Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 1. szám
1983. január 8. SZABAD FÖLDMŰVES Híégy küzdelmes év A kambodzsai népi állam fennállásának negyedik évfordulóját ünnepli. Kikiáltására több mint egy hónappal azután került sor, hogy 1972. december 2-én a Nemzeti Megmentés Egységfrontja kezébe vette az ország Irányítását. A népi Kambodzsának az elmúlt években meg kellett küzdenie a gyilkos Pol-Pot rendszer uralmá nak gyászos következményeivel. A romeltakarításkor feltáruló újabb tömegsírok annak gyászos bizonyítékai, milyen Jövó várt a ikambod zsalakra a maólsták által támogatott hóhérok uralma alatt. Kambodzsa népe számára az elmúlt év további lépést Jelentett az ú) élet útján: újabb üzemeket és vállalatokat nyitottak meg a városokban, az Idei tanévben már közel kétmillióra nőtt a tanulók száma, fokozatosan rendes mederbe terelódtk az ország élete. A testvéri vietnami néphadsereg egyes, ott maradt alakulatai segítenek az ország biztonságának fenntartásában, különösen a thaiföldi határ mentén, hiszen ez a szomszédos ország az a zóna, amelyen keresztül az elűzött Pol-Pot-lsta rendszer hívet vissza szivárgási kísérletekei tesznek. Kambodzsa a szocialista testvérországok segítségévei fokozatosan kiheveri az elnyomó Pol-Pot-lsta rendszer okozta felfordulás gazdasági következményeit. Nagyobb problémákkal küzd állampolltikai szinten. Mint ismeretes, az indoiklnai országok a nyáron javaslatokat tettek az ASEAN-nak a délkelet-ázsiai helyzet békés rendezésére, s bonyodalmak elsimítására. A Javaslat valójában elutasításra talált, ugyanakkor ezek az országok — az Egyesült Államok és Kína közreműködésével — melegen támogatják a kambodzsai reakció el-, tervezett új kormányának, a Pol- Poték örökébe lépő „demokratikus Kambodzsa koalíció kormányának“ képviseletét és hatalomba ültetését. Sajnálatos, hogy a népi Kambodzsa és a többi indokínai kormány kezdeményező, bé keteremtő Javaslatai süket fülekre találtak. Annál is Inkább, mert most, az ENSZ-közgyülés nemrégen befejeződött 37. ülésszakán ismét előráncigálták az ún. kam bodzsai kérdést, azaz Phnom Penh képviseletének kérdését. A hala dás és megbékélés ellenfelei ismét kedvezőtlen döntést csikartak ki a népi Kambodzsa törvényes képviselőinek teljhatalmú képviseletének visszautasítására. Pedig ismételten bebizonyosodott, hogy a Heng Samrin rendszere ellen sza vazó erőket figyelmen kívül hagy va, az ún. „demokratikus koalíció“ mögött senki sem áll, senkit sem képvisel ez a csoportosulás, botcsinálta „vezetők“. A kambodzsai külügymlniszté rtum határozottan tiltakozott ' az ENSZ-ülésszaik igazságtalan döntése ellen, amellyel meghosszabbította a Pol-Pot-lsta klikk mandátu mának érvényességét, s kijelentette, hogy ez a lépés szöges ellentétben van az objektív valósággal, ellentmond hatmillió kambodzsai vágyainak. Kambodzsa azonban nem hagyja magát eltántorítani céljaitól. Bátor léptekkel hajad — minden cselszövés és gáncsoskodás ellenére — az új élet építésének útján, mely elvezet e sokst szenvedett délkelet-ázsiai nép vágyalnaik teljesüléséhez, amelyet a szocialista testvérállamok támogatása is elősegít. L. L. December utolsó hetében világszózat hangzott Moszkvából, arról a Jubileumi ünnepségről, amelyen a Szovjetunió mint szövetségi állam megalakulásának 60. évfordulójáról emlékeztek meg. „A tartós, megbízható, szilárd béke minden ember, valamennyi nép, az egész emberiség elsőrendű, legnagyobb igénye. A béke igénye különösen fontos a jelenlegi körülmények között, amikor az államok olyan fegyverek birtokában vannak, amelyek képesek meg: semmisíteni az emberi civilizációt, a « földi életet, s amikor a háborús vet szély, amelyet a hetvenes években } sikerült