Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-02 / 13. szám

1983. április 2. SZABAD FÜLDMOVES Л sütörtök óta esik. Ítéletidő. Ma hál’istennek vasárnap [.О van. Vasárnap reggel. — Janko, Janko hallod? Ébredj! Beázik a tető, ömlik a víz. Hiába tettem éjszaka lavórt a csorgás alá, nem segít. — Már Itthon vagy? — Itthon vagyok. De mi haszna, hogy odavoltam? Egy borjú megint megdöglött. Hiába mondtam nekik, hogy legalább a borjas teheneknek ne adjanak abból a romlott silóból, nem hallgattak rám. Szólhatna már nekik az elnök is, hisz az 6 zsebére is megy a játék. Rájönnek ők még, hogy igazam volt, de akkor már késő lesz. En nemigen akarok a dolgukba avat­kozni, hisz már az is szúrja й szemüket, hogy nekem iskolám van. — Beázik, azt mondod? — Az új tetői De nem csoda, mert az a két semmirekellő többet volt a udvaron, mint a tetőn. Még jel sem értek, s már másztak is le sörözni. Nem értek rá azzal törődni, hogy jól rakják-e a cserepet De a napi háromszáz koronát eltették. — Mit tehetünk? A munka sok, a mesterember kevés. Ök szabják meg a napszámot. Add be a gangról a kezeslábaso­matI — Hozom a tisztát. A másikat este beáztattam. — Nem kellett volna. — Miért járnál piszkosban, ha nem muszáj. Gyere, megfo­gom a létrát. — Mindjárt, Marőám. Mondd, mikor alszol te tulajdonkép­pen?! Éjszaka a lavórral szaladgálsz, hajnali négykor már mégy az istállóba! — Ráérek, nincs gyerekem, akit dajkálni kéne! — Nem tudom, elég hosszú lesz-e a létra. —- Elég hosszú, én már odatámasztottam az ereszhez. Kint ítéletidő volt. Egymást sem látták. — Le ne ess, Jonka, vizes a létra, csúszik. Nem látod, hova lépsz. — Ne félts te engem, csak a létrát fogjad! — Szodoma és Gomora... Mindjárt harangoznak, mindenki siet a templomba, ők meg cserepesnek, a házukat csinálják. Még most is dolgoznak. Minek nekik ilyen kastély, hét szoba, MILKA ZIMKOVÄ: hét bizony, s még budi Is van benne ... De az asszony akarta így! Az a szuka. Imádkozni nem tud, kereszted vetni még sen­ki se látta, de meg is verte az Isten. Hetedik esztendeje hen­tereg az urával, mégsincs gyereke. Mindenki tudja... A többit már nem lehetett hallani, a szóözön vége összefolyt a hiszekeggyel... María anyósa — miután így nyilvánosan lepocskondiázta a menyét — a templom előcsarnokában egy Jézus-szobor elé térdelt. Hóna alatt vastag bibliát tartott, s a lehető legna­gyobb természetességgel váltott át a menye ócsárlásáról az istentisztelet ószláv nyelvére. Szerencsére nem lehetett tudni, hogy María arcán esőié folyik-e vagy könny... Még erősebben szorította a létrát, és szó nélkül adta ura kezébe a következő zsindelyt. A tetővel több baj volt, mint gondolták, s akárhogy igyekez­tek, az esőben nem tudtak időre végezni. Az istentisztelettel vasárnapi dolgát letudó s elégedetten hazafelé áradó nép még mindig kint találta őket. Sokan voltak, akik rövidebb úton Is mehettek volna, de ab­ban a reményben, hogy az öreg Pleváné még tartogat egy-két szitkot traktorista fia és agronómus menye számára, megke­rülték a templomót, s Janko Pleva új háza felé indultak haza. Hiába reménykedtek. A fatemplom huzatos előcsarnokában Pleváné lecsillapodott. Mikor a nép tódult kifelé a templomból, ő egy