Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-16 / 15. szám

1983. április 16. SZABAD FÖLDMŰVES 7 L. KELEMEN GÄBOR: Az auschwitzi halálkombinátról, az ottani életről, a kivégzések menetéről és azok irá­nyítóiról, a hírhedt SS-hóhérokról sokat olvashattunk már. Kevés Írás tanúskodik azonban a halálgyár teljhatalmú urainak szórakozásáról. Korántsem köztudott, hogy a tömeggyil­kosok a foglyokból labdarúgócsapatot alakítottak, amelyet más táborok hasonló, sok ezer deportáltjából kiválasztott tizenegyeivel játszattak. A „Gól a halál kapujában“ című könyv egy férfi lágerbell „sportpályafutását“ eleveníti fel. Ebből közlünk most részletet. Schwarczot és életben hagyott társait egy zöldre má­zolt barakkba hajtják. Kimerültén kuporodnak le a pisz­kos deszkafalak mellé. A legtöbben maguk elé, a sem­mibe bámulnak. Várják, mi következik. Kisvártatva két SS-ttszt lép be. Valamennyi szempár rájuk szegezödik. A nácik undorral végigmustrálják a földön fekvőket, majd egyikük megköszörüll a torkát, és beszélni kezd. Tolmács fordítja a szavait: — Tudomásukra hozom, hogy az auschwitzi halálkom­­blndt btrkenaul melléklágerében vannak. Ez nem szana­tórium, innen csak a kéményen keresztül lehet kijutni. Amíg nem jön el a kivégzésük napja, addig dolgozni fognak. Engedélyezve csak az van, amit ml elrende­­dünk. Amit nem parancsolunk, az tilos, és szigorú bün­tetés jár érte. Akinek ez nem tetszik máris nektmehet a tábort körülvevő nagyfeszültségű árammal telített drót­kerítésnek. E néhány .fldvözlő“ mondat összeroppantja a foglyo­kat. A megismert, s nyomban meggyűlölt SS-tiszteket újak váltják fel a barakkban. Ezek is olyan félelmetesek, mint az elözóek. Nyilván' Ok jelölik ki, hogy mi lesz a feladatuk — gondolják a foglyok. Nem tévednek, előbb azonban más történik. Az egyik tiszt kilép, úgy félméternyire megáll Schwarczék előtt, rövid ideig himbálódzik a sarkain, maid megszólal: — Ki tud futballozni? Van maguk között hivatásos labdarúgó? Döbbent arcok fogadják a kérdést. Az SS-tiszt tekintete fürkészően figyelt az arcokat. — Na, mi lesz? Senki sem focizott? — faggatja a tár­saságot. Erre négyen — szinte egyszerre — jelentkeznek. Négy, közel egyforma, még viszonylag erősnek látszó fogoly. Az egyik közülük Schwarcz Sándor... Tizenhét éves kora óta futballozott ugyan, de csak a debreceni Textilgyár és a DMTE első osztályú amatőrcsapatában játszott, a neve nem került szóba a profi labdarúgó­­gárdák verbuválásánál. Azért emelte fel a kezét, mert gondolta: futballista­ként talán valamilyen előnyökhöz juthat a táborban. Az SS-tlszt tnt, jelzi: a játékra jelentkezett négy fo­goly kövesse. Az egyik szomszédos kis barakk-közi térre viszik őket, ahol nyolc náci, egy kápó és egy rabruhás sörte hajú férfi várakozik — jókedvűen beszélgetve. Schwarcz nagyon meglepődik, az utóbbiban ugyanis egy régi ba­rátját fedezi fel: Steinberger Dezsőt Balmazújvárosból. „Vajon, mit kereshet itt, az SS-ek között, s miért nincs kopaszra nyírva?“ — vetődik fel benne a gondolat. Megszólítaná, de nem meri, Steinberger pedig tudomást sem vesz róla... — Itt vannak a focisták — közli a toborzót lebonyo­lító tiszt. A jelenlevők először szemükkel felületesen végigfut­nak a foglyokon, majd aprólékos mustra következik. Ahogy a versenylovakat szokták, úgy vizsgálják őket. Elóször a bokájukat nézik, azután a térdüket és a combjukat nyomkodják. Amikor végtagjaikkal végeznek, a mellkasuk következik. Mérik, mennyire tágul levegő­vételnél a tüdejük. Schwarcz szemmel láthatóan tetszik nekik. A többiek kevésbé... , A vizsgálat befejezése után egy széles vállú tiszt — mint később megtudjuk Heinznek hívják — kilép a társai közül és a négy deportált labdarúgó múltjáról kezd érdeklődni. Most kiderül — legalábbis félig-meddig —, hogy тЦ keresett Steinberger az SS-ek között. 