Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-26 / 8. szám
ISII február Ü. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Q_ okatlanul nagy sürgés-forgás N7 volt ezen a február eleji naw pon a hidaskürti (Mostové) művelődésháza környékén, ünneplőbe öltözött emberekkel telt zsúfolásig a nagyterem. Az ottlevőket a több mint ötezer hektáros Vörös Csillag szövetkezet 960 tagja választotta küldöttül. Mégpedig azért, hogy legyenek szószólóik ezen a nagyon jelentős tanácskozáson. Erre az összejövetelre Immáron tizedszer került sor az egyesülés óta. A zárszámadö küldöttgyűlést Ногvéth István efsz-elnök, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője nyitotta meg. Szeretettel üdvözölte a jelenlevőket, köztük a becses vendégeket; a járási pártbizottság, a járási mezőgazdasági Igazgatóság és egyéb Járási szervek képviselőit, továbbá a két magyarországi mgtsz elnökét. Ezt követően rövid áttekintést nyújtott a jelenlegi egyre bonyolultabb nemzetközi helyzetről, majd a küldöttgyűlés fontos szerepét hangsúlyozta, tekintettel az 1983-as év még sikeresebb gazdálkodása jó előfeltételeinek megteremtésére. Mert nem gyerekjáték ám, több mint százhúsz millió koronát kigazdálkodni. A mindennapos harcvlvás kerül előtérbe; olyan harc, amelyre- fel kell készíteni a közel ezer fős tagságot, hogy az éves terv feladatait következetesen, céltudatosan valóra tudja váltani... SZÁZ PLUSZ TIZENÖT Ennek a hat falu határát átfogó nagygazdaságnak a tagsága nagyon nehéz évet hagyott maga mögött. Kezdjük talán azzal, ami megmásíthatatlan tény; csaknem kétszáz hektárnyi cukorrépát tett tönkre az orkánerejű szélvihar, amit újra kellett vetni. A fagy sosem okozott akkora összegű kárt a szőlészetben, mint éppen tavaly. A jégeső sem kímélte a növénykultúrákat. No meg aztán az Is tudott, hogy az 1982-es év országos viszonylatban nem kedvezett a gabonának. Az elemi csapások okozta kár egy részét ugyan az Állami Biztosító megtérítette a közös gazdaságnak, ez azonban messze elmarad a kiegyenlítődéstől. A számottevő hozamcsökkenésekből eredő árbevételi különbözetet a melléküzemág, a szállító-egység, a kőmüvescsoport stb. billentette helyre, fokozottabb erőfeszítéssel, nagyobb áldozatvállalással és leleményességgel. Noha van mit a „tejbe aprítani“ — a 17 millió korona tiszta nyereségből, a különböző alapok feltöltése után — a 100 koronánként munkadljra 15 korona osztalék jutott, ez az összeg A A legjobbak a különjutalom átvételekor, EGY ZÁRSZÁMADÁS TANULSÁGAI ЖШШ Ш7 min dlszemelvény elé szólítottak, hogy a járási pártbizottság képviselője. Csömör Lajos titkár, valamint Horváth István efsz-elnök jókívánságai s baráti kézszorltásuk közepette vehessék át szorgalmuk, példamutatásuk különjutalmát. A gazdaságvezetés a továbbiakban is azon fáradozzék, hogy az élenjáró, a kiváló és a példás dolgozók száma — a következő zárszámadásig — legalább a duplájára gyarapodjékl Az efsz elnökhelyettese amellett szólt arról Is, köntörfalazás nélkül, hogy mi-minden származik a lazaságból, a felületességből, a tapasztalatlanságból, az intézkedések be nem tartásából, szervezési, irányítási fogyatékosságokból. Tavaly például az illetékesek már elgyomosodva, megújabb problémákat vet fel, amelyek fölöttébjj bonyolultak, összetettek. Megoldásukhoz több tudás, szakértelem, sőt politikai tisztánlátás szinte elengedhetetlen. No meg a rugalmasság sem mellőzhető. Nos, nemegyszer épp az utóbbinak a hiánya a gondszaporltó. A Vörös Csillagban 19 agrármérnököt, s ennél több technikust, középkádert tartanak nyilván. Szellemi derékhadnak is nevezhetők! Csakhogy a szakmai-politikai tudás mindaddig holt tőke, míg termelőerővé nem válik. Tekintettel a nagygazdaság kiterjedtségére, a gazdaságvezetés nagyobb segítséget vár tőlük<- az üzem- és munkaszervezés tökéletesítésében, az ellenőrzés még következetesebbé, hatékonyabbá tételében. Ügyelni kell vagy arra várva több Is lehetett volna. Bár a fő ludas az elemi csapások sora volt, mindamellett a növénytermesztési, az állattenyésztési főágazat, valamint a gépüzemelési ágazat dolgozói tehettek volna többet Is — tisztelet a kivételnek! —■ az éves terv teljesítése érdekében. kertelés nélkül ч Köztudott: a mai fejlett mezőgazdasági technika sokra képes. De nem mindenre! Az emberi tényező mindmáig döntően nyom a latban. Karácsony Sándor, az efsz alelnöke, az üzemi pártszervezet elnöke napnál világosabban kifejtette ebbéli álláspontját. Meggyőzően, konkrét példákkal szemléltette, mit eredményez a becsületes munka, a szívós, célratörő feladatteljesítés, a hozzáértés. Ezzel az élenjárókra, a kiváló és példás dolgozókra utalt, köztük olyanokra, mint a vezekényi (Vozokany) Csermák József, Seszták Ilona, Halász Ferenc, akik éves viszonylatban, napi átlagban 10 liternél több tejet fejtek tehenenként. Az élenjáró kocagondozók közül a vezekényi Szabó Gyula, a vlzkeletl (Clerný Brod) Olasz Dániel és a tallósl (Tomášikovo) Kohút Sándor nevét hallottuk. A sertéshústermelésben Bartos Sándor, Szabó János és Burian Ondrej jeleskedett. Derekasan helytállt Pápai méhész Is, tudása legjavát kamatoztatva a közös gazdaság javára. Am ennél jóval több az olyan dolgozók száma, akik feladataik 100 százalékon felüli teljesítésére törekszenek. Hiszen csak a legkiválóbbak voltak 44-en, akiket a a napnak szinte minden órájában, percében arra, hogy a vezetés láncolatán rés ne keletkezhesék. Mert ahol rés támad, ott a lazaság üti fel fejét. A kommunisták személyes példamutatásán, terv- és munkafegyelmén, hozzáértésén és elvtársi segítőkészségén azonban nagyon sok múlik, ilyen esetben Is. ÜJ FELADATOK, TERVCÉLOK Nagyon neki kell gyürkőzni az 'dén a tagságnak, hogy a több mint 120. millió koron? tervezett bevétel a közös kasszába kerüljön. Nagyon meg kell fogni a dolog végét, különösen a növénytermesztőknek, a gépüzemelési ágazat dolgozóinak és az állatgondozóknak, hogy az igényes tervkésve parcellázták fel a cukorrépát, egyéni ápolásra. Vajon a fővétkeseket sújtotta-e bírságolás, vagy csupán most, a zárszámadó küldöttgyűlésen, névtelenül érte őket nyilvános megrovás?. .. Ugyanezen a tanácskozáson hallottuk: a szállítók egyike-másika naponta háromszor-négyszer is térült-fordult, a harmadik... csupán kétszer... Mi ez? Egyenlősdl — vagy valami más? Hol a tényleges napi teljesítmény figyelembevétele...? A szívem sajdult, azok hallatén, amit Takács Arpád gépkezelő a vita keretében bírált: a dohányföldi szociális gondoskodás hiányát, a szakszerűtlenséget, az érzéketlenséget a dolgozók irányában, akik — szorgalmukat, munkateljesítményüket tekintve — jóval több figyelmet és megbecsülést érdemelnének. A termelést közvetlenül irányító közép- és felsőfokú káderek sem állnak helyt mindannyian, s minden esetben. Tőlük — tisztelet a kivételnek! — sokkal többet vár a gazdaságvezetés. Alapvető kötelességük a helyes szakirányítás, az új követelményeknek megfelelően. Hót ki okítson a mlnlőségi elvárások betartására, a hatékonyság, a gazdaságosság növelésére, a munkaidő- és gépkapacitás maximális hasznosítására, a versenyszellem és a kezdeményezőkészség kibontakoztatására, ha nem éppen ők. HOGYAN JOBBAN? Erre egyetemes recept nincs. Hiszen a mezőgazdasági termelés újabbnál A nők is derekasan helytálltak feladatok sorra valóra válhassanak, Hiszen nekik kell a tervezett összeg túlnyomó többségét, több mint 108 millió koronát kigazdálkodniuk. 'Bármennyire is az időjárás viszontagságaival kel) a növénytermesztőknek számolniuk, nagyon sok múlik a helyes agrotechhikán, a határidők betartásán, a minőségi munkán, s nem utolsósorban a fegyelmen. A gépek szocialista gondozásba vétele, minden bizonnyal javítana a ,»karbantartás jobbá, rugalmasabbá tételén, s a többműszakos munkavégzést is a közös gazdaság érdeke követeli meg, amitől az idén már nem szabad idegenkedniük a gépkezelőknek. A takarékossági rendszabályok megtartása méginkább kell, hogy előtérbe kerüljön. Rendkívül nagy felelősség hárul Kuruc Bernét agrármérnökre, a növénytermesztési főágazatvezetőre. Ez a felelősség főleg abbból adódik, hogy a növénytermesztésben kell a leggyorsabb ütemű fejlődést elérni. A régi, megszokott út már allg-alig járható. Űj út keresése vált szükségessé: ehhez csupán az első lépések megtételénél tartanak. Az energiatakarékosabb, Jóval gazdaságosabb CCM- rendszert már alkalmazzák a kukoricatárolást illetően. Az tparszerü kukortcatermesztésl rendszer társüzemeként (vágsellyel központtal) már értek el eredményeket. A CCM rendszer végtermékének hasznosítása Is reménytkeltő... A cukorrépa-termesztés eredmnéyesebbé tételén fáradozzanak többet, kihasználva jobban a nem Is rejtett tartalékokat, amelyekkel a növénytermesztési dolgozók rendelkeznek. A növénytermesztési főágazat tartsa becsületbeli, kötelességének az élenjáró, példamutató dolgozók számának gyarapítását. A napi harcvíváshoz a lendítőerőt a közös gazdaság kommunistái személyes példamutatására, öntudatos legye! mezettségére, kezdeményezésére, kell alapozni, s nem utolsósorban a tömegpolitikai nevelőmunkát az eddiginél- hatékonyabbá tenni. A tagság rendszeres és hitelt érdemlő tájékoztatása sem szenvedhet csorbát: ehhez kell megválasztani a legmegfelelőbb formákat, módszereket, már jól bevált eszközöket. Szorgos, dolgos a Vörös Csillag tagságának túlnyomó többsége. Am, legyen a továbbiakban még kíméletlenebb a hibákkal, fogyatékosságokkal szemben. Közösítse ki soraiból azokat, akik az eredményes gazdálkodás hátramozdítől. Ami ma elég — holnap már kevés! — olvashattuk a diavetítő által felnagyított-- -szöveget.--Éhbe*« oespán annyit: a közös gazdaság elvárásainak megfelelően. Merthiszen, ha a közös tervfeladatok következetesen' valóra válnak, úgy nemcsak a nagygazdaság. hanem annak dolgozói is boldogulnak. N. KOVÁCS 1STVÄN (A szerző felvételei) A kassal (Košice) Járás legkiegyensúlyozottabban gazdálkodó szövetkezetei közé tartozik a perény-híml (Perin- Chým), amely 2846 hektáros. A utóbbi két évtizedben minden évet eredményesen zárt. Elnöke Klss-Kendy Ferenc, aki a tóketerebesi (Treblšov) Járás Szentes (Plešany) községéből származik. Igazán példásan, hozzáértően irányítja ezt a közös gazdaságot. — Ml az éves tervet a dolgozók bevonásával készítjük — kezdi a tájékoztatást. — Így aztán annak valóra váltását Is magukénak érzik. Ily módon érvényesülhet a véleményük, Jó tapasztalataik hasznosulhatnak, s a hibák Jobban elkerülhetők, megelőzhetők. Mint beavatottak küzdenek Is azért, hogy a terv részleteire bontva megvalósulhasson. Ha a dolgozók tisztában vannak azzal, hogy ml a teendőjük, azok teljesítését nem másoktól várják, fizikai erejükkel, eszükkel, tudásuk latbavetésével teljesítik azt a megszabott Időben. No meg aztán ügyelünk arra, hogy a minőség és a munkatermelékenység rendre fokozódjék. Ezt egyébként elősegíti a helyes premizálás, az anyagi érdekeltség Is... — a továbbiakban azt fejtegeti, hogy például a vetés minőségét a kelést arány ellenőrzésével állapítják meg; prémiumot csakis az kap, aki szakszerű, lelkiismeretes, jő munkát végzett. Ez csupán egyetlen példa, ami szemlélteti, Igenis, lehet hatni a dolgozókra, a minőségi