása, valamint a szakképzettség növelése érdekében is. Állattenyésztésünkben — sajnos ez majdnem általánosítható — egyre kevesebb a fiatal, az állatot szerető ember. De vajon miért van az, bogy az állattenyésztésben dolgozó szülők közül kevesen buzdítják gyermekeiket arra. hogy az ő szakmájukat kövessék? Márpedig az állatszeretet kialakítása nem megy egyik napról a másikra: az állatokkal való bánás pedig ezt nem hiányolhatja. Szerintünk az állattenyésztés fizikai dolgozói társadalmilag nincsenek kellőképpen megbecsülve. valahogy rosszabb szájízzel mondjuk azt, hogy tehenész, mint példán! autószerelő. Pedig az állatait jól ismerő, a termelést minőségileg és mennyiségileg — szaktudásával és hozzáállásával — alapvetően befolyásoló tehenésznek vagy sertésgondózőnak legalább olyan jó „szemmel és „szívvel“ kell rendelkeznie, mint amilyen érzékeny „fülének“ kell lennie a jó autószerelőnek. Nagyobb figyelmet kell fordítani az állattenyésztési dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésére is. Az utóbbi viszont csak jól működő belső érdekeltség alapján lehetséges, ahol az állattenyésztés mint önálló termelési egység világos, konkrét eredményfeladatot kap. a kisebb kollektívák, a szocialista brigádok közvetlenül részesednek a saját mnnkájuk által eléri eredményekből. Aggodalomra a gondok ellenére sincs ok, fegyelmezett munkával, az ismertetett és további lehetőségek hasznosításával mód van az állatállomány átteteltetésére. s az elért hasznossági színvonal megtartására. CSIBA LÁSZLÓ i
