Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 2. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES

J

1983. janiiár 15.

14

Ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET ♦

á kaptárbontás célja

Lapunk „Méhészet“ rovatában mindig találok olyan írást, melynek többszöri átolvasása után megragadja valami a figyelmemet. Hasznosnak ítélem az ilyen írásokat, mert gyarapítják a méhészek és az én ismereteimet is. A tanulságos írásokat olyan hasznosnak tartom a méhészek szakismereteinek a bővítése érdekében, mint például a szárazság idején a jókor érkező esőt.

Az olvasással eltöltött időt nem tartom fölöslegesnek, mert ezáltal mások tapasztalatait megismerhetem és okulhatok belőlük.

A téli időszak kiválóan alkalmas a szellemi ismeretek bővítésére. Ilyenkor a méhészek időt szakíthatnak az olvasásra és egyebekre. Akinek szívügye a méhészet, s a méhek sikeres növénymegporzásával párosuló eredmények, az a téli hónapokban nem tartja megterhelésnek a tanulást, az önképzést.

Soha nem szégyelltem másoktól megtanulni azt, ami jó, viszont tudásomat továbbadtam azoknak, akik tőlem akartak tanulni. Ezt a szerény nézetet vallja Csurilla József méhésztársam is, aki az 1982. november 20-án megjelent cikkének befejező részében hangsúlyozta: „Szóljanak hozzá, hiszen több szem többet lát“.

A cikk szerzője kiemeli, hogy nem híve a gyakori kaptárbontásnak. Csak akkor vizsgálja meg a családokat, ha a külső jelekből felismeri a bajt.

Betelelés után én sem vagyok híve a céltalan kaptárbontásnak a családok fölösleges zavarásának, mégis előfordult, hogy 1980. novemberében kaptárt bontottam. Az ok ismertetése esetleg tanulságos lehet azoknak a méhésztársaknak, akik nem ismerik az atkát.

1979. szeptember 10-én az alapszervezet vezetőségi értekezletén olyan feladatot kaptam, hogy három községben ellenőrizzem a méhcsaládokat. A kaptárbontás célja az atka megállapítása volt. A családokat ellenőriztem, a méheken viszont atkát nem fedeztem fel. Az én méheimet ugyanakkor az állatorvos ellenőrizte és 6 sem talált atkát, pedig az atkafertőzés gócától légvonalban csak két kilométer távolság volt.

A kővetkező év augusztus 20-án, a telelés kezdete előtt ellenőriztem a családokat, s arra lettem figyelmes, hogy a méheket atkák fedik. A fertőzést tüstént jelentettem a körzeti állatorvosnak, s kértem a segítségét. Sajnos, nem rendelkezett atka elleni gyógyszerrel. Méheimet tehát nem kezelhettem az atkák ellen, viszont abban reménykedtem, hogy néhány méhcsaládom áttelel. Gondoltam, hogy az atkafertőzés nem túl nagy. Tévedtem, mégpedig azért, mert augusztusban, s szeptemberben az atkák száma tovább nőtt. Szeptember 10-lg beteleltem a családokat. Telelés után már nem néztem meg őket. Novemberben viszont az egyik képtáram röpdeszkáján méhhullákat, de atkákat is felfedeztem. Lehajoltam, hogy a röpnyíláson benézzek, azt láttam, hogy belül sok a lehullott méh. Egy drótból kaparót készítettem, és kihúztam vele néhány méhet. Ezek között találtam meg az anyát 4 atkával a testén. Erre kényszerűségből kaptárt bontottam, és ezt nem bántam meg. Négy lépet még sűrűn takartak a méhek. Más családdal nem akartam egyesíteni a megmaradt népet az atkák miatt. Az anyanélküli család később elpusztult. Decemberben leesett a hó. Figyelemmel kísértem a családokat. A friss havon a kaptárak előtt megdermedt méheket találtam. Ezeket szemlélgettem és testükön a potroh gyűrűkben behúzódva lapultak az atkák. Ez azt jelentette, hogy az atkával megtámadott méhek kimenekültek a kaptárból. 1981. márciusában már csak 3 család élt a 15-ből. A 3-ból még elpusztult kettő, mivel ezekben sem maradt meg az anya. Csak egy család menekült meg. Ebből ősszel kiszedtem az atkás méheket.