papírrózsák­kal díszített lkon előtt térdelt, és éppen harmincharmadszor (fia akkor я nyáron múlt harminchárom éves] nézett fel az ikonra, s könyörgött Jézushoz pogány fia bűnös leikéért, aki­ből akár pap is lehetett volna, ha meg nem nősül... Janko Pleva és felesége végeztek a tetővel, és bementek a házba. Szótlanul tettek-vettek. A galuskának feltett víz köz­ben csaknem elforrt a tűzhelyen. María öntött hozzá egy ki­csit, magasra csapott a gőz a fazékból. A fiatalasszony leve­tette magáról fiz átázott ruhát. Száraz lenvászon inget húzott, s mindjárt jobban érezte magát. — Janko, hol vagy? Vesd le azt a vizes göncöt. Megfázol. Mindjárt forralok egy kis bort, mézet ts teszek bele, meg ne betegedj. Janko az ablaknál állt. Nem volt szép ember, de arcáról kellemes nyugalom áradt. Felesége szavat már rég elhangzot­tak, de 6 csak állt mozdulatlanul. Kinézett az ablakon. A kék­re meszelt átellenes kicsi ház szeptembert égként derengett át a szürke ködön. Hívta az anyját, lakjon náluk. María is hívta. De hiába hívták. Még azt sem engedte meg, hogy na­gyobb ablakokat vágjanak a házára. Amióta a kék ház mellé odaépítették a kultúrhüzat, fény sem ért az anyja ablakait. S a padló agyagból van. Nyáron még ki lehet bírni, de télen úgy árad belőle a hideg, mint Zipajék kútjából. Ha az apja nem halt volna meg az olasz frontról hazafelé jövet, minden másként lett volna. De így nagyon korán magukra maradtak. Az anyja magával hordta a kis Jankót a mezőre, erdőbe, mar­kot szedni, trágyát teríteni, krumplit ásni. Mindenhová. Nem volt, akivel otthon hagyhatta volna. Egyszer pünkösd előli kékebbre festették a házukat, mint máskor. A földtől egészen, a szalmatetőtg. De még így sem kellett létra, elég volt a fejő­­székre állni. A szalmatető északi felén sűrű zöld moha nőtt, s a mohán sárga virágok. Ha esett, a virágok megszaporod­tak. Pünkösdre az anyja a falon lógó képek mögé hársgaly lyakat szürkült, az ablakba ts jutott zöld. Amióta megnősüli anyja ablakába nem látott hársgallyat... — Janko, megfázol. A férfi körül már tócsákban állt a víz. Levetette kezeslába süt, ingét, bakancsát — minden vizes volt rajta. Még az alsó­nadrágja is... María még nem látta férjét így, világos nappal ruhátlanul. Janko csak akkor eszmélt fel, mikor felesége felé fordult. ‘María kezében lavór volt. — Mindjárt öntök bele meleg vizet. — A galuskához forralt vizet beleömötle a lavórba, széket húzott hozzá, a díványról leveti egy párnát, rátétté a székre, könyökével megnézte a vizei nem túl forró e. — Jöhetsz. Meglátod milyen jó lesz, ha átmelegszik a lábad. Janko leült a kivarrott piros párnára, s már nem szégyen­kezett a felesége előtt. María lenvászon ingben, vizes hajjal olyan gyorsan jött-ment körülötte, forgolódott a tűzhely körül, hogy nem hagyott neki időt a szégyenkezésre. Most például kinyitotta a sütőt, kivette belőle a túrós lepényt, s egy kacsát tolt a helyére. — Nézd, Jankó, olyan sárga ez a kacsa, mint a sárivtrág. Szinte sajnálom megsütni... Jankó jóleső érzéssel nézte forgolódó feleségét. Felesége, a lenvászon ing, s a lenvászon ingben még kerekebbnek tetsző kerek csípő, a hétszobás új ház, a fürdőszoba Jaz első a falu­ban], a kredenc fehér csipkéi együtt jelentették számára az otthont. María tiszta törülközőt vett elő. ö maga akarta szárazra törölni a férjét. A férfi térde az asszony meleg vállához ért... A túróslepény illata megtöltötte a szobát... María haja már szárazabb volt... Janko érezte felesége meleg, sima testének közelségét. Mintha nem is hetedik, hanem első éve volnának házasok. Az aszonyi test illata annak a vajkörtének az illatá­ra emlékeztette, amelyet egyszer régen, még gyermekkorában az anyja hozott neki a kötényében a Zipajék fájáról... Újból és újból megtöltötte szemét és kezét a fehér, meleg asszonyi test. Ügy tetszett neki, hogy a nagy, piros cserepes ház, a hét szoba is kevés ahhoz, hogy befogadja ezt az édes­séget. Boldog volt, hogy ilyen felesége van. Más asszonyra gon­dolni sem akart. Mariával könnyebb az élet. Mikor ez ember azt várná, hogy jajveszékelni, siránkozni fog, ö túrós lepényt süt, s meleg vizet tölt neki a lavórba. Miért baj az, hogy csak ketten vannak, s nagy házuk van? A dáliát az ablakba tette az asztalról, s abroszt cserélt. Ki­vette a kacsát a sütőből, s három részre osztotta. Megebédel­tek. — Ezt vidd át anyádnak. S kalácsot is vigyél neki. Egy kis tálba tette a még meleg combot, s asztalkendőbe csavart kalácsot rakott mellé. — Elugrom az istállóba. Egy tehén már második napja kín­lódik. Nem bír megborjazni. így ebédidőben biztosan sgnki nincs mellette. Te is menj, míg meleg az étel, nehogy elhül­­jön. — En vagyok, anyám — verte meg az ablakot, mert az ajtó kulcsra volt zárva. Pedig máskor az anyja nappal nem zárja az ajtaját. — Jaj, ftam, gyere csak, gyere! Hoztam neked valamit. A Gibó-laposba szaladtam el érte. Csak akkor használ, ha vasár­nap istentisztelet után szedik. Isten mentájának hívják. Virága olyan, mint az ibolyáé. Azt mondják, hogy főzetéből kilenc hónapra a meddő tehén is megborjazik. Itasd meg a felesé­geddel, fiam. S ha ez sem használ neki, kotródjon a faluból. Senki sem hívta ide. Ne felejtsd el, fél óráig kell főzni, fél óráig állni hagyni. Isten veled, édes fiam Mikor Janko hazaért, María még nem volt otthon. Fél óráig főzni, fél óráig állni hagyni. Mire María hazaér, éppen kész lesz. — Csak nem gyermekláncfűmézet főzöl, Jankóm? Olyan az illata... — kérdezte María, mikor belépett. Sáros csizmáját az előszobában hagyta. Megint csuromvíz volt a ruhája. — Micsoda tehén volt, Jankóm, ha láttad volna! Járomba is jó volt, fejősnek is. A mi szövetkezetünkben azt hiszik, hogy vasárnap a jószág is templomban van. Egy lélek sem volt az istállóban. Ha van ott valaki, és segít neki, biztosan nem dög­lött volna meg. 0, legalább én mentem volna hamarabb, meny­nyit szenvedhetett! Furcsa. Az is szenved, aki meddő, s az is aki nem az. Lehet, hogy túl nagy volt a borjú. Sohasem lehet tudni. Csakugyan főzöl? Mi történt veled? Hiszen te sohasem szoktál... — Isten mentáját főztem ... Azt mondják, hogy jót tesz az asszonyoknak, a terméketleneknek... — Janko úgy beszélt, hogy közben kinézett az ablakon. Az eső még mindig esett. A köd lejjebb ereszkedett. A kék házikót már alig lehetett látni. — En nem tehetek róla, hiszen tudod. Két könyökömmel szántanám fel az udvart, s magamat vetném bele, ha tudnám, hogy