Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-09-24 / 38. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1983. szeptember 24., 7 BESZÉLŐ FORMÁK Imrich Vanek kiállításáról ,л ■« Augusztus végéig tekinthette meg a közönség a komáromi (Komárno) Du­­namentl Múzeumban Imrich Vanek szobrászművész alkotásait. Minthogy a kiállítás tovább vándorol Szlová­kiában, és a közeljövőben több járá­si székhely galériájában Is megtekint­hető lesz, rövid ízelítőt adunk szó­­ban-képben erről a kitűnően összevá­logatott tárlatról, amely áttekintést nyújt a művész lmár három évtizedes munkásságáról, útkereséséről, stllárts és alaktani kifejezésmódjának fejlő­déséről. Életrajzából tömören: 1931-ben szü­letett Érsekújváron (Nové Zámky). Tehetsége korán kitűnt: már tizenhét éves korában két alkotásával nyert dijat egy Iparművészeti kiállításon. Ugyanilyen Irányban folytatta főisko­lai tanulmányait a Prágai Iparművé­szeti Főiskolán, ahol 0. Eckert nem­zeti művész tanítványa volt. A Szlo­vákiai Képzőművészek Szövetsége már főiskolás ével alatt a tagjává vá­lasztotta, 1971-től pedig tagja a Genfben székelő A. I. C. A.-nak, vagy­is a Keramikusok Nemzetközi Akadé­miájának. Művészetének ezt a magas szintű nemzetközi elismerését nagy­mértékben köszönheti annak, hogy 1969-ben fődíjat nyert egy ravennal (Olaszország) nemzetközi kerámiaver­senyen. Ma Bratislavában él. Egy beszámolót mindenképpen átte­kinthetőbbé tesz bizonyos rendszere­zés, bármin Is alapuljon. Imrich Va­nek művészetével kapcsolatban azon­ban a mindenáron rendszerezni akaró tárlatlátogató, vagy akár mflltész, alighanem tanácstalan marad. Az al­kotások egyszerűen nem tűrik a ska­tulyázást; látszólag túlnőtt motívu­mok térnek vissza évek múltán, csi­szoltabb, letlsztázottabb formában; Időben jól behatárolhatóan megjele­nik egy stllusteremtőnek vélhető al­kotás, amely egyedi, elszigetelt ma­rad; a figurális ábrázolás mindjobban közeledik a realizmus felé, amikor teljesen váratlanul egy-egy nonfigura­tív darab — sőt, sorozati — kerül ki az alkotóműhelyből; reliefek yálta­­koznak egy- és többelemes plaszti­kákkal. Imrich Vanek kiállítása egy­fajta „művészi káoszt“ Indukál a lá­togatóban, amely csak a művészet­ben lehetséges paradoxonnal mégis az egység, a rendezettség benyomását kelti. Ez az egységteremtő tényező Fiú kerékkel pedig nem más, mint maga a művész egyénisége. Ez tükröződik vissza tör­vényszerűen valamennyi alkotásán, amelyek ilyen értelmezésben már csak felszínes külső jegyek alapján különböznek egymástól, de lényegük­ben mindegyikük magában hordja al­kotója lelkivilágát. Közel száz — egé­szen pontosan kllencvenegy — darab­ból lehet megszerezni ezt ez össz-Vlrág benyomást; ennyiből áll ugyanis a kiállítás, amelyet Komárom után több Járási székhelyen is megtekinthetnek a művészetet kedvelők még ebben az évben, Így például december folya­mán a művési szülővárosában, Ér­sekújváron. Nem érzem ellentmondásnak koráb­bi szavaimmal szemben, hogy most mégis az ldőrendlség alapján muta­tom be Imrich Vanek néhány alko­tását. Éppen ellenkezőleg: ily módon érzékeltethető talán a legjobban sok­oldalúsága, téma- és formagazdagsá­ga, tág művészi horizontja. 