0 tolmácsol... Elsőként Schwarczot fogják vallatóra. — Milyen csapatban játszott? — A debreceni Bocskaiban — vágra rá, majd falfehér lesz, homlokán verejtékcseppek jelennek meg. Nem az a típus, aki álcázni tudja a hazugságot. Steinberger mélyen Schwarcz szemébe néz, ktcstt ki­vár, aztán jól érthetően megismétli az együttes nevét. Nem árulja el az SS-пек, hogy a játékosjelölt soha nem szerepelt ebben a gárdában. Ez megnyugtatja Schwarczot. Arra gondol, később ha tudja, valahogy meghálálja ezt a gesztust. — Milyen poszton szerepelt? — hallja az újabb kér­dést. — Hosszú évekig jobbhátvéd voltam, majd előre ke­rültem a jobb szélre. Az edzőm azzal indokolta ezt, hogy a csatársorban nagyobb szükség van a gyorsasá­gomra és jó helyzetfelismerő képességemre. — Hány másodperc alatt jutotta le a száz métert? — vág Schwarcz szavaiba a tiszt. — Tizenkét másodpercen belül. Az edzések után min­­déri este legalább öt-hat kilométert jutottam magánszor­galomból, ez a magyarázata a jó eredménynek. — Milyen színvonalú volt a bajnokság, ahol az a Bácskai vagy Bocskai játszott? — Egyetlen könnyű mérkőzés sem volt. Minden csa­pat játékosai véglghajtották a meccseket, sok gól esett. Soha nem voltak üresek a lelátók. — Elégi — szól megvetően a tiszt. Félreáilítják Schwarczot, majd sorra veszik a többie­ket. — Na, mindjárt meglátjuk, hogy Igazán jó focisták-e, vagy csak beszélni tudnak — jegyzi meg a tiszt a tér­dére csapva, miután a negyedik jelölttel is végez. Valahonnan futball-labda kerül elő. Szabályos, fűzős bőrlabda, amilyennel akkoriban játszottak szerte a vilá­gon. Ezúttal Is Schwarczot szólítják elsőnek. Hiába, a né­met precizitás mindenre kiterjed: ha egyszer felállíta­nak valamilyen sorrendet, azt nem változtatják meg.. Schwarcz nem örül, hogy neki kell kezdenie. A töb­bieknek van idejük, lehetőségük felkészülni, láthatják, milyen követelményeknek kell eleget tenniük. — Menjen a tér közepére! — adja ki a tiszt az első utasítást. — A mellettem álló kápó odadobja majd a labdát, és pontosan a kezébe kell visszafejelnie. Ügy hat-hét méter lehet a kápó és Schwarcz közötti távolság. A gyakorlat nem nehéz. Aki valaha is játszott, biztos, hogy százból százszor végre tudja hajtani. Schwarcz most mégis ideges. De aztán összeszedi ma­gát, erősen összpontosít és uár... A labda nagy sebességgel repül, akkorát üt Schwarcz fején, hogy csaknem beleszédül, valahogy azonban így ts sikerül irányítani: visszajut a kápóhoz. Ez tetszik a tiszteknek. — Ojabb feladat: lábbal kell visszaadni a labdát — szólal meg az SS. Schwarcz ránéz a cipőjére: lötyög a lábán, legalább két számmal nagyobb. Ráadásul nem bőrből, hanem fá­ból készült. Már száll is felé a labda. Félmagasan jön, most nincs a dobásban olyan erő, mint az előzőben. Lábbujjait ősz­­szezsugoritja a cipőben, ezzel klcstt ráerősítt a lábfejé­re, majd belsővel finoman pöccint egyet a labdán. Nagy megkönnyebbüléssel veszi tudomásul: most is jó helyre repült. — Labdalevétel következik — jelenti be a tiszt. Jó öt méter magasra dobja a kápó a labdát, Schwarcz odaszalad, jobb nadrágszárát kicsit felhúzza, érzéssel a labda alá nyúl, és az, mintha betdomitották volna, meg­pihen a próbázó rüsztjén. Schwarcz néhány másodper­cig ügyesen egyensúlyozva meg is tartja, majd lepoty­­tyanija a földre. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a gyakorlat. Nem vizsgáztatják tovább. A másik három fogoly ugyanolyan izgalommal és akarással végzi a feladatokat, mint elsőnek kijelölt tár­suk. Nekik azonban kevesebb szerencséjük van. Nem sikerül úgy a bemutató. A nácik öt-hat perc múlva közlik: egyedül Schwarcz felel meg. A 32 éves fiatalember leszegett fejjel fogadja a hírt. Nem néz fel, nehogy kiolvashassák a szeméből az örö­möt. . — Holnap már mérkőzés lesz — lép hozzá a tiszt. — Játszania kellI A kápó visszakíséri a négy próbázót a barakkba. Tár­saik közül már senki sincs ott, munkára vitték őket. Néhányon útépítők, mások tereprendezők, illetve rako­dómunkások lettek. Hamarosan a futballvizsgán „megbukott“ három fog­lyot is elviszik. Schwarcz néhány percig egyedül marad a barakban, majd megjelenik Steinberger Dezső. Most már mosolyog, köszön, mintha kicserélték volna... — Gyéréi — húzza félre Schwarczot. — Keresünk ne­ked valamit jobb fekvőhelyet. Ez lesz az állandó szál­lásod, a blrkenaui kilences barakk. En is ttt lakom ötö­dik hete. Több ezer fős májust szállítmánnyal érkeztem. Rajtam kívül még tíz társad lesz. Schwarcz szóhoz sem jut. Stetnberger szinte levegő­vétel nélkül beszél. — A blrkenaui láger dgánycsapatába kerültél, amely­nek, ne kérdezd, hogy miért, én vagyok az Intézője — folytatja Steinberger. — Heinz, a széles vállú SS-tiszt, aki kikérdezett és vizsgáztatott, valamint néhány kollé­gája szenvedélyes futballrajongó. Már hetek óta keres­gélnek két jó focistát, erősítésnek az együttesbe. Egyet már találtak nemrégiben, egy magyart, Wetgner a neve, s most te lettél a tizenegyedik. Stetnberger kicstt megköszörült a torkát. Azután folytatja: — A kápó, aki szintén ott volt a próbajátékon, len­gyel. ö az SS-tisztek megbízottja, neki kell gondoskod­nia a foctcsapatról. Tőle kapsz majd este futballcipőt, lábszárvédőt, klottnadrágot és labdarúgómezt. Javaslom, azonnal húzd magadra a koromfekete sportfelszerelést, és soha, még éjszakára se vedd le. Ha ebben látnak, az számodra védelmet jelent. Holnap mérkőzés lesz. Nagyon hajtsál, tedd ki a szívedet, a lelkedet, ugyan­úgy, mint a többiek, mert ttt kikapni nem lehet. A ve­reség egyben a halálotokat jelenti. Óvakodj nagyon a sérüléstől, ne menj cslnnbe, mert nincs szükség bicegő, lábát húzó futballistára. Ilyeneknek, az SS-tisztek sze­rint, a gázkamrában a helyük. A néptánc megszerettetését már óvodáskorban kell kezdeni. Fotó: Kontár Gyula A táncművészet, mint min­den más művészet, az értelmi nevelést kiegé­szítve, elsősorban az érzelmek­re hat. Éppen ezért kiválóan alkalmas az ember tudatának, világnézetének formálására, s megfelelő módszerrel a mű­veltség emelésére. A művészet, tehát a táncművészet is, a tu­datformálás kiváló eszköze, s azt sajátos eszközökkel tudja elérni. Ez azt jelenti, bogy a tudatformálás folyamatát átté­telesen segíti azáltal, hogy a résztvevők esztétikai igényessé­gének, végsősoron Ízlésének fej­lődésére. érzelemvilágának gaz­dagodására hat. A csoportokban azok a fiata­lok vesznek részt, akik szabad-Őrizzük az értékeket idejüket, egy általuk megvá­lasztott kollektívában a tánc tanulásával, művelésével kíván­ják eltölteni. Természetes, hogy az indítékok nem egyértelműek. A társaság keresése, a tánc szeretete és a szereplési vágy kapcsolja egy-egy csoporthoz a jelentkező fiatal táncosok nagy részét. A pedagógus, csoport­­vezető feladata, hogy ezt az igényt kielégítse, jó irányba te­relje, ügy irányítsa, és olyan tartalmat adjon a közös mun­kának, hogy az minden szem­pontból gyümölcsöző legyen. Az esztétikai nevelés zem­­pontjából nem lehet eredmé­nyes az alkalomszerűen, bemu­tatkozási céllal összeverődött csport. Különösképpen nem, ha nem áll rendelkezésre megfe­lelő művészeti vezető. Igaz, hogy még a néhány hónapos munkának is van haszna, mégis művészi és pedagógiai szem­pontból egyaránt az állandó jellegű csoportok létrehozásín kell fáradozni. A tiszta formák, a kikristá­­lyosodot táncolási mód, a gon­dolatok és érzelmek néptánccal való kifejezésére és tolmácso­lására való törekvés utat mutat a további fejlődéshez. A nép­tánc alapos ismerete és a kis­­szfnpadi formákban valé jártas­ság nélkül nem lesznek képe­sek valóban értékes, nagyobb lélegzetű művek alkotására. Ah­hoz, hogy a néptáncot bárki képes legyen valóban tovább fejleszteni, szükséges, hogy né hány motívum ismeretén túl behatóan tanulmányozza a mo­tívum sorrendjét, fűzését, kap­csolatát, nagyobb egységbe tö­mörülését, a néptáncok szerke­zetét. Ennek megismerése nél­kül a néptánc tudása csak fe­lületes ismorethalmaz marad. A kezdő csoportoknál a né­hány hónap alatt egyáltalán el­érhető eredményeik mellett az lesz az igazi eredmény, ha többségük megszeretve a kol­lektív munkát, a táncot, mégis együtt marad, s munkájuk ál­landósul. Az állandó jelleggel működő kezdő csoportok egy része tanfolyamon vagy kiadvá­nyokból tanult táncokkal fog­lalkozik, a másik része saját fainja, tájegysége anyagából igyekszik felkutatni, s azt szín­padra állítani. Ezek a csopor­tok még a kezdeti lépéseknél tartanak, de mindenesetre a helyes úton indultak el. Arra törekednek, hogy megtanulja­nak szépen stílusosan táncolni, és képességeiknek megfelelő koreográfiákat mutassanak be. Bőven akadnak még olyan oktatók, akik minden szaktu­dós, vagy az erre való minimá­lis törekvés hiányában önma­guk tákolnak össze táncokat, olyan fércmunkákat, amit a színpadon egyszer-kétszer látott kompozíciókból „állítanak ösz­­sze“. Ezek a kérdést csak he­lyileg — ha nem is szakértő, de megfelelő —, lelkiismeretes pedagógusok megnyerésével és munkába állításával, oktató képzéssel, s nem utolsósorban ellenőrzéssel lehet csak megöl- , dani. A képzetlen, tájékozatlan cso­portvezetők, pedagógusok mun­kája messze elmarad a sok színvonalas csoport mögött. Azért, hogy a kezdő gyermek és felnőtt csoportok vezetőinek szakmai képzettsége nem ki­elégítő, elsősorban (néhány ki­vételtől eltekintve) a járási népművelési központok a fele­lősek. Sajnos az említett intéz­mények nem szerveznek a nem­zetiségi csoportok vezetői szá­mára szakmai továbbképzést. A bratislavai Népművelési Intézet a magasabb szintű szakmai képzést biztosítja. Az általa szervezett tanfolyamokra csu­pán a kellő alapisnieretekkel rendelkező (járási szintű tan­folyamok végzettjei) hallgató­kat veheti fel. Feladata a ma­gasabb szintű szakmai képzés. Ma már e tanfolyamok végzett­jei állnak a fejlett tánccsopor­tok élén. Nagyon fontos láncszem az amatőr mozgalom rendszerében a szervezők és az irányítók te­vékenysége. Az önkéntesség egyik legfontosabb feladata terjeszteni a mozgáskultúra hasznos kihasználását a v*er­­mekek, az ifjúság és a Celnőt­­tek körében. Szükséges a kezdő tánccso­portok támogatása a szakmai tanácsadói központok, a társa­dalmi szervezetek, valamint a nemzeti bizottságok részéről. Ne várjuk, hogy majd jelentke­zik valaki, hanem önként fel kell keresni azokat az egyéne­ket, akik tehetségesek, igye­kezzünk őket megnyerni, mert csak Így tudjuk teljesíteni kul­túrpolitikánk egyik alávető feladatát Nem foglalkozhatunk csak az élenjáró együttesekkel, hanem időt kell szentelnünk az alap­bázis kiénftésére, s ezen ke­resztül fejleszteni kell az em­beri értékek kiVm akozt: rsát, esztétikai vonzalmát. A nemzeti bizottságok, a nép­művelési közponlok és a társa­dalmi szervezetek feladata a meglevő csoportokkal való rend­szeres törődés. Szorosabb a­­gyüttműködés szükséges a fenn­tartó szervekkel, hogy azok jobban megismerjék a csoport problémáit. A néptáncmozgalom további fejlődése megköveteli a megfe­lelő társadalmi megbecsülést, mint kivételes és hasznos esz­közt az ideológiai, esztétikai és erkölcsi nevelésében főleg a gyermekek és az ifjúság köré­ben. Ezzel összefügg valameny­­nyi felelős szerv és intézmér.y szervezési, erkölcsi és anyagi támogatása. Czlngel László, a bratislavai Népművelési Intézet munkatársa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom