Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-02 / 39. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 2. 14 HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT Évszázados állomások a dunai halászat történetében Mint minden másnak, a halászatnak is sajátságos története van. Évszázadok során ez az ágazat is a dialektika alaptörvényei értelmében az egyszerűtől a bonyolultig fejlődött, a vén Duna térségében élő népek szempontjából sokáig az életet jelentet te. Családok, falvak, városok lakóinak mindennapi eledelét biztosította e hömpölygő folyam. Sokan hivatásszerűen űzték az ősi mesterségnek számító halászatot. Komárom (Komárno) és környéke kiemelkedő helyet foglal el a dunai halászat történetében. Korabeli dokumentumok tanúskodnak a város halászatának közel ezeréves múltjáról. Az 1001—1051-es évekből származó feljegyzések például a halászati jog adományozásáról tesznek említést. A vlzafogás lehetősége nagy tekintélyt, rangot szerzett a városnak. Az utókor megbíz ható adatok birtokában tanulmányozhatja a fejlődés ütemét. Mi persze arra törekedtünk, hogy a tények vetületében szinte állomásonként mutassuk be a komáromi EmelOhálós hal halászat múltját, s a máról Is némi ízelítőt adjunk az olvasónak. Mint már említettük a viza, amely akkortájt a Duna egyik legjelentősebb halfajtája volt, felsőbb körökben tekintélyt biztosított a városnak. A hűbéri társadalmi formáclö Időszakában a kötelező halbeezolgáltatést vizával kellett teljesíteni. Az Is előfordult, hogy a viza húsával nyomorgó hadakat mentettek meg az éhhaláltól. Később az uralkodóház Is Komáromból szerezte meg környezetének ellátásához a szükséges vlzamennylséget. A viza tehát az udvarnál számtalan esetben nyitotta meg a kiváltságosok csemetéinek az érvényesülés útját. István király 1001-ben kiadott okiratában Füzes, Bálványos, Varsány vizelnek, s a Vág folyó halászatának jogát a Pannonhalmi Apátságnak ítélte oda. Ugyanakkor 1024-ben 12 komáromi halászt adományozott a veszprémi apácáknak, majd 1036-ban a bakonybéli monostor kapott korlátlan jogot Komárom környékén a halászatra stb. Arról is van írásbeli dokumentum, hogy a 12. században Komárom várjobbágyai főképpen vizával rótták le adójukat. IV. Béla magyar király 1268- ban keltezett levele bizonyltja, hogy Komárom várispánjának „Nagy Megyéméi 16 vejszéje (vizafogó helye) van*. A 15. századbeli adatokból meg az tűnik ki, hogy Mátyás királynak Gúta, vagyis a mai Kolárovo alatt halastava volt, és 1414-ben a király haltelepítést célzattal Komáromnál 30 darab vizát fogatott, s azokat a tatai királyi kastély tavába helyeztette. Ezeknek a sorsáról nem maradtak adatok, legalábbis Ilyen anyag nem került elő. Ugyanakkor Miksa császár történetírójának feljegyzései 1500-ból Komárom csodálatos halbősőgéről, főleg a viza és a tok sokaságáról tesznek említést. Az Írás megemlíti, hogy ezekből a halfajokból naponta száznál is többet fogtak a halászok. Az 1518. évi országgyűlés 16. törvénycikkelye meghatározta Komárom város kötelességét, vagyis azt, hogy a királyi udvar konyháját vizával és tokkal rendszeresen ellássa. A 16. századból arról Is maradtak írásbeli adatok, hogy „a viza seregesen jár Bécs felé, látszik, hogy a császár komáromi udvarbírái gondoskodnak a szállításról*. I. Ferdinánd (1546) kiváltságokat engedélyezett a halászoknak, majd harminc évvel később я zsold nélmazás elhanyagolása esetén a céhmestert és két társát tömlöccel fenyegették meg. Az olyan egyént, akit piacon kívüli halárusításon rajtakaptak, azt szigorúan megbírságolták. Az esetenkénti büntetés 12 forint volt, s ez rendkívül nagy bírságnak számított, hiszen abban az Időszakban Komáromban a csuka fontja 12, a pontyé pedig 10 krajcár volt, a viza mázsájáért 30 forintot, a csíkhal iccéjéért pedig 20 krajcárt fizettek az eladónak. A XIX. század adatai alapján Komáromban háromféle halászt különböztettek meg. Mégpedig az öreg halászokat a kocásokat és a* horgászokat. öreghálós halászmesterből csak nyolc volt a városban. Ezek rendszerint sok embert foglalkoztattak. Hogy mennyit, arról nem maradt írásos dokumentum. Tény, hogy 1848-ban a városban már 19 halászmestert, egy halászlegényt (segéd), és öt inast tartottak nyilván. A komáromi halászcéh 1696-ból származó céhlevelének XV. artlkulusa [cikkelye) így hangzik: „Az Dunán az mint privilégiumok tartja az halászoknak, de úgy mindazonáltal, hogy a földes Uraságnak az kit földjén halásznak hirt adjanak akik a céhhez kötelesek, ha pediglen a Halászok közül valamelyik valamely földes Grnak az tanyáján avagy földjén Vizát, Tokot vagy Sőreget (melyek másképpen köteles halaknak hivatnak) fogand, tehát abból járandó negyedet az földes Ornak, az kinek tanyáján fogatlk igazán kiszolgáltassa.“ Ez a cikkely nyújtott alapot Herman Ottónak az alábbi kijelentésre: „Igen Ш ШЩШтт &t . jggSS« . л ч •*. ><■ a - ' • ľ ■ H • ШШшт ш ш шшаNo ~.. Halász dobóhálóval jellemző a szabados halászatnak az artikulusban való kiemelése, mert semmi kétség, hogy ezt az ősi magyar halászat Így követelte, ehhez hozzányúlni senki sem mert. Ott, ahol a halászó nép tömegesen telepedett meg, mindig szabados volt a halászat, de a tanyavetésre való jogszerzés nem írott artikulusokhoz, hanem a dolog természetéből folyó rendhez volt kötve ti. aki előbb érkezett, az halászott“. A szabados halászat ilyen értelmezése valószínűtlen. Adatok vannak ugyanis róla, hogy a vizeken bárki, Korabeli halászcsalád a Duna mellett bárhol, s bármikor nem halászhatott. A komáromi halászok természetesen előnyt élveztek abban, hogy a város vizein halat fogjanak, ám a nemes hal egynegyedét be kellett szolgáltatni a vár urának vagy a váltságot pénzben elrendezni. Ebből még az is kitűnik, hogy ha a komáromiak más tulajdonát képező vizeken halásztak volna, a kötelező hányadot akkor is le kellett volna adni. Ennélfogva a szabad halászatot úgy kell értelmezni, hogy a komáromiak a maguk területén az érkezés sorrendjében halászhattak, s a nemes halzsákmány egynegyedét kötelezően beszolgáltatták. Akkoriban a földesurak persze egymás jószágát is eltulajdonították, falvaik népét megsarcolták. Ennek mintájára a halászok Is meghálózták egymás vizeit. Ez viszont nem jelenti a halászat korlátlan szabadságát. А XVI.—-XVII. században ugyanis a komáromi halászok több alkalommal panaszolták, hogy a naszádosok, meg a helyőrség jogtalanul dézsmálja a Duna halállományát. A korszak szabályai, rendelkezései természetesen csak bizonyos mértékben érvényesülhettek. A Duna mente lakossága még nem Is olyan régen jogot formált a halfogásra. A halászat illegális formája úgyszólván napjainkig fennmaradt. Tény, hogy а XVII. századtól fogva nagyon szerény adatanyag maradt hátra a Duna halászatáról. A múlt század második felétől a Duna halállománya anyira megcsappant, hogy az állami hatóságok ezt már nem nézhették tétlenül. Először a megyei joghatóság próbálta meg a halászat szabályozását. Főleg fvás idején törekedtek az állomány óvására. A tilalmak, a jövedelem csökkenése miatt elkeserítették a halászokat. Folyamodványokkal követelték a tilalmi Idő megszüntetését. Az Illetékes minisztérium méltányolta követelésüket, és hatálytalanította a megye rendelkezéseit,- szabályait. A vita azonban ezzel nem szűnt meg. Bebizonyosodott, hogy nélkülözhetetlen egy országos érvényű halászati törvény jóváhagyása. Az előkészítő munkák után 1888- ban végre megszületett a törvény, amely több mint fél évszázadon át szabályozta a halászatot. A vizek és azok partjai a földbirtokos tulajdonát képezték. Aki tehát halászni akart, az köteles volt jegyet váltani a hatóságoknál. A törvény nagy visszhangot vál-* tott ki. Megszüntetett ugyan néhány visszaélést, viszont újabb problémák kerültek a felszínre. A halászok a válalkozők hatalmába kerültek, hiszen 1872-ben felszámolták az érdekeiket védő céheket. A helyükbe alakult halászati társulatok főleg