elvárásoknak megfelelően. — A múlt évet mindenképpen a sikeres évek között tarthatjuk számon — folytatja az efsz-elnök. — A növénytermesztést tekintve, több éves hozamátlagokat múltunk felül. Ml ennek a titka? Hát az, hogy kísérletezünk: a legjobban bevált gabonafajtákat termesztjük, például a Vala, az Amika, az SO 3461 és a BU- 18 búzafajta 6 tonnás hozamátlaggal fizetett. Árpából meg a HE-1440, az Opál, és a Kryštál adta a legjobb termést. Amt pedig a kukoricát Illeti, az SZ-344-es Sikeres esztendő fajtára vagyunk a legbüszkébbek, melyből 6,36 tonnát takarítottunk be hektáronként. Természetesen, akadtak azért olyan fajták, amelyek (árpából, búzából, kukoricából) lerontották az össz-hozamátlagot. A tanulságokat levonták a múlt évet Illetően, s a gyöngébb hozamátlagot nyújtó fajtákat háttérbe szorítják, a bö hozamúak Javára. — Oszt repcéből, hüvelyesekből és napraforgóból, valamint cukorrépából Is szeretnénk túlteljesíteni a tavalyi hozamátlagot. Ezek az Igények az Idei éves tervben Is megmutatkoznak. Ehhez az előfeltételek egy részét már megteremtettük, részben a helyes fajtaösszetétellel, no meg az Istállétrágyázással, a talajtáperő helyes utánpótlásával. A többi jobbára dolgozóink szakmai hozzáértésén, lelkiismeretességén, s nem utolsósorban a tervfegyelem betartásán múlik. Meg az irányító-ellenőrző munka színvonalát, rendszerességén... — magyaráz a közös gazdaság fökormányosa, aki nagyon megfontoltan cselekvő. Bár 6 Is a ma embere, de ha döntenie kell, mindig a holnap Igényelt, elvárásait tartja szem előtt, hiszen ebben van a fejlődés lényege. ’} — Mondana valamit a másik termelési főágazatről Is, amely a gazdaság vezetőinek s tagjainak szívügye?! — Szálas és nedvdús takarmányunk van elegendő. Állatállományunk szép: a lelkiismeretes gondozásnak és a rendszeres szakfelügyeletnek eredménye Is van. Igaz, megoszlanak ezek az eredmények: 524 tehenenünk korszerű, 423 pedig hagyományos istállókban található. A tehenenként! évi fejésl átlag tavaly 3202 liter volt, amivel nemigen büszkélkedhetünk. Annyit azonban hozzáfűznék, hogy a teheneknek meg kell szokniuk az új környezetet. Meg aztán tovább kell folytatnunk a selejtezést, s javítani a takarmányozás színvonalát. El kell mondanom azt is, hogy a Referovics Mária által irányított, 9 tagú szocialista brigád tavaly 4000 literen felült fejésl átlagot ért el tehenenként. A fejőbrigád valamennyi tagja már megszerezte a szakképesítést. Ezzel tuladonképpen azt Is kifejezésre Juttatta az elnök, hogy a többi fejőnek van kitől tanulni. A hasznosítható, Jó tapasztalatok almazhatók a tehenészet más szakaszán — eredményesen. Valószínű, ha fejőgyűlésre kerül majd sor, a szóban levő fejőbrigád tagjai nem rejtik véka alá tudásukat, átadják azt fejőtársaiknak. Ahhoz, hogy az idén a szövetkezet elérhesse a 3500 literes évi fejésl átlagot, bizony, tenni kell, nem Is keveset. Az viszont a tehenészet valamennyi dolgozójának dicséretére válik, hogy a szövetkezet tavaly közel 3 millió liter tejet értékesített, mindet I. 'minőségi osztályban. Ezáltal literenként 47 fillér nyereséghez jutott a szövetkezet, vagyis 1 milliň 397 ezer koronával gyarapodott a közös kassza, ^mi nem kis összeg. Az idén sem szabadna ebből a minőségből jottányit sem engedni!!! Mindent egybevetve: a perény-hími szövetkezet sikeres gazdasági évet zárt. Közel ötmillió korona tiszta nyereséggel. Az idei év eredményessége pedig jórészt' attól Is függ, menynyire bánnak majd gazdaságosan a közös javakkal, hogyan hasznosul a munkaidő, a gépek teljesítőképessége, maximális kihasználására törekednek-e, avagy sem? Ha nem, ez végzetes lehet gazdasági szempontból. Ha igen? Ez viszont ismét nyereséget jelent majd, (illés)