1975-ből származnak Tisztelet Beethovennek és Tisztelet Bartóknak című plasztikái. Nonftgurativltásuk van olyan fokú hogy feltétlenül „Igénylik“ a elmet mint művészi magyarázatot; ennek tudatában viszont a szemlélő mintegy katharzlst átélve fedezi fel az alko­tások megdöbbentően szuggesztlv jel­zésrendszerét. Aztán — hat év után — a művész újra megformáz egy hasonló témát: Tiszteletadás Gagarin emlékének. Értelmezését vitán felül Ismét csak a cím tereli a helyes Irányba; formanyelve Így viszont tel­jesen egyértelművé válik. Az újkor egyik hősének, a világűrt elsőként le­­lgázó embernek a kőkorongból kilép­ni készülő masszív, aránytalanul szé­les, erőt sugárzó alakja tökéletes jel­kép. A közbeeső Időszakból — 1978- ból származik Fiú kerékkel című plasztikája. Szinte kézzelfogható át­menetet, átkötést képez a figurális ábrázolás fentebb említett foka kö­zött. Mitől „fiú“ ez a fiú? Mindenek­előtt attól, hogy már az első ráplllan­­tásra nyilvánvaló, hogy nem férfi és nem Is nő. Minden erre utaló mű­vészi jegy hiányzik belőle; törékeny­ségén, sutaságán viszont annál In­kább érezhető „emberi éretlensége“. Ezt a benyomást csak megerősíti a küllőmotívumokkal hangsúlyossá tett kerék egyértelmű szimbolikája. Reliefjei közül hármat említünk: az Időeltérés köztük négy esztendő, te­hát sző sincs valamiféle művészi kor­szakról, kétségtelen hasonlóságuk el­lenére sem. 1979-ben készült — zo­­máncozásos és aranyozásos felszíni megmunkálással — a Fej macskával című relief. Minthogy csodálatos szí­neit sajnos nincs módunkban érzékel­tetni, az alaktanáról szólunk néhány szót. Az arc függőleges tengelye szimmetriát, harmóniát teremt; ováli­sát tökéletesen ellenpontozza a de­rékszögben alatta fekvő macska figu­rája. Egységes keretet alkot az arcot övező hajkoszorű, amely alul szinte szervesen megy át a macska „nyo­­szolyájául“ szolgáló párnába. Elvon­­tabb, több elemzést Igénylő az ön­arckép című, 1981-ből származó re­lief; talán Inkább a művész egyénisé­gét, mint fizikai küllemét ábrázolja. 1982-ben készítette az Arany-nap el­­mű reliefet. Az aranyozott kerámia­lemez szinte nem Is Igényel magya­rázatot: a protuberanciákban vonaglő tűzgömb önmagáért beszél. Befejezésül két olyan alkotását em­lítjük, amelyek közeli hasonlósága teljesen egyértelmű. Mindkettő 1980- ban született, mindkettő elme Virág, bizonyítékként már ennyi Is tökélete­sen elég. Van azonban még valami, Tiszteletadás Gagarin emlékének Lány macskával (re­lief) (A szerző felvételt j ami közös bennük, és ezzel egyúttal Imrich Vanek formanyelvének egy új oldalát, a többelemes plasztikát is bemutathatjuk. Két hatalmas tömb kö­zött egy virág: féltőn-ővőn vcczik körül, vigyázzák törékenységét. Ez az alapgondolat szinte hajszálra azonos, és azonnal felismerhető míhdkét al­kotáson; a formai különbségek való­ban csupán a megkülönböztetést szol­gálják, sem funkcionális, sem stílus­­tant szerepük nincs. Helyszűke miatt nem szólhattunk a további nyolcvanegynéhány alkotás­ról, amelyek döntő többsége pedig szintén megérdemelte volna. Kedvcsi­nálónak azonban talán ennyi is eKg ahhoz, hogy aki szereti a plasztikát, a képzőművészetnek ezt a tőr-nyelven beszélő, érdekes Irányzatát, ellátogas­son Imrich Vanek kiállítására. Sem­miképpen sem fog csalódni! VASS GYULA tatalmaink kétségtelenül sokat H adnak az öltözködésre, halul.-* seletre. A cél nyilvánvaló: praktikus, modem és fóleg egyéni öl­tözködés kialakítása. Megfigyelésem szerint az eredmény máris számot­tevő. Leányaink hajviselete például — elenyészően kevés kivétellel — az a­­lábbi két csoportba sorolható: Díszletkonty. Elöl csillogó fürtök, selymes hullámok, esetleg masni. Visszáján aládúcolás kócból, csipesz­ből, befőzögumiból, afrikból. Fél mé­ternél magasabb egyedek derékban keresztkötéssel biztosítva az összeró, gyás ellen. Vlzbejúlt-frlzura. Hosszú és rövid hajból egyaránt jól mutat. A rövid szabadon hagyja a tarkót, a fül tö­vét. Csak a szemet és az orrot fedi. A hosszú változat nyakba növesztve sálat, gallért pótol. Hajszínek: a színehagyott, a mellí­­rozott, a satírozott és a mitölfehéraz­­eleje. Leányaink ízléses, egyforma kö­penyben járnak. Hogy mégis egyéni legyen, a fehér gallért valamennyien leszedik, a felső három gombot vala­mennyien kigombolják, a felső részt valamennyien V alakban vtsszatürik, így nyernek köldökig érő, diszkrét, egyéni kivágást. Az öv lehet szoros vagy laza. A szoros változat golyóálló marhabőr­ből készül, fulladásig összehúzva vi­selendő. A laza öv a köpeny anyagá­ból clpőzslnórrá sodorva, térdmagas­ságban hordható. Köpeny alá általában a kinőtt kockás ruha, tornaórás napo­kon anyu fittteres tüll kisestélyije ke­rül. Ékszert általában iskolában nem hordanak, legfeljebb nyakban kardl­­nálisláncot, tehénkolompot, hajólán-G. SZABÓ {ÜDÍT: l)lvat cot vasmacskával. Persze nem hosz­­szút, mert az a futáskor a bokán se­bet ejt. Esetleg az órájukon fityeg valami kis encsem-bencsem, csikóka­­lőne, zsugorított lókoponya, lépegető exkavátor, ilyesmi. Tanszereiket kizárólag erszényben, piperetáskában, abrakos tarisznyában, sport szatyorban, babatáskában, varró­kosárban, katonaládában, hajóbőrönd­ben hordják, aktatáskát tstenments, mert azonkívül, hogy kényelmes és a tanszerek jól elhelyezhetők benne, semmi egyéb előnye nincs. A tarisz­nyát átalvetve, a sportszatyrot az út porában, a többit hasra szorítva vi­selik. Festeni egyáltalán nem festik ma­gukat. Szemüknek néhány használt gyufaszál segítségével adnak fiatalo­san kiélt tekintetet. Ifjalnk részére nem rendszeresítet­tek formaköpenyt. De fölösleges ts lett volna, mert ruházkodásuk így Is teljesen egyöntetű. Egyenpulóverük színe a tavalyi feketéről egyéb kaca­gó színekre változat. Kötésmtntája praktikusan laza, így ha az Iskola előtt beleakad valamibe, csak otthon estk pofára a viselője. Az egyennad­­rág a farnál kezdődik, és az üt po­rában ér véget. Felsőtájon tenyérnyi félcédula Löwlnger bácsi New Hüggll am Müggll-l címével. Szára valamivel bővebb az őst magyar lobogós gatyá­nál. Tartja fél méter széles marhabőr és a lelkesedés. Ifjalnk hajdan oly népszerű hülye­­gyerek-frtzurálát ma már csupán né­hány maradt felnőtt hordja. Helyette a szélborzolta, a vihartépte, a mtnek­­menjekaborbélyhoz, a haveromvágta­­szabóollómd dívik. Színben a kesetövű, a bronztetejű, a norvégmintás és a mtnekengedtem a kedvelt. És ezzel nagyjából végeztem ts az utcáinkon zajló reprezentatív dtvat­­revü Ismertetésével. Bizton állíthatom, hogy tfjóinknak sikerült biztos, jó íz­léssel teljesen egyéni serdülődivatot teremteniük. PETŐFI SÁNDOR: Szeptember végén Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldéi a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérei tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár, S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramllk az élet... Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! Ki mögt fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfőmra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könnyűimet érted, Ki könnyedén elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor Is, ott is, örökre szeret!

Next

/
Oldalképek
Tartalom