szakképzett embereket foglalkoztattak, viszont a halászat gyakorlását nem kötötték ifiarengedélyhez, nem tartották állandó mesterségnek.. A múlt század vége felé még a halászatban Is a kapitalista törekvések érvényesültek. A vizek tulajdonosai a nagyobb pénzösszeget ígérőknek adták bérbe a területeket, a bérlők viszont éhbérért alkalmazták a halászokat. Így jobbára a szolgarendek kezébe került a halászat. A társadalom differenciálódásával később három halászrend alakult. Mégpedig a szolgarend, illetve a jobbágyhalászok, továbbá a nyugati hatásra létrejött céhhalászat. Ezek kötelező adót fizettek, a vizekért pedig bérletet folyósítottak a tulajdonosnak. A járandóságokat pénzben vagy halban szolgáltatták be. A harmadik rendbe a szabad halászok tartoztak. Ezek leginkább saját célokra, tehát a család ellátására ellenszolgáltatás nélkül halászhattak saját vizeiken. Ide tartoztak a szabad városok és a nemesi falvak lakói. i Bár a halászat, akárcsak a vadászat, az urak kiváltsága volt, a kettő között mégis lényeges az eltérés. Az urak ugyanis sajátkezflleg vadásztak, a halászok munkájában viszont csak gyönyörködtek, maguk tehát nem halásztak. (Folytatás a következő számban) GECZÖ BÉLA agrármérnök és H0KSZA ISTVÁN VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф Aki csak egy darab sörétes vadászfegyvert akar vásárolni, az lehetőleg a tizenkettes kaliberűt részesíti előnyben. Ezzel ugyanis biztosabb a találat, jobb a fedés, mint például a tizenhatos kaliberűvel. Egy 12/70-es töltény 36 gramm tömegű töltete mintegy 50 szemmel több, 2,5 milliméteres sörétet tartalmaz, mint például a 16/70-es töltény. Az ötven szem sörét azonos célfelületen nyilvánvalóan biztosabb fedést s találatot eredményez. Ha a vadásznak duplacsövű sörétes fefyvere van, a Jobb cső rendszerint „szűkén“ lő, ezért ezt jobban szóró tölténnyel, vagyis kisebb söréttöltettel kell ellensúlyozni. Ha viszont a fegyver szélesen szór, akkor ezt szűk szórást biztosító tölténnyel, vagyis nagyobb sörétszemekkel ellensúlyozhatjuk. Kis méretű szórást eredményezhet például a gáztömőfojtás és a sörétcsésze igénybevétele. Ha a huszas Magnum tölténnyel a 12-es normalizált töltényhez viszonyítva meglepően Jó a találat aránya, akkor valószínű, hogy a feltételezettnél kisebb volt a töltet kezdősebessége. A sörétes töltényekkel akkor kedvező a fedés s a találat aránya, ha a feltételezettnél kisebb a kezdősebesség, amely viszont az elégtelen becsapódási energia miatt a vártnál gyengébb hatékonyságot eredményez. A 16/70-es kaliberű sörétes fegyver az átlagosan lövő vadásznak nagyon megfelel. Ez viszont a mezei, s a vízi vad vadászatakor nem mindig nyújtja a feltételezett eredményt. A huszas kaliberű fegyver azonban csak az átlagosnál jobban lövőknek ajánlható. A söréttöltet tömege miatt a lövés pillanatában aránylag erős a hátralökés. Ez viszont csak akkor érezhető, ha a fegyver tömege és kalibere között nincs meg az arány. Minden fajta vadászati módra nem létezik univerzális fegyver, Ezért célszerű, ha a vadász két sörétes fegyvert vásárol. Egyet a mezei és a vízi vad lövésére, tehát nagyobb lőtávolságra, (a jobb cső 1/2, a bal pedig teljes choke szűkítésű legyen), a másik fegyvert pedig'erdei vadászatra, vagyis kis lőtávolságra (a jobb cső 1/4 a bal pedig 1/2 choke szűkítésű legyen). Erdei vadászaton ugyanis gyakran kell közeire lőni. Ilyen esetben a szűkén szóró cső nem megfelelő. A túl sok sörétszem roncsol, s a vadász a kis szórás miatt könnyen elhibázza a célpontot. A kis lőtávolságra (kb. 15 méter) az 1/4 choke szűkítésű cső jó ahhoz, hogy a vadat a megfelelő számú találat egyetletesen elosztva érje, ugyanakkor a sőrétek nem roncsolnak. Melyik az előnyösed? A vadászaton gyakori az egymás melletti, vagy az egymás alatti csövű fegyverek használata. Melyik ebből az előnyösebb? Ezzel összefüggésben az alábbiakra hívom fel a vadászok figyelmét: Az egymás melletti, tehát a dupla csövű