számottevően csökkenteni, ■ ismét erősödik, a nemzetközi feszült I ség pedig észrevehetően fokozódik. Az államok erőfeszítéseinek, valamennyi ország kormánya, szervezetit politikai erői és minden állampolgára ; tevékenységének a nukleáris kataszttrőfa megakadályozását kell szolgál: nia. Ennél fontosabb feladat nincs, és nem is lehet. Mi, a szovjet nép meghatalmazott képviselői, ünnepélyesen kijelentjük, hogy a béke és a nemzetközi együttműködés Lenini politikáját folytató , Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz a háború megakadályozásáért. Kijelentjük, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államokkal való kölcsönösség alapján, kész arra, hogy befagyassza nukleáris fegyverkészleteit. A szovjet emberek meggyőződése, hogy az államok és népek erőiket egyesítve le tudják győzni a háborús veszélyt, meg tudják őrizni és meg tudják szilárdítani a világ békéjét, biztosítani tudják az emberek jogát az élethez. Ilyen egyesült erőfeszítésekre hívjuk fel a világ parlamentjeit, kormányait, politikai pártjait és népeit.“ Ä felhívás és azoik a konkrét javaslatok, amelyeket Jurij Andropov pártfőtitkár ünnepi beszédének a óemzetközi kapcsolatokra vonatkozó része tartalmazott, újonnan elgondolkoztatták a világ, főként Európa országainak népeit, milyen féktelen veszély származik a Reagankormány raikétatelepltésl terveiből. A Szovjetunió ismét kifejezte békeakaratát, hogy hatályon kívül akarja BÉKÉT A VILÁGNAK helyezni a rombolás erőit. Komoly erők értenek egyet az Egyesült Államok határain belül Is, de sajnos, szavuk elvész a reagani háborús propagandagépezet zenebonájában. A tárgyalásokra bólintanak valahogy a nyugat-európai kormányok is, talán a brit kormány (kivételével, melynek amazon feje szinte Reagan szárnysegédének kínálkozik. A köztudatig hatolt az a felismerés, hogy most már Reaganén a sor, az amerikai kormánynak kell lépnie. Az ám. A milliós és milliárdos értéket felemésztő fegyverkezés befagyasztására várnak odahaza is, nemcsak a tömé gak, hanem a „tisztes honatyák“ is, hogy a befagyasztott értékekből teremtsék elő a nélkülözhetetlen szociális többlet kiadások fedezését. Az érett amerikai honpolgárok hangulatát tükrözte a hírhedt MX rakéták hadrendbe állítása körüli huzavona is. Az elnök felsült a parlamenti megajánláskor, Illetve leszavazáskor, de a réseiket tovább kereste. Ügy spekulált, hogy a száz rakétából állő, 26 milliárd dollárt felemésztő MX-rendszert sűrűn, szorosan telepítik a Wyoming államban kijelölt térségben, s ezzel állítólag azt érnék el, hogy a rájuk Irányított ellenséges rakéták egymást pusztítanák el. A katonai szakértők szerint dőre vígasztalás ez. Az elnöki nyomás mindenesetre azt érte el, hogy a szenátus az 1982— 1983. költségvetési évre 988 millió dollár felszabadítását engedélyezte öt MX rakéta (kikísérletezésére és próbáira, de gyártásukról szó sincs. Az elnök fegyverkezési étvágya olykor még azokat Is aggasztja, akik nem is mondhatók a világbéke elszánt híveinek, de tudnak józanul kalkulálni, fegyverkezési spirális feltornázása az amerikai katonapolitika egyik jellegzetes kfséróje, s arra a szándékosan terjesztett badarságra épül, hogy a Szovjetunió katonai fölényben van, s így fenyegetni tud|a a nyugati világot. Mindez csak ürügy arra, hogy zöldet kapjanak a fegyvergyárosok. Amerika tükörképe azonban nemcsak a tömegpusztító fegyverekkel valő ikacérkodás esetleges szörnyű következményeit mutatja, hanem a békés célú termelés nagyarányú hanyatlását is kimutatja. A nemzett össztermék 2,2 százalékos csökkenése várható, mely a múlt év derekától 1,8 százalékos hanyatlást ért el. A vállalatok kapacitásának kihasználtsága mindössze 69 százalék volt, s 29 ezer vállalat jutott csődbe, (most 17 ezer), a legriasztóbb jelenség a 10,8 százalékos munkanélküliség, ami 12 millió személyt érint. A közép-hatótávolságú Pershing-rakéták és az ún. robotrepülögépek hadrendbe állítása az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseinek területén további 498 millió dollár ráfordítást igényel, igaz, ezt majd a szövetségesekkel fizettetik meg, ha 1983 végéig nem történik valamilyen előrehaladás a jelenleg folyó fegyverzetcsökkentési és -korlátozási tárgyalásokon. A humánum, a békés tetteikre való elszántság már most riadóztat. A józan, tisztességes szándékú emberek hangoztatják, hogy meg kell ragadni az odanyújtott jobbot, mely segítene kivezetni a fégyverkezés útvesztőjébe tévedt emberiséget a zsákutcából. Csak tisztességes szándékból eredő gesztus lehet rá a válasz, nem pedig annak a különös matematikának a folytatása, amely már az előző amerikai elnökök idején is zavart keltett a leszerelési tárgyalásokon, hiszen nehéz elfogadtatni a felek egyikével olyan tételt, hogy kétszer kettő az esetleg öt. Egyszerű logika, a problémákhoz való tisztességes hozzáállás, őszinte megegyezni akarás kell ahhoz, hogy a felzaklatott kedélyek közepette győzzön az emberekben szunnyadó bökevágy. Ezzel a reménynyel kívánjuk köszönteni az űj esztendőt, azzal a meggyőződéssel, hogy a munka frontján is helytállunk békés terveink megvalósításában. —In-« л\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ Békecsaták viiáafôruma Brockmann nikaraguai külügyminiszter ugyanis az ENSZ főtitkárához intézett levelében rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok nyilván nem hajlandó elismerni Nikaragua népének azt a jogát, hogy saját maga alakítsa sorsát. Ellenforradalmi bandák hondurasi területről, a hondurasi fegyveres erők fedezete alatt terrorakciókat hajtanak végre, miközben a hondurasi hadsereg az Egyesült Államok stra tégiai erőivel karöltve közös hadgyakorlatokat tart. Ennek ürügyén az Egyesült Államokból több ezer tonna EGYENLŐTLEN JÄTÉK Élesedik az amerikai és э nyugat-európai acélipari monopóliumok harca. (J. Cserepanov rajza) EóľSZ-ben a közel-keleti kérdésről. Az ENSZ légköre tükrözte a világ népeinek amiatti felháborodását, hogy Izrael berendezkedik más szuverén államok megszállt területein, semmibe veszi más népek Jogait és akaratát. A világszervezet 147 tagállama — az Egyesült Államok és Izrael kivételével — elfogadta a nyugat-bejrúti vérengzéseket elítélő határozatot. A közgyűlés vitájában érezhető volt a Nyugat-európai Uniónak az az állásfoglalása, hogy a Palesztinái Felsz.ibadftási Szervezetet tekinti az egyet len szervezetnek, amely a palesztinéi nép nevében beszélhet. Izrael libanoni inváziója, a bejrúti táborokban elkövetett tömeggyilkosságok után egyre erősödik az a követelés, hogy a PFSZ-t ismerjék el az egész Palesztinái nép szóvivőjéül. A közgyűlés egyébként újabb határozatban követelte az izraeli csapatok kivonását valamennyi megszállt arab területről. Megbélyegezte az amerikai-izraeli hadászati együttműködési megállapodást, mely terjeszkedési politika folytatására ösztönzi Izraelt, továbbá nagy szótöbbséggel elfogadta a Palesztinái népnek önálló állam megalapításához való jogát rögzítő határozatát. Izraelhez hasonlóan a Dél-afrikai Köztársaság is pellengéren állott az ENSZ-közgyülés fórumán. Minthogy az előző ülésszak a Pretoria elleni szankciók évének nyilvánította az ideit, az afrikai országok csoportja a közgyűlés vitájában .határozattervezetet nyújtott be az apartheidrendszer, továbbá a dél-afrikai állam angolai, legutóbb pedig lesothol betörései és vérengzései ellen. További büntetőintézkedéseket követelnek a BT tilalma ellenére Pretoriának fegyvert szállító cégek ellen. A közgyűlésben rámutattak az Egyesült Államok elítélendő szerepére is, amely a nikaraguai panasszal kapcsolatban is heves bírálat tárgya volt Mignel dEscoto fegyvert és lőszert szállítottak a Hondurasban menedéket kapott nikaraguai ellenforradalmőrok és somozisták támaszpontfaira. A békepolitikát folytató Nikaragua iránti bizalom megnyilvánulása volt, hogy a közgyűlés a Biztonsági Tanács egyik nem állandó tagjává választotta a középamerikai országot. A délkelet-ázsiai helyzet vitája lázas aktivitást váltott ki a világszervezetben. A szocialista közösség országainak képviselői felszólalásaikban rámutattak, hogy a délkelet-ázsiai helyzet javításához feltétlenül szükséges e térség belügyelbe történő külső beavatkozás megszüntetése. Fő ként arra mutattak rá, hogy külső erők gátolni próbálják a kambodzsai nemzeti megújhodás folyamatét, s ennek kapcsán is az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat az indokínai népekkel szemben. A szocialista országok küldöttségei a közgyűlésen és a főbizottságokban határozottan felvették a küzdelmet az amerikai imperialisták és NATO- szövetségeseik aknamunkája ellen. A legjelentősebb sikereket mégis a leszerelési kérdésekben érték el. Így a közgyűlés a vitás nemzetközi kérdések békés eszközökkel való megoldására felszólító nyilatkozatot fogadott el, amely a főtitkár szerint fontos mérföldkő a világszervezet történetében, erősíti alapokmányának egyik elvét. A közgyűlés 1. számú főbizottságában, a politikai és biztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságban, tizenegy szocialista ország határozattervezetet nyújtott be a nukleáris fegyverkezési hajsza korlátozását célzó Intézkedésekre. Ezzel kapcsolatban többoldalú tárgyalások szükségesek, melyek kiegészíthetnék egymást a genfi szovjet-amerikai tárgyalásokkal. E bizottságban továbbá 17 szocialista és el nem kötelezett tagállam olyan határozati javaslatot tett, hogy na telepítsenek nukleáris fegyvereket azoknak az államoknak a területén, ahol ilyen fegyverek nincsenek. Az Indítványt elsősorban a genfi leszerelést bizottságnak és az atomhatalmaknak címezték. A kérdésnek a közgyűlés 38. ülésszaka napirendjére tűzését indítványozzák. A bizottság egyhangúlag elfogadott dokumentumban még az afrikai kontinens és a környező területek atomfegyvermentesíféséért szállt síkra, s felszólította az érintett országokat, hogy nukleáris létesítményeiket helyezzék a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alá, ne kísérletezzenek nukleáris fegyverekkel e térségben. Az országok szüntessenek be mindenfajta katonai és nukleáris együttműködést a Dél-afrikai Köztársasággal. A politikai főbizottság a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi szerződés megkötését sürgette. Az 1. számú bizottság rámutatott arra ts, hogy a fegyverkezési versenynek a világűrre valő kiterjesztése nagyon kiszélesítené a konfrontáció övezetét, és újabb veszélyt jelentene az emberiségre. Az előző ülésszakon a Szovjetunió olyan szerződés megkötését kezdeményezte, amely megtiltaná bármilyen fegyverfajta telepítését a világűrbe. Az 1982. június 4-i elnöki direktívában viszont első helyen szerepel az Egyesült Államok katonai fölényének biztosítása a világűrben. Az Illetékes ENSZ-blzottság határozatot hozott, tárgyalni kell egy olyan szerződésről, amely megtiltaná a neutronfegyver kifejlesztését, gyártását, felhalmozását és alkalmazását. Javasolta a kérdésnek a következő ülésszak napirendjére tűzését. A bizottság a sugárfegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának eltiltásáról is határozatot fogadott el, s kérte e kérdésnek szintén a következő ülésszak elé terjesztését. Az ENSZ politkat bizottsága az információáramlással is foglalkozott, azzal, hogyan használják fel az egyes államok a műholdakat a közvetlen tv-adások céljaira. Az ezzel kapcsolatos egyik legfontosabb elv, hogy a műholdakon keresztül történő tv-műsorszolgáltatás csak akkor lehetséges, ha az érintett államok előzetes konzultációkat folytatnak a kérdésben, és megállapodnak egymással. Ezzel kapcsolatban van az 1983-ra meghirdetett tömegkommunikációs világév, melynek megrendezését a világszervezet még 1981-ben határozta el. Az ENSZ nemes küldetését bizonyltja, hogy céljainak hirdetésére és alátámasztására 1986-ot nemzetközi békeévnek minősítette, 1987-ben pedig meghirdeti a hajléktalanok megsegítésének nemzetközi évét. L. L. As ENSZ-közgyulés XXXVII. ülésszaka az ünnepek előtt befejezte munkáját. Tanácskozásainak homlokterében álltak a háború és a béke kérdései, a nukleáris katasztrófa elhárítása, konkrét leszerelési intézkedések, valamint a nemzetközi feszültséget élező idült problémák, egyebek között az izraeli agresszió a közel-keleti térségben, továbbá a délafrikai kóziársaság fajüldöző politikája. Az idei ülésszak ismét igazolta, hogy a szocialista országok konkrét kezdeményezésekkel törekednek a napirenden szereplő világproblémák tényleges rendezésére. Az ülésszakon hangadó volt az a szovjet nyilatkozat, hogy a Szovjetunió nem alkalmaz elsőnek atomfegyvert, továbbá az a javaslat, hogy haladéktalanul szüntessék meg és tiltsák be a nukleáris fegyverkísérletekét. Pozitívuma volt az ülésszaknak, hogy a szocialista világ képviselőjét, Hollai Imre magyar küldöttet választották a közgyűlés elnökévé, aki az ülésszak munkáját értékelve kiemelte, hogy több alkalommal, amikor a fontos eszmecserék fóruma a jelenlegi nemzetközi helyzetből következő megosztottság és feszültség folytán veszélybe került, mégis felülkerekedett a józan ész és a felelősségtudat. A nemzetközi tengerjogi egyezmény időben ezzel egybeeső aláírását említette példaképül, amiről kijelentette, hogy ösztönző példa lehet más égető nemzetközi problémák megoldáséra, ha az érintettek figyelembe veszik egymás érdekelt. A közgyűlés egyébként jövő évi költségvetési összegét 33 millióval — 1 milliárd 473 millió dollárra csökkentette, s az arab nyelvet a testület hatodik hivatalos munkanyelveként elfogadta. A világszervezet ülésszakán erősen megnyilvánult az a szerep, amelyet Perez de Cuellar főtitkár követelt az ENSZ-nek, hogy amolyan katalizátorként kell halnia, hogy fórumán a megvitatott kérdések megoldását is befolyásolják в kormányok megfelelő ösztönzésével. akadályozó erőszak elítélése. Az Illetékes bizottságban humanitárius javaslatot tettünk továbbá az ifjúság jogainak védelmére. A közgyűlés 1. számú bizottsága mintegy hatvan határozatot fogadott el a leszerelési kérdések megvitatásával kapcsolatban. A dokumentumok bizonyítják, hogy a tagállamok többsége a fegyverkezési hajsza megfékezését és a nukleáris katasztrófa elkerülését tekinti a legsürgetőbb megoldandó kérdésnek. , Hatalmas vita bontakozott ki az Hazánk aktívan hozzájárult az ülés szak eredményes munkájához. Így pél dául a politikai főbizottságban új ha tározaii javaslatot terjesztett elő amelyben konkretizálta és továbbfej lesztette a leszerelés céljainak eléré séért folytatott nemzetközi együttmü ködösről szőlő ENSZ-niylatkozat gon dolatait. Javaslatunk fontos elvekei rögzített, mint amilyen a nukleári: fegyverek elsőkénti alkalmazásánál! megengedhetetlensége, a támadó atom háború bármiféle doktrínáinak elftélé se, a lázas fegyverkezés újabb csator nái megnyitásának elfogadhatatlansága, a gyarmati országok és népek teljes függetlenségének megadásé« vonatkozó nyilatkozat végrehajtását