1981. március közepén egyik ismerősöm megkért, hogy ellenőrizzem 3 családját. Ű még nem ismerte az atkát. Egy-egy kaptárban nem fedeztem fel 12 atkával megtámadott méhnél többet. Azt tanácsoltam neki, hogy a fertőzött méheket a lépről gyűjtse össze és ölje meg az atkával együtt, mert magam is ezt tettem. Méhésztársaro nem fogadta meg a tanácsot. Nagy munkának találta a több mint 20 család méhei közül kiválogatni az atkákat. Nem csodálkoztam, hogy nem hallgatott rám, mert az ősszel én így láttam jónak.

Méhésztársam a megmaradt családokat nem tudta teljes létszámban megmenteni, még 1981 őszén végzett gyógykezelés után sem. Abban reménykedett, hogy alapszervezetünk egyik méhésze saját készitményfi gyógyszerével megmenti a méhcsaládokat. Sajnos nem így történt. Erről még megjegyzek annyit, hogy 15 fokos hőmérsékletben bontott kaptárt, hogy elvégezze a tavaszi tisztítást. A fiasításos Iépeket lerakta a talajra. Ezt nem helyeseltem, mert mérsékelt, ám hideg északi szél fújt.

£n márciusban mindig akkor nézem meg a családokat, ha a hőmérséklet árnyékban elérte a 20—25 Celsiusfokot. Az anya petézéséről kaptárbontás nélkül is meggyőződöm. Ha a méhek kirepülnek vízért, az anya él és petézik. Feljegyeztem, hogy a méhek már februárban, 5 fokos hőmérsékleten repültek vízért, ha sütött a nap és szélcsend uralkodott.

1982. szeptember 5-én a méhek etetése után még kaptárt bontottam, hogy rendezzem a fészket, megállapítsam, milyen az atkafertőzés veszélye, van-e még fedett fiasítás, s menynyi a család élelemkészlete. Az egyik családomnál 20 méhen találtam atkát. A méheket az atkával együtt elpusztítottam. A másik családban nem találtam atkás méheket. Szeptember 17-én újra kaptárt bontottam, hogy az atkás méheket leszedjem a lépekről. Ekkor már csak nyolc méhen találtam atkát. Az atka minden méhnek a torán tartózkodott. Az atkás családot október 20-án néztem meg harmadszor és akkor is 8 méhen találtam atkát. Az atkák már nem a toron, hanem a potroh gyűrűiben tartózkodtak. Az atkák tartózkodási helyét már 1980 novemberében és decemberében megfigyeltem, amikor kirepültek a kaptárból és lehullottak a hóra. A hóra esett méhek potrohán találtam a keresett atkát.

A kaptárbontásnak tehát több célja Is lehet. En csak egy célra irányítottam az olvasók figyelmét: az atkafertőzés veszélyére. Azért foglalkoztam ezzel részletesen, mert szeptemberben egyik méhészismerősöm Kassáról (Košice) jött el hozzám, hogy megkérdezze, mit tegyen az atkák ellen, amennyiben felfedezi azokat. Erről persze már sok írás megjelent. En csak arról számoltam be, amit tettem és amit tapasztaltam.

Az elmondottak után még talán annyit, hogy:

1. Az atkát tél végén ne a kaptár aljára lehullott törmelékben keressük, hanem augusztusban és szeptemberben a méhek torán. A kaptár aljáról összegyűjtött törmelékben talált atkák arra hívják fel figyelmünket, hogy a méheken már szeptemberben is volt belőlük bőven. Megfigyeléseim helyességét a méhészismerősömnél végzett kaptárbontás igazolta.

2. Kaptárbontáskor ne csak a méheken keressünk atkát, hanem az anyán is. Amennyiben az anyán felfedezzük az atkát, azonnal távolítsuk el, mert az anyán tartózkodó atka később az egész család pusztulását eredményezi.

3. Ha módunkban áll az atkák ellen ne paradicsomiével, hanem olyan

gyógyszerrel védekezzünk, mely biztosan megöli őket, de a méhnek nem ért.

4. Az atkás méheket csak akkor

válogassuk ki, a családból, ha csak kevés van belőlük és jobb megoldásra nincs kilátásunk a család megmentésére. Ha a családban sok atka van, az ilyen családot semmisítsük meg! LENGYEL SÁNDOR

ÚJÉVI GONDOLATOK

Az évforduló Jó alkalom á visszapillantásra, s a jókívánságokra. Mit vár és várhat egy dél-szlovákiai méhész az új évtől? — időszerű kívánság, hogy hozza meg azt a hatásos gyógyszert, amely méhetnket képes megszabadítani az alattomos ellenségtől, az ázsiai méhatkátől (Varroa Jacobsoni). Már ismeretes, hogy a megtámadott méhcsalád az ember segítsége nélkül elpusztul.

Az első kívánság után tárgyilagos szemmel nézzünk szét „házunk táján“. Szlovákia az egy négyzetkilométerre jutó méhcsaládok számát tekintve első helyen áll a világon. Egyegy négyzetkilométer területre nálunk tizenöt méhcsalád jut. Közben évről évre terjed az ázsiai méhatkakör, évről évre pusztulnak a méhek a mérgező vegyszerektől és évről évre panaszoljuk, hogy a fiatalok nem méliészkednek. Igaz Is, hiszen az öszszejövetelen csak elvétve láthatók ötven éven aluli méhészeik. Így talán nem érdektelen a kérdés, hogyan alakul a helyzet a következő tíz évben, ha esetleg hatásos gyógyszer nélkül megtanulunk méhészkedni az ázsiai méhatka „jelenlétében“ és amellett bármikor várható, hogy a méheket a virágzó növényeken mérgező vegyszerekkel pusztítják el. Mert a ma érvényes rendelet a méhek védelmére hátsó ajtót hagy és kínál a tilalom megszegőinek. És milyen hatással lesz a méhészetre, ha a mai 50, 60, 70 évesek tíz évvel még Idősebbek lesznek?

1982-ben jelentősen emelkedett a méhtermékek felvásárlási ára. Ez az intézkedés kifejezi a méhész munkájának megbecsülését. De aki megbecsülést vár, először is becsülje meg önmagot. Ezért nem ártana olykor jobban ügyelni a méhtermékek minőségére. Minden méhtermék, a méz, viasz, virágpor, pempő, propolisz és a méreg gyógyhatású. Sok esetben, bátran leírhatjuk, csodálatos hatású gyógyszer. A méz és a virágpor mint élelmiszer Is jelentős, ami a mai takarékoskodó világunkban nem elhanyagolható. Természetesen az érvényes normáknak megfelelő méhtermékekre gondolok.

Tisztázzuk végre, hogy a méheket nyáron csak a méhcsalád fennmaradása érdekében etetjük — kedvezőtlen Időjárás esetén. Ha bármi más oknál fogva etetünk, akikor a méhek által Invertált cukrot ne pergessük ki és méz helyett ne adjuk ell

Meggyőződésem, hogy a méhészek túlnyomó többsége becsületes módon méhészkediik. Sajnos, magam Is találkoztam már Ilyen hozzáállással, még méhészeti tisztségviselők között Is: „Aki nem eteti a méheket nyáron, annak nincs méze“. Valaki egyértelműen így fogalmazott: „Gazdálkodni

tudni kell“. Én csak ennyit teszek hozzá: „Addig jár a korsó...“

Az új évtől pedig azt várom, még akikor is, ha már nem vagyok mai gyerek, hogy méhész-társadalmunk valamennyi tagját a tiszta lelkiismeret vezéreli, és érvényesülnek majd az emberi élet legnagyobb értékel, a szilárd pozitív jellembeli tulajdonságok. Végezetül, mivel az ember sorsa kiszámíthatatlan, azt kívánom mindnyájunknak, hogy bármi történjen Is, legyen mindig erőnk újra kezdeni, legyen erőnk új méhcsaládokat telepíteni az elhullottak, s fákat ültetni a kiszáradtak helyébe. Legyen erőnk jő szóval megajándékozni, megvigasztalni a körülöttünk lévőket, mert a jő szőt mindenki Igényli bölcsőtől a sírig, és mégis néha nagyon-nagyon hiányzik.

A méhészeti rovat minden kedves olvasójának őszinte szívvel kíván boldog új esztendőt

KRUTKO MÁRIA

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Helyénvaló, hogy Krutko Mária, a vérbeli méhész „Ojévi gondolatok“ című írásában a méhek nyári etetésének lényegére is rátapintott, mert a méhészek közül néhányan cukorból feldolgozott méz eladására törekedtek. Miért is ne, hiszen a kiskereskedelemben egy kiló kristálycukrot 7,30 koronáért vehetnek, s ha a beküldött cukros méz a MEDOS ellenőrzésén „átcsúszik“ akkor kilójáért 35 korona felvásárlási árat kaphatnak.

Ez szükségessé tenné, hogy most télidőben a helyi szervezetekben a szakmai kérdések felelevenítése mellett a szocialista erkölcs helyi, vagy még konkrétabban, szervezeten belüli teendőivel is foglalkozzanak. Ez nagyon időszerű, mert elűző számunkban felsoroltuk azokat a járásokat, amelyekből egyes méhészek cukorból készített méz eladását kísérelték meg.

Még aggasztóbb a helyzet olyankor, amint Krutko elvtársnö is említi, hogy még a méhészeti tisztségviselők némelyike is a cukorból készített méz termelésére és forgalmazására törekszik. Ha ez Így van, akkor a Nemzeti Front helyi szerveinek nem lenne szabad hozzájárulni ahhoz, hogy ilyen emberek tisztségekbe kei üljenek, mert az Állami Szabványnak nem megfelelő méz értékesítésének a törekvése erkölcstelen cselekedet.

Akarat, bátorság, vállalkozó szellem

Utcák és terek, fegyelem és rend a méhtársadalomnak teret adó hatalmas kert négyszögében. A kiszolgáló épületek közül a sárral tapasztott méhes tele van virágporszedőkkel. A csűrben kaptak helyet a keretek, itt rendezte be a kaptárjavító-készító műhelyét az 54 éves Lestük Elemér levárdt (Strelnice) méhészgazda, aki százttzenöt méhcsaládról gondoskodik. Húsz éve foglalkozik méhekkel, öt évvel ezelőtt állt át a méztermelésről a virágporszedésre. összelsmerkedésílnk után hamar megtaláltuk a beszéd fonalát.

— Ml bírta rá az . átállásra? — kérdezem a kedélyes, bőbeszédű, tettvágytól fűtött bácsikát, hiszen ez nem kis kockázattal és műszaki gonddal járt.

— Világéletemben vállalkozó kedvű, újításra törekvő ember voltam.

Gondoltam, megpróbálkozom ezzel is; ha beválik, nyertem, ha nem, veszítek. Kockázatvállalás nélkül nincs elöbbrejutás.

Persze az átállás rengeteg gondot, munkál és pénzráfordítást felentett.

— KI segített ebben?

— A 74 éves apám és a 71 éves mamám, akik mindennapos virágporkúrával vigyázzák egészségüket. Ma Is sok munka hárul rájuk, meg a 22 éves fiamra, akt szerencsére az én nyomdokomba lépett.

— Milyen berendezéssel sikerült a vlrágporszedést a legkedvezőbb formába beállítani? — tudakolom nagy érdeklődéssel.

— Hát ezt nagyon nehezen, sok kísérletezés, töprengés; ennél ts több megfigyelés, tanulás előzte meg, a most már elfogadható minőségű saját készítményű virágporszedók kifejlesztését — mondta, majd belekezdett egy hosszú históriába.

Szinte hihetetlen, hogy a sok kudarc végülís nem szegte kedvét a további kísérletezéstől. Érdemes belehallgatni“ a tanulságot ígérő történetbe.

— Az első virágporszedőket a röpdeszkára raktam fel. Nem volt jó, mert naponta háromszor kellett szedni a „termést“. Nem bírtam erővel, idővel, ezért leszereltem a röpdeszkákat és a saját elképzelésem szerint készített 50X15 centiméteres ládács■ kákát raktam a helyükbe, amelyekre csillag alakú lyukacsos leszedőrostot szögeltem. Ezzel viszont az volt a baj, hogy túlságosan tökéletes volt: a méhek még a szükségletüket fedező virágport sem tudták keresztülvinni rajta. Ezután különféle vastagságú műanyaglemezekkel kísérleteztem. A vékony hárommilliméteres lemezen a méh rafinálton átbújt és „becsempészte“ a kaptárba a virágport. Ha pedig vastagot tettem jel, akkor „éheztek" a méhek. Ogy segítettem magamon és rajtunk is, hogy időnként felemeltem a szedőt. Csakhogy a méheket nem lehet „ugráltatni“, egyik „szokásból“ a másikba. Of megoldásra volt szükség. Szerencsére egy szemétdombon rátaláltam a megfelelő vastagságú műanyaglemezre. Ezzel kísérleteztem tovább. A lemezeken ötmii- Uméteres furat-átmérőjű lyukacsos rostot készítettem, de „elrejtettem“ néhány tágasabb nyílást is, hogy a virágporból a kaptárba is jusson. Az okos állatkák persze kijátszottak. Egymásra várakozva csak a nagyobb furatokon Igyekeztek befelé. De fennállt egy másik probléma is: a herék nem tudtak takarítani, mert nem fértek ki — a piszokkal és a hulladékkal — a szűk lyukakon. Nekem kellett tisztítani a kaptárokat. Fúrtam hát a lemezen nagyobb, összesen négy 8—8 milliméteres lyukakat a herék részére. Természetesen így megint kevesebb volt a virágporom, a kaptárban mindent telehordták s az anyák leállították a petézést, de legalább nem kellett tovább vesződni a takarítással. Napokat ültem a kaptár előtt: figyeltem, gondolkodtam. S egyszeresük támadt egy fura ötletem, amelynek az eredménye engem Is meglepett. A „herejáratokba“ 3—4 cm-es hosszúságú műanyagcsöveket dugtam és a kiálló végüket levágtam srégre. A herék továbbra ts ezen keresztül hordták ki a szemetet, de visszafelé a többi méhekkel együtt a rendes járatokon közlekedtek. Érdekes, hogy a méhek rászállnak ugyan a csó végére, de már nem „mernek“ — nem tudom miért — visszafelé átbújni rajta. Hát most itt tartok, hogy

a megfelelő lemez- és furatvastagságot eltalálva és a herejáratok forgalmát egylrányúsítva sikerült átugrani az akadályokat — fejezi be a happy end-del végződött vállalkozás krónikáját a méhész.

— Múltak az évek, a szorgos munka sok örömet hozott. Mennyi virágport?

— Volt olyan év, hogy 300—400 kilónál nem sikerült többet eladnom. Az idén — bár ha mézet gyűjtök sokkal nagyobb lett volna a nyereség,

mert jó volt az akác — közel járok a tíz mázsáhozI

— Hogyan készíti az árut eladásra; ha /Ól tudom előbb szárítani kell?

— Ha tavaszkor megindul a hordás, őszig minden nap össze kell szedni a virágport, s még ugyanazon a napon kt ts kell tisztítani és szárítani. A tisztítóm és a szárítóm magam alkotta saját találmány. Két öreg szekrényt alakítottam át erre a célra. Beleszerettem a villanyjűtést és telepolcoztam szárítókeretekkel. Ezeken száradt az értékes anyag felügyeletem alatt minden áldott este, sokszor éjfélnél ts tovább, amíg én olvastam.

— Az értékesítéssel nincsenek gondok?

— Az idén a galántal MEDOS az Ossz-szállítmányból 140 kilót nem vett át, mert nem volt megfelelően kitisztítva. De kérdem én, hol és mivel tisztítsam ki százszázalékosra, ha egyszer nem gyártanak és nem is lehet vásárolni ilyesmit. Szerintem inkább a MEDOS tehetne — lényegében önmaga és a népgazdaság hasznára — egy olyan gesztust, hogy az átvevőhelyen beállítana megfelelő tisztítót, amelyen a „visszadobott“ virágport mi, termetök ott, helyben áttisztítanánk, s nem kellene a saját költségünkön hazavinni, majd otthon a kezdetleges tisztítónkon újratisztltant, s végül visszavinni. Hát hol ebben a gazdaságosság, hol tükröződik itt a közérdek és a részünkre nyújtandó szolgáltatás — mondja füstölögve a gazda.

— Még eqy utolsó kérdés: Bírja erővel?

— Az eró önmagában még kevés volna, de szerencsére van akaratonŕ, bátorságom, időm és némi szaktudásom is.

Korcsmáros László

Értesítjük a tisztelt mébésztársakat, hogy a beküldött viaszból megrendelésre 10,— koronáért, »— sonkolyból pedig kilónként 12,— körönéért (6 minőségű mőlépet készítőnk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. A mőlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják, foszforral feljavítjuk, bogy a méhek egészségesen szaporodjanak.

A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldjék: Výrobňa medzistienok 991 06 2e)ovce