fegyverek esetében a csőtengely körülbelül 2 centiméterre oldalt fekszik a másik csősín középtengelyétől. Lövéskor emiatt a hátralöké erő kapcsán jobbra vagy balra oldalirányú lökés keletkezik, attól függően, hogy melyik csőből adtuk le a lövést. Hajtóvadászaton a szárnyas vad gyakran oldalirányba menekül. Ilyen esetben az oldalsó előretartásnak van jelentősége. A tapasztalt vadász jól ismeri az előretartás mértékének jelentőségét. Ösztönösen érzi, hogv milyen elSret^rtás szükséges. Duplacsövű fegyvereknél a csőpár a csősínnel vízszintes vonalat alkot. Ez a vadászban tudat alatt rögzítődik. Ösztönösen kiszűri a magassági hibákat. A bock fegyverek esetében viszont más a helyzet. Ezeknél a csőpár függőleges elrendezésű. Mindkét cső a középtengelyben helyezkedik el. Ezáltal az oldalirányú erőhatás nem érvényesül, viszont fokozott a felfelé lökő erőhatás. Keresővadászaton, vagyis amikor egyenes irányból felröppenő fácánra lövünk, az oldalsó előretartásnak rendszerint nincs jelentősége. Ilyen esetekben a bock puska sikeresen hasznosítható, hiszen csak a magassági hibát kell kiszűrni. Felkelő-vadnál ez jóval könnyebb, mint például a keresztben repülő vad esetében. Bock puska használatával az oldalirányban menekülő vad lövésekor nehezen érzékelhető a helyes magasság, gyakori tehát a magas vagy a mély lövés. Ugyanilyen a helyzet a skeet lövésen is. Mindent egybevetve megállapítható, hogy az egymás melletti csövű duplapuskák használati lehetősége kedvező. Ezek a fegyverek a vadászaton jól beváltak, elegánsak, vadásziasak, s általában kisebb súlyúak, mint a bock puskák. Könynyű velük a célratartás, a súlyos bock fegyverek azonban jobban bírják a gyakori igénybevételt. Ezért főleg sportlövészetre valók. A bock puska divat ma már visszaesőben van. A vadászatokon a jól bevált plasztikus duplacsövű fegyverek ismét elfoglalták méltó helyüket. Az igényekre a fegyvergyárak kedvezően reagáltak. A boltokban egymás után jelennek meg az új, duplacsövű vadászfegyverek. Például már a japán Miroku cég is megkezdte az angol agyazatú dunl-acsövű fegyverek gyártását. Angliában viszont a kétcsövű fegyverek túlnyomó többségét egymás meletti csővel k^-Uik JÄN M. HABKÜVoíí? küli naszádosok öt társaságot alkotva céhek halászaival egyesültek. Az első céhrendtartást (1696) I. Lipét hagyta jóvá. А XVI. századból is okirat maradt hátra, amely számot ad a Gúta és Naszvad céheiben fogott vizák mennyiségéről és további sorsáról. A korabeli okirat címe „Capture Usonumin Gwta, Naszwadh Anno 1578“. Az okirat szerint a halászok november 19-étől december 4-tg 140 vizát fogtak. November 20-án például 25 vizát zsákmányoltak. Az okirat még más halfajról Is, például a „dorix“ról Is említést tesz, amely ritkább és értékesebb volt a vizánál. Ez valószínűleg a dunai pisztráng lehetett, így emlékeznek meg róla: „Ékessége vetekedhet húsának jóságával*. A kifogott vizákból 53 darabot a bécsi udvar konyhájára szállítottak. Más okmányok arról Is megemlékeznek, hogy a győri vizeken s a Vágdunán zsákmányolt halakat a komáromi halászok kötelezően a királynak küldték. Csak természetes, hogy a halkereskedők Is vizával rótták le az adót. Oláh Miklós esztergomi érsek f 153S) így írt a vizáról: „A tengerről ósztájt s kora tavasszal felvonuló viza a folyam legmélyén szokott meghúzódni. Téli zajlás idején a komáromi halászok a Duna és a Vág medrébe karókat vertek, s a meder közepén nyílást hagytak. A karók közé a nyílásba erős hálókat vetettek. A parton ágyúzni kezdték a vizet, mire a lomha állatok megriadtak, és elhagyták rejtekhelyüket. Ily módon néha ezer vizát Is fogtak. A nagy viza 12 láb hosszú (3,5 méter), s néha 10 mázsa súlyú volt.“ Komárom korabeli elöljáróságának levéltári anyagában (1699) egy anyag található, amely felrója, hogy nagyböjt alkalmával a piacon nem volt hal, s erre az elöljáróság elrendelte, hogy a céhmester gondoskodjon az igények kielégítéséről. A piaci forgal-