tavasszal gyerek sarjad belőle. — Nem azért mondtam, María. De hátha segít. Így mond­ják. Fél óráig főzni, fél óráig állni hagyni. — Megiszom. — Csak ha akarod. — Egészen olyan, mint a gyermekláncfűméz. ö, milyen édes! De valami keserű ízt is érezni benne, ö, milyen keserű, itt, hátul a torkomban. — Mutasd, igazad van. Édes is, keserű is. Furcsa. — Nehogy megtdd az egészet. Ezt csak asszonyok thatják, olyanok, mint én. A kisborjú még nedves volt és meleg, mikor rátaláltam. Ha nem lett volna barna folt a homlokán, egészen fehér lett volna. Még tiszta szalma sem volt az istállóban. Az elnök köpenyével takartam be. Felhajtotta a lila virágból készült lét. Nem itta meg mind, nem bírta. Még maradt egy kevés a fekete lábas fenekén. Levetette magáról a vizes ruhát, s inget is megint váltania kellett. Éppen a szárazot húzta magára, mikor valami furcsa forróságot és gyengeséget érzett. — Lefekszem egy kicsit, Jankóm. Azt hiszem nem én forra­lok neked mézes bort, hanem te nekem. Biztosan megfáztam. Bement a szobába, az ajtót tárva hagyta. Máskor mindig be­húzta maga után. Jankó be akarta hajtant a tárva hagyott ajtót. Elment a tűzhely mellett, de hirtelen neki is a torkába futott valami édes-keserű íz. Megfogta a fekete lábast, s megitta a mara­dékot is. Még szerencse, hogy María nyitva hagyta a háló ajtaját. Janko már nemigen bírta volna kinyitni. Átlépett a küszöbön. María csapzott, lóhereillatú haja le­csüngött a vánkosról. Janko vissza akarta tenni a vánkosra a lecsüngő hajat. De sokáig, nagyon sokáig tartott neki az út az ágyig. Ment, de nem haladt. Mint egyszer, régen, mikor a búcsújárókkal Lőcsére mentek, ö az anyja mellett lépkedett. Az anyja hátán batyu volt, s a batyuban száraz lepény, és meltakávé. Ha legalább egy kts túróslepényt ehetne, mindjárt könnyebb lenne a járás... Már beesteledett, éjszaka lett, s a lóhereillatú hajhoz még mindig nem ért oda. A fekvő' asszony haja hidegen Illatozott. Az arca is hideg volt, az inge is hidegen tapadt testéhez... , A férfi fel akarta emelni feleségét, hogy melegebb helyre vigye. De már a dunyhát sem tudta megemelni... Ha egy kis hársfateát ihatna, vagy vajkörtét ehetne... Rá­borult a feleségére, testével fedte be, hogy ne fázzon ... Kint szakadt az eső. Ítéletidő volt... TÖZSÉR ÄRPÄD fordítása (A mai szlovák prózafrók Agyaghegedű című elbeszélés­kötetéből) 7 Áprilisi filmkínálat Filmszínházaink programja áprilisban is gazdag és sokrétű lesz. Az újdonságok összegezése: hat csehszlo­vák, három szovjet, és egy magyar, román, NDK-beli, NSZK-beli, lengyel, olasz, francia, jugoszláv, svájci és amerikai alkotás: Kedvcsinálóként, no meg a választást megkönnyítendő, néhányukat közelebbről is bemutatjuk, szóban-képben: SVEJK I—II. (cseh) Újra a mozikban van Jaroslav Hašek világhírű regényének nem kevésbé sikeres filmválto­zata. Első bemutatóját követő hatalmas látogatottsága már annak idején bebizonyította, hogy ezt a regényt talán még szándékosan sem lehetne el­rontani ... Az ízig-vérlg „civil“, mégis önként mundért öltött, képtelenebbnél képtelenebb sla­­masztikákba bonyolódó, a kato­nai regulát jóindulatú mosolyá­val minden lépésben tucatszor megszegő Svejk figurája annyi­ra érzékletes regényben és filmben egyaránt, hogy az újra­­bemutatás sikere biztosra vehe­tő. És az Is, hogy a film mind­két — egymástól függetlenül bemutatásra kerülő — része biztos tipp a szórakozásra. lyére. Egész életét, minden igyekezetét ennek a vágynak veti alá, nincs tekintettel sem­mire és senkire. Azt sem látja meg, hol az a határ, amit sem­mi szín alatt nem szabad átlép­nie ... A MILLIÓS BOGÁR (olasz) Búd Spencer hatalmas alakja, bozontos szakálla és elsöprő erejű pofonjai várják a nézőt (persze csak a vásznon, szeren­csére), ha jegyet vált erre az ízig-vérig szórakoztató, minden kelléket felvonultató vígjáték­ra. Amint az sejthető, maga a történet a legjobb akarattal sem nevezhető mélyen szántó­nak, de erre nincs is szükség. Adott egy öregecske biológus­­professzor, akit egy zseniális felfedezéséért annak rendje és Szerelem nélkül RÖVID ÉJSZAKA (szovjet) 1946 ... A háborúnak már vé­ge, de emléke még túlságosan is közeli, következményei pedig lépten-nyomon emlékezni kény­szerítenek a szörnyű napokra. Belorusszia egyik kisvárosában a tizennégy éves Ivan édesapja hazatérését várja. Telnek-múl­­nak a napok, a háború túlélői már mind hazajöttek, de Iván édesapjától csak levelek érkez­nek. A kisfiú szörnyű sejtése rövidesen beigazolódik: édes­apja soha nem tér már haza ... A leveleket nagynénje írta aki így akarta a fiüt megkímélni a lelki megrázkódtatástól élete legnehezebb időszakában, a ser dűlőkor küszöbén. A megrázó felismerés így már félig érett emberként éri, aki képes tuda­tosítani, hogy élnie kell, és az elvesztett támaszt csakis a sa­ját akaraterejével pótolhatja. SZERELEM NÉLKÜL (lengyel) Barbara Sass rendező több mint másfél órás színes filmje mély lélektani analízis egy fia­tal újságlrónő válságos napjai­ról. Római tartózkodása során élete legnagyobb szerelmi csa­lódását éli át, és kislányával együtt szinte menekül vissza a hazájába. Miután magához tért letargiájából, egyre erősebb benne a vágy: visszatérni is­mét, gyönyörű szerelme színhe módja szerint elrabol egy mar­­talócbanda, hogy Egyiptomig meg se álljon vele. Ismerő­sünk és barátunk, Piedonne, a nápolyi rendörfelügyelő pilla­natokon belül nyomon van, és hátborzongató kalandok, vala­mint megszámlálhatatlan meny­­nyiségű pofon kiosztása után végül is kiszabadítja a profesz­­szort az emberrablók fogságá­ból. Persze csak akkor, miután kellően kiszórakoztuk magun­kat a nézőtéren. APACS-ERŐDÍTMÉNY BRONXBAN (amerikai) Bronx New York egyik elő­városa, ezért a cím okvetlen magyarázatra szorul. Jelképről van szó, ahol az üldözött, ha­zátlanná váló indiánok — feke­­tebőrflek. Ök, valamint beván­doroltak lakják zömmel ezt a rossz hírű negyedet, ahol nem múlik el nap bűntény nélkül. Két jóravaló rendőr elhatároz­za, hogy rendet teremt Bronx­­ban, de hamarosan rá kell döb­benniük, hogy erejüket felül­múló feladatra vállalkoztam. A súlyos probléma a legilletéke­sebbeket: a város elöljáróit ér­dekli a legkevésbé, semmit nem tesznek a szociális gondok ren­dezéséért, sőt nem egy bűntény a rendőrök brutalitása követ­keztében, vagy éppenséggel hallgatólagos beleegyezésével történik. '(vass) A milliós bogár #

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom